Devich János

Devich János gordonkaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a magyar kulturális és zenei közélet meghatározó személyisége 1938. április 3-án született Szegeden.

Gyökerek

A családi kötelékek, a gyökerek egész életében fontosak maradtak a számára, mint ahogy képzőművész szülei révén a zene mellett a képzőművészet, a művészettörténet iránti rajongása is végigkísérte az életét.

Anyai nagyapjának – örmény vért is hordozó – családja a Bánátból, délvidékről származott, az ottani üldöztetések elől menekült mostoha körülmények között, vagonokban Magyarországra.

Apai nagyapja Dunaföldváron volt sótárnok, onnan költözött Szegedre, ahol tehetséges képzőművész fia, Devich Sándor a budapesti Képzőművészeti Főiskola elvégzése után rajztanári állást kapott. És mert nagyszerű portréfestő volt, sorra megfestette a város előkelőségeit, kiváló egzisztenciát teremtett magának. A háború előtt két autó járt Szegeden, az egyik az övé volt. A sportban is kitűnt. Minden reggel egy szkiffel (egypárevezőssel) elevezett Tápéig és vissza. A szegedi regattán győztes 8-as hajójuk rendre a budapesti egyetemek hajóit is megszorongatta a nagyobb versenyeken.

Édesanyja, Baár Mária is kiválóan rajzolt, ő az Iparművészeti Főiskolára készült. A felvételihez rajztanárnak Devich Sándort ajánlották neki. A tanítgatásból 1934-ben házasság lett. Az ifjú pár oldalkocsis motorkerékpáron járta be Ausztriát és Olaszországot. Szegeden két műteremlakás volt akkoriban, az egyiket őt kapták meg, a másikban egy ideig Aba-Novák Vilmos lakott.

Gyerekkor

„Egészséges, lelkileg kiegyensúlyozott, szerető szüleim második fiaként láttam meg a napvilágot Szegeden, 1938 virágvasárnapján. Tudom, a statisztika szerint minden 365. gyermek virágvasárnap születik, mégis, ha tudat alatt is, mindig önbizalmat adott, hogy én is közéjük tartozom. Talán csak a karácsonyiakra gondoltam némi irigységgel." – emlékezett később Devich János.

Bátyja, Sándor alig kezdte meg iskoláit Szegeden, a gondtalan, boldog gyermekéveknek kegyetlenül vetett véget 1944-ben a Magyarországra ért háború. A család úgy vélte, a front átvonulását jobb egy nagyobb városban átvészelni, így feljöttek Budapestre. Nem sejthették, hogy új otthonuk, a Budai Vár aljában a Batthyány utca véres ostrom és bombázások helyszíne lesz.

Az ostromot egy óvóhelyen vészelték át, s míg 1944 karácsony estéjétől, amikor először szólalt meg a vijjogó sziréna, két hónapot töltöttek a föld alatt, naponta tízezer bomba érte fölöttük a környéket. Negyvenkilencen zsúfolódtak össze egy húsz személyes pincében, vízhiánnyal küszködve. Borsó, lencse, bab, lóhús szolgáltatta az élelmet. A nyilasok, az oroszok zaklatásait is át kellett vészelni. Lakásukat egy nappal az ostrom vége előtt bombatalálat érte, egy kisebb teherautónyi holmi maradt mindenük.

A háború után ismét az édesapa talpraesettsége és tehetsége segítette a családot. Devich Sándor címfestést vállalt, bőven volt feladat, és sok munkával hamar ismét otthont tudott teremteni. Több albérlet után végül a Lónyay utcába költöztek, az édesapa pedig a Szépművészeti Múzeum restaurátori műhelyében kapott állást (évek múltán az intézmény vezető restaurátora lett). Devich János számára ez megint életre szóló élményeket hozott. „A kitört ablakú múzeumban egész napokat töltöttünk bátyámmal, a műhelyben ebédeltünk, a termekben fociztunk, a festmények között, amelyek szereplői és alkotói hamar személyes ismerőseimmé váltak, El Greco, Tiepolo, Tintoretto, és a többiek. Csontváry A magányos cédrus című alkotása ott függött apa műhelyének falán." – mesélte a gordonkaművész.

