Gaál József

„Mert a sötétség nem a fény távolléte, hanem a terror lucis, a fénytől való rettegés. A belátás határai körül tévelyeg, és minden lehetőséget végigjátszik, nehogy azt az egyet, amit kell, megtegye." ~ Franz Baader[i]

Amikor az ember olyan művésszel találkozik, aki túllép az illumináció fázisain, az univerzális sorsfeladatokat, sorsproblémákat alkotásaival felvállalja, a létbe való vetettség immanens és transzcendens szintézisét életművé teszi, mentesülnie kell a szemenszedett szószaporítás lényeget takaró kliséitől. Gaál József művészete az emberiség egyetemes szellemi őstermészetének foglalatába illeszkedik. Életútja, alkotótevékenységének íve metanoia – visszafordulás, belső emigráció. Festményei, grafikái, plasztikái a spirituális és korporális közötti ontológiai különbség megragadása az önmagunk meghaladására tett kísérlet rég elfelejtett erők felélesztésének segítségével. Ezek elsősorban az ősfélelem komor fenségességével szövetségre lépő tudatfolyamatok. Művészete az életképzelet középpontjába került démonikus erők korlátlan komplexusai által kirótt illúziók felszámolása. Tevékenysége aszketikus gyakorlat, ahol a külső végtelen a belső végtelennel egységre jutva – magában foglalva a mindenség faktumait – azonosul egymással. A köztes lét hidegfuvallatos tornácán felsorakozó groteszk realizmusa a töredezett személyiség látását visszaadó leleplező folyamat. Küldetéstudata „az önkifejezés antiintellektuális ösztönszintjéig való leereszkedés tanulságaiból"[ii] előlépő Adam Kadmont, az Első Embert jeleníti meg. Víziói a homo insipiens alkímiai transzmutációinak művészetté érett kinyilatkoztatása. Alkotásain keresztül elénk táruló világmagyarázó analógiáinak megfejtése egyáltalán nem ígér kényelmes utazást. Az út, amit választott az építés-rombolás küzdelmének radikális módja: Elvesztett ártatlanságunk újraalkotása, a bűn és hanyatlás energiáinak szolgálatunkba állítása, az isteni intelligenciával való szakrális és misztikus újralényegülés, lefokozott tudatunk magasabb rendű tartományainak újrafelfedezése a ráérzés régióiban, az egzisztenciális sóvárgás kínzó gyötrelmein keresztül vezet el önmagunk meghaladásának horizontfüggetlen végpontja felé. Gaál József beavatással egyenértékű alkotásai, én-átalakításának organikus formulái, az örök körforgásból való kilépés lehetőségét egy művészetben realizált, fájdalmas felismerésekben súlypontozott, kilúgozott öntudatot eredményező én-halálban teszi hozzáférhetővé.

