Kóka Rozália

Kóka Rozália érdeklődése első sorban a bukovinai székelyek és a moldvai, gyimesi csángók története, sorsa és népi kultúrája felé irányul. Tevékenységét a következő területeken fejti ki: énekes és prózamondó előadóművész, néprajzi gyűjtő, művelődésszervező, újságíró, író. Többfelé ágazó munkásságába életének, gyűjtőútjainak sokféle tapasztalata, élménye épült be („Az emlékeim sorra beköltöztek az írásaimba"). Melyek ezek az alapélmények? Bukovinai székely származás, menekülés – otthontalanság – kisemmizettség, svábok és magyarok között megélt kisebbségi sors, a sorsa elleni lázadás („legszívesebben levetettem volna magamról a székelységemet, mint egy inget"), a fokozatos ráébredés szűkebb és tágabb közössége értékeire, majd annak igénye, hogy ezeket megmutassa és továbbadja.

Élete alakulásának fontos tényezője, hogy kereste és megtalálta azokat a tanítómestereket, akiktől a némaságra kárhoztatott időkben is megszerezhette a szükséges ismereteket a bukovinai székelyek, moldvai csángók elhallgatott, elhazudott, eltorzított történetéről. Ilyenként tartja számon mások mellett Andrásfalvy Bertalant, Várkonyi Imrét, Domokos Pál Pétert, Morvay Pétert, Diószegi Vilmost, írásaiban sorra megemlékezik róluk.

A gyűjtő

A néprajzi gyűjtés módszertani alapjait a kaposvári tanítóképző néprajzi szakkörében sajátította el. Itt megtanulta, hogyan kell gyűjteni és leírni a néprajzi szövegeket, tanára, Várkonyi Imre irányításával részt vett Somogy megye földrajzi neveinek gyűjtésében. Az első szünidőben azt a feladatot kapta tőle, hogy saját környezetében, Felsőnánán gyűjtsön népdalokat, meséket, mondákat. Gyűjtését, néhány másik szakkörös hallgató munkájával együtt a Várkonyi Imre országos néprajzi pályázatra nyújtotta be, ahol II. helyezést értek el. Budapesten vették át a díjat, ismerkedtek a fővárossal, ellátogattak a Magyar Néprajzi Múzeumba, jeles néprajzi szakemberekkel kerültek kapcsolatba.

1969-ben Barabás Jenő felkérésére amatőr néprajzi gyűjtőként, „incognito" Moldvába utazott, hogy Magyarfaluban, Lészpeden és Szabófalván a moldvai csángó magyarokra vonatkozó adatokat gyűjtsön a Magyar Néprajzi Atlasz számára. Az útra a neves csángó-kutató, Domokos Pál Péter készítette fel, aki a történelmi, földrajzi ismeretek mellett ellátta a szükséges néprajzi szakirodalommal. A nagy út előtt – Domokos Pál Péter tanácsára – először az áttelepült baranyai csángókat kereste föl, dalokat, balladákat, történeteket gyűjtött tőlük. Ezt az utat is egyik fontos korai gyűjtői élményeként említi. (Ekkor történt első találkozása a népi előadók olyan nagy egyéniségeivel, mint a lészpedi Simon Ferenc Józsefné és testvére Jakab Istvánné. Kóka Rozália későbbi műsorainak számos eleme, részlete származik tőlük.)

Az első moldvai út döntően fontos élményanyaggal látta el. Feladata politikailag kényesnek számított, titokban dolgozott. Jegyzetelt, fényképezett, a kérdőívek számtalan, apró részletekre kiterjedő kérdéseire szedte össze a válaszokat. Heteket töltött az egyes falvakban, közelről megismerte a helyi viszonyokat, sok emberrel került kapcsolatba, életre szóló barátságokat kötött. Ezután évente járt Moldvába, Gyimesbe, egyre nagyobb anyagra és tapasztalatra tett szert.

1973-ban indult neki, hogy összegyűjtse az ötvenes években betiltott, és azóta feledésbe merült hadikfalvi „csobánolás" hagyományos szokását, szövegeit, énekeit. A sok utánjárással, fáradsággal összegyűjtött anyagból 1976-ra megszületett a hadikfalvi betlehemes, Kóka Rozália és a bukovinai székely hagyományőrzők egyik különleges értékű, nagysikerű produkciója, immár a magyar szellemi kulturális örökség része.

1978-ban a „szállástörvény" megsértése miatt Kóka Rozáliát előállították a román rendőrségen, szegény sorsú lészpedi házigazdáját pedig aránytalanul magas pénzbüntetéssel sújtották. A hazai rendvédelem is fokozottan kezdett érdeklődni utána. Megfigyelték, kihallgatták, mindig újra föltették a kérdést: miért jár annyit Erdélybe, Moldvába, kikkel áll kapcsolatban? Ezek a fenyegető incidensek komolyan megviselték, bizonyára részük volt 1979-es súlyos betegségében, melyből csak évek múltán gyógyult fel teljesen.

