Vashegyi György

Vashegyi György pályáját egy 1989. április 21-én, a budapesti Jogi Egyetem Aulájában megrendezett hangversenytől számolja.[1] Ezen Henry Purcell két ódája – „Welcome to all the pleasures" (Z. 339) és „Come ye Sons of Art" (Z. 323) – és Antonio Vivaldi Stabat matere (RV 621) csendült fel a Ságvári Endre Gimnázium Vegyeskara és az Ars Nova Kamarazenekar közreműködésével. A koncert műsorával Vashegyi világosan kijelölte azt, hogy mivel foglalkozna a jövőben szívesen: egyrészt drámai erejű vokális zenékkel, másrészt úgynevezett „régi", azaz a mainstream repertoáron időben kívül eső zenetörténeti művekkel – azon belül is a Magyarországon kuriózumnak számító darabokkal.

A következő évben, 1990. május 1-jén (az első szabadon választott Országgyűlés megalakulásának napján) adta első hangversenyét a Purcell Kórus, amely együttes Vashegyi Hellmuth Rilling és John Elliot Gardiner kurzusain szerzett tapasztalatai alapján alakult meg 1989 őszén.[2] A Zeneakadémia Nagytermében megrendezett hangversenyen, amelyen az addig Magyarországon ismeretlen Blow Venus and Adonisa, illetve Purcell Dido and Aeneasa (Z. 626) csendült fel az Erkel Ferenc Kamarazenekar közreműködésével, de elsősorban a Purcell Kórus keltett feltűnést azzal, hogy tagjai között csupa szólista igényű és képességű énekes volt.[3] A produkció sikerét jelzi az, hogy a hangversenyt december 28-án ugyanott meg kellett ismételni. Az év december 2-i, Bach-kantátákat műsorra tűző előadásuk már a kritikusok figyelmét is felkeltette: Csengery Kristóf a Muzsika hasábjain a Purcell Kórust és Vashegyi Györgyöt méltatta, a karmester erényeként az alapos, lelkiismeretes felkészítő munka által az előadókban rejlő szubjektív zenei aktivitás kiaknázását, a produkció koordinálását és „ihletettségét" kiemelve.[4] Külön pozitívumként tűntette fel a kritika az eredeti szövegeket és Vashegyi magyar nyersfordításait is tartalmazó füzetecskék kiosztását, melyek fontos népművelő szerepet töltenek be. (A szövegek és háttérinformációk közlése a Vashegyi-előadások mai napig elmaradhatatlan kellékei.)

Vashegyi György 1991. április 3-án mutatkozott be operakarmesterként: a Budapesti Kamaraoperában a Concerto Armonico élén dirigálta Gluck Orfeo ed Euridice [SPK1] művét. Fodor Géza szerint Vashegyi ekkor „nagyon fiatal és igen tehetségesnek tűnő" volt, és bár a „figyelemmegosztást és -koncentrálást igénylő színházi komplexitás" kapcsán a kritikusnak voltak fenntartásai, kiemelte, hogy Vashegyi „historikus felkészültségén és magasfokú muzikalitásán túl az is félreismerhetetlen, hogy a historikus interpretáció őnála kreatív és modern, a szó történeti és aktuális értelmében egyaránt autentikus zenélés."[5] Ugyanebben az évben alakult meg az Orfeo Zenekar is (akkor még Orfeo Kamarazenekar néven), amely első hangversenyét nem sokkal Gluck-bemutató után, április 24-én tartotta a Zeneakadémia Nagytermében, Monteverdi Orfeo-jának hangversenyszerű előadásával. (Az, hogy Vashegyi a két Orfeo-operát egymástól időben közel adta elő, valószínűleg nem véletlen: 1988 nyarán Gardiner kurzusának tematikája Monteverdi, Gluck és Haydn Orfeusz-operái voltak.)[6]

