Harangozó Imre

Per omnia saecula saeculorum

Vannak különös – talán szent helyek, ahol az idő szinte kézzel, vagy inkább valahogy az ember szívével közvetlenül is tapintható. Helyek, ahol csak elcsöndesedsz és megállsz és pusztán ettől enyhül a múlandóság szorítása, aztán csillapszik a nyugtalanság, elülnek a lélek viharai is és a lenyugvó nap fénye, mint különös kegyelem bevilágít még a csillagtalan mélységekbe is. Igen, vannak ilyen helyek, (és vannak ilyen pillanatok) ahol, és amikor szinte szűrtelenül megtapasztalhatunk valamit a létezés lényegének boldogító, erősítő és gyógyító erejéből…

(Részlet Harangozó Imre naplóbejegyzéséből. Kézirat – 2024. augusztus 05. Gelence)

1. Indíttatás

Harangozó Imre 1965. szeptember 29-én, Szent Mihály napján született Gyulán. Felmenői a Szegedről kirajzott lakosság által alapított Újkígyós település közösségét alkották. A Harangozó ág hat generáción keresztül, 1816 óta kontinuus család a településen. Apai nagymamája révén a felmenői között szerepel a felvidéki nemesi származású Jeszenszky Ferdinánd (1818-1901) neves önéletíró is. A 19. század elejétől a 20. század közepéig dohánytermesztéssel foglalkozó újkígyósi katolikus közösségben Harangozó Imre (1940-2003) és Szél Julianna (1940) egyedüli gyermekeként nőtt fel Harangozó Imre. Édesapja mezőgazdász középvezetőként, édesanyja kereskedelmi alkalmazottként dolgozott Újkígyóson. Vallási elkötelezettségét a család, de még inkább az újkígyósi katolikus, endogám közösség hagyományos rendtartása erősítette. Bár gyermekkori éveit a Kádár-rendszer politikája alatt élte, a vallás gyakorlásától ez nem tántorította el, 6-14 éves kora között rendszeresen ministrált. Az általános iskoláit Újkígyóson végezte, ahol első sorban Tóth István történelemtanár és felső tagozatos osztályfőnöke Körmendi Erzsébet volt rá nagy hatással. A település nagy tudású papjaira is melegszívvel emlékszik vissza, így az őt megkeresztelő Takácsy Dénes plébános, egyházzenészre, de még inkább a gyermeki éveit végig kísérő Gyenes Mihály - Miska atyára, piarista szerzetes, matematikusra.

Az újkígyósi általános iskoláról az 1970-es évekre visszaemlékezve: „A tanterem az hétvégén miséző hely lett. Kinyitottak egy ajtót, és akkor ott volt az oltár. Annyira szerettem leakasztani a Lenin-képet, és felakasztani helyette a Szűz Mária-képet, hogy el se lehet mondani!”

1979-1981 között Gyulán a 613. sz. Munkácsy Mihály Szakmunkásképző és Szakközépiskolában végezte középiskolai tanulmányait, mezőgazdasági gépszerelő végzettséget szerzett. Ugyanitt érettségizett 1985-ben levelező tagozaton, miközben szerelőként dolgozott az újkígyósi Aranykalász Mgtsz-ben. A Debreceni Tanítóképző Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol 1988-ban Okleveles általános iskolai tanítói képesítést szerzett. Budapesten a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán 2002-ben Általános iskolai katolikus hittanári, majd Szegeden a Gál Ferenc Egyetemen 2011-ben Okleveles hittanár-nevelőtanár – okleveles etikatanár MA – képesítést szerzett.

