Tolnay Klári

Életrajz

Tolnay Klári (született Tolnay Rozália) Budapesten született 1914. július 17-én. A keresztségben a Rozália nevet kapta, ezt később, kezdő színésznő korában változtatta csak meg. Gyermekkorát egy nógrádi kis faluban Mohorán töltötte, mivel az apai nagypapa, Tolnay Gedeon halálát követően 1921-ben édesapja nyakába szakadt a családi négyszáz hold birtok. Ekkor apja felmondta gépészmérnöki állását a fővárosi Ganz-MÁVAG-ban és a családdal leköltözött a birtokra gazdálkodni. György bátyja két évvel volt idősebb Rózsinál, az apa evangélikus vallását vette föl, míg ő édesanyja után katolikus hitben nevelkedett. A tisztes polgári környezetbe született lány életének boldog és felhőtlen időszaka volt a mohorai gyerekkor, melyet egyszerűen „a béke szigete: a világ közepe"-ként emlegetett a későbbiekben. Zongorázni, énekelni tanult, a téli estéket kamaramuzsikálással töltötte a család. „Anyám igazi anya volt, apám rajongott a családjáért"–emlékezett szeretettel a szüleire. Elemi iskoláit Mohorán végezte, majd 1924-től Balassagyarmaton, mint bejáró diák megkezdte polgári iskolai tanulmányait. Négy évvel később, 1928-ban Nyíregyházára került a katolikus felekezetű Angolkisasszonyokhoz majd újabb két év következett Debrecenben, ahol felsőkereskedelmi tanulmányokat folytatott, 1932-ben itt érettségizett. Iskoláit tekintve a nyíregyházi Angolkisasszonyoknál töltött évek maradtak számára a legemlékezetesebbek. A zárdában, az apácák közötti életéről mint személyiségének fontos jellemformáló időszakáról beszélt évekkel később. Megfogalmazása szerint a szigorú zárdai előírások, a bezártság figyelmesebbé tették a külvilág dolgai iránt. A tanítóapácák élete oly erős hatással volt a fiatal lányra, hogy már az első évben elhatározta, ő is az lesz, ráadásul tanító rendben képzelte további életét. A nyíregyházi évek alatt mindenekelőtt reáltárgyakat tanult: gyors-és gépírást, könyvelést, irodai ismereteket. Szülei óhaja volt ez, hogy biztos megélhetést nyújtó köztisztviselő váljék belőle. Szükség volt arra, hogy a gyerekek sorsát felelősséggel alakítsák, mert időközben a mohorai birtok elúszott, az apa több vállalkozása is tönkrement, lassan elszegényedtek. Ám mindebből Rózsi semmit nem vett észre, anyja, apja óvta minden gondtól és bajtól.

