Golda János

Golda János meghatározó személyisége az építészek közösségének. Életművében az általa tervezett házak és pályázatok mellett a különböző szakmai közösségekben való jelenléte is kiemelkedő hatású. Az életpályát akár az időben tekintjük végig – indulunk a Budapesti Műszaki Egyetemen és a Bercsényi Kollégiumban végzett szervező tevékenységétől, ami elviszi a Miskolci Műhely és a Kollektív Ház létrehozásáig, onnan a MÉSZ Mesteriskolájában végzett aktivitásáig és a Piarista Rendben végzett főépítészi tevékenységéig – akár területileg nézünk végig az országon – olvassuk opponenciáit, konferencia-előadásait, tapasztaljuk empátiáját a diplomabizottságokban a győri építészképzéstől a BME-n keresztül Debrecenig – jól érzékelhető egy olyan attitűd, amely nyitott számos irányba, vonzódik az új felvetések és a mai kor számtalan új elképzelése iránt, mégis értékrendjében klasszikus és szilárd.

Pályaválasztás

A közösségekben való lét, az erről való gondolkodás feltehetően alapélménye is: hat fiúgyermekes család elsőszülöttjeként nőtt fel Budapest belvárosában, a Ferenc- és Józsefvárosban. Szülei sváb származásúak, édesapja németországi kitelepítésből gyalogolt vissza Magyarországra, hogy befejezze gépipari tanulmányait, folytassa a háború előtt elképzelt életét. Édesanyja mélyen vallásos emberként ragaszkodott ahhoz, hogy fiai vallásos nevelést kapjanak: a pesti Piarista gimnáziumba íratta őket a Mikszáth Kálmán térre. A piarista nevelés szellemisége kihat Golda János egész életére. Erről így nyilatkozik egy most készülő monográfiában. „Előbb-utóbb igazi elkötelezettség alakul ki a piarista diákok többségében. Azt az útravalót visszük magunkkal, hogy saját választott szakmáját az ember végezze a lehető legjobban és abban teljes emberként mélyüljön el. Mindegy, hogy mi leszel, de ott álld meg a helyed a lehető legjobban. Felelősség. Ezt kaptam tőlük én is." A piarista képzésben a természettudományos oktatásra komoly hangsúly kerül, Golda legkimagaslóbb eredményeit a matematika területén érte el, egyetemi továbbtanulását is ebbe az irányba tervezte. Két fontos momentumot azonosíthatunk az építészet fele való fordulásában. Az általános iskola végén egy újsághír felkeltette a figyelmét, amely egy meghirdetett nyilvános építészeti pályázat volt, feltehetően egy Margitszigeten lévő helyszínre. Megtetszett, elgondolkodtatta és terv készítésére sarkallta a kiírás: olyan feladatként értelmeződött a számára, amelyben meg volt a „valami nagyot tenni az életünkkel" absztrakt vágya. Az építészkarra való jelentkezés szempontjából a meghatározó élmény egy építészirodában tett látogatás a 4. gimnáziumi év során. A műterem látogatást osztályfőnöke, Jelenits István szervezte a pályaválasztást elősegítendő szándékkal – Golda ennek hatására egy éjszaka leforgása alatt hozta meg döntését és módosította matematikai felvételijét építészeti tanulmányokra.

Egyetemi évek

A 70-es évek közepén elvégzett műegyetemi képzésben sem meghatározó mestert, sem komoly építészeti tervezési gyakorlatot nem kapott, az egyetemi évek legfontosabb tapasztalása a közösségi élet volt a számára. A Bercsényi Kollégiumban lapot szerkesztett, az évfolyamban titkári szerepet vállalt, nagy lendülettel szervezett különböző programokat, így beszélgetéseket, kirándulásokat, filmvetítéseket. A külföldi lapok és a beszélgetések hatására komoly kritikával gondolt az egyetemi oktatásra, kiüresedettnek és formalistának érezte az uralkodó szemléletet, hiányolta belőle a 68-as mozgalmak közösségi energiáit és a friss gondolatokat, így a hellyel és jelentéssel való törődést. Diplomamunkáját 1977-ben a Várostervezési tanszéken védte meg, témája a Káposztásmegyeri lakótelep tervezése volt, amire – állítása szerint – Meggyesi Tamás rendszerelméleti kurzusa volt a legnagyobb hatással. „Izgatott, hogy megtervezhetek egy egész városrészt, hogy a tágabb térség szerkezetéről gondolkodhatok, meghatározhatom a beépítés mintázatát, az utak hálózatát, az épületek formáját. Minden érdekelt a tömegközlekedéstől a közösségi funkciókig, a lakótömböktől a lakásokig."

