Halmos Béla

Halmos Béla (1946–2013)

Halmos Béla 1946. június 4-én, a Trianoni békeszerződés évfordulóján született Szombathelyen – saját megfogalmazásában nem véletlen egybeesésből, hanem, hogy a Trianon által szétszabdalt magyar nemzetet összehegedülje. Édesapja id. Halmos Béla (1909–1980) az ÁDOB (Állástalan Diplomások Országos Bizottsága) tagjaként 1948-ig a városban dolgozott, majd 1963-ig Gyulán a Békés Megyei Tanácsnál városrendezéssel, településrendezéssel foglalkozó osztályvezető építészmérnökként alkalmazták. Édesanyja Halmos Béláné, szül. M. Szabó Rozália (1918–2005) révén került a családba a zenei nevelés. Zongorázott, énekelt, néha kántorkodott és valamennyi gyermekét hangszerre tanította. Halmos Béla három nővérével és húgával zeneiskolába járt. Anikó szolfézs-zongoratanár, zeneiskola-igazgató lett, Gyöngyi és Éva zongorázott, Béla – negyedikként és egyetlen fúként a sorban, nővérével Judittal együtt pedig hegedült. Szüleik a kommunizmus hányattatásai között is a nemzetért és az emberekért felelősen gondolkodó keresztény értékrendet igyekeztek gyermekeiknek továbbadni, aminek köszönhetően valamennyien értelmiségi pályára kerültek. Hozott családi hátterét és értékrendjét elengedhetetlen feltételnek tartotta ahhoz, hogy később a táncház-mozgalom prímásává válhatott.

Halmos Béla gyermekként Gyulán, Scheibert Ferencnél tanult hegedülni. Szülei csellóra szerették volna taníttatni, ám a kisujját túl rövidnek találták, így váltani kényszerültek. Tehetséges volt, már kilencévesen kamarazenekarban és nagyzenekarban játszott, hatodik-hetedikesként már Haydn és Mozart duókat adott elő, nyolcadikos korában Nelson-misét játszott orgonán a katolikus templomban, miközben ő és családja reformátusok voltak. Tizenkét évesen megtanult klasszikus brácsázni, 17 éves koráig a gyulai szimfonikus zenekarban játszott. 1963-ban csak második helyezett lett az Erkel Ferenc Diákünnepen, aminek hatására úgy döntött, abbahagyja a hegedülést. 1964-ben Gyulán érettségizett, majd felvették a Budapesti Műszaki Egyetemre építészmérnöknek. Előfelvételisként 1964–1965-ben bevonult katonának. A katonaságban töltött idő alatt megtanult gitározni, a helyőrségi zenekar szólógitárosaként beat- és a rockzenét játszottak.

1965-től a műegyetemi szimfonikus zenekarban a brácsások szólamvezetője. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Gyenes Katalinnal (házasságkötésük ideje 1969) és a zenekarban csellózó Sebő Ferenccel. Hamarosan elkezdtek együtt gitározni, énekelni. Eleinte Sebő megzenésített József Attila verseit adták elő Gyenes Katalin fuvola és ének kíséretével. 1969-ben benevezett a Ki Mit Tud? vetélkedőre klasszikus gitár darabbal, de nem ért el eredményt. A Halmos–Sebők duó József Attila verszenésítéseit az akkor induló Egyetemi Színpadon tett látogatása során hallotta meg Berek Kati és 1970. március 8-án ugyanitt már közös esten léptek fel, majd közös műsorral járták az országot.