Mindenütt gyűjtött, ahol egykor bukovinai székelyek éltek: a korábbi telepítések színhelyein Erdélyben (pl. Vajdahunyad, Déva, Csernakeresztúr), az aldunai székelyek településein (Hertelendyfalva, Székelykeve, Sándoregyháza), Kanadában az 1900-as években kivándoroltak utódait kereste fel.

Gyűjtött anyaga hatalmas mennyiségű, részben még feldolgozásra vár.

Az előadó

1973-ban a Szóljatok játszók, regölők pályázaton Kóka Rozália Csiki Véró élete című monodrámájának forgatókönyvével kiemelkedő eredményt ért el: több száz pályázó közül országos első helyezett lett. Amikor bemutatta díjnyertes darabját, az is nyilvánvaló lett, hogy színpadra termett előadó tehetség. 1976-tól már hivatásos előadóművészként rendezi önálló estjeit, melyeket bukovinai székely, moldvai és gyimesi csángó, valamint erdélyi népmesékből, mondákból, dalokból, élettörténetekből maga szerkeszt, nagyrészt saját gyűjtéseiből válogatva. Előadásainak mintegy fele gyermekeknek szól – nagy jelentőséget tulajdonít a mese műfajának.

Kóka Rozália meghitt közösséget teremt hallgatóságával. Ahogy a néprajzkutató Kríza Ildikó megjegyzi róla: minden alkotást úgy ad elő, mintha éppen akkor, és éppen vele vagy közvetlen környezetében történt volna. Szövegeit maga szerkeszti egybe, (gyakran több különböző forrásból származnak), a történeteket megformálja, kikerekíti, az eredetileg elhangzott mondatokból elhagy, hozzátesz, kipótol. Az újraalkotott szövegek végül a megtévesztésig olyanok, mintha eredeti népi beszédet hallanánk.

Előadói stílusának jellemzői: tagoltan, követhető tempóban beszél, világos artikulációval. Többnyire székelyes, vagy csángós nyelvjárást használ, de a népnyelvi fordulatok alkalmazása sosem megy a közérthetőség rovására. A népi előadókhoz hasonlóan ő sem él színészi eszközökkel, vagyis nem játssza meg az egyes szereplőket, nem gesztikulál, szélsőséges dinamikát nem használ. Előadásainak hangulatát, különleges zamatát a jellegzetes hanglejtés, szófűzés, a hangzók ejtésének színessége adja (ezek a „zenei" jellegzetességek koptak ki a nagyvárosi beszélt nyelvből).

1973 óta tartott előadásainak száma felmérhetetlenül sok. Előadóművészként fellépett a magyarlakta területeken Erdélyben, Szlovákiában, Kárpátalján, Vajdaságban, Burgenlandban, továbbá az Egyesült Államokban, Kanadában, Finnországban és Észtországban.

Nyomtatásban megjelenő művek

Kóka Rozália 1979-ben népművelőként dolgozott az érdi Művelődési Házban, és itt kiállítást rendezett a Lőrincz család tagjainak műveiből: Lőrincz Imre fafaragásaiból, Vitus fiának tűzzománcaiból, Vilma menyének szőtteseiből. Ekkor derült ki, hogy Lőrincz Imrének van egy életrajzi kézirata. Azt Kóka Rozália elolvasta, ahol szükséges volt, magnetofonra vett beszélgetésekkel kiegészítette, az egészet legépelte. Az 1200 oldalas gépirat első, 1945-ig terjedő része az ő sajtó alá rendezésével, előszavával és szómagyarázataival jelent meg a Magvető Kiadónál 1987-ben. Ez az első könyv, amelynek kiadásában közreműködött. (A Lőrincz család később is jelen van könyveiben: Lőrincz Imre édesanyjától, Lőrincz Antalnétól Kodály Zoltán gyűjtött, amikor 1914-ben Bukovinában járt. Kettejük 1952-ben, Kodály 70. születésnapján történt találkozásának híres fotója szerepel a Magyarország szélin… című könyv borítóján. Lőrincz Vilma pedig, aki összegyűjtötte, megmentette és közreadta a bukovinai székelyek teljes szőttes mintakincsét, a Napsugárkisasszonyok második sorozatának egyik szereplője.)