Iskolák

Devich János a négy elemit a Champagna nevű francia iskolában fejezte be. Hallás után két év alatt úgy elsajátította a francia nyelvet, hogy azt egész életében használni tudta. Bár a család katolikus volt, a középiskolát a lakásukkal szembeni Lónyay Református Gimnáziumban folytatta. Osztályfőnöke a híres prédikátor, Muraközy Gyula fia lett.

Közben a családfő egy napon két hegedűvel állított haza, Sándort és Jánost beíratta a Knézich utcai zeneiskolába. „Hamar kiderült, hogy a bátyám nagyon tehetséges, nekem azonban sehogyan sem állt jól a kezemben a hegedű, csak lekvár Jancsinak csúfoltak" – vallotta később a gordonkaművész.

A hegedű után egy év zongorázás következett, majd ezután kezdett el csellózni. Bátyját vitték hegedű felvételire a Nagymező utcai Bartók konzervatóriumba (hivatalos nevén a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába és Gimnáziumba), és a fiút az öccse is elkísérte. Megnézték a kezét, és Sebestyén Sándor gordonkatanár azt mondta az édesapának: „Ha ezt a fiút beíratják csellóra, akkor mindketten jöhetnek." Így került Devich János a Bartók Konzervatóriumba Sebestyén Sándor gordonkaosztályába.

A közismereti tárgyakat a zenegimnáziumban tanulta, ott tett érettségi vizsgát 1956-ban. Ezekről az évekről így írt később: „A történelem és saját történetem kezdett külön úton járni. Tizenegy éves koromban kaptam először gordonkát a kezembe, egy időben a csengőfrász és a létbizonytalanság keserves mindennapjaival. Tanáraim tehetségesnek mondtak, én pedig kétkedés és aggályok nélkül tettem a dolgom, és készültem egy pályára, amelyről még semmit nem tudtam."

A családból hozott képzőművészeti érdeklődése és egy rendkívüli kisugárzású tanáregyéniség, az európai gondolkodású Balázs Ilona felélesztette Devich Jánosnak a művészettörténet iránti rajongását. Olyannyira, hogy felmerült, a zenei pálya helyett inkább a bölcsészetet választja.

Balázs Ilona, „Ica néni" az érdeklődő diákokat maga köré gyűjtötte, és a lakásán rendszeres összejöveteleket tartott. Devich János szerint ezek a beszélgetések komolyan formálták gondolkodásukat. „A legkülönbözőbb világnézetű diákok gyűltek itt össze, akik később sokra vitték, közöttük volt Földes Imre, Dobszay László, Erkel Tibor, Montágh Imre, Antal Imre, vitatkoztunk, és tágítottuk egymás látókörét" – vallotta később a csellista.

De a család lakásán gyakran megforduló nagyságok is hatottak a fiatalemberre, bejáratos volt hozzájuk Szőts István filmrendező, Barcsay Jenő festőművész vagy Genthon István, a Szépművészeti Múzeum neves művészettörténésze. S bár Devich János végül a zenénél maradt, a művészettörténet iránti rajongása egész életét végigkísérte.

Zeneakadémia

A sikeres érettségi után,1956 tavaszán Devich János felvételizett a Liszt Ferenc Zeneakadémiára. Négy perc csellózás után tehetsége kitűnt, azonnal felvették. (Bátyja már korábban bekerült Zathureczky Ede hegedűosztályába, később a Bartók Vonósnégyessel csinált világkarriert.) A pódiumtól már kicsit visszább húzódó, idősebb mester, Friss Antal („Tóni bácsi") osztályába került. Ő tanította meg a mesterség titkaira.

