Kovács Zoltán

Kovács Zoltán elsőéves zeneakadémistaként, szopránhangra és zenekarra írt Kísérőzene (1988) című művével vált szakmai körökben ismertté.[1] A műből 1990-ben Kertesi Ingriddel és a Ligeti András-vezényelte Rádiózenekarral Z-felvétel készült, amely – Kovács első jelentős elismerésekén – elnyerte a Magyar Rádió Nívódíját. Főiskolás évei alatt keletkezett továbbá a József Attila verseire írt Várlak című nőikar (1990), a Három dal (1992), illetve az 1. vonósnégyes (1991). Hegedűversenyét 1993-as diplomahangversenyén mutatták be Soltész Ágnes és a Magyar Állami Operaház zenekarának közreműködésével, Kovács János vezényletével. A mű 1995-ös Pesti Vigadó-beli előadását (Soltész Ágnes és a Filharmóniai Társaság Zenekara, vez.: Stefano Pellegrino) az új-zélandi rádió is átvette.[2]

Diplomahangversenyének köszönhetően számos felkérést kapott az 1990-es évek második felében. A Budapesti Vonósoknak komponált Adagiettót (1995) a kritika a bemutatókor nem fogadta egyöntetűen jól – Farkas Zoltán a Muzsikában például azt írta, hogy Kovács zeneszerzői célja mindösszesen a „mahleri–barberi lassú tételek lehetőleg minél hűségesebb utánzása" és a műből teljességgel hiányzik a „korszerűség."[3] A darab közönségsikere azonban megalapozta későbbi kritikai érvényesülését,[4] illetve a zenekar és a zeneszerző máig tartó szoros kapcsolatát. A mű több budapesti előadás mellett elhangzott számos vidéki fesztiválon is: a Budapesti Vonósok fertődi fesztiválján, illetve 2000-ben az 5. Balatonföldvári Napokon.[5] A művet, amely bemutatása óta előadásra került Csehországban, Szlovákiában és Németországban is, műsorára tűzte többek között a Camerata Transsylvanica, a Rádiózenekar, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Magyar Kamarazenekar és a Miskolci Szimfonikus Zenekar.

Az Adagietto sikerén fellelkesülve szintén a Budapesti Vonósoknak komponálta Kovács a Sinfoniettát (1997) és az Álomtáncok című klarinétversenyt (2000). A Varga Gábor által bemutatott concerto a következő években felcsendült többek között Budapesten, Debrecenben és Szombathelyen, illetve Finnországban és Tajvanon.

1993-as fokozatszerzésének nem csak a Budapesti Vonósok, hanem a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának felkérést is köszönhette, amire az 1. fagottverseny íródott. Az 1996-ban pályatársa, Lakatos György szólójával és Medveczky Ádám vezényletével bemutatott mű a kritikusok érdeklődését is magára vonta: Retkes Attila a Magyar Hírlapban Kovács Zoltánt egyenesen a „legfiatalabb zeneszerző-generáció egyik nagy ígéretének" titulálta.[6]

Diplomahangversenyének hatására kapott felkérést továbbá Gyöngyössy Zoltán fuvolaművésztől, neki készült a Fuvolaötös (1997), amelyből Gyöngyössy Z-felvételt készített a Rádió számára. A fuvola mellett hegedűt, brácsát, csellót és nagybőgőt foglalkoztató, két szélső tételében erősen spanyolos beütésű kvintett sikerét jelzi, hogy a következő években Hegedűs Mónika, Hegyessy Gabriella, Kaczander Orsolya és Menyhárt Zsuzsanna is műsorára tűzte a művet.[7]

