Mezey Katalin

Mezey Katalin 1943-ban Budapesten született. Felmenői között földművesek, iparosok, gyári munkások, értelmiségiek is voltak. Számára, egy interjúja tanúsága szerint, életre szólóan fontos és meghatározó volt a családja alapját képező mentalitás, hogy az anyagi javaknál többre tartották az emberi-erkölcsi értékeket. Nagy hatással voltak személyiségére szülei és anyai nagyanyja is, akik a háborút követő években nagy erőfeszítéssel dolgoztak megélhetésük biztosításán. Világnézetét a család erkölcsi értékrendje, átélt keresztény hite és 20. századi keserű történelmi tapasztalatai döntően meghatározták: két nagyszülője is a mai határokon túlról származik: anyai nagyapja Szatmárban (Erdélyben) nőtt fel, apai nagyanyja a mátyusföldi Nádszeg (Felvidék) szülötte volt. De a családi emlékek a 1919-es budapesti kommünről, a 2. világháborúban szerzett keserves tapasztalatok is a történelemlátásának fontos tényezői lettek, mint az is, amit a fordulat évét, 1949-et követően a „proletárdiktatúra" természetéről, a téeszesítésről stb. kisgyermekként megtudott. Az '56-os forradalom napjait kiskamaszként élte meg, ekkor lett életre szóló élménye a szabadság, majd annak elbukása.

A „Kilencek" Elérhetetlen föld (1969) című antológiájával indult költői pályája, és ezzel hosszútávra kivívta az akkori politokrácia, de az irodalmi élet hivatalos hangadóinak is az ellenszenvét, ugyanis a kilenc fiatal költő (köztük Oláh János, Utassy József, Kovács István, Kiss Benedek) maga válogatta, szerkesztette meg bemutatkozó versgyűjteményét, kikerülve a paternalista kultúrpolitika mindenható megmondóembereit. Ez a törekvésük annak idején legalább annyira botrányt keltett, mint verseik elkötelezett történelmi tudata és szabadságélménye: az, hogy „a torkonvágott forradalmak pirosát és gyászát viselték belül" – ahogy a kötet előszavában Nagy László írta, aki Mezey Katalin pályakezdésének is meghatározó segítője volt.

Első önálló kötetét 1970-ben adta ki a Magvető Kiadó (Amíg a buszra várunk), amelynek versei a dalformától (Fohász utoljára, Hidegebb lesz, Nagycsütörtök, nagypéntek), a plasztikus képiségtől, a szabadon és könnyedén kezelt költői formáktól, gondolatritmusoktól (Színes kép, Nyugtalan kikötő, Kormos szél, A hontalanság évszaka, Ünnepeink) a hatvanas években feltűnő avantgárd irányzatokig, az abszurd megjelenítésig, a képversekig ívelnek (Kifutópályák, Vékony álom, Így készül, Amíg a buszra várunk). Bár az '56-os forradalom emlékét idéző – egy egyetemi folyóiratban 1963-ban még megjelent – verse, a Nem változol (később: Október) nem kerülhetett be a kötetbe, az Amíg a buszra várunk, a Rendjeleink, a Kifutópályák sorai a forradalom leverését követő évtized egész magyar társadalmát jellemző kudarcélményt, a megfelelni nem tudást és nem akarást fejezik ki: „Ki lehet úrrá / az erősebbeken? // Ki lehet úrrá / a hatalmasokon? // A túlélőknek fontos az / erkölcsi / győzelem is. // Nem ismerem / az ellenállás törvényeit. // De mit ismerek akkor / egyáltalán?" (Kifutópályák) A szürkeségtől, a mindennapok rutinjától szenvedő fiatalság kitörésvágyát, kiábrándultságát és reménytelenségét több vers is megfogalmazza (Ismét az utaknak, Mire jó?, Erőnk, Miféle világ ez?, Vadrózsás domb). Ez a költő minden emberi kapcsolatát meghatározó érzelmi és gondolati alapélmény visszaköszön a kötet szerelmi lírájában is, relativizálja a boldogságról alkotott képet, így nélkülözi az önfeledtséget, a beteljesedés, a párkapcsolat fiatalos könnyedségét (Visszatérő sorok, Szerelmem, Ismerj rám, Nyugtalan kikötő). A kötet szakmai fogadtatása jó volt, különösen a korai, József Attila, Nagy László, Weöres Sándor költészetének hatását magukon viselő verseit ismerte el a kritika, míg a képverseket, az avantgárd lírai darabokat kevésbé értékelték.

