Vago, Pierre

„Pierre Vago 1931-es párizsi indulásától kezdve hetven éven át mindenütt ott volt, ahol valami történt az építészetben. Vagy ott történt mindig valami, ahol ő megjelent. Ismert minden nagy építészt, aki alkotásaival formálta az elmúlt század építészetét, a legnagyobb befolyású folyóirat mellett a legtevékenyebb nemzetközi szervezetekben vett rész, aktív szereplője volt a legfontosabb, mára már építészettörténetinek számító eseményeknek" - írta 2002-ben a Vágó Péter önéletírásának magyar kiadását bevezető Gerle János szerkesztő. Pierre Vago, azaz Vágó Péter életművének méltatása nem korlátozódhat építészeti alkotásainak áttekintésére. Olyan jelentőségű, valóban egy évszázadot meghatározó tevékenységről van szó az ő esetében, ami történeti áttekintést, részletes életrajzi elemzést és a 20. századi építészet történetének felidézését is igényel együtt, egymás mellett.

Édesapja a magyar szecessziós építészet kimagasló alakja volt, többek között a Nemzeti Szalon és a Lipótvárosi Kaszinó tervezője, a genfi Népszövetségi Palota négy tervezőjének egyike. Édesanyja ismert énekesnő. A család szellemi nyitottsága, sokoldalú műveltsége, a budapesti nagypolgári miliő már kisgyermekkorban meghatározta Vágó Péter fejlődését. Édesapja az 1918-as őszi forradalomban az Országos Lakásügyi Tanács elnöke lett, majd 1919-ben, a kommün idején az Építészeti Direktórium vezetője. A forradalom bukása után a családnak emigrálnia kellett. Rómában telepedtek le, Vágó Péter itt végezte alap- és középfokú iskoláit. 1928-ban az apa először Genfbe, majd visszatért Budapestre, csak 1939-ben menekült Franciaországba.

Vágó Péter 1928-ban Párizsba ment, először művészeti tanulmányokba kezdett, majd beiratkozott az École Spéciale d'Architecture-be, ahol a vasbeton építészet úttörő mesterénél, August Perret-nél tanult, akivel később életre szóló barátság fűzte össze. 1932-ban építész diplomát szerzett, de ekkorra már rendszeresen publikált építészeti kritikákat a francia és olasz folyóiratokban. Íráskészsége, érett szellemisége, nyelvtudása és műveltsége igen korán kiemelt helyzetbe hozta: 1931-től a vezető francia építészeti folyóirat, a L'Architecture d'Aujourd'hui szerkesztője, majd főszerkesztője lett. 1932-ben egy moszkvai tanulmányúton megismerkedett a szovjet avantgárd építészettel, és a nemzetközi építészeti kapcsolatok mozgatója lett: megalakította a Réunions Internationales d'Architectes (RIA) nemzetközi építész szakmai szervezetet, s ennek főtitkáraként rendszeres építésztalálkozókat szervezett. Bekerült a leghaladóbb művészek körébe, barátai között volt Le Corbusier, Léger, Maillol, Matisse, André Bloc. Több művészeti csoport megalakulásában aktív szerepet vállalt.

A második világháborút hírszerzőként, ellenállóként és katonaként szolgálta végig, ezzel kiérdemelte a Francia Becsületrendet és az Ellenállási Érdemrendet. 1945-ben a RIA központi bizottságának ülésén ő kezdeményezte a világ minden országára kiterjedő nemzetközi építész szervezet megalakítását. 1948-ra így jött létre folyamatos, fáradhatatlan szervező tevékenységének köszönhetően az UIA, az építészek nemzetközi szövetsége, amely ma is összefogja a világ építészeit. Vágó 1969-ig a szervezet főtitkára, utána tiszteletbeli elnöke volt. Közben sok építészeti feladatot vállalt, elsősorban a háború utáni újjáépítésben. Több franciaországi városrendezési tervét készítette el, lakóházakat, iskolákat, irodaházakat tervezett, szakmai szervezetekben vállalt szerepet. 1960-tól nemzetközi építészeti pályázatok bíráló bizottságaiban vett részt, emellett oktatott, szakmai konferenciákat szervezett, szaklapokban publikált, szerkesztői munkát végzett, előadásokat tartott és fiatalok műhelymunkáját irányította Európa-szerte.

