Kassai István

Az indíttatás

Zeneszerető családba született 1959-ben. Csodagyerekként sebes iramban hagyta maga mögött a zenei lépcsőfokokat. Hatévesen kezdett zongorázni és hétévesen már hangversenyen lépett fel. Tízévesen vették fel a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol Kertész Lajos vállalta tehetsége kibontását. Tizenkét esztendős korában második helyezést ért el az Ušti nad Labem-i nemzetközi ifjúsági zongoraversenyen a saját korosztályában. Tizenhárom éves korában ugyanezt a versenyt megnyerte és a korkategóriák feletti különdíjat is neki ítélte a zsűri. Még abban az évben került sor első önálló estjére, majd zenekarkísérettel játszotta Haydn D-dúr zongoraversenyét. Két évvel később felvételt nyert a Zeneakadémiára Kadosa Pál és Ránki Dezső osztályába. Tizenhét évesen tartotta az első zeneakadémiai szólóestjét, melyen Prokofjev-műveket játszott. Tizenkilenc évesen immáron a zongora-művészképző tagozat hallgatója lett, s kortárs magyar darabok előadásáért Artisjus-díjjal jutalmazták. Zeneakadémiai évei alatt mondott le a zeneszerzői „kísértésekről". Húszévesen elhozta a Magyar Rádió Zongoraversenyének első díját és főiskolai hallgatók számára létesített különdíját. 1979-ben élőadásban sugározták zongoraestjét, majd zenekari hangversenyét. Huszonhárom évesen diplomázott és ismét első díjat nyert, ezúttal a párizsi Nemzetközi Debussy Zongoraversenyen. Ezért a Kulturális Minisztérium két akadémiai éven keresztül jelentős állami ösztöndíjat, azaz alkotói támogatást biztosított számára, hogy itthon koncerteket tarthasson. 1983/84-ben a párizsi Conservatoire Européen de Musique-ben Yvonne Lefébure növendéke. E korszak egyértelmű öröksége a zongorairodalom enciklopédikus ismerete, és a francia zeneiség anyanyelv-szintű elsajátítása.

Huszonöt éves koráig tehát látványos pályát futott be, s megnyilvánulásait rendre siker követte.

A „gályarabság évei"

A Giuseppe Verdi életrajzából kölcsönzött kifejezés az 1984 és 1988 közötti időszakra vonatkozik, mikor a fiatal zongoraművész a külföldi tanulmányutak, sikerek és rendszeres fellépések világából a nélkülözés szükségébe zuhant – máig ismeretlen okokból. Vélhetően az ún. III/II-es ügyosztály feljelentgetéseinek vált áldozatává. A hivatalnokok sem akkor, sem később nem akarták megindokolni azt a döntésüket, hogy a saját jogon, versenyeredményekkel elért francia állami ösztöndíját, illetve alkotói támogatását miért tagadták meg tőle. Noha 1985-ben megkapta az UNESCO Fonds International de l'Etnr'aide Musicale díját és 1986-ban, mint francia alma materének legjobb növendéke, a Fondation de France Bonnaud-Chevillion-díját, mégsem távozhatott külföldre, mert idős francia professzora meghalt. Ezenkívül franciaországi hazatérte után féléves rendőri ellenőrzést kellett elszenvednie.

Szakmai ellehetetlenítése azzal folytatódott, hogy sem állást, sem koncert-felkéréseket nem kapott. Sőt, az illetékes ügyosztályok gondoskodtak arról is, hogy egyetlen oktatási-kulturális intézmény se alkalmazhassa. Egyedül a Magyar Rádiótól kapott lehetőséget élő adásban évi egy-két megmutatkozásra. El kellett fogadja, hogy édesanyja tartsa el. A nehézségeket tovább súlyosbította az életét jelentősen behatároló veleszületett szembetegsége, melynek folytán, bár kottát tudott olvasni, de utcán például csak kísérettel tudott közlekedni. Többek között ezért sem távozott külföldre, illetve zongoratanárnak sem mehetett.

A túlélés csodája

1988-ban két fordulat következett be a művész életében: rátalált zenei stílusára és egy mecénásra. Még az előző évben fedezte fel magának a magyar romantikus zeneirodalmat és 1988-ban hozta meg a tudatos döntést, hogy ezzel a korszakkal fog hosszútávon foglalkozni. A másik döntő momentumnak az bizonyult, hogy a Naxos Ltd. világcég CD-felvételre kérte fel. Így Kassai István előadásában került a világpiacra 1988-ban Ernst Bloch összes zongoraműve. E felvétel olyan sikeresnek bizonyult, hogy a következő évtizedben kizárólag a Naxosnak dolgozott.

