Kerényi József Péter

Kerényi József a 20. századi magyar építészettörténet egy rendkívül erős vonulatának úttörője és példaadója. Munkásságával jelent meg Magyarországon az építészeti revitalizáció, a múlt építészeti örökségének újraértelmezett használattal való védelme, megőrzése. Kerényinek egészen korán, már az 1970-es évek közepén kialakult az az egyedi módon értelmezett műemlék-fogalma, a passzív értékvédelem helyett kortárs használatban megőrzött épített örökség koncepciója, amely csak a legutóbbi évtizedben kezd egyre elismertebb lenni világszerte.

A szemléletét formáló hatások között elsősorban a gyerekkori környezet, az egyetemi tanulmányok, valamint a pálya első évtizedében felfedezett vidéki építészet jelentőségét kell kiemelni. A Wekerle-telepen nőtt fel, ez a környezet életre szóló élményt jelentett számára: az élhető kistelepülések világát, amit a magastetős, kertes házak vonulata mint első építészeti benyomás kísért. Kamaszkorától fogva építésznek készült. Az egyetemen a legnagyobb hatást Pogány Frigyes rendkívüli műveltségű építészettörténész előadásai és Pelikán József épület-szerkezettan órái gyakorolták rá.

Diplomáját 1963-ban szerezte meg a Budapesti Műszaki Egyetem Építészkarán, és érdeklődése – nem függetlenül Pogány hatásától – azonnal a műemlékvédelem felé fordult. Az Országos Műemléki Felügyelőségnél töltött gyakornoki év után – legtöbb pályatársával ellentétben – elhagyta a fővárost és Kecskemétre költözött. Húsz éven keresztül dolgozott itt a városi tanács alatt működő BÁCSTERV tervezőjeként, majd vállalati főépítészként. Ezen időszak alatt minden olyan feladatot ellátott, ami az építészet, a városfejlesztés, az értékőrzés, az épített környezet formálása területén felmerült. Településközpontokat tervezett, városrész rendezési koncepciókat készített az Alföld települései számára (Dunavecse, Kalocsa, Lajosmizse, Kecskemét Homokdomb), lakóházakat és középületeket tervezett, emlékművek építészeti környezetének kialakítását végezte. Megtapasztalta a hagyományos alföldi építészet környezethez igazodó, egyszerű, racionális, gazdaságos módszereit, és ráérzett a komplex környezeti tervezés legfontosabb összefüggéseire, amelyek egymáshoz rendelik az épített és a természeti környezet, az éghajlat, a benapozási jellemzők, a belső tér kihasználása és az ökonómia szempontjait. Meglátta a vidéki építészetben a sok nemzedék alatt felhalmozódó tapasztalat továbbélését, és integrálta azt saját kora építészetébe.

Mindehhez az egykori mezőváros és az azt körülvevő tanyavilág tradíciója kitűnő iskolát kínált. A nagyipari fejlesztés évtizedeiben Kecskemét elhanyagolt város volt, kevés fejlesztési potenciállal, értéktelennek tartott építészeti környezettel. Kerényi ismerte föl elsőként a városközpontban álló szecessziós középületek és magánházak kimagasló kvalitását, a kecskeméti főtér együttesének európai mércével nézve is unikális karakterét, az alföldi építészet értékeit. Felfedezte a főtéren álló templomok tornyainak sajátos sziluettjét, az összképben elfoglalt szerepüket, s ezzel a komplex városkép mint vizuálisan összefüggő rendszer értékeit. Ebben az időben, amikor egész utcákat bontottak el egy-egy új, „modern" formavilágú középület megépítése kedvéért, a kor ízléséhez képest túldíszített, történeti utalásokban, népművészeti és organikus motívumokban gazdag szecesszió erősen meghaladottnak minősült, nem számított védendőnek. Kerényi éveken keresztül küzdött a város régi, gyakran használaton kívüli épületeinek megtartásáért, a bontások elkerüléséért – többnyire sikerrel. Kecskemét modernizálódása építészeti értelemben az ő nevéhez fűződik, és mindenekelőtt az ő szemléletének köszönhető számos korábbi épület átalakítása, továbbhasznosítása kulturális, oktatási vagy vegyes funkcióval. A döntéshozókat rábeszélve, meggyőzve ő mentette meg a lebontásra ítélt Nagyzsinagógát és több elegáns polgárházat. Nevéhez fűződik a volt ferences kolostor átalakítása Kodály Intézetté, az egykori zsinagógából lett Tudomány és Technika Háza, a Bánó-ház megmentése és Naiv Múzeummá alakítása, a Széchenyi park és az Aradi Vértanúk parkjának komplex kialakítása, a Kecskeméti Kerámia Stúdió műterem-sora és számos emlékmű, emlékhely, köztéri elem.

