Szarvas Péter

Szarvas Péter kárpátaljai építész 1962. január 25-én született Ungváron. Több mint három évtizede, minden nehezítő körülmény ellenére, töretlen lelkesedéssel védi és építi szülővárosát, Ungvárt. Egész élete e városhoz kötődik, s a mai napig a pap-tanár nagyapja által épített házban él a Kálvária-dombon. 

Családja művészi hajlama komolyan befolyásolta pályaválasztását: építész ugyan nem volt a családban, felmenői közül azonban többen erős szállal kapcsolódtak a művészetekhez. Volt közöttük zenész, képzőművész, sőt drámaíró is. Édesapja eredeti szakmáját tekintve könyvelő volt, ám sohasem tevékenykedett ezen a területen. A kárpátaljai turizmus fejlesztésével foglalkozott, ő szervezte meg a hegyimentő-szolgálatot. Anyai ágon görögkatolikus papcsaládból származik, ennek következtében tanítóképzőt végzett édesanyja nem kaphatott helyben pedagógusi állást, hosszú éveken keresztül a Kárpátaljai Állami Népi Együttesben énekelt. Nagymamája fizika és matematika mellett rajzot és kézimunkát tanított a görögkatolikus polgári leányiskolában, amelynek ő lett az utolsó igazgatója, mielőtt véglegesen bezárták azt 1945-ben. Miután hat évvel idősebb bátyja a Lembergi Műszaki Egyetem Építész Karára ment szakmát tanulni, számára sem volt kérdés, hogy ő is ezt a pályát válassza.

Az egyetemi évek meghatározóak voltak számára. Az építész kar a műszaki egyetem központi tömbjében, egy 19. századi, gyönyörű, klasszicista épületben van, így máig elemi élményként tartja számon, hogy e falak közé naponta bejárhatott. A karon rendkívül magas szintű volt az építészettörténet oktatása, de sokat köszönhet az építészetelmélet fakultatív kurzusainak is. Kissé csalódott volt ugyan a szaktárgyakon kívül megjelenő kötelező, főként politikai tantárgyak miatt, de Lemberg magával ragadó és inspiráló hangulata mindezt ellensúlyozta. Az egyetem elvégzése után, visszatérve szülővárosába, hosszabb hivatali lét következett. Tapasztalatait tíz éven át a területi főépítészi irodán gazdagította, majd öt évig Ungvár főépítész-helyetteseként tevékenykedett. Már pályája elején eldöntötte azonban, hogy a hivatali munka mellett – ha másképp nem, akkor esténként vagy éjjel, de − nem hagy fel a tervezéssel. Bármivel is foglalkozott a későbbiekben, az szélesítette ugyan a látókörét, mégis, gondosan ügyelt arra, hogy a tervezés maradjon a fő foglalkozása. Kereste a kapcsolatot a tervezőintézetekben a hozzá hasonló gondolkozású építészekkel, akik közül időközben sokan elhagyták a pályát, hiszen az építészetből ekkor szinte lehetetlen volt megélni. Ráadásul az állami megrendelésektől függő irodák a kilencvenes évek elejétől fokozatosan megszűntek. Szarvas Péter kollégáival a főépítészi iroda keretein belül kialakíthatott egy olyan tervezői munkacsoportot, ami többek közt örökségvédelmi feladatokat is magára vállalt. Ehhez a lökést a magyar Országos Műemléki Felügyelőség (OMF) tanfolyama adta, amelyet a Kárpát-medencei műemlékes szakemberek részére szerveztek 1991-ben. Mindemellett, 1994-től az ungvári városi tervtanács tagja, 1994 és 1999 között az Ungvári Városi Tanács főépítész-helyettese volt, majd rövid ideig mindössze három hónapra, 2014-ben Ungvár főépítészévé választották. Ebből a különböző érdekcsoportok által igen megnehezített időszakból kiemelendő Ungvár örökségvédelmi szabályzatának az elfogadtatása.

