Vinczeffy László

Ott remeg mindenütt a szépség - Vinczeffy lászló képzőművésszel beszélget Gazda József

A JELENSÉG

Igen. Van egy jelenség Sepsiszentgyörgyön. Nevezzük így: Vinczeffy László-jelenség! Vagy így: erdélyi művészsors. Esetleg kissé bővítve: a tehetséges magyar művész sorsa Erdélyben.

Mondhatni: egész különleges tehetség, bámulatos az alkotóereje, itt, itt a magyar élettér perifériáján, legkeletibb csücskén. Itt él, itt alkot, és itt van majdnem eltemetve. Alig tud róla a vüág, alig tud róla a magyar művészeti élet, és - mondhatni - alig tud róla Erdély magyar társadalma. És ugyanúgy: alig tud róla, alig veszi figyelembe az ország, melyben él. Pedig sok tekintetben egyedülálló érték nemcsak Erdély­ben… Műhelyében nap mint nap megvalósul a csoda, a teremtés csodája. Ihlete, vizuális képzelőereje szinte páratlan. Alkotó lénye sokrétű, összetett. A nagyszerű látnoki erő érzelmi gazdagsággal, elmélyülő- megfogalmazó-kivitelező képességgel párosul. Szinte játszva teremti a formát, mely mindig új, mindig más, sajátos, öntörvényű. Érzékenyen jelenít meg, bont ki rejtelmeket, sejtelmeket, megérzéseket. Elmélyülten fogalmaz, érzi a színek lelkét, a színekkel való kifejezés szinte tátongó mélységeit, lehetőségeit. Érzi anyagát, virtuóz módon kezeli az ecsetet, avatkozik be száz módon a kompozícióba, karcol, spriccol, szétken, kisúrol, elhalványít, felfokoz, izzít, lefojt és… így teremt, műveket teremt, a művekben sugárzást, esztétikai áradást, ha kell felfokozottsá- got, ha kell visszaszorítottságot, áhítatot, mindig-mindig gondolati-esz- tétikai-lelki mélységgel, és - leszámítva az indulás tapogatózásait - mindig a ma nyelvén, a kor színvonalán.

Nagy festő, nagy alkotó. És jelenség, kelet-európai, magyar. Nem tekintünk fel rá, tudjuk, éppen hogy tudjuk: van, de magára hagyjuk nemcsak küzdelmeivel, gondjaival, álmodozásaival, magára hagyjuk a közönyünkkel. Pedig a miénk. S amit kimond, művészetében megfogal­maz: a mi igazságunk. Tehát: helyettünk is beszél. Épp csak hogy nem nekünk. Mert mi idegenben keressük a fényt, a pislákolót, s a mellettünk tündökletesen ragyogót nem vesszük észre. Éppen ezért hadd mondjuk ki: Vinczeffy László a kortárs romániai magyar képzőművészet egyik legegyénibb arcélű, legösszetettebb, legsokrétűbb és legmarkánsabb egyénisége. Szikár világú piktor, aki ákátrándul a szobrászatba, a grafikába, és bárhová: mindenütt maradandót alkot. És mi, most: hajlamosak lennénk eltékozolni őt. De nem tudjuk, mert Vinczeffy Lászlót annál keményebb fából faragták. Ő nem annak a függvényében dolgozik, hogy tetszik-e, kell-e valakinek a festménye-rajza-szobra-mini- atúrája, hanem azért, mert feszíti belülről a láz, és nem tud nem dolgozni… Valamikor múzeumok fognak versengeni munkáiért…

PILLANTÁS AZ IDŐBE…

Levágott fejű, mintha megnyúzott vérző kakas. Lógó nyakú, már-már szétmálló, vonagló hegedű, borzos, csapzott képű férfi, fohászkodó fűzfák a fiatal végzős zágoni rajztanár vörös-kék-barna-lüa kavargású képén…

Emberek… Szikár, szíjas arcok. Férfiak és nők. A szülőföld népe, a szülőföld lelke… Öröm: alig! De gyanakvás, befeletekintés, szorongás. Néha-néha egy-egy oldott tekintet…

Temetési menet… Fájdalomtól átitatott arcú emberek, asszonyok, mintha fajdalom-kereszt formálódna emberekből a Golgotán… Ég felé tárt karú fohász. Emberfohász…

Gyökerek… Szerkezet is, kuszaság is, elveszettség, odalopózó, sejlő optimizmus…

Aztán udvarhelyszéki falu… Atyha, a szülőföld. Utcarészlet. Házak, házak, házak, masszívak, hallgatagok… Dacolnak az idővel. Bezártság érzetét érzem. De a tömör csendét is. A fegyelmezettségét. A kemény­ségét…

Később: furcsa, szikár kórók, fűszálak, száraz virágok… Virágok fehér drapérián, virágok szétszórva, laza csokrokba zárva, gorzafalvi csángó­vagy füstös csíki kerámiákkal dialogizálva. Fűvirágok, bogáncsok, szí­nes bogyók, nem valami hagyományos szépség, hanem inkább a szikár- ság, a „túlélés" megtestesítőiként.

