Solymosi-Tari Emőke
Széchenyi-díjas zenetörténész
Solymosi-Tari Emőke a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola diplomájával zenei újságíróként kezdte pályáját. Hosszabb időn át publikált a napisajtó élvonalában (Esti Hírlap,
Solymosi-Tari Emőke a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola diplomájával zenei újságíróként kezdte pályáját. Hosszabb időn át publikált a napisajtó élvonalában (Esti Hírlap, Népszabadság), de legfőbb területét a szaklapok, folyóiratok jelentették. Írt a Muzsika, a Zene Zene Tánc, az Operaélet, a Mai Magyar Kultúra, a Hangszer és Zene hasábjain, leggyakrabban pedig a Parlando zenepedagógiai folyóiratot gazdagította munkáival. A Gramofonnak is keresett szerzője lett, s számos írása látott napvilágot a magyar zenei életről idegen nyelven hírt adó Hungarian Music Quarterlyben is. Épp e fórumokon mérhető fel leginkább, hogy miközben Solymosi-Tari Emőkét fő tudományos területe ismeretében Lajtha-kutatóként jegyzik, mennyi minden másra is kiterjedt sokszor nem is alkalminak nevezhető figyelme.
A szaksajtóbeli írásainak egy része közvetve-közvetlenül a zenepedagógia tárgyát érintették. Ennek alapja az, hogy még zenetudományi tanulmányait megelőzően Solymosi-Tari Emőke a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetének zongora szakán is diplomát szerzett. Ott Tusa Erzsébet és Hambalkó Edit vezetése alatt tanult, és ott találkozott Földes Imre zenetörténet óráin azzal a szakmához és nem csak a szakmához szóló ismeretterjesztői karizmával, amelynek ideáljához később – mestere által is elismert módon – maga is csatlakozott.
A periodikumokban megjelent interjúk reflektorfénybe állítanak nagy művészeket (Yehudi Menuhin, Vásáry Tamás, Sebők György, Lantos István, Szabadi Vilmos, Járdányi Gergely, Gulyás Dénes, Miller Lajos), zeneszerzőt (Durkó Zsolt), zenepedagógusokat (Rév Lívia, Tusa Erzsébet, Eckhardt Mária, Dobszay László, Nemes László, Záborszky Kálmán, Jelinek Gábor) – a sor korántsem teljes. Ugyanitt Solymosi-Tari Emőke beszámol a nemzetközi zenepedagógia (EPTA) és a hazai zeneoktatás (Psalmus Humanus, Musica Futura) aktuális eseményeiről és eredményeiről.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenetudományi szakán a magyar muzikológia legjelentősebb képviselőitől tanult: Kroó György, Ujfalussy József, Somfai László, Dobszay László, Komlós Katalin, Kárpáti János, Tallián Tibor, Kovács Sándor, Batta András és Szőllősy András iskolája a minőség garanciája. 1989-ben zeneirodalom-ismeret tanári, 2002-ben muzikológusi diplomáját veszi át.
Hamar megtalálta zenetörténészi munkásságának központi témáját: Lajtha László zeneszerzői munkásságát. Párizsi és londoni tanulmányutakkal egészítette ki az életmű kutatását. A tárgyban első könyvét 2007-ben publikálta …magam titkos szobája… címmel a Hagyományok Háza kiadásában. Lajtha A kék kalap című vígoperájának keletkezéstörténetét, majd a zeneszerző halála utáni hányattatásait, a mű esztétikáját, zenetörténeti kapcsolódásait, zenei kéziratát vizsgálja, ismerteti a komponista e legnagyobb szabású alkotását. A lektor, Ujfalussy József értékelése szerint: „Solymosi-Tari Emőke tanulmánya egyenes és logikus. (…) Széles körű történeti áttekintésben tárja fel a végül is vígoperának nevezett és született mű több évszázados leszármazásának, műfaji rokonságának, karaktereinek terebélyes családi körét. Jól működő zenei érzékenység és filológiai-kutatói felkészültség segíti a benső összefüggések színpadi működésének bemutatásában."
A Lajtha-emlékek folyamatos gyűjtése és rendszerezése érlelte meg a Két világ közt címen közreadott, Beszélgetések Lajtha Lászlóról alcímű, különleges értékű dokumentumkötetet. A családtagoktól a barátokon és munkatársakon, tanítványokon és előadóművészeken át a mester iránt elkötelezett utódokig feszül ki a korábban publikálatlan (és néhány esetben rádióműsorokban már hallott, de írásban eladdig nem rögzített) emlékezések portrérajzoló íve. A kötet jelentőségét így fogalmazza meg a Lajtha korára szakosodott zenetudós, Berlász Melinda: „A 20. századi magyar zeneszerzői memoárirodalom láncolatában, a Bartók-, Kodály, Weiner-gyűjtemények szerves folytatásaként közreadott Lajtha-memoárok zenetörténeti szempontból kiemelt jelentőségűek. Az interjúkötet a maga szűkebb viszonylatában – Lajtha László sokoldalú, szerteágazó életművének első szóbeli közléseken alapuló gyűjteményeként – új nézőponttal, új ismeretekkel gyarapítja a Lajtha-irodalmat. Tartalmában olyan széles merítésű, hogy a sokoldalú alkotó személyiség főbb működési területeit szinte teljes körben felöleli. (…) A memoárok gyűjtője és közreadója kellő tájékozottsággal választotta ki közlőit, és két évtizedes munkája eredményeként gazdag, részletjelenségekre is kiterjedő ismeretanyagot tett közzé. Nem lehet kellően értékelni a szerkesztő stilisztikai igényességét a szóbeli közlések irodalmi szintű szöveggé formálásának tekintetében." (Magyar Zene, 2011. május)
A Két világ közt szomszédságában, ugyancsak a Hagyományok Háza gondozásában jelent meg Erdélyi Zsuzsanna Lajthához kapcsolódó naplója A kockás füzet címen. E kötet szöveggondozása, valamint jegyzetei és utószava Solymosi-Tari Emőke munkája, megint csak szuverén szakértői feladat mind a zenetörténészi jártasság mind pedig a szerkesztői alaposság szempontjából. Erről a kiadványról a Magyar Zene fent idézett számában külön recenzióban így ír Berlász Melinda: „A kockás füzet a Lajtha-irodalom és a II. világháború utáni magyar népzenekutatás-történet megkerülhetetlen jelentőségű forráskiadványaként értékelhető. (…) A figyelmet keltő kiadvány megszületésében komoly érdeme volt a szöveget gondozó és szakjegyzetekkel ellátó Lajtha-kutatónak, Solymosi-Tari Emőkének. Az ő kezdeményező szerepe, közreműködése és tudományos igényű 'beavatkozása' nélkül (jegyzetek, értelmezések, kiegészítések, Lajtha-művek mutatója) a kiadvány nem teljesíthetné a tudományos szintű közreadás követelményeit. Értékelő utószava fontos támpontul szolgál a kutatók és az érdeklődők számára."
