Sánta Ferenc

„…kijelentem, hogy amit önök cigányzenének neveznek,

az nem cigányzene. Nem cigányzene, hanem

magyar zene: újabb magyar népies műzene…”

(Bartók Béla)

„A magyarok bőkezű vendégszeretete a czigányok iránt oly nélkülözhetetlen volt létezésükre, hogy e művészet egyforma joggal mindkettőé, mert sem egyik sem másik nélkül nem léphetett volna életbe. Ha amazoknak zenészre volt szükségük, ugy emezek nem lehetnek el hallgatók nélkül. Magyarország tehát teljes joggal magáénak nevezheti ezen művészetet, melyet gabonája, bora táplált, csodálata ápolt, mely az ő árnyékában nőtt, szeretete által kifejlett s erkölcseivel oly bensőleg van összeszőve, hogy minden magyarnak leggyöngédebb s legdrágább emlékeivel fonódik össze. Mint egy dicsőségteljes hódítmány hivatva van az országunk legszebb czimerei közt ragyogni; s emléke kell, hogy mint egy drága kincs, belenőjön régi és büszke koronájának virágdíszei közé.”

(Liszt Ferenc)

„E dalok zenéje volt egykor a magyarság egyetlen zenéje. Élő zene, a magyar élet szerves része. Az akkori magyar társadalom lelkébe, gondolatvilágába, ízlésébe semmi sem világít be jobban, mint ezek a dalok.”

(Kodály Zoltán)

Ifj. Sánta Ferenc 1945. március 2-án született Kaposváron. Családja korábban Sántha-ként írta a nevét, őt azonban már Sánta-ként anyakönyvezték. Édesapja vágya volt, hogy klasszikus zenész legyen, aki maga cigányprímás volt. Az ötvenes-hatvanas években csak Kaposváron mintegy hat zenekar élt meg, ezek különféle szórakozóhelyeken, vendéglőkben muzsikáltak. Öccse sokáig zongorázott, később ő is hegedűs lett. Természetes volt, hogy zenész legyen, bár nagyon szerette a sportot, szeretett focizni. Később a boksz is vonzotta, de maradt a zene mellett. „Szép, de göröngyös ez a pálya – mondja a zenész létről – úgy érzem, nekem sikerült. 1969-ben nagyon sok roma fiatal végzett a Zeneakadémián. Úgy érzem, duplán kellett teljesítenem, hogy elismert legyek.” „Belém született a muzikalitás” – mondja egy interjúban.

id. Sántha Ferenc 1919-ben született Jászberényben. Dédapja tanította hegedülni, hétéves korától. Tizenöt évesen már zenekart alapított és a város Lehel éttermében prímáskodott. 1937-ben Budapestre költözött, 1940-ben pedig Kaposvárra. 1963-tól ismét Budapesten élt, dolgozott a Halászbástya étteremben, a Kis Royal, az Olympia és a Sport Szálló éttermében. Hosszabb ideig turnézott Hollandiában, Finnországban, Svájcban és Németországban.

A fiatal Sánta Ferenc 1952-től a kaposvári zeneiskolában Lehota Dezsőnél és Gyulai Albertnél tanult hegedülni. Tehetsége hamar feltűnt tanárainak, 1953-ban már a Kaposvári Szimfonikus Zenekarban játszott. 1955-ben, tízévesen Graef Matild szakfelügyelő javaslatára felvételi nélkül bekerült a Pécsi Zeneművészeti Szakközépiskolába, tanára maga Graef Matild, a kitűnő tanár, hegedűművész lett.

1962-ben a Finnországi Magyar hetek-en (a Világifjúsági Találkozó, VIT keretében) muzsikált édesapjával együtt.

1963-tól a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanult, de eközben már országjáró cigányzenész volt. 1969-ben megkapja hegedűművészi és tanári diplomáját. ifj. Sánta Ferenc hegedűtanára, mestere Ney Tibor volt a Zeneakadémián. Kamarazene tanára Mihály András és Petri Endre voltak, szolfézsra Kistétényi Melinda, zenetörténetre Pernye András és Kroó György, zeneelméletre Sárközi István tanította. A vonósnégyes tanára Sándor Frigyes volt, esztétikát Ujfalussy Józseftől, módszertant Rados Ferenctől, mélyhegedűt Lukács Páltól tanult.

Nagy tisztelettel emlékezik valamennyiükre.

A Göteborgi Szimfonikus Zenekarban (Svédország) és az Operettszínház zenekarában is játszik (koncertmester). Híre hamarosan szárnyra kap, meghívások garmadával kell szembenéznie.