Ennek ellenére a költőnek nyolc évig kellett várnia második verseskönyve kiadására, és 1978-ban is csak Nagy László közbenjárásának köszönhette a megjelenését. Az Agyagtanulmány (Szépirodalmi Könyvkiadó) Mezey 1968 és 1975 között írt verseit tartalmazza, amely első három ciklusában az Amíg a buszra várunk záróverseinek avantgárd útkeresését folytatja, abszurd és talált versek, szöveg- és formakísérletek nagy változatosságát nyújtja. Konkrét témák feldolgozásánál is sűrűn alkalmaz absztrakt megfogalmazást (Vőlegény, Szerkezet, Kút 1–2, Fénykép, Elhatárolódás, Beszéd, Nemzetiségi kérdés, Kompozíció, Ajánlott énekek). A kötet Anyagtanulmány című ciklusának külön érdekessége a szó, mint eszköz és a matéria találkozása. Ehhez a ciklushoz tartozik az Eltávozott szavak című vers is, amelyet Határ Győzőnek ajánlott, és amelyben az a veszteség kap hangot, amit az 1956-ban kivándoroltak jelentenek. „Akik elmentek, elvitték magukkal a szavakat is… Sehol sincs, amiről beszélünk, a szublimált szív, mégis minden szavunk esszencia. Ha kinyitom az üvegcsét, elszökik, ahogy elhangzik, nem igaz. A szavak tömények, a világ híg, s a világ tömény, a szavak hígak… Megszólaltatom magam időknek idején át egy árva papírdarabról, s máris ketten vagyunk, akik egy nyelvet beszélünk." A Szárazföldi tél című ciklus versei súlyosan hordozzák édesapja betegségének és halálának képeit: „novemberben / hálóingben / teste / az úttestre kerül / ajtónyitás / (két egyennadrág / lépked / a feje körül)" (Vég). A kötet egyik legfontosabb témája ez a veszteség (Áttűnés, Képek, Napló, Följegyzés, Rekviem I–II., Emlékvers), valamint a kettejük elrontott és immár lezárult viszonyából sarjadó fájdalom (Hiányos tánc).

A Választás című ciklusban a versszöveg sokszor még erősen kódolt, mégis jól azonosíthatóak a költőt foglalkoztató kérdések. A hétköznapok monotóniája (Két véletlen, Reggel) és meddő küzdelmei (Küzdelem, Töredékek az „Ördög politikájá"-ból) pesszimizmussal töltik el (Kezdet és vég). Ezt erősíti az is, hogy szakmai pályájának alakulását kilátástalannak ítéli: „recsegünk, mint őrlőben kavics / diódarálóban a héj" (Jövő), hisz mindenhová csak „előre megváltott jeggyel" lehet eljutni (Eszme futtatás). A politikához való viszonyát a viszolygás hatja át. Nagyon zavarja, hogy a rendszer megfigyeli: „Rólam kiderül majd, / hogy üldözési / mániában szenvedek. / Hogy róluk / mi derül ki – / elképzelni is / rettegek." (Üldözési mánia). Miután történelmi hagyományai vannak nálunk a kudarcra ítéltetésnek (A folyamszabályozó), az adott körülmények közt még a fennmaradás is megkérdőjeleződik számára (Fennmaradás). Családját gondozó emberként látja személyisége, ideje, ereje állandó megosztottságát, az időzavar áthatja mindennapjait, akár csak a mulasztások tudata, a társadalmi lét sokféle szorongató fenyegetettsége, a szeretetkapcsolatok kiszolgáltatottsága (Naplótöredék, Választás, Türelmetlenség borít el, Két egymást követő perc között a szakadék, Reggel a kertben, Mégis, Anteusz ébred), a sokféle feladatból fakadó testi-lelki kimerültség: „Nem tudom vinni már terhemet, Uram. / Más életekkel megrakva gazdagon / Hozzád fohászkodom. // Mostoha gyermeke / pénznek, hírnek, sikernek, / képességeim elődbe hullt hevernek." (Nem tudom vinni már).