Pályakezdés

Ahogyan az egyetemi évek során, úgy a pályaválasztásban is a közösségben való lét kapott prioritást. Tehát nem építészeti feladatot, műtermet, vagy helyszínt határozott meg célkitűzésként, hanem azzal a vággyal keresett munkát, hogy az egyetem alatt összekovácsolódott évfolyam magja együtt maradhasson, egy vállalatnál tudjon elhelyezkedni. Harmincfős társaság kívánt közösen dolgozni, ehhez kerestek olyan vidéki várost, amely befogadja őket. A hetvenes évek végi Magyarországon Miskolc volt ez a felvevőhely, mert a gyors ütemben folyó iparosítás következtében jelentős hiány mutatkozott építészekből. A Lenin Kohászati Művekben és a Diósgyőri gépgyárban a 70-es évek végén 25 000 ember dolgozott. Az erőltetett ütemű iparosodás miatt Miskolcon és környékén lakótelepek és közintézmények nagy számban kerültek megépítésre. Az Északterv olyan szocialista nagyvállalat volt, ahol tehát nagyüzemben folyt a munka. Plesz Antall építész mester jelenléte azonban a legszebb modernista hagyományt, Nyíri István, Lauber László és Kiss Ferenc építészetét közvetítette Bodonyi Csabán és Ferencz Istvánon keresztül Golda János 1977-ben lépett be az Északtervhez és félévnyi munka után önálló tervezési feladatokon dolgozott. Első jelentős munkáját, a vajai katolikus templomot, feleségével Thoma Ágnessel együtt jegyzik. 1980-ban már 330 lakásos lakótelepet és 16 tantermes iskolát, ABC-t, óvodát és bölcsödét tervezett Eger északi városrészébe, a Ráchegyre.

Kollektív ház – kollektív szemlélet

A tervezési feladatok elvégzése mellett 1979-ben egyik alapítója, majd lakója és szervezője a Miskolci Kollektív háznak, amely tulajdonképpen a manapság egyre jobban elterjedő cohousing-ok igen sikeres előfutárának tekinthető. A már említett, egyetemen kialakult szakmai közösség építészeti térbe való transzponálása a Kollektív Ház, amelynek elképzelése közösen fogant, építészeti terveit Bodonyi Csaba jegyzi. A közösség számára elképzelt ideális hely kereteit a szocializmus társadalmának valósága adta: alapja a tipizált panellakás volt, a mindenkinek járó 54 négyzetméteres sztenderd. Erről így vall egy interjúban:

„Kuriózum volt ez a rendszerben, mert bár figyelembe vettük a típusterveket, mégis közösségként mi magunk határoztuk meg az igényeinket. Alapnak vettük a típuslakás méretet, de elszántuk magunkat arra, hogy közösségként építsük meg az épületet. 2×7 lakás épült meg, 28-30 főre. Saját lakásából mindenki beadott 18 m2-t a közösbe, tehát a lakások ennyivel kisebbek lettek. Minimalizáltuk az egyéni lakóteret egy pici, (12 m2/fő) hálószobára, teakonyhára és egy fürdőszobára. (Ezeket lehetett párosítani.) Az összeadódó négyzetméterekből többcélú közösségi terem lett, ami a játék, munka, szórakozás, buli, tévézés, gyereknevelés, vasárnapi ebédfőzés funkciókat szolgálta. Volt vendégszoba, zeneszoba, kerámia műhely, barkács műhely, mosókonyha és egy vendég WC blokk. Kialakítottunk tetőteraszt és kertet. Az épület ma is működik, de már másképpen, mert a rendszerváltás után a lakásokat meg lehetett venni és ez ellentmondott a tervezés logikájának, a közösségi érdeknek. Az eredeti idea szerinti 10 évig működött a Kollektív Ház, ebből az első 5 év euforikusnak mondható, a második 5 év a konszolidációé, utána jelentkeztek a bomlás jelei, amit a privatizáció tett végleg tönkre."

