Szalay Lajos

Szalay Lajos bár három éves korában még nem beszélt, de rajzolás útján már megpróbált kommunikálni. Gyenge fizikumú, magányos, sokat olvasó gyermek volt. Művészi fejlődésére irodalomtanára, Szikra Gyula nagyobb hatással volt, mint rajztanára. „Szalay művészeti indíttatása irodalmi természetű. Számára a képzőművészet kezdettől fogva nem mesterségbeli ügyesség, a valóság látszatainak bravúros utánzását jelentette. Sőt, fő kifejezési eszközét, a rajzot, mindig is egyfajta költői kifejezésmódnak tekintette, melyet sohasem tanult, hanem mint mondta – mindig is volt neki – írja Végvári Lajos az 1990-ben kiadott monográfiában.

A Képzőművészeti Főiskolát Benkhard Ágost irányítása alatt végezte. Benkhard kitűnő pedagógiai érzékkel foglalkozott tanítványaival – nem tartotta szükségesnek, hogy bármely áramlat formavilágát rájuk kényszerítse, inkább a szépség felismerésének képességét igyekezett átadni. Szalay 1930-ban húsz pengővel elutazott és közel egy évet töltött Párizsban. Picasso rajzait látva eldöntötte, hogy ő is grafikával akar foglalkozni, de egyébként nem volt rá nagy hatással a város: „Az, hogy én Párizsban éltem művészetemen és gondolkodásomon sohasem látszott meg. Elmentem abban a hitben, hogy ott majd tanulni fogok, de rájöttem, hogy bárhová megyek annyira saját magamat cipelem magammal, hogy semmi külső hatás nem befolyásol… Soha sehol semmilyen körülmények között nem változom, mert a saját magam köré kiépített csigaházból engem sem a nehézség, sem az öröm, sem a szerencse, sem a szerencsétlenség nem tud kicsalni soha."

Bár Szalay festőként kezdett, a főiskolán egyre többet rajzolt (elsősorban a „visszavonhatatlan" tollal és tussal), a festészet pedig egyre inkább háttérbe szorult. Ezekben az években példaképként tekintett Hincz Gyulára, a nála néhány évvel idősebb Szabó Vladimirt pedig a század legnagyobb grafikusának tartotta. Ekkoriban készült Népszónok című rajzának az előképe Mednyánszky festménye. Párizsban töltött időszaka alatt a Louvre-ban láthatta Goya műveit: „A nagy ideálom a művészetben, az igazi ideálom…nem Picasso, hanem Goya… Az a fajta szenvedés, amelyet… nem lehet elmondani, az el nem mondhatóság lenne a művészet igazi területe."

Továbbra is sokat olvasott. Első nagyobb munkájaként Szatmári Sándor Kazohínia című antiutópiáját illusztrálta „klasszicizáló vonalvezetéssel", de naturalista modorban, de a Don Quijote és a Karamazov testvérek voltak rá legnagyobb hatással. Ez utóbbihoz készült rajzai a tragikus sorsú Farkas István festőművész által vezetett Új Időkben jelentek meg. Ekkoriban adták ki Szabó Lőrinc 12 verséhez készített rajzait is, melynek előszavában a költő így fogalmaz: „Sok művét ismerem, éreztem szuggesztív erejüket, vonalaik és foltjaik szikár, kemény vagy súlyos líráját, a keserű és konok undort a valóságtól és a fájó nyugtalanságot az impressziók álomszerű nyers logikájában, vagy logikátlanságában."

A negyvenes években már a kor legnevesebb kritikusai foglalkoztak műveivel. A Bolyai Akadémia által megjelentetett hatvan rajzot tartalmazó, még Derkovits hatását mutató gyűjteményhez Kassák írt előszót: „Vonalai szinte érzékenyen hajlékonyak, körülzárt formaalakzatai monumentálisak és fájdalmasan gunyoros, vagy megdöbbentően agresszív hatásúak. Nem az a fajta művész, akit csak úgy érdektelenül szemlélni lehet, színt kell vallani előtte, mint ahogyan ő is a lélek mezítelenségével mutatkozik előttünk." A kötet címlapjára A pihenő zsákhordó című rajza került. A háború után Szalay rajzai címmel grafikai albumának előszavát Kállai Ernő írta: „Művészetének nagy értéke, hogy érzékeny a kor problémáira, megmutatja a mardosó sebeket. Mindig a szegény nép pártján van, a megalázottak és megnyomorítottak iránti részvéte miatt Dosztojevszkij valóságlátásával rokon – áll a Villon, Dosztojevszkij, Baudelaire, Coleridge, Faust, Steinbeck és Herczeg Ferenc illusztrációkat tartalmazó album bevezetőjében. „Művei vallomásszerűek. […] Érzések és meggondolások követik ténykedését… Fanyar, kritikai éllel számol be optikai élményeiről és a társas együttlét tapasztalatairól, tragikomikus vonással ruházza fel alakjait, és megfigyeléseit, mélységesen fájdalmas iróniával fogadja a valóság hétköznapias színjátékának a jeleneteit és a szereplőit."[1]

