Somogyi József

Somogyi József a második világháborút követő évtizedek képzőművészetének megkerülhetetlen alakja, konstruktív felfogású, de expresszív hangulatot sugárzó köztéri szobrai több városunk arculatának meghatározó tényezője. „Érem, plakett, dombormű, portré, alak, figuraegyüttes, lovasszobor; intim szférát teremtő kisplasztika és nagyvonalúan teret szervező, közösségi rendeltetésű, az állandóság igényével köztérre helyezett monumentum; épülethez kapcsolódó kompozíció, önállóan megálló – városi vagy természeti környezetben végleges otthonra talált – mű, politikummal átszőtt és esztétikai szuverenitást hirdető díszítőszobor, a szocializmus évtizedeinek jellegzetes műtípusa; a munkásszobor, a szimbolikus megfogalmazás csapdáiban vergődő politikai emlékmű, kútszobor, síremlék és sok-sok rajz, akvarell, porcelánkép – vagyis minden szobrászati ágazat, műfaj, műforma fellelhető Somogyi József munkásságában."[1]

Bár a világháború utáni évtizedek nem kedveztek a művészi szabadságnak, Somogyi témái is igen széles spektrumon mozognak – az állami megrendelések mellett történelmi szobrokat (Háború után, II. Rákóczi Ferenc emlékműve, A fasizmus elleni harc hősei és a fasizmus áldozatai), mitológiai kompozíciókat (Hárfás lány, Három grácia) és vallásos tárgyú plasztikákat (Korpusz, Krisztus, Veronika kendője, Kocsi Csergő Bálint református prédikátor stb.) is készített. És „ha politikai célt szolgált e művek közül némelyik, akkor az igyekezett megkerülni a direkt politikai jelszavakat és sekélyes szólamokat, s egy-egy feladat kapcsán az általánosan érvényes, emberi mondandók felé menekült."[2]

A szobrászok közül tanárain – Pátzay Pálon és Kisfaludi Stróbl Zsigmondon – kívül leginkább Henry Moore hatott Somogyira, de Marino Marinit is mesterei közé sorolta, Medgyessy Ferencet pedig Maillollal legalább egyenrangúnak tartotta. Festészetet Réti Istvánnál és Aba Novák Vilmosnál tanult, de közel állt hozzá Czóbel Béla és Barcsay Jenő is, akit a legnagyobbak között emlegetett. „Az a humánus szerkezeti rend, ami képeiből árad, nemcsak lefegyverez, hanem beavat a természeti világ titkaiba" – mondta Barcsayról. Egy interjúban megemlíti, hogy nagy hatással volt rá Miháltz Pál kiállítása. „Ilosvai Varga István – a szentendrei festőiskola egyik vonulata, de a Vajda Lajos-Bálint Endre vonulat ugyanúgy fontos számomra – ők a XX. századi festészet egyik legizgalmasabb ágát jelenítik meg. A fiatalok közül Kokas Ignác áll közel hozzám, aki Bernáth Aurél növendéke volt, és mégis olyan szárnyalóan tudott elszakadni mesterétől. Szeretem a még fiatalabb Sváby Lajost" – mondta. Az alföldi festészet – Tornyai, Koszta, Rudnay, majd Németh József – „színvilága, gondolati asszociációi" szintén megragadták. A külföldiek közül Picasso, Chagall és Kokoschka művészete ihlette meg. A nagyközönség művészetfelfogásának érettségével kapcsolatban szkeptikus volt – az 1975-ös Képzőművészeti Világhét megnyitása kapcsán úgy fogalmazott, hogy „a társadalom széles rétegei még nem értik azt a jelrendszert, amely napjaink képzőművészetének színvilágát, kifejezésmódját, szándékait és képzettársításait jellemzi.