1971-ben egy évig muzsikál Svédországban egy szalonzenekarral. 1973-ban népi zenekart alapít, amellyel három évig Düsseldorfban vendégszerepel.

1976-tól ismét szalonzenekarral játszik, ám 1979 óta kizárólag népi zenekarral lép fel.

Európa szinte minden országában játszott, valamint az Egyesült Államokban, Japánban, Ausztráliában, Szingapurban, Sri Lankán. Hónapokig turnézott Németországban, Svédországban.

1981-ben Svájcban vendégszerepel. 1982-től évente két hónapos szerződés köti a müncheni Piroschka étteremhez. 1985-ben megalakul a 100 Tagú Cigányzenekar, amelynek klasszikus zenei színvonaláért felelős. Ebben az évben több hónapot Ausztráliában tölt muzsikálással.

1990-ben megalapítja a Magyar Nemzeti Cigányzenekart, ennek művészeti igazgatója és vezető prímása. Magyar nóta- és csárdásfeldolgozások sorát készítette el. Tanított is az Országos Szórakoztatózenei Központ Stúdiójában, ahol sok sikeres növendéke kezdte a pályáját.

1997-2000 Németországi turné barokk zenekarral, valamint egy szalonzenekarral.

A Magyar Rádióban már 1968-ban elkészítette első önálló hangfelvételét, és azóta folyamatosan jelennek meg rádiós, televíziós és 1985-től hanglemez-felvételei. Ezeken és koncertjein a cigányzene klasszikus darabjai mellett – többek között – Johannes Brahms, Liszt Ferenc és Bartók Béla műveit is játssza. A televízió Vasárnapi muzsika c. műsorának állandó szereplője lett.

Három évet töltött az olaszországi Velencében, a Caffee La Vena, Caffee Via Venezia és Caffee Quadri nevű helyeken muzsikált.

Ifj. Sánta Ferenc felesége +Bódi Magdolna, gyermekei Ferenc: hegedűművész, a Nemzeti Filharmonikusok tagja, Beatrix: zongoraművész, a Dohnányi Ernő Zeneiskola és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, MMA ösztöndíjas.

Sánta Ferencnek a klasszikus és a cigányzene egyaránt közel állt a szívéhez. Párhuzamosan művelte a kettőt. Több évig játszott Németországban kifejezetten barokk zenét. Budapesten a Király Vendéglőben és a Szent György Étterem és kávézóban, valamint az Atrium Hyatt Szállóban és a Halászbástya Étteremben játszott hosszú ideig.

A cigányzene létével kapcsolatban nem optimista, ma egyre kevesebben játsszák, ismerik és szeretik ezt a műfajt.

„Énnekem az a felfogásom ma is a nóta szempontjából, hogy annak van egy nagyon komoly százaléka, mondjuk a Cserebogárral elkezdve, amelyeknek komolyan nívós mondanivalója van. Amelyiknél szó van témáról, tehát motívumot hallok benne. Amelyiket érdemes megjegyezni. És akkor az megéri, hogy ott ragadjon az ember fejében. És jelentkezik is néha magától az ember agyában. Ugyanúgy, mint egy Beethoven téma vagy egy Wagner…” – nyilatkozta a Magyar Televízióban egy népdal – nótaverseny után. A magyarnóta megítélése bizony változatos, vannak, akik nagyon szeretik, tűzbe mennek érte és vannak, akik nem tartják a zeneirodalom részének. A magyar nóta (népies műdal) a 19. század elején keletkezett. Hatott keletkezésére a vágy, hogy létrejöjjön egyfajta nemzeti kultúra. Rendkívül népszerű lett igen rövid idő alatt a városokban és a falvakban egyaránt, a társadalom minden osztálya körében. Sárosi Bálint, a műfaj legjelesebb kutatója több kötetet szánt a nóta és a cigányzene vizsgálatának. Ő írja, hogy a mindennapi használatban nemigen különböztette meg a nép a népdalt és a nótát, holott hatalmas különbség a kettő között. Főként az, hogy a népdal szerzőjét nem ismerjük, a nótáét igen. Ezen túl számos zenei sőt szövegbéli különbség is van a kettő között. Mi most csak ifj. Sánta Ferenc kedves műfaját, a nótát vizsgáljuk. A cigányzenéről ezt írja Sárosi: „Általánosságban annyit nyugodtan kijelenthetünk, hogy a cigányzenészek tevékenysége szervesen hozzátartozik kultúránkhoz; az is belőle, ami értékes és az is, amivel a művelt magyar nem szívesen ért egyet.”

A magyar nótákban gyakori a szekvencia. Az akkordfelbontás mint dallamalkotó motívum szintén gyakran előfordul. A kromatikus és egyéb, a népzenében szokatlan hangközlépések a klasszikus zeneelméletből táplálkoznak, a műzenei jelleget domborítják ki.