A pályáján kulcsfontosságú városvédő szerepkör a főépítészi irodán eltöltött időszakra datálódik. Szarvas Péter tevékenysége nem érthető meg szülővárosa ismerete nélkül. Ungvárra az észt Tallinn-hoz hasonló súlyú történelmi városként tekintettek a szovjet érában. Csodálatos a fekvése, a történeti szövetében nem okozott szinte semmi kárt a világháború, változatos építészeti képe szerves fejlődés eredménye. Az iparosítás és a tömeges lakásépítés ugyan nem kerülte el, de az mind a folyó bal partján, az óvárostól távol történt. Ungvár Trianonig egy vármegyeszékhely teljesen átlagos fejlődéstörténetét mutatja fel. Különlegességét az adta, hogy Mária Terézia jóvoltából a honi görögkatolikus egyház központjává emelkedett. Míg korábban e térség Magyarországhoz tartozott, a trianoni békediktátum értelmében egy mondvacsinált geopolitikai képződményként, Podkarpatská Rus néven Kárpátalja egyik napról a másikra Csehszlovákia részévé vált. E föderatív államegységnek kellett azonban egy főváros is, így erre a szerepre Ungvárt jelölték ki, ahol meg kellett teremteni az új közigazgatás infrastruktúráját: parlamentet, minisztériumokat, egyéb közigazgatási egységeket. A történelmi városmag peremén, egy közel 100 hektárnyi területen néhány év leforgása alatt egy modern városrész épült ki mintegy 35 köz- és lakóépülettel, az építészeti vonulatok legnívósabb képviselőinek közreműködésével. A város életében ez az időszak kétségtelenül a fejlődés csúcspontjának tekinthető. A színház és a gimnázium építését azonban már nem tudták elkezdeni, mert az első bécsi döntés értelmében a várost, melynek testébe szinte belehasított az új határ, egy tollvonással ismét Magyarországhoz csatolták. Volt tehát egy kész főváros, de közigazgatási terület nélkül. A második világháború vége újra változást hozott: a csehek ugyan nem jöttek vissza, helyettük megjelent viszont a nagy orosz medve. A szovjet bekebelezés olyan új beköltözőket hozott, akik fél évszázadon keresztül, a karbantartással nemigen törődve, rendszerint a belső terek megnyomorításával ugyan, de használták tovább e magas építészeti színvonalú épületeket, melyek olyan kiváló minőségben épültek meg hajdanán, hogy szerencsésen átvészelték a történelem további viharait. Bár a szovjetek sok kárt okoztak a nemtörődömségükkel a meglévő épületállományban, a történelmi városrészt általában megkímélték, mert a fő építési tevékenységüket lényegében a még beépítetlen területekre összpontosították. Ami Ungvár értékeit illeti, látható tehát, hogy a probléma gyökere mintegy 100 évvel korábbra, Trianonig nyúlik vissza. A város életében az igazi nagy baj akkor jött, amikor felbomlott a Szovjetunió: 1944-ben átlépte a város határát az orosz katona csizmája, majd amikor közel fél évszázad elteltével kivonult, óriási káoszt hagyott maga után, teljesen új gazdasági viszonyokkal, új felhasználókkal. Elindult a privatizáció, de a rosszul értelmezett magánosítás több kárt okozott a városnak, mint a szovjet éra. E folyamat elsőként a lakóházakat érintette, így ezek mentek tönkre leghamarabb, majd a rombolás szép lassan minden épületre kiterjedt. Az új tulajdonosok úgy vélték, bármit meg lehet tenni. Napok alatt verték szét az Oelschläger-Őry Lajos által tervezett városi mozi gyönyörű belső tereit, megcsonkították a Bercsényi Szállót, és lebontották a város emblematikus műemlék épületét, a Korona Szállót, csak a főhomlokzatát hagyva meg. A sort szinte a végtelenségig lehetne folytatni, nem beszélve azokról az apróbb csonkításokról, amelyek majdnem minden ungvári építészeti emléken végbementek.

