Nógrádi Péter

Család és gyerekkor

Nógrádi Péter zeneszerető családba született. Ezermester nagyapja, aki egyetemistaként mozi-zenész volt, gyakran zongorázott odahaza. A zeneszerző már gyermekkorában szívesen rögtönzött zongorán. Kilenc éves korától kezdve rendszeres zongoratanulmányokba kezdett az I. Kerületi Zeneiskolában. Zenei fejlődését két, romantikus zeneművel (Liszt Les preludes, Csajkovszkij: Olasz capriccio) való megismerkedése indította el. A hatéves korban felfedezett zenei romantika iránti rajongása a barokk stílus felfedezésével háttérbe szorult. Később újra rátalált a romantikára, de ezúttal már érett fejjel a zenei mélységek vonzották. Ez a stilisztikai nyitottság a mai napig jellemző a szerzőre. Érdeklődési köre egyúttal természetesen a 20. századi és kortárs zene irányában is fokozatosan bővült.

Kora gyermekkorától kezdve rajzolt, festett és verseket is írt; ez utóbbi művészeti ágat mai napig gyakorolja. Néhány zeneművében ugyanis saját szövegeit használta fel (pl. Mondókák, 2001.). A rajzkészségéből nőtt ki később az építészmérnöki orientáció, majd annak rövid pályaútja.

Pályakeresés

A zeneszerzés melletti elköteleződése 14 éves korában vált komollyá. Gimnazistaként örömmel vett részt a Veres Pálné Gimnázium kórusában – élén Ugrin Gábor karnaggyal – a próbákon és fellépéseken. Eközben tudatosan folytatta a zongorastúdiumokat, és Geszler Györgytől magasabb szintű zeneelméleti órákat is vett a XI. kerületi zeneiskolában. A gimnáziumot elvégezve az építészpálya felé fordult. Már végzett mérnökként, 1974 és 1978 között, ismét megküzdött a pályakereséssel, és ekkor véglegesen elkötelezte magát a zenei hivatás mellett. A szülői ház felé gyakorolt gesztus (ti., hogy elvégezte a mérnöki szakot), illetve az önmaga iránti felelősség érlelhette meg a valódi és nehéz döntést. Abban a pillanatban, hogy a zenei magaslatokat célba vette, huszonhat évesen otthagyta a műszaki pályát.

Zenei tanulmányait 1974-ben kezdte újra Károlyi Pálnál (1934–2015). A tananyag főként ellenpontból és korál-harmonizálásból állt, de önálló kompozíciók írására is ösztönzést kapott. 1976-ban felvételizett a Zeneakadémiára, de első alkalommal nem vették fel. Ezután két évig a Zeneművészeti Szakközépiskolába járt Fekete Győr István zeneszerzés óráira és más zenei tárgyakra. Első, jegyzett kompozíciói is erre az időre tehetők, például. a Pilinszky-költemény nyomán írt Mielőtt – kantáta szopránra és zongorára (1978). 1978 és 1983 között végezte el a zeneszerzés szakot a Zeneakadémián, Soproni József (1930*) osztályában.

A példaképek

Mesterei – Zongorázó nagyapja mellett három zeneszerző mestere volt. Károlyi Páltól tanulta meg a zeneszerzés alapjait, az ihlet kidolgozását. Károlyi ugyanakkor jelentős forradalmi és nemzeti gondolkodó is volt, akit éppen e két elkötelezettsége miatt korlátozott sokáig a pártállam. Fekete-Győr István a zeneszerzés elvi és gyakorlati alapjait mélyítette tovább. Végül Soproni József vezetésével a különböző technikákban, stílusokban és műformákban való jártasságra tett szer. A mester felügyelete alatt egyéni művei kifejezésmódjához is kellő eligazítást kapott.

Különös egybeesés, hogy mind Károlyi, mind Soproni ugyanannak a tragikusan korán elhunyt zeneszerzőnek volt a növendéke: Viski Jánosnak (1906–1961). A forradalom után halálba kergetett szerző művei felé Nógrádi is tisztelettel fordult. Alapvetően meghatározó lehetett a pályakezdő zenész számára mestereinek egy-egy időszakban fontossá váló társadalmi, történelmi és zenei megnyilvánulása. Magyarságtudatának kialakulásában fontos szerepet játszott főiskolai zongoratanára: Almásy László is.

Fontos példaképek

A zeneszerző otthonról hozott zenei ismereteit két országos verseny során gyarapította jelentős mértékben. 1972-ben a Johann Sebastian Bachról, és 1974-ben a Franz Schubertről szóló rádiós vetélkedő, a „Dupla vagy semmi" egyik győztese lett. Mindkét zeneszerző alapvetően meghatározta későbbi pályáját úgy a forma, mint a gondolkodás terén.

