Fábián Éva

Fábián Éva a táncház-mozgalom egyik legsokoldalúbb alakja: kiváló népdalénekes, mesemondó, népzene pedagógus és gyermektáncház vezető.

Szekszárdon született 1959. február 2-án és a Tolna megyei Györén nevelkedett bukovinai székely családban. Szülei és felmenői mindkét ágon andrásfalviak. Bukovinai székely származása egész életét és művészetét áthatotta.

…odaküjjel Andrásfalán…

A bukovinai székelység szülőföldjéről, az erdélyi Székelyföldről a Habsburg elnyomás miatt menekült el az 1700-as évek végén, majd a Kárpátokon túli Bukovinában lelt új hazára. A viszonylagos nyugalomban, kedvező feltételek mellett, ugyanakkor etnikai elzártságban élő székelység sok tekintetben egy régies, hagyományos műveltséget őrzött meg. A Bukovinában töltött bő százötven év alatt az otthonról hozott-megőrzött kultúra és az új hatások ötvözete nyomán formálódott a székelység sajátos kulturális színezettel bíró bukovinai ága. Különleges műveltségük, napjainkban is tetten érhető leginkább ízes beszédükben, sajátos humorukban, népköltészetükben, szokásaikban, mentalitásukban - aki Fábián Évát ismeri, nem kételkedhet ebben.

A bukovinai székelység hányattatásai a 20. században folytatódtak. Élhetetlenné vált körülményeik miatt Bukovinából is menekülni kényszerültek: egy kisebb részük a Déva melletti falvakban telepedett le, a többség pedig Bácskában. Innen a második világháború kitörésekor áttelepítették őket Magyarországra. Az Al-Dunánál máig megmaradt három székely település kivételével azóta Tolna-, Baranya-, és Bács-Kiskun vármegyékben élnek, illetve Érd környékén.

A számtalan nehézséget megélt népcsoport a II. világháborút követően talált végleges otthonra Magyarországon. A menekülések, vándorlások, ki- és betelepítések hányattatásait minden bukovinai székely család őrzi emlékeiben. Újra és újra megteremtett otthonaiktól, ingóságaiktól egyes generációknak többször is meg kellett válni életük során, de a II. világháború alatti kényszerű honváltás idején többen a szeretteiket is elvesztették útközben. Mindezt súlyosbította, hogy Magyarországra érkezvén a kitelepítendő svábok házaiba költöztették őket, évtizedeken át tartó feszültséget okozva a helyi lakosság, az itt maradt svábok az újonnan betelepített székelyek között. Hosszú időnek kellett eltelnie, mire a velük szemben érzett ellenszenv megenyhült…

„Édesapám szabó műhelye a béke szigete volt…”

…ahol az eredendően eltérő hagyománnyal és kultúrával rendelkező, összekényszerített lakosság az együttélés során szép lassan összecsiszolódott: az éles feszültségek humoros történetekké, viccelődéssé, egymás ugratásává szelídültek.

A családban bátyjával ketten voltak testvérek. Édesapja, Fábián Lajos, szabó mester volt, édesanyja, Kolozsi Rozália, akitől szép hangját és az éneklés iránti kedvet örökölhette, a háztartásban dolgozott. Gyermekkora szeretetben telt. Édesapja szabó műhelyében élénk társasági élet folyt. A tősgyökeres györei, székely, sváb és felvidéki magyar szomszédok esténként gyakran összegyűltek, anekdotáztak-beszélgettek, vicceket meséltek, a gyermekek pedig élvezettel figyeltek, kíváncsiskodtak, amíg a felnőttek engedték. „Igazi parasztgyermek-életet éltem” – vallja Fábián Éva. Szívesen emlékszik vissza székely rokonaira, különösen a jó beszédű Enci nénire, akitől számtalan bukovinai történetet hallott és Fábián Márton „bitang Marcikára”, édesapja nagybátyjára, akitől gyönyörű keserveseket tanult.

