Jakobovits Márta
Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész
Jakobovits Márta az erdélyi, pontosabban a partiumi képzőművészet meghatározó alakja. Keramikusi alkotómunkája mellett művészetpedagógiai- és szervezőtevékenysége is figyelemre méltó.
Ahogy azt doktori disszertációjának bevezetőjében megfogalmazta, hisz az anyagokra figyelő, meditatív alkotói attitűd létjogosultságában. Érdeklődése az évek során az autonóm kifejezés, a természet formavilága és az ősi meta-nyelvezet irányába terelődött. Meggyőződése, hogy az „anyagok kifejezési lehetőségeiben még rengeteg kihasználatlan terület van és hogy a virtualitás irányába eltolódó, jelenkori képalkotó kultúránk számára az anyagérzetekre, taktilis élményekre való odafigyelés frissítő, megújító forrás lehet"[1]. Kerámiái ennek megfelelően elsősorban műalkotások és csak másodsorban használati tárgyak – esetükben a funkcionalitás az esztétika mögé szorul.
Jakobovits Márta pályaválasztásában fontos szerepet játszott a nagybányai művésztelep közelsége, képzőművészeti tevékenységére pedig több áramlat is hatással volt. A pop-art a hetvenes években jutott el Romániába, ehelyett azonban inkább a Bauhaus puritánabb, világos formaképzésével és világnézetével tudott azonosulni. Egyéni stílusában legnagyobb mértékben a minimal art, az arte povera és a land art érvényesül. Egy interjújában Paul Klee tollrajzait és a kolozsvári Pop Eugenia kerámiáinak sajátosan egyedi világát említi az eredendő ösztönösség kapcsán, melyhez az alkotók „hatalmas képzőművészeti tudáson keresztül jutottak vissza". Értekezésében a természeti környezettel dialógust folytató művészek tevékenységét, pl. Ulrich Rückriem, német szobrász kőzetmintáit és Andy Goldsworthy tájspecifikus alkotásait emeli ki.
Kozma Mária író, a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó főszerkesztője szerint Joseph Beuys, magyar vonatkozásban pedig a Schaár Erzsébet nevével fémjelzett assemblage és environment plasztikai irányainak hatását lehet észrevenni Jakobovits egyes művein, emellett a „Frank Lloyd Wright nyomán kialakult és közelebbi vonatkozásban a Makovecz Imre által kifejlesztett tájhoz igazodó, tájba simuló, természetes anyagokra alapozó művészi megjelenési formát" fedezi fel a szerinte organikus felfogásban készült kerámiákban. Művei ugyanakkor - színeik és formájuk alapján – Giorgio Morandi metafizikus csendéleteinek hangulatával is rokonítható.
A 2012 decemberében elhunyt Jakobovits Miklós festőművész felesége és alkotótársa volt évtizedeken keresztül. Színeikben, témaválasztásukban számos párhuzam fedezhető fel - finom pasztelljeik, áttekinthető tárgyábrázolásaik, érzékeny felületeik lelki nyugalmat tükröznek. Humanizmusuk az abszurditás közepette a képzőművészet szigetévé tette nagyváradi otthonukat, miközben „a láthatatlan, még humánus szálakkal és szólamokkal átfűzött diktatúra lassú konoksággal dagadt és keményedett"[2].
A kerámiák formavilágának vizsgálata során meg kell említenünk a vidék, a természet, a tasnádszántói gyermekkor idealisztikus éveinek örök nyomot hagyó benyomásait is, mely emberséget és kiegyensúlyozott világképet sugárzó művészetet eredményezett.
