Mács József

Mács József – Dobos László és Duba Gyula mellett – a II. világháború utáni szlovákiai magyar irodalom első nemzedékének prózaíró kiválósága. Az ötvenes évek első felében, írói indulásakor versekkel kezdte, riportokkal és elbeszélésekkel folytatta, majd regényíró lett belőle. Elbeszéléseiben, regényeiben szülőfalujáról, Bátkáról, Gömör megye jó palócairól és a felvidéki magyarság veszélyeztetettségéről, sorskérdéseiről, megmaradásának esélyeiről konok hűséggel, rendíthetetlen elkötelezettséggel ír. Iparos (kőműves) édesapa gyermekeként falun nőtt fel, a felvidéki (szlovákiai) magyar parasztság ihletett ábrázolója és bátor szószólója lett. Az anyanyelv védelme, a magyar iskolák ügye és általában a nemzetiségi kérdés a hatvanas évek derekától, majd az 1968-as prágai tavasztól egyre nagyobb hangsúllyal van jelen irodalmi munkásságában és publicisztikai írásaiban. Sokáig 1968-ban megjelent Adósságtörlesztés című, vitathatatlan értékű regényét tartották legjobb könyvének, pályája csúcsának, megfeledkezve munkássága újabb eredményeiről. 1991-től, a Héttől nyugdíjba vonult Mács József szépirodalmi munkásságában megújulás tapasztalható. A mindennapos szerkesztőségi munkától szabaduló író több időt fordíthat az alkotásra, nemcsak több jelentős könyvet ír, de elindul pályája újabb csúcsai felé.

Gömör ősi kultúrája, a sárospataki kollégiumban elsajátított kuruc-protestáns szellemiség és a népi kollégiumi mozgalom társadalmi igazságosságot kereső radikalizmusa megfelelő szellemi muníció az irodalmi induláshoz. Tömörkény és Mikszáth, Móricz Zsigmond és a népi írók művei is lendületet adhatnának a pályakezdéshez. Az időpont nem kedvez, az úgynevezett szocialista realizmus szűkebb értelmezése és a sematizmus jellemzi ezt a kort, különös tekintettel az ötvenes évek első felére. Ez a kortünet Mács József korai írásaira, elbeszéléseire és riportjaira is rányomja a bélyegét. 1951-től a Szabad Földművesben és az Új Szóban publikál, verseket, könyvismertetéseket, novellákat és újságcikkeket ír. Szépírói munkásságának első évtizedében, ahogy a körülmények engedik, lassan, fokozatosan megszabadul a sematizmustól, a szocialista realizmus kötelező sallangjaitól.

Első könyve, a Végnélküli gyűlés 1955-ben jelent meg Pozsonyban, a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó gondozásában. Az alcím egyben műfaji megjelölés, falusi szatírákat és történeteket tartalmaz a kötet. Több itt a riport és a műfajilag nehezen meghatározható írás, mint a talán még zsenge, de ígéretes szépirodalmi alkotás. Mégis a Háromszázötven tyúk és egy tojás címűt átveszi és közreadja egy szlovák szatirikus lap, a Rohács. Ez a körülmény tágítja a szerző mozgásterét, ugyanis az Új Szó főszerkesztője a szlovák nyelvű közlésig a szatírától is tartott. Az első kötet felett Rácz Olivér mégis kimondta a kiadót is sújtó elmarasztaló ítélet: „[…] nem tartjuk jó tervgazdálkodásnak, ha valaki érőfélben levő gyümölcsből szüretel". A korabeli kritikusok – köztük Fábry Zoltán is – kifogásolták az induló Mács József írásainak anekdotikus jellegét. Az anekdota Mikszáth pátriájában, a jó palócok és a tót atyafiak földjén mégsem lehet szitokszó, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy Karácsony Sándor védelmébe vette és jellegzetes magyar műfajnak tekintette az igaztalanul leszóltat.

