Kókay Krisztina
Kossuth-díjas és Ferenczy Noémi-díjas grafikus, textilművész
Kókay Krisztina Esztergomban született és ez nagyrészt meghatározta érzékenységét a művészetek iránt. Összetartó nagycsalád szeretete és biztonsága vette körül a legnehezebb időkben is. Így történhetett, hogy az igen korán megmutatkozó művészi képességeit és kiváló színérzékét segítve rajzeszközöket kapott, így vágyai teljesültek: pasztell és akvarell után olajjal festhetett! Megfigyelte „Bajor Guszti bácsit", Esztergom festőjét, amint a Kis-Dunaparton festett. Bajor Ágost (1892–1958) Budapesten a Képzőművészeti Főiskolán végzett festőművész, grafikus volt, aki nemzetközi elismeréseket kapott.
Kókay Krisztina a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumba a felvételire hat nagy olajfestményét vitte. A festmények Esztergom utcáit és jellegzetes részeit ábrázolták. Fölvették a gimnáziumba, festő szakon érettségizett. Göllner Miklós rajztanár volt a mestere, neki köszönhette, hogy fölvették az Iparművészeti Főiskolára, ahol tanulmányai elvégzése után textil szakon diplomázott. Ezt követően rövid ideig a Pamutnyomóipari Vállalat Goldberger gyárában dolgozott, ahol sajnos nem használták ki a diplomás tervezők tudását.
Házasságkötését követően (Dr. Paulin Ferenc), két gyermeke (Renáta és Kristóf) születésével a világ egy része bezárult, más része kitárult. Közben sokat rajzolt, s ezek a rajzok indították el saját művészi világának kialakulását. Ebben az időben dolgozott divattervezőknek, például Köck Etelkának festett hernyóselyemre, és színházaknak, többek közt Jánoskúti Mártának, szintén hernyóselyemre.
Az akkor működő Velemi Textilművészeti Alkotóműhelyben 1981-ben és 1982-ben dolgozott, melynek lehetőségei, alkotói légköre újabb lendületet adott művészete kibontakozásához. Ezzel egyidőben, a legjobbkor kapta a megbízást Detre Villő belsőépítésztől Budapesten a Flamenco Hotel belső terébe murália tervezésére és megvalósítására. Az alapmotívum készen állt, csak folytatni kellett. Ezeket a motívumokat gazdagította a vegetáció változatos kínálatából szűrt formai elemekkel. Így az összesen 130 m2, 13 darabból álló, egyenként 6 méter széles rajzos kompozíciót széles skálájú textiles tervezői tapasztalatai alapján sajátos festési megoldással készítette el. A méretében is hatalmas első murális alkotását a festőművészekből és építészekből álló zsűri javaslatára 1983-ban a Művelődési Minisztérium Nívó díjjal jutalmazta.
A rajzolás mindennapi szükségletévé vált, minden munkájának alapja a grafit vagy tusrajz. „1985-től szinte észrevétlenül, meditálás közben kerültek a papírra a gondolataim, lelki vívódások, örömök, fájdalmak, emlékek. Betűk és szavak helyett vonalak, olyan ez számomra, mint egy sajátos nyelv." írta Kókay Krisztina feljegyzéseiben.
A művész felismerte azt a lehetőséget – és élt is vele –, hogy a művészi alkotás képes kifejezni az emberi élet bonyolultságát, a megélt nehézségek gazdagító erejét. Meditáló rajzolásával, „rovásírásával" saját jelrendszerré alakuló önálló írásrendszert hozott létre. Ezek a nyilvánvalóan létező feszültségből születő rajzok jelzik a drámát, az elmondhatatlant, a csak így kifejezhetőt. Ilyen például a Fájdalom, a Kötelék és az Egy darab kő című alkotások.
