Párkai István
Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas karmester, a Nemzet Művésze
Kevés olyan karnagy van Magyarországon, akinek ne lett volna kapcsolata pályája során Párkai István professzorral. Tanárként, egyetemi jegyzet írójaként, minősítő hangversenyek zsűri elnökeként szinte biztosan találkozik vele minden karnagy élete folyamán. Azon tanár egyéniségek közé tartozik a zene világában, akit szinte kivétel nélkül minden tanítványa szeret és tisztel, nemcsak hallgatók, de meglett művészek, elismert szakemberek is a tanácsát kérik stilisztikai vagy egyszerűen manuális karnagyi, gyakorlati kérdésekben.
Életének fő színtere a budapesti Zeneakadémia, mai nevén a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, amelynek legendás, Liszt Ferenc téri épületéről így beszélt:
„1938-tól járok ide… szinte naponta. Azt hiszem, jelenleg nincs más, aki nálam jobban ismeri a Zeneakadémiát. Az egyik legrégebbi emlékem az, hogy a légiriadókat az alagsorban vészeltük át, mert ez egy nagyon erős épület, lent is, fönt is. Ez utóbbit onnan tudom, hogy amikor beépítették a padlásteret, az építészek el voltak ragadtatva tőle, azt mondták, ilyen óriási padlásteret még nem láttak."[1]
A Zeneakadémia gyakorló iskolájának növendéke volt, ahol 10 éven át Ambrózy Béla volt a tanára. Zongoratanári oklevelet 1953-ban kapott. A gyakorlatvezető tanára a legendás hírű Máthé Miklósné volt. Zeneakadémiai tanárai közül Somogyi Lászlóra, Weiner Leóra és Mihály Andrásra emlékszik legszívesebben, tőlük tanult a legtöbbet.
1950-től 1955-ig karmesterképzőre járt, ahol Somogyi László növendékeként szerzett diplomát. Ez volt az az időszak, amikor szakérettségisek tömegét vették fel a Zeneakadémiára (is). Három fiatal művészt, köztük Párkai Istvánt is felkérték egy-egy karvezető csoport tanítására. Vásárhelyi Zoltán és Gát József voltak a két részre osztott tanszak vezetői, utóbbinál dolgozott Párkai, majd a tanszak egyesítésekor Vásárhelyi tanársegéde lett. Egy évig az ének tanszaknál is segédkezett, mint korrepetitor. Később a karvezetés tanszakon adjunktus, docens, egyetemi tanár lett.
Ebben az időben több kórusban is énekelt, ezek közül legfontosabb a Forrai Miklós vezette Budapesti Kórus volt, ahol alkalma nyílt az oratórium irodalom alapos megismerésére.
1981-től 15 éven át a karvezető - középiskolai énektanár és karvezető szak tanszékvezetője. Elnyerte a Professor emeritus címet. A karvezető tanszak célja sokoldalú zenészek képzése volt. Kitűnő szakemberek sokasága került ki kezei közül, nemcsak karvezetők, de tanárok és egyéb zenei szakemberek, mások mellett Ittzés Mihály, Tardy László és Erdei Péter.
A dirigálást alapvetően szellemi munkának tartja, és a vezénylést mindig személyre szabva tanítja. Párkai István mindig tisztában volt azzal, hogy cél az adott mű minél teljesebb, minél jobb előadása, ám ehhez többféle úton lehet eljutni. Legszerencsésebb az, ha az adott karnagyhoz leginkább illő, neki legjobban megfelelő módon érjük ezt el.
30 éven keresztül vezette a Magyar Népművelési Intézet karvezető tanfolyamait. Országos kezdeményezés volt ez, számos ma már elismert kitűnő szakember került ki innen is Párkai István kezei alól, pl. Tillai Aurél, Dobos László, Lakner Tamás.