Mint fentebb láttuk, a barokk stílus érzelmi gazdagsága, természetessége közelebb állt hozzá. A barokk zene változatossága, motorikája és dallamvilága mind olyan értékek, amelyek a mai zenei kifejezésmódtól sem idegenek. A barokk tág teret ad a rögtönzésnek, az indulatoknak. E zenei nyelv az európai zenetörténetben az első, amely által egymástól jól megkülönböztethető alkotóegyéniségek jelennek meg.

Liszt és Csajkovszkij nagyromantikájához ugyan nem tért azóta sem vissza, de kedvtelve tanulmányozza Gustav Mahler, Jean Sibelius vagy Richard Strauss partitúráit. Nagy felfedezés volt számára az az idő- és térhasználat, amelyet Anton Bruckner alkalmazott a VII. szimfónia lassú tételében. Janáček operái éppúgy magukkal ragadták, mint nemzedékének jó néhány tagját. A morva mester hangszerelése, dallamvezetése, eredeti ritmus- és harmóniavilága, illetve zenéinek őszinte indulata szintén fontos viszonyítási ponttá vált.

Zenetanárként

Már a pályamódosítás idején is érzékelhető volt számára, hogy zeneszerzőként való megélhetése nehéz lesz. Zeneakadémistaként még sikerült gyakornoki megbízásokat kapnia több helyen, (például zeneiskolai korrepetitorként). Később pedig az OSZK-ban, a Magyar Rádióban, illetve a Zeneműkiadónál helyezkedett el. Ezután, a nyugdíjazásáig hátralévő 30 évben zeneiskolai zongoraoktatás révén kereste kenyerét. A 2015-ben nyugdíjba vonult zenetanárt harminc éves pályája számos szép élménnyel gazdagította. Ugyanakkor tagadhatatlan terhet is jelentett számára a napi óratartás. Mégis, mint derűs alkotó, ezt a helyzetet is a komponálás előnyére fordította, így számos darab köszönheti születését tanítványainak.

A zeneiskolai előadásra, illetve konzervatóriumi fellépésre íródott művek jellemzően rövidek, illeszkednek a diákok tudásához, valamint az adott hangszer kereteihez. Túl a közvetlen pedagógiai célzaton, minden darab egyben stílustanulmány és hangszerelési gyakorlat is volt, amely a nagyobb művekben később bőven kamatozott.

A zenetanári munka másik következménye, hogy esetenként a tanítási repertoárból egy-egy darabot valamely alkotásában is megidézett. Így Krieger a-moll menüettje idéződik fel elsőként a Magyar requiem „Szózat a sírból" című Füst Milán vers illusztrációjaként. Hasonlóképpen Bartók Furulyaszó című darabja (Gyermekeknek sorozat III. füzetéből) is az idézetek sorát gazdagította ehelyütt. A zeneiskolába nem járók számára ez az idézet csupán egy melankolikus zenei jelenet, míg azoknak, akik legalább alapszinten folytattak zenei tanulmányokat, sok élménye kötődik e művek gyakorlásához.

A kamaraművek

Az életművet alkotó több mint nyolcvan műalkotás között kiemelkedő szerepet játszanak a kórusművek és a kamaradarabok. A Fiatal Zeneszerzők Csoportjának (FZCS) tagjaként az 1984–1991 közötti időszakban számos koncerten vett részt szerzőként. A Dobra János vezette Tomkins Énekegyüttes a FZCS-tagok műveit rendszeresen bemutatta. Az 1991 óta eltelt évtizedben ezek az alkalmak drámaian megfogyatkoztak. Néhány lelkes kóruskarnagyot leszámítva a szerző kénytelen maga megszervezni kórusműveinek bemutatóját – hangszeres darabjaival együtt.

Kamaraműveiben az előadók mind esztétikai, mind technikai értelemben szólisták. Vonósnégyese e kamaraműfajok közül kiemelkedő jelentőségű alkotás. Sűrű, intenzív zene, amely ugyanakkor utal a műfaj történetének nagy kérdéseire, s már-már a szimfonikus kereteket feszegeti. Jellegzetes zeneszerzési elv, ahogy a szerző nemcsak a külvilággal, hanem saját darabjaival is párbeszédre lép. Ennek legkitűnőbb példája Gyöngyössy Zoltán fuvolaművészhez köthető: „Ez az Antiphona, amely Fuvallat címen Gyöngyössy Zoltán emlékére készült az eredeti szólófuvola-darabból. Ezt egykor a neves fuvolaművész szólaltatta meg. A római liturgiában használatos Antiphona cím felelgetést jelent, mely az előénekesek és a nép felelgetésén alapszik. Ezúttal ezt a felelgetést transzcendensebb értelemben használom: Gyöngyössy Zoltán, aki már odaát van, kapcsolatba lép velem, a szerzővel és a hallgatósággal, amelyet a zongora és a három fúvós szólam párbeszéde is megerősít."