1988-től a Szabadkígyósi Általános Iskolában helyezkedett el tanítóként. Tudtán kívül kísérte őt az a bizonyos “dosszié” ami a róla készült titkosszolgálati jelentéseket tartalmazta. Utóbb tudta meg, hogy ezért nem kapott tanítói állást szülőfalujában, Újkígyóson. 1990-ben behívták katonának. Két hét tényleges várpalotai katonáskodás után, a fegyver nélküli civil szolgálat lehetőségét megteremtő törvény megjelenését követően, az elsők között választotta ezt az utat. Két éven át, különösebb jövedelem nélkül látott el közszolgálati feladatokat, előbb egy békéscsabai idősotthonban, majd Szigeti Antal plébános úr jóvoltából, az újkígyósi Szent Erzsébet Szeretetotthon megvalósításában. E szolgálat befejezése után, az Újkígyósi Római Katolikus Plébánia alkalmazásában Újkígyóson és Szabadkígyóson tanított. 2008-tól a békéscsabai Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium római katolikus hittanára lett. 2023 óta a Magyar Művelődési Intézet Makoldi Sándor Központjának módszertani referense.

1990-ben a gyergyóremetéről származó Csortán Erzsébet (1968) óvodapedagógust, mentálhigiénés hittanárt feleségül vette. Házasságukból két gyermek született: Harangozó Katalin (1993) művészettörténész, és Harangozó Imre (1996) grafikus.

Munkásságát a Magyar Néprajzi Társaság 2003-ban Sebestyén Gyula emlékéremmel ismerte el. 2019-ben a Magyar Művészeti Akadémia Erdélyi Zsuzsanna-díját vehette át. 2022. augusztus 20-án Novák Katalin Magyarország köztársasági elnöke a Kárpát-medencei kultúra megőrzését és átadását szolgáló, szerteágazó tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét adományozta számára.

2. A néprajzkutató

A Debreceni Tanítóképző Főiskola (1984-1988) elvégzése alatt olyan szellemi közegbe került, illetve olyan közösséget teremtett maga köré, amely hosszútávon meghatározta célkitűzéseit, kutatói pályáját. 1983-84-ben voltak az első gyűjtőútjai Erdélybe és a Partiumba (Arad, Brassó, Lippa, Máriaradna, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy, Temesvár) Főiskolásként már sokszor két-háromheti rendszerességgel utazott Erdélybe. Első néprajzi gyűjtései közül valók a széki (Felszeg) Varga Szabó György énekes repertoárjának részletei, amelyeket később publikált is. Adatközlőivel könnyen teremtett kapcsolatot, nem a kívülálló kutatói attitűddel, hanem a megismerni és azonosulni vágyás nyitottságával közelített. Kallós Zoltánnal is ekkor ismerkedett meg, akivel „atyai-mesteri” kapcsolata a néprajzkutató haláláig tartott. Az 1980-as években egyfajta közvetítői szerepet is betöltött a külhoni és a határokon belül élő magyarság között. Az erdélyi utak irányították rá a figyelmét, hogy tágabb szülőföldjén, Békés vármegyében is érdemes gyűjteni. Az újkígyósi dohánytermesztéshez kapcsolódó munkák megteremtették a mesélés alkalmait, elindult gyűjteni Kálmány Lajos és Locskay József nyomdokain. A népi imádságokra is ekkor figyelt fel. Erdélyi baráti és egyben szakmai kapcsolatai Csergő Bálinttal, Gazda Józseffel, Gazda Klárával és Seres Andrással, olyan megerősítést adtak, ami nem csak a kijelölt életútján erősítették meg, hanem visszahatottak magyarországi és felvidéki gyűjtéseire is.

„Ezek nem igazi ismerkedések voltak, hanem mintha valamiféle újra találkozások lettek volna. Az így kialakult beszélgetések hazatalálások voltak.”

Terepmunkáin nem a klasszikus értelemben vett néprajzi módszereket alkalmazta. A gondviselésre bízva magát, eredményes gyűjtőutakat tudhatott magáénak.

„Rájöttem arra, hogy azt kell gyűjteni, amit tudnak. Viszont ahhoz, hogy én gyűjteni tudjak, tudnom kell, hogy mit tudnak. Nyilván ez a tudásom bővülni fog azzal, hogy gyűjtöm. Az, ahogyan a „terepre járó, adatközlőket felkereső” etnográfus dolgozik, az nem az én utam!”