Metaarchaizmus – I'mmortal

„Amikor minden elveszett, ami fontos volt, az egész világ eltűnt, néhány papírlap harcolt csak tüntető fehérségével, akkor már nem lehetett semmi mást csinálni, jelzéseket kellett kitalálni, végleg összekeverve a lehetséges és megvalósíthatatlan világokat, emléknyomokat rekonstruálni, minden ellentétes késztetés ellenére fekete tussal a jelen jelét hagyni a papíron, például."[iii] Gaál József önkonstituáló művészetelméleti felfogása a metaarchaizmus, amely az ember szellemi haladványainak anamnézise. Az elme mélyrétegeinek tektonikus mozgása során eltűnt egységes világalkotó erőknek, a kultúra polimer, elidegenedett alkotóelemeinek kibékítése és visszaemelése a szellemi-kulturális művelés dimenzióiba. A meta arché, az embert lényegi pontokon érintő spirituális esszencia kivonata az alkotótevékenység által magasabb szinteken artikulálódott képzőművészet plasztikus képződményei által. Tartalmisága a kollektív psziché komplex morfogenetikai terét[iv] alakító léthermeneutika. Területe az azonosságpólusok között áramló egymás közös áthatása. Tematikája, vonatkoztatási relációinak origója a halál, lét – nem-lét állapotainak kölcsönhatása. Idősíkjai Kronosz és Kairosz (lineáris és minőségi idő), főleg a múltba nyúló mitikus jelentést hordozó archaikus művészetet jelenné formáló teremtő aktivitása. Individuális karaktere Gaál József. Módszere a lét intenzív érzékenységére épülő asszociatív fogalom- és képalkotó készség. „Ideája a megismerésen, majd a megértésen túli kontextuális alkotás, ahol a töredezetten és rosszul illeszkedő, vagy már kallódó kulturális zárványok szerephez jutnak, majd az alkotás folyamán aktivizálódnak a közös egzisztenciatérben."[v] Kiinduló pontja a világot megértő- és megvilágító folyamat és valóság közös eredet tudata, az őselv, melynek forrása egy. Az arché, arkhé, arkhai kibontása, „közlése" során különbséget sok esetben csak az örök valóság (alétheia) jelenségeihez, megmutatkozásaihoz való viszonyulás technikáiban és módszereiben lehet tapasztalni, legyen szó bármilyen közeledési szándékról. Ezért az egyetemes szellemtörténet holisztikus rendszerében nem beszélhetünk döntő eltérésekről, átjárhatatlan határokról. Az emberiség életében végighaladó pszichofiziológiai, biomentális folyamatkulcs ugyanazokat az ajtókat nyitja („The doors of perception") [vi], így a gondolatok téridőtől függetlenül egybefont képzelőerő adta minták mentén jönnek létre. Tudományosan fogalmazva: „Az extenzív kontinuum az az általános relációs elem a tapasztalásban, amely által a tapasztalat aktuális létezők, és a tapasztalás-egység maga, egyetlen közös világ összetartozásában egyesülnek."[vii] Egyszerűen szemléltetve a navaho indiánok például ugyanúgy használnak a gyógyításhoz homok mandalát, mint a tibetiek.[viii] Gaál József formanyelve a „cross-cultural hermeneutics"- interkulturális hermeneutika univerzális egyöntetűségére, a valóság mindent átfogó szemléletére emlékszik vissza mnemotechnikai bázisának köszönhetően. Hamvas Béla ezt nevezi hagyománynak. „A föld minden népe között láthatatlan egyöntetűség van, s ez, az ember minél ősibb időkbe ereszkedik vissza, annál nagyobb. A hasonlóság nem úgy értendő, hogy minden építészet egyetlen ősépítészetre, minden vallás egyetlen ősvallásra vezethető vissza. Ilyen ősépítészet, ősvallás, ősszellem soha nem volt, ahogy nem volt ősnép, ősfaj, ősnyelv. A történet előtti időben a föld minden népe a lét ősforrásából merített. Azért voltak egymáshoz hasonlóak, mert mindegyik ugyanabból a szellemből élt. Egymástól függetlenül, egymáshoz néha közel, néha egymástól távol, hasonló fajú népek, hasonló nyelvűek, vagy különböző fajúak és nyelvűek, de végső gondolataikat mindegyikük ugyanabból az ősi szellemi megnyilatkozásból vette. Ez az ősi szellemi megnyilatkozás volt az államok rendjének alapja; ez volt a vallások, az életrendek, a társadalmak hasonlóságának alapja. Tisztaságát magas nemzedékek őrizték és adták át egymásnak. Ez volt a föld minden ősi népének azonos metafizikája. Kelták, aztékok, hinduk, tibetiek, héberek, görögök ugyanabból az ősi szellemből merítettek és éltek."[ix] Ennek az ősi, elveszett metafizikai kinyilatkoztatásnak ereszkedő-emelkedő szimbolikus szintláncolatait figyelhetjük meg Gaál József művészetében.

„Meta-tron omega"

"Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni, ott kell annak megtanulni, hogyan kell a dudát fújni." ~ József Attila

