Gulyás Zoltán

„Gulyás Zoltán az 1956 után indult építésznemzedék egyik legtehetségesebb képviselője volt" – így indítja az építészről szóló, 2005-ben megjelent könyvet Ferkai András. Gulyás építészete egy olyan korszakban mutatott európai színvonalat, amikor a magyarországi építészetet általánosságban gyorsan felhúzott, igénytelen és uniformizált épületek, előregyártott szerkezetek meghatározta lehetőségek és mind a megformálásban, mind az anyaghasználatban egyfajta szemléleti szűkösség jellemezte. Gulyás ebben a környezetben próbálta érvényesíteni a vele született maximalizmust, a tökéletes minőségre törekvő alkotói attitűdöt. A skandináv modernizmus, az angol téglaépítészeti hagyományok, Louis Kahn monumentális formái találkoztak nála a kor igényeivel. Formaérzéke, harmóniára törekvő esztétikai igényessége és tudatos anyaghasználata egyedi jelenséggé tette a hatvanas-hetvenes évek magyarországi építészeti palettáján. Korán lezárta az életművét, utolsó jelentős megvalósult műve az 1981-ben elkészült révfülöpi iskola épülete.

Az ötvenes évek elején pályakezdőként, Janáky István műtermében a KÖZTI akkori két legnagyobb beruházásán dolgozhatott: a Budai Vár rekonstrukcióján, illetve a Miskolci Nehézipari Egyetem tervezésén. A sajátosan magyar szocreál megszületésének pillanatában a döntő folyamatok közepébe került. A régi mesterektől tanulhatott, s mellé megkapta az úgynevezett dániások (Jánossy György, Farkasdy Zoltán, Zalaváry Lajos) skandináviai tapasztalatait, akik bőven meríthettek az észak-európai építészet racionális, hagyományokat tisztelő, ugyanakkor modernizmusra épülő mintáiból. Rögtön ezután egy magyar építészcsapattal bekapcsolódhatott a koreai háború utáni újjáépítésbe: Phenjanba ment, ahol egy egyetemi épület az ő tervei alapján valósult meg, de elkészítette egy tudományos intézet tervanyagát is, utóbbinak megvalósulásáról nem tudunk. Szakmai továbbképzése 1954-től a MÉSZ Mesteriskolájában folytatódott, itt először Németh Pál volt a mestere, aki 1956-ban disszidált, Gulyás ezután Szendrői Jenő vezetésével folytatta tanulmányait. 1956-ban követte mesterét, az IPARTERV tervezője lett, és egészen 1986-ig itt dolgozott egy rövid kitérővel: 1964-ben egy évre bekerülhetett a Goldfinger Ernő kezdeményezte csereprogramba, amely évente néhány fiatal magyar építésznek kínált munkalehetőséget Angliában. Gulyás a London Városi Tanács építészeti osztályán dolgozott 1965-ig.

Már az ötvenes évek második felében feltűnt a tervpályázatokon egyéni megoldásaival. Az 1956-ban tervezett várpalotai bölcsőde sávos szerkesztése, nagyvonalú tömegformálása, nagy üvegfalai, a dörzsölt vakolatú homlokfalak látványosan megelőlegezik a hatvanas évek modernizmusát, ugyanakkor terméskő lábazatával a városképbe illeszkedik. Első itthon megvalósult munkája, a Budapest XI. Fehérvári útra tervezett OTP-öröklakások tömbje 1960-as megépülésekor rögtön olyan egyértelmű elismerést aratott, hogy 1962-ben, mindössze harminckét évesen, Ybl-díjat kapott érte. A hétemeletes sarokház ötven lakást foglal magába, földszintjén vendéglátóipari és közösségi helyiségek, irodák kaptak helyet. Sávablakos rendszere, barna klinkertégla burkolata, az üvegfalú lépcsőház visszaugrasztott traktusa és a legfelső szint homlokzata elé kinyúló tetőhéj kiegyensúlyozott, látványos kompozíció. A rákövetkező évben valósult meg a budapesti Madách út lakótömbje, amely miközben igazodik a harmincas években kialakított környezet monumentális együtteséhez, mégis derűt, könnyedséget sugároz. Az egyes szárnyakon megjelenő variációkat egyforma ablaksávokkal vízszintesen tagolt téglahomlokzat fogja össze, a tömegek kifelé kiegyensúlyozott kompozíciója a lakótömb belseje felé mozgalmasabb részletekkel gazdagodik. Összességében mindkét lakóház tagolt, mégis egyöntetű, nyugodt, de szellős, mindkettőnek fő kompozíciós elemei a ritmus, a gondosan kialakított alaprajz és a belső tagolás megjelenése a homlokzaton. Modernizmus és hagyománytisztelet járja át őket, és ezzel a hatvanas években átalakuló Budapest markáns építészeti képeivé váltak, melyek sem esztétikai, sem funkcionális vonatkozásban azóta sem avultak el.