Kóka Rozália további tizenöt könyvének és hangzó kiadványainak zöme saját gyűjtésének feldolgozása. Első „saját" könyve a népi szerelmes történeteket tartalmazó, hangkazettán is elérhető Egy asszon két vétkecskéje (1989), egyik legnépszerűbb munkája, ötödik kiadásánál tart. Ennek a könyvnek mintegy párdarabja az Egy asszon, két asszon (2011), melybe újabb népi szerelmes történeteket, tréfameséket, legendameséket, élettörténeteket válogatott össze bukovinai és moldvai gyűjtéseiből. A könyv megjelenése alkalmából adott interjúban szól arról, hogyan adja közre szövegeit. Eszerint nem a gyűjtéskor magnetofonra felvett szöveg pontos leírását adja, hanem annak szerkesztett változatát; nem néprajzi nyersanyagot akar nyújtani, hanem irodalmi feldolgozást. Hozzátesszük: ez a közreadói módszer Kóka Rozália könyveinek néprajzi hitelét nem csorbítja, csupán annyit jelent, hogy nem forráskiadásként, hanem feldolgozásként kell tekintenünk rájuk.

Fentiek alól egyetlen könyve jelent kivételt, a Bételjesítem Isten akaratját… című (2006). Kóka Rozália 1969-ben kezdte és 2004-ben zárta le hétrészes gyűjtői beszélgetés-sorozatát a lészpedi „szent leánnyal", Jánó Ilonával, melynek során kikérdezte őt, és részletes válaszokat kapott tőle vallási élményeiről, túlvilági látomásairól, az őt meglátogató szent személyekről. A magnetofonnal fölvett beszélgetéseket időrendben, szószerinti leírásban adja közre a L'Harmattan kiadó és a Pécsi Tudományegyetem Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszék Fontes Ethnologiae Hungaricae sorozatában. A kötet tartalmaz még néhány, a témához kapcsolódó további beszélgetést, a gyűjtések körülményeinek leírását, valamint Pozsony Ferenc és Pócs Éva tanulmányát.

Már kezdő tanítónőként sokat mesélt tanítványainak, de csak később került a gyermekirodalom közelébe. Gyermeklapokba írt (Kisdobos), illetve gyermekrovatokat szerkesztett (Heti Hírhozó, folkMAGazin), elmondása szerint újságíróként tanulta meg, hogyan kell világosan, rövid, pontos mondatokban gyermekeknek írni. Kiadványainak csaknem fele mesekönyv. Első mesegyűjtését 2002-ben adta ki (Katyika és Matyika). A Mesemondó gyerekek könyvében (2009) 40 egyszerű szerkezetű, köznyelven írt, rövid mesét gyűjtött egybe.

A folkMAGazin egyik szerkesztője, legtöbb írása először itt látott napvilágot. A gyermekrovatban (Egyszer volt, hogy is volt) meséket ad közre, egyéb rovataiban pedig asszonysorsokat (A történelem sodrában), életút-interjúkat (Elhivatottak a végeken), szerelmes történeteket (Régiek szerelme), tréfás meséket, elbeszéléseket (Keserédes derű), a bukovinaiak történelmével kapcsolatos írásokat és gyűjtőútjainak emlékeit publikálja (Míg egy gyufaszál lángja ellobban…). Tematikája fokozatosan bővül: az újabb írásokban már nem csak bukovinai székely vagy csángó szereplője van írásainak. A Napsugárkisasszonyok két kötetében (2010., 2013.) asszonysorsokat jelenít meg a társadalom minden rétegéből a XX. század magyar történelmi sorsfordulói fényében. A folkMAGazin „Elhivatottak a végeken" rovatában pedig a nyelvterület peremét járja körül, hogy megszólaltassa a magyarság jeles képviselőit.

A Csángó Tükör szerkesztőbizottságának tagja, itt főként csángó anyagai jelennek meg.

A művelődésszervező

Kóka Rozália 1971-ben 15–20 székely asszonyból megalakította és szakkörvezetőként 42 éven át irányította az Érdi Bukovinai Székely Népdalkört. Kezdetben sorra járta az érdi házakat, vegyék elő az asszonyok az eltett, levetett ruháikat és jöjjenek énekelni. A szervezés sikerét segítette, hogy Érden nem volt akkoriban még más közművelődési intézmény, mint a könyvtár, de az is, hogy éppen adták a televízióban a Röpülj páva népdalvetélkedőt. Az együttes hivatalosan 1971. dec. 1-én alakult meg. Kóka Rozáliát a kezdeti repertoár kialakításában Marosi Júlia, Martin György, Sebestyén Ádám segítette. Első fellépésük 1972 márciusa, mérföldkő Kóka Rozália életében, ekkortól számítja saját előadói pályája kezdetét is.

A négy évtized alatt a népdalkörben több generáció váltotta egymást, a tagságnak nem volt feltétele a bukovinai származás, de az alapelv és a cél mindvégig változatlan maradt: a bukovinai székely népi kultúrából táplálkoznak, és arra törekszenek, hogy ez a gyönyörű dal- és meseanyag közkinccsé váljon.