1983 után öt kamarazenekari alkotás született. 1997-ben díjat nyert A Bárány menyegzője (In memoriam D[urkó] Zs[olt]), majd következett a 2000. évi Kamarakoncert, végül 2013-ban a nagysikerű Csontváry-partita. Mind az ötben a sűrű szerkezet és az allúzió-technika játékossággal ötvöződik. A zenékben megszólaló világkáosz mellett a harmónia ígérete is megfogalmazódik. A Bárány menyegzője kapcsán foglalta össze a kritikus a szerző stílusának legfontosabb jellemzőit: „Formai fegyelemmel párosuló hangszín-fantázia és biztos kézzel alakított forma jellemezte Nógrádi Péter Durkó Zsolt emlékének ajánlott kompozícióját […], melynek rokonszenves, csöndes líráját nagy, érzelmi kitörés ellenpontozza."

Kórusművek

Az énekművek hoztak rendszeres sikert az alkotónak. Erről így nyilatkozott: „Érdekes, hogy az életművem egy tekintélyes részét a kórusművek teszik ki, mégis kezdetben nem vonzott ez a műfaj. Fiatal koromban Kodály hangzásvilágát egy kissé idejétmúltnak éreztem. Később aztán ez megváltozott, az igazi lökést pedig idősebb Sapszon Ferencnek, a Rádiókórus egykori karnagyának köszönhetem, akivel a budaörsi kórusban dolgoztam együtt huzamosabb ideig."

Maga is tagja volt egyházi kórusoknak, s így vegyeskarainak jelentős része meg is szólalhatott általuk. Olykor dolgozott ugyan az asztalfióknak, de számos esetben saját együttesnek, vagy megrendelésre írt. Előfordult az is, hogy saját darabjának bemutatóján részt vett zeneszerzőként, orgonistaként és énekesként is (pl. Missa choralis, 2001).

A szerző játékos oldalát mutatja, hogy könnyűzenei művek átiratára is vállalkozott. A nyíregyházi Banchieri Énekegyüttes felkérésére az Illés együttes számaiból tizenegyet hatszólamú kórusra írt át. Ez a 11 darab és a Weöres Sándor versére írt (saját stílusú) Vásári népballada 1998-ban Liliomdal című kortárs magyar és japán zeneszerző antológiában, ill. 1999-ben Az Illés szekerén c. albumban jelentek meg.

A hívő alkotó

Nógrádi Péter azon kevés huszadik század végi alkotó közé tartozik, akik vállalják hitüket. Tevékenykedett egyházi karnagyként és kántorként is, ahol alkalmanként saját liturgikus muzsikáját is megszólaltatta. Az életműben már a késő Kádár-korban feltűnnek az első szakrális és/vagy liturgikus zenék. 1982-ben még József Attilára hivatkozik a Karácsonyi kantátában, de 1987-ben kifejezetten bátor kiállással megírja a Via Crucis című szimfonikus meditációsorozatot. Az életmű legnagyobb apparátusát foglalkoztató zenekari mű kiemelkedik a kor vallásos zenéi közül. A szent cselekmény a zenei síkok összeütközésében és egymásra rétegződésében úgy szólal meg, hogy a hallgató korszerű vallomásként hallja azt.

A liturgikus célra írt művek mindegyike valós használatra született. A korszerűség és a közérthetőség összhangját kellett megteremteni ahhoz, hogy az egyházi kórusok elénekelhessék a darabokat. A De profundis, a Tenebrae factae est vagy az In principio (mindhárom 1987-ben született) új harmóniával, széles ívű és könnyen énekelhető dallammal szólalt meg. E stílusjegyek mentén sejlik fel az a tradíció, amellyel a szerző Harmath Artúr és Bárdos Lajos egykori célját (ti. a magyar egyházzene megújítását) önálló úton éri el.