Zenei tanulmányait – kitartó elszántságának köszönhetően - a Györével szomszédos mázai zeneiskolában kezdi. Szolfézst tanul és zongorázik. Szép énekhangjára már az általános iskolában is felfigyelnek. Rendszeres résztvevője lesz a megyei népdaléneklési versenyeknek, ahol kezdetben leginkább az édesanyjától hallott magyar nótákat énekli. Tanára biztatására kezdi el faggatni rokonait, hogy tanítsanak neki „saját” (székely) népdalokat. Ekkor fedezi fel a korábban már említett nagybácsi, Fábián Márton énekes tehetségét és értékes népdal-repertoárját. Tőle tanulja többek között a Bujdosik a kicsi madár… című gyönyörű bukovinai székely keservest. A vagány, belevaló, élénk, jó mozgáskészséggel és kiváló zenei érzékkel rendelkező, mindenre nyitott kislány ekkor még nincs tudatában népcsoportja hagyományos kultúrájának valódi értékével, hiszen a székely családok igyekeztek belesimulni a környezetükbe és nem kérkedni az amúgy is nyilvánvaló különbözőségükkel. A bukovinai székelység népművészetének értékeivel ebben az időben leginkább a szűk – többnyire néprajz- és népzenekutató – értelmiség volt igazán tisztában. Az ösztönzésükre formálódtak, alakultak a székelyek hagyományőrző csoportjai, amelyek elsősorban színpadi fellépések alkalmával mutathatták be folklórjukat. Fábián Éva általános iskolásként rendre megnyerte a járási és megyei népdalversenyeket, ennek köszönhetően már egész fiatalon ő is tagja lett az izményi hagyományőrző együttesnek (Izményi Székely Népi Együttes), akikkel számos fellépésen vett részt és mindeközben sokat tanult az idős -kiváló énekes-táncos egyéniségekkel rendelkező - generációtól.

Kicsi gyermekként, ahogy tudomást szerzett arról, hogy létezik óvoda, ahol a gyerekek együtt játszanak, minden vágya az volt, hogy ő is óvodás lehessen. Szülőfalujában, Györében azonban erre nem volt lehetőség. Amikor a néhány évvel idősebb bátyja a szomszédos Mázán jelentkezett a zeneiskolába, a kis Évikét már nem lehetett otthon tartani, nagy örömére – és édesanyja aggodalmára - így járhatott egész kicsiként zeneiskolába. Visszaemlékezése szerint azonban az óvoda maradandó hiánya, az állandó sóvárgás terelte abba az irányba, hogy felnőttként óvónő legyen. Szerencsés helyzet adódott, mert a megyeszékhelyen, Szekszárdon, ekkor indult az óvónőképző tagozat, ahová felvételt nyert. Boldogan emlékszik vissza a középiskolai évekre. Elismeréssel beszél a színvonalas képzésről, amely a zenei tudását, műveltségét megalapozta és ahol az óvónői hivatásra maximálisan felkészítették. (Köztudott, hogy a hetvenes évektől – a képzési forma végső megszüntetéséig – ezek a szakközépiskolák kiváló pedagógusképző intézmények voltak.)

Szakközépiskolai évei alatt nem az óvónői hivatásra való felkészülés az egyetlen örömteli újdonság Fábián Éva életében. Egyéb fontos, életre szóló hatás is éri. Az izményi hagyományőrző csoport mellett bekapcsolódik a szekszárdi Bartina Néptáncegyüttes munkájába. Egy, a megyeszékhelyen rendezett, bukovinai székely találkozón figyel fel a tehetséges népdalénekesre a szintén bukovinai székely származású Kóka Rozália, aki ebben az időben már népművészeti táborokat szervez és a bukovinai székelység hagyományos kultúrájának elkötelezett gyűjtője, népszerűsítője.

„Gyakorlatilag azt hiszem, ott fordult az életem.”