Fábry Zoltán érdemesnek tartotta a hangját kereső, írásaiban még kiforratlan, mégis egyéni vonásokat mutató fiatal írót a szigorú, de segítő bírálatra. Kétségtelen, hogy 1957-ben a Téli világ című elbeszéléskötet megírása és megjelentetése emelkedést jelent Mács József prózaírói munkásságában. Ez a korabeli kritikákból, Fábry Zoltán igényes elemzéséből egyértelműen kitetszik. A stószi remete dolgozata elég későn, 1960-ban került közlésre a pozsonyi Irodalmi Szemlében. Fábry Az igényesség műfaja című hosszabb tanulmányában külön szerkezeti egységet szentel Mács József elbeszéléskötetének. Rámutat a Téli világ novelláinak hibáira, szerkezeti gyengeségeire, a fejlődésrajz hiányosságaira, de a néhány biztató mondata arra enged következtetni, hogy a fiatal szerzőben megsejtette a későbbi jelentős alkotót. Például így fogalmaz: „Mács évszázados parasztjelzéseket fog fel és hosszú magyarázat helyett egy mondatba tudja sűríteni." Értékeli Gömör fiának „népközeli adekvát stílusát, érzékeltető ízességét".

Az 1959-ben megjelent Pipafüst nem novellákat, hanem riportokat tartalmaz. A Végnélküli gyűlésnél jelentősebb munka, de a Téli világot tekintve visszaesést jelent. A megjelenés évében az Irodalmi Szemlében Dobos László ismerteti, mint a második világháború utáni csehszlovákiai magyar irodalom második riportkönyvét. Itt a sematizmus ismét felerősödik. Dobos emlékeztet rá, hogy Mács első három kötetének írásait nehéz bárhova besorolni, mert a szerzőnél ekkor még nincsenek éles műfaji határok. A könyv erőssége, hogy nem lokális vagy provinciális, hanem Szlovákia teljes területét felölelik az itt közölt írások. A Pipafüstben szerkezete is figyelmet érdemel: riportfüzérekre tagolódik. Sajnos a legfőbb probléma még mindig az, hogy a dolgozó paraszt belépjen-e a szövetkezetbe vagy sem.

Mács József első kisregénye, A kamasz ifjúsági regény, 1961-ben jelent meg a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadónál. A történet az I. bécsi döntéssel Magyarországhoz visszacsatolt Felvidéken, egy Pelsőc melletti faluban játszódik. Az említett időszak politikai jelszavaktól mentes ábrázolására korábban, Mács könyve előtt, nem volt példa a szlovákiai magyar irodalomban. Cselekményes mű, így számíthatott a szélesebb olvasóközönség figyelmére. Magyar Bálint cipészmestert korán sírba viszi a pálinka. Síró özvegyet és négy éhes gyermeket hagy maga után. A legidősebb, a tizenhat esztendős Bálint a temetés után átveszi apja örökségét, egy viseltes tarisznyát. Inasnak szegődik, majd favágónak áll, így segít családja sanyarú anyagi helyzetén. Megkezdődnek a berepülések, bombázások. A család Forgács gazda udvarába kerül, ahol a színt rendezik be lakhelynek. Bálint, mint cseléd, az istálló dikóján pihenhet meg éjszakánként. Dolgoztatják látástól vakulásig. Csupán a gazdánéval való gyakori éjszakai szeretkezések visznek némi változatosságot és fülledt erotikát életébe. Bálint a háborús körülményeknek megfelelően leventeoktatáson vesz részt, majd bevonul katonának. Ausztriába irányított alakulatától kereket old, majd visszatér falujába. Egy tizenkilences veterán hatására a hegyekbe menekül, és az ellenállók közé áll. Käfer István kritikájában rámutatott, hogy a Téli világ néhány elbeszélése A kamasz tematikus előzményének tekinthető. Felhívta a figyelmet Mács József választékos nyelvhasználatára, mint a „népi nyelv gazdag kincsesházára".

A Megbillen az ég 1964-ben jelent meg Pozsonyban, a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában. Fékezhetetlen indulatok dúlnak a kötet néhány novellájában, különösen azokban, amelyek Móricz Zsigmond hatásáról árulkodnak. A hold rabjai az ötvenes évek első felének visszaéléseit, a kommunista kiskirályok hatalmaskodását tárja az olvasók elé. Kötetbe szerkesztése még a megjelenés előtt nem kis feszültséget keltett, a hatalom éber őrei meg nem akadályozták, de lassították a könyv közreadását. Szeberényi Zoltán kritikájában a Turi Dani-vérbőségű Szépe László és a férfiúi sérelmeit a nép adta hatalom eszközeivel megbosszuló Végh Miska tragédiába torkolló, szépasszony kegyeiért való vetélkedését kifogásolta. A társadalmi problémák nem sorvaszthatók szexuális indíttatású konfliktussá.

