Prutkay Péter

Prutkay Péter képzőművész már az első, az 1960-as évek végén bemutatott alkotásaival azt tanúsította, hogy a hagyományos művészeti kifejezési formáktól eltávolodó, eredeti látásmódú, magányos utat járó, kísérletező szellemű alkotó jelentkezett a szocialista-realista ideológiai-kultúrpolitikai henger után éledező modern magyar művészetben. Az 1970-es és 1980-as években elsősorban a magyar történelem fordulópontjaira hivatkozó-emlékeztető és az adott rendszer társadalmi jelenségeire élesen reflektáló grafikákkal (mívesen kidolgozott rézkarcokkal, aquatintákkal, litográfiákkal, színes szitanyomatokkal), valamint kollázsokkal és fotómunkákkal jelentkezett, és e művei mellett rendszeresen bemutatott plasztikai kompozíciókat, konkrét tárgy-szobrokat – objekteket –, talált-tárgyakat, talált-tárgy-összeállításokat – assemblage-okat – is. A ciklusokba – a labirintusok, a tojások, a fészkek, a történelmi sorsfordulók: az 1848/49-es forradalom és szabadságharc, az I. és a II. világháború, az 1956-os magyar forradalom és a „napi ügyek" tematikai-szimbolizációs egységeibe – rendeződő, grafikai síkábrázolásokként és domborművekként, valamint térbe állított assamblage-okként megalkotott munkák áttekintése révén egy, a magyar művészetben, a kortárs grafikában különálló utat járó művész markáns alkotói arcéle rajzolódhat meg a befogadó előtt. (Az egyik első, a Szürenon-kiállításon bemutatott installációja az ügyeletes hivatalnokok műtörténeti jelentőségű bontási tevékenységének áldozata lett. A budapesti Kassák-klubban rendezett tárlaton bemutatott Csontváry-tárgykollázst a kerületi tanács egyik hivatalnoka egy hivatalos fenyegető levél kíséretében bonttatta le: „Ezen cselekedete eljárást vonhat maga után.") Már Prutkay Péter műveinek technikai vizsgálata, eszközhasználatának analízise alapján is izgalmas, specifikus jegyeket figyelhetünk meg, fontos következtetéseket vonhatunk meg: e művész ugyanolyan magától értetődően, magas fokú mesterségbeli tudással alkalmazza, illetve alkalmazta a klassszikus sokszorosító grafikai eljárásokat, mint a legújabb fotográfiai és nyomdai, nyomtatási technikákat. A kivitelezési, a formai változatosság mellett kettősségek, bonyolult áttételek jellemzik a Prutkay-kompozíciók tematikai világát, motívumhasználatát, szimbolizációs metódusát is: a régi és az új, az ereklye és a tömegtermelési tucat-tárgy, a dokumentum és az autonóm mű-kreáció korlátozásoktól mentesen találkozhat, keveredhet egymással művein, műveiben. A korok és közegek, a tárgyak és szellemiségek, a matériák és technikák között szabadon cikázó motívumok és motívumkapcsolódások megjelenítésének Prutkay Péter által előszeretettel alkalmazott módszere a kollázs, amelynek összetevői a maguk anyagszerű mivoltában szerveződhetnek kompozícióvá.

Az ezredfordulót követően az érzékeny kivitelű grafikai világ és a valóság durvasága és kegyetlensége között feszülő éles ellentét alkotói fordulatra kényszeríti a művészt: a 2006-os őszi budapesti kíméletlen hatalom-demonstráció, a rendőrterror eseményeit tűzközelben átélve arra a következtetésre jut, hogy többé nem készíthet cizellált, finom kivitelű, bensőséges hangulatú grafikákat. És ekkortól teljesedik ki dobozművészeti tevékenysége: a zárt, színpadszerű terekbe komponált, furcsa tárgykollázsok sorozata. Prutkay Péter nagyszabású doboz-plasztikai és -domborműkollekciója – néhány jelenkori dobozművész-kortárs munkásságával szervesen összekapcsolódva – művészettörténeti jelentőségű együttesnek minősíthető. A doboz-műforma sokkal határozottabban hangsúlyozza mű-közegét, mint egy keretbe foglalt kép: bizonyos fokig zárt, a környezettől pontosan elhatárolt, az autonóm létezésmód mikéntjét kiemelő, a betekintést mintegy irányítottan megengedő „belső" világ. A hajdani képsík itt lezáró háttérelemmé válik, amely előtt több síkban, illetve összetett-összezárt előtérben játszódik le a mű történése. A doboz így mintegy szükségszerűen feltételezi a sík-, a síkhoz kapcsolódó dombormű-, és a csak feltételezetten körüljárható téri elemek összejátszását, a festészet és a szobrászat kifejezőeszközeinek együttes megjelentetését és megszólaltatását. Így a festészet térbeli illuzionizmusa és a festett szobrászati, illetve tárgyi elemek összeolvadása révén rendkívül intenzív, formagazdagságban pompázó hatásrendszerek bontakozhatnak ki. De eme formai jelentőségnél fontosabbak a kifejezések, a művekbe foglalt látszólagosan direkt, vagy sokkal inkább áttételes üzenetek, metaforikus összegzések. A látszólagosan egyértelműen megjelenített Prutkay-motívumot is bonyolult kettősségek jellemzik. Korokat és közegeket, jelentéssel telített tárgyakat és szellemiségeket, matériákat és technikákat egyesít különleges érzékenységű, leleményes kollázstechnikájával a művész: a magától értetődőt megkérdőjelezi, a fenségesről lerántja a leplet, a felület és a lényeg, a látszat és a valóság vad villódzását indukálja: a legszűkszavúbb Prutkay-tárgykollázs is számos gondolati áttétellel terhelt. De nincs recept: minden mű új képi gondolkozásra, sablonmentes képi befogadásra kényszerít.

