Scherer József

Scherer József sokoldalú, sokféle műfajban és területen – tervezőként, képzőművészként, oktatóként és szakíróként – egyaránt jelentős alkotó. Nem utolsó sorban pedig olyan – többféle tevékenységét harmonikusan ötvöző – személyiség, akire illik a formatervezőkről vallott saját meghatározása: „formatervezők lesznek azok, akik nyitottak az összetett társadalmi, kulturális és műszaki problémákra egyaránt." Talán azt is hozzátehetjük, hogy dél-dunántúli, napos pannon lankák szülöttje (Kölesd, 1947), amely Szekszárd mellett legalább annyira a modern magyar művészetben sokat jelentő Pécs kisugárzó szellemiségét is magába foglalja esetében. Még akkor is, ha felnőtt korának nagyobbik részében állandó jelleggel a fővároshoz kötődik, de ott is a dombos-lankás, nyugodtabb életet és alkotást nyújtó budai részéhez.

Szakmai ismereteinek megalapozása a hazai kultúra fontos idejére, a hatvanas évekre esik, amikor a 20. századi európai szellem, a Modern Mozgalom eredményei újra megjelentek a közép- és felsőfokú oktatásban és az alkotói munka egyes területein. Felemás módon és beszűkítetten, de kinyílt újra a világ az emberek előtt valóságosan és – különösen a nagyhatású új médium, a televízió segítségével még inkább – virtuálisan. Igaz ez már középiskolai tanulmányaira, amelyeket a budapesti Képző és iparművészeti Gimnáziumban végzett 1961 és 1965 között. Ott szerezte meg rajztudásának biztos alapjait grafika szakon, Zala Tibor és Gacs Gábor mellett, és egyben ott ismerte meg a betűtervezés és a nyomdászat szépségeit is. Ezzel együtt lelkesítő, inspiráló légkör és máig tartó barátságok teszik ezt az időt felejthetetlenné számára. Egykori munkáit, témaválasztásait és megoldásait nyitottság és sokszínűség jellemezte már ekkor is: a finom iróniával emlékezetes rajzoktól az érett plakátokig és könyvborítókig, nem utolsó sorban pedig a különböző termék-tervekig. Minőségükre példa egy későbbi fura szakmai elismerés, amikor ifjúkori festményét Szenes Árpád korai műveként hirdette kiállításán az egyik nagytekintélyű fővárosi galéria.

Többirányú érdeklődése és eredményei alapján középiskolai tanulmányai befejezésével útja mondhatni természetszerűleg vezetett a Magyar Iparművészeti Főiskolára (továbbiakban MIF). Annál is inkább, mivel ez a Főiskola felívelő nagy korszaka is az építész és építészettörténész Pogány Frigyes főigazgató, majd rektor vezetésével. Az intézmény átfogó modernizálására történt kísérlet az 1964 és 1973 közti időben, nemzetközi színvonalhoz közelítéssel, jeles külföldi mesterek meghívásával – olykor az egyes szakok, mesterek ellenállása mellett is, új – komplex – tervezési szemlélet meghonosítása révén. Az ország és a tanszék nyit a világra, s rá közvetlenül hatnak a szemléletét alakító mesterek: a tanszékvezető Dózsa Farkas András majd utódja, Németh Aladár formatervezők, Gerzson Pál festőművész. Ő maga is alkotó részese lett ennek a nemzetközi nyitásnak. Az európai tervezés e koraszakának egyik meghatározó irányzata, az ún. Braun-vonal legjobb vonásait (az őszinte, újító és időálló, a kevesebb – több elvet) mutató kézi villamos fúrógép terve sikerrel szerepel nemzetközi megmérettetésen: beválogatták a nemzetközi Braun formatervezési pályázat kiállítására, és bemutatták Európa több városában. Ez időből származnak korai (pozitív) tapasztalatai úgyszintén a csoportmunka területéről, amelyek egész későbbi tervezői és oktatói tevékenységét végigkísérik.

