Noll Tamás

Noll Tamás alkotói életműve ritka kivétel a kortárs magyar építészetben: az általa tervezett házakat ugyanis nem kívülről lehet felismerni, nem a megjelenésük hordozza a tervező kézjegyét, hanem a belső tér és a külső környezet viszonyának megfogalmazása. Ebből következően soha nem ragaszkodott stílushoz vagy kordivathoz – noha inspirációt merített azokból –, hanem minden épületénél a téri helyzetből és a funkcióból indult ki. Ezért is nehezen besorolható alkotó. Noll Tamás építészetéről lepattannak a címkék, és marad maga az eredmény, a precíz térrendszerbe, struktúrába helyezett gondolat.

Az első impulzusok

1952-ben Nagykanizsán született. A családban módja volt megtapasztalni a munka értékét és a manufakturális működés előnyeit. Mindkét dédapja műhelyt vezetett, egyikük bútorasztalossággal foglalkozott, talán innen is ered a kései utódban a gyakorlati megközelítés és a racionális megformálásra való hajlam.

Fiatalon a természettudományok vonzották, elsősorban a matematika és a fizika, illetve a sakk. Csak a középiskola utolsó évében döntötte el, hogy építész lesz. 1972-ben kezdte meg tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. Magyarországon az építészet ekkor kezdett egyet jelenteni az építésiparosítással, sorra nőttek ki a földből a házgyárakban előregyártott nagypaneles lakóházak és sorra tűntek el a hagyományos városközpontok. „Éreztük, hogy az élet valahol máshol van" – mondta Noll Tamás MMA akadémiai székfoglaló előadásában, amikor az egyetemi évekről beszélt.[1] Építészeti szemlélete nem az előadásokon vagy szemináriumokon formálódott, hanem a Bercsényi Kollégiumban, ahol 1972-től szerkesztőként, majd főszerkesztőként vett részt a Bercsényi 28-30 egyetemi lap munkájában. Ő irányította új vizekre a folyóiratot: a tervek mellett külföldi építészeti és művészetelméleti szövegek fordításait, hazai elméleti szövegeket közölt, segítséget adva a leendő (és már a pályára került) építészeknek arra, hogy kilássanak a hivatalos építészeti irányvonal és a vasfüggöny mögül, megismerjék az „igazi építészetet", ahol nem az építőipar és a politikai döntéshozók diktálják, ki hogyan gondolkodjon házról, térről, emberről. Noll Tamás szerkesztői korszaka alatt, 1974 és 1976 között mindössze három szám jelent meg, mégis ekkor nőtte ki magát a lap – sok más építészhallgató, köztük Schneider Alice, Ekler Dezső, Golda János, Bor András és Bodnár Attila közreműködésével – egy irodalmi karakterű kollégiumi periodikából országos jelentőségű szakmai folyóirattá.

Ez az időszak világszerte egyre erősödő kritika alá vette a modernizmust. Tanulmányok születtek a város komplexitásáról, a 20. századi építészet útjairól és tévútjairól. A szerkesztők nem új elveket kerestek, hanem kísérleti terepet. Felfedezték maguknak a problémamegoldó építészet hazai képviselőit is, elsősorban a Miskolcon dolgozó Bodonyi Csabát és Ferencz Istvánt, és amikor 1977-ben kezükbe kapták a diplomát, az évfolyamból Noll Tamás, Golda János, Horváth Zoltán, Szántó László, Szőke László és mások Miskolcra mentek, hogy az ÉSZAKTERV-ben helyezkedjenek el, Bodonyiék támogató, inspiráló jelenléte mellett.