Gaál József művészetében nincsen uralkodó műfaj. Alkotásait nem lehet nyereg alá tenni, és nem is érdemes. Munkássága – beleértve írói tevékenységét is – a tudat rétegeit lépésről lépésre tárja fel. Ennek során egyértelmű összefüggéseket, megfeleléseket talál az ember primordiális létmódjára – megnevezhetetlen misztériumainak kulturális összefonódásaira vonatkozóan, a külső-belső létstádiumok homeomorfikus világhálóján barangolva. „Indra szövedéke maga az univerzum, egymást tükröző, egymásból táplálkozó képződmények, képzetek folyamával."[x] Ábrázolás technikája ezen az organikus szövedéken haladva azokat a gócpontokat keresi és oldja fel, ami az archaikus kultúrájára emlékezni képtelen ember jelen kori létrontására, létfelejtésére, ontológiai korrupciójára magyarázatot adhat, és amelyeket a legtöbben szinte kivétel nélkül megalkuvóan ki akarnak kerülni, és ki is kerülik. Az elme legsötétebb bugyraiba hatolva, az életfa gyökeréig leereszkedve, alkotómozdulatainak, ecsetvonásainak kereszttüzében a szellem anyagba zárt teremtményeinek erőltetett öntételezési folyamatai állnak. Olyan téves társítások, amelyek újra csak elfednek, elhomályosítanak, kalodába zárnak. Alkotásai a végletek között csapongva próbálják megtalálni azt a szuperpozíciót, amiben az inorganikus installációk durva beavatkozásának köszönhetően az önmagukról elfeledkező érző lények helyre tudják tenni archaikus örökségüket, és ezáltal magukat is. Gaál József művei szimbolikájukban[xi] az elrejtett-elrejtetlen, látszat-láttatás leleplező dialektikájának felfele ívelő immateriális lehetőségeit megjelenítve, az ellenpontozás technikájával vezeti az embert élete lényegi meghatározottságai felé. A valódi önmagától eltávolodott, önkívületben tobzódó psziché pszichoszomatikus nyomorúsága, léte korlátainak bizonytalansága, a mentális energia durva fizikai megnyilvánulásainak öldöklő kiszolgáltatottsága minden „nagynak" ismeretes, (Goethe, Dante, Verdi, Beethoven, Lovecraft, Hieronymus Bosch, Munch, Lucian Freud, Delacroix, Francis Bacon, Zdzisław Beksiński – a sor szinte kimeríthetetlen). Az írók lelkük éjfekete tintájában megmártott pennájukkal próbálják kiírni magukból az emberiség elvesztett és elvesztegetett aranykorának maró gyökérokait, a képzőművészek hangokkal, rajzokkal, szobrokkal, építményekkel a sötétség dimenzióira visszahatva, azt meghaladva vezetik a lehanyatlott, elkorcsosult emberi elmét kényszerképzetein keresztül a megvilágosodás felé. Mai modern korunk pedig az ipari forradalom sokszoros négyzetre emelésével a spirituális-metafizikai felkapaszkodástól egyre távolabb kerülő létviszonylatok kozmikus disszonanciáját feloldó apoteózist – félretéve a művészetet is – leginkább a technikában látja.