Édesapja halálának motívuma végigvonul Mezey Katalin második kötetén. Nem csak a gyász fájdalma ihleti ezeket az írásokat: a költő számára ő volt a mérték, az értékrendje beleivódott a gondolataiba, azonosult vele: „Ameddig élek, bennem élsz, / ameddig élek. / Kerek, konok fejed / és a köves, rossz véredények."(Ameddig élek)

1979-ben jelenik meg Mezey Katalin első prózakötete, a Zöld vadon, benne egy kétrészes kisregény (Két kudarc) és egy elbeszélés (Búcsú). Előbbi a nevelés és nevelhetőség témáját egy általános iskola mindennapjaiban és egy fiatal édesanya első kisbabája nevelésének eseményeit követve közelíti meg. A Búcsúnak egy fiatal (lány) a hőse, aki egy vidéki gyárban kezd dolgozni, és az új környezetben, ahol már nincs körülötte a család védőburka, fokról fokra ébred rá személyisége körvonalaira, sebezhetőségére és az önmagáért viselt felelősségre.

Első mesekönyvét Csutkajutka meséi címmel 1983-ban adja ki a Móra Kiadó. Az állatmese fejezet humoros történetei az ezopuszi mesék rokonai. Csutkajutka történetei vidéki környezetben játszódnak és az élénk képzelettel megáldott gyerekhősök kalandjait mesélik el. A szerző gyermekeiről és a család kedvenc állatairól szóló meséket is olvashatunk a kötetben, valamint kóstolót kapunk a szerző gyermekverseiből is.

A hetvenes évek kisvárosi világába visz Mezey Katalin első – és eddig egyetlen – nagyregénye, az Élőfilm (1984, Szépirodalmi Könyvkiadó), amelynek főhőse egy 21 éves fiatal lány, aki a középiskola elvégzése után varrónőként kezd dolgozni egy vidéki üzemben. A regény a szocializmus korszakának háttérvilágát, egy korrupt rendszert modellez. A főhős keresi a helyét, keresi a társait, miközben megkísérli, hogy kitörjön a hosszútávon szürke rutint kínáló környezetéből. Fiatalsága révén kiszolgáltatott a hatalmukkal visszaélőkkel szemben, életét meghatározza széteső családja, nem tud a maga ura lenni, sodródik, és sodródás közben belefut akaratával, meggyőződésével az ellenkező élethelyzetekbe is.

Harmadik, Újra meg újra című verseskötete 1985-ben jelenik meg Weöres Sándor ajánló fülszövegével (Szépirodalmi Kiadó). „Ritka költő, még a legnagyobbak között is, aki olyan fogékony a mindennapi apró szenzációkra, mint Mezey Katalin. A napi élményeket úgy tudja versbe és verssé varázsolni, hogy felsóhajthatunk: ilyen a valóság, ez a valódiság és keresetlen őszinteség! Dörgő, megrázó, nagy eseményekkel valószínűleg semmit se tudna kezdeni, de a városi lakás, a bentről kifelé nézett természet, a család: kifogyhatatlan meglepetésekkel szolgálnak a költőnőnek. (…) Mezey Katalinnál nincs elvont emberiség, hanem a környezetébe tartozó emberi lények egyenként vagy kis csoportokban, minden fájdalmukkal és kevés örömükkel. S az emberek körül ott röpül a sok levetett ing, mosatlan tányér, szobasarok gyűjtötte, szeretett hulladék (…) minden felolvad ebben az együttélésben, mely csupa izgatott rezgés, de végső lényegében csupa szeretet."

Ezért a könyvéért ítélik oda Mezey Katalinnak a Füst Milán-díjat (1985), amelyet Weöres Sándor kezéből vehet át. A kötet formailag és tematikailag is érett költészet foglalata. Családversei – nem egyszer életképszerű rajzukkal – a családot ellátó, mellette kenyérkereső munkát vállaló, de művészként is dolgozó ember őrlődéséről, boldog-fáradt gondolatairól tudósítanak:„Vetetlen ágyak, / lógó takarók / közepén ülök, /orosz verseket / fordítok. / Kenyérért, pénzért, / nem titok." (Nem titok). Öniróniával megírt versek sora szól így a „kis világról": Ha nem is úgy, Végletek, A lélek néha, Zsoltár. Ezek sorában említést érdemel két kísérleti vers is, amelyekben humoros témaleltárt készít: saját életadatait mintegy betáplálja egy számítógép „mesterséges intellektusába" (Mezey Katalin, a komputer első saját költeménye; Mezey Katalin, a komputer második saját költeménye). Apa- és anyaversek idézik meg a korán eltávozott édesapa hiányát és rajzolják be a természethez mélyen kötődő, a tudhatatlant tudni látszó édesanya személyiségét (Nézem, Újra meg újra, Anyám mindig tud valami újat, Salátamag).