Visszaemlékezése szerint 1975-ben részt vesz Kóka Rozália szigetszentmártoni népzenei táborában, ahol néprajzi előadásokat hallgat, többek között Andrásvalvy Bertalantól, Olsvai Imrétől. Kóka Rozália ösztönzésére moldvai csángó népdalokat tanul eredeti gyűjtésekről, adatközlő mesterekkel találkozik és felfedezi az akkor már három éve zajló táncházmozgalomnak köszönhetően a táncházat mint szórakozási formát. A táborban ugyanis az esti szórakozás tánctanulással és táncházzal telt, ahol a zenei kíséretet a későbbi Kalamajka együttes, akkor még Mákvirág nevet viselő formáció szolgáltatta. Bevallása szerint a tábornak köszönhetően értette meg bukovinai székely származását, ekkor ismerte fel saját népcsoportja hagyományainak értékét és általában a népművészet jelentőségét; ekkor köteleződött el végleg a táncház-mozgalom mellett, amely Martin György és pályatársai (köztük a táborszervező Kóka Rozália) szakmai útmutatása alapján a Kárpát-medencei parasztság hagyományos kultúrájának minél alaposabb megismerésére és elsajátítására irányult. Akkor még nem sejtve, hogy valójában ő is annak a későbbi, „nagy” generációnak egyik kiemelkedő élőadóművész- és pedagógus-egyénisége lesz, amely a gyűjtésekre, a hagyományos kultúrát még hordozó idős generáció megismerésére, és a néprajzi tudományosságra helyezi a hangsúlyt, a néphagyomány minél hitelesebb megismerése érdekében - mintát (egyben egy sajátos módszertant) adva ezzel a felnövekvő nemzedéknek napjainkban is.

Ennek szellemében csatlakozik a Mákvirág zenekarhoz énekesként. Két évvel később, kisebb személyi átalakulást követően megalakítják a legendás Kalamajka együttest. Közben leérettségizik, Kóka Rozália hívására Érden vállal óvónői munkát két évig, majd egy budapesti, anagyalföldi óvoda mellett köteleződik el. Házasságot köt a Kalamajka együttes kontrásával, Dövényi Péterrel és közös életük már Budapesten zajlik. A táncházmozgalom legendás időszakát élik olyan pályatársakkal, mint Halmos Béla, Sebő Ferenc, a Muzsikás együttes, Sebestyén Márta, az alakuló Téka együttes…; népzenészi hivatásuk pedig az egész mozgalomra nagy hatással lévő folklórgyűjtők-folklórkutatók (Martin György, Borbély Jolán, Andrásfalvy Bertalan, Kallós Zoltán, a Pesovár-testvérek) szakmai iránymutatásával formálódik.

A Kalamajka együttessel a Kertész Táncegylet kísérő zenekara lesznek, a Muzsikás együttestől átveszik az V. kerületi Belvárosi Ifjúsági Ház táncházát, amely „Molnár utca” néven válik a Kárpát-medence legjelentősebb és leghosszabb életű táncházává - egyfajta szellemi műhellyé. Népszerű koncertező zenekarként népzenei gyűjtéseket végeznek, folyamatosan kutatják, tanulmányozzák a fellelhető népzenei repertoárt és ennek szellemében készülnek saját népzenei albumaik. Megkerülhetetlen szereplői az 1981-től induló Táncháztalálkozó rendezvényeknek és a rendezvényhez kötődő táncház-lemezeknek. Előadásokat, koncerteket, táncházakat tartanak ország-szerte és külföldön is. A hazai népzene- és néptáncélet méltán elismert szereplőivé válnak. Halmos Béla kitartó gyűjtőmunkája nyomán a széki népzene értő tolmácsolói lesznek, repertoárjukban hangsúlyos szerepet kap Petrovits Tamás gyűjtéseinek köszönhetően a székelyföldi népzene, de a bukovinai székelyek népzenei hagyománya is. Legendás lemezek születnek: elsőként a Bonchidától Bonchidáig című 1986-ban, borítóján egy magyar címert ábrázoló szűrhímzéssel…

