Laczák Géza
Ferenczy Noémi-díjas ötvösművész
Laczák Géza Baján született 1951-ben, de kétéves korában a család Szigetvárra költözött. Zenei általános iskolába járt, ahol hegedülni tanult és komolyan foglalkoztatta a zenei pálya gondolata. Ezzel párhuzamosan rajzszakkörbe járt és mivel bíztatást kapott, ebben az irányban haladt tovább tanulmányaiban. Szigetváron a vár jelentette a gyerekkori játszóteret és hamar lenyűgözték a középkori páncélok, ágyúgolyók, fegyverek és zászlók.
Középiskolai tanulmányait Pécsett kezdte meg a Művészeti Szakközépiskolában, ötvös szakon. Az első osztályban szigorú rosta volt a betűírás tantárgy a díszítőfestő tanár felügyelete alatt. Az ötvös szaktanár, Nádas Éva tervezést nem tanított. Másolatokat készítettek a növendékek különböző korokból hagyományos technikával. Kalapálással alkottak római tálakat, barokk serlegeket, középkori ivókupákat, népvándorlás kori tarsolylemezeket és cizelláltak vadászjeleneteket. Ekkor tanulta meg Laczák Géza a szakma alapjait. Nagy hatással volt rá Rétfalvi Sándor szobrász, aki a mintázás órákat tartotta. Magas színvonalú előadásai hatására egy életre elkötelezte magát a művészeti pálya és a plasztikai szemlélet mellett. A képzés elsősorban szobrászi szemléletű volt, mintáztak plasztilinből, agyagból, gipszből és a jobban sikerült kisplasztikákat ólomból meg is öntötték. Ebben az időben felkeltette érdeklődését a szobrászat és az építészet kapcsolata, a külső- belső- és szellemi terek viszonyrendszere. Nádas Éva tanácsára az Iparművészeti Főiskolán tanuló Péter Vladimír ötvösművészhez járt fel rajzaival, szobrocskáival, plakettjeivel, amiket ő nagyon alaposan korrigált. Ezek a látogatások már előkészületek voltak a főiskolára, ahová első jelentkezésre felvették 1970-ben ötvös szakra.
Az Iparművészeti Főiskolán abban az évben a felvételi fejmintázásból, fejrajzból és cizellálásból állt. Nagy hasznát vette a Péter Vladimírnál folytatott előzetes felkészülésnek, hiszen ötvöstárgy-tervezést nem tanult, a szobrászi szemlélet alkalmazása pedig nem volt célravezető. Mestere Engelsz József volt, akitől alapos képzést kapott a formakultúráról. A főiskola rektora Pogány Frigyes építész, művészettörténész volt, rajztanárai Gerzson Pál és Csík István festőművészek, szaktanára Pölöskei József ötvösművész, szobrászat tanára Illés Gyula. Az ötvösség oktatása féléves feladatok tervezése és kivitelezése formájában történt: tál, jelvény, váza, térplasztika, készlet, ékszer elkészítése. Addig folyt a tervezés, amíg a mester kivitelezésre alkalmasnak nem találta, csak akkor kaptak a tanulók nyersanyagot, eszközöket és szerszámokat. Jól felszerelt forrasztóműhely és gépműhely állt rendelkezésre szakoktatók felügyelete alatt. A szakmai tervezési végeredménye világosnak, jól láthatónak kellett lennie, ugyanis folyamat közben változtatásokra nem volt mód. Az időtúllépés vagy befejezetlen munka lehetőségének a kizárása önfegyelemre szoktatta a hallgatókat. A diplomamunka elkészítésére egy év állt rendelkezésre. A hallgatóknak helyszíneket kellett keresni a terveik fiktív bemutatására. A méreteket a főiskola anyagi lehetőségei és a rendelkezésre álló idő határozta meg. Laczák Géza a Fővárosi Nagycirkusz előterének egyik oldalfalát nézte ki, ahová egy cirkuszi témájú 80x200 cm nagyságú reliefet tervezett. A diplomamunkáját polírozott sárgaréz lemezből forrasztott technikával készítette, tűzzománc betétekkel. Nemcsak a cirkusz, hanem az annak környezetében lévő városliget és vidámpark hangulatát is visszaadja a dombormű. Formavilága absztrahált körhinta motívumokból, szélforgók, tükrös mézeskalácsok, zeneszerszám elemekből áll geometrikus felbontásban. A zománcozott alkotórészek színvilága a vurstli harsányságát érzékeltetik.