A kötet verseinek másik visszatérő témája a személyiség és a társadalom, a „nagyvilág" viszonyának megjelenítése. Ezek között is figyelmet érdemelnek önarckép-versei, melyek a szabadsághiányos lét légszomját is érzékeltetik (Azonosítás, Ruhák, Nagy kérdés). A modern kori ember veszélyérzetét a „szigorúan ellenőrzött" „szocialista" társadalom bezártságélménye kiszolgáltatottság-tudattá fokozza, amit a mindennapok rajzában, máskor expresszív víziókban jelenít meg a költő: „Mert nem engem igazolt az élet, / önmagamat számkivetve élek. / Szaremberek levegőjét szívom, / s elrothadok még innen a síron…" (Honvágy Arany János után). Nincsenek illúziói, a világ számára elidegenedett közeg, amely az emberi gyarlóságra és nem az erkölcsi értékekre, nem az igazságra épít, és ezt mindenki a saját bőrén érzi. (Japánkakasunk halálára, Ne tépjétek szét, Védtelen, Úgy halok meg, Egy régi témára).

Érzékeli, hogy a személyiség fejlődését, lehetőségeit meghatározzák, olykor tragikusan korlátozzák a kor viszonyai, a történelem menetét alakító ideológiák és a velük takaródzó, kíméletlen hatalmi törekvések (Ha Krisztus még egy esztendőt megér, Úgy halok meg, Apokalipszis, Régi hibánk, Mentem). Fájdalmasan látja a legnemesebb emberi célok és értékek esetlegességét, a társadalom rideg közönyét:„A világ fényes / almája a kezemben, / arany tükrén / törött fogam / karcolást sem hagyott" (Ki hitte volna?).

A materiális lét végessége és az emberben mélyen gyökerező abszolútum utáni vágy ellentmondásának feloldásával küzdenek a nyolcvanas évek közepén született nagy gondolati versei: „A lánc egyetlen láncszemének lenni, / de amíg – érezve, tudva –, mint az Isten, / akinek csak a kéznyomára lelni / könnyű, mégis minden azt sugallja: nincsen." Felismeri, hogy az ontológia örök kérdése „gondolkodó nádszál"-létünkből törvényszerűen következik: „van-e kajánabb csapda a tudatnál? / van-e fájóbb a lét-nemlét sebénél, / melyet gyógyítani jobb gyógyszerre vágynál / az egyedül létező létezésnél?" (Credo) Az anyagi valóság vizsgálatánál elakadó, „felvilágosodott" tudományosság egyfajta „csakazértis" mentalitást keletkeztet, amikor az intellektus önként mond le arról, hogy megválaszolhatatlan kérdéseire a metafizikai, szellemi valóságban keressen választ (Attól félek, Üdvözletek).

Mezey kiútként ismeri fel azokat a menekülő-ösvényeket, amelyeket az emberi jóság, a szeretet, a méltányosság tapos ki: „Lehet, nem olyan volt a világ, / amilyennek írta Tömörkény, / de túlélte sok végzetes baját / ez a szelíd, szívbeli önkény" (Lehet, nem olyan).

Megrendülten állít emléket pályakezdését segítő mesterének, Nagy Lászlónak is: „Ma vádol már, ami akkor csak tompán sajgott: idő előtt föléltük kőszikla erejét. S elfújta a betegség, akár egy tollpihét." (Nagy László) Ezeknek a tapasztalatoknak köszönhetően jut el, ekkor még csak a metafizikai létre irányuló kérdések feltevéséig: „Ó, lélek pestise, romlékonyságtudat. / Megleljük valaha az orvosságodat? (Ez marad)

1986-ban jelenik meg Lyukak az osztálykönyvben című regénye a Móra Kiadónál. Hősei általános iskolás kislányok. Az osztálykönyvből kiradírozott rossz osztályzatok kapcsán sok oldalról és sokféle megvilágításban rajzolja meg a szerző a tanár – diák, osztályközösség –, az egyes tanulók viszonyrendszerét, a barátság és a szolidaritás, a gyermeki és a felnőtti felelősség kérdésköreit is bejárva. Az iskolai élet hétköznapjait átitatja az ötvenes évek embertelen, gyanakvó politikai légköre. Árnyalt jellemrajzok teszik élettelivé a történetet, amelynek tétje az is, tud-e megoldást kínálni a gyermek nehéz helyzetére a főhős családjának a rendszerrel szemben álló világnézete, erkölcsi alapállása.