Tevékenységét a rendszerváltozást követően, ha csekély mértékben is, de végre elismerték. 1989 óta alapító elnökségi tagja az Erkel Ferenc Társaságnak, 1998-ban a Hubay Jenő Társaság, 2000-ben a Lajtha László Társaság választotta meg elnökségi taggá. 1990-ben megkapta a Magyar Rádió Nívódíját Erkel Ferenc zongoraműveinek stúdiófelvételéért.

Ettől az évtől kezdve zenél együtt Szecsődi Ferenc hegedűművésszel, akit 1984-ben ismert meg a Cziffra Alapítvány egyik hangversenyén. Kassai és Szecsődi elkötelezettjei a magyar zeneirodalomnak, s mindketten alkalmasnak is bizonyultak úttörő feladatokra. Erkel és Hubay kamaraművei e két elszánt előadó áldozatos munkájának köszönhetően váltak hangzóanyagként is elérhetővé.

A múlt életre keltője

Kapcsolata Cziffra Györggyel

A „gályarabság" idején az egyetlen valódi mentőövet Cziffra György zongoraművész támogatása jelentette. Az 1956-ban külföldre menekült zenésszel még a zeneakadémiai évek alatt alakított ki művészi együttműködést. Első alkalommal 1981-ben játszott Cziffra György előtt Senlis-ban. A bemutatkozás eredményeképpen vehetett részt 1982–86 közt a Cziffra Alapítvány hat gálaestjén Magyarországon és Franciaországban. Cziffra György meghívására vett részt a mester első keszthelyi mesterkurzusán, és 1987-ben felkerült a Fondation Cziffra szólistajegyzékére.

A fentiek fényében magától értetődőnek tűnt az idős mester számára, hogy a fiatal zongoraművészt kérje fel improvizációinak közreadására. Az ifjú zongorista az első kötetet két évig szerkesztette, így a kotta '95-ben került a nyomdába. Ezeknek a daraboknak jó részét hallás után, hangfelvételről kellett lejegyeznie, mert vagy egyáltalán nem készült azokról kézirat, vagy a lejegyzés alkalmatlan volt a közreadásra. Sajnálatos módon a kiadást nem folytathatta, mert Cziffra György halálát követően az özveggyel nem sikerült egyezségre jutniuk.

Mosonyitól Weinerig

Kassai 1989-től kezdve a hanglemezkiadásnak él. 1990-ben Erkel darabjait játszotta fel, 1991-től elindította Mosonyi-sorozatát, 1997-ben, már a Hungarotonnál Hubay- és Weiner-ciklusát. Emellett jutott ideje egy-egy kaland erejéig Bartókra, Dohnányira és Volkmannra is.

Kiadványait a közönség kifejezetten megszerette. A kritikusok véleménye viszont már megoszlott. Teljesítményét elismerték, technikai tudását és művészi színvonalát sosem vitatták. Céljait, megoldásait és történeti látásmódját már annál inkább megkérdőjelezte néhány ítész. Az egyik kritika elvesztegetett időnek tartja Hubay-kiadását. „A Szecsődi-Kassai duó bizonnyal találna rögzítésre méltóbb műalkotásokat." (Breuer, 1998) A Weiner-kiadást (és főként a negyedik lemezét) alapvetően problematikusnak tartó magyarországi kritika legalább az előadói teljesítményt értékeli:

„A múlt magyar zenéjének ügyét régóta áldozatosan szolgáló muzsikus, Kassai István játéka, legyen szó Mosonyiról, Erkelről vagy Volkmannról, Dohnányiról, Hubayról vagy Weinerről, mindig – ezúttal is – magán viseli a gondosság és lelkiismeretesség minőségtanúsító bélyegét. Teljesítménye nem okoz csalódást: a lemezen hallható zongorázás színes, karakteres, szolid kidolgozású." (Csengery, 2007)

Hasonlóképpen megosztónak bizonyult a Magyar Rádiózenekar 2001. október 1-jei Mosonyi-koncertje is, melyet többnyire meg nem értés fogadott. Úgy a műveket, mint a karmestert erősen bíráló írások születtek, azonban a zongoraverseny szólistájának erényeit ezúttal is kiemelte a kritikus, „a kiváló Mosonyi-játékos Kassai István színgazdag és beszédes ritmusú, csengő hangú zongoraszólóit" dicsérte. (Csengery, 2001)

Az ítészek másik csoportja viszont nemcsak a zongoraművész érdemeit méltatta, hanem egyértelműen támogatta a kevéssé ismert szerzők előadását is:

