Péri József
Munkácsy Mihály-díjas ötvösművész
Péri József kollégánk az ötvösség – legjobb értelmét tekintve – „régi" hagyománytisztelő mesterei közé tartozott, aki sohasem érezte szükségét annak, hogy a mesterség határait, az éppen divatos magatartásformákat követve szüntelenül változtassa csak azért, hogy az ötvösművészet hagyományos eszközeinek, anyagainak és kifejezésmódjainak használatát és értékét elfogadtassa azokkal, akik annak korszerűségét rendre megkérdőjelezték.
Igényes tervezésű és megmunkálású alkotásai között a nagyobb méretű, köztéren megjelenő fémmunkák (Agrobank-cégér Pécsett, 1991; a budapesti Szlovák Gimnázium cizellált vörösréz domborításai, 1992; Soly község bronzcímere, 1994) és a kisebb, intimebb, testközeli tárgyak (szakrális használati eszközök, monstrancia, rózsafüzér II. János Pál pápa részére, 1991; ékszerekés érmek) egyaránt megtalálhatóak.
Az általa rendszeresen alkalmazott fémmegmunkálási módozatok közül – kifejezésmódját illetően – az olvasztással formált amorf fém és a kemény, határozott kontúrú lemez és huzal együttes alkalmazása volt a legegyénibb, a rá legjellemzőbb. Ékszerkészítőként az olvasztott felületű ezüstöt, a lemezfoglalatú köveket és a láncot – kontraszthatásukat kiemelve – egy tárgyon belül alkalmazta. Az említett összetett anyaghasználat és kifejezésmód a leglátványosabban azokban a bogarakat és rovarokat ábrázoló kisplasztikáiban öltöttek testet, amelyeket talán legsajátszándékúbb alkotásainak tekinthetünk. A természeti előkép, és az azt megjelenítő kő és fém természetes használatának egysége a létezés homogén egyneműségére emlékezteti ellentmondásos korunk részletekben elvesző emberét.
A napjainkra már senkiföldjének tekinthető heraldika szakavatott ismerője volt, az e téren meglevő tudását nemcsak tervezői munkájában kamatoztatta (Budapest II. kerületének címere), fáradhatatlan levelezőként figyelmeztette a határozathozó testületeket a címertan hiányos ismerétéből származó tévedéseikre. Életéből alkotómunkára kevesebb időt hagyva szakmai testületekben (a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány mellett működő Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete választmányának és elnökségének, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége választmányának, a Szövetség Ötvös Szakosztályának vezetőségi tagjaként) szinte folyamatosan képviselte szűkebb szakmánk, az ötvösművészet, és tágabb értelemben az alkotóművészek és a vizuális kultúra érdekeit.
A kilencvenes évek elején, a Korona Bizottság felkérésére alkalmunk nyílt több ízben is tanulmányozni a Magyar Szent Koronát technológiai, készítéstörténeti szempontból, jól kiegészítve egymást sikerült helytállnunk, a vizsgálatok nyomán készült tanulmány nagymértékben segíthet tisztázni a Korona születésével kapcsolatos, sajnos, a mai napig rendezetlen kérdéseket.
A latinos műveltségű, a perzsa művészetet és Rossini zenéjét kedvelő, a középkor művészetének ikonografikus pontosságát és értelmezhetőségét követendő mintának tartó Péri József, Munkácsy Mihály-díjas ötvösművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Vörös Oroszlán Rend parancsnoki keresztjének és a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjének kitüntetettje több évtizeden át megválósított alkotómunkájával és egyenletesen magas színvonalú szakmai teljesítményével végleg elfoglalta az újkori magyar ötvösművészet történetének lapjain a számára fenntartott helyet. Éppen hetvenesztendős volt.
(In Magyar Iparművészet 2003/2. 77–78.)