Vigh Tamás

Életrajz

Vigh Tamás 1926. február 28-án született Békásmegyeren, hátrányos helyzetű értelmiségi családban. Édesanyja egyedül nevelte tizennégy éves korától két testvérével együtt. Már gyermekkorában mintázott kis méretű ember- és állatfigurákat. A gimnázium után gyári munkásként dolgozott az Újpesti Hajógyárban, később a Ganz Vagongyárban, mert vonzotta, hogy ott Rápolty Lajos művészeti kört vezetett. Fiatal korától intenzíven érdekelte a csillagászat, és később aktívan művelte is. Néhány fiatalkori munkáját elvitte Medgyessy Ferenchez, akit családi kapcsolatok révén ismert. Medgyessy műtermébe vissza is járt olykor, ott biztatást kapott, és amikor 1946-ban felvették a Magyar Képzőművészeti Akadémiára (később Főiskola, majd Egyetem), mentora tanácsára választotta mesteréül Ferenczy Bénit. 1949-ben, amikor Ferenczy Bénit eltávolították az oktatásból, Vighet Beck András osztályába helyezték (1949−1951). Amikor jutalom ösztöndíjjal végezte a hatodik évet az Akadémián, Pátzay Pál lett az osztályfőnöke. Ferenczy Bénivel nem szakadt meg a kapcsolata, nagyon tisztelte és szerette. Barátságban volt a nagy szobrásszal, ami Ferenczy Béni haláláig tartott.

1952-ben fejezte be tanulmányait, diplomamunkája, az Éneklő ifjúság, nagy sikert aratott, és a bronza ma is áll Albertfalván. Korai köztéri szobrai ma is megtalálhatók Budapesten (Kecskék, Pihenő nő). Az Akadémia befejezése után rögtön tanítani kezdett a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban. Két évvel később a gimnázium vezetésével való ellentétek miatt mondott le a tanári állásról. Első kiállítása – Ridovics Ferenccel és Ridovics Lászlóval közösen – 1954-ben volt a Fényes Adolf Teremben. Ebben az évben kapta első Munkácsy-díját. A diploma évében házasodott össze Kincses Máriával, akivel az Akadémián ismerkedett meg, ő szintén szobrásznövendék volt. 1963-ban a Mednyánszky Teremben együtt állítottak ki, és a kiállítás egyértelműen pozitív kritikai fogadtatásban részesült.

Vigh először akkor ütközött nehézségbe műve elhelyezésével, amikor az 1958-as Apa és fiú című, Nagybátonynak készült szobrát a helyiek ellenkezésére elszállították Balassagyarmatra, és eldugták az ideggyógyintézet kertjében. Az ellenérzéseket a férfi és a fiú aktja váltotta ki.

Az 1958-as Krúdy-emléktábla mutatja Vigh Tamás saját, új útjának elindulását. Már az '50-es évek végén készült művei bizonyítják, hogy elkezdett foglalkozni a lemezhajlítással, lemezdomborítással, ez később a más anyagból, más technikával készült munkáira is hatással volt. A korban üdítően frissnek hatott a sok nehéz, sőt nehézkes bronzszobor után, új lehetőségeket kínált a magyar szobrászatnak, ami később, a '60-as évekre teljesedett ki.

Sorra készítette fontos műveit Vigh (a kecskeméti Katona Józsefet, az első Bartók-portréját és a csesztvei Madách-portrét, a debreceni Magvetőt és az emblematikus Kürtösöket), amikor a '60-as évek vége felé „karambolozott a korral". 1967-ben az Országos Vízügyi Főigazgatóság emlékművet akart állítani Vásárhelyi Pálnak, a reformkor kiemelkedő vízmérnökének, és Vigh Tamást kérték fel, hogy készítsen tervet. A tervet egyöntetű szakmai elismerés övezte, de a nagyszabású alkotás helyett egy, a Római Iskola szocialista realizmusba oltott hagyományait követő, sematikus emlékművet emeltek Tiszadobon. „Az első díj vesztese" lett az 1971-es, székesfehérvári millenniumi emlékmű pályázaton. Az Életfa nem kellett a városnak, hiába volt egyöntetűen az első a szakmai zsűrik értékelésében. Ugyancsak elmaradt a Szindbád felállítása Debrecenben. 1973-ban Schéner Mihállyal volt fontos, közös kiállítása Vácott. 1975-ben meghívást kapott régi alma materébe, a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, tanárnak. Ott is maradt 1986-ig. Ekkor egy új rektort neveztek ki, olyan személyt, akinek a kinevezésével Vigh mélységesen nem értett egyet.

1977-ben a kor egyik legrangosabb kiállítóhelyén, Tihanyban volt reprezentatív kiállítása, 1978-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.

A '70-es évek egy sikeres művével zárult: Esztergomban, a város alapításának ezeréves évfordulójára a Várdombon felállították a Városalapítót.

