Olsvay Endre

Olsvay Endre zenész család sarja. Dédapja a Mátyás-templom zeneszerző-karnagya, Vavrinecz Mór, édesapja Olsvai Imre (1931–2014) korának egyik legjelentősebb népzenekutatója, A Magyar Népzene Tára nem tematikus köteteinek szerkesztője, Kodály és Járdányi Pál népzenekutató munkásságának folytatója. Édesanyja Korentsy Márta zenetanár, pszichológus, zeneterapeuta. Édesapja, Kodály legfiatalabb tanítványa, akinek szinte „családi" a kapcsolata mesterével: amint az egyetemi hallgató Kodály a Mátyás-templom zeneszerző-karnagyához, Vavrinecz Mórhoz, Olsvai (Vavrinecz) Imre nagyapjához viszi el kórusra és hangszerekre írt zsengéit: az Ave Mariát (1898) és az Assumpta est Mariát (1903) megmérettetésre, közel fél évszázad múlva hasonló céllal a karnagy gimnazista unokája juttatja el első gyűjtésének zsengéit a Zeneakadémia professzorához, Kodályhoz.

Igazi zenei környezetben nőtt fel, a kotta ismeretére, a zongorajáték kezdeteire édesanyja tanította. Még kicsiny gyermek korában elhatározta, hogy zeneszerző lesz – bár szülei egyáltalán nem terelték zenei pályára, sőt, próbálták lebeszélni róla. Noha ez később rövid időre megkérdőjeleződött, zongora és hegedű tanulmányait folytatta, a zene iránti elsődleges kötődése szilárd maradt. Általános iskolásként komolyabban érdeklődött a természettudományok iránt is: matematika versenyeken szerepelt, országos tanulmányi versenyt nyert kémiából. Ez irányú vonzalma a későbbiekben visszaszorult, ám magas szintű gombaismerői tanfolyamokat végzett és tagja a Magyar Mikológiai Társaságnak. Fontos a városvédelem is számára s természetesen a társművészetek.

A budapesti Toldy Ferenc Gimnáziumban tett (kitűnő) érettségije után két évig a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában a zeneszerzés szakon Kocsár Miklóstól tanult. Innen egyenes út vezetett a Zeneakadémia zeneszerzés szakára, ahol Bozay Attila volt a mestere. Tanárai voltak még Balassa Sándor, Petrovics Emil, Pongrácz Zoltán, Soproni József, Szunyogh Balázs és Vajda János. 1986-ban elnyerte a Szirmai Albert díjat, valamint a Kincses kuratórium egy éves ösztöndíját. Egy tanéven át Párkai István professzor demonstrátora volt a karvezetés szakon, zongora korrepetítorként.

1986-ban szerezte meg zeneelmélet szaktanári diplomát. A zeneszerzői oklevelet 2000-ben abszolválta.

1985-ben felvételizett a Zeneakadémia Tanárképző Intézetébe, zongora szakra, ahol Hambalkó Edit tanítványaként 1988-ban szerzett kitüntetéses diplomát.

1990-91-ben és 1992-94-ben elnyeri a Kodály Zoltán Alkotói Ösztöndíjat.

Eleinte főként a Fiatal Zeneszerzők Csoportja koncertjein szólaltak meg művei, de Zsurlók és Sinphon c. darabjai szélesebb körben is (utóbbit a „180-as csoport" egy európai koncertkörútján többször műsorra tűzte). A Zsurlók volt az első, amiből lemezfelvétel készült, ezt a Gekko követte (mindkettő a Hungarotonnál), majd még néhány antológián szereplő egyes kompozíció felvétele után 2003-ban a Hungaroton kiadta szerzői CD-jét. („Tarn/Tengerszem")

Egy „hármas szerzői est" Faragó Bélával és Gémesi Gézával („105 éves koncert" – 1996, Merlin Színház) után első önálló szerzői estjére 1998-ban került sor a MTA Zenetudományi Intézet rendezésében. Kamara- és szólóművei hangzottak el egy ősbemutatóval; beszélgetőtársa Soós András volt. Ezt több „kettős est" követte: 2008-ban és 2010-ben Győrött (Horváth Barnabással), 2013-ban Budapesten, – az MMA támogatásával – az Óbudai Társaskörben Huszár Lajossal.

Már zeneakadémista korában fontosnak tartotta a szakmai továbbképzést, 1984-ben ösztöndíjjal részt vett Darmstadtban a legendás Ferienkurse für Neue Musik kurzusain.