Szarvas Péter és kollégái még e romboló gépezet teljes gőzzel történő beindulása előtt megkísérelték megelőzni a bajokat. Az új folyamatokra reagálva alapvető fontosságúnak érezték felmérni a város értékeit. Erre a feladatra, maga köré szervezett egy csoportot a főépítészi irodán, és a városházát is meggyőzte, hogy a program másfél évére a belvárosi területen függessze fel a privatizációt. A lelkes csoport szorgalmasan gyűjtötte az anyagot: végigfotóztak minden épületet, megírták a városvédelmi programot, elkészítették a védendő értékek listáját. Az általuk kidolgozott rendszer alapján a magánkézbe adás az értékek védelmét garantáló feltételekhez volt kötve. Alig indult el azonban a program, megyei szintről leállították, mert úgy vélték, törvényellenes a leendő tulajdonostól bármiféle biztosítékot kérni. Így egyik pillanatról a másikra vége lett a városvédelmi programnak, fennmaradt azonban rengeteg archív fotó, ami további 25 évig porosodott a fiókban. Ez alatt a negyedszázad alatt sajnos építészeti szempontból szinte teljes anarchia uralkodott Ungváron. Eleinte a törvényi háttér sem volt meg, hiszen idő kellett ennek kidolgozására. Majd, a legtöbb szovjet utódállamhoz hasonlóan, nem volt akarat és bátorság a törvények betartatására…

A hosszú szünet után azonban e sokéves munka eredménye mégsem veszett kárba: 2018-ban magyar állami pénzügyi támogatással egy minőségi, háromnyelvű könyv született Ungvár épített öröksége címmel. A hiánypótló kiadványt a közösség egyrészt nosztalgiával fogadta, hiszen az általános fásultság állapotában lévő olvasóban felidézi, milyen jó, tiszta és rendezett volt valaha Ungvár, ahol az emberek vasárnaponként még korzózni jártak… Másrészt a kiadvány vádirat is egyben, hiszen aki kézbe veszi, összeveti a felvételeket a mai állapotokkal, és azonnal ráeszmél arra a megdöbbentő pusztításra, ami a kilencvenes évek elejétől, huszonöt év alatt folyt az ungvári értékek, az épített örökség terén.

Szarvas Péter hiszi, hogy a minden értéket elpusztító lavina ellenében szigeteket kell kialakítani, hasonló meggyőződésű, elkötelezett emberek összefogása által. „Szigeteket, amik megőrzik az emlékeket, melyek a közösség szempontjából fontosak. Mert ha az embernek elveszik a múltját, mert megfosztják emlékeitől, elvész a személyisége. Egy város legfőképpen az épületállományában hordozza emlékezetét. Ha ezt elpusztítják, akkor megszűnik az identitása, érdektelennek, semmitmondóvá válik. Silány tömegcikké. Ezért védeni kell még, ami védhető, legyen az a legkisebb részlet” – vallja. A városvédő szélmalomharcában társakra is lelt. A 2009-ben alapított Pro Urbe városvédő szervezethez olyan, Ungvár kulturális örökségéért felelősséget vállaló, alkotó és értékteremtő emberek csatlakoztak, akik hisznek a közös megoldáskeresésben. A folyamatosan változó, korosztályilag és nemzetiségileg is vegyes tagságban van orvos, ügyvéd, karmester, kovácsművész, szobrász, újságíró, történész, de még biológus is. Rendezvényeket szerveznek, ahol ötvözik az értékvédelmi szakmai bemutatót egy-egy művészeti, jellemzően zenei előadással. Állhatatos tevékenységüknek is köszönhetően, ma már megjelent egy olyan erős fiatal nemzedék, amelynek tagjai az örökségvédelem terén nagyon magas szinten végeznek kutatásokat. Bizakodásra ad okot, hogy az örökségvédelem megjelent a közbeszédben, a közösségi fórumokon és a médiában. A témát a szervezet szolgáltatja, aminek eredményeképpen akad építtető, aki eláll az eredeti terveitől, és ez valódi siker. A folyamat reményteli volt, a 2022-ben kitört orosz-ukrán háború miatt azonban Ungváron egy teljesen új helyzet állt elő. A hirtelen elindult belső migráció jelentősen felduzzasztotta a város lakosságát egy idegen kulturális közegben nevelkedett réteggel, s e folyamatnak már szinte tapinthatók a következményei. Hirtelen többszörösére növekedett a tömeges lakásépítés intenzitása, elfoglalva minden egyes, még beépítetlen telket. A területi fejlődési lehetőségektől ekként megfosztott városnak nagyon bizonytalanná vált a jövőképe. A keleti mentalitás begyűrűzésének valamint a meglévő tartalékok felélésének várható következményei már előre borítékolhatók és nem éppen derűsek. A bajt tetézi, hogy a befektetők nyereségvágya nem kíméli már a történelmi városmagot sem. Jóllehet, az érvényes helyi örökségvédelmi szabályzat ennek gátat vethetne, sem a városvezetés, sem az állami szervek nem érdekeltek ebben. E változó világban, éppen a háborús helyzet miatt, a korábban mindig aktív városvédőknek jelenleg nincs lehetőségük a nyílt ellenállásra… 

