Pataki Tibor

Pataki Tibor festő- és grafikusművész életművét vizsgálva, a jelenkori magyar művészet rendkívül aktív alkotójának a múlt század hetvenes éveitől napjainkig megszületett műveit szemlélve egy jellegzetes XX–XXI. századi, kísérletező szellemű művész portréja rajzolódik meg. E művésztípus vonásait a hagyományos műformáktól való elszakadás, az ismeretlen területek felfedezésének beteljesített szándéka, és a sokoldalúság, a számos alkotóterületet – valamint a határterületeket – bejáró, nagy terrénumokat felölelő művészi tevékenység karakterizálja. A budapesti Magyar Képzőművészeti Főiskola festő-szakán végzett alkotót már tanulmányai során is a széleskörű érdeklődés jellemezte: főiskolai stúdiumai előtt ötvös szakmai képzésben vett részt, majd diplomáját megszerezve a Magyar Iparművészeti Főiskola továbbképző tagozatán tanult. Erre a hosszú felkészülési periódusra alapozva pályakezdő alkotószakaszában, első bemutatkozásai során nem a festői stúdiumait és törekvéseit reprezentáló alkotásokkal jelentkezett, hanem – a japán művészet iránti vonzalmát tanúsítva – különleges papírhajtogatásokkal: olyan, térbe kilépő nagyméretű kompozíciókkal, amelyek technikai megvalósításuk révén az origami ágazatával, e különleges művészi kifejezésformával teremtettek kapcsolatokat. Mindez összefüggött azzal a művészeti jelenséggel is, hogy a magyar művészetben a múlt század nyolcvanas éveiben felerősödött az új szemlélettel vezérelt és új eljárásokkal megújított azon papíralkalmazás, amelynek eredményeként az új eljárással készített papírral, és a már korábban is meglévő papírneműk felhasználásával korszerű szemléletű, különös formavilágot teremtő, különleges anyaghasználatot és technikai megoldásokat tanúsító művek jelentek meg a kiállítótermekben. A saját műveinek megalkotása és kortársai munkáinak tanulmányozása – valamint a japán művészethez való vonzódása – inspirálták Pataki Tibort az origami rejtelmeinek és szépségeinek kutatására, amely eredményes kutatómunkát aztán nemcsak a művek tanúsították, hanem a szakmai konzekvenciák kiadványokban, könyvekben való közreadása is követett: 1982-ben Papírcsodák, 1993-ban Hajtogatni jó címmel jelent meg e témakörben összefoglaló feldolgozása. Az origami-kompozíciókkal Pataki Tibor a kortárs magyar művészetben meglehetősen társtalanul, egyéni utakon járva tevékenykedett, de más műveinek fogadtatása sem volt egyértelműen elismerő, amit jelzett a Stúdió '83 kiállításról megjelent, Pataki Gábor művészettörténész által jegyzett kritika is: az individuális mitológia „ellentettjeként jelenik meg a kiállításon az 'új undok', egyensúlyozva a borzongató és kellemes, a meghökkentés és az ebbe való belenyugvás között. Hálás feladat persze rájátszani a férgek és bogarak keltette undorra (Dinnyés vagy Kornis Mihály-novellát parafrazeáló Pataki Tibor), megtoldva mindezt az elegáns, esztétikus kivitelezéssel (Pataki). Az így létrejövő 'kellemesen undok' ambivalenciával játszó műtípusa kiegészülhet még a viszolyogtató, szinte perverzül precíz geilséggel…"