A Miskolci Műhely izgalmas és fontos város-léptékű produkciója az 1981-es Varsói konfrontáció című nemzetközi pályázatra beadott közös terv, tulajdonképpen várostipológia, amelynek szellemi vezetője ismételten Bodonyi Csaba volt, de az egész közösség aktívan részt vett benne. Golda János ebben a tervezési feladatban bár nem tartja magát meghatározó tervezőnek, az elképzelés említése mégis fontos az életmű ezen szakaszának megértése szempontjából, mert jól mutatja a városról való kollektív gondolkodás miskolci szellemiségét és a posztmodern kor hatását. Egy önfejlesztő város koncepcióját vázolják fel a Visztula partján fekvő Gora Kalwaria nevű település számára. Olyan zártsorú beépítésre tettek javaslatot, amelynek variálható homlokzati tipológiája a pörgethető gyermekkönyvek analógiájára működött. A felvetés egyszerre folytatta a meglévő városszerkezetet, teremtett rendet, de adott egyben lehetőséget a variabilitásra. A beadott pályamű sikert aratott. Kevés ismerői közül egyesek Christopher Alexander gondolatiságát vélik felfedezni benne, mások – így Sulyok Miklós – a kritikai regionalizmus előképeként tekintenek rá. Bizonyosan nem tévedés észrevenni benne a közösségben és a történeti kontinuitásban gondolkodó, ugyanakkor az egyedi és az új irányába is nyitott fiatal építészműhely saját életszemléletét. Golda János életművére bizonyosan mondható, hogy már a korai szakaszban is alapvető motiváció volt számára a harmonikus közösségi működés téri feltételeiről való gondolkodás, és ezen belül is az organikus és tervezett fejlődési folyamatok kettősségének lehetősége.

Mesteriskola: városi közösség

A Miskolci Műhely mellett – mint annyi más magyar építész számára – a Mesteriskola közössége is meghatározó hatású gondolkodásmódjára, építészeti attitűdjére. Ezt az állítást meg kell toldjuk azzal a kiegészítéssel, hogy Golda János számára nem csak az 1980-82 között eltöltött tanulóévek izgalmasak, hanem jelenléte 1988-tól mesterként is egyre meghatározóbb. Egyéniségéből következően a Mesteriskola is olyan közösséggé vált életében, amelynek szervezőjévé vált; nyitottságát, multidiszciplináris érdeklődését nagy energiákkal és folyamatos jelenlétével támogatja.

Az életmű szempontjából érdekes megemlíteni a jelentkezése kapcsán elkészített pályaművét, a budapesti Hősök terére elképzelt Mindennapi Hősök terét, amely átértelmezte és új keretekbe foglalta a magyar identitás számára oly fontos teret.

„Mesteriskolás fölvételi pályázatomban 1980-ban a Hősök terével foglalkoztam. Csontváry múzeumot kellett tervezni a Városligetbe, amit én a tér alá képzeltem el. A Millenniumi emlékművet meghosszabbítva a kolonnádot kifutattam a Dózsa György útig, egészen a múzeumok homlokvonaláig, ezzel létrehoztam egy zártabb, amfiteátrum-szerű teret hosszan elnyúló lelátókkal. Ez lett a Mindennapi Hősök tere. A lényeg, hogy ott magát nézze a város. A Szépművészeti Múzeum felőli térrész alatt volt a Csontváry múzeum, amit a kisföldalatti pályája átlósan átmetszett. A kiállításnak része volt, hogy az üvegfolyosón időnként átrobog a szerelvény. Az egész területet alacsony kőfallal vettem körül és az egységes térburkolat podesztként fogta össze az egészet, kiállítási tárggyá téve a két múzeumépületet, a Millenniumi emlékművet és a Mindennapi Hősök terét." (monográfia)

Itt fontos emlékeznünk arra, hogy Golda alapvetően városi ember, aki sűrűn beépített, ingergazdag környezetben nőtt föl, a város szövete, a benne lévő jelentések, emlékek, az identitás kérdésköre állandó érdeklődése.