1970-ben dicséretes eredménnyel védte meg diplomáját, a korszak szellemét jelképező, az űrkutatás részét képező, telepíthető műholdkövető állomás ideál-tervét. Diploma után Nádas László, Antoni Rozi, Zala (Zalezsák) Tamás, Bezzegh Tibor társaságában megkísérelték egy tervező-stúdió létrehozását. Vállalkozásuk azonban nem tudott megerősödni és kiteljesedni a létező politikai-gazdasági feltételek mellett. Szakmailag viszont figyelemre méltó sikert értek el: az 1973-ban Japánban rendezett Nemzetközi Kerékpár-tervezési Pályázaton 3. díjat nyertek több száz pályázó közül nyomópedálos repülőtéri közlekedő és szállító járművükkel. Szakmai és baráti társaságként még évekig együttműködtek, főleg játszótéri tervezési feladatokon dolgozva. Ilyen volt az 1975-ben, Bezzegh Tiborral közösen, előre gyártott elemekből tervezett játszótéri mászóka a fővárosi Vérmezőn, amely mintegy 6-7 évig szolgált a gyerekek örömére és sportolására.

A hetvenes évek első felében még több figyelemre méltó munkát alkotott, a finoman hajlított fejű fogkeféjétől (Mosonmagyaróvári Kefegyár, 1972) az Elkon S 200 elegáns és könnyed kialakítású motor-teszterig (HITEKA, 1972). 1974-ben részt vett a svájci La Chaux de Fonds nemzetközi óratervezési pályázaton. Bár nem volt a nyertesek között, munkája nem merült feledésbe; a Watchismo Times internetes portál 2009-ben azzal a kommentárral mutatta be egykori terveit, hogy azok „nyilvánvalóan megelőzték korukat."

Az évtized derekán, 1976-ban, út- és helykeresése során jelentkezett a Japán Alapítvány ösztöndíjára, és elnyerte azt. Egy évet töltött Japánban: ismerkedett a távoli, sikeres ország sokszínű kultúrájával, az ipari formatervezés gyakorlatával és módszereivel a világhírű Kenji Ekuan vezette GK irodában és a Matsushita Electrichez tartozó IDD irodában. Tanulmányozta az ipari formatervezés szakmai és támogatói szervezeteit és azok tevékenységét (JIDA, JIDPO, „G" Mark). Mint vendégkutató, a Tokiói Művészeti Egyetemen (Geijitsu Daigaku) egyéni kutatásokat végzett, ennek keretében részt vett egy rövid tradicionális japán építészeti kurzuson, és a Design Kutató Intézetben tanulmányozta az akkori computer technika alapjait. A rendszeres nyelvtanulás mellett lehetősége nyílt a kortárs zenei érdeklődése elmélyítésére Pendereczki, Takemitsu, Xenakis, Lutosławski, Parch művein keresztül. Tanulmányútja egész pályájára kiható tapasztalatokkal gazdagította; nem csak arra késztették, hogy újragondolja a formatervezéssel kapcsolatos addigi euro-amerikai alapozású elképzeléseit, de mindmáig jelen van képzőművészeti alkotásaiban is.

Hazatérve egy ma is vállalható – és családjával mindmáig lakott – házat tervezett és épített immár családja, Penkala Éva textilművész valamint közös leányuk számára. Megújult elképzelésekkel és energiával látott alkotó tevékenységéhez, szakmai kapcsolatainak kiépítéséhez is. Részt vett az ICSID (Ipari Formatervezők Szövetségeinek Nemzetközi Tanácsa) által szervezett Interdesign workshopokon, előbb Bécsben a „Tervezés a kisvállalkozások számára" témában (1979), ahol Az alpesi turizmus és környezetvédelem munkacsoport tagja volt, majd egy évvel később a Keszthelyen megrendezett közös munkában a Design az egészségügy szolgálatában címen. Itt a Jövõ kórháza munkacsoportot vezette.

1978-ban egy újabb tervezőcsoportba társult: Nagy Zsolt építész, Kovács Károly ötvösművész, Kulinyi István grafikus meghívták közös kiállítás-tervezői munkára a Tiszai Vegyi Kombinát, majd több más vállalat részére. Ezzel egy nyolc évig tartó sikeresen együttműködő munkacsoport tagja lett, és amelynek során megismerkedett a nagy léptékben való tervezés funkcionális és esztétikai követelményeivel is.

1978-ban még egy megkeresést kapott, amely végül egész további tevékenységére kihatott: Németh Aladár tanszékvezető meghívására visszakerült a MIF Formatervező Tanszékére. Mint gyakornok, a tervezés és formatan oktatását kapta feladatul, akkor még talán nem is sejtve, hogy egész életre szóló megbízásként.

