Rátóti Zoltán

Megérkezni a megvalósulásig

„Alaptulajdonságomnak érzem, hogy türelmetlen vagyok, mindent rögtön akarok, pedig életem – életeim – fontos történései mindig türelmességre kényszerítettek, ki kellett várnom, sokszor éveket, amíg az álomtól, az álmodozástól megérkezem a megvalósulásig." – mondja Rátóti Zoltán a 2014. szeptember 19-én elhangzott akadémiai székfoglalójában. A türelemre kényszerítő körülmények a kezdetektől fogva kísérik a színész pályáját.

Rendkívül fiatalon, első próbálkozásra nyer felvételt a Színművészeti Főiskolára, Horvai István osztályába. A tanulóévek alatt a különleges tehetségű színészpalántákból [1] összetartó közösség formálódik. Színészdiplomával a kezükben együtt gondolkodnak a jövőről, így Rátóti is bízik az összetartozásuk erejében, s abban, hogy a pályájuk kezdetén együtt maradhatnak.[2] A szerződtetések felülírják az álmokat: az osztály egy része a Vígszínházban kezdheti meg a munkát, míg Rátóti Zoltán a József Attila Színházba kerül. Az osztályvezető Horvai István útravaló szavai azonban már a pálya kezdetén türelemre intik a színészt.[3]

Az angyalföldi teátrum Iglódi István rendező sikerdarabjaiban épít a fiatal színészre. Kezdetben Miklóst testesíti meg Törőcsik Mari partnereként A régi nyár című operettben. A feladattal sikeresen birkózik meg, alakításának kritikusi fogadtatása rendkívül pozitív.[4] A József Attila Színház akkori zenés színházi szerepeit főként muzikális alkatának, ügyes mozgásának köszönheti. Ugyanitt drámai főszerepet is kap – szintén Iglódi István rendezésében –, sikerrel alakítja Jim Mahoney-t Bertolt Brecht Mahagonny városának tündöklése és bukása című darabjában. Richmond grófjának megformálójaként (III. Richárd) találkozik William Shakespeare szövegével, amely kihívásnak a szakmai sajtó szerint szintén megfelel. Bár a kritika elismerően nyilatkozik a pályakezdő színész alakításairól, továbbá nagy színészegyéniségektől tanulhat az évadok során, ő mégis úgy érzi, hogy a József Attila Színház kínálta szerepekben nem mutathatja meg kellőképpen a tehetségét, s nincs eléggé a színházi élet fősodrában.[5]

A tehetség megmutatásának vágya első önálló estjének összeállításában is tetten érhető. Párbeszéd a sötétben címmel Csoóri Sándor műveiből (szerelmes versek, prózarészletek, Kerekasztal-beszélgetés a békákról) szerkeszt Selmeczi György zenéjével kísért előadást. A kritika nemcsak a válogatás érzékenységére figyel fel, hanem arra is, hogy milyen hitelesen szól a színésztől a Csoóri-szöveg, a költőtől kölcsönzött mottót („száz felé indulásom: / egyetlen indulás csak") pedig egyfajta önértelmezésnek tekinti.[6]

A József Attila Színházban eltöltött évadok során a bonviván-szerepek hozta siker nem elégíti ki a fiatal színészt, skatulyát érez kialakulni maga körül, így – bár még nincs hová mennie – az indulás mellett dönt. 1989-ben Rátóti Zoltán távozik az angyalföldi teátrum társulatából.[7]

Rátóti rövid ideig szabadúszóként tevékenykedik, majd 1990-ben a Csiky Gergely Színház társulatához szerződik. A kaposvári teátrumnál eltöltött idő – rövidsége ellenére – rendkívül meghatározó a színész számára, sokat alakít felfogásán a próbafolyamatot illetően. Addigi bevallottan görcsös szerepmegközelítését oldja a kísérletező jellegű munkamódszer. Rátóti – saját bevallása szerint – Babarczy László és Bezerédi Zoltán segítségével önfeledten, hibától való rettegés nélkül valóban megtanul próbálni.[8] A kaposvári évadban Rátóti megtestesíti Higginst a Babarczy László rendezte My Fair Lady című musicalben. A bonviván-skatulyától tartva örömmel formálja meg e karakterszerepet. A vidéki „elitszínház" kísérletező munkamódszerének oldott légköre ellenére nagyobb drámai szerepeket nem hoz a színész szármára, így egy évad után elszerződik a teátrumtól.

