Kalász Márton

Amikor a költő létrehozza művét, nem megold, hanem teremt. Képeiben szenvedélyesen ismétli a világ kiigazított változatát, miközben a tapasztalatokon túli, fölöttes élet hívó szavára figyel. Az újrakomponált világ (a maga tágabb kontúrjaival) a metafizika első jeleit önti formába. „…a másikat nézem; őt, aki ott van / mögöttetek. / A másikat, aki mindig a másik – / nem látszik. Honnan is sejthetitek?" (Viola d'amour)