Nem kevésbé jelentős egy művész számára, ha egy másik, a maga pályáján már bizonyított, elismert művész kolléga véleményezi a munkásságát. A 2004-ben megjelent könyv-katalógus előszavában Somogyi Győző fogalmazta meg az alkotói gondolkodás rokon hullámhosszán megértve a művészt: „Kókay Krisztina grafikáit ugyanaz a páraszerű lehelet-finomság jellemzi, mint textiljeit. […] Minden lap gondosan megtervezettnek látszik. Az üres és a telirajzolt foltok aránya, formája tökéletes. Pedig szó sincs tervezésről, tudatos komponálásról. Ahogy a sűrűn sorakozó vonalkák távolsága nincs kimérve, úgy a rajz sincs megtervezve. Így rajzolni csak teljesen ellazult, fél-öntudatlan állapotban lehet. (…) Csak ha az értelem szunnyad vagy kikapcsol, s átengedi magát a kéznek, a kéz pedig rábízza magát az ösztönre és a lélekre, és a már ösztönné vált élettapasztalatra, régi tudásra, esztétikai műveltségre. Egyik vonal kívánja a másikat. A vonalkázás szépség-irányította ritmusa, a már kialakult felület adja meg a további vonalkák irányát. És szól a művésznek, hogy mikor hagyja abba a munkát. Sokszor érthetetlenül, de éppen a megfelelő ponton. Csak ihletetten lehet így rajzolni. Ihlet és szorgalom: ez Kókay Krisztina művészetének kulcsa, a többi titok."
Fontos megjegyezni a művésznő jelentős terjedelmű munkásságát illetően, az egyre inkább filozofikus hangulatú kompozícióival és anyaghasználatával kapcsolatban: munkássága két irányú, autonóm textilművészi és autonóm grafikusművészi. Grafit- és tusrajzait gyakran kettő, három vagy négy méteresre felnagyítva, len- vagy pamutvászonra, vagy hernyóselyemre festi, illetve speciális tollal rajzolja, rendszerint egy színnel (Például: Elmaradt beszélgetés). Kókay Krisztinát makacsul, de kitartóan foglalkoztatja egy nehéz kérdés, nevezetesen rajzaival a lélek megközelítése. „Vonalak, vonalak, sok-sok ki nem mondott szó, érzelmek, kérdések, amivel talán fájdalmat okoznánk, vagy már elkéstünk vele örökre. Szavak, vonalak, sok vonal a selymen, míg elkészül, talán mégis megkönnyebbülhetünk általa." - vallja Kókay Krisztina.
Műveinek harmadik csoportját alkotják az autonóm szövött gobelinek, vagyis kárpitok, amelyek a színek tónusgazdagsága által mívesebb megoldásúak (A hegy titka). A Vigadó Galériában 1997-ben bemutatott gobelinekről és rajzokról a kiállításmegnyitó szövegében Szabó Magda írónő így fogalmazott: „Csak az alkotás örök, csak az alkotó jelezte út segíthet: a kiállító művész formanyelve igazán érthető. Akár egész személyes létünk egyetlen fonálon, a világ sorsa, a kozmoszé is egy hajszálnál is vékonyabb rostszálon, vagy azt helyettesítő írószerszám közvetítette vonáskán is fordul, s nincs az a kötél, vagy utópisztikus vízió az emberiség megmentéséről, amely olyan erős volna, mint a leheletnél is vékonyabb és feketénél is feketébb fonál, vagy a sem önmagának, sem másoknak nem irgalmazó vonás, amely némán is elmondja, mi elől menekülünk, honnan jöttünk, hová megyünk, s az izgalmak, félelmek, remények, kételyek dzsungeléből merrefelé nyílik a frissen született remény alig foszforeszkáló tisztása. A művésznő anélkül, hogy tudna róla, gyónik, mondja a mindenható Úristennek és művészete lelki atyjának, a világnak, mindenkinek az elmondhatatlant, amelyet tűvékony grafikai jelrendszerrel közöl, mikor nem fonállal, hanem papíron dolgozik. Mindegyik képe vallomás, egy pszichiáter keresi a fonálvékony jelzések között önmagát, saját teremtményeinek megfejtését, önmaga magyarázatát, s elsőnek maga ijed meg, mikor megérti, mennyit tudott a megfoghatatlanból megfogni, a mondhatatlanból lerajzolni, vállán a szent madár, a művészet óriási felelőssége."