A magyarnótákat eredetileg, a 19. században főként zongorakísérettel jelentették meg. Ezeket a leiratokat tették át aztán saját lehetőségeikre a cigányzenekarok.

Nagy különbség még a népdal és a nóta között, hogy a magyar nóta dallama szinte kívánja a harmonizálást – ellentétben az egyszólamú magyar népdallal.

A cigányzene mai formája a 18. század második felében alakult ki. Ekkor működött az első mai felállású cigányzenekar, vezetője Czinka Pannáé (1711 – 1772) volt. Zenekarában két hegedűs, bőgős és cimbalmos volt. Ma is ez a cigányzenekarok felállása - alapszinten.

A 19. század vége felé a magyar népzenében és néptáncban a régi stílust fokozatosan felváltja az új stílus, ebben a cigányzenészeknek is lehetett szerepe. A műfaj igazi fénykora a XIX. század közepétől a XX. század közepéig tart.

1952-ben, tehetséges, elsősorban cigány származású gyermekek részére alapították meg a Rajkó Zenekart, amely napjainkig a magyar cigányzene világszerte ismert és elismert jelensége.

Hazánkban a cigányzene ma inkább csak idegenforgalmi látványosságként jelenik meg a vendéglátásban, kivéve a Rajkó Művészegyüttes színházi bemutatóit. A Hagyományok Háza most kísérletet tesz a műfaj felélesztésére, vannak ezirányú lépései. A 100 Tagú Cigányzenekar is újra életre kelti a műfajt.

A magyarnóta műfajai

Hallgató: (Asztali nóta, kesergő) Lassú, gyakran parlando rubato dallamok, dűvő kísérettel. Magas szótagszám jellemzi őket, ez is azon dolgok közé tartozik, amely megkülönbözteti a népzenétől.

Andalgó: váltakozó, de lassú tempójú dallam. Kísérete lassú esztam.

Csárdás: tempo giusto, 4/4-es (páros ütemű) szöveges dallamok.

Friss csárdás: gyors tempo giusto dallamok, esztam kísérettel.

Verbunkos: (Toborzó, magyar) Viszonylag lassú tempo giusto, dűvő kíséretű, páros ütemű dallamok. Eredetileg férfitáncot kísérő zene szöveg nélkül. A műfaj legismertebb képviselői: Bihari János, Lavotta János és Csermák Antal György.

A cigányzenekarok minden igényt próbáltak kielégíteni. Így a repertoárba hamarosan beépültek romantikus zeneszerzők – Vittorio Monti, Liszt Ferenc, Johannes Brahms és mások – művei, akkori divatos indulók, keringők, polkák és más polgári táncok. Ugyancsak megjelentek a repertoárban a népszerű operettdalok, későbbiekben a divatos filmzenék és slágerek. Természetesen, mivel cigányokból áll a zenekar, sok estben hagyományos cigány dallamokat is muzsikálnak.

A hagyományos zenei, cigányzenekari összeállítás egy egyre növekedő tempójú zenefolyam: hallgató, andalgó, csárdás, friss csárdás, utána verbunk, gyakran külön, az előzőektől elválasztva. Ez sokban hasonlít a magyar népi táncrendhez.

Sánta Ferenc számos ismert, köztük több klasszikus zenésszel is dolgozott együtt. Így nyilatkoztak róla:

„Született zenész, aki a legmagasabb fokon játszik, és mindenkit magával ragad bravúros játékával – mind technikailag, mind zeneileg igazán remek!” (Eötvös Péter zeneszerző)

„Feri mindent le tud játszani! Neki a zene a vérében, a sejtjeiben van, ösztönösen érzi a zene lényegét.” Pitti Katalin operaénekes

Tarnai Kiss László énekművész, tanár, a Dankó Rádió alapító nyugalmazott főszerkesztője a következőképpen nyilatkozott róla:

„ifj. Sánta Ferenc hegedűművész-prímást a televízióból ismertem meg a hetvenes évek végén. A Televízió osztályvezetője, Lengyelfi Miklós kérte föl az akkoriban indult Vasárnapi muzsika című koncertsorozat zenekarvezetőjének.

Feri pillanatokon belül hatalmas sztár lett, egyben a hölgyek bálványa. Magas zenei képzettsége alkalmassá tette sokféle műfaj megszólaltatására. A kor legnagyobb énekesei szívesen álltak vele színpadra, a siker biztosítva volt.

