Landgráf Katalin

Landgráf Katalin: Curriculum vitae

Szüleim a háború hányattatásai után találkoztak Miskolcon, majd Budapestre kerültek. Édesanyám és Édesapám a semmiből teremtett boldog, nyugodt gyerekkort, amelyben szabadon választhattam tehetségem és kedvem szerint.

Barcsay Jenő Művészeti anatómiája kiskoromtól kezdve az egyik legmeghatározóbb élményem volt, a rajzok szinte beleégtek a tudatomba. Tudtam, hogy rajzolnom kell.

Nagyon korán kezdtem tanulni a rajzolást, nem is volt kérdéses, hogy ez az én utam.

Ez az út a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolába vezetett, a textil szakra.

Nem textiles akartam lenni, de végül életre szóló elköteleződés lett.

Tanáraimtól – Rónai Éva (textil), Szűcs József (textil), Szabó Béla (rajz), Maksay László (művészettörténet) Kerényi Ferenc (magyar) - a maximumra törekvést, a mesterség szeretetét és tiszteletét tanultam meg. Életre szóló barátságot kötöttem Szittner Andreával.

Harmadikos korunkban, 1971 nyarán csöppentünk Andreával a Népművészet Ifjú Mestereinek táborába, Fadd-Domboriba, tulajdonképpen illetéktelenül, hiszen mi – akkor még – nem pályáztunk, de volt betöltetlen hely a táborban, és a mi iskolánkból hívtak résztvevőket. Bennünket ért a szerencse.

Elragadott minket az a hangulat, azok az előadások, szakmai programok és persze a remek társaság, ami ezeket a táborokat jellemezte.

A Fiatalok Népművészeti Stúdiójának megalakulásától kezdve tagjai voltunk, részt vettünk mindenben, táborban, kiállításokon, és a Stúdió legfantasztikusabb programjában is.

Ez a Népművelési Intézetben, minden hónap egyik vasárnapján megtartott találkozó, továbbképzés, „egyetem" volt, ahol a kor legnagyobb költői, történészei, néprajzosai tartottak előadásokat nekünk. Nagyon sok, fiatalon meg sem fogalmazott kérdésemre, felvetésemre kaptam választ, útmutatást.

Sokat gondolkoztam azon, hogy van-e „jogom" népművészettel foglalkozni. Családom nem kötődik egyetlen faluhoz, tájegységhez sem, hiszen a történelem összevissza dobálta Őket, Felvidék, Nyugat-Magyarország, Miskolc, Pécs, Kecskemét, Hódmezővásárhely, Szeged, Sándorfalva, Nagysomkút, Szatmárnémeti . . . egy-egy állomás felmenőim történetében.

Hova kapcsolódjak, választhatok-e hagyományt, vagy egyáltalán nem tehetem meg, hogy a népművészetet tekintsem mesterségem alapjának? Végül úgy gondoltam, hogy igyekszem megismerni a népművészet, illetve a mesterség csínját-bínját, hagyományait, szemléletét és ez lesz további munkám alapja.

***

Bár ellentmondásnak látszik, emellett mégis nagyon érdekelt a nagyüzemi termelés, az ipari tervezés is. Így többszöri próbálkozásra, de felvettek a Magyar Iparművészeti Főiskola szövöttanyag-tervező szakára. Addigra már nem volt kétely bennem, szövős akartam lenni.

Mestereim Bakay Erzsébet (tervezés), Málik Irén (textil), Bognár Mihály (textil), Kádár János Miklós (rajz) voltak. 1979-ben kaptam meg „szövöttanyag ipari formatervező művész" diplomámat.

1979–1999 között háziipari szövetkezetekben és a Pamuttextilművekben – és „folytatásaiban – szövöttanyag tervezőként dolgoztam.

Tervezői pályafutásom hosszú évek alatt, lassanként múlt el, a textilipar végelgyengülésével együtt. Nagyon szerettem gyári tervezőként dolgozni, szerettem, hogy szép tárgyakat adhatok az emberek kezébe.

1976-ban a Fiatalok Népművészeti Stúdióját megkereste Trencsényi László a népművészeti tábor gondolatával. Az első tábort még nagyon sok követte. Ez volt az első lépés számomra is a tanítás felé. Azóta nagyon sokféle formában volt lehetőségem tanítani kézművességet és szövést.

Amikor az Iparművészeti Főiskolán tanítottam egy szigorú, és sokak által „nemszeretem" tantárgyat (szövetszerkezettan), akkor azzal együtt a hallgatók tervezői szemléletének kialakulásához is szerettem volna hozzájárulni, a szövött textilek szerkezetében rejlő fantasztikus lehetőségeket szerettem volna megmutatni. Örömmel tapasztalom, hogy néhányuk munkájában látható ez a szemlélet! Nyilván nem csak az én érdemem, de reménykedem, hogy hozzájárultam.

***

1999 óta főállásban a Fóti Népművészeti Szakközépiskola és Gimnázium textilműves szakán tanítok és 2000 óta gyakorlati oktatásvezetőként – „művészeti vezetőként" – is működöm.

A sors különleges lehetőséget adott nekem ezzel, így egyértelművé vált számomra, hogy az összegyűjtött tudást kötelességem továbbadni. A tanításban, a kézműves tevékenységek tanításában mindig nagyon fontos motíváció volt számomra, hogy azzal, hogy megtanítom valaminek, akárcsak egy egyszerű tárgynak létrehozását, az alkotás, a teremtés örömét, „mágiáját" adom valakinek! Örömmel tapasztalom, hogy tanítványaink értéktudatos, önmaguk és mások munkája, teljesítménye iránt tiszteletet adó, boldog emberekké válnak.

2012-ben a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának rendes tagjává választottak.

Még nagyon fiatalok voltunk, amikor Szittner Andreával lehetőségünk volt a „Mesterségek" című könyvsorozatban a szövésről írni (1984). Ifjúságunk minden magabiztosságával fogadtuk el a lehetőséget, és ifjúságunk minden kételyével dolgoztunk rajta, tulajdonképpen éveket.

Szakmai munkám során a tanítás és a könyvek általi tanítás vált igazán fontossá számomra.

A textilek, s ezen belül a magyar és a világ minden kézzel és géppel szövött textiliája soha nem múló rajongást és megismerési vágyat kelt bennem.

Az összegyűjtött tudás átadása kötelesség és felelősség, nem sajátíthatom ki.

[2016]

Művek közgyűjteményekben

Szombathelyi Képtár, Szombathely