Kollektív modell

Miskolc ekkor az ország második legnagyobb városa, a hazai ipar fellegvára volt, óriási tempóban folyt a szocialista városépítés. A tervezővállalat örömmel fogadta a fiatalokat, még a magukkal hozott újító eszmékre is nyitott volt. A fiatalok ugyanis alkotóműhelyként definiálták magukat. Belőlük alakult a ma már Miskolci Műhelyként ismert csoport. „Ez nem egy hivatalos szervezet volt, inkább egy azonos értékrendet valló szakmai baráti szerveződés. A csoport szellemiségét elsősorban közvetetten Plesz Antal, közvetlenül Bodonyi Csaba és Ferencz István iránymutatásai határozták meg. Ideológiájukat áthatotta a modern építészetből való kiábrándulás. A hely nélküli, elvont igazságok helyett ők a racionális, helyhez kötődő, alkalmazkodó megoldásokban hittek" – írta a Miskolci Műhellyel foglalkozó tanulmányában Sulyok Miklós.[2]

A csoport működése több szempontból is rendhagyó volt. Ekkor már létezett Pécsett a Csete György körül kialakult Pécs Csoport, de Makovecz Imre organikus elvet valló fiatalokból álló csapata csak 1981-ben, az első visegrádi építésztábor nyomán kovácsolódott össze. A miskolciak korán és egyedi módon vitték véghez a „kivonulást": nem volt vezetőjük, a kollektivitás elvét vallották. Bodonyi Csaba és Ferencz István csupán segítő, támogató mentoruk volt, de maguk hozták a döntéseket. Nemcsak dolgozni kívántak együtt, hanem élni is, kollektívában. Közösségi lakóházuk megtervezésére a vállalatnál építészeti tervpályázatot írtak ki, amelyet Bodonyi Csaba terve nyert meg. Kötelezően házgyári nagypaneles technológiát kellett használni, 14 lakást és közös műtermet, valamint egyéb közösségi tereket alakított ki benne. Ez lett a miskolci Kollektív Ház. „A rendszertervezésben jártas Bodonyi kihozta a legjobb megoldást a rugalmasnak nem nevezhető technológiából: sok kis lakóegységet és egy nagy közösségi teret alakított ki. Egyetlen vasbeton elem kivételével házgyári elemekből épült a ház: egyedi csak a nagy, közösségi tér lefedése volt, de az is előre gyártott egyedi gerendával és oszlopkerettel készült."[3] Noll Tamás ötlete volt, hogy egyesületi formában béreljék a Miskolci Városi Tanácstól – 1979-ben ezzel jött létre az ország első civil egyesülete, a Teampannon Kollektív Lakó Egyesület. A házzal és a házszabályokkal kapcsolatos döntések közös megegyezés alapján születtek. A Kollektív Ház országos szintű példa volt arra, hogy egy fiatal csapat képes kivonni magát az adott szocialista környezet sztenderdjei alól, és az általuk vallott elveket képes a mindennapi élet szintjén is gyakorlattá formálni.[4]

Noll Tamás pályája gyorsan ívelt fölfelé. Miskolcon tervezett, közben 1980-től két évre bekapcsolódott a Magyar Építőművészet folyóirat szerkesztőbizottsági munkájába. Első épületei ezekben az években születtek, és rögtön nagy figyelmet kaptak. 1983-ban elkészült a kortárs japán építészet hatásáról árulkodó Miskolci Gyermekrehabilitációs Központ, amelyre mindössze 31 évesen Ybl-díjat kapott. 1984-ben adták át a Sátoraljaújhelyre tervezett Tokajbor irodaházát, amelyet Vámossy Ferenc építészettörténész az egyik első hazai posztmodern épületként jellemzett. A borkombinát meglévő épületét bevonva és megtükrözve, Noll egy két tömegből és az azokat összekapcsoló, felülvilágítóval fedett reprezentatív aulát alakított ki. Utóbbi egy „belső utca" formájában, a terepet enyhe emelkedését követő padlószinttel és ugyanígy ereszkedő üvegtetővel látványos perspektíva-torzulást ért el úgy, hogy alaprajzában és metszetében is fokozatosan szűkítette a teret, ráadásul az aulát oldalgalériák kísérik végig. A Gyermekrehabilitációs Központ tömegalakításból kiinduló, díszítetlen tömbje és a Tokajbor irodaház finom átmenete az irodaház funkció és a családiházas környezet között igazi bravúrok, Plesz Antal és Bodonyi tanításának legjobb erényeit viszik tovább. Ugyanezekben az években végezte el Noll a MÉSZ Mesteriskolájának VI. ciklusát, több miskolci alkotótársával – Golda Jánossal, Horváth Zoltánnal, Novák Ágnessel – együtt. Majd 1987-ben egy kivételes lehetőséget kapott: két évig egy nagy amerikai tervezőirodában dolgozhatott.