A papírhajtogatás kifejezéseit és formateremtési lehetőségeit kutató, könyvtárgyakkal, nagyméretű papírplasztikákkal kamatozó periódust követően az alkalmazott grafikusi tevékenység erősödött fel Pataki Tibor munkásságában: kiadványok seregét, könyvek tucatjait, könyvborítók sorozatát, illusztrációk százait készítette el. A kilencvenes évek második felében aztán ismét az autonóm ágazatok felé fordult: festészeti és szobrászati alkotásainak központi motívumává, szimbolikus kifejező-jelenségévé a víz, a vízfelszín, a tükröződés vált – amely fordulat minden bizonnyal összefüggésben volt a művész Velence-rajongásával és Monet-igézetével (akinek élete és művei nyomában többször járt Franciaországban, felkeresve Giverny-ben álló műtermes házát is). Az ezredfordulót követően a festészet, a kisméretű és nagyobb formátumú festői kompozíciók, elsősorban a tájkép-kategóriába sorolható munkák megalkotása mellett a könyv-tárgyak, a művészkönyvek műcsoportja, a könyv-átértelmezés emelkedik központi problematikává művészetében, amelyre az alkalmazott grafikai feladatok megoldása során, a kiadói praxisban felmerült kivitelezhetetlen ötletek megvalósításának szándéka ösztönözte. Mindeközben az új technikai lehetőségeket kibontakoztató számítógépes művészet terén is jelentős műveket, elektrográfiákat alkotott, de munkásságának legjelentősebb alkotásaiként a könyvek világához kapcsolódó munkákat minősíthetjük: a művészkönyveket, a könyvek által inspirált sorozatokat (Sorskönyvek, Könyvtájak, Könyvtár, Lélektár, Évgyűrűk). E művek síkba transzponált és térbe szervezett kompozíciók: táblaképek, grafikák: printek és elektrográfiák, valamint térkonstrukciók, domborművek és szabadon térbe helyezett objektek. A Sorskönyvekről értekezve jegyezte fel a művész: „… az egyes könyvek a lapjaikon szereplő és számunkra olvashatatlan, tehát titkos és izgalmas történetükkel emberi sorsokat jelenítenek meg. A könyvek egymásba lapozása következtében kialakuló, izgalmas látvány az emberi kapcsolatokat fejezi ki, azok változatosságával, struktúrájával, drámák és örömök sejtésével. Mindvégig megtartva valamit a megismerhetetlenből, ahogy mások élete és kapcsolataik mozgatórugói sem ismerhetők meg teljes egészében."