Poliesztétika – Moloch egy robot kezében megeszi a trójai lovat

„Minden túlzás vétekre fordul"~ Boethius

Szemét művei által kölcsönadva a befogadónak Gaál József a „Vezeklések korát" láttatva olyan Canossa-járást feltételez, melynek során az ember okulva a történelem során elkövetett hibáinak tanulságaiból, végre számot vet önmagával és tesz valamit ez ellen: művészetét, kultúráját, tudományát, vallását, hitét – erőit saját egzisztenciális válsága felé fordítva újra metafizikai levegőhöz jut. A küzdelem során azonban megint csapdákba kerül, hiszen képtelen behelyettesíteni magát a tiszta életet adó mérték (Aranyszabály, Arany középút, Aranymetszés) alapképleteibe. Segítségül hívja a technológiát, mint az éber szedációban lévő tudat saját fölülmúlásának lehetőségét. A létkérdéseket, létproblémákat oldó gyakorlati aktus idealisztikus megoldási alternatívája azonban csupán mankót képes adni. A lét architektúrájának geometriai közepét újabb jelentésréteg takarja el, teljes súllyal ránehezedve az emberre is. A rendezetlen kupacból a könnyen hozzáférhető dolgokat kiválogatva (kulturális töredékek; eredeti eszmék, gondolatok „kilátszó csücskei" etc.) esetlenül, sokszor rossz szándékkal összeillesztett önaktualizációt próbál megvalósítani. „A totális telekommunikációs világ designrendszere, ami a konkrét, társadalmi, természeti valóságtól független… az ipari-technikai poliesztétikai spektákulum digitális kvázi univerzumban teljesedik ki. Ez a második valóság már nem ablak a világra, hanem valójában végtelen használatra tervezett karantén, egyre tömörebb szűrőfilterekkel a természeti valóság és az érvénytelenített kulturális múlt irányába."[xii] A Szilícium-völgyi információtechnológia[xiii] szingularitása, a social-engineering teljes-skálás technológiai-biológiai transzhumanizmusát előkészítő folyamatai egyenesen torkollanak a Transhuman Fetish gerjesztett tébolyultságának imperszonális pszeudo-realitásába. Az önálló enzimrendszerrel rendelkező protoplazmahalmaz fehérjetenyészet agyából távozó impulzusjelek „képletesen" egy ellenőrző gépi hálózattal összekötött virtuális térbe kerülnek (computer-generated collective consciousness), amely mesterséges világot teremtve számukra még képlékenyebbé teszi a valóság fundamentumait. Az ember tudata így csupán „ghost in the shell"[xiv] – „szellem egy héjban". Gaál József szavaival: „gyökértelen hibrid protézis-lény, kvázi-transzcendentális, kulturális-amnéziában szenvedő, metafizikailag amputált, önállótlan testbiomassza."[xv] Ez az általa is a tárgyalási univerzumba vont Kali yuga időszakának egyik sarkalatos jelensége. A hindu vaskor jellemzője a tudatmozgások – így az extenzív világ architektúrájának is az általános elsekélyesedése, amikor az ember valódi lényének - testének-lelkének-szellemének már csak avatárja[xvi], jellé alakított tényezője, pontosabban: „hybrid intelligence biometric avatar, (HIBA)."[xvii] „Útban a poszthumán „szép új világ felé,""[xviii] immáron nem Isten kivetülése többé (creatio evanata), hanem az örök körforgás (Szamszára), jellé alakított, sorsára reflektálni képtelen vegetatív létforma. A homo sapiens insipiens lesz, „hibrid", azaz kettő, „diabolikus" (két-séges), fájóan heterodeterminált dividuum alakiság. Az elsődlegesen még mindig a haláltól való félelem vezérelte ember a technikától vár mindent. „Majd az megoldja". „Majd az segít". Az autentikus öntételezés elől való menekülés külső erők befolyása alá taszítja, és így technológiába vetett „hite" végül önnön élete hóhérjává teszi. Ádám és Éva prototípusának sorozatban legyártott, toldozott-foltozott hamisítványaivá. Az egykori ősképe romjain fellelhető világ elementumaiból összehordott, újraalkotott önmaga csak fantomális imagináció. Jót akarunk rosszul. „Az összpontosító képesség az a szervező és vezérlő erő, ami megakadályozza, hogy az eredeti szervezet individuális struktúráját az asszimilálhatatlan elemek kaotikus felhalmozódása feloldja. Olyan tendencia ez, ami egy közös vonatkoztatási centrumot teremt."[xix]

Gaál József jelentős figyelmet fordít erre a problémára mind írásaiban, mind alkotásaiban. A maszkok mögé bújt protézislényei az eddig említett téridő hurok kelepcéjében vészjeleket leadva figyelmezteti a nézőt: A technika nyakló nélküli kontroll-vesztett térnyerése, a felébredést rendre elodázó újításai figyelmünk végtelen polarizációjához vezet. Következményeként a valóság ismételten többszörösen lebontott, interferált áttételek útján jut el az emberiséghez. Ez a poliesztétika rosszul kódolt szövevényes és szövődményekkel teli világverzióinak egymást kioltó, kontra produktív rémképét ölti magára, az őskép habitusának felvétele helyett. Az ember elkerüli az önmagával történő konfrontációt a technika nyújtotta kényelem következtében („a kényelem a sátán párnája"), és rendre az őselv nyers, tiszta valóságképző folyamatai alá kerül.

Damnatio memoriae

"I was walking among the fires of Hell, delighted with the enjoyments of Genius; which to Angels look like torment and insanity…"[xx] ~ William Blake