Kókay Krisztina az ezredfordulóra rajzolta, illetve festette lenvászonra a Palást I. című 210 × 470 cm méretű munkáját, amelyen Szent István királynak a fiához, Imre herceghez írott intelmeit jelenítette meg. A másik a Palást II. című, azonos méretű munkán a szöveg az Ómagyar Mária-siralom mondataival kezdődik baloldalon, majd az Erdélyi Zsuzsanna által gyűjtött archaikus népi imádsággal folytatódik. Jobb oldalon Balassi Bálint, majd Márai Sándor versei következnek. Tervezettség és improvizálás, ez a két tulajdonság együtt jelenik meg Kókay Krisztina művészetében például a Palást elkészítésekor. A Márai-versek írásakor döbbent rá, hogy az utolsónak szánt Mennyből az angyal valószínűleg nem fog kiférni. Ezért abbahagyva az írást, a gyönyörű, 1956-ban készült verset a végéről, a Palást szélén az utolsó betűtől visszafelé írta le. Ezekről Jóry Judit művészettörténész így ír: „A hatalmas lenvászon objektek palást alakú, palást formájú művek egyike irodalmi szövegeket sorol. Az irodalmi szövegek fontossága közismert. A művész, Kókay Krisztina rajzolóművészi alázattal rója az ismert vagy kevésbé ismert sorokat. Így a betűk, a szavak, a mondatok, »a sorok« az irodalmi értékek sajátos metamorfózisban-átalakulásban képzőművészeti alkotássá változnak. A kézzel »írt« betűkből szervülő mű kalligrafikus, és a szótenger különös hatást ad."
Kókay Krisztina rajzai és textiljei érzékeny, halk szavú, ugyanakkor erős, rendezett világot és határozott személyiséget tükröznek. Drámai komolyságú munkája az Ünnep című kárpit. Fenséges eggyéválás vagy kettéhasadás. Mind a két lehetőség benne van az emberi kapcsolatokban, férfi és nő kapcsolatában. Az Ünnepig, a harmóniáig sok feszültségen át juthatunk csak el, a feloldásért valamiképpen keresztre kell feszítenünk énünk önző felét.
Kókay Krisztina vallja a csend fontosságát, amely munkájához is elengedhetetlen. A befelé figyelés, igazságkeresés, a megértés mélysége vezette a saját művészi nyelv kialakulásához. Ösztönös teremtőerő.
Többször szerepelt a Nemzetközi Pilseni Rajzbiennálén többek között az Ezer fohász I., II., III. című grafitrajzokkal. Édesanyja családjától elvett földekre, és egyben a dédnagymamáinál töltött gyerekkori nyarak szeretetteljes élményeire emlékezik a Fegyverneki föld I., II., III. grafitrajzokkal.
Apró, milliméternyi vonalkákból építkező munkája textilre festve, rajzolva a Régi kert, melynek mérete 320 × 137 cm. A vonalak változatos használata adja a tónuskülönbségeket. Titkos utak, bonyolult formák vezetnek finom lépték- és ritmusváltásokon át bemutatva a valahonnan valahová jutás küzdelmeit.
Régóta figyelhetjük a sajátosan komoly, egyéni nyelvezetet. Rajzai a textileken nagy méretekben felerősödnek, gazdagodnak, nagy teret igényelnek, ugyanakkor megtartják intimitásukat és lenyűgöző hatást keltenek. Ilyen például a Golyózápor Przemyslinél 1914–1918 című munkája, mellyel nagyapjára emlékezik.