Friss Antal gordonkaosztályában 1957-től hatan tanultak, Devich János évfolyamtársai közül három művészt érdemes kiemelni: barátját, Mező Lászlót, a későbbi Bartók Vonósnégyes tagját, aki a Zeneakadémia csellóprofesszora lett, Frank Máriát, aki a Liszt Ferenc Kamarazenekar csellistájaként járta be a világot, valamint Ádám Károlyt, aki Debrecenben lett kiváló gordonkatanár.

Devich János úgy emlékszik a zeneakadémiai éveire, mint életének egyik legszebb szakaszára. „Öt tanulással eltöltött év barátokkal, egészséges rivalizálással, ártatlan szerelmekkel és a zene habzsolásával." – írta. Szinte minden szabad estét a Zeneakadémia hangversenyein, a második emeleti karzaton töltötték. Hatalmas művészek jöttek Budapestre koncertezni, sokat lehetett tanulni tőlük.

Életre szóló útravalót kaptak kamarazene tanáraiktól, többek között Mihály Andrástól. A zenekari játék titkaiba Simon Albert vezette be a fiatalokat. 1962-ben adta diploma hangversenyét a Zeneakadémia kistermében.

Közben gyülekeztek Magyarországon a történelem újabb viharfelhői.

„Sejtettem – akkor még csak gondterhelt szüleim félmondatait kilesve –, hogy a történelem hamis útra tévedt, hiszen mást lehetett, mást kellett mondani az utcán, az iskolában, mint otthon, családi-baráti körben. 1956 a katarzis éve. Kitűnőre sikerült érettségim örömét túlszárnyalta a 12 nap mámora, és beárnyékolta a rá következő kétségbeesés. A történelem életünk drámájává vált." – fogalmazott Devich János. Ötvenhat harcait a lakásába húzódva vészelte át a család, a gordonkaművésznek készülő fiatalember pedig – sok más társával együtt – még inkább a zenében és a Zeneakadémián talált menedéket a külvilág rideg hazugságai elől.

Operaház

Zeneakadémiai tanulmányainak utolsó évében óriási lehetőség adódott Devich János számára. A Magyar Állami Operaház kisegítőt keresett, és valaki őt ajánlotta. Könnyen beilleszkedett a zenekarba, s mire lediplomázott, már állást kapott az Operaház cselló szólamában. Közben megismerkedett barátjának, Durkó Zsolt zeneszerzőnek a húgával, Durkó Katalin zongoraművésszel, a fiatalok 1963-ban összeházasodtak. Még az esküvő és zeneakadémiai diploma előtt egy másik fantasztikus lehetőséget is kínált a sors: Devich János ösztöndíjat kapott Rómába, ahol fél éven át a híres Santa Cecilia Zeneakadémián a neves csellista, Enrico Mainardi növendéke lehetett.

Később így emlékezett a Rómában töltött hónapokra: „Fillérekkel a zsebemben róttam az Örök Várost. Barátom lett Michelangelo, Raffaello, Bernini, Bramante, pihenni a kutak mellé vagy a Palatínus kertjében egy-egy dór oszlop tövébe heveredtem. A Trevi-kút meghálálta bedobott érmeimet: később vagy húsz alkalommal láttam viszont kedves városomat."

A fiatal magyar gordonkaművész szárnyakat kapott a római tanulmányoktól, a szabad európai levegőtől, ráadásul hazatérve már a biztos egzisztencia, az operai állás fogadta: megkezdte zenekari pályafutását az Erkel Színházban. Házasságkötése után két esztendővel megszületett első gyermeke is: Devich Márton. 1961-től 1985-ig volt az Operaház gordonkaművésze, 1975-től tíz éven át szólamvezető. Az intézmény jóvoltából sokáig egy Stradivari-hangszeren játszhatott.