„Táncház-néni” – népzene pedagógus - mesemondó

Ma már biztosan állíthatjuk, hogy Fábián Éva több műfajban is iskolateremtővé vált. A zenekari tevékenységgel együtt járó folyamatos gyűjtés, tanulás, képzés, fejlesztés mellett, az őt jellemző ösztönös tehetséggel-érzékkel legelőször is módszertani megalapozója lett a gyermektáncház-vezetésnek, majd a népi énekoktatásnak és a hagyományos mesemondás tanításának: a hagyományközvetítés pedagógiájának. A folyamatosan erősödő és professzionalizálódó, közben intézményesülő táncház-mozgalom aktorai (zenészek, táncoktatók, táncházvezetők, kézművesek) rendelkeztek ugyan néprajzi gyűjteményekkel, egyre bővülő népzenei és néptáncos gyűjtésekkel, de a néphagyomány eredeti közegétől eltérő, jellemzően városi környezetben zajló tanításának-átadásának-közvetítésének módszertanával nem. Ez a tudás és képesség az egyéni adottságok, a szerzett tudás és a sok-sok gyakorlati – tánctanítási, hangszeres népzenetanítási, népdaltanítási, mesemondói, táncházi, szakköri, együttesi, tanfolyami, tábori – tapasztalatok által formálódott. Ezt az „iskolát” járta végig többekkel együtt Fábián Éva.

A Kalamajka együttes táncháza, a „Molnár utca”, nemcsak a felnőtt táncház egyik mintapéldája, hanem a gyermektáncház-műfajé is. Nehéz lenne megbecsülni, hogy mennyi gyermeknek adott életre szóló élményt Fábián Éva óvónői képzettségére, az óvodai gyakorlatban szerzett tapasztalataira, kiemelkedően szép, stílusos ugyanakkor természetes énekelt, igényesen válogatott játékokra-énekekre, táncos tudására, hagyományhű mesemondására, bukovinai székely „ízekkel” fűszerezett, kedves, humoros egyéniségére épülő, valóban komplex, élőzenés foglalkozása. A „Molnár utcába” járó családoknak biztosan meghatározó élményt adott (magam is több kedves visszaemlékezésnek voltam fültanúja), a professzionalizálódó foglalkozás-vezetőknek pedig követendő mintát és - egyelőre íratlan - módszertant. (Ez a példa is jól jelzi, hogy számos feladatunk van még a táncház-mozgalom jó gyakorlatainak dokumentálása terén.) Hogy Fábián Éva foglalkozásai példaértékűvé váltak és hiánypótlóak, bizonyítja, hogy az ország számos rendezvényére hívták gyermektáncházat tartani.

A táncházi gyakorlattal párhuzamosan a Belvárosi Ifjúsági Házban rendszeresen tanított népdalokat szakköri keretek között, vidéki tanfolyamokon, művészeti-népművészeti táborokban; rendszeres résztvevője a bukovinai székely hagyományőrző csoportok továbbképzéseinek és táborainak. Felsorolhatatlan azon szakmai fórumok száma, ahol oktatóként vagy vendégelőadóként részt vett.

„Az Egyszólam együttes megszületése olyan volt, mint egy lázas nagy szerelem. Ekkor lettem igazából népdalénekes…”

1985-ben, fia születésének évében Berecz Andrással, Juhász Zoltánnal és Sáringer Kálmánnal megalakítják az Egyszólam együttest – ezzel egy újabb legendás zenekar születik. A parasztzene legarchaikusabb rétegének és hangszeres zenéjének a gyűjtésére, kutatására és elsősorban előadására vállalkoznak egyedülálló módon a Kárpát-medencében. A „Molnár utca” fogalommá vált a táncházasok és a táncház-mozgalommal szimpatizáló értelmiségiek, művészek körében. Pontosan ugyanez a jelenség kíséri az Egyszólam együttes munkásságát. A magyar népzene „sűrűjével” foglalkozó zenekar – így jellemzi magukat Fábián Éva – a revelatív hangzásával, újszerű témaválasztásával egyesen berobban a magyar zenei életbe. (A korszak egyik meghatározó dzsessz zenésze, Szabados György a koncertjén fellépő formációról így nyilatkozik: „Csoda, már az csoda, hogy léteznek, olyan csoda, mint egy szépséges fasor látványa.”) Ez már önmagában is kiemelkedő teljesítmény. 1993-ban azonban elindítják - Síkfőkúton, majd Váralján – a legendás Egyszólam tábort. S ezzel elkezdődik az a több mint harminc éve tartó, eddig példa nélküli pedagógiai tevékenység, amely a népszerű vonós zene mellett számos fiatalt elkötelez a furulya és dudamuzsika, és a kevésbé „divatos” és felfedezett, de annál veretesebb népzenei hagyományt hordozó tájegységek (Dél-Dunántúl, a palóc vidék, Mezőség, Küküllő mente és Gyimes) megismerése mellett. Ahogy a „Molnár utca” körül kialakult egy szellemi műhely és egy rajongói kör, éppen így növekedett az elmúlt évtizedek alatt az Egyszólam együttest és az Egyszólam tábort kedvelők népes „családja”.