A felvidéki néprajzi gyűjtőútjain már az 1980-as években Jókai Mária támogatta, segítette őt, az utóbbi időben jó barátságot és szakmai kapcsolatot alakított ki Ladóczki Vilmossal is. Hamar szembesült vele, hogy a trianoni döntés utáni magyarság helyzetében mekkora különbségek vannak az egyes elszakított területeken, s a történelmi távlatokban változó nacionalista ideológiák hogy fordítottak szembe embert az emberrel.

„Én magam azt a választ találtam, hogy Nedec várától Keve váráig, és Gyimesbükktől Őriszigetig otthon vagyok. Ez az én hazám, a Kárpát-medence. Hívják adott esetben Szlovákiának, Ukrajnának, Romániának, de az én hazám.”

A Debreceni Tanítóképző Főiskolán a Lükő Gábor néplélektani szemléletét követő Makoldi Sándor lett a tanára, amelynek hatására Harangozó Imre néprajzi elköteleződése tovább erősödött. Gyöngy Péter és társai által, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem keretein belül szervezett szabadegyetemen a következő előadókat hallgatta. A teljesség igénye nélkül: Andrásfalvy Bertalan, Jankovics Marcell, Kelemen András, Makovecz Imre, Mezei Ottó, Molnár V. József, Pap Gábor. Az egykori cívisváros kulturális életének meghatározó szervezete volt a Varjúvár Táncház és Varjúvár Egyesület, amelynek keretében még hivatalos megalakulása előtt barátaival közösen egyfajta szellemi műhelyt is próbáltak szervezni. A Varjúvár közösségéhez a teljesség igénye nélkül ebben az időben a következő tagok tartoztak: Békési András, Bujdosó Erika, Gyönyörű Zsigmond, Gyulai György, Juhász Erika, Kálmán Péter, Pályi Csilla, Rőmer Ottó, Salamon Sarolta, Sződi Judit, Takács András, Tóth Valéria és Zágorhidi Czigány Balázs. A főiskolás évei alatt a KISZ rendezvények fedezékében kollégiumi előadásokat is szervezett, amelyek jelentős érdeklődés mellet a tűrt, versus tiltott rendezvények határmezsgyéjén mozogtak. Itt többek között Barna Gábor, Bencze Lászlóné dr. Mező Judit, Halász Péter és Makoldi Sándor tartott előadást. Ezeken a rendezvényeken ugyancsak a teljesség igénye nélkül énekelt Budai Ilona, Lovász Irén és Szvorák Katalin is.

A Karácsony Sándor-i társaslélektani pedagógia szemléletének folytatója az a Lükő Gábori-i kultúra és közösség felfogás, amelyben a néplélek működésének vizsgálatát állítják a kutatás középpontjába. A néprajztudomány Ortutay Gyula által letett hivatalos alapjai mellett ez a szemlélet a perifériára került. Ennek az iskolának válik szerves művelőjévé Harangozó Imre, aki már az 1980-as évek közepén megismerkedett Lükő Gáborral, akire mestereként tekintett, s a kutató haláláig tartó szoros kapcsolatot tartott fenn vele.

Harangozó Imre közel négy évtizedes gyűjtő-kutató munkájának szemléletére, módszertanára, kutatásának tárgyára leginkább alábbi gondolatai világítanak rá: „Ez egy élő, eleven, belső logikával bíró műveltség. A mai európai ember szétdarabolt világban él, pedig ez egy egységes kultúra. Ezt csak egységes szemlélettel lehet nézni, nem előítélettel. Persze, meg kell különböztetni, de látni kell benne az egységet, azt, hogy ez egy közös haza, közös kulturális jelensége. A tudomány eszköze az a kutatás, amelynek tárgya a néplélek, a közös néplélek, az, ami összeköt bennünket. A politika sok esetben a tudományra is hatva a nacionaliznus eszközévé süllyesztette a kultúrát. A Karácsony Sándor, Lükő Gábor, Kövendi Dénes, Makoldi Sándor nevével fémjelzett iskola épp ez ellen tiltakozik, s mégis őket bélyegezték meg nacionalizmussal.”