A címadó elbeszélés, a Megbillen az ég alantas, barbár cselekedetet örökít meg, drámaiságában Móricz Zsigmond novellájára, a Barbárokra emlékeztet. „A nevelt lányára szemet vetett apa erkölcsi »rövidzárlatának« története hatásosabb, árnyaltabban motivált. Még a túlzásnak ható kutya-jelenet is indokolható lélektanilag. Néhány zökkenő, felesleges kitérő ellenére végig megtartja drámai feszültségét, érzelmi telítettségét. Az író erkölcsi ítélete sem hagy kétséget maga után, a büntetlenül elsimulónak ígérkező eset ellenére sem ússza meg szárazon a bukott apa, lelkiismerete gyötrő háborgása lakoltatja." (Szeberényi Zoltán)

A Két finánc között önéletrajzi történet, 1947 őszén, szlovákiai magyar iskolák híján a tudásra vágyó fiatal Mács József tiltott határátlépésre kényszerül, hogy Sárospatakon, a református kollégiumban tanulhasson. Gondoskodó édesapja kíséri, aki fiánál jobban ért a határőrök nyelvén.

A Pataki diákok antológiákba illő, sikeres írás. A legáció után a gyanakvó apa éberen őrzi leánya erényeit a nagytermészetűnek vélt diáktól. Biztonság kedvéért szállásadóként inkább ő fekszik a diák mellé, hogy meghiúsítsa a csábítást.

1964-ben, a fent említett novelláskönyv megjelenési évében már készen volt, de nyomdába nem kerülhetett Mács József kisebbségi témájú regénye, az Adósságtörlesztés. A szerző 1964 áprilisától júliusáig Páskaházán dolgozott a kéziraton. Sejtette, hogy sok esélye nincs a közreadásra. Korábban a Hétnél hiába kísérelte meg Csehországba deportált magyarokról fogalmazott Nappalok és éjszakák című elbeszélése megjelentetését, Lőrincz Gyula visszautasította a kéziratot. Az Adósságtörlesztés nem magányos vállalkozás a szlovákiai magyar irodalomban. Korábban egyidejűleg a hontalanság éveinek keservéről, a Szudéta-vidékre telepítésről és a lakosságcseréről Rácz Olivér és Dobos László is írt. Mács József a Hétben, az Adósságtörlesztés 1968-as megjelenését követően az Író a könyvéről rovatban így vall: „A rimaszombati járásban születtem, Páskaházáról nősültem, s mindkét vidék olyan, hogy évszázadok óta élnek együtt és egymás mellett jóban, rosszban, örömben és gondban magyarok és szlovákok. A viszályt, az ellenségeskedést soha nem ők szították – az egyszerű emberek. Mindig valahogy máshonnan, felsőbb régiókból leselkedett rájuk a legnagyobb veszedelem. Hát ezt írom meg a regényben, ezeknek az embereknek az életéről, sorsáról beszélek az Adósságtörlesztésben.

Nem vándoroltak, nem költöztek, századokon át ugyanazon a helyen éltek, őseik nem is tudom, hányadíziglen porladnak a temetőben, s nem ők tehetnek róla, hogy az égbolt gyakran »változott« a fejük felett. Hol ide, hol oda szakították őket! Határ mentén élő emberekről szól a regényem, akik sok mindenben mások, különbözőek, mint a legtisztább etnikumban munkálkodó többiek, gondolkodásuk is más, a pénztárcájuk is más, s akiknek a hátán csattan legtöbbször az ostor. Hősöm egy olyan tanító, akinek nincsenek »gyermekei«. Tábornok hadsereg nélkül – tanító gyermek nélkül! S ezzel azt is elárultam, hogy az Adósságtörlesztés című regényem kiindulópontja a jogfosztottság, a csehszlovákiai magyarság legnehezebb, legtragikusabb esztendei… Persze nem csupán negyvenöt-negyvennyolcról szól a történet, hiszen az emberek élete nem fér el három esztendőben."

A regény értékeire Magyarországon elsők közt Görömbei András mutatott rá: „Nehéz időt elevenít meg Mács József regénye. Bánatos lírával, sorsadta helyzetismerettel. Nincs azonban olyan keserűség, melyben olykor át ne villanna a vidám tréfa vagy a könnyes humor. Ezek is az élethez tartoznak. Mács József regénye a teljes életet mutatja, s hogy a fájdalom több, arról a történelem tehet. A kiszolgáltatottság számos változata, az ártatlanul szenvedő határmenti emberek sorsa pedig egyre türelmetlenebbül követeli a végső megbékélést, a ma még sajnos utópiának látszó határok nélküli Közép-Európát."