Jakobovits Márta kerámiái nem a jelenről szólnak, hanem az anyag állandóságáról, az ősanyagról, a természeti formákban rejlő szépségről és harmóniáról - műveinek eredete az ókor előtti időbe nyúlik vissza… „Az én gondolkodásom, anyagokkal szembeni megnyilatkozásom is kötődik az archaikushoz… a kezdetek varázslatához, azon belül ahhoz az ugyancsak mágikus attitűdhöz, amely egy egészen más alkotási vonulatot eredményez a művészettörténetben, mégpedig az archaikus észlelés azon jellemzőihez, amelyet a kükládikus, vagy az ugyancsak több ezeréves anatóliai bálvány-szobrocskák, a sumér agyagtáblák, az egyiptomi kultikus edények világa közvetít felénk, ahol maga a forma a titok. Nem leképez, nem teremt, nem mesél, hanem a forma, a szín, az anyagszerűség egységén keresztül közvetít különleges érzeteket, megmagyarázhatatlan plasztikai élményeket felénk. Ennek az egységnek a megvalósítása a legnagyobb kihívás számomra. Ezen keresztül érzem csak elérhetőnek, megközelíthetőnek azt, ami az alkotásban számomra a legfontosabb."[3]
Kerámiáit az anyag-szín-forma háromságára építi, melyek megfelelő proporcionálása erősíti a tárgy hatását. Formaképzésében eljutott a természeti elemek által végletekig redukált, gömbölyded alakúra koptatott kavics alakjáig. Ez a tisztán geometrikus elemekhez közelítő egyszerűsítésre való hajlandóság és precíz kivitelezésre való képesség a nagyváradi Műépítészeti Technikumban töltött éveknek is köszönhető.
Alkotásainak hasonlóságán érződik az egyéni stílust meghatározó alapgondolat, a munkák egyetemes mondanivalója, az ő megfogalmazásában: „Most egyre inkább érdekelnek a tárgyak közötti viszonyok, az egymásra hatások, egyfajta mimikri, ahogy a tárgyak, anyaszerűségek egymást utánozzák. Olyan megdöbbentő számomra, hogy egy bizonyos idő után mindenféle anyag kezd egymáshoz hasonlítani. Ez az a nagy természetes egységbe való belesimulás vagy elmúlás, de ugyanakkor azonosulás az univerzummal."[4]
Színkezelése ennek ellenére változatos. Vannak különösen kedvelt színei, az utóbbi években is előszeretettel használja például a türkizt (a sakkbábukat idéző Türkiz király és királynő, Kék dombok, Időutazás, Türkiz zarándoklat), de a barnásvörösek (A Nagy kör), a fehér (Enyhe szellő a fehér táj felett, Kicsi fehér dombok), vagy a szürke különböző árnyalatai (Mimikri, Raku-vázák) is gyakran feltűnnek a munkákon. A Ritmus, Fehér dombok, Zöld dombok kompozícióinak sajátos csillogása a mázak fémtartalmából származik.
A Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdióban kikísérletezett anyagok felületeinek kidolgozási módja, faktúrája is sokféle – az érdes tapintású, durva felszínű rakuktól a sima samottokig igen széles spektrumon mozog. Művein gyakran alkalmazza az anyagkontraszt metódusát, mert ezeknek „rendkívül fontos szerepük van a vizuális művészetekben, a műalkotás vizuális minőségének, sajátos, szubjektív egyediségének kialakításában. Az anyagérzetek, anyag-kontrasztok különleges képessége, hogy a szellemmel társulva, az élet, a létezés magasabb dimenzióiba, a művészetek különös világába tudja emelni az embert." [5]
Jakobovits Márta elsősorban agyaggal dolgozik, mely az archaikus formavilághoz és letisztult stílusához is jobban illik, mint a porcelán, mellyel a hetvenes években kezdett kísérletezni. „A porcelán hűvösen elegáns finomsága mellett a művész egyre nagyobb érdeklődést mutat a durvább, samottosabb agyagok és egy sajátos, több száz éves technika, a raku[6] iránt, amelynek használata érdes, primitív, zaklatott felületet eredményez."[7] Rakuit bemutató kiállítása 2000-ben volt a Dorottya Galériában.
A kerámiák kiégetése során a négy őselem egyesül – a földből vett anyag a tűzben kiégettetik, majd a levegő, esetleg a víz által nyeri el végleges formáját. A gyakorlatban az agyagot 1000 fok fölé hevíti a művész és különböző anyagokat ad hozzá, pl. olajat, fémsókat, csontot, bőrt, növényi elemeket, homokot stb. De nem csak porcelán és agyag alapú tárgyakat hoz létre. 1990-től készített merített papír munkái, tárgykollázsai (pl. Koordináták) és üvegművészeti alkotásai is jellegzetesek.