A család kényszerűségből 1930-ban Debrecenbe költözött, ahol jóval szerényebb körülmények között folytatták életüket. Rózsit – legnagyobb csalódására – kivették a hőn szeretett Angolkisasszonyok felsőkereskedelmi iskolájából és egy hasonló típusú, ám világi intézmény tanulója lett Debrecenben. Bár vallásos nevelésben részesült, az „isten-élmény – ahogy később fogalmazott – a zárdai évek alatt mélyült el" benne. Ez a mély és meggyőződéses hite majd végigkíséri életét, pályáját. A szigorú zárdai éveket követően szülei igyekeztek őt visszavezetni a világi életbe, amitől Rózsi elszokott. Ennek a tervnek a részét képezte, amikor a családi rokon, a kor neves és közkedvelt írója, Bókay János fölajánlotta a szülőknek, hogy magával viszi a fiatal lányt Budapestre világot látni, társaságba járni. Így aztán 1933 telén Tolnay Rózsi vonatra ült és felutazott Budapestre. Patrónusa, Bókay János a Budapesti Hírlap felelős főszerkesztőjeként befolyásos ember volt, bejáratos a fővárosi színházi körökbe. Rózsi egyszerre belecsöppent egy addig ismeretlen nagyvilági életbe, mely teljességgel magával ragadta. Színházba, operába, koncertekre járt, bálokba vitték rokonai. Több ízben megfordult a Vígszínházban is, olyan színészóriásokkal ismerkedve, mint például Rajnai Gábor, Jávor Pál, Makay Margit, Somlay Artúr vagy Góth Sándor és Góthné Kertész Ella. Ekkor kezdett eltávolodni az apácaság gondolatától és kezdett érdeklődni Thália papjai és papnői iránt, akik oly erős hatást tudnak gyakorolni az emberekre. Elhatározta hát, hogy színésznő lesz. Titokban fölkereste a kor három jelentős és tekintélyes színházi emberét: a színész Rajnai Gábort, az író Heltai Jenőt és a Nemzeti Színház egykori igazgatóját, a rendező Hevesi Sándort. Bizonyosságot akart, van-e tehetsége a színi pályához. Mivel sehol sem biztatták, úgy döntött jelentkezik statisztának a Hunnia Filmgyárban. Ekkoriban forgatta Székely István Lila ákác című filmjét. Ez 1934 tavaszán történt, és ekkor jelent meg először néhány másodpercre a filmvásznon Tolnay Rózsi. Időközben tudomására jutott, hogy a Vígszínház felvételt hirdet fiatal lányok részére. Rózsi elment a meghallgatásra, ahol nem kisebb személyiség, mint a színház tekintélyes és nagyra becsült igazgatója, Jób Dániel ült a nézőtéren. A meghallgatás sikerült, Rózsi havi hatvan pengőért ösztöndíjas tagként bekerült a Vígszínházba. Jób Dániel számára külön érdem volt a lánnyal kapcsolatban, hogy nem járt színiiskolába, „mert ha van tehetséged, akkor még nem rontottak el" – mondta neki. Egyetlen kikötése az volt, hogy minden nap 10 órától bent kell ülnie Rózsinak a nézőtéren és figyelnie, hogy próbálnak a nagyok: „Ez lesz a te iskolád." – mondta neki. Még ebben az évben apró szerepet kap Gaál Béla Meseautó című filmjében – a hősnő (Perczel Zita) barátnőjét alakítja – és ekkor Gaál Béla javaslatára a 'Rózsi'-ból 'Klári' lesz. Időközben szomorú esemény történt, 1934. május 26-án meghalt az édesapja, így első igazi filmszerepében már nem láthatta lányát. A Vígszínházban is ekkoriban figyeltek fel rá Makay Margit és Somlay Artúr oldalán Sinclair Lewis Dodsworth című darabjában.

Magánéletében az 1936-os év hozott számára nagy változást. Az időközben reményteljesen beindult filmes karrier egy újabb állomása volt a Tisztelet a kivételnek! című film, melynek rendezője a Korda Sándor-tanítvány Ráthonyi Ákos volt. Mire a forgatásnak vége lett, Ákos megkérte a kezét és Klári némi gondolkodás után igent mondott. Később visszaemlékezve erre az időszakra sokat sejtetően úgy fogalmazott, hogy „akkoriban meglehetősen veszélyes volt egyedülálló, csinos, fiatal színésznőnek lenni." Vagyis ez a házasság egyfajta menekülés és védelemkeresés volt a részéről, nem szerelem.

Minden színész életében van egy olyan előadás, amelyikkel szinte berobban a köztudatba, a szakma attól fogva számon tartja, és ha szerencséje van, meredeken emelkedhet a pályaíve. Tolnay Klári esetében ez a dátum 1938. október 15., a darab Jacques Deval A francia szobalány című bohózata, benne Francoise, a címszerep. Kirobbanó a siker, a lapok egyöntetű elismeréssel írtak róla, összegzésképp megállapítható: Tolnay Klári reményt keltően megérkezett a legjobbak közé. Két évvel később, 1940-ben megszületett Zsuzsanna lánya. Az akkorra már befutott és intenzíven foglalkoztatott színésznő nem tudott érdemben foglalkozni a kislánnyal, lényegében a két nagymama és nevelőnők között nőtt fel a gyerek. Anya és lánya viszonya majd csak Zsuzsanna felnőtt korára rendeződik, addig bántások és kölcsönös sérelmek közt sínylődik kapcsolatuk. Ezt Tolnay Klári mindvégig életének legfájdalmasabb momentumaként emlegette.