1991-ben enged Csizmadia Tibor művészeti vezető hívásának és csatlakozik a Budapesti Kamaraszínház társulatához. A Dér András rendezte A fehér méreg című előadás megteremti a lehetőségét annak, hogy Rátóti az eddig eljátszott szerepeihez képest új oldalát mutathassa meg a színpadon. A pálya szempontjából ez a produkció annak ellenére fontos, hogy sem kifejezetten elismerő kritikát nem kap, sem nem marad sokáig műsoron.[9] A Budapesti Kamaraszínház azonban a megszokottól eltérő, kidolgozottabb karakterek mellett az izgalmas és különböző rendezői koncepciókkal való megismerkedést is magával hozza. Hectort testesíti meg a Ruszt József rendezte Troilius és Cressidában (1992), Bicska Maxit játssza Csizmadia Tibor által színre vitt Koldusoperában (1993). Ebben az időszakban dolgozik együtt Gábor Miklóssal, Alföldi Róberttel és Jordán Tamással is. A karakterszerepek sikeres megformálását nem csupán a kritika értékeli, hanem megkapja első kitüntetését is. Rátóti Zoltán 1993-ban Jászai Mari-díjban részesül. Algernon Moncrieff megformálása a Bunbury című előadásban [10] azért is meghatározó a pályán, mert később rendezőként ezt a művet állítja először színpadra a Szigligeti Színházban Szolnokon [11]. A nagyobb szabadság érdekében 1996-ban elhagyja a Budapesti Kamaraszínház társulatát és ismét szabadfoglalkozású színész lesz. „Visszaadtam a szerepeket, és úgy gondolom, hogy egy színházban ezt nem lehet büntetlenül csinálni. (…) Ha színigazgató lennék, én is nagyon nehezen tolerálnám ezt, hiszen társulati tagként a színésznek kutya kötelessége eljátszani, amit ráosztanak. Azért is mentem el, mert nem akartam megvárni, hogy később büntetésből ne kapjak szerepet."[12]

A szabadúszás immár nem a bizonytalanságot rejti magában, épp ellenkezőleg, szereplehetőségeket hoz magával, illetve találkozásokat olyan rendezőkkel, akikkel ez idáig nem volt mód együtt dolgozni. Rátóti játszik a Játékszínben, a Madách és a Radnóti Színházban, valamint a szolnoki Szigligeti Színházban is; olyan rendezőkkel próbál, mint Makk Károly, Kerényi Imre, Valló Péter és Schwajda György. Az 1997/1998-as évad középpontjában kétségkívül Shakespeare A velencei kalmár című műve áll, melyet két rendezővel is próbál és két szerepben is játszik ekkor a színész. Először Bassaniót alakítja Schwajda György rendezésében a szolnoki Szigligeti Színházban, majd rendhagyó szereposztásban Shylockot testesíti meg Alföldi Róbert színpadi adaptációjában a Tivoli Színházban. Ez utóbbi előadás rendkívül pozitív kritikai visszhangot kap.[13] A színész Shylockja olyannyira hiteles, hogy az évadban elnyeri a legjobb férfialakításért járó Színikritikusok Díját.[14]

Rátóti Zoltán 2002-ben köteleződik el ismét, az új Nemzeti Színház tagja lesz. A Peer Gynt címszerepét játszhatja el Kai Johnsen rendezésében, amellyel a pálya elejétől vágyott szerepálma teljesül (2002). Rátóti művészetének mintegy ars poéticája Peer Gynt karaktere, erre nemcsak a próbafolyamat során hívja fel a figyelmet, hanem később akadémiai székfoglalóját is az ibseni dráma gondolatiságára fűzi föl. Az önmagát kereső Peer és az önmagát kereső színész párhuzama adja alapját Rátóti karakterértelmezésének. „Peer egész életén át önmagát keresi, kutatja, hogy mire vagyunk hivatottak és mi a rendeltetésünk. Magánemberként számomra is fontos, mit ismerünk fel küldetésünkből, és abból mit valósítunk meg. Úgy közelíthetjük meg legkorszerűbben a darabot, ha feltesszük a kérdést: mennyire vagyunk elveszejtve önmagunk által?"[15] A Nemzeti Színház nemcsak a szerepálmot teljesíti be, hanem társulatával nívót ad az itt eltöltött éveknek.[16] Fontos, a teátrum meghatározó előadásaiban vállal szerepet a színész. Így testesíti meg Hontalan Ivánt a Szász János rendezte A Mester és Margarita című produkcióban. Rátóti itt ismét együtt dolgozik Jordán Tamással, a Civilruhás szerepét ölti magára Hamvai Kornél Az ötödik pecsét című darabjában (2006).

Vendégművészként továbbra is enged a hívásoknak, a fontos (szerep)találkozások újabb állomásai lehetnek színészi fejlődésének. Fjodor Protaszovot alakítja a Tordy Géza rendezte Élő holttest című előadásban (2006), valamint ismét eljátssza Higginst a My Fair Ladyben, Funtek Frigyes színrevitelében (2008).