Mint ahogy a természetben sincsenek szabályos mértani formák, Jakobovits Márta művészetének is fontos tényezője a véletlenszerűség és a szabálytalanság. Kerámiáinak kialakítása során egy magasabb rendű, korlátok nélküli rendszerhez alkalmazkodik. Ideális közegük ennek megfelelően nem egy falak által behatárolt tér, sokkal inkább a természeti környezet, melybe belesimulnak és amellyel ugyanakkor kölcsönhatásba lépnek.
Az üzenet-motívum a művész munkáinak visszatérő eleme. Kozma Mária a kőbe vésett archaikus leletek és az elektronika százada közti kapocsként értékeli többek között A mágikus jel, az Üzenet, Az üzenet kezdete, az Egy bizonyos üzenet, valamint az Üzenettáblák sajátos jelrendszerét, esztétikumát. „Békévé oldja és agyagba merevíti a tünékeny, múló lét és az örökkévalóság egymást kizáró, mégis egymást feltételező antinómiáját. s miközben ezt a szimbiózist konkretizálja, önti formába, mintha magát a metamorfózist, a szüntelen változást, az anyag alakulásának stációit igyekezne művészi érzékenységgel nyomon követni. Olykor szándékolt befejezetlenségükben is befejezettnek tűnő alakzatai valósággal visszakívánkoznak a természetbe. Oda, ahonnan vétettek" – írja Kozma Mária. Tárgyai tehát egy olyan letűnt korból származnak, melyben a természet még összefonódott az ember mindennapjaival.
2015 nyarán az Erlin Galériában tartott tárlata során az 1978 óta készült műveit állította ki. Koordináták című nagyméretű (51×51 cm-es) 1990-ben készült kompozíciója keresztalakot formáz, a Téli táj titka a finn vidékre emlékeztet – mintha nyírfák törzsei közül előtűnő kék eget látnánk… De Mimézis című raku tárgya is mintha nyírfa kérgét imitálná. (Színes papír kollázsaival 1991-ben önálló kiállításon szerepelt a finnországi Siilinjärviben.)
A kerámiák relatíve újabb csoportját képezik az Ősanyákhoz, az Átvágott domb, a Domb, a Kapu, a Téli táj, A téli táj titka, a Csillanás vagy a Csillanás a vízen című redukált formavilágú művek, melyek az anyag törvényszerűségeire és a természet sajátos logikája szerint alakuló formákra való utalás. „A művészet energia" – mondja Jakobovits Márta. Az alkotás pedig olyan folyamat, melynek során a művész energiájának átadásával a halott anyagba életet lehel és – mint jelen esetben – bámulatos finomságú, a természettel együtt lélegző remekműveket hoz létre.
„A technika költészete, a különlegesen kifinomult manualitás diadala mindaz, ami a művész keze közül kikerül. Egyedi, sajátos világ. Múlt és jelen, régmúlt és jövendő, hagyomány és korszerűség, helyi és egyetemes találkozik munkáiban, hiszen szerinte a művészet a szellemi szabadság területe, s valami olyan sajátosan közvetít, amely igencsak áttételes viszonyban van térrel és idővel. Egyszerre időhöz kötött és idő nélküli" – foglalja össze Kozma Mária a Jakobovits Márta munkáinak lényegi sajátosságait.
[2015]
[1] Jakobovits Márta: Metaterra - Anyagérzetek, anyagkísérletek a kerámiában. DLA értekezés.
Magyar Iparművészeti Egyetem. Doktori Iskola. Budapest, 2006. p. 4.
[2] Jakobovits, p. 4.
[3] Veres Péter: Az agyag… időrétegeket összekötő varázslat. Jakobovits Márta hitvallása. Erdélyi Művészet, 2004. V. évf. 2. sz. 17.
[4] Nagy T. Katalin: Interjú. Magyar Iparművészet, 1999/4.
[5] Jakobovits, p. 9.
[6] A rakukerámia Japánból származó eljárás, mely által egyszeri és megismételhetetlen darabok létrehozása válik lehetővé.
[7] Kozma Mária: Jakobovits Márta. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009.