A nyolcvanas évek elején Jákó Vera férje, Ábrahám Dezső létrehozta a Dankó Pista énekes együttest, amelynek a tagjai a legnagyobb nótás sztárok voltak: Solti Károly, Jákó Vera, Puskás Sándor, Pécsi Kiss Ágnes, Szalay László, Takács Béla... sorolhatnám tovább. Néhány ilyen előadásba én is belefértem, A prímás ifj. Sánta Ferenc volt.

1984-ben, a második Nyílik a rózsa... nemzetközi magyarnóta énekes verseny televízió elé jutott versenyzőjeként találkoztam először Ferivel. Az ijedt szemű kis tanárkának nagyon jólesett a kedvessége, segítőkészsége. Mint egy igazi báty, úgy viszonyult hozzám. Ahányszor ránéztem a verseny közepette, a szeméből bíztatás sugárzott: Nyugi, nem lesz semmi baj...!

Ezt követően együtt haladt a pályafutásunk.

Vendége lehettem a hatvanadik születésnapi koncertjén a Csepeli Munkásotthonban és a hetvenediken a Pesti Vigadóban.

Hazánk egyik legkiválóbb roma művészét ismerhetjük a személyében. Amikor édesapja, id. Sánta Ferenc prímás elhunyt, tőlem kért tanácsot, hogy ezután legyen-e a neve Sánta Ferenc, hiszen az Ő fiát, az ugyancsak végzett hegedűművészt is Sánta Ferencnek hívják? Azt javasoltam, hogy maradjon örökre ifj. Sánta Ferenc, mert a rádióhallgatók így tudják azonosítani.

Ferivel baráti-testvéri viszonyt ápolok, nagyon szeretem Őt. A Jó Isten vigyázzon rá!”

Lengyelfi Miklós, a Magyar Televízió legendás hírű szerkesztő-rendezője, a Nyílik a rózsa, Röpülj páva és más televíziós vetélkedők, tehetségkutatók kitalálója és szerkesztője, akinek nevéhez több könyv is fűződik a magyarnótával kapcsolatban, szeretettel és mély tisztelettel emlékezik meg róla:

„Emlékszel-e első találkozásodra Sánta Ferenccel? – kérdezte a szerkesztő.

Persze – mondtam. Bár első találkozásunk nem a társasági élet megszokott protokollja szerint történt. Zeneakadémista barátaim felhívták a figyelmemet egy művészképzőt végző társukra, akinek diplomakoncertjét érdemes lenne meghallgatnom. A figyelem-felhívás két ok miatt is érdekes lehet. Azokban az években (60-as,70-es évek) ritka volt cigányzenész családokban a zeneakadémiai diploma.

Ha jól emlékszem a híres Magyari család legifjabb Imréje végzett Zeneművészeti Főiskolát.

(Zárójelben mondom, hogy korának egyik legképzettebb cigány muzsikusa, Lakatos Sándor sem a Zeneakadémián tanult, hanem Országh Tivadar és Zathureczky Ede keze nyomán lett a “cigányzene Heifecze” – ahogy a New York Times zenekritikusa írta róla.) A másik ok: ekkor készültem az első Röpülj páva… versenyre és zenekarvezetőt kerestem az énekesek kíséretéhez.

Művészképzőt végzett fiatal hegedűs… cigányzenész családi háttérrel… Nem is lenne rossz…

A remény, hogy a diplomakoncertjét adó hegedűs zenei műveltsége, előadói képessége, meg persze ha lesz motivációja a feladat iránt - dobogóra lépését követően csak fokozódott bennem.

Mert megjelent egy maláj herceg…

A maláj herceg - ifjabb Sánta Ferenc - Bachot játszott, meg Debussyt, Bartókot, könnyedén és “elegánsan”, briliáns technikával, - kivételes élmény volt hallgatni.

Azóta sokan és sokszor elmondták, leírták, díjazták hegedűművészi képességeit. Én most nem ezeket kívánom megismételni: két Kossuth-díj – a második a “NAGY” díj, Liszt-díj, Prima primissima, - a Nemzet művésze – és sorolhatnám még tovább a titulusokat.

Már évek óta együtt dolgoztunk akkor Ferivel a Vasárnapi muzsika c műsorban. Az egyik próbán azt mondja: -Vettem egy szekrényt. - És… - Gyönyörű… – mondja szinte áhítattal. Faragott, reneszánsz… Megláttam egy Bizományi kirakatában. Nem tudtam ellenállni…

Otthon – ha fáradt - leül a szekrény elé a fotelbe és nézi. Gyönyörködik. Nem a birtoklás öröme, az, amit érez, hanem valami más… egy valaha élt művész alkotását csodálja. Műélvezetnek is mondhatnánk.

Azóta több évtized is elszállt, de még ma is gyakran beül abba fotelbe.

És gyönyörködik…”

[2024]