A Levelek haza című regény (1989, 1990, 2017) az '56-os forradalom idején az édesanyjával külföldre menekült kamaszlány-főhős történetét bontja ki barátnőjének írt, de végül el nem küldött levelei segítségével. Levélről levélre formálódik ki a 2. világháború utolsó éveitől egészen az 1957 nyaráig tartó történet, amelyben az egymást követő tragédiákat csak a családtagok mindig felülkerekedő összetartozástudata, megértő szeretete teszi elviselhetővé. Az új életet kereső édesanya így sem tudja jóvá tenni a háború és a rákövetkező politikai rendszer okozta sebeket és veszteségeket, de ha kényszerpályán is, a regény hősei végül megtalálják a maguk útját, kibontakozását. Ez a regény 1990-ben elnyerte az Év Könyve-díjat (IBBY-díj).

1987-ben jelenik meg Mezey Katalin Kivala Palkó Nemlehet-országban című meseregénye, amely egy világjáró vándorlegény, valamint barátja és hűséges kísérője a Vaskályha útját követi egy olyan országban, ahol a háború megszüntetett szinte minden életet. Kalandjaik során elérkezik az a nap is, amikor a pusztítást okozó, vértes katonákat legyőző Jó király visszatér országába és megjutalmazza a sokat szenvedett túlélőket, köztük Kivala Palkót, Vaskályhát és új barátjukat, Annát, a nélkülözések közt felnőtt, életrevaló kislányt.

Válogatott és új verseinek kötete, a Szárazföldi tél (1991, Széphalom Könyvműhely). A könyv három új versciklust is közread. Ezekben is megszólalnak Mezey Katalin költészetének eddig is legfontosabb témái: a személyiség-közösség kapcsolatának feszültségeiből született versek tónusában egyfajta távolságtartás érzékelhető, a múlt és a jelen képeinek egymásra vetítése során a költő maga rajzolja meg – mint a sorozatfénykép a mozgás fázisait – az elmozdulás irányát és jellegzetességeit (Járnék a házban, Azelőtt és most, Fiatalasszony mondja, Ahhoz, Sanzon, Sors jelentés, Hunyadi László, A körön kívül). A személyiségnek a külső világgal való kapcsolatát meghatározza az erősebbek, a hatalmi pozícióban lévők élet iránti közönye és az ebből fakadó kiszolgáltatottság, eltévedettség-érzet (Szentivánéji álom, Vándor dalok).

Mezey Katalin az okokat keresve önmagát is – mint a társadalmi-történelmi konfliktusban alulmaradt, vesztes fél egyik képviselőjét – vizsgálat tárgyává teszi: „…aki egyszercsak rádöbben arra, hogy / a sírba épp az ő jövője száll. / Nem trónörökös már. Inkább fattyúnak / tartják. Illetlenül fölösleges…" (Hamlet-változatok). Ez juttatja el a személyiségben rejlő ellentmondások belátásához, amelyek a belső törvénnyé vált erkölcsi értékrendhez való ragaszkodásból, az önfeladás elutasításából is fakadnak (Önvizsgálat, Kínai vers)

A két egyforma királyfi című drámakötete (1994, KÉZirat Kiadó) öt színművet tartalmaz: a Hely és idő játékai című abszurd egyfelvonásos 1969-ben született, először 1970-ben amatőrszereplők, 1971-ben az Universitas Együttes mutatta be (rendezte: Bodnár Sándor), 2010–2011-ben Molnár János rendezésében a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad nagy sikerrel adta elő, szerepeltek vele anyaországi fesztiválokon is. A Két egyforma királyfi az azonos című magyar népmese felhasználásával készült kétrészes, lírai-filozófiai „lassújáték". Család című egyfelvonásosát hangjátékként mutatta be 2001-ben a Magyar Rádió Rádiószínháza (rendezte: Kőváry Katalin), a Guiscardus és Gismunda pedig az azonos című széphistória nyomán készült kétrészes verses dráma. Szerepel a kötetben Arany János Toldijának színpadra írt változata is. További drámai alkotásai közül „A lángon ördög ül – hangjáték Szapolyai János királyról" című munkáját 1996-ban mutatta be a Rádiószínház (rendezte: Kőváry Katalin), A Kivala Palkó Nemlehet-országban című mesejátékot 2002-ben (rendezte: Kőváry Katalin), Az őrangyal csípése című hangjátékot 2003-ban (rendezte: Bognár Mónika), majd az Ismernek téged című kisregényt 2015-ben mutatta be a Rádiószínház. További drámai művei: Nemigen bujdosása (kétfelvonásos mesejáték, kézirat), Petőfi Sándor: János vitéz (verses színpadi játék, kézirat).

