Sipos János
Szabolcsi Bence-díjas népzenekutató
Sipos János népzenekutató az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem óraadó tanára, az International Council for Traditional Music magyarországi képviselője. Munkásságának középpontjában a törökségi népek népzenéjének összehasonlító vizsgálata áll.
A humán értelmiségi családi háttér, személyes adottságai/ hajlamai (erős zenei és matematikai érdeklődés) és életének fordulatai egyaránt szerepet játszottak e sajátos pálya alakulásában: Apja költő, anyja néprajzos, testvére Sipos Mihály, a Muzsikás Együttes majdani prímása. Ő maga zenei általános iskolába jár, tíz évig tanul hegedülni, a szegedi egyetemen matematika szakon végez, közben zenekarvezető táncházi zenész. Életének sorsfordító mozzanata, amikor Bánki Évával, turkológus feleségével Ankarába kerül egyetemi állásba. A többéves törökországi tartózkodás Sipos Jánost egy nagy távlatokat rejtő, vonzó életcél: a törökségi népek zenei kutatása felé indítja, és annak szolgálatába állítja.
Egyéb, hazai és nemzetközi tényezők, körülmények is szerepet játszhattak ebben a pályaalakulásban. Ilyen például a magyar őstörténet iránti érdeklődés, az ugor-török háború újabbkori fellángolása és vitája, Törökország nemzetközi szerepének erősödése, a Szovjetunió széthullása következtében létrejött függetlenedő török-nyelvű köztársaságok, az iszlám vallású népek összefogási kísérletei, a nyugati világban zajló migrációs hullámok és ezek következményei, a mohamedán és a keresztény kultúrák meghatározásának, eltéréseinek, összeférhetetlenségének elemzései – mindezek hozzájárultak és – járulnak ahhoz, hogy érdeklődésre számítson, és kiemelt jelentőségre tegyen szert minden, ami a törökségi népekkel kapcsolatos.
Ha Sipos János pályájának ívét akarjuk megrajzolni, leghelyesebb, ha gyűjtőútjait követjük nyomon, mert ezek megmutatják, hogyan tágult érdeklődése egyre nagyobb területek felé. Fő gyűjtőterületei: a törökországi Anatólia, Trákia, majd Kazahsztán, Azerbajdzsán, Kirgizisztán, Türkmenisztán, a kaukázusi és törökországi karacsájok.
Az elmúlt évtizedekben mintegy 100 hónapot töltött terepen helyszíni kutatómunkával és közel 10.000 dalt gyűjtött. A gyűjtőutak eredményeit könyvekbe, tanulmányokba foglalta. Könyvei és tanulmányai is kirajzolják a pálya alakulását: 18 könyvet és másfélszáz cikket, tanulmányt adott ki angol, török, azeri és magyar nyelven.
A következőkben kiterjedt és szerteágazó munkásságának csupán főbb pontjait, állomásait vesszük számba.
A pályakezdet 1987, amikor feleségével Törökországba érkezett, hogy az ankarai egyetemen magyar nyelvet tanítsanak. Sipos János megtanult törökül, és a következő évben elkezdte a gyűjtést Adana környékén, (ahol Bartók 1936-ban járt), majd fokozatosan kiterjesztette a kutatást Anatólia többi részére is. 1988 és 1993 között nyolc, egyenként kéthetes gyűjtőutat tett, ezek során 85 helyszínen 233 énekestől jegyzett és vett fel népzenei anyagot. Első könyveinek témája az anatóliai török népzene. (Török Népzene I. II. 1994, 1995.)
Az anatóliai törökök legközelebbi nyelvrokonai az azerik – náluk 1999-ben járt gyűjtőúton. Azeri népdalok c. könyve megjelent angolul (2004), azeri nyelven (2006) majd magyarul is (2009). Azerbajdzsán nagykövete nagyra értékelte Sipos János munkáját, személyesen látogatott el a Zenetudományi Intézetbe, hogy megismerkedjen az azeri népzene elismert kutatójával.
2000-ben Agócs Gergely, néprajzos-népzenész kutatóval a Kaukázusban gyűjtött két ott élő török nép, a karacsájok és balkárok között. Gyűjtésüket Sipos János dolgozta fel, könyvében a Kaukázus északi lejtőin ill. Törökországban élő kipcsak, karacsáj-balkár törökség zenéjének összehasonlító vizsgálatát foglalta össze (A régi magyar népzene nyomában. A kaukázusi karacsájok népzenéje. 2012).
Feleségével, Csáki Évával együtt öt éven át (1999–2003) foglalkozott behatóan a Törökország európai részén élő, trákiai bektasi közösség vallási szertartásaival, elsősorban zenei oldalról. (A bektasi vallás a síita vallás szúfi elemekkel kevert török formája, és eltér a Törökországban többségi szunnita hittől. Speciális magyar vonatkozása is van: a bektasi hit volt a janicsár sereg vallása, erre nevelték az elrabolt-elfogott keresztény gyermekeket. Egyik nagyra becsült szentjük Gül Baba.) CD-t adtak ki, filmet forgattak a bektasi közösségről. A törökországi misztikus iszlám zenéről szóló könyvük The Psalms and the Folk Songs of a Mystic Turkish Order címmel jelent meg (2009).