Az ezredfordulón, szintén különböző megkereséseknek eleget téve születtek Kovács Zoltán életművének fontosabb oratorikus és nagyzenekari művei. 1998-ban a Filharmónia Kelet-Magyarország Kht. felkérésére komponálta a Moldvai Kantátát, amelynek bemutatójára 1999 februárjában került sor Hamar Zsolt vezényletével, a Miskolci Szimfonikus Zenekar és Kincses Veronika közreműködésével. A hosszas keresés eredményeként meglelt, megzenésítésre kiválasztott moldvai csángó népballada szövege egy kegyetlen anyáról szól, aki nem tudja eldönteni, hogy kincseit vagy gyermekét válassza. A népballadákra jellemző belső ismétlések, visszatérések Kovács művének szerkezetére is hatással voltak, például a népballada visszatérő bolyongás-motívuma az oratóriumban wagneri Leitmotivként kerül feldolgozásra. Kovács az elbeszélő, az anya és a gyermek szerepét is egyetlen előadóra, a szopránszólistára bízta, de – amint azt a Pécsi Szimfonikus Körlevél 2000. decemberi számában is kiemelte – a zenekar dallamai és hangszerelése segíti a hallgatót annak felismerésében, hogy éppen melyik jellemet hallja.[8] Az orkeszter ráadásul a mű csúcspontján a „negyedik szereplőt", a szerző szubjektív véleményét, személyes reflexióját testesíti meg.[9] Arra, hogy a zenekari közjátékok nem csupán elválasztó részek, hanem szervesen folytatják, olykor megelőlegezik a történéseket, Tóth Péter is felhívta a figyelmet Café Momuson nem sokkal a bemutató után megjelent elemzésében. Kovács zeneszerző-pályatársa a zenei anyagok ötletességét, tematikusságát és gazdaságosságát is dicsérte.[10]

Kovács Zoltánt 1999 őszén bízták meg, hogy a 2000. évre kiírt operapályázaton győztes, ám szeptemberben váratlanul elhunyt Bozay Attila (1939–1999) Az öt utolsó szín című operájának második felvonását hangszerelje meg. (A mű további felvonásait Tallér Zsófia és Fekete Gyula alakították előadásra alkalmas formába.) Az opera bemutatójára 2000 októberében került sor, a kritikusok rendre kiemelték a hangszerelők hozzájárulását.[11]

Az opera bemutatásával egy időben kapott felkérést a MÁV Szimfonikus Zenekartól egy nagyszabású zenekari mű megírására. Ennek köszönhetően született meg az I. Szimfónia Szent Ágnes legendája nyomán, amely Kovács János vezényletével került bemutatásra 2001-ben. A négytételes programzene egyrészt zenei eszközökkel meséli el a Kr. u. 3. században élt Ágnes legendáját, másrészt – hasonlóan a Moldvai kantátához – magyarázza azt. Porrectus az ősbemutatóról írt kritikájában ugyan negatívumként említette a mű „szándékosan régies zenei nyelvét", leleplezte a Bruckner-, Sibelius-, Richard Strauss-, Csajkovszkij-, Debussy- és Wagner idézeteket, illetve „furcsa, zavarba ejtő zenei egyvelegként" hivatkozott a szimfóniára, azonban nem sokkal utána elismerte, hogy „elképesztően jól megírt partitúra az új programszimfónia", és „a tehetség mértéke […] lenyűgöző". Kiemelte továbbá, hogy „gyönyörűséges dallamok követik egymást", „a harmóniáknak íze, zamata van", a hangszerelés pedig „franciásan elegáns". Végezetül pedig ezt írta: „Talán nem túlzok, ha azt mondom, az utóbbi esztendők posztmodern neo-zenéjének (nem csak a magyarnak) ez az egyik csúcsteljesítménye."[12] A Café Momus recenzense kilenc évvel később ugyan a művet nem tartotta a Kovács-életmű kiemelkedő alkotásának, de elméje minden ellenvetését elnémította „az a szépség, amiről ez a programszimfónia tanúskodik."[13] A szimfóniát Kovács János még a bemutató évében Z-felvételre rögzítette a Rádiózenekarral, a MÁV Szimfonikus Zenekar pedig legközelebb 2010-ben adta elő a művet a Művészetek Palotájában.[14] Az alkotás a Budafoki Dohnányi Zenekar (2012 – Budafok, 2014 – Zeneakadémia) mellett a Miskolci Szimfonikus Zenekar műsorán is szerepelt (2006). A mű a 23. Zágrábi Biennálén, 2005-ben hatalmas közönségsikert és szakmai vitát kiváltva került bemutatásra.[15]

