Rohonyi Anikó

A gyötrődő csoda

Rohonyi Anikó 1942. november 16-án született zenekedvelő családba. Édesanyja az aradi 13. Vécsey család leszármazottja. Gyermekként templomi kórusban énekel, majd 1962 és 1970 között műszaki rajzolóként dolgozik. A templomi karnagy tanácsára jelentkezik a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolába, ahol 1966-tól ének szakon Farkas Ilonka növendékeként tanul. Mesés történet Rohonyi Anikó pályakezdése, amelyre a következőképpen emlékszik vissza: „Egyszer az egyik közeli rokonom esküvőjén énekeltem, ott figyelt fel rám egy zenetanár, s azon nyomban rábeszélt, képeztessem a hangomat. Megfogadtam a tanácsot, felvételiztem a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolába, bár még akkor sem tudtam biztosan, hogy hová vezet az utam. Talán nem is mertem megfogalmazni magamnak, hogy operaénekes legyek. Az életformám is ezt bizonyította, hiszen továbbra is az Olajtervnél dolgoztam, és estin végeztem a szakiskolát."[1]

1970-ben Rohonyi Anikót Lukács Miklós (a Zeneakadémia ének tanszakának vezetője, az Operaház igazgatója) felveszi a Zeneakadémia opera tanszakára, mi több, azonnal a negyedik évfolyamra. Mint különleges tehetség, két év alatt végzi el az operaénekes képzést. Úgy emlékszik vissza pályakezdésének időszakára, mint „élethivatásának" megtalálására.[2] Rohonyi Anikó betölti a harmincadik életévét, mire pályája valóban útnak indul. Bár a kései pályakezdés sok esetben hátránynak tekinthető, az operaénekes ezt épp előnyként artikulálja akadémiai székfoglalójában.[3]

Első nagy szerepe Erkel Ferenc Hunyadi László című operája, amelyben Szilágyi Erzsébet szerepét kapta. A Mikó András rendezte Verdi: Don Carlos c. előadásban a kritika szerint kiemelkedőt alakított. A művet kabalaként aposztrofálja az operaénekes, hiszen korábban nemzetközi énekversenyen már komoly sikert ért el megszólaltatásával.[4] Alaposan átgondolt szerepformálás jellemzi Rohonyi Anikó alakítását. Nemcsak a nagy elődök megfigyelése, hanem a szerep önálló értelmezése is meghatározza a felkészülést. „Minden előadást megnéztem és izgalommal figyeltem, hogyan is alakul ez a szerep, hogyha Moldován Stefánia, Déry Gabriella vagy Sudlik Mária hangján szólal meg. Mindegyikük játéka nagy tanulság volt számomra, mert bizonyították, hogy egy szerepet meg kell tölteni ahhoz, hogy kibontakozási lehetőség legyen egy művész számára, és ne csupán szerepeinek egyike. Szerintem egy művésznek minden szerepben ezt a lehetőséget kell meglátnia."[5]

Rohonyi Anikóra a Don Carlos után nagy szerepek megformálását bízzák az Operaházban, amelyeket szintén „kibontakozási lehetőségként" közelít meg, megtalálva bennük az egyediséget, a színpadon felmutatni valót. A kritika elismeri az operaénekes szerepformálását Erzsébetként a Don Carlosban, Donna Annaként a Don Juanban, Santuzzaként a Parasztbecsületben, Elzaként a Lohengrinben és Maddalenát megformálva a André Chénierben is.[6]

1979-ben Puccini Toscájának címszerepét alakítja az Erkel Színház színpadán. A szerepalakítás nehézségét Rohonyi Tosca karakterének összetettségében látja, a nőalak sokszínűségét emeli ki, feladatához némileg szorongással viszonyul. „Tosca ebben az elképzelésben nem díva, hanem egy olyan szerelmes asszony, aki szerelméért mindent feláldoz. Aki vallásosságában képes a szerelem jogán embert ölni… Csak ismételni tudom: nagyon nagy feladat, csak szorongva lehet beszélni róla. Oldódást váró szorongással."[7] A szorongás bevallott lámpalázas természetéből is adódik, amely feszültség csak a színpadra lépve oldódik.[8]