Az 1960-70-es években amatőr együttest is vezetett: a Pedagógus Kórus és Zenekar-t. Sok más mű mellett Purcell Dido és Aeneasát és Gluck Alkésztisz című operáját is bemutatták amatőr közreműködőkkel, hangversenyszerű előadásban.
1963-tól 1993-ig vezette az általa alapított Liszt Ferenc Kamarakórust. A kórus feladata ismeretlen régi és új művek bemutatása volt. "Ebbe nagyon sok minden belefért. Akkoriban én nagyon sokat utaztam és mindenhonnan hoztam egy-két kottát, így is bővült a repertoár. Később arra is volt példa, hogy írtam egy-egy szerzőnek, hogy írjon nekünk valamit. Pl. Sáry László három tételes ciklusát is énekeltük, amely azóta alig szerepelt koncerten, Dubrovay László nagyon nehéz művét (A halál félelmei) is énekeltük; akik abban részt vettek, azóta is emlegetik a rendkívül izgalmas fúga témáját. Nagyon sok munkával tanultuk meg. Szerencsére akkoriban hozzá tudtunk időnként olyan pénzekhez jutni, amikből mondjuk a karácsonyi szünetben vagy húsvétkor elmentünk valami zárt helyre Budapesttől távol, mondjuk egy turistaházba, és rengeteget próbáltunk. Így tanultuk meg pl. Olivier Messiaen: Cinq rechants című művét, ami ma is elfogadható, jó felvétel és más körülmények között nem tudtuk volna megtanulni, annyira nehéz a tizenkét szólam"[2] - nyilatkozik erről.
A kórus a legkülönfélébb hazai helyszínek és fesztiválok mellett több európai országban és az Amerikai Egyesült Államokban is koncertezett, nagyszámú rádió-, televízió- és lemezfelvételt készített, nemzetközi díjakat nyert Spittalban, Arezzóban, Middlesbrough-ban és a BBC kórusversenyén.
A kórus tagjai nagyrészt a Zeneakadémia akkori, vagy volt növendékei. Sok jelentős 20. századi zeneszerző nagyszabású művét, ciklusát mutatták be Magyarországon elsőként. Többek között Hindemith: Mise, Messiaen: Cinq rechants, Poulenc: Figure humaine, Un soir de neige, Eben: Szerelem és halál, Pragensia, Frank Martin: Le vin herbé, Britten: Sacred and profane, Ligeti: Lux aeterna szerepeltek repertoárjukon.
Különösen sokat tett azért, hogy a hazai fiatal zeneszerző nemzedék - többek között Dubrovay László, Kocsár Miklós, Orbán György, Sáry László, Csemiczky Miklós, Vajda János - kórusművei előadásra kerüljenek. Kamarakórusának állandó repertoárján szerepeltek Liszt Ferenc, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Lajtha László, valamint romániai magyar szerzők (Oláh Tibor, Szabó Csaba) kórusművei. A reneszánsz és barokk kórusművészet nagyjai (Josquin, Palestrina, Lassus, Monteverdi, Carissimi, Schütz, J. S. Bach) és a magyar zenetörténeti ritkaságai is nagy hangsúllyal szerepeltek repertoárjukon. Zenekarral közös produkciókhoz is szívesen kérték fel az együttest, gyakran működtek együtt a Liszt Ferenc Kamarazenekarral koncerteken és hanglemezfelvételeken.
Párkai a karvezető képzésben rendkívül fontosnak tartja a hangszeres gyakorlatot. Munkásságának hosszas gyakorlata során szerzett tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a komoly hangszeres tudás az alapja a megfelelő karnagyi attitűdnek. Saját pályája is példa erre, még a legutóbbi időkben is fellépett koncerteken zongorakísérőként.
Előadói munkásságára jellemző, hogy szereti a kihívásokat. Nem volt kedvenc szerzője, vagy kedvenc műve.