Fantasztikus előadásoknak volt részese az Erkel Színházban, főként Ferencsik János vezényletével, Simándy Józseffel, Melis Györggyel, és olyan külföldi sztárokkal, mint Giacomo Aragall, Renata Scotto, Anna Moffo, Mario del Monaco, Nyikolaj Gyaurov.

Vonósnégyes

Sebestyén Ernő, az Operaház zenekarának koncertmestere szólította meg 1966-ban: alapítsanak vonósnégyest. Össze is állt egy csapat a genfi versenyre: Sebestyén Ernő (1. hegedű), Krasznai István (2. hegedű), Kelemen József (brácsa) és Devich János (gordonka) – de nem jutottak be a döntőbe. Cserélődtek a tagok, a komoly műhelymunka évei következtek az operaházi feladatok mellett. Jött az újabb megmérettetés. Kvartettjük 1969-ben 1. díjat nyert a Budapesti Nemzetközi Vonósnégyes Versenyen. A versenygyőzelem a Liszt-díjat is meghozta az együttesnek, és megnyíltak a nyugati koncerttermek kapui is. Egy vonóstrióval egy müncheni versenyen is győztek, közben Párkányi helyére Szabó Tamás lépett be a kvartettbe.

Ekkorra a vonósnégyes az ország legrangosabb előadóművészei közé került, a nagyhatalmú Interkoncert szervezte a hangversenyeiket. Sok kortárs magyar szerző írt a számukra darabokat, amelyeket ők mutattak be. Hamarosan azonban újabb nehézséggel kellett szembenézniük, Sebestyén Ernő az együttes primáriusa Berlinbe ment koncertmesternek.

A korábbi sikerek lendülete segítette át a kvartettet a nehezebb perióduson, igazi megnyugvást és fordulatot azonban csak az 1980-as esztendő hozott. Kodály Zoltánné engedélyével vették fel a Kodály Vonósnégyes nevet, és a kvartett új primáriusa Falvay Attila lett. A legnagyobb sikerek még csak ezután következtek, ám az operaházi munkával egyre kevésbé volt összeegyeztethető a kvartettezés, a sok utazás, így Devich János 1985-ben feladta operaházi szolgálatát. Az Országos Filharmónia szervezte fővárosi és vidéki koncertjeiket, s közben a vonósnégyes bejárta a nagyvilágot. Európa csaknem valamennyi országában felléptek. Koncerteztek Dél-Amerikában, az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Kínában, Japánban, Dél-Koreában. A legrangosabb fesztiválokon léptek fel Besancontól Varsóig.

Közel kétezer koncert, több mint ötven lemezfelvétel munkájuk eredménye. Számos hanglemez őrzi felvételeiket, Haydn, Mozart, Schubert, Beethoven, Debussy, Ravel, Kodály és Dohnányi vonósnégyeseivel, Schubert, Schumann, Brahms és Bartók zongoraötöseivel, Mozart, Weber, Brahms klarinétötöseivel, kortárs kvartettekkel. Játszották Bozay Attila, Durkó Zsolt, Soproni József, Szokolay Sándor, Dubrovay László, Láng István kvartettjeit.

A lemezfelvételek közül a Naxos kiadásában megjelent album lett a legnagyobb nemzetközi siker Joseph Haydn összes vonósnégyesével, a sorozat 1994-ben elnyerte a legjobb lemeznek járó elismerést Londonban. Devich János az együttessel 1990-ben érdemes művész lett, 1996-ban pedig megkapta a Bartók-Pásztory-díjat. A kvartettezést 1997-ben fejezte be.

Család

Devich János időközben elvált első feleségétől, és 1974-ben házasságot kötött Veszelszky Sára angoltanárral, aki – a gordonkaművész szerint – egy csodálatosan új, az akadémikusságtól igen távol álló művészi szemléletmódot is megismertetett vele azáltal, hogy apósa a belső emigrációban élő neves avantgárd festőművész, Veszelszky Béla lett. Új családjával a II. kerületbe költöztek, és 1989-ben vásároltak Balatonhenyén egy parasztházat, ahol azóta is szívesen töltik a nyarat, szabadidejüket.