Somogyi József szerette az irodalmat. Megmintázta Bessenyeit, Vörösmartyt, Petőfit, Nagy Lászlónak emléktáblát is készített, több íróval személyes kapcsolatban állt. A Képzőművészeti Főiskolán 1980-ban köszöntötte a három évtized múltán hazatért Cs. Szabó Lászlót.[3]

Termékeny szobrász volt, de kis méretű bronz és terrakotta plasztikái széles körben ismert köztéri alkotásai mögött háttérbe szorulnak. Plakett- és éremművészeti tevékenysége ugyancsak jelentős. A realista felfogás végigkísérte pályáját, soha nem mozdult el az absztrakció irányába. „Nem tehetek róla, figurális szobrász vagyok…" – mondta egy vele készült interjúban. Kompozícióinak belső feszültséget sugárzó alakjai rendszerint egyedül vannak, mint ahogy ábrázoltjai többnyire az életben is a társadalomból kiemelkedő, magányos emberek voltak (Mednyánszky, Bartók), „monumentális plasztikája szinte csupa tragikus és elbukásra ítélt történelmi hősnek ad szellemileg is maradandó formát".[4] Szilárd jellemüket, megalkuvást nem ismerő természetüket a művész egyenes tartásukkal, monumentalitásukkal és érdes, „rusztikus" felületkezelésükkel érzékelteti. „Gyötörten is erős anyákat, súlyos csecsemőket, érzelmileg tagolt családokat állított föl a legújabb kori, bamba világi madonnaszobrászat kellős közepén, súlyos szimbolikus asszonyokat, erős, férfias állatszobrokat, amikor a negédes és a közönséges hulláma a homlokzatokat csapkodta. Nagyot alkotott: először tudta elfogadtatni a drámaian igazat a köztéren a magyar plasztika történetében" – írja Rózsa Gyula a Mozgó Világban Somogyi József halála után.

A Parlament bejáratának oroszlánszobrai Somogyi korai korszakából származnak, 1948-ban kerültek az épület elé. Állatokat ábrázoló művei közül még az Öntelt mackó című plasztikája valósult meg köztéren, egy dunaújvárosi park szökőkútjának díszeként. A hatvanas évek végén a szegedi Őzek és a fővárosi Gólyák című alkotásaival rövid időre ismét az állatábrázolások felé fordult.

Híres Martinász című szobra 1953-ban készült. Eredetileg a Soroksári Vasmű elé szánták, de mivel megrendelője kifogásolta a kompozíció realista ábrázolásmódját, végül az akkori Sztálin út végén avatták fel 1960-ban, szintén Dunaújvárosban. A szobor a város címerén is feltűnt 1969 és 1991 között, a készítését követő évben Somogyi Kossuth-díjat kapott. Harmadik dunaújvárosi köztéri műve, az Aratók 1979-ből származó, két férfit és három nőalakot ábrázoló szoborcsoport.

Legjelentősebb plasztikái közé soroljuk a Szántó Kovács Jánost ábrázoló kompozíciót is. Az erőt sugárzó, ökölbe szorított kezű, szikár parasztvezér alakját 1965-ben állították fel Hódmezővásárhelyen. A korabeli kritika így ír a műről: „Szántó Kovács János szobrának tekintete komor és kihívó, fölfelé-előre tekint, valahová a városháza és az úri rend magasába, mell- és vállizmai szívósak és domborúak, s dühtől kacska karjai, hatalmas öklei félelmet keltő súlyossággal rándulnak és feszülnek. […] És nagy szintézise az emlékmű az expresszív-indulati plasztikának meg a konstruktív-racionális művészi akaratnak. […] Indulatos, szenvedélyes plasztika […] Maga a mozdulat, pontosabban a mozdulatlanság is fortyogó, félelmetes energiákat hordoz. […] A szoboralak kétszeresen expresszív, mert expresszív-nyugtalan a felületkezelése és nem nélkülöz indulatot arányaiban, mozdulatában.

A ceglédi Dózsa-emlékmű rózsaszín talapzatán két alakot, a parasztvezért és katonáját látjuk, mellettük két kiegyenesített kaszával. A mű Dózsa születésének ötszázadik évfordulója alkalmából készült, 1972-ben avatták fel a parasztvezér híres beszédének állítólagos helyszínén. (A Dózsát egyedül ábrázoló mű ugyanebben az évben Kiskunfélegyházára került.)