Szegedi Piarista Gimnázium – a postmoderntől Hans van der Laanig

A miskolci időszak utáni első meghatározó munkája, a Szegedi Piarista Gimnázium, kollégium, rendház és templom tervpályázata, amelyet 1995-ben, Madzin Attilával közösen készített. A nyertes alkotói koncepció, csak úgy, mint az egymás után, több etapban folyamatosan megépülő (1996–2000) elemek összessége lényegét tekintve városként koncipiált alkotás. Ahogyan azt már korábban jeleztük, a város szerves fejlődése és az abban történő építészeti beavatkozások az életmű egyik központi kérdése. A szegedi felvetés lényege, hogy a beépülést egy elképzelt narratíva fűzi egybe. Mi történne, ha a piaristák most érkeznének Szegedre és hoznák magukkal saját történeti múltjukat és persze a rend működési logikáját? Hogyan népesüljön be ez a városszéli telek, amelyet a rend megkapott hajdani, központi épület helyett? A Jelenits István vezette rend meghívásos pályázatot hirdetett az optimális megoldás keresésére, a komplex tervezési programot az akkori rendi főépítész László Tamás állította össze, a zsűri elnöke Török Ferenc építész volt. Jeles építészeket hívtak meg a pályázatra, így Major György, Turányi Gábor, Koczor György mellett Golda Jánost is. Golda és Madzin felvetése folyamatként képzeli el az építés menetét: fontossági hierarchiát állít fel a különböző funkciók között, így elsőként a gimnáziummal indít, mert a piarista rend apostoli küldetését ebben a szolgálatban éri tetten. Ez a fiktív narratíva (a belakás) történeti inspirációkat is behív és az organikus városnövekedés modelljeként is értelmezhető.

Elsőként tehát az iskola épül meg kijelölve rögtön a központi teret. Ennek a helynek az interpretációja során kettősséget fedezhetünk fel: gondolhatunk rá piazzaként, a közösség által belakott, élettel teli köztérként, amelyet – mint mintát – az Olaszországból érkező, barokk rend hozott magával. A hely szakrális jellegére gondolva, a kolostorok kerengővel körbezárt kvadrumja is ez a tér. Az építés kezdetekor közepére fát ültettek, amely azóta terebélyessé növekedett, természeti jelenségként és vertikális hangsúlyként is erősítve a hely szent jellegét.

Előcsarnok, menza, tornaterem és könyvtár szegélyezik ezt a teret, utolsóként épült meg a templom, amelynek tornya a pályázatban még különállóan, campanile-szerűen formált, a tervezés során azonban a templomhajó tömegéből emelkedett ki. A kezdeti stiláris jelentésekről a hangsúly egy reduktívabb szemléletű építészet irányában mozdul el, ha az épületcsoport egyes elemeit vizsgáljuk. A történeti stílusjegyek helyett egyre inkább egy olyan törekvés érzékelhető, amelynek modelljét Hans van der Laan holland bencés szerzetes életművében lehet a legelementárisabban megfigyelni.

A Szegedi Piarista központ megépülésének ideje egyben egy építészeti gondolkodásmód átalakulása is. A posztmodern jelentések, így a stílusokra való utalások és ehhez kapcsolódóan a szimmetrikus szerkesztések helyett egyre erősebb lesz egy olyan koncentrált szemlélet, amely a jelent aszimmetrikus kompozíciókban láttatja, a világban jelentkező sokféle agresszív képi impulzus hatására pedig a szerkesztési logikát a szubsztanciális gondolat és lényegi karakterrel bíró megjelenítés felé való törekvésben látja megnyugtatónak.