Szarvas Péter tevékenységének csak egy kis része a városvédelem, hiszen a kezdetek óta gyakorló építész. Néhány kollégájával Átrium néven saját céget alapítottak 1994-ben, két évtizedes aktív tevékenységük alatt ötszáznál is több tervezési megbízásuk volt. Az egyik kedves, a pályaív szempontjából is kimagasló munkája a Ceholnya utcai görögkatolikus templom. Görögkatolikus papcsaládból származik, azt a templomot, ahol a nagyapja szolgált, az 1940-es évek végén az állam elvette, egyetemi számítástechnikai központtá alakították át, végül a pravoszláv egyháznak adták. A korábban betiltott görögkatolikus közösség új temploma az előbbi tőszomszédságában, a rendszerváltás politikai egyezkedései által kettéosztott templomkert alsó részén épült fel. Tervezési alapelve a történelmi környezetbe való integrálódás és a külső-belső terek egységének megteremtése volt. Térszervezése egy nem hagyományos radiális-centrális struktúra, amelynek alapját a telek egyetlen meglévő építménye, egy 19. századi kápolna adta. Előnye, hogy a templom a templomkerttel egyetemben, mint egységes liturgikus tér, nagy létszámú egyházi események (búcsújáró misék) befogadására is alkalmassá vált. A görögkatolikus egyház legalizálását követő majdnem két évtizedben a gyülekezet, templomuk nem lévén, vasárnaponként a kápolna előtt, a szabad ég alatt misézett a hársfákkal szegélyezett kertben. Az építész személyes, családi kötődése mellett ezt az atmoszférát próbálta átmenteni a város felé megnyitott térfallal és a kupolaboltozat alatti ablakokból egész nap beáramló fény segítségével. Az épületen végigvonuló tervezői gesztus megemlékezik azokról az időkről, amikor a templom fizikai valójában még nem, csak az egyházközség szívében létezhetett.

Nagyon érdekes feladat volt számára a Vármegyeház téri lakó- és irodaház, illetve bank épülete, ami annak ellenére, hogy építése belecsúszott a világgazdasági válságba, valódi sikertörténet. Jelentősnek tűnő tömegét a városi szövetben elfoglalt központi helyzete indokolja, mivel négy utca tengelye is rá irányul. Térformáló szerepe leginkább a jelentős szintkülönbséggel rendelkező tér eddig hiányzó, legalacsonyabban fekvő déli térfalaként bontakozik ki.

A kétezres években Magyarországra is tervezett, ekkor épült fel egy kiaknázott agyagbánya helyén a balatonlellei Ikon borászat. A domborzati viszonyokat maximálisan kihasználó, a természetes környezetbe simuló, lépcsőzetesen emelkedő épületet a domboldal szőlőültetvényei keretezik. A technológiai szempontból is kedvező természeti adottsághoz organikusan illeszkedő építészeti elképzelés egyben az emberi tevékenység okozta tájsebet is igyekezett orvosolni.  Az épület legfelső szintjén lévő panorámás borkóstolóból gyönyörű kilátás tárul elénk a Kis-Balatonra.

Izgalmas szakmai kihívást jelentett Szarvas Péter számára az ungvári DIK pékség Kereknyei utcai üzemének bővítése, amelyhez egy pékárubolt is tartozik. A telket átlósan magasfeszültségű vezeték szeli át, ami a szükséges védőtávolságok miatt eleve meghatározta az épület szokatlan, hegyes szögben kicsúcsosodó alaprajzát és formálását. Az értékálló megjelenés egy esetleges jövőbeli funkcióváltást is rugalmasan tud kezelni.

