Ittzés Mihály

Ittzés Mihály friss zeneakadémiai karvezetői és zenetanári diplomával a győri Zeneművészeti Szakiskolában kezdett tanítani 1963-ban (szolfézs, zeneelmélet, zeneirodalom, népzene), később a növendékzenekar és egy általa alapított kamarazenekar karnagyaként is működött. Iskolai együttesével kortárs szerzők, Szőnyi Erzsébet és Sári József új műveit is bemutatta. 1970-ben Katona József és Kodály Zoltán szülővárosába hívták, ahol először Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Gimnázium karnagy-tanára lett. Itt kapcsolódott be az iskola tanulóival az Ifjú Zenebarátok Magyarországi Szervezetének munkájába. Ezt a tevékenységet a tanítás mellett évekig sikeresen végezte, számtalan előadást tartott, koncertet szervezett. A szervezetnek hosszú időn át volt elnökségi tagja.

Kecskeméten is hamar elkötelezte magát közismereti iskolai munkája mellett a Kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet egyik előzményének is betudható I. Nemzetközi Kodály Szeminárium szervezése terén. Rendszeresen előadója volt a Kecskeméti Népzenei Találkozóknak is. 1973-tól pedig már a Kodály Zenepedagógiai Intézet tanáraként (szolfézs, zeneelmélet, zeneirodalom, népzene, karvezetés) és a könyvtár vezetőjeként vett részt az intézmény szervezeti kereteinek megtervezésében, tartalmi felépítésében, 1980-tól több mint 20 éven át igazgatóhelyettesként is. 2005-ben az Intézet – önálló szervezeti egységként – a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemhez kapcsolódott. Ittzés Mihály oktatóként (zeneirodalom, kutatási konzultáció, Kodály-életmű) és kutatóként továbbra is részt vesz az Intézet munkájában.

Számos kurzuson oktatott és konferenciákon, Kodály Szimpóziumon tartott előadásokat a következő országokban: Ausztrália (1979), Ausztria (1990), Dánia (2007), Finnország (1991, 2004), Görögország (1989), Írország (1983, 1985), Kína (2004), Korea (2003), Olaszország (1988), Lengyelország (1976-tól 2007-ig 2-3 évente).

Szakmai munkájában kezdettől fogva szem előtt tartotta Kodály 1947-ben írott cikkének (Százéves terv, Visszatekintés I. 207. old.) mottóját: „Cél: magyar zenekultúra." Ars Poeticájában pedig ez olvasható: „Ha megfogalmazom is az élet-vezérfonalnak tekinthető eszméket, amelyeket követni akarok, tudnom kell, milyen szinten vagyok képes szolgálni azokat a gyakorlatban: mesterként vagy kisinasként, újat alkotóként vagy tanítóként, vagy akár csak »kétkezi« munkásként? Mi a fontos indíték és egyben fő cél a tevékenységemben: az önmegvalósítás vagy a szolgálat? Szerencsés, aki belső adottságainál fogva és külső körülményeinek köszönhetően is harmonikusan össze tudja illeszteni a kettőt. Szerencsés az is, aki idejekorán megtalálja azt a célt, amely egész életre szóló hivatást (elhivatottságot) ad számára."

II.

Ittzés Mihályt a zenepedagógia mellett pályakezdésétől foglalkoztatta a zenetörténeti kutatás, ezen belül is különösen Kodály életműve. Publikációs tevékenységét 1965-től datálja, amikor első cikkei, tanulmányai megjelentek. Kutatási eredményei azóta fontos részét képezik a hazai zenetörténeti és zenepedagógiai szakirodalomnak, melyekben a gyakorlat és az elmélet mindig harmonikus egységet alkotva jelennek meg. Fő kutatási területe Kodály Zoltán élete és munkássága, de foglalkozik a magyar zenetörténet más kérdéseivel is. MMA székfoglaló előadása 2014-ben a Bukovinától Svájcig, Árgírus nótájától a Duóig: Kodály, 1914 címet viseli, 2002-ben Zoltán Kodály, In Retrospect című zenetudományi doktori (PhD) disszertációját a Jyväskyläi Egyetemen (Finnország) védte meg.

