Kiss B. Atilla

Ahogyan a legtöbb művész számára meghatározó a szülőföld, a közeg, a kultúra, amelyben felnő, Kiss B. Atilla esetében is kiemelkedő jelentőséggel bírt a pályakép első állomása, gyermekkorának színhelye: Kalotaszentkirály – erdélyi és magyar identitásának gyökere. A Fidelio című kulturális magazin riportjában ezt a következőképpen fogalmazta meg: „Azt kell mondanom, hogy erdélyi emberként egy kicsit keményebbek, edzettebbek vagyunk, mert jobban megfújt minket a szél, jobban értek a fagyok. A kisebbségi létben az ember kénytelen jobban megtanulni megállni a saját lábán. Ezért sokkal tudatosabban él bennünk a nemzettudat, mint sok olyan nemzettestvérünkben, akiknek nem adatott meg ez a kisebbségi sors. Nyelvünk, kultúránk megőrzése létkérdéssel vált egyenértékűvé. Ezért él és virágzik Erdély-szerte még ma is a ma már újra közkinccsé vált népzene, néptánc."[1]

1983 és 1989 között szülőföldjén hivatásos népdalénekesként ismerték meg nevét, és 1990-ben, amikor meghallgatásra jelentkezett a kolozsvári zeneakadémiára és az ottani Állami Magyar Operába, többek között a számára értékes népdalkincsből válogatott. Nem véletlen, hogy alig első éves növendékként már komoly feladatot kap Kodály Zoltán Székelyfonó című daljátékában, amely nem más, mint a népzene színpadi változata. Demény András rendező a Legény szerepét osztotta rá. Demény újraértelmezte a művet, és igyekezett megszabadulni a népi kultúrát megjelenítő olyan kliséktől, mint – ahogy ő fogalmazott – a „fetisizált dekoráció, koreográfia, virtuskodás",[2] és hasonlók. A megszokott „népszínmű-jelleg" helyett a drámai rituáléra helyezte a hangsúlyt. A bemutató mérföldkőnek számít Kiss B. Atilla pályáján és a kolozsvári Állami Magyar Opera történetében egyaránt.[3]

A román politikai fordulat a kulturális életre is kihatott. A társulat létszáma megfogyatkozott, megkezdődött a generációváltás, a színre lépő fiatal tehetségek kemény munkával szerepek sokaságát sajátították el. 1991-ben a társulat hosszú fennállása óta először vendégszerepelhetett Magyarországon, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében.[4] A gondosan összeválogatott műsor csúcspontja: a „hagyománytiszteletlen Székely fonó" volt.[5] Fodor Géza zenekritikus szavaival élve az előadás „komoly lecke Budapest számára klasszikusaink korszerű megközelítését illetően…",[6] amelynek jelentős tényezője a „reménykeltő", „poétikus" tenor, Kiss B. Atilla.

Egy évvel később a következő megmérettetés ismét az anyaországhoz kapcsolódott, amelyre ennyi év után mint a művész pályájának egyik alapkövére tekinthetünk. A Gyulai Várjátékokon Bánk bán bemutatóval[7] – az 1866-os premier óta ez volt az ötödik változat a kolozsváriak repertoárján – szerepelt a társulat. Az előadást Dehel Gábor rendezte, aki a fajsúlyos címszerepre a még csekély színpadi rutinnal rendelkező akadémiai növendéket kérte fel. A választásban nagy szerepe volt Kriza Ágnesnek, aki a felkészítésben oroszlánrészt vállalt. Nem kevés bátorság kellett ehhez az alkotók részéről, hiszen – kultikus szerepről lévén szó – számos elvárásnak kellett megfelelni. „A jámbor balga tudatlansága is kellett ahhoz, hogy ily kevés tapasztalattal elvállaljam, és aztán tanulva tanuljam meg a szerepet" – idézte fel emlékeit Kiss B. Atilla a Magyar Művészeti Akadémián tartott székfoglaló beszédében. Ugyancsak próbatételnek számított, hogy Demény Attila egy, az eredeti műhöz közelebb álló változatot vitt színpadra.[8] A kivételes hangi adottság azonban pótolta a színpadi gyakorlatlanságot, a mesterségbeli csiszolatlanságot. „Kiss B. Atilla ragyogó Bánk bán-alakot épített fel. Nagyon meggyőző volt."[9] „…Játéka, éneke talán egy kicsit visszafogottnak tűnt, de ennek ellenére szép, lírai jeleneteket láthattunk, hallhattunk tőle."[10] – összegezték a kritikusok. Több volt ez, mint biztatás a zeneakadémiai növendék számára, ékes bizonyítéka helytállásának. A korai „erőpróba" nélkül valószínűleg a későbbi felkérések is másként alakultak volna, mert ritkán adatik meg ugyanaz a lehetőség egy művész életében kétszer. Erkel Ferenc szülővárosa, Gyula a Bánk bán-alakítások sorát vetítette elő számára. A kolozsvári bemutatót 1993. március 3-án tartották. Az Erkel-sorozat keretében még többször visszatért a Gyulai Várszínházba, a címszerepet Kiss B. Atilla és Molnár János váltott szereposztásban játszották.