2003-ban az I. szimfóniát Zágrábban sikerre vivő Pannon Filharmonikusok jogelődje, a Pécsi Szimfonikus Zenekar házi zeneszerzője lett. Az együttes akkori igazgatója, Szkladányi Péter ösztönzésére íródott az Amor Sanctus című oratórium. A két, egymástól minden vonatkozásban elütő vers, Nicetas Te Deuma és Csorba Győző Amor Sanctusa is az Isten és az ember viszonyát jeleníti meg, de míg – Kovács értelmezése szerint – Nicetas Te Deumában a hívő tömeg élteti az Istent és nincsenek kérdések benne, addig Csorba versében a törékeny, egyedülálló, kétkedő ember viaskodik vele.[16] A kórus – amely a Nicetas-szöveg megzenésítését tartalmazza – tonális zenei világban mozog, a kontrasztot pedig ismert huszadik századi hangvételek – aleatorikus elemek, dodekafónia – jelentik, amelyek a Csorba-verset megszólaltató tenorszólista zenei anyagában és a zenekari kíséretben fordulnak elő.[17] A mű 2003 tavaszára készült el és két héttel a fő ösztönzést adó Szkladányi halála után, temetése napján szólalt meg először a pécsi zenekar és Nemzeti Énekkar tolmácsolásában, Fekete Attila szólójával és Hamar Zsolt vezényletével. A művet Pécsett 2007-ben megismételték, és ugyanebben az évben szólalt meg a darab elsőként a Zeneakadémián, a MÁV Szimfonikus Zenekarral.

Szintén egy vidéki szimfonikus együttesnek, a Debreceni Filharmonikusoknak készült a Kettősverseny trombitára és harsonára. A szólisták mellett az ütőkre is jelentős feladatot bízó, „karakterekben gazdag művet" a zenekar Horváth Bence és Farkas István Péter szólójával, Kollár Imre vezényletével mutatta be 2007-ben, a Művészetek Palotája „Magyar Szimfonikus Körkép" sorozatában.[18] A kompozíció, amely ezúttal sem a modernségével győzte meg a kritikusokat,[19] még a bemutató évében a Budapesti Nyári Fesztiválon is felcsendült, az eredeti hangszeres előadókkal, Kocsár Balázs vezényletével. Ugyanők 2010-ben lemezfelvételt készítettek a műből a Hungaroton számára, amely 2011-ben jelent meg.[20] Kovács Zoltán ezzel a művével nyerte el 2008-ban a Magyar Zeneszerzők Egyesülete negyven évnél fiatalabb zeneszerzőknek odaítélhető Istvánffy Benedek-díját.

A 2000-es évek nagy oratorikus és szimfonikus felkérései mellett igyekezett eleget tenni a kisebb megkereséseknek is. Az „igen jól megfogalmazott és egyben tetszetős", „könnyű műfajjal kokettáló",[21] trombitára és zongorára írt Capriccio brasiliano a 2002-es Pilisvörösvári Nemzetközi Trombitaverseny kötelező darabjának íródott 2001-ben. (2005-ben szintén ez a darab volt a verseny kötelezően előadandó műve.) A művet a svájci Editio BIM jelentette meg a keletkezése évében, amely így Kovács Zoltán első kereskedelmi forgalomban megjelent kompozíciója lett.

Hasonló felkérést teljesített Spagna című fagottra írt művével, amely a 2003-as pécsi Weidinger Imre főiskolai fagottverseny felső korcsoportjának volt a kötelező műve. (Ezt a művet egy szólófagottra írt ciklus kezdő művének is szánta, ám egyelőre a Spagnán kívül csak a Moldva [2004] készült el.) Több mint egy évtizeddel később, 2014-ben az Országos Klarinétverseny kötelező művének íródott az Elégia és Tangó klarinétra és zongorára.

A kerekasztal lovagjai a Budapesti Csellóegyüttes megrendelésére készült 2002-ben. 2003-ban – elsőként Kovács Zoltán művei közül – felvétel készült belőle a Hungarotonnál.[22] A mű variációs formájú induló, amely Dmitri Sosztakovicsnak (1906–1975) állít emléket. Címe azonban nemcsak a militarista (és Sosztakovics-) jellegre utal, hanem Artúr királyra is: a középkori kelta mondákból ismert uralkodó tizenkét lovagját ugyanis azért ültette egy kerek asztal köré, mert így asztalfő híján egyikőjük sem kerülhetett előtérbe a többiekhez képest. Ennek – Zelinka Tamás értelmezése szerint – Kovács darabjában is áttételes üzenete is van: Artúrt király olyan egyenlőséget teremtett meg lovagjai között, amelyre Kovács is törekedett a tizenkét cselló szólamának írása közben.[23] A darabból 2003-ban Vae Vicis címmel nagyzenekari változat is készült, amelyet Kovács János mutatott be a Duna Szimfonikus Zenekarral.

