Kuti Dénes

Kuti Dénes műveit nehéz kategorizálni. „Volt olyan méltatója, aki „tündéri »realizmusnak« nevezte festészetét, olyan is, aki a »mágikus-realista szürnaturalizmussal« rokonította, más »abszurd realista« felfogását hangsúlyozta, megint más a festő »naturális szimbolizmusáról« beszél. Legtöbben művei hiperrealizmusát emelik ki."[1] Azt gondoljuk, hogy munkáit leginkább afféle lírai hangvételű abszurd realizmusként lehetne beazonosítani – ha mindenáron keretek közé akarnánk szorítani a festő képeit -, „de valószínűleg ésszerűbb az a vélekedés, hogy Kutit nem lehet, nem is érdemes valamilyen izmus, áramlat, művészeti jelenség dobozába beskatulyázni."[2]

Kuti saját bevallása szerint arra törekszik, hogy amit fest, az részleteiben legyen realista, valósághű, egészében viszont abszurd, érthetetlen, mert a festő akkor éri el célját, ha a műve képes elgondolkodtatni, de úgy, hogy közben tessen is.

Bár hosszú éveken keresztül a MAMŰ (Marosvásárhelyi Műhely) tagja volt, de „tőle idegen az akcióművészet, az ilyen kollektív megnyilatkozás, a performance, a tájművészeti happening, az együttes konceptuális megnyilvánulás, ami a maműs társaságot jellemezte"[3]. Számára sokkal fontosabb az egyedüllét, mely a művészi alkotáshoz szükséges meditációt és a munkában való elmélyedését segíti. Kompozícióinak létrehozásában a fényképezőgépnek semmilyen szerepet nem szán, az alkotói folyamat során a természet szabad szemmel való megfigyelésére szorítkozik, a befektetett munkának pedig különös jelentőséget tulajdonít, a kreativitásnak úgyszintén. „Amikor a tájjal játszom, tudat alatt egy kicsit megpróbálok teremteni. (…) Valamennyire átformálom, némiképp idealizálom a természetet, amibe ha az ember belenyúl, valahogyan el is rontja. A képeimen talán ezért sincs ember a tájban. Én viszont láthatatlanul is ott vagyok, legalábbis oda képzelem magam."[4]

Művészetének fő témája a természet, képein újra és újra feltűnik az élénk zöld növényzet. „És fű borít mindent, harsogóan zöld, kora tavaszi fű."[5] Képei tehát első ránézésre a természet üdeségét, a tavaszt, az újjászületést juttatja eszünkbe. De a képek vajon tényleg a pozitív gondolkodásmód megnyilvánulásai? Egy 1998-as beszélgetésben a zöld szín iránt érzett vonzalmáról így vall: „Azt mondják, hogy a legviccesebb emberek sokszor a legszomorúbbak. Vajon nem mondhatjuk azt is, hogy aki a legzöldebb kifele, az a legszomorúbb befele? ...vagy annak vannak a legmélyebb titkai?"

A képein felbukkanó zöld árnyalatokat „sokan sokféleképpen jellemzik. Van, aki »ragyogóan nyers veronesezöldnek« látta (Molnár Dénes), más szerint olyan, mint a »tavaszi fű zsenge zöldje« (Szépréti Lilla), »lázálom-zöld meghatározással is találkozunk«, »zöld ragyogással« (Sebestyén Mihály), »csodazölddel« (Adonyi Nagy Mária). A német Hanna Styrie szerint Kuti Dénes »nem egy festménye valóságos zöld szimfónia«.[6]

Chikán Bálint művészettörténész ugyanakkor már korábban felfigyelt a képekből áradó nyugtalanságra, melyet a „természet hiperérzékeny, valósághű ábrázolása és a groteszk, lehetetlen helyzetteremtés ad". A festő maga erről így szól: „Képeim feszültségének is van magyarázata. Egyszer itt Szovátán, a Junger kanyar környékén sétáltam. Megláttam a selymes domboldalt. És akkor festettem egy tájat, ami olyan, mint egy lepedő. Részleteiben realista kép, egészében pedig abszurd. Innen a feszültség".