1986-ban, 87-ben és 89-ben fiatal zeneszerzők számára rendezett lengyelországi ISCM-kurzusokon vett részt. 1988-ban és 89-ben a Szombathelyi Nemzetközi Bartók Fesztiválon hallgatója volt Marco Stroppa, 1990-ben Ligeti György kurzusának. A Musikszene Ungarn bécsi sorozat számára, az Intermoduláció Együttes felkérésére komponálta 1992-ben Változatok hóesésre című hangszeres kvartettjét. E műve a későbbiekben is jó néhány előadást ért meg (pl. Földvári Napok 1996); Farkas Zoltán hosszabb elemző recenzióban méltatta a Muzsika folyóirat hasábjain, („Hóesés és nyárzene" 1993. március), a Metszet c. rendezvénysorozatnak (1996, FÉSZEK Művészklub) pedig nem csupán a műsorára tűzték, hanem Földes Imre beszélgetett is a szerzővel e darabjáról. (A beszélgetés szerkesztett formában a Parlando c. folyóiratban jelent meg utóbb.)

A Bartók Fesztivál felkérésére és számára komponálta 1994-ben a két évvel később, ott bemutatott Status quo c. ensemble-darabját.

A későbbiekben is rendszeresen megfordult különféle fesztiválokon, zenei eseményeken, köztük több nemzetközi fesztiválon is: 1993-ban az Ifjú Muzsikusok Nemzetközi Fórumának kijevi rendezvényén nem csak bemutatták egy művét, de meginvitálták a Fórum zeneszerző versenyének zsűrijébe is. Zsüritagja volt Norwichban (1992) az „Europèen Pépinnieres" nemzetközi ösztöndíjbizottság első tanácskozásán; ezt követően magyarországi

„artistic supervisor" lett, az ösztöndíjhálózat fennmaradtáig.

Hazai zeneszerző versenyeken is részt vesz a zsűri munkájában, mint ahogy visszatérő zsűritagja 2006 óta az Országos Kodály Zoltán Szolfézs-, Párosének- és Népdaléneklési Versenyeknek is, és két ízben az OMDK (Országos Művészeti Diákköri Konferencia) zeneelméleti szekciójában is.

A gyermekkorában kezdett hangszertanulás eredményeként ma is aktív zenész. Zongora kamaramuzsikusként, a klasszikus repertoár játékosaként főleg vonós társakkal szerepel. Kortárszenei vonatkozásban rendszeres előadója volt saját, több esetben pedig kollégái műveinek. 1993-tól az ún. élő-elektronikus zenét zászlajára tűző EAR együttes billentyűse lett, itt szintetizátoron és zongorán játszik – igaz, az elmúlt néhány évben már ritkábban.

Az elektronikus zene iránti, egy időszakra jellemző érdeklődése is az együttesben folyó munkának köszönhető. Ezt az irányultságát tetőzte be a berlini Kunstakademie kísérleti zenei stúdiójában töltött hónap 1999-ben, ahol ösztöndíjjal dolgozott egy, a Berlin–Budapest Hetek egy koncertjén bemutatott kompozíción (Hic et nunc).

Az EAR-együttessel részt vett Varsóban (1998), Jerevánban (2000) és a portugáliai Aveiróban (2002) fesztiválokon, s természetesen az 1997 és 2004 között Sárváron megrendezett ISMEAM koncertjein; mindannyiszor saját műveit is előadták.

A Till Ottó alapította Óbudai Kamarazenekarban aktívan hegedül, alkalmanként brácsázik 1976 óta. A vonószenekar, vonós hangszerek általában tehát nem véletlenül állnak annyira közel a zeneszerzőhöz. Némi joggal tartják tehát róla, hogy elsősorban instrumentális gondolkodásmód és affinitás jellemzi művészetét. Ám ő maga említi egy interjúban, hogy egyre jobban érdekli az énekhang és a vokális műfajok is. Ezt példázza, hogy a saját maga által két legfontosabbnak tartott művéből az egyik a 2005-ben született Szavak – kamaraegyüttes kísérte szólóénekes darab. (A másik a szerzői lemeznek is címet adó Tengerszem /1996/ – tisztán hangszeres kamaraegyüttes.)

Igen korán, még zeneakadémistaként kezdett el tanítani: 1985–1990-ig óradíjasként külföldi hallgatókat oktatott szolfézs, zeneelmélet és kötelező zongora tárgyakra.

1986-tól a győri Széchenyi István Egyetem Zeneművészeti Intézet (akkor még a Zeneakadémia tagozata) oktatója, 2002-től docense. A zeneelmélet tanszék vezetője volt 1995-től annak 2006-os megszűnéséig.

Tanít, ill. az évek folyamán tanított szolfézst, kamarazenét, kötelező zeneszerzést, analízist, partitúraismeretet, zeneelméletet, zenei ismeretterjesztést, zongora repertoárismeretet, zongora hangszerismeretet, transzponálás-partitúraolvasást, zongora lapról játékot, kötelező zongorát, zongora módszertant, általános zenetörténetet, dalirodalmat. Emellett zeneirodalmi speciális kollégiumokat tart(ott) legkedvesebb zeneszerzőinek repertoárjáról: Schubert, Bach, Muszorgszkij műveiről, valamint a vonósnégyes történetéről és „Esztétika a mindennapokban" címmel.