„Ma mindig csak mennyiséggel és külső közelítéssel mérünk dolgokat! A belső logika teljesen más volt. Semmi mást nem szabályozott, csak azt, hogy elfogadja-e a közösség. Ha a közösség elfogadta, akkor az a miénk. Ma esztétikai vitákat folytatunk. Értelmezhetetlen. Ha a közösség elfogadja, akkor teljesen lényegtelen az én esztétikai közelítésem. Azon kellene gondolkodni, hogy mi a közösségnek az a belső motívuma, ami alapján ezt elfogadja!” „Folyamatosan ideologikusan gondolkodik az értelmiség. A paraszti közösség, a hagyományos közösség pedig nem. Pragmatikusan gondolkodik, ésszerűen gondolkodik. A régi ember arra törekedett, hogy bármiből az utolsó porcikáig csináljak valami hasznosat.”

Harangozó Imre Lükő Gábor és Kallós Zoltán nyomán utógyűjtéseket és változásvizsgálatokat végzett Erdélyben, Moldvában.

1990-ben jelent meg a két kiadást is megélt szakdolgozata, egyben első könyve a Radna fényes csillaga. A máriaradnai búcsújárásról és az újkígyósiak radnajárásáról címmel, amit Bálint Sándor emlékének ajánlott. Csak későbbi kutatásai derítettek fényt egy önéletrajzi összefüggésre, miszerint Máriaradnán a fogadalmi keresztet 1857-ben az a Szabó Anna állíttatta, aki Harangozó Imre felmenői között az ötödik generációt képviselte.

Többszöri sikertelen próbálkozás után 1990-ben jutott el először Moldvába gyűjtőútra. Többek között gyűjtött Jánó Ilona lészpedi halottlátótól is. 1992-ben Erdélyi Zsuzsanna mutatta be Harangozó Imre az „Anyám, anyám, szép Szűz Márjám…” Régi imádságok és ráolvasások moldvai magyaroktól című kötetét, ami az első ilyen témájú tematikus válogatás volt a moldvai néprajzi publikációk sorában. Az Ipolyi Arnold Népfőiskola első kiadványai között jelent meg.

„Erdélyi Zsuzsanna úgy fogadott, minthogyha a fia lettem volna. Életem talán legnagyobb kitüntetése, amikor Zsuzsa néni a 80. születésnapján egy vele készült interjúban engem is megemlített, azok között, akik folytatják az ő munkáját. Engem, az újkígyósi parasztgyereket, egyszerű gépszerelő fiút ott megemlít Erdélyi Zsuzsanna!”

Harangozó Imre 2019-ben a Magyar Művészeti Akadémia Erdélyi Zsuzsanna-díjat vehette át.

A Kárpát-medence-szerte gyűjtő kutató érdeklődése szerteágazó, hiszen mintegy harminc kötet szerzője, számtalan szakmai és ismeretterjesztő folyóiratban publikált nemcsak a szakrális néprajz témakörében, hanem a tárgyi néprajz tekintetében is. A 2010-ben megjelent Transzcendens tranbulin. Korunk felfogása és a moldvai csángók hagyományai az utolsó átmenet rítusrendjével kapcsolatban alcímmel. Ez a kötete kurrens abban a tekintetben, hogy kortárs reflexikókat, párhuzamos idősíkokat vizsgál. Nemcsak az emberi lélek vertikális mozgására világít rá a szent és profán tér között, hanem modern kultúránk halálhoz való kapcsolatát is szembe állítja a moldvai asszonyok archaikus gyökerű világszemléletével.

Harangozó Imre 2023-ban tartotta akadémiai székfoglalóját a Magyar Művészeti Akadémián, amelynek témája a pásztorélet egy különleges tárgycsoportjának, a rühzsírtartóknak az elemzése volt. A tárgytípus jellegzetessége, hogy az egyik oldalon a magyar címert, a másik oldalon magát a pásztort jelenítik meg rajta. Ennek kapcsán a kutató a szent és profán idő kapcsolatára világított rá értekezésében.