Kuti Dénes művein leggyakrabban az otthonától, Szovátától nem messze található Sóvidék kistájának természeti szépségeit festi meg. De „míg falusi utcaképeinek különleges, kevert zöldjei hitelesek, addig a tájképein (…) ugyanezen fénnyel teli zöldek valószínűtlenül, sőt idegenül hatnak. A sóvidéki erdők, fenyvesek, tisztások, legelők még verőfényben sem ilyen zöldek."[7]

Nagy Pál, a marosvásárhelyi Képzőművészeti Középiskola tanára több nemzedéket készített föl a művészpályára, ilyen volt Kuti Dénes is, akiben a festő-pedagógus elmélyítette „az újszerű látásmód igényét, ő hívta fel figyelmét a hiperrealizmusra is", mely a valóság jelenségeit olyan közelről, gyakran sokszorosára felnagyítva ábrázolja, ami a valóságban nem is létezik, legalábbis emberi szemmel nem érzékelhető... A rög című képének kompozíciója némiképp René Magritte Kastély a Pireneusokban című művének masszív sziklatömbjére emlékeztet. Bár a belga festőművész munkái közelebb állnak a szürrealizmushoz, azok aprólékos kidolgozottsága, letisztult, gyakran az emberi alakokat is nélkülöző kompozíciói és Kuti Dénes munkái között felfedezhetünk párhuzamokat. A Fordított perspektíva című festményen a fű és a virágok adják a horizontot, ami előtt a bokrokkal tűzdelt táj látható. „Sírhantja egy földbe süllyedő, mohos és kopott, feliratát vesztett követ mutat, de a pihenő test felett a környezetéhez képest jóval magasabb és dúsabb a fű. (…) Kuti szerint Értékeink egy nagy, rozsdás sittes konténerbe hányt könyvek és más emberhez köthető dolgok. Bőröndjébe pedig példásan behajtogatva és lekötve ott vannak Erdély fenyvesei, rétjei és felhős ege."[8]Képein a természetet sokszor különös helyzetben ábrázolja. Az eldobott mező című képen például úgy festette meg a tájat, mintha az ember könnyedén leránthatná róla a mezőt, hogy aztán könnyedén összegyűrje azt. E festménye kapcsán Nagy Miklós Kund azt írja, hogy van „valami szokatlan a rejtélyesnek, mégis oly valóságosnak tűnő, megmagyarázhatatlan látványban, a felforgatott szépségben, amelynek (később már Kuti-zöldként emlegetett) smaragdos ragyogásán valamilyen durva beavatkozás szürkéje ejtett halálos sebet"[9].

Kuti Dénes talán leghíresebb műve Az ösvény címet viselő paradox festmény, melynek reprodukciója elsőként a Múzsa 380. számában, 1999. februárjában jelent meg. A képen egy mezei csapás fordítottját láthatjuk - a fű épp hogy ott nőtt hosszúra, ahol az útnak kéne lennie, mellette pedig levágták, vagy még inkább: elszáradt, kikopott. A mű látványában, aprólékos kidolgozásában ragaszkodik a valósághoz, mondanivalója viszont korántsem egyértelmű.

Kuti első jelentősebb kiállítására még 1976-ban került sor Szovátán. A következő években - vidékre költözése nyomán - fordult művészetében a természet felé, ekkoriban festette Békés katicabogár című nagyméretű olajképét, mely által új színt vitt művészetébe. „Más volt, másságában frissebb, korszerűbbnek érzett kompozíció, mint amihez addig hozzászoktak a nézők. A derűs, élénkzöld, tarkán virágzó réten egy fémesen tárgyszerű, sötéten rideg fegyverhalmaz."[10] Az 1981-es esztendőt „a fa" analizálásának szentelte.[11]

Kuti Dénes az 1990 év folyamán a Marcali alkotótáborban vett részt, majd a keszthelyi Helikon szálló aulájában és Marcali Kulturális Központjának kamaratermében mutatta be munkáit Megyes Annával, Tóth Ferenccel, Nyíri Zoltánnal és Szabó Vilmossal egyetemben. Még ugyanebben az évben a Dohány utcai Metró Klubban rendeztek csoportos kiállítást erdélyi művészeknek. Ezen a tárlaton Kuti Dénes is szerepelt, a tárlatot Bereményi Géza nyitotta meg: „A kiállító erdélyi alkotók magas esztétikai és erkölcsi mérce alapján festenek, mintáznak. A stílusok határa meglepően tágas. Van akit a land art irányzata igézett meg, Kuti Dénes például ezt az új eszményt táblaképen közvetíti."

