Haáz Sándor
Pro Cultura Hungarica-díjas zenetanár
Az életút
Haáz Sándor a szó legteljesebb értelmében tanár. Tanár, mint oktató, mint a hangszeres és zenei ismeretek átadója, mint a magas művészet közvetítője. Tanár, mint népművelő, hiszen ő a település kulturális életének motorja. Ő szervezi és közvetíti a zenét, a népdalt, a népművészetet, a néptáncot, a publicisztikát, a közösséget, a szervezett együtt munkálkodást, a táborozást és táboroztatást. Tanár, mint nevelő, hiszen mind munkával, mind ráfordított energiával, mind szakmai és emberi tisztesség terén jó példával jár elöl. 1978 óta a kb. 7000 lelket számláló székelyföldi Szentegyháza felső iskolájának, Szentegyházasfalunak egyetlen énektanára, szinte nem él a településen olyan ember, aki ne lett volna a tanítványa. De, mint a fentiekből is kitűnik, lényegesen több mint egy általános iskolai melléktantárgy oktatója.
A nevelés, népművelés és a kultúra szeretetét családjából hozta magával. Nagyapja rajztanárként került Felvidékről Székelyudvarhelyre 1906-ban, ahol néprajzi múzeumot hozott létre. Apja szintén rajztanár, néprajzkutató, a Maros-Székely Népi Együttes egyik alapítója. Haáz Sándor a harmadik generáció a tanári dinasztiában, s bár nem rajz, hanem zenetanár, a szentegyházi népi képzőművészet is sokat köszönhet szervező munkásságának.
Székelyudvarhelyen született, de a család gyermekkorában Marosvásárhelyre költözött. Itt végezte tanulmányainak nagy részét is, előbb a Művészeti Líceum zeneszakos diákjaként, majd a Tanárképző Főiskolán szerzett ének-zenetanári képesítést. Hangszeres tanulmányai elsősorban a hegedűhöz kötődnek.
1978-ban friss diplomásként a Tanfelügyelőség a szentegyházi (Vlahita) 1. sz. Mártonffi János Iskolába helyezte énektanárként. Máig ez az állás a főfoglalkozása. Ekkor költözött vissza Székelyudvarhelyre, állandó lakhelye jelenleg is itt található. Egészen 2013-ig naponta járt ki Székelyudvarhelyről Szentegyházára, a két település távolsága mintegy 20 km.
Az iskolában felfedezte két kántortanító elődjének munkásságát és az abban rejlő lehetőséget. Az intézményben hosszabb-rövidebb ideig működött gyermekkar, néhány növendék hegedülni tanult, illetve az iskolaigazgató kezdeményezésére szintén 1978-ban jött létre a rezesbanda, amely inkább a felnőttek művelődését szolgálta.
Haáz Sándor megjelenésével mind a kórusmunka, mind a hegedűtanítás új lendületet kapott. Hamarosan már két kórus is működött párhuzamosan, és egyre több növendék tanult hangszeren. A hangszerek választását leginkább a faluban fellelhető hangszerállomány döntötte el. Eleinte csak hegedűk és furulyák voltak, illetve a rezesbanda hangszerei, 1981-től 3 klarinét, 1983-tól egy bőgő, 1990-től pedig az első cselló.
Az azóta Magyar Örökség díjjal kitüntetett Gyermekfilharmóniát az 1982. évi iskolai tanévzáró hozta létre, amikor a számos egyéb (színjátszó, versmondó stb.) produkció miatt a zenei műsorra 5 percet biztosított az igazgató, és össze kellett vonni az együtteseket. A műsor Beethoven Örömódája és Bach Parasztkantátájának egy részlete volt.
Az együttesek közös fellépésének sikerén felbuzdulva folytatódott a munka, és 1983-ban már 140 gyermek összeszokott együtteseként vettek részt Románia legrangosabb ifjúsági zenei versenyén, a Megéneklünk Románia (CantariaRomaniei) fesztiválon. A 140 székely népviseletbe öltözött gyermek a Ceaucescu diktatúra idején román zsűri előtt ért el országos első helyezést, és ez megismétlődött az összes többi Megéneklünk Románia fesztiválon. (A fesztivált kétévente rendezték meg a rendszerváltásig.)