Fábián Éva gyermektáncházhoz hasonlatosan az Egyszólam együttes is egy egyedi módszertant, sajátos tábor-pedagógiát alakított ki. Alapítóinak ars poeticája szerint minden évben egy kiválasztott tájegység köré szerveződik az oktatás. Igazi kuriózumnak számít, hogy a táborban az adott tájegység adatközlő mesterei nemcsak bemutatják a tudásukat alkalomszerűen, hanem az oktatási folyamatnak is szerves résztvevői. (Ezen írás terjedelmi korlátai nem teszik lehetővé, hogy a majd három évtizede zajló táborban a résztvevő, adatközlő mestereket - megközelítőleg hatvan főt -felsoroljam.) Időközben a tábor munkájába olyan zenész kollégák is bekapcsolódtak (Dsupin Pál, Agócs Gergely, Nyitrai Marianna), akiknek szintén szívügyük volt az „Egyszólam” által képviselt népzenei hagyomány művelése, illetve olyan tanítványok is csatlakoztak (Dóra Áron, Császár Dominik, Borzavári Róza…), akik időközben kiváló zenészekké-oktatókká váltak.

Fábián Éva 1999-től az Óbudai Népzenei Iskola népi ének tanára. Jelenleg is ott tanít. Ahogy az Egyszólam táborban fontos szerepe van az adatközlő mesterek jelenlétének, éppen így nagyon fontos szerepet tulajdonít a zeneiskolai oktatásban is az eredeti felvételek hallgatására-elemzésére épülő metódusnak. Pedagógiai sikerének egyik biztosítéka minden bizonnyal ez a módszertan, ami kiegészül példaértékű előadóművészeti tevékenységével, az adatközlő mesterek révén elsajátított, mélyreható népzenei ismeretekkel, s mindezeken túl eredeti, kedves személyiségével. Szívesen tanít kiscsoportos formációkban: Hisz a közösségi éneklés hatékonyságában és sikerében, vallja, hogy a legfontosabb minden fajta fejlesztésen túl az éneklés során átélt (közösségi) élmény. Tanítványai rendszeres szereplői a rangos népdaléneklési versenyeknek, ahol rendre a legmagasabb elismeréseket kapják nemcsak egyéni, hanem csoportos kategóriában is. Közülük sokan előadóművészek, tanárok. (Havay Viktória…)

Bár nem híve a versenyeknek, elfogadja, hogy a minősítési rendszerek – egyelőre – nélkülözhetetlen elemei az oktatási rendszernek. Mivel a népi éneklés és a hagyományos mesemondás egyik legkiválóbb szakembere – noha ódzkodik a feladattól – rendszeresen kap felkérést zsűrizésre; szakmai fórumok, továbbképzések, mesterkurzusok, konferenciák rendszeres előadója. 2008-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene tanszékének óraadó tanára majd tíz éven keresztül.

2013-ban, mintegy harminc év után végleg befejezik a Kalamajka együttessel a táncházi tevékenységet. Ezzel lezárul egy emblematikus korszak nemcsak az együttes, hanem a táncházmozgalom életében is. Az aktív népzenélés és előadóművészeti tevékenység folyamatos visszaszorulása után, életében egyre inkább az oktatásé lesz a főszerep. A mai napig tanít az Óbudai Népzenei Iskolában, de egyik legkedveltebb tevékenysége a mesemondás lett.

„Úgy terjedek, mint a népmese: szájról-szájra…”

Fábián Éva az egyik legkiválóbb mai mesemondónk, aki ízes bukovinai tájnyelven, élvezetesen, a hagyományos mesemondás műfajában, hitelesen mesél. A hagyományos mesemondás fortélyait, mesterfogásait tanítja a Hagyományok Háza kurzusain, előadásain és egyéb műhelymunkák keretében. Bukovinai székely felmenőinek tisztelete, a hagyományőrző mesterektől származó mély és alapos folklórtudása, szemlélete, különleges, eredeti előadói egyénisége, derűs-kedves személyisége követendő példa mindnyájunk számára.