Általa valósult meg Kecskeméten az ország első sétálóutcája, az ő közreműködésével, sőt, sokszor az ő intencióit követve formálódott építészetté egy-egy környezeti egység, köztéri szobrokból, pihenőkből, egyedi tervezésű cégérekből, utcabútorokból, burkolatokból álló komplex városi együttes. Értékmentő tevékenységének köszönhetően már a hetvenes években kialakult a régit és újat harmonikus egységben ötvöző városi környezet.

Építészeti szemléletére az épített környezet meglévő értékeinek tisztelete és a tájba illeszkedés tudatos programja jellemző. A településeket organikus egységekként kezeli, amelyeknek léptékviszonyai, arányai, múltja és jelene olyan komplex karaktert alkot, amelyet nem szabad megtörni oda nem illő, pusztán a kor divatját követő építésekkel vagy bontásokkal. Úttörő tevékenységét a nemzetközi építészeti életben is felismerték. 1985-ben az UIA pályázatán a Sir Matthew diplomát olyan jeles építészek mellett nyerte el, mint Norman Foster vagy Charles Correa. Vámossy Ferenc a kitüntetés alkalmából így foglalta össze Kerényi építészeti jelentőségét egy külföldi szakfolyóiratban:

„Az 1965-ben Kerényi József által megkezdett és kiküzdött revitalizáció nemcsak újjáélesztette a régebbi adottságok értékeit, hanem meg is sokszorozta azt, eddig nem ható környezeti összefüggéseket is kibontva és érvényesítve. A felhasznált építészeti, városépítészeti és képzőművészeti eszközök közé tartozott az utólagos átalakítások, körülépítések, értéktelen részek elbontása, a növényzet, fák megmentése, a közlekedés átszervezése, a gyalogos központtá való átalakítás, a gazdátlanná vált épületek újrahasznosítása [...] Kecskeméten – egy megújult és Kerényi által is képviselt településpolitika kedvező adottságai következtében – a szerencsésen egybeeső gazdasági-társadalmi és építészeti fejlődés a hetvenes évek második felében már a város vidéke táji és építészeti arculatának továbbformálódásában is megnyilvánult. […]" Ezt az újraélesztett városi környezetet gazdagították tovább Kerényi új épületei, mint például a Szórakaténusz Játékmúzeum, a Rajzfilmstúdió, a Kerámia Stúdió és több lakóház.

Kerényi az Alföld környező településein, illetve az ország más régióiban is alkalmazta a Kecskeméten kifejlesztett építészeti elveket. Kimagasló munkái között találjuk a ceglédi Magyarok Nagyasszonya templomot, a bugaci Pásztormúzeumot, a kunadacsi templomot, a pusztavacsi Jeltornyot, a győri Radnóti-emlékmű környezetét, a kalocsai Nagyszeminárium megmentésével létrejött művelődési házat, vagy a majki kamalduli szerzetesek celláiból kialakított üdülőt.