Ötödik verseskötete a Párbeszéd (1991–2002, Felsőmagyarország Kiadó), amelyben „a gyermeki úgy áll a játékos közelében, hogy utal a szó keresztény tartalmára is, arra az Ártalmatlan állapotra, ahol az érzékek alszanak. Hogy Mezey Katalin Párbeszéde Istent megszólító, Isten felé forduló párbeszéd, kellően bizonyítja a Párbeszéd, a Fohász vagy az Adj uram némaságot című vers a kötet élén, vagy az Uram, aki, a Visszatérés, az Imádság fonala, az Ahogy fény-ezredéveket, az Isten a pusztulásra gondol vagy Az Isten, mint egy megunt feleség című versek a kötet vége felé, s ebből a párbeszédből olyan erőteljes sorok hallatszanak ki, mint: „Akár a rozsdás késeket, / egymással köszörül / minket az Isten." (Akár a rozsdás késeket)"– írja kritikájában Weéry Imre. A kötet másik meghatározó témája ismét a történelmi idő, amelyet most a magyar társadalom egészét megmozgató világpolitikai és gazdasági „rendszerváltozás", a változás és a változatlanság játszmája határoz meg (Dal a véletlenről, Helyzetdal, A bukott ember, Történet, Egy ember ül, Újra lejátszódik, Álarcos álarcos, Utazás). Minden változás az igazság pillanata is, amikor az új helyzetben kell megtalálni az élet folytatásának lehetőségét. A jövő kétségessé válása feszültséget, a „mindent vagy semmit" kérdését veti fel: „Egy nagy kártyaadósság, / olyan ez a kis ország. / A kártyára feltette / valaki, s elvesztette.../ Hát megfogyva, szegényen / a batyúk tetejében / ülünk, s várjuk a végét, / a dobok perdülését…"(1996). A történelmi idő egyszersmind a személyes életidőnk is, az idő, mint múlandóság is egyre fontosabb helyet kér a lírai témák sorában (Bizonytalan, Két őszi strófa, Aki most észrevétlenül, Jeleket vélhetnénk, Negyven felé, Koszta Rozália).

Az Akár a rozsdás késeket című ciklus a kötet legmegrázóbb része. A hétköznapi tárgyak túlélőkként idézik meg a rég elhunyt édesapát (Emlékek ingei). Az édesanyjához fűződő, konfliktusokkal teli kapcsolatot is átértékeli az egymásrautaltság, a betegség, a halál, a gyász. Megrendüléssel és empátiával rajzolja meg a test és vele a személyiség pusztulását meg a gyász új életkorszakot bejelentő állapotát (Játszunk anyámmal, Születésnapi labdarózsák, Akár a rozsdás késeket, Új este ez, mindenben új, A gyászeset).

A kidöntött kerítés (2003, Széphalom Könyvműhely) novellafüzér, amelyben a gyermekkor történetei sorakoznak. Kísérlet ez a könyv is arra, hogy az írás segítségével átmentse egy új idősíkba mindazt, ami nyomtalanul elmúlt. A gyermek látószögéből megrajzolt történetekben a töredékes tudást a gyermeki fantázia ellenpontozza, a történelmi kor, az ötvenes évek abszurditása ennek következtében válik olykor komikussá, és a szeretet teszi szorongatottságában is meghitté.

A Holdének (2007, Széphalom Könyvműhely) Mezey Katalin gyermekverseit gyűjti egybe. Témájukat és verselésüket tekintve is széles skálát mutatnak ezek az írások: a népdalszerű, kötött formában születettektől (Madarak repülése, Hej, legények, Áprilisban) a világ dolgainak ciklusokba rendezett bemutatásától (Járművek) a tréfás vagy komoly életképekig (Anyák napja az óvodában, A Mindent Leejtő néni, Ó, a macska, Amikor én autózom, Túl sok a lyukas zokni odaát). A formai játékok, a költői kifejezés lehetőségeinek feszegetése és a fantáziagazdag, de kiszolgáltatott gyermeki létnek, mint az ember archetipikus állapotai egyikének felidézése, egyaránt szerepet játszik a szépen illusztrált kötet életteli verseiben (illusztrációk: Oláh Katalin és Oláh Mátyás László).