Tengerentúli tapasztalatok

A magyar-amerikai építészeti csereprogram Callmeyer Ferenc és az Egyesült Államokban élő Papp László kezdeményezéséből, a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) és az American Institute of Architects (AIA) közötti megállapodással jött létre 1986-ban, jelezve a szocialista rendszer óvatos nyitását a Nyugat felé. A MÉSZ pályázatot hirdetett fiatal, 35 év alatti építészeknek, majd a jelentkezőkből kiválasztott öt építész portfólióját elküldték Papp Lászlónak, aki megszervezte, hogy amerikai építész tervező cégek vegyenek fel két magyar fiatalt kétéves munkavégzésre. Noll Tamás a program második évében Nagy Tamással együtt kapott lehetőséget, és a New York-i Emery Roth and Sons építészirodához került. Friss gondolkodású, nemzetközi csapatban dolgozhatott, akik nagy volumenű épületeket terveztek. „Mit jelentett számomra ez a két év? Röviden szólva minden tekintetben megváltoztatta az építészetről, az építészeti tervezési gyakorlatról és általában az életről kialakított nézeteimet. Alapvetően más tapasztalatot, érzékelést jelent, ha az ember úgy van jelen egy számára ismeretlen országban, hogy aktívan be tud kapcsolódni az ottani mindennapi életbe, munkavégzéssel és egy család életével járó minden ügyes-bajos dolog intézésével. A megismerés fokozatos folyamat, először a praktikus dolgokkal találkozik az ember, aztán az idő múlásával egyre jobban érzi az új közeg jellegzetességeit, különbözőségeit. Ami a kezdetektől fogva nyilvánvaló volt, az a pozitív, derűs légkör, amely körbevette az embert a munkahelyén és a magánéletben. Hosszabb időnek kellett eltelni, mire meg tudtam fogalmazni ennek az érzésnek a valóságalapját, amit végül az emberek egymás iránti tiszteletében és a felelősség vállalásában tudtam kifejezni."[5]

A legfontosabb tapasztalatot a szakmai működés hozta. Noll ez idő alatt megtanulta, hogy a jó munkavégzéshez együttgondolkodás, bátorítás, precíz szabályozási környezet és mindenekelőtt folyamatos fejlődés kell. Ezt hozta haza magával a rendszerváltás évében, 1989 nyarán.

Új keretek között

1989-90 során Magyarország gyors tempóban fogalmazta újra önmagát. Az építészet szakmai feltételei is átalakultak, megszűntek a nagy állami tervezőirodák és sorra jöttek létre a kisebb, működő- és piacképes alkotói társulások. A Miskolci Műhely néhány tagja a városban maradt. Noll Tamás először egy rövid ideig a miskolci Montavid-Teampannon Rt. irodavezetője lett, majd 1991-ben Budapestre jött, és Golda Jánossal, Thoma Ágnessel, Koszorú Lajossal megalakították az M-Teampannon irodát, aminek máig ügyvezetője és vezető tervezője. A névválasztásban az a hűség nyilvánul meg, amely később sem írta felül a pályakezdésnél vallott vezérelvet: a csapatban való alkotást. Az „M" és a „TEAMPANNON" pedig a miskolci indulást emlékét őrizte meg.