1984-ben otthagyta választott városát és visszatért Budapestre. A Várostervező Intézetben kapott irodavezetői megbízást. 1987-től bekapcsolódott a hazai építészképzésbe, először a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola címzetes tanára, majd 1990-től a Budapesti Műszaki Egyetemen Az építészet alapjai és a Komplex környezettervezés című tantárgyak egyetemi tanára lett. Nagy szerepet vállalt a doktori iskola vezetésében: Vámossy Ferenccel megalapították és kidolgozták a magyar felsőoktatás legerősebb, nyugat-európai mércével mérhető építőművészeti doktori programját. Ennek célja a BME hagyományosan erős mérnökképzése mellett a művészeti oktatás és a kortárs művészeti folyamatok hangsúlyosabb bevonása a posztgraduális képzésbe, a hely kultúrájának széles és alapos ismerete.

1981-től Szőke István kezdeményezésére színházi előadások látványvilágát is tervezi, csaknem félszáz díszlet- és látványterv fűződik a nevéhez. Dolgozott Kecskemét, Győr, Sopron, Pécs, Miskolc, Eger, Székesfehérvár színházaiban, Budapesten a Nemzeti Színház és az Újszínház részére tervezett – és tervez ma is – díszleteket. A színházi szakma is elismeri tevékenységét, 1986-ban elnyerte a Kritikusok Díját mint az Év Díszlettervezője.

A hetvenes, nyolcvanas évektől számos művész-barát veszi körül, közülük ki kell emelni Probstner János kerámiaművészt, Vilt Tibor képzőművészt, Szőke István színházrendezőt, Borsos Miklós, Kis István, Fekete Tamás és Melocco Miklós szobrászművészeket, utóbbiakkal több közös munkájuk is készült.

A rendszerváltozás után nem sokkal, 1991-ben megalakította saját tervezőirodáját. 1996 óta – az egyetemi oktatás mellett – az egykor a budai Vár oldalában álló, Ybl Miklós tervezte Lónyai-villa visszaépítésével foglalkozik.

Válogatás az életmű legfontosabb alkotásaiból

Konzervgyár 3000 adagos konyhája, Nagykőrös, 1970

A Nagykőrösi Konzervgyár rekonstrukciójának befejező üteme az üzemi konyha kialakítása volt. A koncepció fő eleme a funkciók megfelelő, higiénikus és korszerű kielégítésén túl a környező zöldterület megőrzése volt. A kétszintes épület különleges eleme az erős alföldi napsütést kirekesztő, helyben gyártott vasbeton lamella-sor, melyeknek méretét az égtájakhoz igazodva alakították ki. Az alkalmazott anyagok, a nyersbeton, a mezőtúri tégla és az alumínium nyílászárók a kor építési technológiájának magas szintjét jelentették.

Kápolna, Kunadacs, 1974

A kápolna formavilágát egyetlen nagyvonalú építészeti gesztus határozza meg: a palával fedett sátortető, amely egyenes vonallal, támfalként zárul a földben. Ebből a tetőszerkezetből emelkedik ki a bejárat fölött a torony, mely az egyik irányban függőleges falfelületet képez, a másik oldalról pedig a tető vonalának folytatása. A kertben hasonlóan egyszerű megformálású plébániaépület áll. A hosszhajós templombelső berendezése a régi alföldi templomok világát jeleníti meg, fapadokkal és barokk szobrokkal. A bejárat fölött karzat húzódik, a szentély néhány lépcsőfokkal kiemelkedik a templomtér síkjából.

Pásztormúzeum, Bugac, 1974

A pusztai pásztoréletet bemutató bugaci Pásztormúzeum a kunadacsi kápolnához hasonló, puritán, archaikus formavilágot jelenít meg. Egy tölgyfacsoport mellé telepítve nem rombolja új elemmel a puszta képét, sziluettjével inkább kiegészíti a fák együttesét. Egyterű, centrális építménye az alföldi szárazmalmok szerkezetét idézi. Egyszerű formája, a kúp alakú nádfedés, a szélesen letámaszkodó vasbeton bordák a pusztai állattartás feszített szerkezetére emlékeztetnek. A környezettel való kapcsolatot sugárirányban felnyitható ajtókkal ellátott üvegfal biztosítja, a tér így vizuális hatásában teljesen nyitott, a külső látvány is a kiállítás szerves részévé válik. Mivel megépülésekor a pusztán álló építmény semmilyen közművel nem volt ellátva, az építészeti kialakításra hárult a természetes fénnyel való ellátás feladata is, amit ez a szerkezet, az erős pusztai napsütést kizáró, de a tető alatti üvegfalak révén természetes fénnyel körben megvilágított belső tér tökéletesen megoldott. A látszóbeton tartószerkezet és a tégla padlóburkolat modern anyaghasználata ellenére is a hely karakterét hordozza.