Tárgyak, depoetizált régi vasalók, szabóvasak, rézedények, kupák, kancsók… Másutt: poharak. Poharak a fehér drapérián, poharak a töredezett márványlapon, poharak összetörve, belefagyva a jégbe… Vagy: poharak, s mögöttük egy-egy páncélruhás lovag, mintha az időből lépett volna ide, a XX. század képzőművészetének a porondjára szim­bólumként. Majd: a páncél kiürül, az árnylét, a kísértet-magunk, a visszajáró lelkünk, elvesztett múltunk, és soha vissza nem kapható jövőnk szimbólumaként.

Kompozíciók furcsa megmerevedett víztükrökkel, sorompókkal, a vízből kiálló oszlopokkal, épületmaradványokkal, régi szobrok, egykor még egész márványlapok töredékeivel, a múlt vízbemerevedett emléke­ivel sorozatban. Mintha foszlana minden, mintha pusztulna minden, és mégis… Mégis ott remeg mindenütt a szépség, sokszor megdermed- ten, ott remeg az élet, visszafojtva…

Vinczeffy művészetében megjelent a holt anyag „problémája". A szikárságé, a fegyelmezettségé. Kinyitani a bezártat, megmelegíteni a hideget, elfogadni a tényeket, azok megmásíthatatlanságát, lecsupaszí­tott poézisét… És harcolni a tények ellen, tagadni őket, elhinteni a más reménységét…

Aztán tudós férfiak, művészek, alkotó emberek. Körösi Csorna Sán­dor, a zenész, a színész, a bábjátékos… Maga az alkotás kérdése kivetítve az emberbe, a szimbolikus környezetbe, a messze lobogó végtelen-vász- nak mellett álló palettás művészbe, Vinczeffy önarcképébe… Sorozatban ez is és az is. Mindig minden sorozatban. Nem egy, nem kettő, hanem tíz, húsz, ötven, százharminc kép ugyanabból a témából, ugyanannak a témának a különböző - szinte határtalan - lehetőségeiből… Számára ez az izgalmas: a lehetőség! És egy adott pillanatban kutatni kezdi ezeket a lehetőségeket a szobrászatban is, a grafikában is, s ha adódna lehetősége, minden bizonnyal tovább szélesítené a kört…

ALKAT, SORS, IDEÁL

Már pályája kezdetén kiviláglott: Vinczeffy szépségideálja sajátos… Nem érdekli a tetszetős, a „piacos", nem az oldottan látványos sem. Inkább lefokoz, kerüli a felhangosításokat, a deklamálásokat. És kerüli a tűző napfény sziporkázó fényeit is, egymáshoz hangolja, egymáshoz közelíti, redukálja a képpé épített motívumokat, tárgyakat, jelenségeket…

Rendkívüli az alkotó fantáziája, szinte naponta képes újra és újra feltöltődni, s ontani magából a képeket. S ha egy „témában" kifárad, megoldotta a maga elé tűzött feladatot, új ösvényt tör, új utat szélesít… Megállás nélkül, nyughatatlanul.

Honnan ez a hajszoltság, ez a nyugtalanság? Ez a szinte rendkívülinek mondható termékenység?

Nagyon nem spekuláltam én soha ezen. Bejön egy új forma, egy új gondolat, sokszor még a tehnikát is megváltoztatom, most nem azokkal a megszokott ecsetekkel, festékekkel dolgozom, s annyi izgalmat hoz ez, hogy nem bírok leállni. S akkor az ösztön is dolgozik, belülről hajt valami. Alig várom már, hogy elkezdhessek egy másik munkát. S ezeket gyorsan le is tudom „gyártani". Úgy hogy két-három hónap alatt meg tudok csinálni harminc-ötven képet. S akkor utána beáll egy ilyen nagy csend, s akkor megint keresgélem magamat, hogy vajon mit tudjak kitalálni, hogy megint elkezdjem. De azt hiszem, hogy itt valahol ez az extázis is van. Mert egyben tudom kiadni az egészet.