1991-ben, az áttelepülés 50. évfordulóján ők rendezték Érden az első bukovinai székely világtalálkozót. (Nagy örömükre a rendezvényen váratlanul megjelent Antall József miniszterelnök.) Azóta a világtalálkozó hagyománnyá vált, egy-kétévente megrendezi valamelyik bukovinai székelyek lakta település.

Az együttest vezető Kóka Rozália közösségteremtő ötletekben kifogyhatatlan: a népdalkörrel többször ellátogattak Bukovinába. Mind az öt faluban kitisztították az elvadult temetők egy-egy sarkát, ahol kopjafát állítottak az egykor ott éltek emlékére. A Székelyföldön fölkeresték azokat a falvakat, ahonnan őseik 1764-ben elmenekültek. Meglátogatták a Dél-Erdélyben, Al-Dunánál élő bukovinai székelyeket. Találkozókat rendeztek azokkal az írókkal, akik írtak róluk, vagy közülük származnak (Albert Gábor, Csupor Tibor, Tamás Menyhért). Kapcsolatokat építettek és ápoltak más együttesekkel (pl. a Zobor-alji Lédecen működő asszonykórussal), kölcsönösen látogatták egymást. Több mint 1000 fellépésük volt.

Nem hagyhatjuk említetlenül a Hadikfalvi székely betlehemes 1976 óta tartó sikerét, melynek során a már feledésre ítélt népszokás kazettára, bakelit lemezre, filmre került, a televízióban vetítették, a Parlamentben játszották, legutóbb pedig felvették a magyar szellemi kulturális örökség listájára.

Művelődésszervezőként Kóka Rozália jelentős szerepet játszott a népművészet legnemesebb értékeinek továbbörökítését célzó népzenei revival mozgalomban (pávakörök működése, pávakörök minősítési rendszere, együttes-vezetők továbbképzése).

1992–2000 között a Magyar Művelődési Intézet munkatársa, népzenei főelőadó. Számba veszi a teljes Kárpát-medence magyar népzenei együtteseit, és figyelemmel kíséri működésüket. Az együttesek összetartására 1995-ben megalapítja a Vass Lajos Népzenei Szövetséget, melynek alapító és örökös tiszteletbeli titkára. Legnagyobb nehézségnek azt látja, hogy az együttesek vezetői szakmailag nem megfelelően képzettek. Népdalkörvezetők Országos Továbbképző Tanfolyama néven négynapos, illetve egyhetes táborokat szervez, legtöbbször Szigligeten. Itt ellátják a résztvevőket a szükséges gyakorlati és elméleti tudnivalókkal; Kóka Rozália nagy súlyt helyez arra, hogy az együttesvezetők a legkiválóbb szakemberektől kapjanak oktatást. Előadói között olyan nevek szerepelnek, mint Erdélyi Zsuzsanna, Olsvai Imre, Barna Gábor, Sárosi Bálint, Barsi Ernő, Bodor Anikó Zentáról, Almási István Kolozsvárról.

*

Ha áttekintjük Kóka Rozália működését és annak eredményeit, a sokféle tevékenység végül is szerves egységgé áll össze. Az ágazatok úgy fonódnak egymásba, mint a hajtincsek a copfban. Előadóestjeinek, meseműsorainak anyagát nagyobbrészt maga gyűjtötte, gyűjtéseit feldolgozta, aztán megformálta - színpadra alakította, az élő előadások folyamatában tovább csiszolta, utóbb hanghordozókon rögzítette, majd írott formába öntötte. Ezen a módon egy saját és sajátos előadói formát és stílust teremtett.

Életen át tartó fáradhatatlan munkálkodásának indítéka talán az önismeret igénye és a népe iránti odaadó szeretet; tehetsége, művészi érzéke van a néphagyomány különböző drámai, lírai, epikai műfajainak színpadi megjelenítésére, különösen érzékeny az emberi sorsok iránt.

Kóka Rozáliának eddig 16 könyve és 14 kazettája/hanglemeze/CD-je jelent meg, nem egy közülük több kiadásban és nagy példányszámban. Újabb időkben az ő könyvei, történetei alapján állítanak színpadra produkciókat, például a Janus Egyetemi Színházban (Pécsi Tudományegyetem színházi műhelye), Beregszászban és Heves városban. Aktivitása töretlen: készíti életút-interjúit, sorra közli meséit, írásait, új könyve megjelenés előtt áll, a Magyar Rádió legutóbb 25 meséjét vette föl, aVirággyöngy Moldvai Csángó Kisegyüttessel és önálló műsoraival járja az országot.

[2016]