1992-93-ban a gödöllői Frédéric Chopin Zeneiskola zongoratanára, majd 1993–2002-ig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában oktatott zeneelméletet és szolfézst.

1993-tól három tanévben a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet választható humán tárgycsoportja keretében európai zenetörténetet tanít. Vonzotta a különleges feladat: nem szakembereknek megmutatni a zene szépségeit, érdekességeit.

Ebben az időben gyakran vállal érettségi társelnöki feladatokat művészeti szakközépiskolákban, valamint figyelemmel kíséri a tehetségek képzését.

Sokoldalú gondolkodásmódjára jellemző, hogy a Magyar Televízió főiskolák közötti Mozart vetélkedőjén (1991/92) a győri csapat egyik felkészítője. Ők nyerik az első díjat. Nagyrészt ennek is köszönhetően 1992-ben rektori dicséretben részesül.

2001-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa, 2013-tól művésztanára. Zeneelméletet, szolfézst, analízist, partitúraismeretet és transzponálás-partitúraolvasást tanít(ott), 2015-ben pedig – hallgatói ösztönzésre – itt is megindítja Schubert kurzusát.

Ahogy Győrben, a Zeneakadémián is rendszeresen vállal feladatot konzulensként és opponensként.

Széles látókörű zeneismerete lenyűgözi hallgatóit. Kevés tanár van, akinek tanári repertoárja ilyen gazdag.

Zenei ismeretterjesztői és szakírói tevékenysége is számottevő. Elengedhetetlen hátteret nyújtott ehhez a Földes Imrénél végzett ilyen irányú speciális kollégium 1984-85-ben.

Jó néhány szakcikk, recenzió, beszámoló fűződik nevéhez, köztük pl. a Parlandóban megjelent, zeneelmélet tanári konferencián elhangzott előadásának szerkesztett változata a zenei felsőoktatás lehetséges megújításáról, új tantárgyak bevezetéséről, a hallgatók sokszínű képzéséről. Analitikus műismertetéseket jegyez százával, s nem csupán a kortárs területről.

Soproni József, Bozay Attila és Melis László szerzői CD-kiadványaihoz elemző kísérőtanulmányokat készített; természetesen a sajátjához is.

1992 és 2000 között tizenkét prominens magyar zeneszerzővel (köztük több egykori tanárával) készít nagyinterjút a Hungarian Music Quarterly számára. (Egy részük magyarul is megjelent különböző folyóiratokban.) Ennek folyományaként is kéri meg Bozay Attila, hogy a »Magyar Zeneszerzők« kismonográfia-sorozatban Olsvay legyen a róla tervezett kötet írója. Sajnos a megtisztelő felkérés utolsó beszélgetésük: Bozay A. két hónap múlva meghalt. Olsvay kettőzött lelkiismeretességgel dolgozik a kis könyvön, ami 2002-ben jelenik meg. A kritika ezt írja róla:

Alaposan felkészült, a komponista életművéhez és személyéhez kötődő író munkáját tarthatjuk a kezünkben. Valamivel talán több a szakkifejezés, mint általában a sorozat többi kötetében - érezhető, hogy ezúttal zeneszerző ír egy másik zeneszerzőről. Ezt azonban aligha nevezhetjük hibának.

2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia Paradigmák a művészetben címmel, a Benczúr Házban rendezett kétnapos konferenciáján is előadással jelentkezett. (Kérdőjelek, kételyek, kényszerek címmel) Erről jegyzi meg a Szarka Károly a Bárka online-on:

A zene vonalán Olsvay Endre gondolkodtat el bennünket arról, hogy a paradigma szó vajon nem tekinthető-e a divat eufemisztikus megfogalmazásának, aztán eljátszik a kifejezéssel, és figyelmeztet, hogy a paradigma soha ne váljon paradogmává.

A MTA Zenetudományi Intézete „Évfordulók nyomában" előadássorozatában 2013-ban Dubrovay Lászlóról, 2014-ben Durkó Zsoltról tartott előadást.

Olsvay Endre zeneszerzői munkamódszerét az elmélyültség jellemzi. Gondolatait általában hosszasan hordozza, így is kiérlelésükre törekedvén. A zeneszerzéshez nem használ számítógépet: a kottát kézzel írja, gondosan, szépen.

Hangszerösszeállításaiban a hagyományos és a kísérleti kombinációk egyaránt foglalkoztatják – legkedvesebbnek tartott formációjára, a vonósnégyesre eddig egyetlen opuszt bízott (2010-13), de továbbiakat tervez. Darabjaiban a konstrukciós elv középponti jelentőségű, de ez nem jelent egy-két elv újbóli, rutinná váló alkalmazását. Mindenesetre az egymagvú s egyívű, végén lenyugvást-elcsendesedést megjelenítő dramaturgia és a mozaikszerű, soktémás formálás két alapvető kiindulópont művei értelmezésénél.

[2016]