Van ennek a metaarchaikus metafizikai kinyilatkoztatásnak egy nagyon sajátos „Gaál József-féle motívuma. „A halmozott ornamentika (horror vacui) bonyolult stilizáltsága közömbösíti a megmagyarázhatatlansága és kiismerhetetlensége miatt félelmetesnek tűnő világot. Ezzel szemben az expresszív ornamentalizmus lényege a bomlasztó kísértés, a rés, a hiány, a hiba feltárása, a protézisek összeilleszthetetlensége általi disszonancia kifejezése. Mikor az elegáns ornamentális burok szétfoszlik, az archetípusok törnek a felszínre, s csak a megbillent egyensúly által válhatnak felismerhetővé."[xxi] A philosophia perennis (örökérvényű bölcsesség) attitűdjével fellépő, gyakran keleti terminológiát használó, vagy éppen a mitologikus érák vízióit inkorporáló, nyugaton alkotó művész mértéke az ösztökélő éberség kegyetlensége. „A nyers megfogalmazás tragikuma elveti a szépségben keresett élvezetet és gyönyört, ami valójában menekülés."[xxii] Az „ecce homo" nála az egzisztenciális harácsolás börtönében, a metafizikoteológiai szinkronicitástól fényévekre került tudat haláltusáinak utolsó vonaglása. Valami meghaladott, hontalan melankólia árad alkotásaiból. Vetett árnyak hol zajos, hol halk morajlások kíséretében lopakodva suhannak át művein. Bármit is teremt, műalkotásainak atmoszféráját letűnt érák alacsony rezgésű atonális vibrálása alakítja. Kreációi agresszívan belépnek az ember hangulatába. A terjedő iszonyat aztán kimerevíti a téridőt, a hisztérikus testek évődése fojtott vákuumot képez a közérzetben, a nézőt a belső introspekció infernális világába taszítja, sorsunk fel nem vállalt jelenségeinek kapui elé – „Hannibal ante portas". Az ember szeme felismerhetetlen formájú alak kezdeményezéseken fut végig. Plasztikák, képek, grafikák, büsztök Dante Poklát, Hieronymus Bosch képeit benépesítő teremtmények, teremtetlen létszimbólumok profán kálváriáját idézi. Mintha a zaklatott, földből fakadt bánat a világokat összetartó erőkből próbálna részesülni kulturális-történelmi-teológiai élmények felgyülemlett memória-ingereiből újraalkotva magát, de ügyetlenül összeállt, groteszk biomasszává képes csupán válni. Gaál József lényeit a beleérzés olyan pontra taszította, aminek hatására az illúzió szövete, (maya fátyla) felszakadt körülöttük. A fénytől való rettegés következtében ez a reveláció azonban kíntengerré változtatta számukra a megnyilvánuló valóságot, magukkal rántva sokszor a művészt is. A tudatalatti régiókból életre kelt kreatúrák a művész pokoljárásának tapasztalataiból újjáélesztett víziók. Szinte mindegyikre jellemző: Nem kifejlettek, nem komplexek. Szerencsétlen csökevényes torzók, jövőkép nélküli szervlények, akik koldulnak a létezésért. Hogy a mulandóság ketrecéből kiszabaduljanak, eladják az álmaikat, az érzéseiket, de mindvégig egyugyanazon folyamat külső és belső megjelenési formáinak teremtés előtti káoszában és zűrzivatarában találják magukat. Földhözragadtak maradnak. Sokszor arc nélkül, fej nélkül, esetlen végtagokkal, kiüresedett tekintetetekkel. Idegenek saját testükben. Csonkok, csápok aformális kavalkádja. Az őstudásról levált, erkölcsi normák nélküli, kozmológiai párhuzamokról elfelejtkező látszat tünemények, „amint bent, úgy kint, ahogy fent, úgy lent."[xxiii] A félelem sorvasztó bőszültségének tüzében mániát izzadó stimulált élet szimulált valóságai. Mozgásuk koordinálatlan, taglejtéseik szellemtestbe fúródott gnóm, (gnome) ábrázatokká devalválódnak. Bárgyú, zárkózott jellemükben a kultúra tudattá nemesedő realizációja mocsok (macula), a dichotómia elvont, aberrált formanyelvei. Az egységesség megszűnik, a kapcsolódás képessége elvész. Ehelyett az együgyűek szétszórt identitású, obszcén homo humus fenoménjeinek fullasztó iszonyt keltő kataklizmája figyelhető meg.

A halhatatlanok

A föld völgyéből egyre csak egyre

Élet ingere szálla föl hozzánk,

Mámoros, vad nép eped, s falánk

Hóhérlakomáknak vérgőzös füstje,

Végetlen vágyak és vonagló kéj,

Öldöklő kéz, uzsorás kéz, esdeklő kéz,

Riadt és gyönyör űzte tömeg

Pállik, rothadt nyersen, löttyeteg,

Ájtatot lehel s vad gerjedelmet,

Fölfalja s kihányja önmagát,

Háborút költ. S szül lágy művészetet,

Tébollyal dúl égő örömtanyát,

epedve csúszik parázna nászra,

S gyermeki élte mámorába"

Fölbukik az árból egyre-másra,

Ám az lesz, mi volt: por és trágya.

Lám, de immár megleltük honunk:

Éteri jég, mit beragyog csillag,

Napokat sem, órát sem számolunk,

Nem vagyunk férfi, nő, ifjú, agg.