Addigi tevékenysége, felelős szerepvállalásai fényében egyáltalán nem meglepő, hogy 1990-től kezdve hosszú ideig részt vállalt az építész szakmai közéletben, először, mint a MÉSZ és a frissen alakult Magyar Építész Kamara közös felügyelőbizottsági elnöke, majd 1997 és 2009 között a Kamara alelnöke, 2009-től 2013-ig pedig elnöke. Az Egyesült Államok-beli tapasztalatait jól tudja kamatoztatni a szakmagyakorlás feltételeinek kialakításában, de azt is látta, hogy több generációra lesz szükség az igazi változáshoz: „Sajnos a mai magyar szakmai közeg nem azonos az amerikaival, itt az építkezés sokkal nehezebbnek bizonyult, a befektetett munka hatékonysága is más. Jelentős időnek kell eltelni, hogy a hazai szakmai közélet megszabaduljon azoktól a kötöttségektől, amelyek a mai napig akadályozzák a normális működést, egy egészséges versenyre épülő rendszer kialakulását."[6] Nem csupán a szakmai közegben lépett fel, hanem számos interjúban, publikációban próbálta ösztönözni többek között tervpályázatok kiírását, az Építészeti Múzeum helyzetének rendezését, egy korszerű, kiegyensúlyozott szerződésrendszer megalkotását. Az elnökségi megbízatás lejárta után csak az Adriai Építész Regatta szervezésében vállalt szerepet, minden energiáját a tervezői tevékenységre fordította.

Struktúrában gondolkodni

Az 1990 után született épületekben kiteljesedik Noll Tamás érzékeny problémaelemző készsége, a tér struktúrájából kiinduló szemléletmódja, és érezhető rajtuk az amerikai irodában elsajátított komplex, folyamatra figyelő gondolkodásmód. 2000-ben épült meg bevásárlóközpont és a Puhl Antal és Dobrányi Ákos tervezte irodatornyok mögötti MOM Lakópark, amely a következő évben elnyerte a Magyar Ingatlanszövetség különdíját. Életművében ritka ez az épülettípus, Noll nem tervezett családi házat vagy társasházat, több tömbből álló lakóépületet is egyedül itt, az egykori MOM gyártelep helyén. Az M-Teampannon készítette a teljes terület beépítési tervét, a Master Plan-t. Két szempontot tartottak szem előtt: az eltűnt gyártelep helyén városi szövet kialakítását, és a lakóépületek közötti átlátásokat – ez visszaidézi a Miskolci Gyermekrehabilitációs Központnak a tradicionális japán építészetből merített alapgondolatát, a telített és az üres terek jó arányának megteremtését. Itt a sűrű városi beépítés megnyitása a hegyek felé különösen fontos szerepet kapott.

Fordított szituáció volt adott a marosvásárhelyi Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (2005) esetében, amelyet egy városszéli almáskertbe kellett telepíteni. Itt az épített környezet hiányával kellett megküzdeni. Noll és tervezőtársa, Madzin Attila és Csavarga Rózsa a mediterrán városok mintájából indultak ki: kevés elemből sűrű városszöveget igyekeztek létrehozni a tájban. A campus tervéből a főépület valósult meg, amelynek tornyos bejárati tömbjét Kós Károly erdélyi építészete ihlette. A térstruktúrát a sűrűsödés-fellazulás ritmusa komponálta. A könyvtár, mint a tudás koncentrált helye vertikális hangsúlyt ad az együttesnek, emlékeztetve az erdélyi erődtemplomok zártságára – az ablakok is sűrű, pálcaszerű nyílásokká válnak –, az aula és az előadóterem, mint a folyamatok helyszíne, a kiegészítő funkciókkal együtt horizontális tengelyt formál, miközben a tér folytonossága nem törik meg.

A következő nagy munka, a SOTE Elméleti Orvostudományi Központja (2008) óriási sikert hozott, mind a szakmán belül, mind a használatot tekintve, és még az átadása évében elnyerte Budapest Építészeti Nívódíját, majd 2010-ben Pro Architectura-díjat kapott. A komplexum sűrű, de kaotikus városi szövetbe illeszkedik, ebben igyekszik rendet teremteni. Tört vonalú, üvegfalú homlokzata visszahúzódik az utca vonalától, így egy kis teresedés jön létre előtte, ami városi köztérként működik. Az alaprajz szigorúan funkcionális szervezésű. Az üvegfal mögötti három szint magas aulát kétoldalt pillérsor kíséri. Az emelet karzatszerűen nyílik az aulára, a nyitottságot hangsúlyozza és természetes megvilágítást nyer az üvegfal felől. Továbbhaladva a terek fokozatosan egyre zártabbak, az adott használat szerint, a legvédettebb részbe a kutatószobák kerültek. A tömbszerűséget fellazítja a főhomlokzat teljes megnyitása az üvegfallal, illetve a keresztszárnyak között kialakított teraszos, lépcsőzetes belső udvarok. Díszítések, formai játékok helyett a nemes anyagok hordozzák a szépséget: a fa padlózat, a fémcsíkokkal tagolt csiszolt kő burkolat. A monumentális hatás magából a puritán térformálásból és az anyagok egyszerűségéből fakad, de hozzájárul a tágas kilátás a környezetre. Az áttört homlokzati felület, a magas pillérek, a szélesen kiugró tetőpárkány és a tömbszerűség az antik templomokra emlékeztet, miközben abszolút mai eszközökkel él.