Harangozó Imre gyűjtéseinek eredeti hangfelvételeit saját archívuma mellett, a MTA Zenetudományi Intézetének archívuma őrzi.

3. A fotográfus

A néprajzi gyűjtő fénykép felvételeit elsősorban nem a technikai felkészültség jellemzi, hanem az a belső látásmód, amely túlmutat a jelen dokumentálásának igényén. Fényképezőgépét a néplélek feltárásának szolgálatába állította, így örökített meg portrékat, a mindennapi élet rítusait és az ünnepekhez kapcsolódó szokáselemeket. Jelentős saját fotógyűjteménye van a széki lakodalmakról, a moldvai halottsiratásról, az erdélyi csíksomlyói és felvidéki palóc búcsújárásról. Fénykép felvételeit a néprajzi gyűjtései illusztrálásaként, valamint önálló fotókiállítások formájában is publikálta. Tágabb szülőföldjét, az alföldi pásztorok világát sokszor járták együtt Kunkovács László fotóművésszel, akihez szintén szoros barátság fűzi. A fentiek ellenére Harangozó Imre így vallja:

„Sosem szerettem fotózni, mert maga a fényképezőgép és a fotózás kívülállóvá tesz.”

Százat is meghaladó azoknak az időszaki kiállításoknak a száma, ahol fényképfelvételeit bemutatta. Néhány helyszín a teljesség igénye nélkül: Kájoni János Megyei Könyvtár Csíkszereda, Magyar Kultúra Alapítvány Budapest, Móra Ferenc Múzeum Szeged, Munkácsy Mihály Múzeum Békéscsaba, Sárréti Múzeum Szeghalom, Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark Ópusztaszer.

Harangozó Imre számos film néprajzi szakértője volt, dolgozott együtt Halmy György, Martinidesz László, Simon Balázs rendezőkkel, szerkesztőkkel. Tóth Péter Pál rendezésében Molnár V. Józseffel és Gál Péter Józseffel együtt forgatták a Nem vagyunk mi árvák című, csíksomlyói búcsúról készült filmet 1993-ben.

4. A pedagógus

Harangozó Imre 1988-2023 között mint tanító és hitoktató hivatalos keretek között dolgozott először Szabadkígyóson az általános iskolában, majd a békéscsabai evangélikus gimnáziumban. Pedagógiájában módszeresen követte a kutatásaiban, gyűjtéseiben is alkalmazott Karácsony Sándor nevével fémjelzett társaslélektani alapokra építő nevelési módszert.

Hivatásként éli meg az oktatás és nevelés ügyét és vallja:

„Egyetlen út van, az a diákjaink motiválása, lelki és szellemi tekintetben egyaránt és a tanító személyes hitelessége. A legjobb motiváció a példamutatás.”

„Nem a sokaság művel csuda dolgokat, hanem a lélek ereje! - tanítja Berzsenyi - Igen, erre kellene a hangsúlyt tennünk, a lélek erejére és az elhivatottságra!”

A formalitás mellőzésével megteremtett szerves kultúra, az együtt gondolkodás, az együttműködés, a nemzetiségi határokon felülemelkedő nézet az, amit Harangozó Imre a pedagógiában is sajátjának vall. Meggyőződése szerint a közösségnek ugyanolyan lelki effektusai, lelki sajátosságai vannak, mint az egyénnek! Lükő Gábort idézve, a közösségnek is van saját lélektana. A lelkének vannak formái, megnyilvánulásai. Karácsony Sándor pedig ráirányítja a figyelmet, a belső lelki effektusokra és sajátos, csak arra a csoportra jellemző tartalmakra.

„Hitoktatóként sokszor megcsináltam, hogy körbeültük az újkígyósi templom oltárát. Halott csöndben. Ott ültünk harmincan. Azt mondom nekik, hogy figyeljetek egymásra, hangolódjatok egymásra! A belső rezgés megtalálása, ez adja a ritmust. Ha a ritmus működik, akkor minden működik.”