2002 és 2010 között született verseit a Bolygópályák című kötetében adja közre a költő (Széphalom Könyvműhely, 2010). A számára lényeges témákat külön, tematikus ciklusokba rendezi. Az Uram, ha nem vezetnél című a költő hitét szólaltatja meg, akit a nehézségek vezetik el Istenhez: a szenvedés elviselését a hit próbájának érzi (9. stáció, Még mindig tervez, Uram, aki). A ciklus címadó verséről írja Simon Ferenc: „arra is jó példa, hogyan lehet magas színvonalon, egyszerre megfelelni a teológiai és esztétikai elvárásoknak: 'Uram, ha nem vezetnél / mindég tüskés utakra, / aligha ismernék rá / sorsomban kéznyomodra. / Uram, ha nem vezetnél, / akkor senkim se volna, / aki vergődő, lázas / lelkemnek válaszolna.'" (Eső VII. évf. 4. sz., 2004. tél). Korábbi, Isten a pusztulásra gondolt verse folytatásának tűnik a kötetben az Örökre rab című, amely az embernek a sátánhoz fűződő illúzióit sorakoztatja fel. (Örökre rab).

A Nem szerep és a Férfi és nő című ciklusok az emberi kapcsolatokról szóló versek foglalatai. A költészet itt nem a kitárulkozás eszköze, hanem a jelenségek néven nevezésére, bemutatására, a problémák feldolgozására szolgál. Verseinek visszatérő témája a hűség. A férfi-nő viszonynak többféle asszimetriája nem egyszer humoros megfogalmazásban jelenik meg: „Azt várja mind, hogy dícsérj, igézz és udvarolj, / hinni akarja, mindez valóban neki szól. / Hipnotizáljad őt, szinte követeli, / és hogy hazudj, hazudj, hazudj folyton neki…" (Terített asztal) Ironikus monológokkal jellemzi az emberi gyengédség vámszedőit: „Higgye csak mindhalálig, / szeme lehúnyásáig / szerelmem mindegyik, // Fájdalmas hűségemről / delejes nézésemből, / kínzott ábrázatomból, / tűnődő homlokomról / olvassatok! A hallgatásaimból, / elharapott szavamból / higgyétek meghatottan: / csak tiétek vagyok." (A fogoly Hermész) „Simul, szorongat, kényeztet, ígér, / sír, könyörög, zsarol és fenyeget, / mégis azt teszi, amit te akarsz, / könnyen az újad köré tekered…" (Kettős bordícséret) A tökéletlen szeretetkapcsolat, az emberi kiszolgáltatottság drámai, fájdalmas, mert befejezett állapotát is megszólaltatja: „De sokat is kellett szeretnem, / hogy rámordítsák: – Takarodjál! / De sokat kellett sírnom ahhoz, / hogy könnyeimet kinevessék…" (Öregasszony mondja).

Az Október hazalátogat ciklusában a történelem és egyes ember, történelem és emberi közösség, nemzet kapcsolatának – kataklizmák okozta – fénytörései kapnak szerepet. Tragikus hangvételű, de maró gúnnyal megírt versekkel találkozunk ebben a fejezetben: „Veszélyes a szabadság-részeg, főként, ha nem is kér kegyelmet, / veszélyes csőcselék a szellem, maga írná a történelmet. // De a szellem nem tér a sírba, szabadon száll, nem köti semmi, / amint a test zárja fölpattan, többé nem lehet rabbá tenni..." (Október hazalátogat). Mezey Katalin társadalmi-történelmi tárgyú költészetének olyan fontos darabjai sorakoznak itt egymás után, mint az Európai megfigyelő, a Népdal, a Ne hívd vendégül, a Lelki gyakorlat, a Boldog, az Előbb ízleltelek.

„A szavak jelentésmezőinek legtávolabbi kapcsolódási pontjait leli meg és köti össze egymással a Mezey-vers. Ezzel az aktussal idézi elő a késleltetett hatást, nyújtja meg a vers befogadásának idejét. Ettől olyan látványszerűek a hosszabb versek: az Elmentek szánkózni, A város, a Születésnap, ötvenes évek, a Kettős bordicséret, az Álomversek, A fogoly Hermész, a Látja Isten, a Hívtál, hiába nem hallottalak, az Október hazalátogat, a Berekfürdői gyászdalok, s kedvencem a kötetből, Az arpinói rozmaring.

A Mezey Katalin-vers azonban, túl az alkalmazott módszeren, mindenekelőtt: utolérhetetlenül gyengéd, hogy azt ne mondjam: anyai. Óvó, átkaroló természetű, nem az egót nagyra növeszteni szándékozó apróságok, az élet leglényegét pótcselekvésekkel helyettesítő »csipkeverés« költészete, hanem a teljes létezés elfogadásának természetből fakadó gesztusát gyakorló." – írja a Bolygópályák című kötetet elemezve Kemsei István (Az eszköztelenség eszközei. Győri Műhely, 2010.)