'80-as évek kiemelkedő alkotását, az Ady négy arcát 1982-ben mutatta be a Műcsarnokban. A Győr városának megrendelésére készült mű keletkezéstörténete rendhagyó. A város Vigh Tamásnak azt az Ady-szobrát akarta felállítani, amelyik végül kisplasztikában maradt, az 1976-os Kis emlékművem Adyról címűt. A szobrász, a helyszínt megismerve, lebeszélte erről a győrieket. Úgy gondolta, hogy mást kell készítenie a kijelölt helyre. Ez lett a négy bronz Ady-tondó. A város elfogadta a szobrász elgondolását, és 1983-ban meg is valósította a művet.

1982-ben felállították Pécsett Vigh talán legkiérleltebb lemezplasztikáját, a Női torzót.

1988-ban meghalt felesége, Kincses Mária. Ez nyomot hagyott a szobrász '90-es évekbeli munkásságán, és maga is betegeskedett. Elkészült ugyan a pécsi József Attila-emlékmű, de ennek a terve még 1982-re nyúlik vissza. Megmintázta Vigh hét kiemelkedő magyar matematikus portréját a SZTAKI (Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézet) számára, és elkészítette Vasvári Pál emléktábláját. 1996-ban főiskolai tanítványai tisztelgő kiállítást rendeztek „Vigh Tamás tanítványai körében" címmel a Vigadó Galériában.

1998-ban feleségül vette Szathmáry Gyöngyi szobrászt.

Nyolcvanéves korában, 2006-ban nagy fordulat következett be pályáján. 1956 ötvenedik évfordulójára a Magyar Tudományos Akadémia II. Osztálya, a történettudományoké, meg kívánt emlékezni a forradalomról, s tudóstársuk, I. Tóth Zoltán haláláról. Őt 1956 októberében, egyetemisták tüntetésének élén, orvul lelőtték. A fekete gránitszobor ott áll a MTA székháza előtt. 2007-ben felavatták Tiszalökön a Tisza-szabályozás emlékművét, pontosan azt az emlékművet, amelyet negyven évvel korábban megtervezett. Az Életfa, amelyet 2009-ben Visegrádon, a Duna partján, a város ezeréves alapításának évfordulójára állítottak fel, szintén egyike volt azon szoborterveknek, amelyek a maguk idején nem valósulhattak meg. 2009-ben azután felavatták a budapesti Deák téren a Sztehló-emlékművet.

A Magyar Képzőművészeti Főiskola Barcsay Termében rendezett életművét bemutató kiállítást a mester. Ugyanebben az évben, a Fővárosi Képtárban, a Kiscelli Múzeumban volt egy nagyszabású kiállítása a helyszínre szállítás előtt bemutatott monumentális tiszalöki szobrokból. Ekkor már egészsége meggyengült, és Máté fia 2009-ben bekövetkezett halála is valószínűleg siettette a betegséget.

Utolsónak bizonyuló művére a megbízás Gyula városától érkezett, még az ezredforduló előtt. A Múlt és Jövő el is készült, de a felállítását a szobrász már nem érte meg. 2010. szeptember 18-án elhunyt. A szobrot 2011-ben állították fel.

Az életrajzot összeállította: Hetényi Ágnes [2014]

Kiállítások

Egyéni kiállítások

1954 Budapest, Fényes Adolf terem (Ridovics Lászlóval és Ridovics Ferenccel

1963 Budapest, Mednyánszky Terem (Kincses Máriáva)

1972 Vác, Városi Kiállítóterem (Schéner Mihállyal)

1973 Visegrád, Salamon Torony

1974 Esztergom, Petőfi Művelődési Központ

1974 Nyíregyháza, Jósa András Múzeum

1975 Szeged, Móra Ferenc Múzeum

1975 Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán Művelődési Központ

1976 Szilády Áron Galéria, Kiskunhalas

1977 Tihanyi Múzeum, Tihany

1978 Magyar Kultúra Háza, Berlin

1978 TV Palota, Nyugat-Berlin

1979 Szófia

1981 Soproni Múzeum, Lábasház, Sopron

1982 Műcsarnok, Budapest

1982 Művelődési Központ, Szekszárd

1996 Vigadó Galéria, Budapest

2001 Hegyvidéki Kortárs Galéria, Budapest

2003 Katona József-ház, Kecskemét

2004 Wroclaw (Ligeti Erikával)

2004 Árkád Hotel, Balatonfüred

2006 Hegyvidéki Kortárs Galéria, Budapest

2006 Ráday galéria, Budapest

2007 Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay Terem, Budapest

2007 Fővárosi Képtár Kiscelli Múzeum, Budapest

2011 HAP Galéria, Budapest (posztumusz)

2011 Magyar Képzőművészeti Egyetem Epreskert, Budapest (posztumusz)