A következő évek folyamán a „lelkes, nagy szervező", „tudásszomjtól sarkalt és elmélyült kottaolvasó" Vashegyi és együttesei a „hazai régi zenei muzsikustársadalom kulcsfigurájává" váltak.[7] A zeneakadémiai koncertjeik mellett például rendszeresen adtak elő Bach-kantátákat a Belvárosi Főplébániatemplomban és a Mátyás templomban, de bemutatkoztak a Pesti Vigadóban és az Óbudai Társaskörben is, 1993-ban pedig Vashegyi György diplomahangversenyén – műsoron Mozart Die Zauberflöte (K. 620) operája – is közreműködtek. Egyes kritikusok azonban már 1992-ben attól tartottak, hogy Vashegyi a hirtelen jött siker miatt „taposómalomba" kerül és az „interpretációs elnagyoltságok" általánossá válnak.[8] Bár voltak ebben az időszakban kifejezetten jó visszhangú koncertek is – például a teljes Vivaldi L'Estro Armonico, op. 3 megszólaltatása 1994 októberében –, az egyre szaporodó negatív visszajelzések az 1995. január 20-i Rameau: Castor et Pollux bemutató táján csúcsosodtak ki.[9]

Az évtized második felében ez a tendencia azonban megfordult, részben talán azért, mert Vashegyi együtteseinek műsorain egyre több kisebb lélegzetvételű zenemű kapott helyet, így jobban előtérbe kerülhetett az aprólékos műhelymunka. Ez persze nem jelentette azt, hogy a nagyszabású bemutatók elmaradtak volna: ezekben az években került sor a Purcell Fairy Queen (Z. 629), Händel Belshazzar (HWV 61 – Howard Williams vezényletével) és Messiás (1741–42-es verzió) előadására. 2000. április 6-án a Zeneakadémián Magyarországon első alkalommal teljes egészében korabeli hangszereken csendült fel Vashegyi György együtteseivel és vezényletével Bach Máté-passiója (BWV 244) – az a mű, amelyik a fiatal Vashegyit a zenei pálya felé orientálta. Ugyanabban a hónapban, a Purcell Kórus megalakulásának 10. évfordulója alkalmából a másik nagy Bach-opuszt, a h-moll misét (BWV 233) is előadták.

Szintén erre az időszakra tehető Vashegyi két együttese repertoárjának időbeni kiszélesedése is: egyre több Haydn- és Mozart-művet szólaltattak meg. 1998. november 4-én a budapesti Szent István Bazilikában „hanglemez után kiáltó tökéletes előadásban" Mozart Requiemjét (K. 626),[10] 1999 nyarán Così fan tutte (K. 588) operáját – amely előadás László Ferenc kritikust jobban vonzotta, mint a Magyar Állami Operaház egy év alatt fellépő vendégművészei együttvéve. [11] 1999-re a romantikát is elérték: november 4-én a Brahms Ein deutsches Requiemjét (op. 45) adták elő, a Mozart-előadásokhoz hasonlóan Magyarországon először korhű hangszereken. Mindeközben erre az időszakra esnek a feltűnést keltő Gesualdo-előadások is.

Vashegyi ezekben az években további szakmai mérföldkövet is elért: 1997-ben együtteseivel felléphetett a Soproni Régi Zenei Napok keretében (amelynek onnantól kezdve meghatározó alakja lett mind előadóként, mind tanárként), 1999-ben Fertőd-Eszterházán a Haydn Fesztiválon, ahol pár évvel később Strém Kálmán ösztönzésének köszönhetően 2002 és 2007 között Haydn összes eszterházai szimfóniát műsorra tűzték azzal a hangszeres létszámmal, amellyel Haydn évtizedeken át ugyanitt adott koncerteket.[12] 1998-ban jelent meg Vashegyi és együtteseinek első lemeze a Hungarotonnál (Istvánffy: Messa Dedicata al Patriarcha Santo Benedetto. Kraus: Requiem.), amelyet 2010-ig további 17 felvétel követett, nagy részük „premier recording."