Sipos János két kazak közösség népzenéjét vizsgálta saját gyűjtése, illetve más kutatók (Somfai Kara Dávid, Csáki Éva) gyűjtése alapján. E közösségek Dél-Nyugat Kazahsztánban, illetve Nyugat-Mongóliában élnek, egymástól többezer kilométer távolságra. Sipos kutatásai során megállapította, hogy nyelvük ugyan egységesnek mondható, zenéjük azonban eltérő vonásokat mutat. (Kazakh Folksongs from the two ends of the Steppe. 2001.)
Végül említsük meg kirgiz népzenéről szóló könyvét, ez 2014-ben jelent meg angol nyelven.
Gyűjtései kiterjedt hang- és képanyagából hozta létre a Zenetudományi Intézeten belül törökségi archívumát, mely nemzetközi viszonylatban is e népek számottevő feldolgozott gyűjteményei közé tartozik.
Az összehasonlító népzenekutatásnak a kezdetektől fogva jelentős szerepe volt a magyar népzenetudományban. Kutatók generációi adták egymásnak a stafétabotot a magyar népzene eredetkérdéseit feltáró igyekezetükben. Sipos János pályája során mindvégig nagy figyelmet fordított kutató elődeire, számontartja munkáikat és igyekszik betagolódni a tudományos „családfába", megtalálni helyét a nagynevű elődök utódaként. Az elődök: mindenek előtt Bartók Béla (az egyetlen közülük, aki személyesen gyűjtött Törökországban), Kodály Zoltán és Szabolcsi Bence, majd a tanítványok közül Vargyas Lajos. A továbbiak közül Sipos János közvetlen elődeinek tekinti Vikár Lászlót és a nyelvész Bereczki Gábort közös csuvas és tatár gyűjtéseikkel, de nagy figyelmet szentel Dobszay László sirató-kutatásainak is. (A sirató a magyar népzene archaikus műfajainak egyike, mely kétségtelen rokonságban áll az ugor-kori ősréteg dallamvilágával, esetleges törökségi dallamkapcsolataira Sipos János hívja fel a figyelmet.)
Sipos János mindenki előtt Bartók Bélához kapcsolja saját tevékenységét, hiszen ott kezdte gyűjtéseit ahol Bartók is gyűjtött, és ahonnan Bartók többször publikált török népzenei anyaga származik. Arra is alkalmas ez az összekötő szál, hogy az ismert, világhírű magyar muzsikus nevével felhívja a figyelmet a téma jelentőségére. Így születtek Sipos Bartókra hivatkozó munkái: a szegedi József Attila Tudományegyetemen megvédett PhD dolgozata (1999), melyben az anatóliai és a magyar népzene összehasonlító vizsgálatát végzi el Bartók Béla törökországi gyűjtése egy nagyobb anyag fényében címmel. Angol nyelven In the Wake of Bartók in Anatolia címmel 2000-ben jelent meg, magyarul pedig Bartók nyomában Anatóliában. Hasonló magyar és anatóliai dallamok címmel 2001-ben. Domokos János filmrendezővel Bartók anatóliai útjáról filmet is forgatott.
Említsük meg, milyen egyéb tevékenységi körei vannak egy ilyen speciális tudományos pályának, amilyen a Sipos Jánosé. Ahhoz, hogy hozzájusson kutatási anyagához, gyűjtenie kell, ahhoz, hogy eljusson olykor irdatlan messzeségben lévő alanyaihoz, támogatást kell szereznie, tehát pályáznia kell. Sipos János számtalan pályázatot írt meg és adott be, céljai megvalósításához tekintélyes hazai és külföldi ösztöndíjakat nyert el. Sikeres pályázat, illetve az ösztöndíj elnyerése után következik az eszközök beszerzése, a gyűjtő utak megszervezése, majd maga a gyűjtés kemény munkája. Hazatérve aztán kezdődik az archiválás, a hangfelvételek, videofelvételek digitalizálása, adatolása, a dallamok, szövegek lejegyzése, és csak ezután következik a tudományos összehasonlítás. Ennek szerves része – nemzetközi témáról lévén szó kiváltképpen – a konferenciákon való részvétel. A pályázáshoz hasonlóan ez is csaknem külön feladatot jelent a tudományos tevékenységen belül. Itt nyílik alkalom arra, hogy a kutató nemzetközi kapcsolatait kiépítse és ápolja. Sipos János az elmúlt évtizedekben a hazai konferenciák mellett mintegy 80 nemzetközi konferencián vett részt. Ezen túl tevékeny részt vállal a Nemzetközi Népzenei Tanács (ICTM) munkájában: kezdeményezte a törökségi népek zenéjével foglalkozó külön munkacsoport létrehozását (2006 ICTM Study Group on Music of the Turkic-speaking World), a munkacsoport titkáraként is tevékenykedett. Jelenleg ő a nemzetközi Népzenei Tanács magyarországi nemzeti megbízottja.
Sipos János következetesen építi tudományos pályáját. Legújabban elkészítette és 2016-ban benyújtotta akadémiai doktori disszertációját Török népek közötti népzenekutatásom eredményeiről 1987–2015-ig címmel, melyben áttekinti eddigi tevékenységét, jellemzi az egyes török-nyelvű közösségek népzenéjét, szól a magyar népzene törökségi kapcsolatairól és összegezi a törökségi népek népzenéjének vizsgálatában elért tudományos eredményeit.
[2016]
Gyűjtéseiről bővebben: http://zti.hu/sipos_gyujtesek/index.asp