Tanulmányai befejezése után két évvel, 1998-ban kipróbálhatta magát a harmincas években készült Rékay Nándor–Nádasdy Ádám–Oláh Miklós-féle átdolgozásban; a Győri Nyári Fesztiválon, majd a Győri Nemzeti Színházban ölthette magára ismét a nagyúr jelmezét. 2000-ben a Ferencvárosi Ünnepi Játékok keretében a Bakáts téren vitték színre, 2002-ben a Magyar Állami Operaházban, 2006-ban pedig a Szegedi Szabadtéri Játékokon kapta meg a szerepet. „Ez a Bánk egyáltalán nem szoborszerű nemzeti hős. Sokkal inkább rokonszenves ember. Nem bukásán kesergünk, hanem fájdalma hasít a szívünkbe." – foglalta össze karakterének lényegét Márok Tamás a Színház hasábjain.[11] 2008-ban Vidnyánszky Attila a debreceni Csokonai Színház társulatával rendezte meg az ős-Bánk bánt, az átdolgozás előtti változatot, amelynek címszerepében ezúttal is Kiss B. Atillát láthatta a közönség.

A Bánk-alakítások koronáját a Káel Csaba rendezte operafilm hozta meg számára 2002-ben.[12] A kiváló énekesgárda teljesítményét mindenki elismerte; Kiss B. Atilla teljesítményét az impozáns együttesben legrészletesebben Pósa Zoltán érzékeltette a Magyar Nemzetben: „Bánk bán (Kiss B. Atilla) a Hazám, hazám kezdetű nagyáriát a megfeszített Jézus képmása előtt kezdi el. Ez utal »a magyarság, a népek krisztusa« koncepció vállalására és arra is, hogy Bánk bán ősmagyar és keresztény erkölcsi alapokon áll. Vitéz, bátor ember, harcol a hazája védelmében, de irtózik az erőszaktól. A »Ne ölj!« parancs áthágására egyszerre készteti Tiborc panasza és nejének teljes összeomlása. […] A két fiatal tehetség, a hőstenor Kiss B. Atilla, Bánk bán alakmása és a drámai basszbariton Réti Attila, mint Biberach megtestesítője erőteljes hanganyaggal és átéléssel hozzák a figurát."[13]

A művész pályáján nemzeti operánk mellett a magyar kortárs szerzemények legalább ugyanakkora jelentőséggel bírnak. Ugyancsak akadémiai növendék korában, 1992-ben kapott lehetőséget Demény Attila kamaraoperája, a Parafarm ősbemutatóján, és Vidovszky László Nárcisz és Echo című egyfelvonásosában.[14] Az előbbiben Hógolyót, az utóbbiban pedig a tragikus sorsú fiút, Nárciszt alakította. Mindkét előadást Kerényi Miklós Gábor rendezte. A közös munka – az 1995-ös szegedi Pillangókisasszonyt is beleszámítva – azonban csak 1999-ben hozott jelentős elismerést, amikor Kiss B. Atilla a Magyar Állami Operaház tagjaként Szokolay Sándor Szávitri című operájában Szatjaván szerepében debütált. „A tenornak bőven van nehéz énekelnivalója, mintegy kompenzációképpen azért, hogy Szatjaván szerepe dramaturgiailag kevéssé hálás, mint a nőoperákbeli tenorszerepek általában. Kiss B. Atilla a szólam kvázi hősi-lírai igényeit technikailag kifogástalanul győzi. Hangja a magasságokban szépen, magvasan, szinte ércesen szól, úgy, hogy közben nem veszti hajlékonyságát. Szokolay beszédből kicsírázó kantilénái hangszeres tisztasággal szólalnak meg e jól képzett orgánumon."[15] – sommázta véleményét Tallián Tibor a Muzsikában.

