Hann Ferenc
Munkácsy Mihály-díjas művészettörténész, művészeti író
Hann Ferenc, a rendkívül sokoldalú, a 20. század utolsó harmadában, az új évezred első évtizedében tevékenykedett költő és művészeti író, múzeumi szakember rendhagyó munkássága a 20. század utolsó harmadát és a 21. század első évtizedét öleli fel. Miként egy 1989-ben magnetofonszalagra rögzített önvallomásából tudható, Hann Ferenc ifjúsági ökölvívó bajnok és professzionális zongorista volt – e két, egymástól meglehetősen távoli tevékenységforma maga színvonalú gyakorlása meglehetősen ritka egy-egy életút, életpálya során. Majd pedagógusként dolgozott, irodalmi kutatásokat végzett és irodalomtörténeti publikációkat adott közre, a múlt század hatvanas-hetvenes éveinek fordulóján avantgárd szellemű költőként lépett fel, s ezután érdeklődése a vizuális művészetek, a 20. századi, a jelenkori magyar képzőművészet felé fordult. Már kezdeti, salgótarjáni működése idején is megjelentek – a Palócföld című folyóiratban, ahol verseit is közreadta – művészeti írásai, amelyek 1977-től – amikor Szentendrére került, és ahol csaknem három évtizeden át a Ferenczy Múzeum munkatársaként dolgozott – hosszú ideig kizárólagossá váltak munkásságában. Érdekes, hogy pályája, élete utolsó szakaszában, szegedi egyetemi tanárkodása periódusában ismét visszatért a költészethez: a Tisza-part városában az ezredforduló után megjelent antológiákban újra verseket publikált.
Ebben a „költészeti keretben", az 1977 és 2010 közötti, az ún. rendszerváltással két szakaszra bomló három évtizedben alkotta meg művészeti írói, művészettörténészi életművét, amely rendkívül erőteljes szálakkal Szentendréhez, a pontosan nehezen meghatározható ún. szentendrei művészethez kötődik. Mint avantgárd szellemiségű, a párizsi Magyar Műhely körével rokonszenvező, verseit e kitűnő lapban is megjelentető költő – aki még a salgótarjáni években kötött életre szóló barátságot a Magyarországon hosszú-hosszú ideig gyanakvással kísért lap egyik alapító szerkesztőjével, Nagy Pállal –, természetes volt, hogy a progresszív szentendrei művészeti kezdeményezések híveként és támogatójaként, elemzőjeként és dokumentátoraként jelentkezett és dolgozott. A fiatalok, a hivatalos művészettel – és a hatalommal – szemben fellépők, elsősorban a szentendrei Vajda Lajos Stúdióba tömörült, illetve a stúdió vonzáskörében dolgozó alkotók munkássága keltette fel érdeklődését. Nehéz helyzetben volt: egy szoros ideológiai ellenőrzés alatt tartott, kitüntetett helyzetben lévő intézményben, a szentendrei Ferenczy Múzeumban, illetve a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága szervezeti keretén belül kellett dolgoznia, naponta megküzdve az általában kevés hozzáértéssel felvértezett, a mindenkori felsőbb és helyi politikai-ideológiai hatalmat kiszolgáló vezetőkkel. Számtalan konfliktust vállalt, kevés kompromisszumot kötött. A Hann-életmű létrejötte tehát korántsem volt problémamentes sikertörténet, és ez a szellemi hagyatékának utóéletére is jellemző. A Hann Ferenc-hagyaték – könyvek, folyóiratok, katalógusok és talán kéziratok gyűjteménye – a szentendrei Ferenczy Múzeumba került, de jelenleg a nyilvánosságtól elszigetelt, zárt anyag, nem kutatható.