A hatvanas évek első fele Gulyás építészetének csúcsidőszaka volt. 1963-ban valósult meg a belváros Deák Ferenc utcájában a Chemolimpex-OTP irodaház több szempontból is mérföldkőnek számított: a városkép kiemelt pontján, a Vörösmarty tér közelében, földszintjén az OTP irodáival, emeletein egy külkereskedelmi vállalat székházával a hatvanas évek gazdasági fellendülése, a piacgazdaság felé nyitó magyar valóság jelképe volt. Gulyás terve pedig építészeti értelemben is európai színvonalra emelte a házat. Az U alakú tömbhöz hátul egy bérház udvara csatlakozik. A kétszintes OTP-fiók lepényépületén két, hétszintes szárny magasodik, elérve, sőt kissé túlhaladva a szomszédos házak párkánymagasságát. Az U belsejében körbezárt, fedetlen városi tér keletkezett, ez kitágítja a belvárosi utca terét, ugyanakkor intimebb közeget teremt. Az első emeleti lepényépület alatt a földszint visszahúzott üveghomlokzata levegős, fénnyel teli belső tereket kínál, kifelé pedig tisztán és egyszerűen kommunikál. Följebb az ablakok fekete osztókerete rendet és ritmust teremt, a bukóablakok éppen aktuális állása változatossá teszi az összképet. Az eredeti szürke gránitburkolat (az 1988-as felújításkor vörösre cserélték) méltóságos, de nem hivalkodó megjelenése összhangban volt a környezet színvilágával, mégis kiemelte az épületet a környezetéből. Kubinszky Mihály említése szerint Gulyás Zoltán körültekintően és gazdaságosan, az Erzsébet híd építkezéséből maradt anyagot és hulladékot használta fel az irodaház burkolatához. Az a nyugodt, szilárd, ugyanakkor mozgalmas összhatás, amit az épület szerkesztésével, anyagaival, nyitott és zárt tereivel Gulyás megvalósított, a hatvanas évek esszenciáját fejezte ki: együtt volt meg benne a technika fontossága, a klasszikus modernizmustól tanult harmónia, a város dinamikája és az arányok tisztelete. A bank belső terének kialakítása ugyanezeket az erényeket mutatja fel, az átvilágított gerendaráccsal, a kétszintes belső térrel és a nemes burkolóanyagok alkalmazásával. A korabeli méltatások Alvar Aaltóval hozták összefüggésbe, ahogyan Gulyás előző években készült lakóépületeiben is felfedezhető ez a hatás, de hangsúlyozzák, hogy itt nem epigonizmusról, hanem egy kiérlelt szellemiségű, a modern építészet világszínvonalába illő műről van szó.