A sor további Kerényi-rendezésekkel folytatódott. 2000-ben megkapta Dani szerepét Ránki György Pomádé királyában, majd 2001-ben a Szökevényt alakította Petrovics Emil C'est la guerre című egyfelvonásos operájában. A legizgalmasabb közös produkciónak viszont a 2000-ben meghirdetett millenniumi operapályázat győztes darabját, Bozay Attila Az öt utolsó szín című operáját tekinthetjük, amelyben Ádámot játszotta. Halász Péter, az Élet és Irodalom publicistája a tenor és a bariton párosát tartotta a zenemű központi elemének. „[...] hagyományosan ellenfelek lennének az operaszínpadon, most mégis cinkosságba keverednek, és Kerényi jó érzékkel vonja le a záróképben a blaszfém tanulságot: Ádám alig tud megválni Lucifertől. Kettejük közül az előbbit alakító Kiss B. Atillának van nehezebb dolga, hanggyilkos szólamának intenzitása ad hitelt."[16] Tallián Tibor pedig a Muzsika több oldalas méltatásában egyértelműen a tenor mellett tette le voksát: „alakformálása felfogta s felerősítette Bozay Ádám-figurájának zenedrámai jelentőségét, s ezzel végérvényes tanúbizonyságot tett önnön énekes színészi formátumáról. […] Ádámját az teszi oly nagyszerűen izgalmassá, hogy alkatára a tiszta lírai-hősi tenoroknál jóval sötétebb árnyat vet – a saját árnyéka. Talán túlzok, ha azt állítom, több van benne Luciferből, mint vándorlásai társában. […] Kikezdhetetlen hitellel járja végig Ádám álmainak stációit; az álmokat, melyekben lelkének belső kísértései öltenek testetlen testet. […] Tudata nem hasad meg saját lelki és sorsvégletei között, a végleteket egységes személyiséggé kovácsolja az epika, a végigélt sors. Akinek sorsa van, az nem lelkibeteg, hanem hős. […] Mélységéhez és jelentőségéhez méltón recitálja, vagyis mondja-éli a kivonatolt madáchi szöveget, s formálja meg ezáltal a szerepet."[17] Ezzel az alakítással végleg bebizonyította, hogy nem csak helye van a társulatban, de nélküle akár le is engedheti a függönyt az Operaház a fentinek megfelelő igényű bemutatók kapcsán.

A klasszikus hőstenori repertoár jó néhány szerepét megkapta már a kolozsvári évek alatt. Például 1994-ben a Mantuai herceget Verdi Rigolettojában, 1995-ben Pinkertont Puccini Pillangókisasszonyában a Szegedi Szabadtéri Játékokon, Rodolfót Puccini Bohéméletében, Edgar Ravenswoodot Donizetti Lammermoori Luciájában, vagy 1998-ban Verdi Don Carlosának címszerepét egy Bakáts téri előadáson. Ezek a szerepek az operaházi tagsággal folytatódtak, illetve tovább bővültek. Az 1999-es Szinetár Miklós rendezte Muszorgszkij–Rimszkij-Korszakov-féle Borisz Godunov-felújítás a hűvös fogadtatás miatt mindössze három évadon keresztül volt műsoron. „Az ál-Dimitrijt megszemélyesítő figyelemre méltó Kiss B. Atillát" Grigorij szerepében azonban az előadás legjobbjai között említi Kertész Iván, a Népszava kritikusa.[18]