A csaknem három évtizedet felölelő szentendrei múzeumi, művészeti írói tevékenység során elsősorban a városka 20. századi művészeti múltjának feltárása, a szentendrei művészet nagy öregjeinek munkássága, és a fiatal művésznemzedékek új szellemű művészetének elemzése és bemutatása állt – a felkérésekre érkező, a Szentendre hatókörén kívüli művészeti jelenségeket kísérő feldolgozások mellett – szakmai érdeklődésének középpontjában. Múzeumi szakemberként egy sor önálló és csoportos, történeti és kortárs művészeti kiállítást rendezett a kisváros múzeumaiban és kiállítótermeiben, Budapesten és magyarországi településeken, külföldi városokban. E kiállítások megnyitó-szövegeiben, szakmai vezetőként megjelent katalógusok bevezetőiben, a kiállításokat kísérő kritikákban és ismertetőkben mutatta be, elemezte és dokumentálta a művészeti jelenségeket és történéseket. Számos alkotói portrét írt, sok művész-interjút készített, több monografikus feldolgozás megírására vállalkozott: szentendrei kiadványokban, országos hatókörű folyóiratok, szakmai publikációs fórumok lapjain, önálló kötetekben láttak napvilágot írásai. Hann Ferenc nem teoretikus alkat, nem összegző-rendszerező szellem volt, hanem a múltban lezajlott és az aktuális történésekhez kapcsolódó elemző: egy-egy kiállítás, egy-egy periódus, egy-egy alkotószakasz, egy-egy oeuvre kapcsán fogalmazta meg az esztétikai következtetéseket, a művészettörténeti tanulságokat. Pontosan megfigyelt jelenségek – kedvelt kifejezésével élve – muníciózusan leírt elemzések, tévedhetetlen kvalitás-érzékkel megalapozott minősítések és megítélések kapcsolódnak egymásba művészeti közleményeinek füzérében. Igényes nyelvi megformáltság, nagyvonalú stílus, egyéni látásmód, sok-sok irónia jellemzi írásait. Természetesen nem volt tévedhetetlen, sokszor elbizonytalanodott: ama 1989-es magnetofonszalagra rögzített monológban vallotta meg:
„…amit most csinálok, ez a művészettörténészi munka, ez abszolút pótcselekvés, és egyáltalán nem elégít ki. Abból a szempontból kielégít, hogy elég sok tehetséges fiatal művészt sikerült a pályára lökni, meg segíteni, meg írni a dolgaikról, de alapvetően én nem egy ilyen alkat vagyok, ez engem kikészít. Persze van azért egy lelki megnyugvás, mert az évek távlatából engem igazolnak a történések. … Amikor meg kellett írni egy három flekkes anyagot, egy művészettörténeti szöveget, akkor egy fordított horror vacui-helyzet állt fenn. Mint amikor a festő az üres vászon előtt áll, és mániákusan befesti, mert nem bírja elviselni, hogy üres a felület, csakhogy nálam meg az van, hogy nem tudom kitölteni az üres felületet. Borzasztó nehezen írok, holott automatikusan ment egykor. Nem tudom ezeket a problémákat feldolgozni, és ettől teljesen rosszul vagyok. Vákuumban érzem magam, és nem tudom, hogy ez feloldható vagy sem. …"
Hann Ferenc írásainak – a kutatási nehézségek miatt – teljesnek korántsem minősíthető bibliográfiai áttekintése széleskörű szakmai munkásságáról, illetve költői működéséről ad összefoglaló jelleggel híradást. Hosszabb, monografikus feldolgozásokból, terjedelmes életút-interjúkból, katalógus-bevezetőkből, alkotói portrékból és versekből, képversekből szerveződik az az összkép, amelyből a szentendrei és a magyar művészet 20–21. századi története, jelenségvilága bontakozik ki, s amelynek irodalmi kapcsolatai is körvonalazódnak.
Hann Ferenc életműve azt tanúsítja, hogy e szakember a Szentendre vonzáskörébe, a szentendrei művészet bűvkörébe került művészettörténészek, művészeti írók – Körner Éva, Haulisch Lenke, Németh Lajos, Frank János, Dévényi Iván, Bodri Ferenc, Mucsi András, M. Várhelyi Vanda, Chikán Bálint (és a napjainkban is aktívan dolgozó munkatársak) –csapatához csatlakozott. Mint oly sok elődjéé és egykori kortársáé, az ő művészettörténészi oeuvre-je is kivételes fontosságú, kiemelkedő jelentőségű, új szempontokat felvető – és nélkülözhetetlennek ítélhető az előttünk álló újabb, átfogó kutatások elvégzéséhez, az objektív történeti kép megrajzolásához. És mindezeken túl fontos lenne feldolgozni progresszív szellemiségű, az elsősorban a párizsi Magyar Műhely-körhöz és a budapesti (régi) Mozgó Világ című folyóirathoz kapcsolódó költői életművét is. Miután művészeti írásainak összegyűjtött válogatása 2014 első felében a Magyar Művészeti Akadémia támogatásának köszönhetően napvilágot láthat, jó lenne, ha egy hasonló gyűjteményben költeményei is az utókorra hagyományozódhatnának.
[2015]