A néprajzi gyűjtések során tapasztalt hagyományozódási sémákat, a tudásátadás általánosan ismert és gyakorolt módszereit tudatosan alkalmazza, sőt didaktikai előadásaiban is hirdeti.

„Ma az egész világ a kognitív tudat körül táncol. A kognitív tudat nem létezik az érzelmi háló belengése nélkül. Ez az iskola alapkérdése. A régi ősi iskolaformánk arról szólt, hogy van egy tudásom, és ha téged ez érdekel, akkor majd ellesed. Gyere velem, figyelj rám, és majd egyszer csak rád ragad. Utánzással, figyelemmel, érdeklődéssel. Mi a kulcsa? A motiváltság.”

Harangozó Imre hitoktatóként arra tanít, hogy merjük rábízni magunkat a Gondviselés kegyelmére! Tevőlegesen pedig arra bíztat, amit annak idején Miska atya (Gyenes Mihály) hittanóráin tanult meg: „Mindenkinek mindene legyetek!”

Harangozó Imre egész életében visszatérő motívum a Gondviselés determinációja. Ennek egyik legszebb példája, amelyről így vall:

„A dolgokat valahogy odaföntről irányítják. Szó sincs itt valamiféle protestáns értelemben vett determinációról, de hogy a Gondviselés nagyon mélyen belenyúl az ember életébe, és az ember feladata és minősége az, hogy fölismeri és élni tud-e ezzel, ez szerintem biztosan így van. Ebbe a jelenség csoportba teszem be a Szent Mihály napi születésem is. Magam is sokáig vőfélykedtem, kutatóként kicsit körbejártam a vőfélykedés bizonyos dolgait, mint Szent Mihály, a halottak vőfélye. Ő az, aki úgy fog bennünket vezetni odaát, ahogy mi szoktuk vőfélyek a fiatal párt a templomig, az esküvőig. Ő egész életen át, a halálig.”

5. A közéleti ember

A debreceni főiskolai évek szabadegyetemi előadásainak szervező munkája megalapozta, hogy visszatérve a szülőfalujába, a rendszerváltást követő megújuló népfőiskolai mozgalom keretében, 1991-ben barátaival, főként helybéli pedagógusok támogatásával, Újkígyóson megalapította az Ipolyi Arnold Népfőiskola Kulturális Egyesületet, amelynek azóta is elnöke. A névadó besztercebányai, majd nagyváradi püspök, néprajzi gyűjtő, a 19. század egyik jeles polihisztorának életútja példaként szolgált az aktuális célkitűzésekhez.

„Nekem az a véleményem, hogy a népfőiskola az az, amikor felnőtt emberek önként, saját belső motivációjuk alapján, valami iránt érdeklődve keresnek maguknak válaszokat az élet dolgaira. Minden tekintetben szabad oktatás ez, attól függetlenül, hogy hányan vannak, vagy, hogy milyen szervezeti formát választanak.”

Az első csángó találkozó Magyarországon a Népfőiskola szervezésében zajlott 1992. október 22-24-én Ókígyóson, a Wenckheim-kastélyban. Állandó magyarságismereti előadás sorozatot szervezetek különböző előadókkal. Így volt a Népfőiskola vendége, előadója többek között Andrásfalvy Bertalan, Bosnyák Sándor, Demény István Pál, Erdélyi Zsuzsanna, Gazda József, Gazda Klára, Jankovics Marcell, Kallós Zoltán, Kiss Dénes, Kiszely István, Kocsis István, Molnár V. József, Pap Gábor, Szemadám György és Zombori Ottó. Önkéntesek közreműködésével a néprajzi alapkutatást és az archiválást is célul tűzték ki. Közösség teremtő és erősítő céllal táborokat szerveztek, valamint utazásokat a határon túli magyar közösségekhez. Történeti, kultúrtörténeti, néprajzi kiadványokat jelentettek meg. Az évtizedek során a közösség belső dinamizmusa csökkent. Jelenleg is működik a Népfőiskola kevesebb programmal, főként kiállítások és előadások formájában.