A 20. század másik nagy zeneszerzője, Bartók Béla emlékére íródott a 2007-ben Fejérvári János és fia, Fejérvári Zoltán által bemutatott háromtételes Szonatina brácsára és zongorára. A mű, „[a]mely bőven ad lehetőséget brácsistának, zongoristának virtuozitása megmutatására, táncos karakterű, változatos muzsika".[24]

Az évtized második felében vált ciklussá az Álomtáncok, ám a 2008-ban és 2009-ben komponált új részek nem versenyművek, hanem kamaradarabok: a második tánc oboára és hárfára, az „élvezetes, meseszerű" harmadik a Budapesti Klarinétkvartettnek íródott.[25] 2014-ben elkészült az első Álomtáncok klarinét-zongora változata is.

A 2000-es években is születtek darabok a Budapesti Vonósok felkérésére: Szeszélyes szerenád (2006) és a Wass Albert szövegeire, narrátorra és vonószenekarra írt Nyolcadik mese (2008), amely az óta több amatőr vonószenekar előadásában is megszólalt.

A vegyeskarra írt A csámpás legény (1995) után a következő kórusmű csak 10 évvel később, 2005-ben keletkezett (Kínai versek – ciklus nőikarra, 2005). Ezt további két felnőtt kórusmű követte: a Jöjj be hozzám nőikar (a Pro Musica leánykar felkérésére, 2006), illetve a Molnár Szabolcs szerint „tanulmányízű", de „összességében mutatós, hálás" Ave Maria vegyeskar (a Magyar Rádió Énekkarának felkérésére, 2008).[26] Utóbbi művet a Rádió Z-felvételen is rögzítette. Kovács 2009-ben Erdőn jártam címmel Kányádi Sándor szövegeire írt gyermekkarokat; ezeket a Kodály Iskola Gyermekkara mutatta be.

A 2010-es években újból több, nagyzenekarra írt Kovács Zoltán-mű került bemutatásra. A Gödöllői Szimfonikus Zenekarnak készült a II. Fagottverseny, amelynek 2012-es ősbemutatóját Duffek Mihály játszotta, a régizene-specialistaként hírnevet szerzett Vashegyi György vezényletével. A Moldvai kantátát bemutató Miskolci Szimfonikus Zenekarnak készült az Ady Endre verseinek hatására keletkezett II. Szimfónia (2013). Egy másik híres magyar alkotó, Csontváry Kosztka Tivadar képeinek inspirációjára készült el a Taorminai képek című zenekari mű (2015).

Kovács Zoltán zeneszerzői tevékenysége mellett előadóművészként is aktívan jelen van a zenei életben. 1991-ben megnyerte a Magyar Állami Operaház Zenekarának próbajátékát I. fagott helyre. Az Operaház Zenekarának tagjaként számos országba eljutott (Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Görögország, Anglia, Belgium, Németország, Svájc, Ausztria, Finnország, Japán, Omán, India, Új-Zéland). W. A. Mozart (K. 191/186e) és C. M. von Weber (op. 76, J. 127) Fagottversenyének, illetve Mozart (K.297b/Anh.C 14.01) és J. Haydn (Hob. I:105) Sinfonia concertantéjának fagottszólistájaként fellépett a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarával, a Liszt Ferenc Kamarazenekarral és a Pannonische Philharmonie Austria zenekarral. 2001-től kezdve az Új Concordia Fúvósötös tagjaként számos hangversenyt adott Magyarországon és külföldön.

Az 1990-es évek végére egyre több karmesteri feladatot – elsősorban kortárs művek betanítását –kellett ellátnia, aminek hatására 2002-től kezdődően posztgraduális képzésként elvégezte a Zeneakadémia karmesterképzőjét is. Karmesteri pályájának eddigi csúcsa a 2005 és 2007 közötti időszak, amikor egykori zeneszerzés tanszaktársa, Hamar Zsolt meghívására a Pannon Filharmonikusok betanító karmestere volt. Jelenleg is rendszeres vendégkarmestere a Budapesti Vonósok hangversenyeinek. Karmesterként elsősorban saját és más kortárs műveket vezényel, egyik kritikusa szerint mozdulatai „rendkívül informatívak", amelyek átsegítik az előadásokat a nehezebb pillanatokon.[27]

[2016]

[1] Jelen írás adatai – amennyiben nincsen külön jelezve – Kovács Zoltán személyes életrajzából származnak. Az életrajz egy korábbi változatának szerkesztett közlését lásd: Kovács Attila: „Kovács Zoltán." In Kovács Attila – Ivasivka Mátyás: Pécsi Concerto. Fejezetek Pécs zenetörténetéből. Pécs: Alexandra, 2011. 642–648.