Mács József könyve, az 1979-ben Pozsonyban megjelent Kétszer harangoztak társadalmi és lélektani regény. Kritikusai jó néhány esetben értetlenül vagy kevés megértéssel fogadják a főhős, az elmagányosodó Cséplő Károlyné Boda Hermin rögeszméjét, miszerint veszélyeztetve látja a nehéz körülmények között, keserves erőfeszítések árán felépített házát. Azt a vér szerinti leányára, majd leánya öngyilkossága után unokahúgára (nevelt lányára) hagyta volna, de ő is önkezével vetett véget életének. Cséplő Hermin üldözési mániáját a kisiklatott magyar történelem, Trianon, a Don-kanyar minden áldozata, a felvidéki magyarság három esztendőre le nem szűkíthető hontalansága táplálja. Öccse a második világháborúban a kárpáti honvédő harcokban veszti életét, menye tragédiáját egy bombaszilánk okozza a háborús pusztítás idején. Cséplő Hermin szeretteinek alkoholizmusa vagy öngyilkossága a történelmi traumákból, nemzeti vagy nemzetiségi tragédiákból következik. Innen vezethető le a házat, lakást, örökséget féltő üldözési mánia is. Kroó András megfigyelése szerint Mács József regényeinek írói ereje a jellemrajzban keresendő. „Kevés jellemző adatból, néhány szóból is tud figurát teremteni – ezúttal leghitelesebben Hermin férjét, a szófukar parasztgazdát vagy annak sógorát, a »tudós« vargát körvonalazza. Végül […] ereje még a Kétszer harangoztak tárgyhoz, hangulathoz illő stílusa, amely ott a legsimább, a legélvezetesebb, ahol az író a mértékkel használt népi fordulatokkal, paraszti képekkel, hasonlatokkal él."

Mács 1981-ben, a Madách Kiadónál megjelent Szélfúvásban című regényében az előítéletes gondolkodás ellen emeli fel a szavát, és rámutat az otthontalanság, a kilátástalanság súlyos problémájára, a kisebbségi lét nyomasztó voltára. Hargitai Gergő, a regény hőse a hontalanok útját járó, otthonra, emberi közösségre vágyó földönfutó. Észak-Erdélyben született talált gyermek, akit a Hargitán a pásztorok neveltek fel. A világégés vége felé nem katonaként, hanem leventeként fogságba ejtik a románok. A háború előtti kisebbségi lét és a hadifogság keserves tapasztalatait megélve, a vasgárdisták kegyetlenkedéseitől tartva nem kíván visszatérni szülőföldjére. Egy felvidéki magyar faluban keres menedéket. Jól végzi munkáját, megkedvelik, esélye van, hogy beilleszkedhessen, gyökeret eresszen.

Úti okmánya, igazolványa nincs, kilétét, nemzeti hovatartozását nem tudja igazolni. Hiába ismer több magyar népdalt, mint a falubeliek, elterjed róla, hogy román. Mint betolakodó „idegent", kiveti magából a gyanakvó közösség. Kiss Dénes a Szélfúvásbant olvasva így értékelte a szerző alkotói módszerét: „Mács József, bár a legegyszerűbb eszközökkel alkot, valójában remekel, ahogy felépíti a mondanivalóját. Ahogy a szimfóniákat erősítik az egyes tételek s fokozatosan hozzák összhangba a több szálon futó mondanivalót, az író is hasonlóan teljesíti ki s hangolja össze gondolatait. S talán törvényszerű, hogy végül is befejezetlen a mű – nem tudhatjuk meg a főhős valódi sorsát."

Mács József 1982-ben, a Madách Kiadónál ifjúsági regénnyel, A vesztessel jelentkezett. Két, egymással összefüggő hosszabb novellából vagy kisregényből áll a könyv. A fülszöveg szerint: „Mindkettő ugyanannak a gömöri falusi gyermekhősnek – a szerző egykori énjének – gyakran humoros, mégis fájdalmas alaphangú története, egy örvényes, a szlovákiai magyarság számára csaknem végzetes korból."