A Hungaroton 1997-ben jelentette meg az első Hubay-CD-t, amikor is a Hegedű-zongora műveket Szecsődi Ferenc (hegedű) és Kassai István (zongora) adta elő, s a lemez a reveláció erejével hatott. Az évek során újabb és újabb Hubay-művekkel ismerkedtünk meg, s immár a hegedű-zongora művek hatodik darabját hallgathatjuk. Szecsődi Ferenc és Kassai István előadása most is magával ragadó." (Deák, 2002)

A magyarországi kritikairodalommal szemben a német szaklapok írásai és Cd-recenziói jelentősen eltérő képet rajzolnak a zongoraművészről. Mértékadó bírálatok is lelkesen éltetik művészetét, sőt előadásmódját kifejezetten magasra értékelik. A külföldi elismerések lemezenként megismétlődnek, ezért is tekintheti Kassai mérvadónak az azokban megfogalmazott technikai észrevételeket, akár erényét, akár gyengeségét emelik ki.

A nagyon gazdag CD-termésből egyetlen opus emelkedik még ki: Erkel István király című operája. Az 1885-ben írt zenedráma nemcsak a Hunyadi és a Bánk bán színvonalát éri el, de Liszt Szent Erzsébet legendájának szellemi-zenei testvérpárja. A magyar operajátszás elfelejtette, és csak 2000-ben újította fel a Kolozsvári Magyar Operaház. A kolozsváriak CD-n is rögzítették az előadást, ám ők erőteljesen meghúzták a darabot. Kassai István feleségével, Csányi Valériával hatalmas munkával gondozták a kottát, helyreállították az eredeti Erkel-féle változatot, Somogyváry Ákossal betanították és a Naxos jóvoltából CD-n rögzítették. A zongoraművész ezúttal filológusként és zenetörténészként működött közre, valamint az énekkar szólamát erősítette.

A zenetörténész

1988-ban, amikor tudatosan döntött a magyar romantika feltárása mellett, azt is vállalta, hogy az egyes szerzők életművét is kutatni fogja. A legmélyebbre Erkel, Mosonyi és Weiner kapcsán kellett ásnia. Hármójukról számos ismeretterjesztő előadást tartott, illetve cikket írt. Kiváltképp sokat foglalkozott Mosonyival.

Meglepő, hogy DLA-értekezését mégis inkább Weiner Leónak szentelte. A kevéssé ismert zeneszerzői életmű minden hangját rögzítve a legautentikusabb elemzőnek tekinthető. Weiner Toldi szimfonikus költeményét (1950), annak alakváltásait és szerény recepcióját tárta fel többéves, minden részletre kiterjedő kutatásai nyomán. A Toldit, e nagyszabású művet – mely a romantika igen kései megnyilvánulása – az elemző kellő megértéssel, de a szükséges távolságtartással mutatja be. A dolgozatot 2011-ben lezárta, s feltehetően a közeljövőben frissíti is majd.

Kassai István több okból eredeztethető meggyőződéssel harcol az Erkel-operák szöveg- és zeneátiratai ellen, de leginkább zenetörténészként utasítja el a módosításokat. A Dózsa és az István király szövegvariánsait kutatva az átírások prozódiai, lélektani, dramaturgiai buktatóival éppúgy szembesítette a zenei közvéleményt, mint a zenétől idegen nyelviséggel.

Zenetörténészként síkra száll a régi magyar kották kiadásáért, illetve újra-kiadásáért. Eddig három Mosonyi-zongorakötetet tudott megjelentetni az Akkord Zenei Kiadónál. Közel harminc kotta-gépiratot írt le eddig Bloch, Erkel, Hubay, Mosonyi és Weiner kiadatlan darabjaiból.

A magyarországi kottakiadás, a lemezfelvételek és a koncertlehetőségek elégtelensége miatt többször is felemelte már a szavát. Számos politikai és kulturális vezetőt keresett már fel annak érdekében, hogy az Esterházy Pál és Bartók Béla közötti kétszáz év magyar(országi) zenei termését végre méltóképp gondozhassa a magyar zenekultúra.

A pályakép összegzése

Kevés muzsikusnak adatott kiegyensúlyozott, boldog és szerencsés élet. De még kevesebb azon muzsikusok sora is, akiket a lét oly erősen próbára tett, mint Kassai Istvánt. Hite és a zene iránti elkötelezettsége révén azonban legyőzte az anyagi nélkülözés, a szellemi elhagyatottság és a lelki kétségek szülte nehézségeket.

Negyvenöt CD-vel nyitott ablakot a régi magyar zenére. Bach Goldberg variációit, Chopin h-moll szonátáját, vagy Rachmaninov III. zongoraversenyét eljátszani „csak" alkalom és tehetség kérdése, de feledésre kárhoztatott régi magyar szerzők darabjaival bíbelődni messze többet igényel.

[2016]