1980-ban újabb címszerepet, Verdi Aidáját testesíti meg Rohonyi Anikó Mikó András rendező irányításával. A drámai szopránszerep eléneklésével a pályán teljesül egy álom. 1981-ben Békés András színpadra állítja A végzet hatalmát, melynek Leonóráját énekelheti. Az operaénekesnő a karaktert a gyötrődő, önmagát vádoló vonásai mentén közelíti meg, így lel hasonlóságra saját lelki alkatában és a megtestesítendő szerepben. Szerepformálásban a drámai hangvétel helyett inkább a lírai megszólaltatást tartja fontosnak. Leonóra lelki emelkedettsége a záróképben katartikusan ragadja magával megformálóját, és a megtisztulás érzetével tölti el.[9]

Puccini Turandotjának címszerepét nagy örömmel vállalja el Rohonyi Anikó,[10] majd Verdi Az álarcosbál című operájának Amelia szerepét testesíti meg 1986-ban. Nemcsak alakításáról, de hangi adottságairól is rendkívül elismerően nyilatkoznak a kritikusok. A recenziók a színészi játék és az operai hang harmóniájáról számolnak be, arról, hogy e szerep megformálója e két jelrendszeren keresztül egyszerre képes megmutatni Amélia kiszolgáltatottságát és visszafogottságát.[11] 1987-ben ismét egy Verdi-műben, a Nabuccóban énekel. Rohonyi Anikó Abigélt testesíti meg.

Az 1990-es év nem csupán Tannhäuser Vénusz-szerepét hozza meg számára, hanem díjak sorát is: Liszt Ferenc-díjjal és Bartók–Pásztory-díjjal értékelik Rohonyi Anikó pályafutását.

1991-ben az Erkel Színházban Ponchielli operájának címszerepét, a Giocondát énekli. Annak ellenére, hogy ezt a szerepet Nabucco Abigaile-jénél nehezebbnek tartja, sikeresen birkózik meg a különös technikai felkészültséget igénylő szereppel.[12]

2002-ben pályafutásának harmincadik jubileuma alkalmából koncertszerű előadást tartott Mascagni: Parasztbecsület című művéből a Pesti Vigadóban 2002-ben. Az est bevételét jótékony célra használja fel, a bevételt vak és látássérült, valamint halmozottan sérült gyermekek taníttatására ajánlja fel. A jubileum alkalmából készült riportban Rohonyi Anikó a következőképpen nyilatkozik pályájáról: „Én csak énekelni szeretek, héttől tízig a színpadon lenni, számomra ajándék, mert ott tudok kiteljesedni, az összes többi járulékos nem más, mint nyűg."[13] Még ebben az évben visszavonul a színpadtól.

Szakmai élete során több külföldi világsztárral szerepelhetett együtt a Magyar Állami Operaházban (pl.: Teo Adam, Nikolaj Gedda, Aragal, Nyeszterenko, Obraszlova)

A zeneszeretet tevékeny nyugdíjas éveit is kíséri, hiszen 2003 óta a Magyar Katolikus Rádióban Az opera világa címmel riportműsort vezet.

[2017]

[1] Harangozó: Az Olajtervtől az operaszínpadig. Esti Hírlap, 1974.01.22.

[2] 1970-ben felvettek a Zeneakadémia opera-tanszakára és rögtön a negyedik évfolyamra. Akkor, azt hiszem, hozzám fogható boldog embert nem lehetett volna még egyet találni. Pedig ez a tény csak újabb munkát jelentett. De önként és örömmel vállaltam a szép munkát, mert úgy éreztem – és talán ma már ez nem hat nagyképűségnek –, megtaláltam az élethivatásomat." I.m.