A győzelem jutalma minden esetben turné volt, így a Gyermekfilharmónia 1989-re Erdély számos városában ismertségre tett szert.
1990-ben került sor az első anyaországi koncertkörútra, amely fordulópontot jelentett az együttes életében. Jelentős erkölcsi és anyagi támogatókra találtak, és innentől kezdve rendszeressé váltak az anyaországi utazások, sőt, idővel évente többször is sor került ilyenre.
Az 1989-es politikai fordulat azonban új kihívások elé állította a Gyermekfilharmóniát is, új szervezeti struktúrát kellett létrehozni. Az iskola és az önkormányzat nem tudta vállalni az együttes finanszírozásának költségeit. Míg korábban a pártbizottság a jutalomturnék, fellépések költségeit állta, hirtelen megszűnt minden központi támogatás. Ennek kapcsán jött létre 1991-ben Haáz Sándor vezetésével a Gyermekfilharmónia Alapítvány, illetve 1991-ben a Múzeum Szálló. Előbbi a hivatalos szervezeti keretet, utóbbi az önfinanszírozást szolgálja. Az önkormányzat ingyenesen karbantartás céljára a Gyermekfilharmónia gondozásába adta a volt úttörőház emeletét és padlásterét, és az 1990-es koncertkörúton szerzett Dél-tiroli támogatók segítségével beépült a padlástér és az itt üzemelő Múzeum Szálló bevétele segíti a Gyermekfilharmónia működését. Az emeleten található a zeneterem, mely máig a település zenetanulásának egyetlen helyszíne, az összpróbákat kivéve az együttes próbái is itt zajlanak.
1992-től 2007-ig Haáz Sándor főszerkesztői munkájával jelent meg rendszeresen a Szentegyházi Hírlap, amely egyúttal a település kulturális folyóirata is volt.
Szintén ettől az évtől rendezik meg saját fesztiváljukat, a Filharmónia Napokat, melyre minden évben 300-400 meghívott vendég, és számos látogató érkezik. Ezen kívül szintén évi rendszerességgel rendezik meg a Homoródmenti Népdalvetélkedőt, a Prímásképző és Tánctábort, illetve a népművészeti Bútorfestő Tábort.
1998-tól évente jelenteti meg Haáz Sándor a Törpe daloskönyv sorozatot, mely az énekelni vágyók kottaanyaggal való ellátását segíti, főleg népdalok és kánonok találhatók benne.2007-ben az Alapítvány egy régi falusi parasztház megvásárlásával ifjúsági táborozó helyet hozott létre, ahol azóta kalandpark is működik.
Időközben gyermekfogászati rendelő is alakult, ugyancsak az Alapítvány szervezésében, öt évig sikeresen működött.
2003-ig minden hangszert Haáz Sándor tanított, jelenleg egy tanítónő (egykori tanítványa), és egy Csíkszeredából kijáró hegedűtanár segíti munkáját a hegedűsök képzésében, de a mély vonós és fúvós hangszereket továbbra is ő oktatja.
A 100 fős kórus nagyjából az ezredfordulóig három szólamban énekelt, repertoárjuk jelentős részét műzenei átiratok alkották. Ekkor alakult ki az együttes új profilja, mely alapvetően népdalokra épül, és egyszólamú kórust foglalkoztat. E megoldást több oknál fogva a szükség is szülte, ugyanakkor ez adja az együttes egyedülálló hangzásképét, és a népzene ápolásának különösen magas színvonalú lehetőségét.
2011-ben a Gyermekfilharmónia európai hangversenykörútra kapott meghívást, többek között az Európa Parlamentben is felléptek.