Az első történet a Hasszán című elbeszélés. Az I. bécsi döntést, a felvidéki bevonulást követő „kis magyar időben", az 1938–1944 közötti esztendőben játszódik. Hőse iparos-kereskedő családba született kamaszkorú fiú, akinek legfőbb vágya, hogy lóval, szekérrel, földdel rendelkezzen, parasztgazdaként élhessen. A fiú lóimádata hatalmas méreteket ölt, a szülők mégis inkább taníttatni szeretnék jóeszű fiukat. A lóra vágyó kamasz annyira beleéli magát a már-már rögeszmés gondolatba, hogy az iskolában, tanára biztatására hatalmas meggyőző erővel, megjelenítő képességgel mesél elgondolt, megálmodott lováról, Hasszánról, mintha az valódi, hús-vér paripa lenne, persze az ő tulajdonában. Amikor leleplezi magát, senki sem hiszi el, hogy a hitelesen megjelenített ló nem létezik. Az író az adott politikai körülmények között éppen, hogy érintheti könyvében az I. bécsi döntést és a felvidéki bevonulást, de annak csak a fonákját mutathatja meg.

A második történet, A vesztes a második világháború után, a hontalanság éveiben játszódik. Megszűnnek a magyar iskolák, így az apa fiát tót faluba viszi, szlovák szóra. A sokat emlegetett „híd" a nehéz időkben is összeköti a különböző nyelveken szóló nemzeteket, nemzetiségeket.

1988-ban a pozsonyi Madách Kiadónál jelent meg a gömöri szerző újabb regénye, a Temetőkapu. A korábbi könyvhöz, a Kétszer harangoztakhoz hasonlóan a lelki élet egyik defektusát mutatja be az író, egy leányanya egyre zaklatottabb lelkiállapotának ábrázolásával. Amióta az emberiségnek és az egyes népeknek irodalma van, a leányanyaság újra és újra feldolgozásra váró visszatérő téma. A vidék társadalmában különösen szembetűnő az ilyen eset, a megesett leányt kibeszéli a falu. Akkor is elítélik, ha nem ő a hibás, hanem erőszak áldozata lett. A regényben a megesett leány úgy kíván fordítani a sorsán, hogy fogadalmat tesz: a férfiaktól távol tartja, megtartóztatja magát. A hónapok, az évek teltével a leányanyát egyre jobban gyötrik a félelmek és a hátborzongató képzelgések. A regény a törvénytelen gyermek temetésével kezdődik. A pszichés zavar őrületté terebélyesedik, a leányanya a férfinemet megtestesítő űrhajós vélt közeledése elől menekülve a sírból kiássa halott gyermeke porló csontjait és biztosnak gondolt menedékhelyre, egy kriptába menekíti. A felvidéki regény erdélyi irodalmi párhuzamára Czine Mihály hívta fel a figyelmet; rámutatva Szilágyi István Kő hull apadó kútba című regényének balladás drámaiságú, rokon világára.

Az Égig érő palatábla 1993-ban jelent meg, Mács József első rendszerváltás utáni köteteként. A szerző egy vegyes házasságban, idegen környezetben, Csehországban született kisfiú eszmélkedésének, szellemi gyarapodásának történetét ábrázolja, és bemutatja egy gömöri falu életét. Cselényi László az író eszközein, kifejezésmódján elmélkedve állapítja meg: „Az immár nyugdíjas korba került Mács, az Égig érő palatábla a bizonyíték rá, nem adja fel a versenyt. S úgy nem adja fel, hogy korábban meglelt stílusát sem adja fel egy tál lencséért. A mai olvasó, a fiatalabb kortárs néha szeretne új hangot lelni régi szerzőitől, ám végül is lehet, hogy az írónak lesz igaza. Hisz divatok jönnek, stílusok mennek, de a problémák maradnak. S Mács a problémák pártján áll."