Tudomány és Technika Háza (volt zsinagóga átalakítása), Kecskemét, 1974

A kecskeméti Nagyzsinagóga orientalizáló romantikus stílusú épülete ifj. Zitterbarth János tervei alapján 1871-ben készült el, a város neológ zsidó közösségét szolgálta. Hosszanti elrendezésű, tornyos, reprezentatív külső látványával a város főterének egyik uralkodó látványát adta, belső terét karcsú öntött vas oszlopokkal alátámasztott, kétszintes női karzat tagolta. Az 1911-es földrengésben megrongálódott, helyreállítását a Monarchia jeles zsinagógaépítésze, Baumhorn Lipót vezette. 1914-ben került a nyolcszögletű torony tetejére egy lótusz formájú kupola. Városképet formáló ereje egyértelmű volt.

1966-ban a használaton kívüli épületet a város megvásárolta. Először a lebontás mellett döntöttek, de Kerényi József makacs kitartása megmentette Közép-Európa egyik legszebb zsinagógáját: tervei szerint az épületben kialakították a Tudomány és Technika Házát. Kerényi – és Udvardi Lajos belsőépítész – koncepciója egy „ház a házban" szerkezettel oldotta meg a hatalmas, osztatlan belső tér és a több helyiséget igénylő új szerep egymáshoz igazítását. A külső homlokzat és az épület tömege tekintetében visszaállították az eredeti látványvilágot, a külsőtől jelentősen eltérő karakterű belső szerkezethez az egymás fölötti, szintekben letekintő nyílásokkal áttört előcsarnok-sor vezet. Ez az összefüggő, boltozatos, nagyvonalú légtér átmenet, amely jelzi az eredeti belső magasságot. Innen az egyes szinteket összekötő lépcső- és folyosórendszer tagolja tovább az épület belsejét. A földszinti klub és könyvtár üvegfallal kapcsolódik az előcsarnokhoz, az emeleti kiállítótér összenyitható a kisebb előadóteremmel, az udvari ablakok mentén galériával bővített irodák sora jött létre. A nagyelőadó a 2. emeleten kapott helyet, patkó alakú kerengővel körbevéve. A kupolatér megőrizte az eredeti boltozat szépségét. Az előcsarnok körablakaiba helyezett színes ólomüvegek Bolmányi Ferenc festőművész munkái. Az intézmény különleges látnivalója a lépcsőházban elhelyezett tizenöt hiteles gipszöntvénymásolat Michelangelo szobrairól. A több mint százéves másolatok a híres magyar művészettörténész, Tolnay Károly jóvoltából kerültek a Szépművészeti Múzeumba, majd Melocco Miklós szobrászművész restaurátori munkájának is köszönhetően 1976-ban letétként jutottak Kecskemétre.

Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet és Kéttemplom köz, sétálóutca, Kecskemét (Mezei Gáborral, Udvardi Lajossal, Probstner Jánossal), 1976

A 13-14. században épült ferences kolostor sokáig Kecskemét egyik ékessége volt, a koldulórendek hagyományainak megfelelő puritán kialakítását a barokk korban is megőrizte. 1949 után irodaházként használták. Sokszori átalakítása, zegzugos belső válaszfalazása szinte felismerhetetlenné tette eredeti értékeit. Ezt az épületet alakította át Kerényi koncepciója az 1975-ben megalakított kecskeméti Kodály Intézet számára, amely a világ számos országában működő Kodály intézetek szellemi központja, nemzetközi hírű, bentlakásos pedagógusképző intézmény.