És honnan ez a szikárság, ez az örömtelenség?

Nekem ugye a gyerekkorom is olyan volt, hogy kulákok voltunk, s akkor ez a vándorlás, idegen környezetbe bepottyanni, ahol nem is ismertem a nyelvet, mint gyerek… Apámból kulák lett, s 24 órán belül el kellett hagynia a falut, mert ha nem megy el, akkor elviszik a csatornához. Akkor ő elment, s utána mentünk mi, s bolyongtunk… A Regátba is bekerültünk, ott is éltünk, a család ott élt vagy három évet, apám még maradt, s akkor ezek, ezért voltak ezek a görcsös dolgok. Mai napig is kísérnek engem. A kisebbségi nyomor, hogy megalázva voltál, akárhogy is, alig tudtak befogadni, tudták azt, hogy magyarok is vagyunk, kulákok is vagyunk, féltek is tőlünk az emberek… Sibioarán laktunk, Konstanca megyében, aztán Zernyesten egy darabig, majd onnan visszakerültünk a szülőfalumba. Onnan is folytatódott az én vándorlásom. Szovátai iskola, azután marosvásárhelyi iskola, közben voltam még nagyszüleimnél is iskolában egy évig. Nekem a padtársaim is örökké változtak, idegen iskolákba mentem, én hét helyen jártam, nagyon megviselt… Más annak a gyereknek, aki végigjár egy iskolát, ismer egy közösséget, tanárokat, mindenkit, s ő annak a közösségnek a tagja. Nekem mindig valami újjal kellett megbarátkoznom. Aztán ezek a rettegések… Ezek végigitatják az én gondolataimat, ösztönszerűen is előtörnek belőlem. Hát én nem tudok olyan képeket vagy munkát csinálni, amelyik tele van boldogsággal. Gondolom, ez nem is olyan nagy baj. Azt festi más esetleg. Nekem ezek a szúrós dolgaim, meg ezek a kicsavart figurák mind onnan származnak. A nem valami szép gyer­mekkor, mely tele volt mindig valami keserű szorongással, fajdalommal. Egy csomót éheztünk, nyomorogtunk, én csak kívántam, amit más megvehetett magának. Szegény anyám rengeteget kellett varrjon, dol­gozzon ahhoz, hogy létezni tudjunk. Az apám fizetése nagyon kevés volt, abból nem lehetett egy többtagú családot fenntartani.

Édesapám tisztviselő volt. Ok tanítottak anyámmal 48-ig, akkor jött az államosítás. Mikor megszüntették az egyházi iskolákat, államosítot­ták, akkor automatikusan kitették őket, s akkor kezdődött az üldözés, jött a kulákosítás, s akkor jöttek a többi bajok. Az állandó vándorlás, bolyongás, mint a földönfutó, nem tudtam otthon lenni sehol sem.

Maximális, amit elérhettem, a három éves rajztanárképző főiskola. Amire odajutottam, már jött a „rehabilitálás", levették rólunk a vizes lepedőt. Volt bennem dac is, a későbbi években erre büszke is voltam, hogy kulákok voltunk. Úgy, hogy emlékszem, amikor a főiskolán fel akartak venni párttagnak, olyan jó volt, amikor mondhattam, hogy ne, milyen családból származom. Ok, hogy ez most már úgy sem számít. De számít, mondtam, aztán békén hagytak… (Később sajnos mégis beléptem. Csak úgy vettek be Sepsiszentgyörgyre a múzeumhoz, ha párttag vagyok. S akkor már nem lehetett volna engemet visszatartani Zágonban.)

PÁLYAKEZDÉS

Tehát: Zágonba került a fiatal végzős rajztanár… Kezdeti sikereit gyermekrajzokkal érte el. De azt sem zökkenőmentesen, ezekkel a sajátos, párjukat ritkító rajzokkal, melyekkel egy ideig a gyimesi Antal Imrével ketten uralták az erdélyi és - más rajzversenyek, újabb és újabb pályázatok révén - az elérhető távolságok talaját. hanem a megpróbáltatott ember, a kiszipolyozott, kisajtolt ember szemszö­géből, oldaláról közelítette meg.

Igen, azt az embert láttam, éreztem, festettem, amelyik tele van félelemmel, hallgatással, én legalábbis úgy éreztem, állandó körülöttünk a suttogás, ólálkodás, s állandó a bizonytalanság.