A 2003/2004-es évadban két különleges bemutató főszerepeivel kellett megbirkóznia. 2004. március 17-én mutatta be az Operaház –Vidnyánszky Attila első operarendezését –, Leoš Janáček Jenufa című operáját. Števa Buryja sármos, ugyanakkor felszínes alakjának megformálásáról a következőképpen írt Fodor Géza a Muzsikában: „Kiss B. Atilla aprólékosan kidolgozott alakítást nyújt. Hangja a nehéz szólam minden pontján fényesen és diadalmasan szól, figurálisan pedig öröm látni, hogy a klasszikus operahősök után egy normál fiatalember különböző, de mindig embert próbáló élethelyzeteiben milyen természetesen és színesen viselkedik-karakterizál. Marton Éva nagyformátumú szerepformálása mellett az ő részletes egyénítése képviseli a produkcióban leginkább az árnyalt pszichológiai realizmust."[19]

Érdekes módon pályájának legnagyobb kritikai elismerését első Wagner-szerepében, a Lohengrinben kapta. Mivel a dédunoka Katharina Wagner a keletnémet kommunista diktatúra eszkalációját álmodta színpadra, a 2004. május 2-i bemutató igencsak botrányosra sikeredett. Molnár Szabolcs, a Színház kritikusa szerint Kiss B. Atilla alakítása „valódi mestermunka"[20], míg Metz Katalin egyenesen a „tévútra erőltetett" Lohengrin-figura „megmentőjeként" üdvözli az énekest a Magyar Nemzetben.[21] Fodor Géza a következőképpen összegzi a művészi teljesítményt: „Kiss B. Atilla a karizmatikus, demagóg, ifjú vezér ismerős figuráját képviseli – tökéletesen. Orgánumával ökonomikusan gazdálkodva, szép hangon, tiszta vonalrajzzal énekli végig terjedelmes, a cselekmény előrehaladásával egyre nehezebb szólamát. Rögzítendő, hogy az évad folyamán a tenorista vokalitása mind a hang homogén kvalitása, mind a muzikális formálás folyamatossága és kereksége tekintetében ugrásszerűen kiteljesedett. S ennek az évadnak a során mutatkozott meg Kiss B. Atilla emberábrázoló tehetsége is."[22]

A következő Wagner-szerepére két évvel később került sor 2006. május 20-án; A nürnbergi mesterdalnokokban Walter von Stolzinget alakította. A 2007. február 17-én bemutatott Umberto Giordano-operában, az André Chénier címszerepében láthatta a közönség, amelyben váltótársa Fekete Attila volt.[23] „Egyszerre két tenorista, aki más-más módon, de emblematikus képviselőjévé tud emelkedni egy történelmi és irodalomtörténeti névnek, igazán ritkaság. Kiss B. Atilla ezt a jó alkatának is köszönhető szoborszerűség és a hősi hang egységével, Fekete Attila a kommunikatív líraiság s a hangi fényerő maximálásával éri el." – írta Fodor Géza.[24]

A Művészetek Palotájában megrendezett koncert előadások közül két ősbemutató is fűződik nevéhez. Karl Jenkins Walesben élő brit zeneszerző komponált kantátát Arany János A walesi bárdok című balladájára, amelynek hazai premierjén, 2012. június 29-én Edward király szólamát énekelte. Balassa Sándor negyedik operájában, a Kodolányi János drámája nyomán komponált Földindulásban pedig Kántor János szerepét kapta meg. A bemutatót 2015. október 16-án tartották.

Egy művész értékéhez a hazai sikerek mellett a nemzetközi megmérettetések is nagyban hozzájárulnak. 2002-ben a barcelonai Gran Teatre del Liceu színpadán Camille Saint-Saëns VIII. Henrik című operájában Don Gomez de Feria szerepében lépett fel az Aragóniai Katalint alakító Montserrat Caballé partnereként, akinek jutalomjátéka volt az előadás.[25] Ennek eredményeképpen a következő évadban a Szegedi Szabadtéri Játékokon egy nagyszabású közös koncert keretében léphetett fel újra a katalán operasztárral a Dóm téren. Többször szerepelt Japánban, először a Szinetár Miklós rendezte Carmen-turnén, majd 2004 őszén Mascagni Parasztbecsületében Turiddu szerepét kapta meg, 2006 áprilisában pedig Dick Johnsont Puccini A Nyugat lánya című operájában. Az előadást a magyar származású Andreas Homoki rendezte. 2005-ben a torontói operában Bizet Carmenjében mutatkozott be, mint Don José, az orosz mezzoszoprán Larissa Kostiuk partnereként. 2011-ben Bruno Mantovani Akhmatova című operájában Lev Goumilev szerepében láthatta a párizsi Bastille Operaház közönsége.