A szervezési nehézségek tekintetében Harangozó Imre így nyilatkozik: „A legnagyobb probléma a mai világunkban, hogy a minőséget folyamatosan mennyiséggel kell elszámolni.”

Harangozó Imréék másik közcélú vállalása időben a Népfőiskolával párhuzamosan kezdődött 1991-ben. Feleségével, Csortán Erzsébet óvodapedagógussal magánóvodát alapítottak Újkígyóson. Akkreditáltattak egy általuk kidolgozott, néphagyományokra épülő nevelési programot. Ez a próbálkozás tíz éven át működött. Öt évig egyéni vállalkozásként, majd újabb öt esztendőn át egyházi fenntartásban. Az épület állapotának romlása, valamit az óvodáskorú gyermekek számának csökkenése együttesen vezetett az intézmény bezáráshoz.

Harangozó Imre közéleti szereplését az elmúlt négy évtizedben többszáz tudományos és ismertterjesztő előadás fémjelzi, kiállítások rendezője, televíziós és rádiós műsorok néprajzi szakértője. A Kárpát-medence minden táján tart előadásokat civil szervezetek, egyházak, művelődési intézmények felkérésére. 2017 márciusa óta állandó előadója a Kossuth Rádió Hajnal-Táj című műsorában hallható Heti Néprajz sorozatnak, amely az éppen időszerű népi, vallási, ünnepi hagyományainkat veszi számba. Országos és helyi médiákban rendszeresen nyilatkozik, főként vallási néprajzi kérdésekről, gyakran meghívott vendége a Duna és Duna World, Hír7 és a Csaba Tv csatornáinak. Szerepel a Kossuth Rádió, a Katolikus Rádió, a Mária Rádió és az Európa Rádió különböző adásaiban. A Dextramedia Kft. által forgatott, a közmédia csatornáin sugárzott Hagyaték címet viselő népszerű sorozat 74 epizódjának megszólaló szakértője volt.

Tagja a Magyar Néprajzi Társaságnak, a Lakatos Demeter Egyesületnek. 2003 óta kuratóriumi elnöke az Újkígyósért Közalapítványnak. 2021 óta köztestületi tagja, 2023 óta levelező tagja a Magyar Művészeti Akadémiának.

6. A műgyűjtő

A gyűjtői szenvedély már egészen korán megmutatkozott: „Egy hatalmas gödörből verték a vályogot az új ház építéséhez. A régi ház padlásáról lehordott elképesztő kerámia-anyagot ebbe bele dobálták. Azt én valósággal meggyászoltam! De egy hatéves gyerek mit tud csinálni ellene?” Első néprajzi tárgyait, az újkígyósi dohánytermesztéshez kapcsolódó eszközöket a nagyszülői ház padlásáról gyűjtötte, és ’kis múzeumot’ alapított az istállóban, az általa letisztított és felcédulázott tárgyakból. Majd tíz évesen régi pénzek és érmek gyűjtésével foglalkozott, megalapozva jelenkori numizmatikai gyűjteményét. 20 éves korában tett szert az első rühzsírtartójára, amit egy rádiós magnóra cserélt el. Az egyes néprajzi tárgyak kurrens volta különös vonzerővel bírnak a gyűjtő számára.

Harangozó Imre néprajzi tárgy gyűjteménye jelenleg magángyűjtemény. A közel négy évtized alatt létrehozott több tízezer darabos javarészt rendszerezetlen anyag felbecsülhetetlen értéket képvisel. Alapanyag szerint fa, textil és kerámia egységekre bontható a 18-20. századi tárgyegyüttes. A kerámia gyűjteményt az erdélyi tányérok, bokályok, baranyai szenteltvizes korsók, felvidéki poszthabán edények jellemzik, valamint a dél-alföldi fazekasközpontok termékei. A fa gyűjteményt főként ládák, mosósulykok, mángorlók és borotvatokok alkotják, de itt érdemes említést tenni a szaruból készült tárgyakról is - különösen a rühzsírtartó kupákról. A gyűjtemény legnagyobb része textília, amelyen belül, az alföldi, partiumi és egyéb erdélyi darabok mellett, különösen értékes és kiemelendő a moldvai anyag.