Az ezredfordulóra a két együttesnek már komoly nemzetközi turnéi voltak (Izraelben és Franciaországban), annak ellenére, hogy a komoly műhelymunka anyagi feltételei mind a mai napig nem lettek kielégítően rendezve, holott Vashegyi ezt a problémát minden fórumon jelezte, jelzi.[13]

Két együttese mellett Vashegyi az 1990-es években operakarmesterként is egyre elismertebbé vált. Az évtized elején a már említett Gluck-bemutatón kívül számos más darabot adott elő a Budapesti Kamaraoperával közösen, emellett 1998 decemberében Mozart Idomeneo-jának (K. 366) romániai premierjét vezényelte a kolozsvári Magyar Operában. 1999 és 2000 májusában a MÁV Szimfonikus Zenekar, illetve sikeresen nyitva a kortárs magyar zene felé is, a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara élén az Orfeo Zenekar billentyűjátékosaként is jeleskedő Gyöngyösi Levente A gólyakalifa című operájának hangversenyszerű ősbemutatóját vezényelte Budapesten.[14]

Vashegyi György 2000 augusztusában debütált a budapesti Állami Operaházban Haydn L'infedeltà delusa (Hob. XXVIII/5) című operájával. Ez az előadás azonban nem csak Vashegyi pályáján volt mérföldkő: vele együtt debütált az Operaházba a rendező Káel Csaba is, és az Orfeo Zenekar közreműködésével ez volt az első régi hangszeres operaelőadás az intézmény történetében.[15] Tallián Tibor szerint Vashegyi minden elismert zenei, produceri és „dompteuri" képességét összpontosította a produkció létrejöttéhez, kiemelte továbbá a zenekari munka kifinomultságát,[16] de hasonlóan pozitívan írtak az előadásról más, nem csak zenével foglalkozó médiumok is.[17]

Vashegyi a következő évadban az Operaház Così fan tutte- és Figaro-produkciójának karmestere volt. 2002 nyarán az Operafesztivál keretében Mozart Szöktetés…-ének új színpadra állítását vezényelte, s a 2003/2004-as évadtól kezdve rendszeresen dirigálja Mozart és Verdi operáit az Operaházban és az Erkel Színházban. 2005-ben az ő vezényletével mutatták be színpadon Gyöngyössi Levente Gólyakalifáját.

Ebben az időszakban vált Vashegyi György keresett vendégkarmesterré is. 2003 decemberében Kocsis Zoltán meghívására mutatkozott be a Nemzeti Filharmonikus Zenekar élén. Az 1990-es évek végén és a 2000-es években számos hazai és külföldi, historikus- (például Concerto Armonico, Capella Savaria, Musica Aeterna) és modernhangszeres együttest (például Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, Kolozsvári Filharmonikus Zenekar, MÁV Szimfonikus Zenekar, Pannon Filharmonikusok, Miskolci Szimfonikus Zenekar, Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekar, Budafoki Dohnányi Zenekar, Prágai Kamarazenekar) dirigált.

2005-ben Vashegyi Györgyöt és együtteseit kérték fel a Művészetek Palotája – Fesztivál Színház megnyitó előadására, melynek alkalmából Monteverdi L'Orfeo című operáját mutatták be nagy sikerrel (2005. március 16.). Később ugyancsak ezen a színpadon mutatták be, szintén Káel Csaba rendezésében Charpentier Actéon című darabját és újra előadták Purcell Dido & Aeneas című operáját is. Később az intézmény különböző játszóhelyein műsorra tűzték többek között Mozart Varázsfuvoláját, Rameu Pygmalionját, Händel Herculesét (HWV 60) és Monteverdi Poppeáját. A Művészetek Palotája – különösen a Zeneakadémia 2009–2013 közötti felújítása alatt – egyre inkább Vashegyiék elsőszámú otthonává vált. Hangversenyeikről rendszeresen készültek felvételek, amelyeket a Magyar Televízió sugárzott.[18]

Vashegyi György, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar a 2010-es évekre nemzetközi viszonylatban is tényezővé vált. Michael Haydn Der Kampf der Busse und Bekehrung művének 2009-es hangversenyfelvétele a német Carus kiadásában jelent meg. Igazán átütő sikert azonban francia barokk és klasszikus művek tolmácsolásával értek el: 2012-ben a Palazetto Bru Zanenell együttműködve Méhül Adrienjét adták elő Budapesten és vették lemezre, míg 2014-ben a Versailles-i Barokk Zenei Központtal hasonló közreműködésben Jean-Philippe Rameau: Les Fêtes de Polymnie című operáját rögzítették.