Az önálló útkeresés során szintén meghatározó a találkozás Háy János íróval, akivel A bogyósgyümölcskertész fia című novellaválogatás színpadi adaptációjánál (2004) találja meg a közös hangot. Ez valóban gyümölcsöző munkakapcsolatot eredményez, hiszen 2007-ben újabb önálló est jön létre (Házasságon innen és túl). Háy szövegei rendkívül hiteles megszólaltatóra találnak Rátótiban, s ezt a kritika is elismeri.[17]

Rátóti Zoltán 2010-ben sikerrel megpályázza a Csiky Gergely Színház igazgatói posztját, mely a pálya elején Kaposvárott töltött évad fontosságát is aláhúzza. Rátóti pályázata megmutatja, hogy teljes egészként tekint a színházra, egyik legfontosabb vezetői feladatának a befektetett energia megbecsülését, a tehetséggel való felelős bánásmódot tartja. Megfogalmazza igazgatóként felelősségét az előadást létrehozó közösségért, a társulatért, mint egészért, és az ezt alkotó egyénekért is. A színházi munka középpontjába a színészt állítja, a színészi tehetséggel való felelősségteljes bánásmódot kulcsfontosságúnak tekinti.[18] Nemcsak a színész, hanem a tapasztalt, sokat megélt színházi ember gondolatai is ezek. Rátóti kinevezését 2014-ben meghosszabbítják a kaposvári teátrum élén, majd 2015-ben Érdemes művész kitüntetésben részesül.

Az álmoktól a megvalósulásig türelemmel, ugyanakkor állandó, bátor útkereséssel lehet eljutni, s erre hívja fel a figyelmet Rátóti Zoltán többet idézett akadémiai székfoglalójában is. „Milyen különös, önmagamat kerestem egy örökké önmagát kereső szerepben, aki folyvást letér az útjáról és igazi önmagát egójával téveszti össze. Önmagamat méregettem a szerep erényein és gyarlóságain keresztül. A szerep vizsgálata egyben a színész önvizsgálata. A kérdések addig ismétlődnek, amíg a válasz meg nem születik: mi az ember, mi az „én", lehet-e valaki önmaga, mi a hivatásom, ki vagyok én."

[2017]

[1] Bardóczy Attila, Eszenyi Enikő, Kaszás Attila, Méhes László, Rónaszegi Judit, Rudolf Péter, Töreky Zsuzsa. (http://szfe.hu/hu/osztalyok/osztaly-adatlap/193)

[2]„(…) szeretném, ha egy régi, közös álmunk megvalósulhatna: az osztályunk, a sokat emlegetett jó közösség együtt kíván dolgozni. Még nincs minden pontosan összerakva, de valami már látszik a távolban… Közösen szeretnénk játszani. Hogy hol, mikor, mit, azt még nem tudjuk biztosan. De akarjuk." Hortobágyi Zoltán: A pálya elején – Világot jelentő deszkák, Nógrád, 1983. 08. 07.

[3] „A főiskola végén azzal engedett el, hogy türelmesnek kell lennem. Akkor ez nagyon rosszul esett, hiszen frissen végzett fiatal színész voltam, és nem értettem, miért kellene várnom. De Horvai tisztában volt az alkatommal, és tudta, idő kell, mire megtalálnak a nekem való szerepek. Akkor nagyon sokat lázadoztam ellene, de utólag hálás vagyok neki, hogy kitartásra nevelt." Hermann Irén: Horvai „Rosta" bácsi. Tanítványai Horvai Istvánról. Zsöllye, 2003. január.

[4] „Elfogódottságnak szikrája sincs játékában. (…) A szélsőséges szituációkat ügyesen visszafogja, nehogy harsánnyá váljanak. (…) Rátóti Zoltán végzős hallgató élete első főszerepét játssza a József Attila Színházban, A régi nyár kicsit esetlen kamasz bárójaként." Kriszt György: Magas a mérce…, Pesti Műsor, 1983. 05. 04.

[5] „Utólag úgy látom, hogy a József Attila Színház jó iskola volt, máshol valószínűleg nem kaptam volna ennyi feladatot és megterhelést. (…) Így is tisztában voltam vele: ott kétszer kell megfutni ugyanazt a kört, hogy észrevegyenek. De nagyszerű partnerekkel játszhattam: Törőcsik Marival, Garas Dezsővel, Andorai Péterrel, s ez három-négy évig inspirált." Magyar Judit Katalin: Önmagamnak megfelelni – beszélgetés Rátóti Zoltánnal. Színház, 1993. június

[6] „Gondos körültekintéssel szerkesztett összeállítás, amelynek emelkedő íve érzelmet és értelmet együtt emelt a magasba. Hosszan tartó taps volt a hála. (…) Rátóti Zoltán szép beszéddel, Csoóri lírájának kiérlelt tolmácsolásával ajándékozott meg bennünket és kellemes énekhangon előadott dalokkal. Nyilván önmagára is igaznak találja azt a költőtől kölcsönzött két sort, amelyet mottóként választott: »…száz felé indulásom: / egyetlen indulás csak«." Pest Megyei Hírlap, 1987. 10. 28.