A tér elemzése a következő munkákban is rendkívül pontos, de ehhez egy különös szellemi-mentális állapot feloldásának vágya is társul. 2013-ban kormányzati döntés született arról, hogy az MTA kutatóbázisainak el kell hagynia a Budai Várban évtizedek óta használt épületeiket. A Soroksári út mentén, a régi ferencvárosi malom helyén kaptak új otthont. Noll Tamás és tervezőtársai egy olyan „okos" épületet vázoltak fel, amely az átalakulóban lévő rozsdazónában megnyugvást, kiegyensúlyozott kutatómunkát, otthonos tudományos közeget tud teremteni. Egy méltatója így ír a Nollék által megfogalmazott MTA Humán Tudományok Kutatóházáról (2016): „A szétesett külső világra válaszul a tervezők igyekeznek a belsőbe húzni az érkezőt. Az épületet egy közrefogott és hátrahúzott fogadótérrel és a két épülettömeg közé ékelődő áttetsző aulával indítják, a belső világ felé fordítva a tekintetet. A felnyitott, hátrafelé szűkülő tér óhatatlanul beszippant, magához vonz. Az épület magas sarokképzése helykijelölő szereppel bír – talán a tudomány erejét, súlyát jelezve."[7] Ennyiből is láthatjuk, hogy bizonyos előképet kínált a marosvásárhelyi egyetemi épület problematikája – a könyvtár itt is erős vertikális sarokelem –, de az is kétségtelen, hogy Noll Tamás egyetlen munkájában sem ismétli a korábbiakat, az MTA épület esetében is érzékeny helyzetfelismeréssel viszonyult az emberi és téri értelemben egyaránt bonyolult feladathoz. Az átlátások, a differenciált belső terek, a kis kertek, az aula terében felül átívelő híd, az egész komplexum méltósága és dinamizmusa otthonos érzettel párosul, szabad teret kínálva a kutatói elmélyülésnek és az együttlétnek is.

Nemzetközi terepen

A 2010-es évektől három olyan nagyszabású projektben vett rész Noll Tamás és irodája, amelyek világsikert hoztak. A dublini Sheila O´Donnell és John Tuomey (ODT) hazai partnereként egy nemzetközi pályázaton nyerték el a Közép-európai Egyetem (CEU) budapesti épületének tervezését. A 2016-ban elkészült mű a meglévő belvárosi épületekből egy új összekapcsoló elem segítségével átjárható, tiszta, világos térláncolatot alkot, egységbe foglalva régit és újat. A komplex, érzékeny és aprólékos figyelem, az átgondolt részletek és a nagyszabású térélmény kivételes épületet hozott létre. Leglátványosabb része a belső udvar közlekedőrendszerét összekapcsoló, ovális látszóbeton lépcső, amely szoborként jelenik meg a térben.

Ennek a megbízásnak köszönhető, hogy 2015-ben, a városligeti Zene Háza pályázatra készülve a japán Sou Fujimoto az M-Teampannont kérte fel pályaművének megvalósítására magyarországi partneréül. A Zene Háza 2022-ban készült el, és azóta is a világ építészeti ranglistájának élén szerepel, sorra kapja az elismeréseket. Az építkezés éppen a világjárvány idejére esett, amikor Fujimoto kényszerűen távol maradt, online tartott kapcsolatot a magyar partnerrel. Lényegében Noll Tamás és csapata (Varga Bence, Nagy Norbert, Csavarga Rózsa, Török Bence), vezényelte le a különleges épület megvalósításához szükséges modellezéseket, valamint a nagyon összetett szakági kooperációt, aminek köszönhetően ez az egyedi épület ilyen magas színvonalon valósulhatott meg.