2014-ben a Magyar Napló Kiadónál jelenik meg a szerző új prózakötete, az Ismernek téged, amely két kisregényt, A kidöntött kerítés kibővített változatát és az Ismernek téged címűt, illetve további elbeszéléseket foglal magában. A negyvenes-ötvenes évek gyermekhangon megszólaltatott világát az '56-os forradalom történetei, majd egy, a forradalom tragikus utórezgéseit hordozó, hatvanas években játszódó kisregény követi. Az Ismernek téged főhőse egy fiatal nő, akinek fokozatosan nyílik ki a szeme és érti meg az ismert történetek valódi rajzolatát, miközben maga is megszerzi első csalódásait: a fiatalság gyanútlanságát fokozatosan megkérdőjelezi a jelent is meghatározó, mindenben jelenlévő múlt.

Mezey Katalin összegyűjtött és újabb verseit (Ajánlott énekek) 2016-ban a Magyar Napló Kiadó 520 oldalon jelentette meg. A kötet magában foglalja az eddig tárgyalt valamennyi verseskönyvének az anyagát. Utolsó fejezete (Tedd jóvá) a 2010 és 2016 között született verseket adja közre. Az elmúlás problematikája – bizonyosan férje, Oláh János súlyos betegsége miatt is – mind erősebb hangsúlyt kap ebben a ciklusban (Megszületni, A rajz születése, Akinek álom, Év zárul, év nyílik, Takács Gyula, Megbocsátatlan emlékek). Az újabb generációkhoz való viszonyáról gondolkodva írja: „Megérezzük a mélyét az időnek, / mint a mérőón, belesüllyedünk, / vagy mint a horgony, hogyha bolyát rögzít, / a zátonyokra figyelmeztetünk. (Zátonyok). De az élet csodáját apróságokon keresztül is képes meglátni (Egy tányér cseresznyével), és az emberi gyengeségek ellenpontjaként rátalál hőseire, azokra, akik hűséggel, meg nem alkuvással áldozták életüket nemzetükért, eszményeikért, hitükért. (Mikes Kelemen úton a vezérlő fejedelem szívével Grosbois-ba, Ami felvitte a hegyre, Megérkezés, Viszontlátás). Élet és halál, lét és nemlét határmezsgyéjét látva, János jelenéseinek hangvételében, megrendülten, mélységes hittel, látomásos versben ír Isten megnyilatkozásáról, időtlen jelenlétéről (Ómega és alfa).

Mintha eddigi élete mérlegét így állítaná fel végül: „Az életemet, / mint egy / áldozatot, / bemutattam. / Kegyelmet / nem kértem / és nem is kaptam. // Nagy távolságot / áthidalni / nem tud a szikra. / Nem ugrik át / túl messze fekvő / pólusokra. // Az ég fölöttem / csillagos, / távoli, tiszta. / Ha föl se nézek, / akkor is / alatta élek" (Az életemet).

Mezey Katalin angol, német és orosz nyelvből fordít, elsősorban verseket és gyermekirodalmi alkotásokat. Mások mellett Robert Bly, Nicholas Kolumban, Denis Levertov, Robert Lowell amerikai költők, illetve többek között Gottfried Benn, Paul Celan, Reiner Kunze német költők lírájának egyes darabjait fordította magyarra. A 20. század első évtizedeinek orosz költészetéből Oszip Mandelstamm, Maximillian Volosin, Andrej Belij és mások munkáiból készített műfordításokat.

Az általa is kezdeményezett, 1987-ben létrejött Írók Szakszervezete 1989-ben megalapította könyvkiadóját, a Széphalom Könyvműhelyt. Ennek – néhány esztendőnyi megszakítással – a kezdetektől máig Mezey Katalin a vezetője. Az évtizedek során sok száz szépirodalmi kötetet szerkesztett, készített elő kiadásra, ezek közül kiemelkedő jelentőségűek a Jókai Anna-, Várkonyi Nándor- és Karácsony Sándor-életműkiadások. Az 1950-es évektől szilenciumra ítélt író, eszme- és művelődéstörténész, Várkonyi Nándor 7000 oldalnyi kézirathagyatékának kiadásra való előkészítése, szerkesztői gondozása és publikálása egy a magyar írásbeliség mindmáig felfedezetlen géniuszának teljes életművét tette elérhetővé az értő szakmai- és olvasóközönség számára.

[2017]