Ugyan a kritikusok mind az induláskor, mind a közelmúltban többször negatívumként tüntették fel, hogy a hangversenyek szólistái sokszor az együttesei tagságából kerülnek ki,[19] ez azonban Vashegyi nagyon tudatos és megfontolt együttesépítés-koncepciójának része. A Purcell Kórusban és az Orfeo Zenekarban olyan, később híressé vált művészek „nevelkedtek", mint Kolonits Klára, Schöck Atala, Baráth Emőke vagy Paulik László (utóbbi két, Tartini-hegedűversenyeket tartalmazó CD-t is rögzített az Orfeo Zenekarral és Vashegyi Györggyel). A két együtteshez kapcsolódóan egy nem hivatalos zenetudományi műhely is működik Vashegyi mellett Scholz Anna és Pintér Ágnes közreműködésével, amely a premierekhez szükséges előadási anyagok elkészítésével foglalkozik.[20] Vashegyi kutatási eredményeinek egy kis szeletét a Muzsika hasábjain tette közzé.

Ugyan nem tartotta magát kifejezett professzor-alkatnak,[21] Vashegyit még hallgatóként, 1992-ben kérték fel, hogy basso continuo tárgyat tanítson a Zeneakadémián. Kroó György, a zenetudományi tanszék akkori vezetője meghívására 1995 és 1997 között Ausführungspraxist tanított az ifjú muzikológusoknak. A kezdeményezés két év után abbamaradt, mert a tanszék következő vezetői nem tartottak igényt a Vashegyi által oktatott tárgyra.[22] A Zeneakadémiától azonban nem távolodott el azóta sem, régizenei kamarát és historikus zenetörténetet tanít.[23]

Soproni József, a Zeneakadémia akkori rektora már 1991-ben a régizene-képzés szükségességéről, sőt a megvalósítást illetően konkrét tervekről beszélt,[24] a szervezett régizene-képzés a Zeneakadémián csak 2010-ben, a Vashegyi György által vezetett régizene-tanszakcsoporttal indult el. A 2011 tavaszán kerültek először meghirdetésre a barokkfuvola, barokkoboa, barokkhegedű és fortepiano mesterképzés-szakirányok, az induló 2011/2012-es tanévben a tanszakcsoportnak öt hallgatója volt. Vashegyi személyes meghívására olyan vendégoktatók vettek részt a régizene-tanszékcsoport munkájában, mint Malcolm Bilson vagy Simon Standage.[25] Már a következő két tanévre tervbe volt véve a historikus cselló-, gamba-, furulya- és fagottoktatás elindítása,[26]

A 2000-es évek második felétől Vashegyi az egyetem zenekaraival is egyre többet dolgozik együtt (először csak kurzusszerű projekteken, mint a 2012-es Haydn-projekt, 2014-től állandó jelleggel).[27] A 2014/2015-ös évtől vezénylést is tanít a Liszt Ferenc téri épületben.[28]

[2016]

[1]http://orfeo.hu/content.php?phase=concerts&subphase=vgy&concert_search_year=1989&concert_search_month=0&filter=210&solist=0 (Utolsó megtekintés: 2016. március 18.) Jelen írás összes hangversenyre vonatkozó adata az orfeo.hu oldalról származik.

[2] Hózsa Zsófia: „„Az ember mindig azt csinálja, amiben hisz!"." Playliszt, 2015. 05. 13. http://playliszt.reblog.hu/az-ember-mindig-azt-csinalja-amiben-hisz (Utolsó megtekintés: 2016. március 12.)

[3] i. m.

[4] Mezei János–Csengery Kristóf: „Hangverseny." Muzsika 44/3. (1991. március), 40–48. 40.

