Sütő András

Életrajz

Sütő András 1927. június 17-én született Romániában, a mezőségi, román többségű Pusztakamaráson (Cămăraşu). „A falut háromnegyedrészben románok, negyedrészt magyarok lakják. Az EGÉSZTŐL kaptam útravalóul a gyermekkor élményvilágát, a negyedrésztől a küszködő nyelvet, e színes bóját a vizek hullámzásában. Küszködőt mondtam, a cseppre gondolva, melynek bizonyára nincs könnyű dolga, mikor a közhely szerint a tengert kell visszatükröznie. Akármilyen bőven is számolom, alig százötven főnyi közösségtől tanultam magyarul" – írja az Anyám könnyű álmot ígér című esszéregényében Sütő András, megjelölve mintegy azt az írói feladatot, amelynek célja lesz e nyelv s e nyelvi közösség művészi és közéleti védelme.

Szülei, Sütő András és Székely Berta földművesek, apja ezermesterként. Elemi iskoláit szülőfalujában járja, 1940 őszétől azonban a nagy hagyományú nagyenyedi Református Kollégium diákja.

1945 januárjában beiratkozik a kolozsvári Református Gimnáziumba, s még ugyanabban az esztendőben, 18 éves korában, a Világosság közli első írását, Levél egy román barátomhoz címmel. 1948–49-ben a kolozsvári Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola rendező szakos hallgatója. Rövid ideig a bukaresti Ifjú Munkás munkatársa. 1945–47-ben internátusa, szellemi otthona a népi írók kultuszát valló Móricz Zsigmond Kollégium. Tanulmányait megszakítva lapszerkesztést vállal: 1949-től a Falvak Népe című hetilap főszerkesztője. 1951-ben – a szerkesztőség áthelyezésével – Bukarestbe költözik. 1947-ben, Balogh Edgár ajánlásával, belép a Román Kommunista Pártba. 1953-ban, korábbi, el nem fogadott kísérletek után, lemond a főszerkesztői posztról: a továbbiakban lapjának kulturális rovatában dolgozik.

Hajdu Győző meghívására, az Igaz Szó című irodalmi havilap munkatársaként 1954 elején Marosvásárhelyre költözik. A város haláláig otthona marad. 1958-ban képeslap elindítására kap megbízatást: a Művészet, illetve 1959-től az Új Élet főszerkesztője 1989 júniusában történt lemondásáig.

A hatvanas évek második felétől képviselő: Olaszországban, Iránban, az NDK-ban jár parlamenti, illetve írói küldöttségek tagjaként. 1972-ben nyugat-európai, 1973-ban újvidéki, továbbá amerikai és kanadai irodalmi körútra indul. Úti élményeiről jelentős esszék íródnak (Perzsák, Az Angyalvár kulcsai, Fekete rózsák – Auschwitz, valamint Az utolsó köntös – Weimar).

Írói indulásának novellái, ötvenes évekbeli könnyed, azonban a hatvanas esztendőkben egyre komoruló hangvételű színművei után (melyeket elsősorban a kolozsvári Utunk közöl), 1970-ben jelenik meg máig legismertebb könyve, az Anyám könnyű álmot ígér című naplóregény. Majd drámák és jelentős, mindenekelőtt az anyanyelv, az anyanyelvi kultúra védelméért perelő esszék (például a Nagyenyedi fügevirág, 1978, az Engedjétek hozzám jönni a szavakat, 1980) jelzik az életmű új állomásait: az Egy lócsiszár virágvasárnapja (1974), a Csillag a máglyán (1975), a Káin és Ábel (1977), s a valamivel későbbi, de eszmeiségében az 1972-es Perzsák című esszében már felvázolt Szuzai menyegző (1980).

1982-ben Illyés Gyulával, Csoóri Sándorral és másokkal kezdeményezője a Hitel című folyóirat beindításának. 1974-től három ciklusban az RKP KB póttagja, majd Domokos Gézával egyetemben belső döntéssel kizárják a testületből. A Román Írószövetség alelnökévé választják, s ezt a funkciót 1982-ig tölti be.

Romániai politikai elszigetelésének folyamatában új színdarabjainak előadását megtiltják, könyveinek kiadatását a cenzúra nem engedélyezi. A diktatúra éveiben utolsó, új, Romániában megjelent kötete az Évek – hazajáró lelkek (1980). Ezután minden munkáját Magyarországon jelenteti meg, új színdarabjait is ott játsszák.