Fennállásuk 30. jubileumán az összesített névsorok tanúsága szerint összesen 1197 gyermek vett részt a Gyermekfilharmónia munkájában a 30 év során. Haáz Sándor generációk és tantestületek munkáját végezte és végzi el egy személyben. Énektanár, kóruskarnagy, zenekarvezető, hegedű, brácsa, cselló, nagybőgő, furulya, fuvola, klarinét, trombita, kürt, és tuba tanár, a rezesbanda vezetője, a népdalvetélkedők és néptánc táborok vezetője, a kulturális fesztiválok és népművészeti táborok szervezője, az együttes minden előadott darabjának hangszerelője, összes kiadványának főszerkesztője, az Alapítvány, a Tanulók Háza, a Múzeum Szálló és a Filharmónia Ház életének koordinátora.
A Gyermekfilharmónia a település és a térség kulturális életének meghatározó szervezete, a néphagyomány ápolásának és továbbadásának legfőbb közege. Az éneklés és a közös zenélés szeretete szinte minden családban ott van, sőt, a csíkszeredai, vagy székelyudvarhelyi gimnáziumok osztályai is hangosak a közös énekléstől, ha több egykori szentegyházi kórustagot tudhatnak a maguk között. Szinte nincs olyan szentegyházi ember, aki így vagy úgy ne lenne Haáz Sándor tanítványa.
A Gyermekfilharmónia működése
A szentegyházi Gyermekfilharmónia nem pusztán ifjúsági zenei együttes, melynek célja a klasszikus értelemben vett zenetanulás és zeneművelés, hanem egyúttal néphagyomány-őrző, nemzet- és közösségmegtartó szerepet is ellát. Mindemellett működésének igen sajátos keretei vannak, hiszen a 140 fős együttes egy kb. 7000 fős (faluból és bányászvároskából egyesült) településen működik, állami fenntartás, iskolarendszerű képzés és központi költségvetési forrás nem segíti a munkáját. Ez olyan szervezeti és strukturális megoldásokat tesz szükségessé, melyekkel az anyaországban aligha találkozhatunk.
Az együttes létszáma a megalapítástól kezdve 140 fő, 100 fős kórus, 40 fős zenekar. Ez a rögzített létszám teszi lehetővé, hogy az együttesben „meghirdethető" helyek legyenek, és csak megfelelő fegyelmezettségű munkával lehessen részt venni az együttes tevékenységében.
Először minden tagnak a kórusban kell bizonyítania. Megfelelő idejű kórustagság után lehet csak színpadra állni, és a népdalokat mindenkinek, a zenekari tagoknak is tudni kell. Zeneiskola nem lévén, a kórusban való éneklés tisztítja ki a gyerekek hallását, fejleszti zenei memóriáját (hiszen a kórus minden esetben emlékezetből énekel).
A hangszertanulást megfelelő szintű és mennyiségű kórusmunka után lehet megkezdeni, amennyiben tanári kapacitás és hangszer van rá. A tanításra a szülő (aki az esetek többségében maga is egykori Haáz Sándor tanítvány) kéri fel Haáz Sándort, mintegy biztosítva a személyes felelősségvállalást. 2-3 év után lehet felvételizni, minden év októberében, és sikeres felvételivel lehet felkerülni a várólistára, hiszen a zenekar létszáma kötött.
A zenekar sajátos hangszer-összeállítással rendelkezik: 3 szólam hegedű, egy vagy 2 darab cselló, és egy vagy két bőgő alkotja a vonóskart. A fúvóskar 3 fuvolából, 3 klarinétból, továbbá 3 esz-kürtből, 2 trombitából és 2 tenorkürtből vagy harsonából áll. Ezt egészíti kis a kisméretű ütőhangszerekből álló ütős szekció. A magas szólamok nagy aránya mögött két okot találunk. Egyrészt e hangszerek állnak rendelkezésre, másrészt a szülők és gyerekek egyaránt ezeket preferálják, hiszen a hegedűsök prímásként, a rezesek pedig a rezesbanda tagjaiként folytathatják felnőttfejjel a zenélést.