Építészként is hasonlóan izgalmas az életműve. Már az 1936-os Milánói Triennálé francia kiállításának általa tervezett installációjából érzékelni lehetett, hogy a modernizmus könnyed, elegáns, korszerű szerkezeteket és precízen átgondolt megvilágítást alkalmazó változata Vágónál az építészet kommunikációs szerepét hangsúlyozza. Ahogyan azt is, hogy minden tervében az összhatás a legfontosabb tényező: a tömegek, formák, színek, fények, anyagok és hangulatok együttes átélhetősége. Egy szemléletbeli minőség, ami az adott feladatokban változó részmegoldásokat ihletett, de a hangsúly mindig az egységre került. Az algériai, tunéziai épületekben a déli napsütéstől óvó szűkebb nyílásokkal és szélesen kiülő előtetőkkel, a templomok vagy kápolnák esetében rusztikusabb, földközelibb felületekkel és egyedi fényhatásokkal, a lakóházaknál vagy lakótelepeknél inkább a racionálisan szervezett alaprajzzal és a ritmikusan tagolt homlokzat dinamizmusával élt. Egyik művében a föld mélyének tektonikus erejét, máskor a könnyed lebegést, a terep lejtését követő lágy gesztusokat, vagy éppen az összekapcsolt formák meghökkentő hatását, a jelszerűséget emelte ki. De minden épülete egyszerre hordoz funkcionális és szimbolikus jelentést; Vágó életművének ez a karaktere a 20. század leghaladóbb építészeti gondolatait tolmácsolja.

1952-ben Algériában tervezett két, egymáshoz hasonló villát a Banque d"Algier igazgatói számára, egy földszintes és egy emeletes változatot. Mindkettőnél zárt, fehérre vakolt homlokzattal, L alakú alaprajzzal, előrehúzott oldalfalakkal és pengetetővel védi a hőségtől a lakótereket és biztosít árnyékot. A puritán, geometrikus tömb eleganciáját az éles fény-árnyékhatások egészítik ki. A tuniszi központi bank épületét is hasonló eszközökkel alakította ki, de itt az épület teljesen körbefogja a középső nyitott, oszlopcsarnokokkal körbeölelt udvart, amit vízfelület és növények hűsítenek. A főbejárat fölött kiugró pengetetővel és az egymásba metsződő, különböző magasságú tömbökkel az egyszerű, síkban maradó, kevés nyílással áttört homlokzati felületek ellenére is izgalmas kompozíciót teremtett. Néhány évvel később a Le Mans-i Szent Teréz-templom külső burka még kevesebb gesztussal él: keskeny felső ablaksora és egyetlen hosszanti pálcasorban felnyíló üvegsávja körül viszont rusztikus kváderkövekkel burkolt homlokzata szinte megelevenedik. Belül keskeny acélpillérek választják el a főhajót az oldalhajóktól, a keskeny, szinte tűszerű harangtorony az udvar túlsó végében áll.

Lakóházaiban a Le Corbusier-féle racionális gondolkodás és a város karakteréhez való illeszkedés, illetve a gazdaságos, de kényelmes kialakítás egyaránt főszerepet játszott. Le Mans szociális lakótelepén összesen több mint 800 lakást alakított ki zsaluzatba öntött könnyűbetonból, melyek kettesével nyílnak a lépcsőházakból, nappalival, a fürdőben kád helyett zuhanyzóval, loggiákkal. A nyugat-berlini Hanza-negyedben az 1958-as nemzetközi lakótelep- és lakáskiállításra Vágó egy 59 lakásos, alagsorral együtt 9 szintes lakóházat tervezett, változó méretű és alaprajzi elrendezésű lakásokkal, fél szinttel eltolva a nagyobb méretű lakások nappalijának magasságát. Ez a játék a homlokzaton is megjelenik, sőt a színes üveglemez burkolatok, a vakolt fal, az üveg és a fémelemek váltakozása teszi dinamikusabbá. A megoldást később több párizsi lakóházon fejlesztette tovább.