Debreceni Egyetem Élettudomány Épület és Könyvtár: feszes rend

Golda János eddigi életművében a legnagyobb elismerést a 2006-ban átadott, Debreceni Egyetem nagyerdei campusán felépült Élettudományi Épület és Könyvtár hozta, amelynek építészeti szerzőtársa Szenderffy Gábor. Az épületről legtöbbet publikált fotókon meghatározó látványelem egy monumentális kapu motívum, amelyet Megyik János képzőművész tervezett az építészek felkérésére. Az áttört bronz kapuzat sikere részben a kiemelkedő művészek által létrehozott nagy alkotások egyediségével, különlegességével magyarázható, de fontos eleme ennek a pozitív megítélésnek maga a mű elhelyezkedése és a két épülettel való viszonya. Mint már annyiszor hangsúlyoztuk az építészeti szemléletmód kapcsán, az egyes épületek értelmezése saját városi környezetéből fejthető vissza. Az egyetemi kutatóközpont megértéséhez is vissza kell jussunk Debrecen központjába, egészen a Debreceni Református Kollégiumhoz, amely kiindulópontja a debreceni szellemi életnek és az egyetemnek is. Fizikai értelemben az egyetemi kampusz tengelye egy sugárútra illeszkedik és a belső, városi origóból kapja lendületét. Maga a kampusz fő épülete a sugárút tengelyére szerkesztett monumentális historikus épület (1936 Korb Flóris) a klebersbergi iskolaépítési koncepció részeként fogant. Nagyszabású, tekintélyt és rendet parancsoló alkotás. A főépület nemcsak léptéket ad, hanem a korábbi tengelyre is ráerősít, a kampusz többi eleme (Mikolás Tibor 1960-as, 70-es évek) a városi léptékű együttes folytatásaként értelmeződik. Goldáék elgondolásának alapvető szempontja e tengelyhez való viszony.

Az új kutatóépületre kiírt nemzetközi pályázat másik nehézsége a program komplexitása: 150 speciális kutatólabort és képzési helyet kellett elhelyezni a három egyetem integrációjából kialakított központban. Golda és Szenderffy nyertes pályaműve feltehetően annak a feszes logikának, egy flexibilis mátrix elrendezésnek köszönhető, amely lehetővé teszi, hogy a különböző kutatási projektek változatosan használják a kialakított laborokat. A hosszanti épületszárnyra fésűfogakként állnak a tanszékek szárnyai, az épület belső homlokzata egy monumentális oszlopcsarnok, melyet üvegfelület határol a kampusz belseje felé. Az épület uralkodó anyaga a nyersbeton, amely őszinte és erős jelenlét, a tervezők szerint a főépület lábazatának kortárs átirata. A könyvtár külön épületként megoldott, a kutatóépülettel párhuzamos elrendezésben. Két beton-üveg kubus nézi tehát egymást szemtől szembe. A racionális szerkesztés bár lenyűgözte a pályázat építész zsűrijét, Debrecen polgármesterét nem, kérte, humanizálják az építészeti formálást. A kortárs építészet számára valóban nehéz problematika magának a nyersbetonnak és általában a modernizmushoz kapcsolható kubatúráknak az alkalmazása, mert ezek megítélése a laikusok körében sajnálatosan negatív. A magas tetős, ház-szerű ház, a tégla architektúraként emlegetett alkotások, vagy a narratívákat felmutató építészet közmegítélése pozitívabb. Golda és Szenderffy mégsem ezt az utat választotta a debreceni épület átalakításban, hanem egy nagy szimbolikus gesztus – a kapu – beemelésére tett javaslatot, amely a könyvtár épülethez kapcsolódóam ráerősít a már említett központi tengelyre. Ez a kapu önálló művészi minőség is, mint említettük, a mellette lévő nyers és racionális építészeti formálást kiegészítő egyedi gesztus. Különleges erejét pozíciója adja. Kapuként egymásra nyit világokat és megjelöl olyan összefüggéseket, amelyek akár térbeli értelemben, akár szellemi vonatkozásában összekötik a kampusz jelenkorát annak múltjával.