Többek között a zenekar felső szólamainak telítettsége tette lehetővé és szükségessé, hogy a kórus alapvetően egy szólamban énekeljen. Ily módon a kórusban mindenki a népdalokat énekli, sokkal gyorsabban halad a tanulás, és lehetséges a tanítás hallás után is, jelentős tanári munkaerő-kapacitás szabadul fel, és az együttesnek különleges, rá jellemző hangzása van.
A kórus és a zenekar ugyanakkor a közösségi munka megtanulásának is fontos közege. A rendszeres jelenlét a próbákon kezdettől fogva elvárás, a nagyobb kórustagok maguk is részt vesznek a kórusmunka irányításában, az utazások során a rend fenntartásában és a fiatalabbak segítésében. A közösségi munka ugyanakkor nem korlátozódik az utazásokra. A Múzeum Szálló működtetésébe szinte az egész település bekapcsolódik. Van, aki a szállások előkészítésében, van, aki a takarításban, van, aki az élelmezésben, vagy a vendégek kiszolgálásában, a pénzügyek rendezésében, adminisztratív feladatok elvégzésében vállal feladatot. A nyári táncházas estéken a tanárok, vagy zenekari tagok szolgáltatják a zenét, a kórustagok pedig egymást váltják a felszolgálásban és az éneklésben.
Az együttes nemcsak saját zenéjét, hanem egyúttal Székelyföldet és annak népi kultúráját is képviseli, így lányoknál a hajfestés vagy piercing, fiúknál a fülbevaló az együttesből való kizárást vonja maga után.
A filharmóniai élet mellett az együttes tagjai szervezik a település egyéb kulturális programjait, sőt, intézményeit (Filharmónia Ház, Gyermekfogászati Rendelő) is.
A különleges hangszer-összeállítás miatt a Gyermekfilharmónia szinte minden műsorszáma átirat, melyet döntő többségben Haáz Sándor készít a hangszerek és a hangszeresek maximális ismeretében. Egészen 2012-ig a gyerekek maguk másolták a szólamokat a hangjegyfüzeteikbe, és partitúra semmiből sem volt, hiszen Haáz Sándor mindig kotta nélkül vezényel. A 30 éves jubileum alkalmából készült el a Gyermekfilharmónia repertoárjának digitalizálása, és jelentek meg a nyomtatott szólamfüzetek és partitúrák. (Filharmónia kottatár)
Az együttes vezetésére érdekes kettősség jellemző. Minden szakmai intenció, elképzelés, ötlet (és megvalósítás) Haáz Sándortól származik. Ő minden zenei kérdés alfája és ómegája. Ugyanakkor egyáltalán nem mondható, hogy a Filharmónia az ő magánvállalkozása lenne. Az együttes, annak sikerei, és minden, ami hozzá kapcsolódik, az egész település összmunkájának gyümölcse. A Gyermekfilharmónia több mint intézmény, vagy misszió: életforma.
Haáz Sándor helye a kánonban
Mint a fentiekből is kitűnik, Haáz Sándor nem egy egyszerű, iskolai énektanár. Nem is pusztán egy ifjúsági zenekar és kórus ambiciózus vezetője. Munkájának egyedülisége nem a zenei pályára készített növendékek számában, nem a megnyert kórusversenyek érmeiben, vagy a nyugati típusú ifjúsági zenekarok lemezfelvételeinek meghazudtolásában rejlik. Olyan polihisztor néptanító, népnevelő és népművelő, amilyen a mai intézményesített és szakosított világunkban már alig létezik. Jel és üzenet minden zenetanár, minden nevelő és minden kultúrát ápoló ember számára, hogy a szent ügy szolgálata és a szolgálat céljának elérése nem elsősorban a körülmények függvénye, hanem az emberi elszántság és találékonyság kérdése. Munkássága példát ad arra, miként lehet egy adott közösség életét maximálisan szolgálni, és abból a lehető legtöbbet kihozni, ugyanakkor nem arra hív, hogy pont úgy szolgálják mások is a magyar kultúra ügyét, hanem hogy szolgálják elszántan, a saját környezetüknek, erejüknek és kreativitásuknak megfelelően.
[2016]