Dvorszky Hedvig művészettörténész írt a 2015-ös, Fészek Galériában rendezett kiállításról, illetve a Hold titkai című rajzról: „A Hold titkai című grafitrajza több szempontból is figyelemre méltó. Egyrészt a leheletfinom vonalaival érzékelteti a valójában örök »elérhetetlenséget«, miközben a textilművész tapasztalatával könnyedén kezelt lágy fonatokból kombinált holdfelszíni kavargás barátságos, szelíd, szinte rokoni közegbe hozza az emberi vágyak egyik titokzatos tárgyát. A kárpitokat is tervező, eredetileg nyomott-textil-technikával dolgozó művész selyem vagy vászon anyagra aprólékos munkával, kézzel rajzolt, hatalmas méretű textilgrafikáival vált utánozhatatlanul egyedi kézművessé, és soha sem egyszerű, végtelenül bonyolult kompozícióival a költők szavakon szárnyaló gondolatvilágának szellemi társává." Egyik jellemző példája a 2017 tavaszán a Műcsarnokban, a Nemzeti Szalon tárlatán bemutatott Hadak útja (300 × 186 cm, hernyóselyem).
A nehézségek, megpróbáltatások hősies elviseléséhez a példát Kókay Krisztina számára az ősök tisztelete adja. Hangsúlyozza, hogy őket tartja gyökereinek. Ezeknek a gyökereknek a hihetetlenül változatos megjelenítése végigkíséri Kókay Krisztina félévszázados munkásságának egész vonulatát. Őszinte hitvallás. Az Ősök és Őseink című pasztellrajzok később azonos címekkel hernyóselyemre festve, illetve gobelinben is megvalósultak.
Kókay Krisztina számos művet alkotott, melyeknek témája a szülővárosa. Ezek közül kiemelkedő jelentőségű a Várhegy című gobelin, mely megidézi egyfelől Balassi Bálint alakját, aki a vár alatt áldozta életét, másfelől a művész diákéveit, hiszen Kókay Krisztina itt járt nyolc éven keresztül iskolába.
A Várhegy egyúttal spirituális szimbólum, szent hely. Fölfelé tör, az egyre világosabb, fénylőbb kék ég felé. A kárpiton itt hirtelen megszakadnak a vonalak, a sorok homorú, negatív formát ölelnek át. Tiszta fehér felületet: a kimondhatatlant, a legszentebbet – Mózes a hegy tetején találkozott Istennel.
A nagy többségükben non-figuratív grafikák, kárpittervek sorában található egy valódi portré, Balassi Bálinté. Milyen új, mennyire emberközeli Kókay Krisztina képén ez az arc: az életet dicsőítő művész, a nagy hazafi, aki több mint négyszáz éve itt adta életét a magyarságért.
Kókay Krisztina jól tudja, hogy az alkotáshoz csend és megfelelő hely szükséges. Ezért szervezett és vezetett Textilművészeti Alkotóműhelyt Zsennyén 1992–1996-ig, majd 1997-től 2003-ig Kecskeméten, ahol ideális körülmények között dolgozhattak a művészek. 2003-tól négy éven keresztül Esztergomban szervezett és vezetett művésztelepet képzőművészeknek.
Az I. Világháborúra emlékező nagyszabású kiállítást 2015-ben az MMA megbízásából kurátorként szervezte Esztergomban a Szent Adalbert Központban.
Az utóbbi egy évben Sinka István fájdalmasan gyönyörű írásait, verseit olvasva próbálja rajzban értelmezni azoknak megrendítő mélységeit és magasságait. Ennek eredményeképpen született a Fekete Bojtár vallomásai I. és II., illetve a Nagy utakról hazatérve és az Anyám balladát táncol című alkotásai.
Oláh János író, költő szavait idézve Kókay Krisztina ars poétikája: „a megnyilatkozás és elrejtőzés drámája". E két látszólag ellentétes fogalom egyszerre, együttesen jellemzi a művészetét. Ezt üzeni mindnyájunknak: megnyílni a Teremtő felé, egymás felé, és ugyanakkor tudatában lenni annak, hogy ez csak az egyén elrejtőzésével, háttérbe vonulásával lehetséges. Ezt a nagy és mély drámát Kókay Krisztina kitűnően jeleníti meg alkotásaiban.
[ 2017]