Zrínyi Miklós szobrának készítéséhez Somogyi 1966-ban fogott hozzá. A művet két évvel később állították fel Szigetváron. A kortárs kritika a szigetvári ló és Marino Marini lószobrai között hasonlóságot vélt felfedezni.

A Magyarország legészakibb településén, Hollóházán lévő Szent László templomban található bronz Korpusz egyike vallásos tárgyú szobrainak, a hatvanas években emelt épületben Kovács Margit domborműve mellett látható.

Több alkotását Kerényi Jenővel közösen hozta létre. Az 1958-as brüsszeli világkiállításon is szereplő Táncolók mellett a Madách Színház homlokzati szobrai is ilyenek. Ez utóbbinak kialakításában Kiss Gyula is részt vett.

1970-ben formázta meg Mednyánszky László bronz síremlékét, mely a Kerepesi temetőben látható. A kompozíciót a Szántó-Kovács János szobor mellett Somogyi főművei közé soroljuk: „a sírszoborban monumentálissá emel esendőséget, védtelen nagyságot és elmúlást".[5]

Somogyi Józsefhez nagyon közel állt a zene is. „Úgy gondolta, hogy a festő, a szobrász, az irodalmár a legtöbb intuíciót a hangoktól kapja. Nem az elvonatkoztatottsága miatt, hanem azért, mert a zene rögtön képes azoknak az érzelmeknek és érzéseknek visszaadására, amik a művet valójában kiváltották."[6] Különösen Bartók Bélát tisztelte, akit többször is látott a Zeneművészeti Főiskolán. Kedvenc darabja a zeneszerző által „egyfelvonásos pantomim"-nak nevezett Csodálatos Mandarin volt.

Somogyi nagyméretű, több mint négy méter magas, kőtömbön álló Bartók Béla szobra a Kosztolányi Dezső tér közelében, a Feneketlen-tó mellett áll. A kompozíció Bartókot amerikai útja alatt, az „Újvilág kapujában" ábrázolja. A kapuról harangok és kolompok lógnak alá.

A fasizmus elleni harc hősei és a fasizmus áldozatai című emlékmű a budai Gesztenyés kertben áll. A kockakőből és bronzból készült kompozíciót a közeli Kongresszusi Központot és Novotelt is tervező Finta Józseffel közösen hozták létre 1985-ben. A bronz nőalak egyik kezében barkaágat tart, a másikban égő gyertyát. A szobor átadóján Bálint András elszavalta Radnóti Nem tudhatom című versét. A gyermekkorának színhelyén, Ásványrárón 1992-ben megvalósult A II. világháború áldozatainak emlékműve című munkáját Veres Péter portréjával együtt utolsó köztéri alkotásai között tartjuk számon.

Somogyi József a XX. századi magyar szobrászat kiemelkedő alkotásait hozta létre. Korántsem volt könnyű dolga, „abban a korban, amikor általában nem a szobrász választotta a feladatát, hanem a feladatot terhelték a szobrászra – tucatnyi szempont mérlegelése után, melyek skálája a presztízstől az ügyeletes státuson át egészen a feladat és a művész valódi, hiteles összetartozásának megérzéséig terjedhetett -, akkor ő csak azt a szobrot csinálta meg, és csak akkor, amikor az benne megfogant és megérett, amikor az ő normái szerint szoborrá tudott lenni. Ettől hiteles minden egyes emlékműszobra" – írta Aba-Novák Judit az 1996-os veszprémi, Mestermű Galéria-beli kiállítás katalógusában.

[2015]

[1] Wehner Tibor, Szárnyaló, üldögélő galamb, Vonások Somogyi József szobrászművész életművéhez. Új Művészet, 1993.

[2] Wehner, i.m., 1993.

[3] Tóbiás Áron, Egy cserép ciklámen, Színképek Somogyi Józsefről, 1993. január 9.

[4] Rózsa Gyula, Az eltemetett Somogyiról, Mozgó Világ, 1993/4.

[5] Rózsa Gyula, Az eltemetett Somogyiról, Mozgó Világ, 1993/4.

[6] Véget nem érő küzdelem. Kritika, 1981/3.