És az, ami néktek borzadály és bűn,

Gyilkolás és bujálkodó öröm,

Színjáték csupán égi körön,

Minden nap, akár egy, végtelen nekünk,

Rángó éltetekre némán bólintva,

S némán nézve a forgó csillagokra

Lélegezzük a világűr telét,

Jóbarátunk az égbeli sárkány,

Hűvös és mozdulatlan eme öröklét,

Hűs örök kacajunk, s tiszta, mint márvány.

~ Herman Hesse

Az emlékezés útvesztője – memento mori

„A teremtés a forrás kínnal teli kilépése önmagából" ~ Jakob Böhme

Az élet valódiságát mindenáron elrejteni kívánt folyamatok az egyes ember létfelejtéséből összeálló kollektív psziché neurális-hálózatain végigfutó fő információvá válik. Ennek az információnak a szabotálása, a lefokozott szellem rendszerekbe applikált kényelmes állapotaiból való kikérdezés Gaál József művészetének egyik markáns vonulata. Messzemenően autodeterminált kifejezésmódja nem az esztétikai láttatás bűvkörében veszi magára a felfelé való hívás jegyeit. Nem altat, nem hagy nyugodni, kerüli az ájtatos hipokrízist. Műalkotásait nézve sarkalló kényelmetlenség támad a lét enigmatikus jeleinek felkutatására. Lehetőséget biztosít, hogy az álomban létező, némán kiáltó szellemalakok általa teremtett iker-tükörlabirintusában („ahogy fenn, úgy lenn"), észrevegyék magukat és belássák zárványlény mivoltukat. A tartalmatlan látványorgiáikról, a látszattevékenységekről, az imperszonális kvázi önmeghaladásról ez a magánmitologikus képzőerő kérlelhetetlenül lerántja a leplet. Az igen sajátos hangvételű közvetítő művészet küldetése a tudat öncsaló természetének csapdába ejtése, a halálra való emlékezés intim szférájába vont emberi ösztön spirituális-korporális energiáinak feloldozása. Alkotásai ezt az éberség felidézésével, kicentizett szentimentalizmus nélkül kísérlik meg. A lét határhelyzeteibe csupasz lélekkel, meztelen agyvelővel történő belevetettség a vezeklések korát így egy megtermékenyített szellemi haladvánnyá nemesítheti. Az ember a héber eredetmítosz, Tohu va Bohu teremtés előtti káosz és zűrzavarral teli állapotából, az emlékezés útvesztőjén, a köztes léten keresztül (creatio creativa), a „Nirvána" „állapotába" léphet. A teremtetlen akárkik individuális elkülönüléséből, a sok egyből, a benső formákat megadó tudatos teremtés hatására (creatio formativa), egyek lesznek, („Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat."[xxiv]). A kiüresedett tekintetekben megjelenik az örök pillantás, a lélek-jelen-lét személyes betöltekezése révén a megragadó (alany) megragadottján (tárgy) túlárad és a megkülönböztetés felszámolása következtében önmaga szemléletébe lép (szamádhi). A lemeztelenített forrástudat néma ámulattal kísért fúzióban jelenik meg. Az ikonból kilépő Adam Kadmon pedig az Arlequin (bohóc) mosolyával, már a folyamatok felett álló (creatio factiva), emberfeletti ember, mind bent (ensztázis), mind kint (extázis).

