Szentkirályi Miklós Béla

Szentkirályi Miklós a Nemzeti Galériában és a Szépművészeti Múzeumban eltöltött évtizedei során több, mint 120 képzőművészeti alkotást állított helyre rendkívül magas színvonalon. Restaurátor munkái széles spektrumon mozognak – a középkori szárnyasoltároktól kezdve (Leibic, Kisszeben, Csíkszentlélek), a hatalmas méretű 19. század végi festményeken keresztül (Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája) a köztéri emlékműig bezárólag (Zala György Aradi vértanúk című szoborcsoportja) számos jelentős munka fűződik nevéhez. Pályafutása során nem csak a hazai képzőművészet remekeivel volt alkalma foglalkozni, de az egyetemes emberi értékeket képviselő, határainkon túl létrehozott képzőművészeti alkotások megőrzésében is elévülhetetlen érdemeket szerzett.

A Kairosz Kiadó által 2012-ben publikált Gránátalma a szárnyasoltáron. Egy restaurátorművész műhelytitkai című könyvében így vall pályafutásáról, restaurátori tevékenységéről: „Munkáim során csodálatos időutazásokat tettem: Lőcsei Pál mester műhelyében gótikus szárnyas oltárokat faragtam, ismeretséget kötöttem M. S. mesterrel Selmecbányán, a Nagyságos Fejedelem udvarában Mányoki Ádámnál segédkeztem, festéket kevertem Maulbertsch műhelyében Szombathelyen, Munkácsy párizsi műhelyében bitument mértem. Később átruccantam Tahitiba Gauguin-hez, fekete sertéseket őrizni, aztán Párizs utcáit róttam az öreg Pissarro-val, és közeli ismeretséget kötöttem Tiziano-val Velencében."

Saját bevallása szerint a restaurátor elsődleges célja a kezelendő kulturális javak konzerválása, gyakorlati alapja pedig természetesen a mű előtörténetének, állapotának és az alkotói szándéknak minél alaposabb megismerése, ebben a tevékenységben pedig rendkívül fontos az etikus hozzáállás.

Festészetet a kolozsvári Képzőművészeti Egyetemen Miklóssy Gábor irányítása alatt tanult, de 1973-ban megnősült, Magyarországra települt és a restaurátori oklevelet a budapesti Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszékén szerezte meg. Mestere itt Varga Dezső volt. Még a főiskola 3. évfolyama alatt kezdett el dolgozni az ún. Jánosréti mester kálváriaoltárán látható feltámadás-jelenet megújításán, diplomamunkájaként pedig a 16. század eleji Leibici Szent Anna oltárt hozta helyre. 1975-től 15 éven keresztül a MAgyar Nemzeti Galéria régi magyar osztályának restaurátoraként működött. Nagyjából ebben az időben költöztették fel a kúriából a 19–20. századi magyar anyagot, a Szépművészeti Múzeumból pedig a régi magyar kollekciót, mely kilenc évszázad képzőművészetét foglalta magába, benne a hatalmas középkori szárnyasoltár-gyűjteménnyel, mely az 1300-as évektől az 1543-as csíksomlyói oltárig kísérte végig a magyar gótika fejlődését. 1982-ben ezekből az alkotásokból nyílt meg az egykori trónteremben helyet kapó gótikus szárnyasoltár-kiállítás.

A kisszebeni Keresztelő Szent János plébánia templom oromzata még a 19. század végén omlott le, az Angyali üdvözlet oltár ezt követő restaurálását Holzer Mór, bártfai szobrász kezdte el. Szentkirályi Miklós munkatársaival közel egy évtizeden keresztül vett részt az alkotás restaurálásában.

Szentkirályi Miklós még 1976-ban két Schaller István kép felújítására kapott megbízást. A Mária látogatása és a Szent Ferenc elragadtatása című képek a pannonhalmi Főapáti Gyűjtemény tulajdonában álltak, akárcsak Giuseppe Markhezi Sába királynője Salamon király előtt című kompozíciója, melyen ugyanebben az évben dolgozott és a Mózes az érckígyóval című Kremser Schmidt kép, melyet a rákövetkező évben restaurált.

A nyolcvanas évek közepén barokk alakokat ábrázoló kompozíciókkal volt elfoglalva (Fabrizio Santafede: Sámson és Delila; Martin van Meytens: Bánffy Dénes képmása; Ismeretlen festő: Gróf Esterházy Antal kuruc tábornagy képmása), az évtized második felében egymaga dolgozott Mányoki Ádám Gustav Adolph Gotter báró képmását ábrázoló festményén. Vajda Zsigmond a Parlament képviselőházi társalgójába készített mennyezetfestménye és a jobbára Magyarországon alkotó Franz Anton Maulbertsch Szent Márton csodáinak fényében című képe után érdeklődése a németalföldi festészet felé fordult. 1990-ben restaurálta a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe tartozó, Cornelis Engelbrechts által festett, házaspárt ábrázoló tondót és Gerbrandt van den Eeckhout Elizeus próféta és a súmeni asszony című képét.