Ugyanígy, sosem volt idegen számára a nem szakértőkből álló zenei együttesek vezetése, vezénylése sem. Nemrégiben a budapesti Pasaréti Ferences templom amatőr kórusával adott sikeres koncertet. Nagyfokú szakmai tudása olyan emberi nagysággal társul, amelynek segítségével könnyen meg tudja értetni magát a zenében nem professzionálisan jártas énekesekkel is.
Könyvet írt A kórusvezénylés alapjai címmel, amely több kiadásban is megjelent. A Karvezetés főiskolai tankönyv „Vezénylés, kórustanítás, interpretáció" című fejezetének szerzője, Bartók egynemű kórusainak előadásáról írt könyv közreműködője. Egyik közreadója a Zengő csudaerdő, Virág és pillangó 20. századi magyar kórusműveket tartalmazó gyűjteményeknek, társszerkesztője A magyar kórusmuzsika évszázadai című kórusantológiának.
Karnagyi tanfolyamokon, mesterkurzusokon rendszeresen tanít itthon és külföldön, kórusversenyek zsűritagja, tudományos konferenciák előadója. Párkai István nemcsak a professzionális kóruskarnagy képzésben, de az amatőr kórusok világában is jelentőset alkotott. A KÓTA tiszteletbeli elnöke, a Művészeti Bizottság tagja. Ebbéli minőségében gyakran vesz részt énekkari minősítéseken, fesztiválokon a szakmai zsűri elnökeként. Fontosnak tartja az Éneklő Magyarország további virágzását, amelyhez a karnagyi pontosság és a biztos zeneiség is hozzá tartozik. Nemcsak itthon, de külföldön is sokfelé jegyzik munkásságát.
Saját kórusán, a Liszt Ferenc Kamarakóruson kívül a Honvéd kórussal és a Debreceni Kodály Kórussal is készített lemezfelvételeket. Jó néhány 20. századi zeneszerző művét ő mutatta be Magyarországon.
Kiemelkedő munkásságáért, kórusvezetői és pedagógusi tevékenységéért számos művészeti és állami díjban részesült. 1978-ban Liszt-díjat, 1997-ben Bartók-Pásztory díjat, 1998-ban a Magyar Köztársaság Tisztikeresztjét, 2001-ben Érdemes Művész címet, 2004-ben KÓTA-díjat, 2007-ben Kossuth-díjat kapott, 2014-ben pedig a Nemzet Művésze lett.
Párkai István szinte egész életét egy intézményben, a Liszt Ferenc Zeneakadémián tölti. Itt kezdte érdemi zenei tanulmányait, és a mai napig is aktív tanár, az intézmény Professor Emeritus-a, hallgatói legnagyobb örömére.
Tanári ars poeticáját a legjobban ebből az interjú részletből érthetjük meg:
„F. A.: Szinte mindenkit tanított a Tanár úr, akik ma a kórusvezetés csúcsán vannak. Milyen érzés ebbe belegondolni?
Sokszor nyilatkoztam erről, és legtöbbször cenzúrázták is. Azt szoktam mondani: egy tanár elégedett lehet, ha tíz növendékéből kettőnél úgy érzi, nagyon megérte. Ez nem túl szimpatikus arány, de én fenntartom. Örülök, ha látom, hogy vannak, akik még gondolkodnak, nemcsak a mában, de a jövőben is. […] mindig új és új emberek jönnek és nem lehet ugyanazt ugyanúgy tanítani. Nem lépünk be kétszer ugyanabba a folyóba!
F. A.: És megvolt a tízből a két jó hallgató?
Sosem kalkuláltam, de az az érzésem, hogy meg!"[3]
[2016]
[1] Fehér Anikó, Muzsika a katedrán, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE), Budapest, 2011, 175.
[2] Fehér Anikó Muzsika a katedrán, LFZE, Budapest, 2011, 182.
[3] Fehér Anikó, Muzsika a katedrán, LFZE, Budapest, 2011, 183.