A halál antropológiai motívuma alapvető, az viszont már nem, hogy a halált még életünkben meghaladjuk. A halála felől teljes tudatosság birtokában lévő ember egykor a sámán volt. Feladata az alsó és fölső világ közti összekötő szerep – e kettő között közlekedik és tart kapcsolatot. A sámán mondja meg, hogy a hozzá segítségért forduló emberek milyen tanácsokkal éljenek. Szellemi nevelésben, szellemi oltalomban, az elfojtások felszínre hozásában, átbeszélésében, gyógyításban teljesedik ki. Az elhívás ebben a mediátori elrendelésben sok ponton megegyezik a művész feladatával. A transzcendens spirituális ember metafizikai küldetése a felébresztés, az ember éber maximáinak újraalkotása a tehetségéhez idomuló eszköztár felhasználásával. „Voltaképpeni folyamata abban áll, hogy az újrafelismerés már elszakad az első megismerkedés esetlegességeitől, és az ideális szintjére emelkedett. Ezt mindannyian ismerjük. Az újrafelismerésben mindig benne rejlik, hogy most már valódibb ismeretünk van annál, amelyre az első találkozás pillanatnyi elfogultságában képesek voltunk. Az újrafelismerés meglátja a mulandóban a maradandót. A szimbólumnak és a művészi nyelvek szimbólumtartalmának az az igazi funkciója, hogy véghezvigye ezt a folyamatot."[xxv] Ezt tette pl. Géricault a „Medúza tutaja" című festményével. Van itt egy kettős határvonal. Az egyik, hogy az élet és a halál határmezsgyéje hogyan ellensúlyozódik – másrészt az ősi tiltást: „ne edd meg a társadat", morálisan mikor lehet átlépni. A két határvonal egymásra csúszik. Erkölcsileg az önfenntartás szempontjából akkor lehet megsérteni ezt a választóvonalat, ha közvetlen életveszély van. A törvények, a szokásos társadalmi elvárások meglehetősen hétköznapi dolgokra, helyzetekre, eseményekre vonatkoznak. Ez nagyon érdekes, mert az ember pszichéje is ezekhez az általános esetekhez igazodik. De ha például valaki huzamosabb ideig tartózkodik a fronton; miután hazaengedik különféle átnevelésben, traumakezelési módszerekben kell részesülnie, mert gyakorlatilag teljesen ön és közveszélye lenne, hiszen arra volt trenírozva hónapokon, éveken keresztül, hogy lépje át a Tízparancsolat törvényeit. A kérdés: a Mózes-féle Tízparancsolat hogyan működik tehát egy ilyen helyzetben? Géricault „Medúza tutaja" tulajdonképpen egy kiáltvány volt, ami a racionalitás, a klasszicizmus és a felvilágosodás hűvös érvrendszerét, a tökéletességre való törekvést alapjaiban bolygatta meg. Soha senki nem gondolt arra, hogy miért nem szabad embert enni. Gaál József művészete szintén értékelhető kiáltványként. Munkái nagyon kemény, durva témákat feszegetnek. Eszköztárát, kifejezéseit tekintve rendkívül provokatív. Receptúrája sokszor nem fejt ki közkedvelt hatást – ahogy régen a pók megmaratással végzett gyógyítás sem a komfortérzet növelését tette elsődlegessé, hanem a gyógyulás folyamatát. Ugyanakkor az események mechanikáján való átlátás záloga az önmagával viaskodó ember önámításának felszámolása, a minden területen protézisként igénybevett mankóinak az eldobása.

Gaál József felépített világának gyökerei a tudattalan régiókba hatolnak vissza. Konkrétumok sok esetben nincsenek, csak megérzések, sejtések. Ahogy pl. a híres Fermat-sejtés esetében, itt sem lehet pontosan tudni, bizonyítani, igaz-e a tétel, de az biztos, hogy működik [xxvi] Mivel sem a szavak, sem a képkeret, sem az anyag nem képes teljesen visszaadni a valóság hű mását, a művészek mindig is különböző trükköket alkalmaztak, hogy az anyag-eszköz-szókészlet határain túláradó jelentéseket alkotásaikon keresztül visszavezessék a matériába, ezzel kifejezve eredeti mondanivalójukat – a világ rejtett történeteit. A festészet esetében ilyen pl. az anamorfózis. Ha ekként tekintünk Gaál József művészetére, akkor azt mondhatjuk, torzított képei bizonyos szögből elnyerik jelentésük, üzenetük, felhívásuk igazi alakját, ekképp az emberi létforma exomorfológiai meghatározottságainak szűk kalodáiból kitör. Az ana-morphé végtelen manifesztációi ráutalnak ana-logoszára, amellyel metaszinten emberi létmódjának teljessége, megszüntetve megőrizve új jelentést kap. Megfelelő perspektívából, megfelelő szellemi diszpozícióból könnyen olvashatóvá válik tehát a torz, elnyújtott – elsőre fel nem ismerhető képek eredeti karaktere, üzeneteinek kulcsa.

Jegyzetek

[i] A dolgok örök emlékezetéül, vagy örök emlékeztetéséül – latin közmondás

[i] Hamvas Béla: Antikrisztus, http://hamvasbela.uw.hu/Antikrisztus.htm Vö.: https://archive.org/details/vorlesungenbers00baadgoog/page/n771. 66-67.

[ii] Gaál József: Vezeklések kora, MMA, Műcsarnok, Budapest, 2018. 7.

[iii] Gaál József - Jász Attila: A pillanat jelzései, Hommage a Henri Michaux

Kiadta az Arcus Galéria, 1999 - Gaál József kalligráfiái Jász Attila prózaverseivel, 1.