[5] Fodor Géza: „Orfeusz aktualitása." Muzsika 44/6. (1991. június), 24–34. 29.

[6] Lásd J. Győri László: „Nem az Auftakt a lényeg. Beszélgetés Vashegyi Györggyel." Muzsika 42/4. (1999. április), 9.

[7] Csengery Kristóf: „Hangverseny." Muzsika 35/2. (1992. február), 44–48. 44.

[8] Csengery Kristóf: „Hangverseny." Muzsika 35/3. (1992. március), 39–45. 41.

[9] Lásd pl. Csengery Kristóf: „Hangverseny." Muzsika 38/3. (1995. március), 41–46. 43. Ezt az előadást majdnem 20 évvel később Vashegyi is túlzottan „heroikus" vállalkozásnak találta, lásd Hózsa, i. m.

[10] Breuer János kritikája a Népszabadság 1998.november 3-i számából, idézi: http://orfeo.hu/content.php?phase=reviews (Utolsó megtekintés: 2016. március 18.)

[11] László Ferenc: „Hangversenykritika. " A Hét, 1999.augusztus 08.

[12] Mikes Éva: „104-en innen, 89-en túl." Muzsika 51/10. (2008. október), 30–32.

[13] Lásd pl. J. Győri, i. m.; Mikes, i. m.; Hózsa, i. m., Ur Máté: „A régizene életforma." Fidelio 2015. 10. 30. http://fidelio.hu/zenes_szinhaz/2015/10/30/a_regi_zene_eletforma/ (Utolsó megtekintés: 2016. március 12.)

[14] Visszhangját lásd például: Porrectus: „Az utolsó év. Századunk Zenéje 2000 – a Magyar Rádió hangversenyciklusáról." Muzsika 43/7. (2000. július), 38.

[15] http://orfeo.hu/content.php?phase=about&subphase=vgy (Utolsó megtekintés: 2016. március 12.)

[16] Tallián Tibor: „"E helyen tobzódó parasztok lármáztak". Budapesti Nyári Operafesztivál az Operaházban – Haydn: L'infedelta delusa." Muzsika 43/10. (2000. október), 33.

[17] Böröcz László: „Bélhúr, forradalom és célfotó." Magyar Narancs 2000/32. (2000. 08. 03).

[18] http://nava.hu/kereses-eredmenye/?search=%22vashegyi+gy%C3%B6rgy%22&sort=collp (Utolsó megtekintés: 2016. március 18.)

[19] Lásd például [19] Csengery Kristóf: „Hangverseny." Muzsika 35/2. (1992. február), 44–48. 44., illetve Németh Zsombor: „Több Rameau-t!" Opera-Világ 2011. 05. 10. http://operavilag.net/budapest/tobb-rameau-t/ (Utolsó megtekintés: 2016. március 12.)

[20] Ur, i. m.

[21] J. Győri, i. m.

[22] i. m.

[23] http://lfze.hu/hu/vonos-tanszek/oktatok/-/asset_publisher/igH6lADMqTfe/content/vashegyi-gyorgy/ (Utolsó megtekintés: 2016. március 12.)

[24] Feuer Mária: „Lehetőség és kínálat. Beszélgetés Soproni Józseffel." Muzsika 44/6 (1991. június), 10.

[25] Malina János: „Abból kell kiindulnunk, ami összeköt bennünket. Vashegyi György a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ősszel induló régizenei tanszékéről." Muzsika 54/5 (2011. május), 6–7. Mikes Éva: „104-en innen, 89-en túl." Muzsika 51/10 (2008. október), 30–32. 30.

[26] Uzsaly Bence András: „"Hagyományteremtő kezdeményezés kelt életre"." Fidelio 2012. 05. 21. http://fidelio.hu/eduart/2012/05/21/vashegyi_gyorgy_hagyomanyteremto_kezdemenyezes_kelt_eletre/ (Utolsó megtekintés: 2016. március 12.)

[27] Uzsaly, i. m.

[28] Hózsa, i. m.