Pályakezdőként a jóval fejlettebb technikai lehetőségeket, a különleges ötvözeteket és technológiákat irigyelt a nyugati kollégáktól. A Csiky Tibor nevéhez köthető neokonstruktivizmus, Henri Moore amorf formakezelése és Bohus Zoltán letisztult acéllemez szobrászata hatottak az 1975-ben diplomázó Laczák Gézára. Diploma után tagjai lett a Művészeti Alapnak. Harmincéves koráig a Fiatal
Képzőművészek Stúdiója, harmincöt éves koráig a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület fogadta tagjai közé. A Miskolci I. Ötvös és Fémművészeti Quadriennálé sikerét követően a Magyar Képző és Iparművészek Szövetsége 1977-ben vette tagjai közé. A hetvenes évek második felében még tartott az építőiparban az ötvösművészek hiánypótló tevékenysége, a beruházások kötelező 2 ezrelékes művészetfinanszírozási összege is érvényben volt. Feliratokat, beltéri berendezéseket, kapukat, cégéreket készített. Egyedi vagy kisszériás tárgyakra a Képcsarnok és az Iparművészeti Vállalat adott megrendeléseket. Az Iparművészeti Vállalatnak saját kivitelező üzemei voltak, amelyek korlátozott számban ugyan, de igényeltek terveket, prototípusokat. Igazi sikert a saját műhelyben gondosan elkészített egyedi tárgyakkal lehetett elérni. Még szinte meg sem száradt a tinta a diplomáján, amikor a Hungexpo vásár rendezőirodája megbízást adott Laczák Gézának a Budapesti Nemzetközi Vásár díjainak elkészítésére. Hat éven át, évi két alkalommal, ősszel és tavasszal készített hat-nyolc Nagydíjat, és közel ötven Vásárdíjat. Szinte minden idejét kitöltötte ez a tevékenység, ugyanis évente kívánták az újratervezést ugyanarra az emblémára. Ezek nonfiguratív 30 cm, ill. 15 cm körüli kisplasztikák voltak konstruktivista felfogásban. Később a különböző szakvásárok díjainak elkészítésével is megbízták. A főiskolára jellemző már-már kötelező dekoratív szemléletmód ez időszak alatt alakult át benne lényegre törő, végletekig letisztult formavilággá.
1987-ben készítette el a Budapest X. kerületében a Gyakorló úti Közgazdasági Szakközépiskola háromméteres sárgaréz Óraplasztikáját. Kereszt irányban egymásba metsződő hengerek hordozzák a mértani középpontban elhelyezett számlapot, amely egyedi, digitális óraszerkezethez kapcsolódik. A vízszintes irányú kisebb henger végződései osztott félgömb alakúak, ez akusztikus hatású formai utalás az óra iskolai csengetésvezénylő funkciójára.
A nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején kezdett anyagkísérletekbe, amelyek részben a rézlemez hőeljárás általi gyűréséből, részben a rozsdamentes acél ezüstforrasztás általi formaképzéséből, illetve ezek egymásra hatásából alakított tárgyformálásból álltak. Vagyis ellenpontozza a gyűrt rézlemezt a polírozott feszített tükrös acél felülettel. Ezt a hatást minden műfajában alkalmazza. Munkái sajátossága a különleges színezés, amit „krómpatinának" nevezett el Laczák Géza. A túlmelegítés következtében az ezüst vagy sárgaréz lemez meggyűrődik, összeráncosodik, amely változatos felületeket eredményez. Magasabb olvadáspontú bronz vagy vas félgömböt helyez a lemez alá és így hevíti addig a pontig, amíg az ezüst vagy sárgaréz lemez képlékennyé nem válik és a saját súlyánál fogva rá nem ereszkedik az alatta levő fél golyóra. A lánggal való fémszínezés eredményeit kiszámíthatóvá tette azáltal, hogy polírozott és nikkelezett vagy krómozott lemezt tesz ki hőhatásnak.