[iv] Gaál József ezt hívja közös „egzisztenciatérnek". Ugyanez Rupert Sheldrake angol biokémikus szavaival tágabb értelmezésben morfikus rezonancia, morfogenetikus mező.

[v] Gaál József: Vezeklések kora, MMA, Műcsarnok, Budapest, 2018. 8.

[vi] Hivatkozás Aldous Huxley: „Az érzékelés kapui" című művére.

[vii] Whitehead, Alfred North: Process and Reality, An Essay in Cosmology, The Free Press, New York, 1978. 72.

[viii] Rupert Sheldrake szerint létezik egy energiaszintű (morphic resonance – homeomorfikus háló – ami összeköti a lényeket. Sheldrake, Rupert: Seven Experiments That Could Change the World. New York, Riverhead, 1995.

[ix] Hamvas Béla: Scientia Sacra, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1988, 85-86.

[x] Gaál József: Vezeklések kora, MMA, Műcsarnok, Budapest, 2018. 21.

[xi] „Szimbólum az, amiről valamit újra felismerünk" – mondta Gadamer. In.: Hans-Georg Gadamer: A szép aktualitása

[xii] Gaál József: Vezeklések kora, MMA, Műcsarnok, Budapest, 2018. 17-18.

[xiii] Önmagunk meghaladásának, a nietzsche-i Übermensch technológiai-biológiai elősegítése, a poszthumán kondíciók létrejöttének előkészítése (mesterséges intelligencia, virtuális valóság, non-bináris gender társadalom, „HIBA", örök élet etc.).

[xiv] Hivatkozás Hilary Putnam: „Agyak a tartályban" című művére.

[xv] Gaál József: Vezeklések kora, MMA, Műcsarnok, Budapest, 2018. 18-19.

[xvi] A Hindu vallásban azt jelenti „alászállás". Rendszerint egy istenség emberi vagy állati alakban történő testet öltése. A számítógép digitális tereiben képet, jelet, jelképet, információt jelent.

[xvii] https://www.express.co.uk/news/world/920081/speech-thought-communication-artificial-intelligence-siri-alexa-HIBA

[xviii] Gaál József: Vezeklések kora, MMA, Műcsarnok, Budapest, 2018. 43., egyben utalás Aldous Huxley: „Szép új világ" című művére.

[xix] Láma Anagarika Govinda: A korai buddhista filozófia lélektani attitűdje

[xx] William Blake: „Egy emlékezetes ábránd"

Amint a pokol tüzei között jártam, gyönyörködve a Lángész örömeiben, amelyek az Angyalok szemében gyötrelem és őrület, összegyűjtöttem néhány közmondást, gondolván, hogy valamint egy nemzet szólásmondásai feltárják a nép jellemét, úgy a Pokol Közmondásai is jobban megmutatják a Pokoli bölcsesség természetét, mint az épületek vagy ruhák leírása. Hazatértemben, az öt érzék szakadékán, ahol sima sziklafal mered a mi mostani világunkra, egy sötét felhőbe burkolt hatalmas Ördögöt pillantottam meg, a sziklafal szélein lebegve. Emésztő tűzzel a következő mondatot marta a sziklába, amelyet a földi ember most lelki szemével olvas: Ki tudja, tán minden madár ott fenn a lég útjain / Határtalan, boldog világ, mit az öt érzék kalitba zárt.

[xxi] Gaál József: Hagyomány és átváltozás, Iparművészeti Múzeum, Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Gyűjteménye, katalógus, Budapest, 2013. 43.

[xxii] Gaál József: Vezeklések kora, MMA, Műcsarnok, Budapest, 2018. 10.

[xxiii] Utalás Hermész Trisztmegisztosz tanítására.

[xxiv] József Attila: „Nem én kiáltok" című verséből részlet. A témához szorosan kapcsolódva lásd Nietzsche: „Ezért meg kell tanulnunk a tisztátalan viszonyokból tisztán kikerülni, és ha a szükség így kívánja, tisztára kell tudnunk mosakodni a mocskos vízben is." Friedrich Nietzsche: Emberi – túlságosan is emberi, Szeged, Szukits, 1929. 179.

[xxv] Gadamer: A szép aktualitása, Athenaeum, 1994, 73.

[xxvi] A híres Fermat-sejtést közel 400 év után nemrég sikerült bizonyítani.