Történt még valami a háború alatt, amelyről mint élete „egy rejtett zugáról" csak jóval később tett említést. Amikor 1943 telén rokonokhoz a Mátrába utaztak, egy útközben történt óriási robbanás következtében Tolnay Klári elvetélt. A második gyermeke fiú lett volna – nagy traumaként élte meg a történteket.

Amikor a világháború elérte hazánkat és 1944 tavaszán bevonultak a németek, Tolnay Klári – hasonlóan sok más igaz lelkű, humanista művészhez – sem vállalt többé föllépéseket, kizárólag sebesült katonák előtt parasztnótákat (a híres Katyi-dalokat) énekelt. Bátorságának, emberi helytállásának ékes bizonyítéka, hogy a pesti gettóból megszökött híres mozis família idős tagját, Décsi Mórt és fiatal lányokat a lakásán bújtatta, megmentve így az életüket.

A háborút követően 1945 őszén beindult a színházi szezon. Tolnay Klárit várta vissza a Vígszínház, ahol ekkor Márai Sándor Varázs című darabját kezdték próbálni. Az író figyelemmel kísérte a próbákat, és közbe egyre inkább a fiatal színésznő hatása alá került. S bár Tolnay inkább egyfajta mestert és példaképet látott a középkorú íróban, Márai menthetetlenül megperzselődött. A színésznő későbbi beszámolója szerint sokat tanult az írótól, nagyon élvezte a társaságát, de szavait idézve „a kapcsolat egy pontot túl kezdett kínossá válni és abbamaradt." E beteljesületlen és egyoldalú szerelem szép emléke az író Tíz vers című költeményciklusa, melyet Tolnay Klári ihletett és 1945 karácsonyán meg is kapott szerzőjétől.

A konszolidáció jegyében sorra nyíltak meg a színházak, így a legendás, bár rövid életű Várkonyi Zoltán-féle Művész Színház is. Új bemutatóként Jean Anouilh Euridike című darabjával jelentkezett 1946 szeptemberében, melynek két főszereplője Tolnay Klári és egy alig húsz éves fiatal színész: Darvas Iván. Az országszerte ismert és elismert, pályája csúcsán álló színésznő magánéletében ismét nagy változást hozott ez a bemutató és ez a találkozás. Az időközben Angliába emigrált Ráthonyi Ákostól elvált Tolnay életébe berobbant a nagy szerelem, a még ismeretlen Darvas személyében. A korkülönbség dacára (tizenegy év) egy majd másfél évtizedig tartó szerelem és házasság lett a színpadi találkozásból, melyről a színésznő joggal állította, hogy a „a színpad nagy kerítő". Élete alakulása és személyes vallomásai sejteni engedik, hogy számára Darvas Iván volt az ideális férfi, a nagy Ő. A vele való szakítás után több nem ment férjhez, sőt egy későbbi nyilatkozatában vallotta: „negyvenöt éves koromban végleg leszámoltam a szerelemmel".

Az 1948/1949-es évadban a Vígszínház társigazgatójaként láthatták viszont Somló Istvánnal és Benkő Gyulával. Az új hatalom menesztette Jób Dánielt a színház éléről, és Révai József személyesen hármójukra bízta a színház irányítását. Ezt követően a színházakat is államosították, a társulatokat újjászervezték, így került Tolnay Klári és férje, Darvas Iván is az átalakult Madách Színházba 1949 őszén. Kapcsolatuk az 1950-es évek közepén megromlott, egy időre szét is költöztek. Közben kitört a forradalom, az ezt követő megtorlásoknak férje, Darvas Iván is áldozatul esett. Börtönbe került, 22 hónapot töltött bent. A színésznő rendszeresen látogatta, bár ekkor már kapcsolatuk kihűlőben volt. Közben az Államvédelmi Hatóság, a rettegett ÁVH rendszeresen zaklatta az akkor már Kossuth-díjas művészt, hogy váljon el a börtönben raboskodó férjétől, nem méltó ez a kapcsolat egy állami kitüntetéssel rendelkező művészhez. De Tolnay Klári nem állt kötélnek, nem hagyhatta cserben ilyen kiszolgáltatott helyzetben lévő egykori szerelmét. Közben lánya, Zsuzsanna a forradalom zűrzavaros heteiben az anyja által legálisan szerzett iratok révén apja rokonaival Angliába szökött, ahol Ráthonyi Ákos már várta. Anya és lánya legközelebb 5 év elteltével találkozik majd először.