1976-ban megszületett Devich János második fia, Dénes, majd 1979-ben a harmadik, Gáspár. Ahogy fogalmazott, fiai „igazi büszkeségei". Devich Mártonból később újságíró, Dénesből történelem- és latintanár, Gáspárból pedig jogász lett. Devich Jánosnak jelenleg öt unokája van.

Tanítás

Miután eljött az Operaházból, egykori alma matere, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 1985-ben fogadta vissza Devich Jánost tanárként, ahogy vallotta: „zenei pályája koronájaként". Mihály András, a kamarazene tanszék vezetője vette fel oktatónak. Szépen haladt előre az egyetemi ranglétrán, adjunktus, majd docens lett. Habilitálás után 1999-ben kapta meg a Zeneakadémián egyetemi tanári kinevezését.

„Amennyit adni tudok tudásomból, tapasztalataimból a fiatal művészjelölteknek, annyit igyekszem tőlük visszalesni derűből, energiából, fiatalságból." – foglalta össze tanári hitvallását. Kamarazenét, vonósnégyest tanított, 2005-ben kapott rektori tanácsadó címet, amelyet azóta is visel. Nyugdíjba vonulása előtt lett professor emeritus. 2013-ban (50 év múltán) vehette át a Zeneakadémián aranydiplomáját. Számos fiatal kvartett szárnybontását ő segítette, köztük az Akadémia vagy a Nyári Vonósnégyesét.

A tanítás persze nem korlátozódott a Zeneakadémiára, Devich Jánost pályája során számos mesterkurzusra hívták vendégprofesszornak. Öt éven át tanított a Pécsi Zenei Táborban, tanított Weikersheimben (Németország), Estorilban (Portugália), vagy Blonay-ban (Svájc) a Hindemith Alapítvány meghívására.

Közélet

A rendszerváltozáskor, 1989-90-ben alapította meg Durkó Zsolt a Magyar Zeneművészeti Társaságot, mint a zenei élet „alternatív" civil szervezetét. Bár Devich János nem volt az alapítók között, hamar belépett a szervezetbe, majd Durkó Zsolt halála után elvállalta a társaság elnökségét. Koncerteket, fesztiválokat szervezett (Minifesztivál), és képviselte a szervezetet a zenei életet meghatározó döntési fórumokon. Élvezte a közéleti szerepvállalást.

1998-ban kereste meg őt az Orbán-kormány államtitkára, Prőhle Gergely, hogy vállalna-e szerepet az újonnan felálló Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában. Devich János igent mondott, és két miniszter, Hámori József és Rockenbauer Zoltán mellett is dolgozott, először, mint a művészeti főosztály osztályvezetőjeként, majd főosztályvezetőként. „Mindkét miniszter nagy zenepártoló volt, ezért sokat tudtunk tenni a magyar zenei élet fejlődéséért" – emlékezett később.

Ebben az időszakban kezdték el építeni a Művészetek Palotáját, átadták a győri Richter János-termet, megalapították a Nemzeti Ifjúsági Zenekar címet, jelentősen támogatták az Operaház működését, és megújították a Nemzeti Filharmonikus Zenekart. De más területen is sokat tettek a kultúráért, létrehozták a Nemzeti Táncszínházat, az Uránia Nemzeti Filmszínházat és átadták az új Nemzeti Színházat. Két alkalommal vállalt munkát a Nemzeti Kulturális Alap zenei kuratóriumában.

Devich Jánost a kormányváltás után, 2002-ben menesztették posztjáról, azóta a tanításnak és a zenei közéletnek él. A zenekari támogatásokat elosztó Zeneművészeti Bizottság elnöke, és rendszeresen felkérik zenei intézmények élére kiírandó vezetői pályázatok bíráló bizottságába.

Devich János 2013-tól a Magyar Művészeti Akadémia tagja.