A szakirodalomban fontos helyet foglalnak el azok a tanulmányai, melyek Kodály Zoltán és elődei munkásságának kapcsolódásairól szólnak. A Kodály és Liszt című munkájában például rámutat arra, hogy a nemzeti és az egyetemes művészi küldetést vállaló és teljesítő Liszt Ferenc által megkezdett úttal összefüggésben „...működésének szinte minden területén Kodály is számos tanújelét adta annak, hogy a XIX. századi pályatárs munkássága gazdag tanulsággal és példaképként állt előtte." Az Erkel és Kodály című tanulmányban azt a kérdést járja körül, hogy az ifjú Kodály gondolhatott-e arra: „...valamikor örököse, folytatója, sőt beteljesítője lesz azoknak a törekvéseknek és feladatoknak, amelyre az 1810 táján született nagy európai muzsikus- nemzedéknek jelentős, hazai viszonylatban mindenképpen egyik legnagyobb alakja feltette az életét. Pedig így történt: Erkeléhez hasonlóan hosszú élete folyamán Kodály Zoltán megőrizte, vagy inkább: felelevenítve folytatta, de egyúttal meg is haladta – Bartókkal szövetkezve – azt, amit Erkel és kortársai, Liszt és Mosonyi elkezdtek.". Hasonlóan izgalmas a Kodály és Itália című tanulmánya is, melyben áttekinti „...a magyar mesternek Itáliához, mint az európai zene egyik szülőhelyéhez fűződő kapcsolatát." A Zeneszerző kortársak – ahogy Kodály látta őket című munkájában Ittzés Mihály abból indul ki, hogy „Kodály Zoltán hosszú élete folyamán mindig érdeklődéssel, nyitott szívvel és szellemmel, de a maga meggyőződését fel nem adva figyelt a világra. Egészen fiatalon kialakította határozott elképzelését, elveit, melyekhez egész életében hű maradt. Ezek az elvek határozták meg azt is, hogyan vélekedett zeneszerző-kortársairól. A személyes meggyőződés ad hitelt mindezeknek a megnyilvánulásoknak." A népzenekutatás és a nyelvészet eredményeinek hatása Kodály pedagógiai életművében című munkájában pedig megvilágította Kodály tudományos és művészi alapú pedagógiai gondolkodását, törekvését, „hogy tudniillik miért kell a népzene mint alap és kiindulópont a zenei neveléshez...".

A Kodály Intézet alkotóműhelyi szellemében Ittzés Mihály felelős szerkesztői munkája eredményeként az elmúlt évtizedek jelentős zenepedagógiai kötetei láttak napvilágot: például Kodály Zoltán nevelési eszméi a harmadik évezred küszöbén (Szerkesztő: Szőnyi Erzsébet, 1999; Dobszay László: Kodály után: Tűnődések a zenepedagógiáról, 1991/2007).

III.

A győri szakiskolai és a budapesti zeneakadémiai tanulmányai során különösen nagy hatással voltak rá Szabó Miklós és Lendvai Ernő, illetve Szőnyi Erzsébet, Bárdos Lajos és Vásárhelyi Zoltán. Több munkája tanúskodik tanítványi hűségéről: többek között Szőnyi Erzsébet 75 éves. Beszélgetés az ünnepelttel; Poeta doctus in musica. Bárdos Lajos centenáriumára; Adatok Vásárhelyi Zoltán és a Zeneakadémia kapcsolatához. In memoriam Vásárhelyi Zoltán. (Szerk.: Ittzés Mihály, Kecskemét, Kodály Intézet, 1997. 172–179); Emlékek és találkozások: Vásárhelyi Zoltán (1900–1977) című kötetei. Gazdag műjegyzéke szerint azonban szívesen foglalkozik a magyar zenetörténet és zenepedagógia más fontos szereplőivel is. A Kecskeméthez szorosan kötődő személyek közül Vásárhelyi mellett M. Bodon Pál életútját is felidézte.

Ezen az úton halad a 22 zenei írás (Kodály és… elődök, kortársak, utódok) című kötet, amely az ezredfordulóig írt és ars poetica-szerű tanulmányok gyűjteménye. A Kodály Zoltánról szóló írások nagy száma mellett – mint ahogy erre a kötet alcíme is utal – Liszt Ferenc, Bartók Béla, Bárdos Lajos és Petrovics Emil munkásságába is bepillanthatunk. A kötet műfaji meghatározása a szerző találó szövegezése szerint „alkalmazott zeneelmélet-tudomány", miközben címe Kodály 22 kétszólamú énekgyakorlatára is „rímel". Ez a kötet is jól reprezentálja Ittzés Mihály széleskörű érdeklődési körét, élvezetes és közérthető fogalmazását, gondosságát, stílusát.