[7] „(…) negyedévesen már eljátszottam egy szép bonvivánszerepet Törőcsik Mari mellett A régi nyárban. Nagyon élveztem, de utána sokáig nem tudtam kikecmeregni a snájdig pozitív hős címkéjű skatulyából. Mikor hat év múltán még mindig nyílt tekintetű ifjakat meg igazmondó juhászokat alakítottam, távoztam" Stuber Andrea: A néhai igazmondó juhász, Népszava, 1993. 04. 16.

[8] „(…) Igazából Kaposváron tanultam meg próbálni. Azelőtt görcsös voltam, mindig meg akartam felelni valaminek. Mindenféle mással foglalkoztam próba közben – elsősorban a magam hiúságával. Kaposváron jöttem rá, hogy a próbának nem kell látványosnak lennie. Mindig szégyenkeztem, ha valami nem jól ment; Babarczy Lászlótól és Bezerédi Zoltántól tanultam meg, hogy az ember hibázhat is, nem lehet mindig tízest lőni. Olyan kapukat, zsilipeket nyitott meg bennem ez a »kirándulás«, amelyek azelőtt zárva voltak. Le tudtam vetkőzni a szégyenérzetem, és mertem lazán, teljesen oda nem illő dolgokat is kipróbálni, mert nem járt érte büntetés. Euforikus próbák voltak ezek, ha lehet erre ezt a kifejezést használni. Ez nem azt jelenti, hogy azóta egyáltalán ne lennének kétségeim, vagy görcseim, de fontos megnyílás volt."Magyar Judit Katalin: Önmagamnak megfelelni – beszélgetés Rátóti Zoltánnal. Színház, 1993. június

[9] „Nem arattunk vele kirobbanó sikert, hiszen csak tizennégyszer adtuk elő, de itt tökéletesen más lehettem, mint eddig: egy borostás, részeges, érzéketlen állat." I.m.

[10] Wilde, Oscar: Bunbury, 1995. január 7., Budapesti Kamaraszínház a Józsefvárosban, r.: Gábor Miklós.

[11] Oscar, Wilde: Bunbury - The Importance of Being Earnest, 2000. december 1.. Szigligeti Színház (Szolnok).

[12] „Shakespeare Shylockja A velencei kalmárban – magyar színpadon – tán soha nem volt ennyire megrendítő, elgondolkodtató, sokkoló hatású, mint Rátóti Zoltán megformálásában a Tivoli Színházban." Bóta Gábor: Egy színész két szerepben. Magyar Hírlap, 1998. 01. 08.

[13] Módos István: Nincs recept egyetlen szerephez sem. Képes Európa, 1998. 09. 16.

[14] https://kritikusceh.wordpress.com/szinikritikusok-dija/19971998-2/ (2016. 03.25.)

[15] Szederkényi Éva: Sejtések és megmérettetések. Heti Válasz, 2002. 10. 04.

[16] „A társulatban olyan erők vannak, hogy több évadra biztosítani lehetne a ragyogó előadások sorát. számomra rang a Nemzeti Színház tagjának lenni. (…)" Ditzendy Attila: Színész a múlt századból. Magyar Nemzet, 2002. 10. 18.

[17] „Profi színész, aki a század követelményeinek megfelelően tudja megnyerni és maga mellé állítani a közönséget." Napló, 2005. 12. 27.

[18] „A színház az emberi lélek műhelye. Ez a közösség ősi céh törvények alapján működik az előadás létrehozásában. Az egész társulat harmonikus életéhez tartozik mindenki, aki részt vesz az előadásban: az ügyelő, a fodrász, a szabó, a díszletfestő, a világosító, a díszítőmunkás, a jegyszedő és a portás. És ennek a műhelynek a középpontjában a színész áll. Itt az anyag a színész. A színész anyaga önmaga, ezért elengedhetetlen, hogy a színészek munkáját évekre előre megtervezzük. Befektetés nélkül semmilyen eredmény nem várható, ezért a színészi tehetséggel való felelősségteljes bánásmódot kulcskérdésnek tartom ahhoz, hogy igazi színházi közösség létrejöjjön és büszkén mondhassuk pár év múlva, hogy országos rangú színházat hoztunk létre." Rátóti Zoltán igazgatói pályázata a Csiky Gergely Színház (Kaposvár) vezetésére: http://kapos.hu/static/dokumentumtar/0000000044 (5. o.) (2016. 03. 25.)