2019-től a Teampannon iroda már a Kőbányára tervezett Magyar Műszaki Közlekedési Múzeum tervezésének dolgozik, a New York-i Diller, Scofido and Renfro építésziroda magyar partnereként. 2022-ben pedig a japán Kengo Kumával közös pályázatot nyújtottak be a Nyugati pályaudvar és környezete megújítására kiírt tervpályázaton. Ezek olyan tapasztalatok, amelyekben igen ritkán adódnak a hazai építészeti mezőnyben. Mivel Noll Tamásék irodájában folyamatosan jönnek fiatal tervezők, számukra is óriási jelentősége van a nemzetközi együttműködéseknek.

Pályájának talán legnagyobb munkáján éppen most dolgozik: a Dél-budai Centrumkórház tervezésén. A funkció- és struktúraelemzés ebben a rendkívül sokféle tevékenységet kiszolgáló komplexumban döntő fontosságú. Az ápolási, technológiai, hotel- és kiszolgáló egységek elkülönítését a tervek tanúsága szerint világos, átlátható térszerkezettel oldja meg. A kórház egészét az áramlás fogalma köré szervezi, ami a külső térformálásban is megjelenik: a szilvamag alakú épülettömbök és az amőbát formáló gyerekkörházi egység szinte lebegnek a kétszintes kórházépület fölött. Az együttes meghatározó eleme a természetes fény, amely belső télikertek, klímaudvarok, üvegtetők segítségével tölti be az épületkomplexumot.

A telített tér és az üresség kompozíciónál egysége, a funkciót szigorúan követő térstruktúra, ráció és érzékenység, dísztelenség és méltóság – ezekkel a fogalmakkal lehetne röviden jellemezni Noll Tamás építészetét. Következetes irányt láthatunk a legelső, pályakezdő munkáktól a komplex, szinte városrésznyi épületegyüttesekig, a hetvenes-nyolcvanas évek szellemi környezetétől egészen máig. Mindez azt mutatja, hogy Noll Tamás építészeti meggyőződése egyszerre szilárd és rugalmas, képes arra, hogy a kicsitől a nagyig, a zöldmezős beruházástól a sűrű városi beépítésig a legváltozatosabb építészeti kihívásokra jó választ tudjon adni. Ha a Noll szemléletében kulcsfogalomként szereplő térkezelés forrását keressük, érdemes a mesteréhez, Bodonyi Csabához fordulni, aki az MMA székfoglaló előadáshoz írt köszöntőjében felidézte az indulás időszakát: „...a rengeteg kötöttség mellett észrevettük, hogy a térnek, az ürességnek nincs gazdája, előírása, ára, politikusa, hanem kizárólag az építész kompetenciája és alkotó szabadsága, kreativitásának végtelen terepe."[8]

[1] A hierarchikus térszervezés…

Elhangzott a Pesti Vigadóban, 2022. június 23-án.

[2] Sulyok Miklós: A Miskolci Építész Műhelyről. In: Tér///Erő. II. Építészeti Nemzeti Szalon. Műcsarnok, Budapest, 2019, szerk. Götz Eszter

[3] Sulyok Miklós, i. m.

[4] Bővebben lásd: Pirity Ádám: Kollektív. TDK dolgozat, BME Építészmérnöki Kar, 2018, konzulens: Kisfazekas Kornélia

[5] Magyar-amerikai csereprogram 3. Noll Tamás és Mikó László. Építészfórum, 2021. 03. 23.

[6] Uo.

[7] Szövényi Anna: Leköltözés a Várból. Magyar Építőművészet 2017/2.

[8] Bodonyi Csaba: Noll Tamás akadémiai székfoglalójához. Elhangzott a Pesti Vigadóban, 2022. június 23-án, publikálva: Országépítő.net, 2022. július 7.

[2022]