Az egyemeletes, kilenctengelyes, négyzetes udvarú, keresztboltozatos folyosókkal körbefogott rendház vizsgálata során kiderült, hogy az épület lényegesen értékesebb, mint azt eredetileg gondolták. A feltárás során bebizonyosodott, hogy a kolostor nem csupán kora barokk épület, hanem jóval korábban keletkezett részei is vannak, mint például a valószínűleg középkori erődrész és lőtorony. „Az épület helyreállításánál, átalakításánál követett szempont: környezet és épület, külső és belső téralakítás lehetséges egységes szemléletű megvalósítása. Egy szegénységben született, egyszerű épület tanulságainak elfogadása és elfogadtatása" – írta Kerényi az épület kapcsán. Koncepciója az intézményt a volt kolostorudvar köré szervezte, új bejáratot nyitott egy hozzá vezető vasbeton híddal, ami szépen illeszkedik a műemléki környezethez. A kerengőfolyosóról nyílnak a helyiségek, a földszintre kerültek a kis előadók, az egykori refektóriumba a házi koncertre is alkalmas nagyelőadó, az emeleten a lakrészek. A belső udvar dísze a közepén álló, megmaradt hársfa. A burkolatok, a külső és belső homlokzatok a rendház formavilágában uralkodó egyszerűségét tükrözik, a fehérre vakolt falak az alföldi hagyományt folytatják. A belső tér társművészeti elemei – Mezei Gábor bútorai, Probstner János kortárs kerámiamunkái, borsos Miklós bronz Kodály-portréja, az egyedi tervezésű szőnyegek – összművészeti alkotássá avatják az intézetet.

A felújítás szorosan egybekapcsolódott a Kéttemplom köz teljes rekonstrukciójával. Az 1894-re egységesen eklektikus stílusban felépített üzletutca épületei korábban eltakarták a kolostort.

A hetvenes évek elejétől üresen álló egykori üzlet- és vásárlóutca utólagos, értéktelen beépítéseinek elbontásával a kolostorépület ismét a város része lett, a keramit burkolat, az eklektikus házsor homlokzati festése, a kávézók portáljai, a világítótestek és cégérek, kapuk és a forgalomirányítás komplex egységként való átgondolása azt jelzi, hogy Kerényi nagyobb városi összefüggésekben, látványegyüttesekben gondolkodó alkotó. Nem utolsó sorban ez a kecskeméti utca lett Magyarország első sétálóutcája.

Naiv Művészetek Múzeuma, Kecskemét, 1976

A modern házak sűrűjében megmaradt, leromlott állapotú Bánó-házban – megmenekítve így a lebontástól – 1976-ban nyílt meg a múzeum. A kecskemétiek által „gólyás háznak" is nevezett, magas kőkerítéssel körülvett, részint 18. században, részint pedig a 19. század elején épült barokk kúria jellegzetes alföldi mezővárosi kisnemesi ház volt. Sajátos megjelenését a lekontyolt oromfallal lezárt és zsalugáteres nyílásokkal díszített magas padlástér adja. A múzeum alapítását Moldován Domokos kezdeményezte még 1969-ben a második népzenei találkozón, aki e célból a városnak adományozta a gyűjteményét. Ez az ország legnagyobb naiv képzőművészeti gyűjteménye, mely jelenleg 2415 festményből és szoborból áll. A megrongálódott szerkezeti elemek cseréje, az eredeti épületszerkezetek helyreállítása, a falak egyszerű bevakolása és a hajópadló burkolat kialakítása után a kiállítótér és az irodák a főépületben, a raktár és a restaurátor műhely a nyugati szárnyépületben kaptak helyet.