A mintegy húszezer kötetes szakkönyvtárban helyet kaptak a különös értékkel bíró vallási ponyvanyomtatványok és imádságos könyvek is. Az egyik nagyrabecsült, személyes vonatkozású darab Domokos Pál Péter: A moldvai magyarság 1941. évi, harmadik kiadású kötetének az a példánya, amelyet 1981-ben Halász Péternek dedikált a szerző, s ebben őt fiává fogadta. Harangozó Imrét nemcsak szakmai együttműködés köti össze Halász Péterrel, hanem ’keresztkomaként’ tisztelik egymást.

A gyűjtő a műtárgy gyarapítás során, az objektivitás érdekében preferálja a másodlagos tulajdonból vásárlást, ritkán keres fel vásárlási céllal elsődleges felhasználókat. A cigány kereskedőkkel rendszeres üzleti kapcsolatban áll. A tárgyak birtoklása iránti vágy valódi szenvedéllyé formálódott életében. Maga tisztítja, vagy restauráltatja a műtárgyakat, személyes kötődést alakít ki hozzájuk, miközben adott esetben cserére is bocsátja azokat.

A magángyűjtemény kutatható, rendszeresen felkeresik az érdeklődők forrásanyag gyűjtés céljából különböző néprajzi résztémák feldolgozásához. A gyűjtemény dokumentálása és katalogizálása még várat magára. A nagyszámú tárgyegyüttes egy kis, de annál különlegesebb része állandó kiállítás formájában megtekinthető Újkígyóson az Ipolyi Arnold Népfőiskola székházában.

7. Az író, költő

Korán kirajzolódott bölcsészettudományi érdeklődése, az irodalom és történelem tárgyak szeretete. Gyermek és ifjúkori próbálkozásai között említhető, hogy 13 évesen eposzt írt Arany János hatására a nándorfehérvári viadalról. 14 éves korában pedig gyászverset írt a nagyapja halála alkalmából. Az 1980-as évek első felében a békéscsabai és újkígyósi fiatalokból álló Lombrágó rockzenekar holdudvarában mozgott, akik rendszeresen adtak koncerteket a környéken. A progresszív, igényes rockzenei háttérre és szövegközpontú megnyilvánulásokra építő műsorokban az ő szövegei is szerepeltek. 2018-ban Szabadlélek. Harminckét év versszerű szövegei címmel jelent meg kötete. Költeményeinek legjellemzőbb vonulata, hogy a történelmi haza sorskérdéseit tárgyalja istenhívő lelkülettel. Irodalmi és kulturális folyóiratokban is jelennek meg versei, írásai többek között Búvópatak, Székelyföld, Palócföld, Polisz lapokban. Közéleti szereplései alkalmával rendszeresen adja elő más szerzők mellett saját költeményeit, irodalmi esszéit is. Az utóbbi években Magyari Lajos: Lázár Mihály üzenete című versét tudományos-ismeretterjesztő előadásai ismétlődő emblematikus lezárásaként mondja el.

Harangozó Imre pályaképi összegzésének végén álljon itt egy saját verse, amely Úton vagyok címmel, az Erdélyi Zsuzsanna emlékkötet-sorozat I. kötetének bevezetéseként jelent meg 2022-ben.

Útnak indultam

Útnak indultam vagy harmincöt éve,

Mert esendő és feledésre ítélt szavak csábítottak,

Hívogatott szúrágta nyereg és omló vakolat,

Rajta valami fakuló freskó-darab

Útnak indultam és úton vagyok,

És látom, hogy az útnak nem lesz egyhamar vége,

Csak, ha új színben pompázik a leomlott szent,

S arcáról ragyog majd a Teremtő Béke

2014. augusztus 13.

[2024]