Piarista Központ Budapest: épület és környezete

Az eddigi életmű másik kiemelkedő, nemzetközi publicitást és hatalmas érdeklődést vonzó épülete a Budapesti Piarista Központ kialakítása az Erzsébet híd lábánál. A budapestiek többnyire az ELTE épületeként, az 60-as, 70-es évek fiataljai az Egyetemi Színpad helyszíneként, a városlakók pedig a Váci utcai belváros és a Március 15-tér közé beékelődő épületként gondoltak rá, a legidősebb generáció azonban még emlékszik arra, hogy a 2. világháború előtt ez a neobarokk palota volt a piarista oktatás központja, ahol a kor legjelesebb tanárai oktattak. Az épület ikonikus eleme itt is egy kapuzat, amely a belvárost mostani állpotában kinyitja a Duna irányába. A város életében különösen szerencsés együttállás, hogy a Március 15. tér és az őt uraló Piarista tömbbel egy időben és részben együtt újulhatott meg. A teret a Város-Teampannon Kft tervezte Koszorú Lajos vezetésével, az épületet az M-Teampannonban Golda János Kovács Zoltánnal és Mészáros Erzsébettel közösen. A két beavatkozás szellemi összetartozását és kiváló minőségét a Budapesti Építész Kamara 2015-ös Nívódíj zsűrije kiemelte, a „Jelölt" kategóriában emléklappal jutalmazta.

Az épület kialakítása számos megbízói és építészeti dilemma okozója volt. Golda az idősebb piarista generációval együtt érvelt a visszaköltözés mellett: szimbolikus fontosságot és identiást is érintő erőt tulajdonít az elhelyezkedésnek, de a rend érdekei mellé felsorakoznak a városlakók vélt szempontjai is. Fontos meglátása, hogy az épület kulturális tartalommal való megtöltése jótékonyan formálhatja azt a belvárost, amelyet a kereskedelem és a turizmus sajátított ki magának. A piarista tömb mára pezsgő városi élet helyszíne. Mindezt az az építészeti döntés alapozza meg, amely az épületre nemcsak oktatási helyszínként tekintett, hanem abban egy kulturális mixet alakított ki. Az épület az alsó szintjein megnyílik a város irányába, kereskedelmi és vendéglátóhelyekkel beengedi magába az embereket és kisugározza magából a szellemi életet. Az iskola megemelt szintről indul, a rendház felköltözik a legmagasabb emeletekre. Az építészeti koncepció grandiózus és meglepő felvetése, hogy a rossz arányú belső udvarba egy hatalmas dobozt helyez, amelynek alsó két szintjébe kulturális tartalmat vár, felső két szintjében gimnáziumi tornaterem van, a tetején pedig kialakul egy iskolaudvar, körülötte kedves léptékben látszik már csak a hatalmas épület.

Gödi Piarista Szakiskola: környezettudatos tervezés (Farkas Andrással, Buella Csabával, László Tamással, Kertessy Bálinttal, Radnóczi Lászlóval)

A piarista rendnek készült különböző munkák összességét hosszan sorolhatnánk, hiszen a rendházak, templomok és iskolák felújíthatóságáról és használhatóságáról rendi főépítészként Golda János folyamatosan gondolkodik, különböző munkatársak (volt tanítványok) bevonásával dolgozik. A Gödön, a Duna parton található szakközépiskola kiemelése azonban két szempontból is megkerülhetetlen. Egyfelől jól mutatja, hogy a rend építkezései nem egy elitképzés részeként valósulnak meg, hanem a szükség hívja őket életre, ezzel összhangban az építészeti megoldások is a lényegiről, szükségesről való gondolkodásból fakadnak.