Ugyancsak 1990-ben a tragikus márciusi vásárhelyi eseményekre reagálva rövid időre visszatért a gesztusfestészethez. Requiem című képén „feltartóztathatatlan színlavina zúdul a mélybe, széles ecsetvonásokkal felvitt sötét árnyalatok – megszámlálhatatlan változatban feketék, sötétkékek, barnák, mélyzöldek, lilák – zuhannak a szakadékba, a kárhozatba talán. De mégsem, hiszen lenn a mélységben égő zölddé, sárgává, vörössé elevenedve, a feltörés reményét is megcsillantják.[12]" Képe, mely az 1956-os forradalom emlékkiállításán is látható volt, ma a szovátai városháza dísztermének falán lóg másodmagával.

A 2002-es évben, a marosvásárhelyi Kultúrpalotában Bandi Kati textilművésszel közösen rendezett kiállításán lehetősége nyílt legjelentősebb műveit kiállítani. A tárlat kapcsán jó kritikákat kapott. Majd egy évtizeddel később, 2013-ban a Nagysándor József utcai Kárpát-haza Galériában nyílt kiállításán a publikum tizenkilenc képét tekinthette meg.

A 2011-ben rendezett pekingi Kortárs magyar képzőművészeti kiállításon a kínai közönség harminckét másik képzőművész alkotásaival együtt Vérmező című munkájával is találkozhatott. A kép a zöld növényzet alól előtűnő vöröses földet ábrázolja, mely baljós hangulatot kölcsönöz a kompozíciónak. Ezzel szemben az egy évvel később, a Semmelweis Szalonban rendezett kiállításához kapcsolódó beszélgetés során Szemadám György úgy fogalmazott, hogy Kuti Dénes „képeit a derűs, vidám színek uralják, ami nem jellemző a kortárs magyar képekre. Véleménye szerint a festőművész képein két nagyon meghatározó dolog van: az egyik, a belső fény, ami a képekből árad, a másik pedig az emberábrázolás hiánya".

Kuti Dénes oeuvre-jében fontos szerepet játszik a vallás. Ennek jegyében készítette többek között A Golgota, A kereszt árnyéka vagy A kereszt ígérete című munkáit. A Mária-jelenés című festményének kompozíciója Courbet A világ eredete című művével mutat rokonságot. A mű a Várkert-bazárban tavaly megrendezett Boldogasszony-kiállítás legnépszerűbb munkája volt a diákok körében [13], amivel a festőművész részben elérte célját, mivel szerinte a művészet lényege, hogy „gyönyörködtessen, ajándékozzon és valami pozitívat adjon az embereknek".

[2016]

[1] Nagy Miklós Kund, Kuti Dénes, Pallas-Akadémiai Könyvkiadó, Csíkszereda, 2012, 6.

[2] Nagy Miklós Kund, i.m. 6.

[3] Nagy Miklós Kund, i.m. 16.

[4] Részlet a festő egyik Nagy Miklós Kunddal folytatott beszélgetéséből.

[5] Pálffy Lajos, http://mandarchiv.hu/cikk/2278/Borondjebe_hajtogatta_Erdelyt

[6] Nagy Miklós Kund, i.m.22.

[7] http://cyberpress.sopron.hu/article.php?id=2755

[8] http://mandarchiv.hu/cikk/2278/Borondjebe_hajtogatta_Erdelyt

[9] Nagy Miklós Kund, Kuti Dénes. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2012.

[10] Nagy Miklós Kund, i.m. 22.

[11] Chikán Bálint Médium, Képzőművészeti kiállítás Sepsiszentgyörgyön. Jelenkor, 1983/1., 85.

[12] Nagy Miklós Kund, 24.

[13] http://diak.budai-rfg.sulinet.hu/~kasza/Boldogasszony_KORR/maria.html