Sok éves együttműködése a Nemzeti Színházzal; politikai kiáltványainak rádiós megszólaltatásában (is) Sinkovits Imrével; a politikai vihart kavaró Advent a Hargitán című színmű bemutatása 1986. január 2-án valósággal közéleti fordulatot jelentett a határokon túli magyarsággal kapcsolatos budapesti politikában. Az Álomkommandó 1987-es gyulai, majd vígszínházi s Aachenben tartott bemutatója, a hitleri holocaustot és a neofasizmus romániai árnyait is felidéző dráma csak fokozta a szerző elleni indulatokat Bukarestben. Lakásán, munkahelyén, sikaszói hétvégi házában lehallgató készülékeket helyeznek el. Két gyermeke családostul hányódik: orvos fia és menye moldvai és érchegységi munkahelyeken, pszichológus lánya diplomával gyári munkásként: végül Magyarországra távoznak. Konfliktusainak szaporodtával 1989 júniusában lemond főszerkesztői megbízatásáról; lakását belügyiek figyelik, vendégeit igazoltatják.

1989 decemberében, a diktatúra elleni felkelés idején népes küldöttség megy érte, kérik, szóljon a város főterén. Tagja lesz előbb a megyei megmentési frontnak, majd, rövid ideig vállalva a közéleti funkciót, az alakuló RMDSZ (Romániai Magyar Demokrata Szövetség) elnökségének.

1990. február 10-én a marosvásárhelyi százezres, könyves-gyertyás tüntetés toborzója és szónoka. Március 19-én a Hodákról és Libánfalváról beszállított, felhergelt és leitatott románok életveszélyesen megsebesítik, elveszíti fél szeme világát. Budapesten ápolják, majd Amerikában kezelik. 1990 novemberében Strasbourgban Catherine Lalumière-rel, az Európa Tanács főtitkárával találkozik, és beszámol neki a marosvásárhelyi eseményekről. Több nyílt levélben követeli az ártatlanul bebörtönzött magyarok szabadon bocsátását. Az 1990-es évek első felében a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke és a Nemzetközi Transsylvania Alapítvány elnöke.

A Szépirodalmi Kiadó 1989-ben indította útjára (Ablonczy László szerkesztésében) műveinek életműsorozatát. Az elkövetkező években 13 kötet jelent meg ebben a sorozatban, különböző kiadóknál. (Szépirodalmi, Kriterion, Akadémiai, Helikon, Pallas–Akadémia, Neptun.)

A csíkszeredai Neptun Könyvkiadó 2001-ben Száműzött könyvek sorozatcímmel elindítja azoknak a Sütő-könyveknek a kiadását, amelyek az 1989-es romániai rendszerváltás előtt csak Magyarországon jelenhettek meg: közöttük azokat a naplókat, életrajzi följegyzéseket, publicisztikai írásokat, kiáltványokat, leveleket, beadványokat, melyek a kisebbségi magyarság diktatúrabeli sorshelyzeteinek dokumentumai, illetve e közösség jobb életreményeinek jegyében születtek. (Szemet szóért, Heródes napjai, majd az Erdélyi változatlanságok.)

2005 januárjától a Bukarestből Marosvásárhelyre került A Hét című hetilapban – főképpen Stefano Bottoni cikke nyomán – az „értelmiség hatalma, a hatalom értelmisége" alapgondolatú, a romániai ötvenes évek kisebbségi értelmiségi viszonyait górcső alá helyező, „múltfeltáró" szándék jegyében valóságos publicisztikai hadjárat indul ellene. A sokszor nemtelen hangú-stílusú vita, melyet akár generációs csatának is nevezhetnénk a vitát kirobbantók és generálók jobbára fiatal kora okán, fél éven át több tucat vitacikket szült pro és kontra, s 2005 nyarán a múltfeltárás érdemleges eredménye nélkül hal el: súlyos lelki megrázkódtatást okozva az akkor már nagybeteg írónak. Hosszú betegség után, 2006. szeptember 30-án éjjel Budapesten hunyt el.

Temetése október 7-én Marosvásárhelyen volt: a református temetőben, a Bolyaiak sírjának közelében helyeztek végső nyugalomra. Koporsójára pusztakamarási és sikaszói földet is szórtak: hogy, keveredve a marosvásárhelyi temető földjével, legyen végső pihenőhelye a romániai és az egyetemes magyar irodalom egyik legnagyobb alakjának.

A Helikon kiadó 2008-ban új, posztumusz életműsorozatot indított, ebből eddig két kötet jelent meg Ablonczy László szerkesztésében és címadásával (A készülődés éjszakái, A máglya füstje.)

Az életrajzot összeállította: Cs. Nagy Ibolya [2012]