Úgy tűnt, hogy a Magasság és mélység című Mács-regény 1973 januárjától folytatásokban megjelenik a Nő hasábjain. Végül csak három részlet közreadására kerülhetett sor. A szerzőt – művében megmutatkozó pártellenesség vádjával – kizárták a CSKP-ból, és a sajtónyilvánosságot is megvonták tőle. További vád, hogy nem a hivatalos helységnév-használati szabályoknak megfelelően írta le egy Árva megyei település nevét: Alsókubin. A regény akkor, 1973-ban, a Madách Kiadóban ki volt szedve és kiadásra várt, de a részközlések körül támadt vihar után nem jelenhetett meg. Jóval később, két évtized elteltével juthatott el az olvasóhoz. Annak idején Mács Józsefet szlovák vidékre, Árva megyébe küldte a Hét szerkesztősége, hogy ott riportot készítsen. Mégsem a termelés eredményei után érdeklődött a gyárakban, szövetkezetekben, hanem a különb témát választott magának. Az őt kalauzoló hölgy, Kozákné sorsa jobban érdekelte. Őt faggatta ki múltjáról, főleg arról, hogy Pozsonyban végzett pártmegbízatása, oktatói munkája mellett miként lett egy családos ember, egy magyar újságíró szeretője. A megesett leányanya oktatói munkája és pártkarrierje hamar véget ért. Büszkén tartotta magát, senkinek sem árulta el gyermeke apja nevét.

Mács József fő műve, legjelentősebb könyve az 1998 és 2001 között kötetenként megjelent tetralógia, a Somorján, a Méry Ratiónál kiadott Öröködbe, Uram… Ez a regényfolyam családtörténet, helytörténet, társadalomrajz, önéletrajz, közép-európai történelem és a kisebbségi sors leírása. A teljes mű megjelenését követően Juhász Nagy János újságíró száz évünk hiteles krónikásának nevezte Mács Józsefet. A kortársak – Cselényi László, Duba Gyula és Tőzsér Árpád – izmusokra és irodalmi szekértáborokra való tekintet nélkül elismeréssel szólnak a szerzőről és a tetralógiáról. Mács József fő műve, legjelentősebb alkotása megírásához más források mellett felhasználta nyugdíjba vonult édesapja családtörténeti és önéletrajzi feljegyzéseit, így szemtanúk segítségével pontos képet festhetett a századforduló Magyarországáról, az egykori Felvidékről és Gömörről.

Az Öröködbe, Uram… első kötete, az Apám regénye a századfordulótól 1931 áprilisáig, az író megszületéséig árnyalt korrajz, társadalomrajz keretében követi az édesapa küzdelmes életének történetét, megosztja az olvasóval mindazt, amit az apa megélt. A második kötet, A Kos jegyében 1931 áprilisától 1947 nyaráig mutatja meg az idők változásait, különös tekintettel Gömörre, Bátkára és a Mács családra, a kőmívesmester apára, aki egy időben a szövetkezeti boltot vezeti, és öntörvényű fiára, a későbbi íróra. A harmadik könyv, A sötétség gyermekei 1947 őszétől 1957 januárjáig mutatja meg Mács József és szerettei sorsát, a felvidéki magyarság küzdelmét és megpróbáltatásait. A negyedik kötet, Az üstökös visszatér két évtized figyelmet érdemlő történéseinek gazdag tára Mács József Új Szótól való elbocsátásától az édesapa haláláig.

Duba Gyula az első kötet megjelenésekor A tények költészete címen értékeli Mács József regényét. Megállapításai mind a négy kötetre érvényesek: „Az író módjával használ metaforákat, nem él az átvitt képi ábrázolás módszerével, a szimbolizmust is elkerüli. A közvetlen és pontos magyaros stílus nyelvezetén beszél. Dramaturgiáját az élet folyása és az időben történő eseménysorok rendje határozza meg. Megkapó szöveg keletkezik, olvasmányanyaga mellett lenyűgözőnek is érezzük. Jó érzéssel olvassuk, hatalmába kerít, sodrása magával ragad. Hatásán gondolkodva rádöbbenünk, hogy a szöveg varázsa rejtettnek tűnő, mégis ható líraiságában rejlik. A szabályos és tömör kijelentő mondatok sajátosak költészetében. Úgy érezzük, valahol a lelkünk mélyén szólítanak meg. S amikor ennek okát kutatjuk, keressük a szöveghatás alapvető indítékait, váratlanul és meglepően a tényekre bukkanunk! Megsejtjük a mindennapi dolgoknak, az élet puszta tényének költészetét."