Bármelyik fenti alakítás kiváló példája lehetne egy külföldi karrier kezdetének, ám a művész szavaival élve „az Operaház mindig elsőbbséget élvezett", hiszen az elmúlt tizenöt év számos ősbemutatója és repertoár-előadása köti az intézményhez. Operaénekesi karrierje mellett legalább akkora jelentőséggel a bír a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán és a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett oktatói munkája. Ugyanis – számos magyar kollégájához hasonlóan – az ő lelkében is megkülönböztetett helyet foglal el Bánk bán alakja, amely művészi hitvallását végérvényesen meghatározta: „Becsülettel szolgálni és a művészet által tisztességre tanítani."

[2016]

[1] FGY – Kiss B. Atilla: Az Operaház nálam mindig elsőbbséget élvez. Fidelio, 2014. március 14.

[2] Részlet az előadás műsorfüzetéből. Laskay Adrienne: A kolozsvári Állami Magyar Opera 50 éve. Erdélyi Híradó Kiadó, Kolozsvár, 2003. 381 p

[3] Kolozsvári Állami Magyar Opera, 1991. március 7.

[4] A kolozsvári Állami Magyar Opera műsora a budapesti Operaházban: Saint-Saëns, Camille–Lemaire, Ferdinand: Sámson és Delila, 1991. március 19.; Kodály Zoltán: Székelyfonó, 1991. március 20.; Vermesy Péter–Tamási Áron–Szőcs István: Ördögváltozás Csíkban; Vajda János–Mann, Thomas–Bókkon Gábor: Mario és a varázsló, 1991. március 21.

[5] Maros Gábor kritikájának címe, Magyar Hírlap, 1991. március 29.

[6] Fodor Géza: A Kolozsvári Magyar Állami Opera vendégjátéka az Operaházban, Muzsika, 1991. május, 30 p.

[7] 1991. június 23.

[8] Erkel Ferenc és Egressy Béni 1861. március 9-én bemutatott operáját Rékay Nándor, Nádasdy Ádám és Oláh Miklós 1939-ban átdolgozta. A köztudat ezt a változatot ismeri; a 20. században szinte csak ezt játszották.

[9] Bónis Ferenc: Bánk bán – a szülővárosomban először, Új Magyarország, 1992. június 25.

[10] Muzslai Katalin: Kolozsvári vendégjáték Gyulán, Békés Megyei Hírlap, 1992. június 25., 4. p

[11] Márok Tamás: Bánk és hagyomány, Színház, 2006. október, 41. p

[12] Bemutató: Uránia, 2002. április 1.

[13] Pósa Zoltán: Operafilm a magyar művek mozijában, Magyar Nemzet, 2002. április 3.

[14] A két egyfelvonásos opera bemutatóját a kolozsvári magyar színjátszás 200. évfordulójára rendezett ünnepségsorozat keretében tartották 1992. december 14-én.

[15] Tallián Tibor: Kiválasztott hölgy, Muzsika, 1999. március

[16] Halász Péter: Az öt utolsó szín, Élet és Irodalom, 2000. november 3.

[17] Tallián Tibor: Forma és Formátum, Muzsika, 2001. február

[18] Kertész Iván: Ezredvégi, keserű Borisz Godunov az Operában, Népszava, 1999. május 31.

[19] Fodor Géza: Janáček győz? Muzsika, 2004. május

[20] Molnár Szabolcs: Szárnypróbálgatás, Színház, 2004. július, 12. p

[21] Metz Katalin: A hattyúlovag Stasi-ügynök múltja, 2004. május 7.

[22] Fodor Géza: Wagner kontra Wagner, 2004. augusztus, 34. p

[23] Fodor Géza: Der blaue Dunst, Muzsika, 2006. július

[24] Fodor Géza: Nézd legott komédiának és mulattatni fog? Muzsika, 2007. április

[25] A bemutató időpontja: 2002. január 4.