[2] Kovács: „Kovács Zoltán", 642.

[3] Farkas Zoltán: „Temetni? Nem! Dicsérni...". Muzsika 39/2 (1996. február), 35–40. 39.

[4] Lásd például Malina János: „Konferencia koncertekkel. Földvári Napok – ötödször." Muzsika 43/9 (2000. szeptember), 8. illetve d[auner]n[agy]i[stván]: „Több mint ... (A Budapesti Vonósok a MűPában)." Café Momus 2007. 01. 23. http://www.momus.hu/article.php?artid=3923 (Utolsó megtekintés: 2016. január 27.)

[5] Kovács: „Kovács Zoltán", 642. illetve Malina, i. m.

[6] Idézi Kovács: „Kovács Zoltán", 642.

[7] Hegyesi Gabriella előadásáról a recenziót lásd: Dr. Geréb: „Változatok Kamarazenére." Café Momus 1998. 10. 16. http://www.momus.hu/article.php?artid=159 (Utolsó megtekintés: 2016. január 27.)

[8] Idézi Kovács: „Kovács Zoltán", 644.

[9] i. m.

[10] Tóth Péter: „Kovács Zoltán: Moldvai Kantáta." Café Momus 1999. 03. 05. http://www.momus.hu/article.php?artid=22 (Utolsó megtekintés: 2016. január 27.)

[11] Lásd például Tallián Tibor: „Forma és formátum. Bozay Attila: Az öt utolsó szín. Ősbemutató a Magyar Állami Operaházban (2)." Muzsika 44/2 (2001. február), 23.

[12] Porrectus: „Régi-új műfajok. Kovács Zoltán és Madarász Iván ősbemutatói." Muzsika 44/4 (2001. április), 38.

[13] BaCi: „Csoda és varázslat (A MÁV Zenekar a Szimfonikus Körképen)." Café Momus 2010. 05. 25. http://www.momus.hu/article.php?artid=5537 (Utolsó megtekintés: 2016. január 27.)

[14] i. m.

[15] Kovács: „Kovács Zoltán", 645.

[16] Tóth Péter: „Hit és kétely (beszélgetés Kovács Zoltánnal)." Café Momus 2003. június 16. http://www.momus.hu/article.php?artid=941 (Utolsó megtekintés: 2016. január 27.)

[17] Hollós Máté: „Művek bontakozóban. Kovács Zoltán: Armor Sanctus." Muzsika 46/2 (2003. február), 38.

[18] Kusz Veronika: „Magyar Szimfonikus Körkép 2007. A vidéki zenekarok seregszemléje (1)." Muzsika 50/4 (2007. március), 38.

[19] Lásd például Balázs Miklós: „Megtalált melódiák (A Debreceniek a MűPában)." Café Momus 2007. 01. 15. http://www.momus.hu/article.php?artid=3906 (Utolsó megtekintés: 2016. január 27.)

[20] Kovács, Zoltán: Double Concerto for Trumpet and Trombone / Tóth, Péter: A Winter's Tale / The Hammer of the Village. Hungaroton HCD32676, 2011.

[21] Stachó László: „Vántus társasága. Vántus Napok 2005." Muzsika 49/1 (2006. január), 30.

[22] Cellomania – hungarian contemporary music. Hungaroton HCD32108, 2003.

[23] Zelinka Tamás: „Csellómánia. A Budapesti Csellóegyüttes játszik." Parlando 45/3 (2003), 63–64.

[24] Eisenbacher Zoltán: „Tanítványok III." Parlando 54/3 (2012. május). http://www.parlando.hu/2012/2012-3/EZ-Tanitvany3.htm (Utolsó megtekintés: 2016. január 27.)

[25] Lehotka Ildikó: „Klarinét és szaxofon tanárnak, diáknak." Parlando 53/6 (2011. november), 49–51. 49.

[26] Molnár Szabolcs: „Öt este cimbalomra, tubákra, didzseridúra." Muzsika 52/7 (2009. július), 26–29. 28.[27] BaCi: „Barátból csábító (A Budapesti Vonósok a Körképen)." Café Momus 2009. 05. 11. http://www.momus.hu/article.php?artid=5160 (Utolsó megtekintés: 2016. január 27.)