Tőzsér Árpád, az egykori vitatárs Mács József könyvének helyét a felvidéki magyar irodalomban már a második kötet megjelenésekor pontosan látja: „Mács József műve a szlovákiai magyar írásbeliség második világháború utáni történetéhez úttörő jelentésű. Az emlékiratnak és vallomásos önéletrajznak azt a szociográfiai tárgyiasságú műfaját ugyanis, amelyet irodalmunkban a hetvenes évek legelején az erdélyi Sütő Andrásnak sikerült kimunkálnia, a felvidéki tájhoz, lélekhez, történelemhez a nevezett két könyvével a pozsonyi szerző alakította hozzá." Tegyük hozzá, Duba Gyulának, a Vajúdó parasztvilág szerzőjének és Beke Györgynek, a Barangolások Erdélyben eddig megjelent két kötete írójának is komoly érdemei vannak a társadalomrajz megírásában. Beke arra is példa, hogy a riport felől is el lehet jutni az igényes művelődéstörténethez és a szociológiához. (Mács nem ezt az utat járta.)

Cselényi László, a negyedik kötet, Az üstökös visszatér elolvasásakor Mács József írásművészetének eddig nem látott értékére figyel fel. Mács Jószef a történelmi szembenézés írója, aki a feledésre ítélt múltat őrzi emlékében és írásában. „Az ő nemzedéke alig tíz évvel idősebb csak tőlünk, ötven éve együtt hadakozunk, vitatkozunk, veszekszünk egymással, s mi, Pozsonyba csak 56 után érkezők, alig tudunk valamit arról, mi történt 49 és 56 között. Mács kinyitotta Pandora szelencéjét, kiengedte a szellemet a palackból. S ez szerintem irodalomtörténeti tett."

A Bolondok hajóján közel egy évtizeddel az Öröködbe, Uram… zárókötete megjelenését követően, 2010-ben jelent meg Pozsonyban, a Madách-Posonium kiadásában. Ez a könyv Tersánszky Józsi Jenő Kakuk Marcijához, Tamási Áron Ábeljéhez, Nyirő József Uz Bencéjéhez hasonlóan pikareszk regény. Legfontosabb regényalakja, Szeplős, Jaroslav Hasek Svejkjével is rokonságot mutat. A könyv alapgondolata egy történelmi, politikai blöffre, abszurditásra épül. A trianoni békediktátum előkészítő tárgyalásai során Benes elhitette a békecsinálókkal azt a szemenszedett hazugságot, miszerint az Ipoly hajózható folyó. A mindenre képes, jég hátán is megélő Szeplős arra vetemedik, hogy e kiagyalt tétel igazságát bizonygatja Csehszlovákia-szerte, talán mind a mai napig. Mács József ma is időszerűnek érzi a különös témát, műve több, mint múltidézés: „Mi valamennyien Benes és Szeplős hadnagy nem létező vízi járművén hajókázunk immár kilencven esztendeje. Állandó veszélyben Az életünkbe bekavaró viharos szélben." Ez a könyv megújulást jelent a szerző írásművészetében, aki újabb műve tükrében az abszurd és a groteszk felé halad. Éppen történelmi realizmusa kívánja így.

2014-ben Miskolcon, a Felsőmagyarország Kiadó gondozásában jelent meg Mács József legutóbbi regénye, Az elcsatolt vagon. Ez a könyve is bizonyítja amúgy gazdag eszköztárának bővülését, az abszurdnak és a groteszknek írásművészetében való ismételt megjelenését. Történelmi tény, hogy a második világháború után a csehszlovák állam megbízottai teljes szabadságot élvezve toborozták Magyarország ismét megcsonkult államterületén a szlovákokat, települjenek szláv véreik ősi földjére, Szlovákiába, a Csehországba hurcolt vagy a kényszerű lakosságcsere útján Magyarországra telepítendő felvidéki magyarok helyére. A regény főhőse, Kovács István a felkínált sors reményében szlováknak vallja magát, hogy visszatelepülhessen Szlovákiába. A Miskolcon működő Visszatelepítő Bizottság előtt nem csupán szlováknak vallja magát, hanem okmányokkal bizonyítja légből kapott állítását. Valójában felvidéki magyar volt, aki családjával habánfalvi házába kívánt újra beköltözni. Kiállították számára a vágyott engedélyt, és Ózdon egy vagont is a rendelkezésére bocsátottak, visszatelepülését segítendő. Az „elcsatolt vagont" azonban hozzákapcsolták a Gömörből Csehországba deportált magyarok szerelvényéhez. Habánfalva helyett Glügön kötött ki családjával, ahonnan nem volt visszatérés.

A hagyománytisztelet és az újítás harmonikus egyensúlyban van Mács József írásművészetében. Önazonosság-tudatunkat erősítő gazdag életműve az egyetemes magyar irodalom megkerülhetetlen értéke.

[2015]