1992-ben a Soproni Szent Erzsébet Kórháztól egy méteres villámhárító rézgömbre kapott megbízást, amely az építész elképzelése szerint függőleges cikkelyekből állt. Laczák Géza azonban a középsőt visszasüllyesztette és rozsdamentes acélból készítette el, ami osztódó sejtre emlékeztet, ezért funkcióváltáson esett át a mű és cégérként lekerült a bejárat fölötti terasz párkányára. Az alkalmazott tárgyból az épület rendeltetésére utaló térplasztika vált.
A rendszerváltás után a Magyar Külkereskedelmi Bank más pénzintézetek társaságában országos fiókhálózat kifejlesztésébe kezdett. Laczák tíz éven keresztül látott el különböző bankfiókokat lámpákkal, feliratokkal, kapukkal esernyőtartókkal, hamutartókkal, korlátokkal és egyéb berendezésekkel. Ezeket a tárgyakat azonban a következő felújításkor kidobták, ugyanis a tőkeerős bank mindig újabb dizájnra törekedett.
2006-ban a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készítette el a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Épületének ügyfélfogadó előterébe a 3,14 méter magas ÍR-ÁS című fali plasztikát. A mű megrendelésének célja írástörténeti emlékmű létrehozása volt, megmutatni az írásbeliség hatását az emberiség fejlődésére. Nagy hatással volt Laczák Gézára anyaggyűjtése közben a rosette-i kő lenyűgözte története. Eredeti méretben savmaratással rézlemezre vitte, majd alávetette egy fémgyűrési folyamatnak, amit addig a határig vitt el, hogy éppen csak felismerhető legyen az eredeti szöveg. Ez lett a háttere az egyik csúcspontján forgatható rozsdamentes acélkockának, amelynek kifelé álló három oldalára Bartók Béla Cantata profana kórusművének kottáját, Kölcsei Ferenc Himnuszának kéziratát és Bolyai Farkas Középponti és kerületi háromszögek tétele rajzát savmaratással alakította ki. A zene, a költészet és a mértani szerkesztés az írás kifinomult formái, az emberi kultúra fejlődésének lehetőségére utal. A forgó, fényes acélkocka pozitív elemként illeszkedik a gyűrött, összeégetett, színezett negatív háttérbe.
2010-ben készítette el a Szentendrei Műhely Galéria mediterrán hangulatú udvarába rozsdamentes acélból a Szökőkút és borkút című munkát. Három szivattyú működteti a víz-visszaforgató berendezést, csak a párolgásból eredő veszteséget szükséges pótolni. Medencéje egy száz literes víztárolót rejt, nyolcszögletű, különböző magasságú vízfogadókkal, amelyekhez mobil borkút csatlakozik. A szökőkutat kis áttört féltető zárja le, ahonnan a víz a medencébe jut. A rozsdamentes acél szerkezet az udvar kőburkolatához igazodó mészkőlapokat foglal magába. A mű teljes gépészetét is Laczák Géza tervezte. Megrendelési feladatok között mindig igyekezett időt szakítani öncélúnak tűnő formai játékokra, hiszen a fém kimeríthetetlen technikai lehetőségei mindig új tartalmak kifejezésére sarkallták. Ezekből a kísérletekből születtek meg a különböző térformák, amelyek sokszor évekig érlelődnek az alkotóban.
A főiskola után felhagyott a dekoratív stílussal és a hozzá közelebb álló neokonstruktivista felfogásban kezdett dolgozni Csiky Tiborhoz, Bohus Zoltánhoz és Lugossy Máriához hasonlóan. Anyaghasználatban is a rézről az acélra való átállásra törekedett, de az akkori hazai kereskedelemben nem volt zökkenőmentes ezek beszerzése.
A kilencvenes évek eleje óta az anyag és a technológia már nem cél, hanem csak eszközök voltak a tárgyai megvalósításánál. Laczák Géza a régi műfajok felé fordult, és igyekszik új tartalmakkal és formákkal megtölteni azokat. Vallja, hogy a tál, a doboz, a váza nem elavult műfajok, csak korszerűtlenül alkalmazzák azokat. Mivel ezek a tárgyak évezredek óta használatban vannak, a használhatóság követelményén túl érdemes újragondolni a funkció mai, megváltozott jellegét is.
Megbízásai jellegének a következménye, hogy mára szinte kizárólag nonfiguratív tárgyakat készít. A gömb, a kocka, a gúla, a kúp és egyéb geometrikus formák azonban megszemélyesülnek a keze alatt és különböző gesztusokat kezdenek el hordozni.
[2016]