A másik igen jelentős irodaház, az orvosi műszereket gyártó Medicor angyalföldi épülete, 1967-ben készült el, és a gyár tömbjéhez kapcsolódott. Ide telepítették az adminisztrációt, az ügyvitel egy részét, a 720 fős üzemi öltözőt, az 1000 adagos konyhát és éttermet. Magyarországon ez volt az első olyan irodaház, amelynek ablakai fix záródásúak voltak és a teljes légteret légkondicionálták. A főépület konzolos vasbeton vázszerkezetét alumínium szerkezetű függönyfal homlokzat zárja, műanyag szellőzőrácsokkal. High-tech jellegét Gulyás a szép arányú homlokzati ablakosztással ellensúlyozta: elhagyta az álló téglalap formájú ablakok megszokott megoldását, és egy majdnem négyzetes, vízszintes mezőkre tagolt függönyfalat hozott létre, amely fellazítja a homlokzat egységes síkját. A finom formálású szellőzőnyílások szinte plasztikai igényűek. Az utcaszintről elegáns, széles lépcsősor vezet föl a kettős főbejárathoz.

A nagy formátumú épületek mellett Gulyás tiszta szerkesztésmódja, a részetek igényes megformálása néhány kisebb léptékű műben is jól látható. A hévízi Rózsakert bisztró-eszpresszó a hatvanas évek végén, a virágkorát élő – de még súlyos rombolást nem okozó – balatoni turizmus idején szépen egyesítette a modernizmus elveit és a hagyományos, kisvárosi Hévíz miliőjét. A földszinti bisztró és az emeletre helyezett eszpresszó részek eltérő használati módja (a földszintet inkább nappal, az emeletit este látogatják) nem zavarja egymást. A merev, szögletes tömbök közepében a kör alakú áttörés bensőséges és természetes fénnyel megvilágított belső teret hoz létre. A tóra függőleges lamellasorral néző emeleti homlokzat egyszerre zárt és nyitott hatású, jól illeszti a külső látványt az éjszakai szórakozóhely önálló életébe. A bisztró része a két körbezárt, átriumos udvar is, ezeknek vasbetonfalára támaszkodik a födém, amely az emeleti rész tömegét tartja.

A kortárs építészeti beavatkozás Budapesten talán legnehezebb terepe a Budai Várnegyed. 1974-ben készült el Gulyás Tárnok utcai lakóépülete egy második világháborús foghíjtelken, a Mátyás-templom közvetlen közelében, egy zárt sorú beépítés utolsó elemeként. A plasztikusan formált tömegű, nyeregtetős kétemeletes, tetőteres lakóház burkolatán műkő- és kerámiabetétek jelennek meg, a kert felé néző homlokzatot loggiák tagolják, legfelül kiemelkedik a lépcsőház rézzel burkolt felülvilágítója. A kert részeként megmaradt a középkori ház néhány falrészlete is.

A megépült házak mellett több olyan terv, tervpályázati mű készült Gulyás asztalán, melyeket a jövő hazai építészettörténete jelentős állomásokként fog értékelni. Ilyen az 1963-as BNV főépület pályázatra adott, I. díjat nyert javaslata, amely körben egy földsánccal emeli ki a pavilont a környezetéből, közepén tribünös sportpálya kapott helyet, ezt futja körbe a kiállítási csarnok tere. Az egészet egy nagyvonalú héjszerkezet fedi le tetőként.

Nagyvonalúság, igényesség, pontosság: Gulyás építészetének ezek az alapvető vonásai meglehetősen távol álltak a hatvanas-hetvenes évek hazai építészeti gyakorlatától. Az életmű összegzésére Kubinszky Mihály sorait idézem:

„A rend, a gondosság következetes építésze volt. Sikerült áttörnie a nehéz évek anyagi-szerkezeti korlátait. Ezért vált korának – főleg a hatvanas-hetvenes éveknek – egyik legeredményesebb magyar építészévé. Alkotásai a leghívebben tükrözik ezt a nehéz korszakot, melynek ma alig szentelünk figyelmet. Pedig ami ekkor jó volt és értékálló maradt, azt a következő nemzedékek leginkább éppen Gulyás Zoltán életművében kereshetik, ott meg fogják találni."

[Készült: 2017]