A régi rekvizitum és az új tárgy, az ereklye és a tömegtermelés tucatterméke, a kordokumentum és az autonóm mű-kreáció elemei leleményesen keveredhetnek, egyesülhetnek, és bontakoztathatják ki új, váratlan felismerésekre ösztönző jelentésköreiket egy-egy doboz zárt és mégis nyitott, színpadszerű terében. A kezdeti motívumok, illetve szimbolikus töltetű tárgyak és valóságelemek, a fészek, a tojás, a labirintus mellett egyre több a közelmúltra és a jelenkorra hivatkozó tárgy, árucikk és média-idol-képződmény, illetve ezek karikaturisztikus vagy ironikus szemlélettel átalakított, átírt prototípusa jelent, jelenik meg Prutkay Péter kompozícióiban. Ez az új műegyüttes – amely egymástól elkülönülő műcsoportokra, egy-egy tipikus korjelenség által indukált téma- és gondolatkörbe illeszkedő egységre bomlik – leírási és értelmezési lehetőségei között az egyik legkönnyebben járható út a köznapiság, a giccs művészetté avatott produkciója kínálkozik, de a helyzet és a jelenség azért ennél sokkal összetettebb. Jóllehet minden csillog és villog, és minden bravúrosan előadott és tökéletesen kidolgozott, ám az elemek a kézművesség és a csúcstechnológiával tömegtermelt dizájn ambivalenciái között ingadoznak, s a dolog fantasztikus szépségei mögött, meseszerű máza alatt súlyos tragédiák rejlenek, éles fájdalmak élednek, sorsdöntő dolgok dőlnek el. A Prutkay-kompozíciókban megjelenő tárgyak – és talán ez is okozhat némi zavart – önmagukat jelentik, és metaforák is egyben. Újabb ellentét: az álomszerű, szürreális látomásokban, a színpadszerű jelenésekben, a tárgy-zuhatagokban gyakran teremt rendet a józan, szimmetrikus, oltárszerű komponálásmód. A gyermekkori játékokból alakított doboz-művek nemcsak a gyermekkor, hanem a játék-korszak, a játszási lehetőségek végleges lezárásának tanúi, a mobiltelefon-roncsokból összeállított tárgykollázsok egy hihetetlenül gyorsan lezajlott civilizációs robbanás utáni összeomlás utóhírnökei – van-e még olyan tér a világon, ahol nem szólalt meg még egyszer sem valakinek a zsebében a mobiltelefon? –, a médiagiccs-kelléktár figurái, a guruk és a ribancok a mindennapi mediális csatornaélmények megtestesítői, a virtuális szférák kemény valósággá fordított jelenségei és megszemélyesítői – ahol mintegy mellékesen másodpercenként merül fel a mélység problematikája –, a plázák és a bankok üres csillogással ékes szentélyei a látszatokká és hazugságokká fosztott egykori értékvilág helyére lépett ál-valóság díszletei és kellékei. A szürreális látomás – a telefon-madár, a mikroprocesszor-állat, a nyomtatott áramkör-oltár, a gépfegyver-töviskoszorú, a halálfej hátsó nézete: a bölcs-bagoly-tükörkép – a napjainkban már minden lehetséges-életérzés és -életfilozófia művészileg hallatlanul tudatosan zavarossá alakított lenyomata, szomorúságaival nyomasztó, de felismeréseivel üdítő párlata.

Történelmünk nagy korszakait és fordulópontjait, és a történelemmé váló jelenkori, hétköznapi jelenségvilágot állítja művészetének, doboz-műveinek fókuszába Prutkay Péter képzőművész. Nagy történelmi héroszok és a mindennapok hősei keresik a helyüket ebben a világban, nagy, világmegváltó eszmék és népi bölcsességek egybehangzó vagy egymással konfrontáló tanulságai sejlenek fel. És mindezek hátterében ott áll a tűnődő, bölcsen szemlélődő művész, akit a világ jelenségeit szemlélve olyan súlyos kétségek gyötörnek, mint amilyent még egy, a nyolcvanas években készített interjú metaforikus lezárásaként fogalmazott meg Prutkay Péter egykori grafikusművész. A történet főhőse (talán nem véletlen) egy madár: „Gyermekkoromban volt egy láb nélkül született verebem, amelyik aztán megszökött tőlem. Gondolom, az egész életét a levegőben töltötte – repülve. Talán ott is halt meg."

[2013]