Ez idei szakírói tevékenységének kezdete is. Japánban szerzett tapasztalatainak magyar nyelvű publikálása mellett (Ipari Forma, 1978) a hazai tervezési gyakorlat majd oktatás eredményeinek bemutatását kezdte el a Japánban megjelenő szaklapokban (Graphic Design, 1977, Design News, 1977, Industrial Design Japan, 1977, Japan Interior Design, 1977, 1979).

1980 és '81 között a Könnyűipari Minisztérium által létrehozott Játék Stúdió művészeti vezetését is elvállalta a gyártók és a tervezők egymásra találásának elősegítése valamint a távlati fejlesztési elképzelések kialakításának céljával. Egy sikeres meghívásos pályázat lebonyolítása után azonban a kezdeményezés megszűnt és abbamaradt e megbízása.

Oktatói munkája annál több eredménnyel járt: 1984-ben már hallgatóival az Országos Baleseti Intézet információs és tájékoztató rendszerének tervezését és kivitelezését végezte el. E jelentős és úttörő munkát Dr. Manninger Jenő professzor, az intézet akkori igazgatója, nemzetközi hírű kézsebész támogatásával sikerült megvalósítaniuk.

Emellett régi, még a gimnáziumi időkből ismert iskolatársával, M. Fekete György grafikusművésszel közösen létrehozta az IBUSZ új arculattervét (1981–84), amely méltán szerepel mindmáig mindkettőjük legfontosabb megvalósult tervei között. Az utazási iroda markáns logója messze földekre vitte el munkájuk hírét.

1983-ban a MIF új rektora, Gergely István vezetésével indított országos jelentőségű – háromszintes – oktatási rendszert megújító kísérletben kezdettől fogva közreműködött, és részt vett az Alapképző Intézet létrehozásában. A Mengyán András ipari formatervező és festőművész vezette előkészítő munkacsoport tagjai között nagy tekintélyű kollégák találhatók, így Szilvitzky Margit textiltervező művész és Józsa Bálint szobrászművész. A velük való munka igazi szellemi kihívást és izgalmas feladatot jelentett számára; a képzés beindulása után Mengyán András helyettese, az ő külföldre távozása után pedig az intézet vezetője lett. Itt a vizualitás alapkérdései: arány, kompozíció, felület és szín, egyensúly és ritmus, a harmónia vizsgálata, a rajz, mintázás, formatan és tervezési alapismeretekbe történő bevezetésének feladatai álltak középpontban, és a kreativitás, tervezői rugalmasság fejlesztésére irányult figyelme elsősorban. Ugyanilyen fontos volt az anyagokkal való bánás és kísérletezés gyakorlása, a szakmai tradíciók átadása oly módon, hogy azok ne bénítsák meg, hanem inkább erősítsék a fiatalok természetes újító kedvét.

Oktatói és vezetői elfoglaltsága mellett az intézet alkotó légköre hatására újra autonóm (képzőművészeti) munkákat is készített. Eleinte a geometria síkkompozíciós és minta-alkotó témái foglalkoztatták különféle anyagok felhasználásával, majd térbeli kísérleteket folytatott. Később – két évtizedes lappangási idő után – a kalligráfia szigorú egyszersmind titokzatos, betűkkel és szimbólumokkal kapcsolatos világa felé fordult súllyal, és a korábbi színes munkák után feszes monokróm kompozíciókat alkotott síkban és térben.

Képzőművészeti munkásságán túl a kilencvenes években kisebb-nagyobb tervezőgrafikai megbízásokat teljesített Czapp Györggyel közösen, valamint különböző pályázatokon vett részt. Figyelemre méltó és elegáns felvetése volt a Mainichi Nemzetközi pályázat keretében javasolt integrált óra és hangfelismerő egység terve (1984), és a hazai szakma által is elismeréssel fogadott olcsó, egyszerű megoldású összecsukható széke. Az utóbbival I. díjat nyert az IKEA vállalat pályázatán 1989-ben. Továbbfolytatta publikációs tevékenységét is az Egyetem oktatási valamint a kortárs hazai tervezés eredményeiről a különböző külföldi szakfolyóiratokban: a Design Journal (1990), Car Styling (1995), Interni (1996) közölte írásait.