A kilencvenes években is sorra készülnek a legújabb liturgikus zenék, például Az Úr angyala, Az Úristent magasztalom és a Kyrie (mind 1996-ban). Jellemző ezekre a darabokra, hogy ismert, használatban levő dallamokra (gyakran népzenei alaptematikára) épülnek, amelyeket a bevezető után a szerző fejleszt, variál, illetve ellenpontoz. A közismert dallam segíti a híveket abban, hogy bekapcsolódjanak. Kiemelkedik a sorból a Suscipe című kórusmű, amely a magyar Jezsuita Rendtartomány 2005-ös pályázatára született, és amelyet 2012-ben a Flamand Rádió kórusa mutatott be 2012-ben Brugge-ben. Az utolsó liturgikus darab a 2012-ben lejegyzett Oltalmad alá futunk… kezdetű népének korszerű újraírása volt. A szakrális zenék csoportját gazdagítja az Isten a szekéren (2014) című misztériumjáték is, amelynek a szövegét Sántha Ferenc a zeneszerző kérésére alakította át. A szakralitás és a profán világ szoros kapcsolatát jelzi, hogy a misztériumjátékban az Úristent a zenekarban az orgona jelképezi, amíg a parasztembert a cimbalom.

1982 és 2012 között jelentős számú korszerű, egyházi használatra alkalmas, de a hívek által könnyen befogadható liturgikus zenével gazdagította tehát a szerző a magyar egyházzenét. Az egyházzenei alkotásai zenetudományi kutatás tárgyává is váltak (lásd például Czakó Dóra: A kortárs magyar vokális egyházzene funkciója, 2015).

A sikeres évtizedek

2000 után Nógrádi Péter ismertsége jelentősen nőtt, bekerült az ismert és játszott szerzők közé. 2001-ben felkérésre megírta az Esztergomi kantátát a Mária Valéria-híd felszentelésére. A következő években számos művét revideálta, átdolgozta és újraírta más formában. 2006-ban pedig közel egy időben két zeneszerzői versenyen is díjat nyert, először az Októberi imával, valamint a Magyar requiem-mel. Az utóbbi években (2014) fejezte be a már említett Csontváry-partitát és az Isten a szekéren című misztériumjátékot. 2001 óta jelentek meg művei az Editio Musica Budapestnél (EMB), illetve felvételt készített az életmű fontosabb darabjairól a Hungaroton (2009), és a Magyar Rádió. Ma már a világháló megosztó oldalain is elérni az életmű csúcspontjait (például: Magyar Requiem, Kantáta, Csontváry-partita). Művészi tevékenységét a Magyar Művészeti Akadémia is elismerte, és beválasztotta akadémikusai közé.

A Magyar requiem

A szerző legismertebb alkotása mindenképp a Magyar Rádiózenekar közreműködésével előadott és a Hungaroton által CD-n kiadott Magyar requiem, melyet a Németh László Alapítvány felhívására írt zenekarra, vegyeskarra és két szólistára (Nagy Gáspár, Gömöri György, Vas István, Füst Milán, Fodor András és Sinka István verseire). A requiem szövegei válogatást nyújtanak az 1956-ot megéneklő költeményekből. Az öttételes gyászmise eszmei tartalmában követi az eredeti liturgiát, s egyetlen alkalommal, a IV. tételben el is hangzik röviden a latin szöveg (Dona eis requiem). A hét tétel kilenc fejezetre osztható a kettősvonalak és a szöveghatárok alapján, amelyek közül nyolc egy-egy vers köré szerveződik, az utolsó pedig epilógusnak tekinthető.

Az I. tétel (Andantino) – amelyben a szoprán szólista Gömöri György Ősz fordulóján című versét énekli – lassan kibomló vonós-harmóniákra épül. Mindeközben kürtön, hosszú, elnyújtott hangokon egy erdélyi – Válaszúton gyűjtött – népdalidézet („Fordulj, kedves lovam, napszentület felé") szól cantus firmus módjára. A szerző szándéka szerint ez a tétel végig a jelen emberének attitűdjét közvetíti, aki gyászol és emlékezik. Az II. tételben az angolkürt keleties zenével idézi meg a Vas István-vers (Az új Tamás) szakrális terét és idejét. A kórus első alkalommal az III. tételben szólal meg, amint Sinka István Üdv néked, ifjúság! című versét énekli. A feltámadásról énekelvén itt is megjelenik az előbbi keleties színezet, valamint egy nagyszabású Budavári Te Deum-allúzió is.