Mesemondói tehetsége az óvodapedagógusi munkája során és a Molnár utcai gyermektáncházakban bontakozik ki. Ez a két terep a legfontosabb gyakorló helyszín számára. Egyre nyilvánvalóbbá válik saját maga és a környezete számára is, hogy kedveli, élvezi a hagyományos módon (élőszóban) történő mesemondást. Az Egyszólam együttes egyik koncertjén veszi rá az akkor már szintén kiválóan mesélő Berecz András, hogy színpadon meséljen gyerekeknek. Tulajdonképpen ekkor indul el igazán a „mesemondó-karrierje”.

Nemcsak egyszerűen tehetséges, hanem egyenesen ösztönös érzékkel mesél jól, mondhatni, folklorisztikailag hitelesen, tehát a paraszti hagyományban létezett és dokumentált hagyományos-élőszavas mesemondás tartalmi-stilisztikai kritériumainak megfelelően. Fontos megjegyezni, hogy a néprajzkutatás figyelme az 1990-es években csak a táncház-mozgalom táncos-zenés-kézműves revival folyamataira figyel fel. A mesemondás inkább, mint az igényes szórakoztatás egyre kedveltebb és népszerűsödő formája van jelen leginkább a „folkéletben”, illetve éppen Fábián Éva növekvő népszerűségének köszönhetően a gyermekkultúrában: könyvtárak, óvodák, iskolák, közművelődési intézmények programjában. A 2001-ben megalakuló Hagyományok Háza tevékenységének köszönhetően válik igazán fontossá a hagyományos mesemondás műfajának tanulmányozása, megismertetése, és a mesemondás tanításának, módszertanának kidolgozása, majd oktatása a néprajzi tudományosság eredményeire építve. Tulajdonképpen ekkor történik meg a felismerés, hogy van a hagyományos mesemondás műfajának néhány korai népszerűsítője (Kóka Rozália) és néhány igazán hiteles előadója, többek között Berecz András és Fábián Éva. Így kerül a 2001-ben megalakuló Hagyományok Háza látókörébe, amely intézményhez számos szakmai programon keresztül kapcsolódik. Több mint húsz éve állandó mesemondója a „Találkozás a néphagyománnyal” című ismeretterjesztő programnak, a Rendhagyó tánc-és drámaóra sorozat műsorvezetője, énekese és mesélője. Rendszeres közreműködője az intézmény gyermektáborainak, szakmai vezetésével indult el a Népi énektanfolyam, és ugyancsak állandó oktatója 2007-óta a Hagyományos mesemondás képzésnek. A több mint két évtizedes emberi-szakmai együttműködésnek köszönhetően készült el a Hagyományok Háza gondozásában az oktatási és közművelődési célokat egyaránt szolgáló (tanulmányt, portréfilmet és funkciós mesefelvételek tartalmazó) kiadvány Fábián Éva mesemondásáról (…odaküjjel Andrásfalán. Fábián Éva mesél). Eddig az egyetlen olyan kiadvány, amely a parasztmesemondó-egyéniségek tudását dokumentáló néprajzi sorozatot követően kísérletet tesz egy mai mesemondó tudásának néprajzi igényű bemutatására.

Fábián Éva sokrétű tudását az utóbbi években jelentős díjakkal ismerték el. 2022-ben a népművészet terén elért kimagasló teljesítményéért Martin György-díjjal jutalmazták, 2024-ben átvehette a Liszt Ferenc-díjat és ugyanebben az évben a Magyar Művészeti Akadémia a levelező tagozatának tagjává választotta.

E rendkívül gazdag életpálya kétségtelenül összefonódik a magyar művelődés egy olyan kivételes időszakával, amely a táncház-mozgalom kialakulásával és kiszélesedésével, majd megerősödésével továbbá derűre és optimizmusra okot adó virágzásával jellemezhető. Fábián Éva a táncház-mozgalom egyik legsokoldalúbb alakja, akinek egyedülálló tudása, a hagyományos kultúra iránt táplát őszinte lelkesedése, tisztelete és szeretete, egész eddigi pályaképe követendő példa.

[2024]