A rendszerváltást követően megváltozott tervezés-oktatási rendszerben újabb kihívásokat kapott, előbb az Alapképző Intézetnek az új helyzethez való továbbalakítását, 1996-ban pedig elnyerte hozzá az oktatási rektor-helyettesi megbízást is. Az utóbbi munkakörben fő feladataként az új oktatási koncepcióval, valamint az ezzel kapcsolatos új gazdálkodási rendszer kidolgozásával foglalkozott, egyben külügyi tevékenységet is fejtett ki. Az utóbbihoz kapcsolódóan folytatta szakirodalmi tevékenységét is azzal a szándékkal, hogy az intézményt minél jobban bekapcsolja a nemzetközi oktatás élvonalába.

2000-ben újra változott az – immár nevében is – Egyetem oktatási rendszere az országosan bevezetett többlépcsős oktatási rendszerrel. Ebben az új konstrukcióban megszűnt a sok sikert megélt Alapképző Intézet, és visszakerült oktatóként az Ipari Formatervező Tanszékre. Eddigi formatanos ismereteinek mintegy összefoglalásaként született szerkesztésében a kétnyelvű 100 év formatan – A formatan oktatás története az Iparművészeti Egyetemen 1900–2000 című tanulmánykötet. Ennek alapján nagy kedvvel kezdte újra a Formatan oktatását mind a formatervező, mind az építészhallgatók számára. A korábbi évekhez képest immár a feladatok kibővültek szemantikai vizsgálatokkal is. 2002-ben lelkes és vállalkozó kedvű építész hallgatóival a „csomópont" feladatot valódi méretben, japán teaházként valósították meg a magyarországi Japán Alapítvány támogatásával, az Egyetem Zugligeti úti kertjében. Formatanos kísérleteinek folytatásaként, gyakorlattá váltására történt újabb kirándulása 2000-ben az autonóm plasztika és 2004–2005-ben a terméktervezés, pontosabban a porcelántervezés világába a Zsolnay gyár ösztöndíjának elnyerésével. Eredményeként születtek meg hotelporcelánjai és egyéb porcelán dekortervei.

Mindezzel párhuzamosan intenzíven bekapcsolódott a Tanszék és a Mercedes Benz Design Stefan Lengyel által létrehozott tervezési-oktatási, együttműködésbe. Tanári pályája második nagy ajándékának, közös erőfeszítéseik és a körülmények szerencsés alakulásának tekinti, hogy létrejött a Jármű-formatervező szakirányú mesterképzés, amelynek vezetője lett 2010-ben. Oktatói tevékenységének sikerességét az ott végzett hallgatók sora jelzi (Balla Zoltán, Bíró Tibor, Hajnal Szilárd, Hartai Tamás, Iglói-Nagy Péter, Kollár András, Ligeti Balázs, Nagy Richárd, Németh Gábor, Novák Tamás, Sass T. Viktor, Siklósi Tamás, Szabó Levente, Szamos Márton, Szász Zoltán, Vető Péter, Wittinger Csaba), továbbá különböző témákkal védő doktoranduszok, köztük fiatal kollegái (Magyari Márton, Szegedi Csaba, Lenkei Balázs).

Részt vállalt a Tanszék jubileumi kötete szerkesztőbizottságában (Design Felső Fokon, 2005), valamint a START – 5 év járműtervezés a Daimler-Chrysler támogatásával (2007) és a SPRINT - 10 év járműtervezés a Daimler AG támogatásával (2012) című kiadványok létrehozásában.

Alkotói munkásságát több alkalommal mutatta be kiállításon a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Központtól (1985) kezdve a budapesti Tölgyfa Galériáig (1999). Negyvenéves alkotói munkásságának összegzését a pesthidegkúti Klebelsberg Galériában rendezte meg 2010-ben. Ebből az alkalomból állította össze, tervezte és jelentette meg életmű katalógusát is. Ennek vizuális kialakítása egyben tervezési elgondolásainak újabb magas színvonalú tárgyiasulása, és alapjául szolgál tevékenységének mindenkori áttekintésére. A tízes években készített grafikáit a budapesti B32 galériában felesége kárpitjaival együtt mutatta be 2015-ben. Legutóbb pedig, 2016 elején, feleségével és belsőépítész lányukkal közös kiállításon szerepeltek újabb munkái ifjúsága egykori színhelyén, Szekszárdon.

Scherer József munkássága tehát napjainkban is gazdagodik sokszínű egyénisége új meg újabb oldalainak megjelenésével, a körötte változó világ változásainak megfelelően.

[2016]