A IV. tétel Fodor András Elszántak című versére épül, amely a forradalmi harcokat állítja középpontba. A férfikar előadása alatt a zenekar kommentálja a szöveget, s a tétel feszültségét a két zenei sík feszültsége adja. A harc kilátástalanságát a zene egyre vadabb hangzása és az ütők dübörgése jelzi. E tragikus pillanatban – mindezek lecsengése után – egyetlen női énekhangon, kíséret nélkül hangzik el az „Árva vagyok, nincs gyámolom" kezdetű erdélyi népdal. Az V. tétel Füst Milán Szózat a sírból című versével siratja el a holtakat. A már említett Krieger-idézethez egy szlovák tilinkó-szó társul Bartók Furulyaszó című darabjából. A zenekarban eközben a „Meghalok, meghalok" kezdetű zoborvidéki magyar népdal dallamfoszlányai adják meg a kegyeletet a kivégzett és elesett forradalmároknak.

A VI-VIII. tételekben a kórus és a tenor szólista igazságot szolgáltat az áldozatoknak és megátkozza a hóhérokat. Noha az egész műben kiemelkedő dallamfeladatokat kapott a kürt, ebben a három tételben szinte a kórussal egyenrangú szereplője a megemlékezésnek. A IX. Epilogo tételben már senki sem szólal meg, s a hangszerek is csupán atmoszférikus zajeffektusokat keltenek. Van, amikor nem kell, van, amikor nem lehet, s van, amikor nem illik megszólalni...

Jövő, tervek

Az életműből hiányoznak a nagyzenekari alkotások. Láttuk, hogy inkább az előadhatóság reális keretei szabják meg a művek műfaját és apparátusát, mint egy magasabb esztétikai horizont. Így az eljövendő pályázatok során megfogalmazódhat egy újabb Keresztút, illetve egy nagyzenekari alkotás is. Az aktívan zenélő szerzőt az együttműködő zenészek is inspirálják, így versenyművek is születhetnek még talán. Ugyanakkor Kodály tanácsát megfogadva, korunk szerzői sem tárják fel konkrét terveiket.

A Nógrádi-stílus jellemzői

Nógrádi Péter kísérletező korszakát lezárva a neotonalitás elveit alkalmazza. Nem tagja sem gyakorlati, sem elvi síkon egyetlen egy zenei iskolának, nem használja sem a Steve Reich, sem a John Adams által képviselt neomodális módszereket.

Zenéjében jól megragadható a hangnemiség, ahogy például Kodály legavantgárdabb darabjaiban is az volt. Eltérően a századforduló zeneszerzőitől, Nógrádi a hangnemet jelentés-értékben használja. Ugyanakkor el mer rugaszkodni a hangnemi keretektől, sőt, a szeriális, aleatorikus irányzatok és cluster-technikák sem idegenek tőle, mégis, a fentebb már említett módon minden eszközt alárendel a jelentésnek. Gyakran él az allúziók, idézetek, illetve hommage-technikák nyújtotta játék lehetőségeivel. Idézetei között szerepelnek ismert zenetörténeti példák, népdalok, illetve olyan szignálok, amelyeket a közönség felismerhet. Az allúziói az eredeti zenei alapszöveget ellenpontozzák, illetve ahhoz képest képeznek újabb értelmezési síkot. Ehhez társul sokszor a beszédszerű, de igen kifinomult ritmus-írásmód is.

Minden esetben több zenei síkot alkalmaz. A capella kórusműveiben, vagy oratorikus alkotásaiban egyszerre használja a szakrális síkokat és a hétköznapit: az emelkedett hangulat tudatosan keveredik és ütközik össze a profanitással. Szövegköziséggel játszik gyakran, palimpszeszt-rétegeket alakít ki, és közben a tonalitással való játéka révén végig fenn tudja tartani az érzelmi feszültséget, telítettséget vagy a tragikus hangulatot. Közelmúltban keletkezett műveiben többször hallható egy bizonyos fájdalmas hangszín, elmélyülésre utaló komoly hangvétel, melyet azonban kifejezetten humoros művek (Vásári népballada, Tengertánc, Rumba, Bordal, Blues) is ellensúlyoznak. Stílusa tovább gazdagodott az elmúlt években, tonalitás-játékai még kifejezőbbé váltak, s dallamai még sokrétűbbé tették zeneiségét.

Összegzés

Nógrádi Péter a magyar zenei élet egyik jelentős alkotója. Kiemelkedő alkotói területe a kamara- és az egyházi zene. Sikerét következetes stílusának köszönheti, mert korszerűségét úgy tudta frissen tartani, hogy közben közérthető is maradt. Miként a szerző vallja: „A cél minél több értékes mű megalkotása. Olyanoké, amelyek valóban megérintik a hallgatót, amelyekben átadhatom azt a csodát, amit a művészet az embernek adhat. Ha ez sikerül, az magával hozhatja az elismerést is, ami persze jól esik, de a lényeg az élmény továbbadása."

[2015]