A 90-es évek legelején több tájképet is rendbe hozott (Ignacy Stanislaw Witkiewicz: Zakopanei téli táj; Roelant Savery: Sziklás táj; Claude Lorrain: Villa a római campagnán), majd még ugyanebben az évben osztályvezetőként a Szépművészeti Múzeumban folytatta munkáját, ahol a külföldi, főként itáliai képzőművészektől származó egykori Esterházy-gyűjtemény műtárgyainak restaurálásával foglalatoskodott (Francesco Fontebasso két képe: Scipio nagylelkűsége és Antiochos és Stratonike; Paolo Domenico Finoglia: Angyali üdvözlet; Filippino Lippi: Madonna Szent Antallal; Vincente Macip: Krisztus siratása). Tevékenységének elismeréseként még 1991-ben Munkácsy-díjjal jutalmazták.

Munkácsy Mihály híres Krisztus-trilógiáján tíz évig dolgozott. Elsőként az akkor a debreceni Déri Múzeum letétjében lévő, korábban tűzvészből kimentett, erősen megrongálódott, majd többször átfestett Golgota című képet restaurálta munkatársaival 1993-ban. A 36 négyzetméteres kép Amerikából való hazaszállítása során elázott, restaurálása háromnegyed évig tartott, a kész festményt a Nemzeti Múzeumban mutatták be 1993 húsvétján. Még ugyanebben az évben került sor Paolo Veronese Velence allegóriájának rendbehozatalára is. Két évvel később, 1995-ben a Krisztus Pilátus előtt, majd José de Ribera Assisi Szent Ferenc stigmatizációjának restaurálása következett. Az 1896-ban készült Ecce Homóra csak 2009-ben került sor.

1996-ban restaurálta Eduard von Engerth I. Ferenc királlyá koronázása Budán, 1867-ben című művét, (mely a Szépművészeti Múzeum letétjeként a Gödöllői Királyi Kastélyban látható) és Vágó Pál A magyar huszárság diadalútja című, a Hadtörténeti Múzeum tulajdonát képező munkáját is. Még ebben az évben megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet.

Az évtized végén többnyire bibliai képek helyreállításán fáradozott, Regnier van Gherwen Krisztus Pilátus előtt; Jacopo da Empoli Noé részegsége; Vincenzo Chiverchio Mária sírbatétele és Orazio Fidani Lót és lányai című munkái kerültek sorra.

Ezek közül is kiemelkedik a Szépművészeti Múzeum modern gyűjteményének egyik legértékesebb alkotása, Paul Gauguin Fekete sertések című 1891-ben Tahitin készült olajképe, melyet 1998-ban restaurálhatott. Az ugyanebből az időszakból származó Camille Pissarro által festett Pont-Neuf című kép rendbehozatalát 2001-ben végezte el.

Pályájának egyik csúcspontja Zala György Aradi vértanúk emlékműve. A magyar történelem e tragikus eseményének emléket állító szoborcsoportot Aradon, a Tűzoltók terén építették újjá, a munka vezetője Kolozsi Tibor volt. 2004-ben Franz Eybl Önarcképének és Körösfői-Kriesch Aladár magántulajdonban lévő Margit síel című képének restaurálására került sor.

Tiziano Vecellio feltehetően az 1500-as évek első évtizedeiből származó Mária gyermekével és Szent Pállal című képe 2005-ben bukkant fel Pécsett, majd egy fővárosi árverésen 140 millió forintért kelt el, a Magyar Nemzeti Bank tíz évvel később 4,5 milliárd forintért vásárolta meg. Szentkirályi Miklós 2005. májusa és októbere között restaurálta.

A Máriapócsi Bazilika Ikonosztázának felújításában a Hit és egészség európai program keretében vett részt 2009–10-ben.

Az évtized elején restaurálta a 16. században élt és alkotó Jacob de Backer Utolsó ítéletét 2011-ben és Jacopo Bassaro Híradás a pásztoroknak című festményét. Mindkét mű a Szépművészeti Múzeum tulajdona.

Szentkirályi Miklós a restaurátor szakma megkerülhetetlen alakja, akinek több évtizedes munkája nem csak a tárgyak állapotának helyreállításáról szól – a Magyar Restaurátorkamara alapító elnöke és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének elnökségi tagja, így szervezőként kifejtett tevékenysége is nélkülözhetetlen a magyar és nemzetközi képzőművészet számára.

[2017]