1969-ben fordult figyelme a népzene felé, amikor egy aquincumi nemzetközi diáktáborban ráébredt, hogy a környező országokból érkező egyetemistákkal ellentétben a magyarok nem ismerték saját népdalaikat. Sebővel ennek hatására kezdtek gitárral népdalokat előadni. Közösen beneveztek az 1969-70-es „Röpülj páva!" felszabadulási népdalversenyre Duna menti nemzetiségi blokkal, valamint Halmos egyéniben is indult gitárral kísért népdalokkal. Sebővel közös produkciójuk kiesett, Halmos viszont nézői szavazatokkal bekerült a döntőbe, bár a zsűriben élénk vita alakult ki arról, hogy szabad-e gitárral népdalokat kísérni. Ekkor döntöttek úgy, hogy autentikus stílusban szeretnének népzenét előadni. Halmos sógora – az azóta akadémikus néprajzkutató – Kósa László tanácsára fordultak a néptánckutató Martin Györgyhöz. Az autentikus népzenét Martin segítségével ismerték meg. Tőle kapták meg Lajtha László Széki gyűjtésének kottáit, aminek hatására Halmos először vette a hegedűt a kezébe abból a célból, hogy népzenét játsszon.

1970-ben építészmérnökként végzett az egyetemen és 1970–72 között Városépítési Tervező Irodán (VÁTI) dolgozott, városrendezési terveket készített. 1970-ben született Bori, 1976-ban Kata lánya.

Martin vitte el őket 1971-ben Tímár Sándorhoz, a Bartók együttes koreográfusához (Vegyipari Dolgozók Szakszervezete Bartók Béla Táncegyüttese), aki Halmosékhoz hasonlóan azt az elvet vallotta, hogy a dalokat és a táncokat eredeti formájukban kell előadni, és néptáncot lehetőleg élő zenére kell járni. Tímár vitte el őket Méhkerékre, Kovács Tivadarhoz, akinek személyében először hallottak népzenét játszó prímást. Onnantól kezdve Halmosék adták a zenét az együttes táncpróbáihoz. Sebő lett a kontrás, Éri Péter – Martin fia, a mai Muzsikás Együttes tagja – a bőgős, Halmos pedig a prímás. Hamar hírük ment, mivel abban az időben gyakorlatilag nem volt más együttes, akik eredeti film- és hangfelvételek segítségével, a Martin–Tímár módszerrel sajátították volna el a (széki) népzenét és táncot. A sok fellépés miatt otthagyta munkahelyét, a VÁTI-t is.

A Bihar együttes táncosai szervezték az 1972. május 6-i első budapesti (még nem nyilvános) táncházat a Liszt Ferenc téri Könyvklubban, ahol a zenét már a Halmos–Sebő–Éri trió szolgáltatta, akikhez hamarosan csatlakozott Koltay Gergely fúvós is. Halmos és Sebő kezdeményezésére a zárt táncházat a Bartók együttessel a széles közönség felé is megnyitották. A táncházak sikere felülmúlta mindenki várakozását. Telt házas rendezvények sorozata kezdődött, a Bartók együttes próbáin pedig nem csak zenéltek, táncoltak, hanem tanították is az érdeklődő zenészeket, amire más fórumon lehetőség akkoriban nem volt. Hirtelen népszerűségük okán már 1972-ben filmet forgatott róluk a Magyar Televíziónak Szomjas György rendező.

1973-ban Sebővel közösen fél évet Japánban népzenét és megzenésített verseket adtak elő a Hungarhotel magyar éttermében. Hazatérésük után 1974-ben Koltay javaslatára felvették a Sebő együttes nevet, ekkor csatlakozott hozzájuk Sebestyén Márta is. 1974-től a zuglói Kassák-klubban, a Kassai téren található művelődési házban indították el a Sebő-klubot, ahol a zenén, táncon, éneklésen kívül költők, filmesek, politikusok tartottak előadásokat, emellett kiállításokat is rendeztek. A táncház 1986-ig működött.

Az 1970-es évek végére a táncház-mozgalom országosan elterjedtté vált és hódított a határokon túli magyar közösségekben is. 1978-ban Székelyudvarhelyen már megrendezték az első Magyar Táncháztalálkozót, majd 1982. március 28-án Halmos és Romhányi közreműködésével az I. Táncháztalálkozót a Budapesti Tavaszi Fesztivál záróakkordjaként. A zenélés, tanítás, táborok mellett televíziós műsorokat is készített már az 1970-es évek közepétől, valamint intenzív gyűjtőmunkába kezdett. 1972-ben járt először Sebővel, Éri Péterrel, Szomjas Györggyel, Tímárral és táncosaival Széken, Erdélyben. 1974-től Martin szellemi vezetése mellett fogtak hozzá többen a széki prímások felgyűjtéséhez. Szeretett volna egyre több időt tölteni népzenekutatással, amit nem tudott kellőképp összeegyeztetni a Sebő együttesben végzett munkájával, így 1979-ben kilépett a zenekarból. A kutatásból azonban nem tudta eltartani családját, így vissza kellett mennie építészmérnöknek is.