[3] Lehet, hogy sokszor korán kapnak bizonyos szerepeket az énekesek, jómagam, hogy későn kezdtem a pályát, ebből a szempontból mindenképpen előny volt." Rohonyi Anikó: Elindultam a sok csoda felé. Elhangzott 2014. november 28-án az akadémiai székfoglalón.

[4] „Örülök, hogy a Don Carlos női főszerepében mutatkozhatok be, hiszen ez egy kissé eddigi rövid pályám kabalaoperája is. Az első operatanszaki év végi vizsgán Erzsébet volt a feladatom, s ennek az operának a női főszerepét énekeltem a szófiai nemzetközi énekversenyen, ahol ötödik lettem." Harangozó: Az Olajtervtől az operaszínpadig. Esti Hírlap, 1974.01.22.

[5] I.m.

[6] Emlékezetes Erzsébet (Don Carlos) finom ívűre rajzolt portréja, Donna Anna (Don Juan) bosszúra hangolt alakítása, Santuzza (Parasztbecsület) mélyen érző asszonyisága, Elza (Lohengrin) szűzi tisztasága, Maddalena (André Chénier) gazdagon árnyalt emberi-érzelmi tartása." Mátai Györgyi: Tosca: Rohonyi Anikó. Pesti Műsor, 1979.05.02.

[7] I. m.

[8] „Nem titkolom, hogy lámpalázas vagyok még ma is. Minden előadás előtt úgy érzem, hogy nem tudom elénekelni a szerepemet. Azután felmegy a függöny, és attól kezdve már dolgozik bennem: ez a világ legszebb hivatása." Mátai Györgyi: Címoldalunkon: Rohonyi Anikó. Pesti Műsor, 1981.02.11–18.

[9]„Mint Verdi zenéjében oly gyakran, itt is a szenvedélyek összecsapása dominál. Leonóra és Alvaró végzetes szerelme indítja el a véletlenek sorozatát. A végzet ellen Leonóra nem harcol. Passzivitása azonban csak látszat. Önmagát okolja mindenért, bűneiért vezekelni akar. Valamennyire rokonnak érzem magam Leonórával, én is gyötrődő alkat vagyok, mindig mindenért önmagamat hibáztatom. Gyönyörű feladat, amelyben nem is annyira a drámai hangvétel, mint inkább a lírai megszólaltatás a fontos. Különösen a záróképben ragad magával a szerep: Leonóra lelki emelkedettsége a megtisztulás érzetével tölt el." I.m.

[10] „Éppen tíz esztendeje indultam el a pályáján, és azt hiszem, az egy évtized koronája a Turandot volt (…) izgalommal készültem fel Puccini remekművének tolmácsolására. A rendkívüli szerep, számomra is nagy próbatétel, és mégis boldognak, szerencsésnek érezhetem magam, hogy egymásra találtunk."A díváktól a heroinákig. Rohonyi Anikó portréja. Dolgozók Lapja, 1984.12.15.

[11] „Rohonyi Anikó Améliája zeneileg és játékában is harmonikus. Erőteljesek, mégis kellő finomságúak fortéi, piánói átütőek és hatásosak. Egész alakítását Amélia kiszolgáltatott, érzékletesen megformált helyzetekből fakadóan, sajátos visszafogottság jellemzi." Mátai Györgyi: A felújított Álarcosbál. Népszava, 1986. február 24.

[12] Amikor elénekeltem a Nabucco Abigaile-jét, azt hittem, nehezebb feladatot nem kaphatok. Tévedtem. A Gioconda nehezebb! Ez a drámai szoprán szerep három hang híján két és fél oktávnyi terjedelmet követel, s ezen belül szinte mezzo mélységet." Morvay: Abigaile után Gioconda. Olaszul szól Ponchielli. Esti Hírlap, 1991.10.24.

[13] Kálmán Gyöngyi: Adni, adni, s újra csak adni. Magyar Nemzet, 2002.06.01.