A Madách Színházba 1956 után érkezett Debrecenből Mensáros László. Tolnay Klári úgy fogalmazott vele kapcsolatban, hogy amikor bejárt a börtönbe, az egyik héten Darvashoz, a másik héten Mensároshoz ment beszélőre. Darvas Ivántól 1959-ben, a színész börtönből való kiszabadulását követően vált el. Közben Mensáros László személyében meglelte azt az embert, akivel a színpadon egymás ideális társai lehettek. Ez a kapcsolat a pálya második szakaszát lényegében végigkísérte. Igen magas szintű művészi együttállásról van szó közöttük, melynek talán Arbuzov Kései találkozás című darabja legreprezentánsabb példája, melyet óriási sikerrel játszottak 1977-től a Madách Kamarában.

A színészek pályájuk összegzésekor általában mindössze egy-két olyan alakításról tesznek említést, amelyet abszolút megoldott feladatként értékelnek, mely során a legmélyebb pokolbéli bugyrokat járják be, hogy a szerep már-már eluralkodik rajtuk, amiből kilépni szinte lehetetlenség. Ám veszélyesen vékony mezsgye a színész számára, amikor a szerep és privát én lassan egybeolvad. Belehalhat a színész. Ez volt Tolnay számára 1962-ben Tennessee Williams A vágy villamosa Blanche szerepe. A legnagyobb szerep, a legmélyebb pokoljárás, mely során az öngyilkosság gondolatáig is eljutott.

Tolnay Klári életét teljes mértékben a színház töltötte ki. Férjei elmaradtak mellőle, lánya Bécsben élt, dolgozott, ott is ment férjhez, gyermeke nem született. Édesanyja 1972. augusztus 10-én bekövetkezett halála után Tolnay Klári egyedül maradt, de nem magányosan. A színészi lét magányát, kiszolgáltatottságát találóan így összegzi: „Házassági kudarcaimat úgy dolgoztam fel magamban: a férfi-nő terület valójában tilos terep számomra. Egy felsőbb sors, az Isten úgy rendelkezett: a színpad az én üdvösségem. Valójában a szerelmi boldogság nem szenvedi a művészetet, a boldogság önző, de a művészet még önzőbb. Teljes színészi képességem csak akkor bontakozott ki igazán, amikor magamra maradtam. Amikor rádöbbentem: nekem sem férj-feleség kapcsolat, sem édesanya-gyerek viszony egyszerűen nem jár, még nagyobb energiával szolgáltam a színpadot." Minden érdekelte, szeretett rejtvényt fejteni, olvasni, érdekelték idegen kultúrák, még első férje, Ráthonyi Ákos édesanyja ismertette meg őt a keleti filozófiákkal, amivel élete vége felé egyre behatóbban kezdett foglalkozni. Különösen érdekelte a hinduizmus. Külföldi színdarabokat ültetett át magyar nyelvre. Egyszóval nyitott lélekkel, a gyermekek kíváncsiságával a szívében élt és alkotott haláláig.

Ez a páratlanul szép és tartalmas művészi életút 1998. október 28-án fejeződött be. Személyében egy olyan művész földi útja ért véget ekkor, aki mind színpadon mind filmen végigjátszotta, sírta és nevette majd a teljes 20. századot. Akinek sorsa egybefonódott egy tragikus, sokszor kegyetlen korszakkal, melyben embernek, művésznek maradni sokszor nehéz volt. Tolnay Klárinak mindez sikerült. Így válhat mindannyiunk számára utat mutató fényes csillaggá.

Az életrajzot összeállította: Szebényi Ágnes [2017]

_____________________

Életrajzi adatok

Budapest, 1914. július 17.

Budapest, 1998. október 27.

Társulati tagság

1935–1946: Vígszínház

1946–1948: Művész Színház

1948–1949: Vígszínház

1950–1998: Madách Színház

Művészeti szervezeti tagság

1994–1998: a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet tagja

2011–: a Magyar Művészeti Akadémia posztumusz tiszteleti tagja