Az Argentínában töltött évek alatt a természet utánzásáról áttért az „eszméket közlő rajzolásra". Ekkor készült el A romlás virágai illusztrációival. Sokat próbálkozott a Don Quijote megrajzolásával is, mert a lovag és saját személyisége között párhuzamot vélt felfedezni, bár úgy vélte, hogy Gustave Doré Cervantes illusztrációi felülmúlhatatlanok.

Szalay rajzaival kapcsolatban gyakran felmerül, hogy nincs jellegzetes, „következetesen kiépített" stílusa, művei sokszor rögtönzéseknek tűnnek. Közelebbről nézve munkái az expresszionizmussal mutatnak rokonságot, de például Vonat című 1957-es művén a futurizmus stílusjegyeit fedezhetjük fel. „Munkáit vizsgálva megdöbbent művészi személyiségének kaméleonszerű jellege, rajzainak formai sajátosságai gyakran egymásnak ellentmondók: hol szinte freskószerű monumentalitásra törekszik, hol könnyed kézzel felrajzolt vonalai hullámzanak a rajzpapíron. S ha nem is határozhatjuk meg műveinek stílusát, egyet mégis érzünk, mely a sokféle terjeszkedő rajzolt világából kitűnik: a legnagyobb kifejezésbeli ellentéteket egy nagyon markáns művészi személyiség hozta létre…"[2]

1954-ben a tucumáni egyetem gondozásában Szalay Dubujos-Drawings címmel önálló albuma jelent meg. A kötetben a művészet, szerelem, család, asszony, férfiélet, halál, háború és a hit témaköreiről szóló rajzai láthatók. 1958-ban kiadott kötete Dosztojevszkij, Don Quijote és Baudelaire műveinek expresszív illusztrációit tartalmazza. Ez utóbbiak jelentősége, hogy „nagyobb mértékben adott módot Szalay világnézetének, gondolkodásmódjának kifejtésére, mint eddigi témái. Sorozata olyan lírai megnyilvánulás, mely ugyan korábbi, objektívebb jellegű munkáira épül, de azoknál sokkal szubjektívebb, stílusában pedig újszerűbb, szabadabb. Ezekben a rajzokban – bár még kísért régebbi naturalista stílusának emléke – a deformálás, a torzítás eszközeivel a lélek ficamlásait, a világkép felfordulását, a morális konfliktusok feloldhatatlan szövevényét fejezi ki."[3]

Ekkoriban igen kedvező kritikákat kapott – nem csak Dél-Amerikában. A berlini Gebrauchsgraphik folyóirat hosszú cikkben foglalkozott Szalayval és a szerző a rajz mágusának nevezte: „ritkán találkozunk ilyen alkotóval, aki olyan fejedelmi biztonsággal uralkodik a rajzművészeten, mint Szalay Lajos. Művei lélegzetelállító erővel idézik fel a földi és a szellemi világot" – írta Anton Sailer.

Az 1956-os forradalmat követően Szalay 48 rajzot készített, melyekkel nagy sikert aratott, de a személyét ért támadások miatt végül el kellett hagynia Argentínát. New York-ba megérkezve számos bibliai (Káin és Ábel, Az angyal, Mózes) és történelmi (Jeanne D'Arc, Szent György, Zrínyi stb.) tárgyú rajzot készített, de mitológiai kompozíciók is kikerültek a keze alól (Ikarusz, Pegazus). A Pegazus kétségtelenül egyik fő műve, melyen „a perspektivikus illúzió kiküszöbölése ellenére képes háromdimenziós hatás előidézésére."