Városi Művelődési és Ifjúsági ház, Kalocsa, 1978

Az egykori papnevelde Nagyszemináriuma a város egyik fontos műemléke volt, városképi szerepe a Fő utca végén pótolhatatlan. A 18. században alapított intézmény barokk stílusú, L alakú, egyemeletes épületét a 19. század közepén több rá- és továbbépítés klasszicistává alakította. 1951-es államosítása után változó használatban volt, ideiglenes lakásokat alakítottak ki benne, majd a 70-es években kiürült. Kerényi koncepciójának köszönhető, hogy az épületet nem rombolták le, helyet csinálva egy új városi művelődési háznak, hanem eredeti értékeit kibontva és felmutatva, átalakították az új funkció igényeinek megfelelően. A műemléki helyreállítással együtt a belső terek is új értelmet nyertek. A földszinten kávéház, idegenforgalmi iroda és társadalmi szervezetek kaptak helyet, emeletén művelődési központ, a második emeleti könyvtárban gyermekkönyvtár jött létre, a kápolnából kamaraterem lett. Belső téralakítása példaként szolgál a műemléképületek korszerű, többfunkciós kulturális felhasználására.

Kerámiastúdió, Kecskemét, 1982

A Kecskeméti Kerámiastúdió eszméje a város századfordulós fellendülésekor született, Kada Elek polgármester kezdeményezéseként, aki kisebb művésztelepet alakított ki a városban. 1945 után a műtermek lakóházakként működtek tovább, és csak az 1970-es évek elején merült fel a folytatás gondolata. A Kerényi által tervezett műteremházak első eleme a Kápolna utcában, védett népi műemléki területen egy szobrász-műterem volt, ezt követte egy stúdió és egy műtermes lakás. Majd további műhelyek, stúdiók készültek el, megtartott építmények és újonnan épített házak sora. Végül a színes elemekkel díszített magas kőfal mögött létrejött egy egységesen fehérre vakolt homlokzatokkal határolt, cseréptetős együttes, amely a fésűs beépítés jóvoltából belül személyes területet is biztosít, de közösen használható szabad tereket is. A magastető alatti padlástér mindenütt ötletesen kihasznált, még a tradicionális szénaledobó ajtó is új értelmet nyert ebben a környezetben. Az egyszerű, hagyományos szerkezetek, a helyre jellemző beépítési karakter, a régi és új építészeti elemek harmóniája különleges művé érett a Nemzetközi Kerámia Stúdió látványvilágában.

Lónyai-villa, Budapest, 1996 –

Az Ybl Miklós tervei szerint épült impozáns nagypolgári villa a budai Vár oldalában, közvetlenül a Várkert Bazár fölött, Lónyai Menyhért volt miniszterelnök megrendelésére készült, az egykori török kori védmű, az Aranybástya helyén. A nagy terepszintkülönbségek miatt (42 méternyi a telket határoló két párhuzamos utca között) Ybl két támfalat építtetett, és megoldhatóvá vált az alsóbb részek utcasoros beépítése. Élete egyik legjelentősebb alkotását hozta itt létre: a teraszokból, támfalrendszerekből és lépcsőkből álló nagyszabású tereprendezést, ami lehetővé tette a lejtős Vároldal beépítését. A házat 1923-ban vette meg Hatvany Ferenc, a dúsgazdag cukorgyáros család műgyűjtő és festőművész fia, a két világháború közötti magyar képzőművészet mecénása. A palotát a náci megszállás idején az SS kaszinónak használta, majd 1944-ben telibe találta egy bomba. 1946-ban az állam lebontatta, az üres telken játszóteret alakítottak ki. 1996-ban a telek magántulajdonba került, Kerényi József ekkor kezdett foglalkozni a villa visszaépítésének tervezésével.

A reprezentatív villa funkciója és vele együtt a tervezési program 1996 óta folyamatosan alakul, de a visszaépített Ybl-villa minden változat szerint kulturális szerepre készül. A négyszintes villa első és második emeletének Dunára néző falai – az ablakkeretek és a kődíszítések meghagyásával – korszerű, antireflexiós, nem tükröződő üvegből készülnek, hogy az innen nyíló, 180 fokos panoráma kiteljesedhessen. Kerényi koncepciója a múlt feltámasztása helyett egy 21. századi házat kínál, amely a második világháború után lebontott Lónyai-villát is megidézné.

[Készült: 2015]