A közelmúltban megépült munkák közé tartozik az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium és Közösségi Központ épületegyüttese. Az intézmény célja Kárpátalja magyarok által legnagyobb arányban lakott városában, Beregszászban a görögkatolikus örökségre épülő, az egyház és a helyi társadalom számára hasznos és fontos programok szervezése, az intézmények működtetése. A központ névadója dr. Ortutay Elemér (1916-1997) görögkatolikus pap, aki életével és tanúságtételével a térség jelentős, példaadó személyisége. A központ főépületének nyugati tornya városképileg is domináns szerepet tölt be. A meglévő római katolikus és a református templomok jellegzetes sziluettjei mellett, immár a görögkatolikus közösség új otthona is helyet kapott Beregszász arculatának alakításában, jelképezve a hagyományos történeti egyházak jelentőségét a település történelmi fejlődésében.

A még kivitelezés alatt álló alkotásai közül érdemes kiemelni a KMKSZ (Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége) ungvári székházának konferenciatermét valamint a beregszászi öregek otthonát és az óvodát.

Az utóbbi években Szarvas Péter saját irodája működését felfüggesztette, de csatlakozott olyan nem építészként, hanem szaktervezőként dolgozó fiatalokhoz, akiknek ehhez megfelelő marketingpolitikájuk és kapcsolatrendszerük van, így 2014-től az Ankon Project Group mérnöki iroda vezető tervezője.

Tervezési metódusáról így vall: „Számomra a folyamat a fontos. Amikor megkapom a feladatot, mindig hagyok időt rá, hogy érlelődjön, nem ülök le egyből az asztalhoz. Amikor már kellő idő eltelt, amíg az első vonal meg nem jelenik a papíron, addig számomra is homályos még, mi fog ebből kikerekedni: az egyik vonal hozza a másikat, majd egyszer csak rendszerré áll össze. Ez egy olyan ihletett pillanat, melyben hiszem, hogy nem csak egyedül veszek részt. Az alázat elengedhetetlen, ebben bizonyos vagyok. És ha megszületik a megoldás – és mindig, akár a keresztrejtvényben, csak egy jó megoldás lehetséges –, az ad annyi örömöt és energiát, hogy akár a megrendelő akaratán keresztül is végigvigyem. Ehhez erőt Teremtőben vetett hitem ad és az általa ihletett megoldás helyességében.”

A tervezés és az értékvédelem mellett a műemlékek gondozására is kiterjed a figyelme és az energiája. A Teleki László Alapítvány munkatársaként a kárpátaljai magyarlakta települések templomainak állapotfelmérésével, helyreállításával is foglalkozik. Munkatársaival több mint hatvan templomot vizsgált meg eddig az általa összeállított mintegy 190 (több esetben középkori eredetű) épületet tartalmazó listából, melyeket legfőképpen magyar ajkú református, római- és görögkatolikus hívek használnak. E felmérések során olykor felbecsülhetetlen értékű kincsekbe botlanak. Jó példa erre a Viski református templom esete, ahol az alapítvány szakembereinek köszönhetően talán az évszázad legjelentősebb művészettörténeti felfedezésére került sor, mikor a vakolat felső rétegei alól napvilágra került egy hetven négyzetméteres, összefüggő középkori freskó-kompozíció. 

Szarvas Péter részt vett egyebek mellett a Gerényi Rotunda, a bátfai és a nagybégányi református templomok felújításában. Nevéhez fűződik a kismuzsalyi romtemplom folyamatban lévő helyreállítása és a beregszászi Bethlen-Rákóczi kastély felújításának és újrahasznosításának a megtervezése. Jelenleg részt vesz a Teleki László Alapítvány gondozásában futó, hiánypótló Kárpát-medencei Műemléki Kataszter munkafolyamatában, melyben a kárpátaljai műemlék állomány kutatásával és rendszerezésével foglalkozik. 

Szarvas Péter feladatának, mi több, hivatásának tekinti az értékmentést, a felújításoknak a helyi közösség igényeivel való összehangolását. Hiszi és vallja, hogy tevékenységével hozzájárulhat a kárpátaljai magyar közösség megmaradásához még a legnehezebb időkben is. Munkásságát elismerve, 2021-ben a Bacsinszky András Érdemrendben, 2022-ben a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti-díjában, 2024-ben Granasztói György díjban részesült. A Magyar Művészeti Akadémia 2023-ban levelező, majd 2025-ben rendes tagjává választotta.

[2025]