Morell Mihály
filmművész
Morell Mihály rendhagyó pályát befutott szobrászművész, aki az 1930-as években elvégzett budapesti főiskolai tanulmányok lezárása után a Hunnia Filmgyárban, filmes szakemberként kezdett el dolgozni, s munkásságát mindvégig meghatározta ez a kettős, filmes-képzőművész indíttatás. Aktív szobrászati tevékenységét csak 1955-ben, műterme berendezése után bontakoztathatta ki, s újabb másfél évtized múlt el addig, amikor önálló plasztikai kollekcióval közönség elé lépett: hatvanévesen, 1971-ben a budapesti Kulturális Kapcsolatok Intézete Kiállítótermében rendezte meg első önálló tárlatát. Ezt a fellépést napjainkig számos újabb, Budapesten és vidéki városokban rendezett bemutató követte, legutóbbi, grafikáit és szoborterveit felvonultató kollekcióját 100. születésnapján, 2011-ben tárta közönség elé. Időközben a plasztikákon kívül alkotott, a szürrealista látásmódot érvényre juttató festményeit is bemutatta.
A filmes munkákkal, a viszonylag késői indulással is indokolható, hogy meglehetősen kevés monumentális, köztéri alkotást készíthetett: csak portréi, egészalakos emlékszobrai valósulhattak meg – az 1960 és 1987 közötti években –, amelyek a magyar filmművészet kiemelkedő jelentőségű alkotóit (mások mellett Gertler Viktort, Keleti Mártont, Ranódy Lászlót, Homoki Nagy Istvánt) jelenítik meg. Méltatói közül többen is megemlékeznek arról, hogy kisplasztikáiban olyan monumentális kompozíciók lehetőségei rejlenek, amelyek megújíthatnák a közhelyszerű magyar közéri szobrászat sablonos világát. Az eredetileg a Hunnia Filmgyár kertjében otthonra lelt portrék, az emlékszobrok egységes műcsoportja mellett mind stilisztikailag, mind tematikailag változatos együttest alkotnak kisplasztikái. Mint Beke László művészettörténész az 1990-es Vigadó Galériában rendezett önálló Morell-kiállítás katalógusában oly szemléletesen kifejtette: „Vannak olyan Morell-szobrok, melyek teljes egészükben vagy részben az '50-es, '60-as évek félabsztrakt vagy absztrakt szobrászatára emlékeztetnek, vannak, melyek kimondottan Henry Moore fekvő figuráit idézik. Vannak olyan szobrai, melyek mintha art deco-ösztönzésre születtek volna, de tőlük stílusban alig különülnek el, kubista, futurista, sőt »birodalmi« hangulatúak, vagy azok, amelyek valamilyen különös »új gépiességnek« engedelmeskednek. Ilyen módon azt is mondhatnánk, hogy Morell Mihálynak talán nincs is igazi, sajátos stílusa, inkább olyan alkotó, aki már évtizedekkel ezelőtt megérezte az eklektikában rejlő lehetőségeket. Ám mégsem egészen ez a helyzet. Nem lenne szabad ugyanis elhanyagolnunk a szobrok keletkezési dátumait. […] Másfelől tartozzanak ugyan a legkülönfélébb stílushoz egyes szobrai, mégis megfigyelhető rajtuk egy jellemző alakítási elv, továbbá van egy sereg olyan Morell-plasztika – márpedig a legjobbak közül –, mely semmi máshoz nem hasonlítható."
Vagyis Morell Mihály kisbronzaival, patinázott gipsz-szobraival – mint az 1980-as években született Karcsú figura, Hiroshima, Rész és egész, Törölköző nő, avagy A föl-földobott kő című kompozíciókkal – egy olyan plasztikai univerzumot teremtett, amelyben a klasszikus szobrászati eszmények és az avantgárd törekvések szintézise ölt testet: kompozíciói hol mintha emberalakokra hivatkoznánk, hol mintha átlépnének az absztrakció tartományába, úgy, hogy utalásai mintegy másodlagosakká válnak a formai izgalom hullámverése, a felületek változatossága, a tömegek váratlan áttörése, a terek intenzív áthatása révén. Izgatott vibrálás, a torzító erők érvényesülése, hajszoltság, zaklatottság, afféle kétségbeesett keresés hatja át ezt az emocionálisan gazdagon árnyalt plasztikai világot. Művészetének elemzése során Solymár István művészettörténész az egyre elvontabb, de az emlékezet szűrőjéhez és az indulati világ alkotó fantázia szülte újfiguratív alakzataihoz való visszatérésre hivatkozik. Theisler György esztéta a kristályos tisztaságú szobor-lények, vagy a tektonikus tömegek térbeli kapcsolatrendszere által szerveződő kettősséget emeli ki Morell Mihály szobrászatának legjellemzőbb vonásaként. Ezek a megközelítések, értelmezések is a szobrász által képviselt, a magyar művészetben kissé háttérbe tolt, kevéssé ismert értékek megismerésére és szakmai elismerésére ösztönöznek.
[2012]