1980–1986 között az Amatőr Néptáncosok Országos Tanácsa szervezésében munkája mellett hegedűt kezdett tanítani hétvégi tanfolyamokon, ahonnan a későbbi táncházi prímások nagy része is kikerült. 1982-ben elnyert egy aspirantúrát, így építészmérnöki munkáját otthagyhatta, és a régóta vágyott kutatás felé fordult. Vargyas Lajos és Martin György hatására kezdte írni doktori értekezését. A doktori címet 1987-ben Ádám István „Icsán" és bandája – egy széki zenekar monográfiája című dolgozatával szerezte meg. Ezután a Zenetudományi Intézet Hangszeres Népzene Osztályán folytatta munkáját. 1988-ban a Néptánc Osztályra került, évente megújított szerződéssel 1992-ig.

Bár 1986-ig zenélt a táncházban, csak négy év szünet után, 1990-ben lett ismét prímás a Kalamajka együttesben. Együttesükhöz fűződik az egyik leghosszabb ideig működő táncház, ami sokáig a budapesti Molnár utcában, majd az Aranytíz Ifjúsági Centrumban működött. Emellett turnéztak, lemezeket adtak ki. A zenekar tagjai közül 2008-ban Petrovits Tamás, 2009-ben Dövényi Péter hunyt el, így együttesük is megszűnt. 2008-tól – hegedűjével – tagja lett az alapvetően rockzenét játszó debreceni PG Csoportnak.

1992-től 1997-ig a Magyar Művelődési Intézetben, a Népművészeti Osztályon dolgozott. Emellett a Miskolci Bölcsész Egyesület Népzenei Tanszékének vezetője is volt. 1997-ben hozta létre a Táncház Archívumot, melynek 2007-ig vezetője is volt. 2007-ben nyugdíjazták, ám életének utolsó évei nem pihenéssel, hanem ha lehet, még aktívabb munkával teltek. A Hagyományok Háza Baráti Kör elnöke lett, kiállítást és konferenciát szervezett a 40 éves táncház-mozgalomról, közben aktívan terjesztette a zenei örökséget hegedűjével az ország minden szegletében. Munkája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az UNESCO 2011 novemberében felvette a táncház módszert a szellemi kulturális örökségek listájára, azon belül a legjobb megőrzési gyakorlatok regiszterébe.

2013. július 18-án hunyt el, 67 éves korában. Augusztus 9-én több mint száz muzsikus zenei kíséretével temették a Farkasréti temetőben. Több mint négy évtizedes aktív tevékenysége során zenészként, folklórgyűjtőként, oktatóként és szervezőként fáradhatatlanul a magyar népi kultúra és a táncházmozgalom ügyéért dolgozott, jelentős életművet hagyva maga után. Eredményeit minden politikai rendszer elismerte, több kitüntetést, díjat (köztük 2013-ban Széchenyi díjat) kapott. 2012-ben a MMA levelező-, majd 2013-től rendes tagjává választották.

Az életrajzot összeállította: Povedák István [2016]

__________________

Művészeti szervezeti tagságok (a nem kronologizáltak)

Amatőr Néptáncosok Országos Tanácsa Zenei Szekció, tag

Magyar UNESCO Bizottság Kulturális Albizottság, tag

Kossuth és Széchenyi Díj, Zene- és Táncművészeti Albizottság, tag

Táncházi Kamara (ma Táncház Egyesület), elnök, majd elnökségi tag

Magyar Zenei Tanács, alapító tag

Hagyományok Háza Baráti Köre Közhasznú Egyesület, elnök