Az említett válogatásban a Kodály országa? (Egy magyar rapszódia, avagy a magyar zenepedagógia keservei és örömei) című dolgozat nem véletlenül került a 22 zenei írás élére. Ebben Ittzés Mihály a tőle megszokott szenvedélyességgel kérdezi meg, hogy méltók vagyunk-e a „Kodály országa" epitheton ornansra. „A választ persze nagyon egyszerűen meg lehetne fogalmazni egyetlen szócskával: nem!, nem vagyunk méltók! Persze, mint minden hirtelen kimondott válasz, ez is túlzó, éppen ezért valamelyest igazságtalan. Ha az ellenkezőjét válaszolnánk – igen!, méltók vagyunk! – akkor is, sőt még inkább – a túlzás bűnébe esnénk. Pro és kontra elfogultság helyett keressük a reális képet." Az 1999-ben írt tanulmány kódájában pedig így fogalmaz: „...közelebb kerültünk-e a százéves terv [Kodály, 1947] megvalósulásához, vagy inkább távolodtunk tőle? Én az utóbbi véleményre hajlok. De nem akarom, nem tudom feledni a reményt: talán mindig lesznek olyanok, akik nem adják fel a küzdelmet, s legalább a maguk területén úgy dolgoznak, mint akik ragaszkodnak az álmokhoz, hátha valóság lesz belőlük...".

Ittzés Mihály, amikor az ének-zenetanításunk elhúzódó válságából kivezető utat keresi a hazai és nemzetközi kurzusokon, zenepedagógiai, ill. zenetudományi konferenciákon tartott előadásain, szívesen vállalkozik Kodály téziseinek XXI. századi továbbgondolására:

„1. Minden gyermek részesüljön zenei nevelésben.

2. A zenei nevelés bázisa az énekhang, az éneklés legyen.

3. A zenével való találkozás az értékközpontúság elvén történjen, s ehhez a zenei anyanyelv jelentse a garanciát.

4. A zeneértővé nevelés feltétele a zenei írás-olvasás elsajátítása, amihez (a megfelelő hangzás-elképzelések, érzetek kialakulásához) a relatív szolmizáció szükséges."

A 22 zenei írás 20. és 21. tanulmánya egy másik nagy példakép, Bárdos Lajos életműve előtt tiszteleg, akinek egy kismonográfiát is szentelt (Bárdos Lajos. Magyar zeneszerzők 36. Budapest, Mágus, 2009; angolul: Budapest, BMC, 2015). Ebben is szerencsésen fonódnak össze az életrajzi adatok és a zenetörténeti szálak, miközben a szerző nagy érzékenységgel mutatja meg, hogy miképpen tudott Bárdos tiszta maradni a II. világháború utáni magyar valóságban és szolgálni hazánk zenei újjáépítését, közben szigorúan tartva magát elvéhez, miszerint „pártot és politikai hatalmasságokat meg nem énekel".

IV.

Ittzés Mihály talán egyik legnépszerűbb ismeretterjesztői munkája az a mozgó kiállítás, amelyet Kodály Zoltán születésének 125. évfordulóján (2007-ben) a fővárosi utazóközönség a 2-es és 3-as metrószerelvényeken láthatott, amely a Mester életét, továbbá zeneszerzői, zenetudósi, zenetanári és népzenekutatói munkásságát mutatta be. Ugyanebben az évben szerkesztőként és zsűritagként egyaránt sokat tett a szintén Kodály főtémájú Kárpát-medencei zenei műveltségi verseny sikeréért, melyen 107 erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, burgenlandi, délvidéki és magyarországi ifjú zenebarát csapat vett részt. Ő volt a Hungaroton gondozásában megjelent Bicinia Hungarica és Tricinia teljes anyagát dupla cd-n közreadó vállalkozás ötletgazdája és szorgalmazója is, a magyar kórusmozgalom legjobbjainak közreműködésével.

V.

Ittzés Mihály pályakezdése óta megbecsült és aktív tag zenei életünk rangos szakmai és tudományos testületeiben. Bár nyilvános fórumokon zenepedagógusnak és művészeti írónak nevezik, teljes körű jellemzésére talán a zenei művelődéspolitikusi cím a legmegfelelőbb, mert Ittzés Mihály a szó lelkiismereti értelmében mindig is nemzetpolitikában gondolkodott, életútját pedig Kodály ügyének, a magyar zenepedagógiának, és a zenetudománynak szentelte. Olyan személyiség, akinek legfontosabb fegyvere a tudás és az alkotói gondolat. Humanizmusa és segítőkészsége elsősorban talán arra vezethető vissza, hogy Győrben lelkipásztorkodó és korán elhunyt édesapjától nemcsak nevét örökölte, de közösséget szolgáló lelkiségét is.

[2016]