Kiemelkedő alkotása a nemzetközi pályázatot nyert, Franz Bornemannal közösen tervezett bonni Egyetemi Könyvtár épülete, amely a főbejárat oldalán kétemeletes, a Rajna felé néző szárnyon a telek lejtése miatt egyemeletes. A homlokzat keretbe foglalt, osztott üvegfelülete geometrikus mintázatával derűs, ugyanakkor fegyelmezett, természetes fénnyel árasztja el a nagyobb belső tereket. A bejárati szint alá került az előcsarnok, a belső kertet körülfogó aula és néhány olvasóterem, a könyvraktárak a föld alatt foglalnak helyet. A kétemeletes főhomlokzati tömbben alakította ki a többi szükséges helyiséget. A raktárak föld alá helyezése innovatív megoldás volt, később ez lett a minta világszerte, ami nem csupán gazdaságos, de a könyvek védelmét, a helyiségek klimatizálását is kitűnően teljesíti. A Lille-i egyetem 15 évvel később elkészült épületeit hasonlóan racionális szerkesztés jellemzi. Itt a szürke betonpanel, illetve helyenként a színes téglaburkolat, a külső utak burkolati mintázata ellensúlyozza a vázkitöltő panel józanságát, az egyes épületeknek a kerítés nélküli, városlakók számára is nyitott campus tengelyes, tiszta, világos telepítését.

Vágó fő műve, legismertebb alkotása a Lourdes-i kegyhelyen épült föld alatti templom. Valójában Vágó itt nyolc építész közös tervének főépítészeként szerepel. Az 1858-as Szent Bernadett-látomás óta Lourdes Európa egyik fő katolikus kegyhelye, amely a háború után egyre kevésbé tudta kiszolgálni a növekvő számú zarándokokat, így az 1950-es években nagyobb szabású bővítés kezdődött. A Szent Pius-templom a föld alá süllyesztett, ovális alakú, vasbeton szerkezetbe foglalt tere mintegy 25.000 zarándokot tud befogadni. A szélesen elnyúló, viszonylag alacsony belmagasságú templomtérben monumentális formákként jelennek meg a hosszanti gerincig futó, nyersen hagyott, íves vasbeton feszítőbordák, melyeket ferde támaszok biztosítanak. A kompozíció kétségtelenül a gótikus katedrálisok könnyed, támíves szerkezetét idézi, csodálatos egyszerűséggel. A templomtér különlegessége a középen, pódiumra helyezett főoltár, amelyet minden oldalról körbevehetnek a hívők. Vágó később több épülettel gyarapította a Lourdes-i központot: 1964-ben a Szent Bernadett-teremmel, 1966-ban egy újabb, kisebb templommal és pihenőközponttal, később egy kápolnával, majd 1977-ben múzeummal és betegfogadó központtal egészítette ki.

Jelentős épületeket tervezett a Szentföldre is. A názáreti Szent Klára-monostor puritán, kavicsborítású betonkompozíció, amely modern szellemiséggel kelti életre a középkori kolostorok kerengőjét, de tömegszerkesztése laza, szellős, egy nyitott előkerttel és két belső udvarral tagolt. Az épület finoman követi a táj dombjait; külön ékessége az önálló kis hatszögű épületben megfogalmazott múzeum. A jeruzsálemi Francia Kulturális Központ már merészebben ül a tájra, széles teraszokkal lépcsőzik le a domboldalon, melyekben alul az itt dolgozók szolgálati lakásai kaptak helyet, a következő három szintre pedig a közösségi funkciók kerültek. A nyitott teraszokat szintén rendezvények helyszíneiként alakította ki. Nagyvonalú, egyszerű tömegei ellenére rendkívül plasztikus alkotás, a szentföldi táj kemény karakterét és a hozzá kapcsolódó magasztos tartalmakat egyaránt megtestesíti.

Új szemléletű, gyakran úttörő megoldású, a modern építészet legszebb példái közé került lakóházak, irodák, villák és szakrális épületek, komplex városrendezési tervek alkotják az életmű gerincét. Mégis, Vágó pályájának messze túlnő az általa felmutatott, kivételes építészeti kvalitáson. Egyik városépítészeti előadásában fogalmazta meg az építészetről, az épített környezetről vallott eszményét, amelyet az általa létrehozott nemzetközi szervezetek hitvallása visz tovább: „Az új városépítő művészet felvirágzásának első feltétele (…) a város visszanyerése az ember számára."

[Készült: 2017]