1962-ben, már az USÁ-ban sorozatot rajzolt Illyés Gyula hatvanadik születésnapjára. Ekkoriban több festményt is készített, ilyen pl. az Izsák feláldozása. A mélyvörös és a barna színek izgalmas ritmusával alakított képet Végvári Szalay legjobb festményének nevezi, olyan sajtos szintézisnek, melyben a manierista Greco és az expresszionista Rouault térben és időben egymástól elkülönülő távolsága összegeződik. 1964-ben a társadalom peremén élőkről készített objektív felfogású sorozatot (Fekete család, Nyomortanya).

Főműve, az 1966-os, 124 rajzból álló expresszív Genezis című album a Madison Avenue Church Press gondozásában jelent meg. A kiadvány művészetének nagyszabású összegzése, olyan rajzokat tartalmaz, mint A teremtés, A bűnbeesés, A kiűzetés, Ábrahám és Izsák, az Özönvíz, Bábel tornya stb. Expresszív, aszimetrikus kompozícióinak jellegzetessége a szubjektív felfogású térábrázolás. „Szalay rajzai nem illusztrációk, hanem a művészettörténet egész eszköztárát felhasználó szimbólumok, allegóriák együttese, vizuális költemények…"[4] – írta Norman Kent az American Artist hasábjain, de az album ennek ellenére (s minden bizonnyal Szalay marketinget és menedzsmentet illető tökéletes analfabetizmusának is köszönhetően) visszhang nélkül maradt Amerikában. A kötet itthon a Magyar Helikon Kiadónál jelent meg és azonnal nagy sikert aratott. „Erő, töprengés, irgalom: világot-teremtő erő, az elesettek nagy irgalomvágya, a világot-magunkban-hurcolók, a mindenség-egyetemet nehéz és komorszívükön átcsurgatók, konok agyukon átzuhogtatók, verdeső és kopár életükön átömlesztők töprengése virágzik Szalay Lajos munkáiban, keménység, harc, pontosság, valami ősi, biblikus termékenység és lét-tudás, a Teremtés Könyveinek ereje, nyugalma, bizalma, hite és lángolása"[5] – mondja ekkoriban Juhász Ferenc Szalay Lajos grafikáiról.

A hetvenes évek közepén megbízást kapott az Ómagyar Mária-siralom illiusztrációinak elkészítésére. E munkájában László Gyula szerint „megteremtette a megkínzott vonalat". Ezt követi Babits Erato című szerelmi versgyűjteményét illusztráló erotikus rajzsorozata, majd az Énekek énekéhez készített vázlatokat. Somlyó György felkérésére a Franz Kafka születésének 100. évfordulója alkalmából kiadott novelláskötetet is Szalay illusztrálta. Saját bevallása szerint azonosulni tudott Kafka műveinek kisemberével, ezért nagy kedvvel látott munkához. Az ezután következő munkái - az Énekek Éneke és egy rajzos életrajzot befejezetlenül maradt.

Szalay Lajos nehezen kezelhető, temperamentumos ember volt. Ha nem sikerült egy munkája, megsemmisítette azt. Így tett fiatalkori szerelméről készített képeivel, a tarnabodi templom Szűz Máriát ábrázoló oltárképével, de Faludy György portréjával is, aki meg is sértődött emiatt és megtagadta a grafikusról szóló cikk írását... Cs. Szabó László Párizsban találkozott Szalayval, akit „egy pohár kihűlő feketekávé mellett is tisztogató harag fűtött az emberek hitványsága, s nyomban utána kimondhatatlan szenvedésük miatt". Ebből is látszik, hogy Szalay „alkalmas arra, hogy átörökítse az utókorra a XX. századi ember és társadalom válságait, azt a kort, amelynél gonoszabb, lelketlenebb, kétségbeesettebb és hősiesebb még nem volt a történelemben. […] Életműve az eltorzult emberiség tükörképe, indulatból áradó és reménytelenségből fakadó kétségbeesett kiáltás" – írta a grafikusról Végvári Lajos.

[2015]

[1] Pogány Ö. Gábor, A magyar festészet forradalmárai

[2] Végvári Lajos, Szalay Lajos. Városi Tanács, Herman Ottó Múzeum, Miskolc, 8.

[3] Végvári, i.m., 49.

[4] Kent, Norman, The Inspired Drawings of Lajos Szalay, American Artist, 1969/12.

[5] Juhász Ferenc, Szalay Lajosról. Új Írás, 1971/11.