Másfelől a szakiskola kialakítása során szép elemei mutatkoznak az energiatudatos megoldásra való törekvésnek, az ökologikus szemléletnek. Az Asztalos és Kőfaragó műhely a Duna vonalát szinte követő, hosszú épületben kapott helyet a közterülettől és a környezetvédelmi területtől is visszahúzódóan. Mivel az épületekben ipari tevékenység is folyik, így az épület befele forduló, így például tudatosan nem nyit a Dunára, az épület előtt kialakuló műhely-zónát mind a látvány, mind a zaj szempontjából el akarja rejteni a külső világ elől. A környezet iránti tisztelet visszaolvasható a dunai oldal ablakkiosztásából, amelyet a meglévő fák természetes ritmusrendje alakított. A fehére vakolt, kétszintes épület belső homlokzata előtt fa oszlopok sora fut, e megnyújtott tornác vezet rá az épület töréspontjában lévő bejárathoz. A háromszintes épület alsó szintje alagsori, ott kaptak helyet a legzajosabb ipari tevékenységek, az asztalos gépműhely. Technológiai érdekesség ennek a szintnek a természetes megvilágítása, amely részben a déli oldalon lévő angolaknán és a tornác alatti födémbe vágott bevilágítókon keresztül, részben a tetőről levezetett fénycsapdákkal van megoldva. A Nobel-díjas Wigner Jenő családja által lakott hajdani villa fizikai és szellemi környeztében folyamatosan bővül a gödi iskola, alkalmazkodva az igényekhez és a szakmunkásképzésre vonatkozó, folyamatosan változó jogszabályi környezethez. Az épület 2010-ben Saint Gobain trófeában részesült fenntartható építészeti megoldásai miatt.

Design Központ, Erzsébet téri autóbusz pályaudvar: a múlt értékeinek tisztelete (Madzin Attilával)

Az új alkotások létrehozása mellett Golda János életművében az épületfelújításoknak is komoly szerep jut. A már említett piarista munkák között is számos rekonstrukció és átértelmezés található. A műemléki környezetben való beavatkozások közül kiemelendő, érdekes példa a budapesti Erzsébet téren lévő, volt autóbusz pályaudvar átépítése, Design Terminállá való alakítása. A tervezés érdekessége, hogy a munkát egy olyan építészeti pályázaton nyerte meg a Golda-Madzin Attila tervezőpáros, amelyben az eredeti Nyíri István épület (1948–49) teljes átépítése is elvi lehetőség volt.

Az épületről való gondolkodás azonban a nyitott téralakítástól a meglévő modernista-funkcionalista pavilonépület tiszteletéig vitte az alkotókat, így kockázatos módon, beadott pályaművükben az épületnek kvázi műemlékként való megújítása mellett érveltek. Sikerrel.

Első etapban az épület felújítása, a mai korhoz és az új funkcióhoz való illesztése valósult meg, majd pár év használat után funkcionális módosítással és egy új, a téren lévő pavilon hozzáadásával egészült ki az épületegyüttes. A míves felújítás és diszkrét átalakítás folyamatában érdemes tetten érnünk azt az alkotói attitűdöt, amely nem az egyedi építészeti nyomhagyásra, az önkifejezésre teszi a hangsúlyt, hanem a meglévő értékek iránti érzékenységével, a meglévő iránt érzett tiszteletével vall az építészeti értékről. Példaadó építészeti szemlélet ez egy olyan korban, amely az újnak és az emblematikusan egyedinek kedvez.

Helyzetjelentés

Golda János életműve korántsem lezárt, a szöveges bemutatás sem teljes. Így a jelen írás nem tárgyalta a 2000-es évek elején készült magánerős beruházásokat, jellemzően Miskolchoz kötődő családok Budapesten és környékén megépült családi házait, köztük Golda Jánosnak és Thoma Ágnesnek saját használatra tervezett, a szentendrei skanzen szomszédságában lévő családi házát.

Szintén nem tér ki a méltatás Golda főépítészi tevékenységére és városi tervtanácsokban folytatott munkájára, így az edelényi, a soproni és a szentendrei építészeti jelenlétre.

Érdekes, kutatandó témának kínálkozik az életmű elméleti munkásságának feldolgozása is: a számos konferenciához, kiállításhoz, DLA és diplomavédéshez készített szövegek a konkrétumokon túl fontos építészet és kultúraelméleti írások is egyben.

Végszóként: alkotók esetében az életművek központi elemei jellemzően maguk a művek és azok publikációi. Akadnak azonban olyan személyiségek, akiknek kreatív energiái ezen túlmenően a közösségek alakítását is szolgálják. Golda János kétséget kizáróan e ritka emberek közé tartozik.

[Készült: 2016]