A Lajtha-kutatás „partvonalához" tartozik, de abba szervesen illeszkedik is a zeneszerző jó barátja, Fábián László Lajtháról szóló írásainak, valamint Fábián László és a Lajtha-házaspár levelezésének közreadása az Ős és utód nélkül című kötetben, amely 2014-ben a Gondolat Kiadó és az Országos Széchényi Könyvtár közös gondozásában jelent meg.
A könyveket és tanulmányokat kiállítások rendezése tágítja a szélesebb közönség Lajtha-ismeretének gyarapításában. 2012-ben és 2013-ban a Művészetek Palotájában egy a zeneszerző Lajthára koncentráló, majd kibővített, átfogó tárlatot követően 2015-ben a Hagyományok Házában A „Nagy Mogul" címen a zeneszerző első világháborúbeli katonáskodását állította elénk értékes emléktárgyak és dokumentumok első ízben történő bemutatásával, Lajtha László, az ember portréját is felvázolva.
Az elsőként elkészített Lajtha-műjegyzék éppúgy Solymosi-Tari Emőke műhelyéből került ki a zeneszerző centenáriuma évében, 1992-ben, majd ennek bővített verziója az Editio Musica Budapestnél 2008-ban, mint számos, Lajtha-műveket tartalmazó CD ismertető füzetének szövege mind a Hungaroton, mind a Naxos márkán.
Solymosi-Tari Emőke számos Lajtha-tanulmánya közül emeljünk ki e helyen néhányat: „A Szeretet és Szépség szigete" Adalékok Lajtha László művészetének XVII–XVIII. századi inspirációjához (Magyar Zene 2003/3), „Bartók (…) mindig latinnak nevezett" – Bartók Béla hatása Lajtha László életútjára és esztétikájára (Parlando 2006/6), Filmzeneírás – szabadon: Höllering és Lajtha (Magyar Zene 2010/1). Solymosi-Tari Emőke elemző figyelme nem csak Lajthára terjed ki: hangsúlyosan említhetjük Svájcban megjelent francia nyelvű tanulmányát a kortárs zene tárgyköréből: László Dubrovay: un novateur traditionaliste. Inspirations folkloriques dans les oeuvres de l'élève hongrois de Stockhausen (Dissonance – revue musicale suisse pour la recherche et la création, 129). Solymosi-Tari Emőke gimnáziumban kezdte a tanítást, ma a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnáziumban (korábbi nevén Szakközépiskolában) és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusaként fejti ki tevékenységét. Két évig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Doktori Iskoláján tartott zenetörténeti előadásokat, a TIT József Attila Szabadegyetemén pedig immár megosztja vele sok évtizedes katedráját Földes Imre.
Ki kell emelnünk a Zuglói Filharmónia korszakalkotó, egyedi programjait, amelyek Solymosi-Tari Emőke ötletei alapján és vezetésével zajlanak. A Pastorale koncertek 1997 óta hívják a Zuglói Zeneházba a családokat (főként a 7-től 14 éves gyerekeket és szüleiket, nagyszüleiket) akik a magas rendű élőzene, tánc, film és Solymosi-Tari Emőke tisztán fogalmazott és érthetően elmondott ismertetője révén rabul esnek a művészi zenének. 2011 óta pedig – Felfedezőúton címmel – az egyik félévben az 5–10, a másikban a 10–18 éveseket hívja a Zuglói Filharmónia a tánccal, vetítéssel is látványosabbá tett, szórakoztatva oktató-nevelő programokra, melyeknek szerkesztője és műsorvezetője szintén Solymosi Tari Emőke.
Solymosi-Tari Emőkét 2002-ben Lajtha László-díjjal, 2005-ben Zugló Közművelődéséért Díjjal, 2012-ben Szabolcsi Bence-díjjal, 2013-ban a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. 2014 óta a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, a Művészetelméleti Tagozat vezetője. Tagja a Magyar Zenei Tanács elnökségének a Zenetanárok Társasága választmányának, a Lajtha László Alapítvány Kuratóriumának, alapító tagja a Zenetudományi és Zenekritikai Társaságnak. Egy ideig elnöke volt a Jeunesses Musicales Magyarországi Szervezetének és részt vett a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Zenekritikai Szakosztályának vezetésében is.
[2016]