Pataki Tibor könyvtárgyai, az átfogó, bár korántsem pontos kategória-megjelöléssel az ún. művészkönyvek, eme ugyancsak új XX. századvégi műforma osztályába sorolhatók, s már nem az általuk hordozott informális vagy művészi, illetve irodalmi szöveg-tartalom miatt kapnak jelentőséget, hanem a könyvforma keretein belüli művészi alakítás, valami új esztétikai minőség megteremtése, új gondolat, és természetesen a könyv, mint szimbólum, és az általa hordozott tartamok kibontása, megtestesítése révén. Az egyedi könyvkészítési eljárások során, a valóságos könyvek felépítésének, rétegződésének, szabályrendszereinek analizálása során bukkant rá Pataki Tibor a könyv szétbontása, szétvágása által körvonalazódó új könyvképre, amely mintegy a könyv azon dimenzióit tárja elénk, amelyet a hétköznapi életben a kezünkben forgatott könyvek lapozgatása, szemlélése közben sohasem láthatunk és tapasztalhatunk. E művész a múlt század húszas éveiben dolgozott kollázsalkotó kubista művészek utódaként tevékenykedik: legszebb alkotásaival régi könyvek köteteit dolgozza fel, de a talált, fellelt alapanyagból nem csak a megszokott sík kollázsokat komponálja meg, hanem valami gyökeresen újat tárva a szemlélő elé síkban rétegzett, metszetszerű, síkplasztikaszerű, domborműszerű kompozíciókat is. Művein régi törvénytárak és telefonkönyvek íveinek vágott metszetei jelennek meg, a papír vastagsága, finomsága, színe, a rá nyomtatott szövegmezők rendje és árnyalatai által meghatározottan, néhol pontosan egymáshoz simulón, máskor apróbb vagy nagyobb elcsúszásokkal megzavartan, gyűrődéseket láttatón, a szöveges mezőkből egy-egy részletet a képfelszínre helyezőn. A papír mediális meghatározottsága, a könyv szimbolikus üzenetei mellett, illetve mindezekkel szerves egységet, szintézist alkotva e művek különleges érzékenységű vizuális-plasztikai jelenségek összpontosítói: mintha tájképek, felülnézeti, nagy távlatból szemlélt földképek vagy földréteg-metszetek bontakoznának ki előttünk. És hogy a „nagy távlat"-kifejezés nehogy megtévesztő legyen, ajánlott e művek egészen közeli szemlélése: a kompozíciók fantasztikus részlet- és árnyalatgazdagsága így jelenhet meg, így bomolhat ki a befogadó előtt. E könyvrészlet-tájkollázsok mellett a Pataki-munkák másik fontos csoportja a sorskönyveké, amelyek két, egymásba lapozott könyv furcsa egyesítése, egymásba fonódása révén jönnek létre. Hogy milyen különös formarend, milyen fantasztikus egység születik ezáltal, arról a könyvtárgyak mellett az ezekről készült számítógépes nyomtatott képek, a printek is meggyőzhetik a szemlélőt. Egy beszélgetésben így vallott ezekről az alkotásairól a művész: „Megfogtam két könyvet, és egymás felé fordítva, laponként finoman összelapoztam őket. A két könyv ettől annyira eggyé vált, hogy szétszedni sem lehetett. Megdöbbentem, hogy nem lehetett széttépni. Ennek számomra erős szimbolikus jelentése volt, az emberi kapcsolatokról szólt." Vagyis Pataki Tibor művészeti világában a szimbólumokkal és a metaforikus jelenségekkel szembesülhetünk: azzal a világgal, amely finomságokban és érzékenységekben játszó, s amely nagyon mély szellemtörténeti, kultúrtörténeti, művészettörténeti kapcsolódásokkal – s nem mellékesen általános szintű emberi tanulságokkal –, és bámulatos alkotói leleménnyel, s a jelenkori magyar művészetben egyedülálló módon meditációs képeket, meditációs terepeket, meditációs tárgyakat állít elénk. A papírt és a könyvet középpontba helyező, új médiumként alkalmazó Pataki-művek segítségével a rezdülésnyi finomságok és a szépségek komoly tartalmakkal árnyalt birodalmában kalandozhatunk – és ez a minket körülvevő rút valóság fenyegetettségeit mérlegelvén jelentős művészeti tevékenységnek, alkotói vívmánynak minősíthető.

„Pataki Tibor vérbeli kísérletező, ugyanakkor mélyen humanista alkotó, a tradíciók kortárs megújítója" – írta lényeglátó tömörséggel a művész 2020-as műcsarnoki kiállításának katalógusában Szegő György, a tárlat kurátora. Valóban, kissé kibontva e konzekvenciát, erről az alkotóról az általános jellemzőket számba véve azt összegezhetjük, hogy az autonóm és az alkalmazott ágazatokban is otthonosan mozgó, festőként, grafikusként, szobrászként is jelentős és különös műveket alkotó, nagy mesterségbeli felkészültséggel felvértezett alkotó, aki a hagyományos művészeti területeken és ágazatokban tevékenykedő, és a tradicionális műformáktól és technikáktól eltávolodó, leginkább a kollázsok, az objektek kategóriájához közel álló kompozíciókat alkotó művész. Egyedi szemlélettel, önálló megoldásokkal gazdagított metódusokkal megalkotott, rendhagyó munkáit a mély tartalmi vonzatokon, általános érvényű mondandókon túl leleményes formai megvalósítás avatja szuggesztív művészi kifejezésekké és megtestesítésekké. A XXI. század első évtizedeiben – amikor úgy tűnik, hogy a könyv, a könyv mint médium, mint tartalmat hordozó-közvetítő tárgy szerepe és jelentősége egyre inkább háttérbe szorul – Pataki Tibor könyv-műveire úgy is tekinthetünk, mint a korábbi korszakok egyik legfontosabb rekvizitumainak magán-emlékműveire.

[2022]