A művésztársadalom viszont behunyta a szemét, pódiumon érezte magát, s lekezelően viszonyult hozzá! Akkortájt ez az egész háromszékme- gyei művésztársaság - Plugor Sándor, Vígh István, Nagy Ervin, Tornai Endre, Kosztándi Jenő és még néhányan - fiatal volt. De a többség: hat éves egyetemmel, „vaskosabb" szakmai batyuval. Hogy Vinczeffy László ihletettségben, képzelőerőben, a kifejezésskálája gazdagságával szinte min- denikünkön túltett, talán éppen ez volt a baj. S talán azért periferizálódott annyira falusi magányában.

Dacot váltott ez ki belőlem… Vitathatatlan, hogy rosszul estek a kizsűrizések, de azért is dolgoztam tovább. Ment a munka. Ezeket én magamban elkönyveltem, meghallgattam sokmindent, ha egyszer jó tanácsot adnak, de úgyis azt csináltam, amit én éreztem. És azt csinálok ma is… Azt, hogy én idáig eljutottam, azt ki kellett tapiskálnom. Voltak biztatók,

így jött tető alá ez a rizikós kolozsvári kiállításom, amivel akkora sikert sem arattam, hogy legalább egy reprómat akkor a Korunk lehozza. Az akkor nagyon rosszul esett. Azelőtt mindenkitől valamit leközöltek… Hogy ezt Kántor később jóvátegye, ő ezt úgy oldotta meg, hogy írt volt az Új Művészetben rólam. Feljött ide, s látta, hogy én hová jutottam azóta, s nagyon meg volt lepődve, s akkor határozta el, hogy az Új Művészetben ír… ‘89-ben történt ez, akkor volt itt nálam, s ‘90-ben le is közölték a cikkét a januári számban.

Ebben a legelső zágoni korszakban Vinczeffyt elsősorban a falusi ember érdekelte.

Ugye falun nőttem fel, a gyerekkorom falun telt el, s akkor Zágon is nagy hatással volt rám. Néztem ezeket a görcsös, csontos arcú parasztembereket, s az állatokat is. Festettem embert, lovat, tehenet… Volt egy balladás sorozatom is azokkal a paraszti figuráimmal. Budai Ilona, Kőműves Kelemenné… Aztán jött a szürrealista sorozatom, Chirico világa hatott rám. Láttam reprókban.. Akkor nem nagyon dobálóztak ezekkel a művészekkel. Voltak neki ezek a kihalt nagy utcái, nagy fény-árnyék hatásokkal… Erős színekkel. S azok megmozdítottak bennem valamit. Olyan szürreális-metafizikus képeket festettem, s még az expresszionizmusom is ott volt egyik-másik figurámban. S akkor azután jött a Gyökér sorozatom. Maga a gyökér, annak jelentkezési formája, szerkezete volt a kiindulási pont, de azokat én elvittem - amit az én agyam fölért - s akkor ezek kezdenek visszaszivárogni, be-bekerülnek a megyei tárlatokra. Azokba már nem kötöttek annyira bele. S ekkor ismerkedtem meg a német Itten színelméletével, bele is vetettem magamat, kaptam egy albumot, mindent szinte kimásoltam, s megcsi­náltam magamnak az ő szín-korongjait, amik léteztek az Itten albumban, s kezdtem magamat témába tenni a színnel. Hogy kiegészítő színekkel festem, mellékszínekkel, egy színnel megfesteni egy képet, úgy hogy fehéret használok vagy csak feketét. Itt kezdem magamat kicsit leállí­tani, s elmélyülni a színproblémákban.

TOVÁBB…

Vinczeffyt - aki a sepsiszentgyörgyi Múzeum alkalmazottja, restaurá­tora lett - három éves tanfolyamra küldték a román fővárosba. Tanult ott is. Tanulta a színek titkát, tanulta - ami teljesen új lehetett számára - az aprólékos munkát, részleteken való kényszerű bíbelődést, s ez éreztette ahatását művészetének alakulásán is. Érzékenyebbé vált a felületkezelése, a részletek megmunkálása…

Valami van abban is, de engemet már előbb izgattak ezek a dolgok, hogy éreztem a szürrealizmust, az már kérte, hogy bizonyos felületeket szépen meg kell oldani, s ki kell valamit emelni abból a környezetből. Hát persze, hogy Bukarest, az a három évem, az feltöltődött bennem, ugye nem igen dolgoztam az első évben, mikor bekerültem Bukarestbe, s akkor ott kezdtünk a hálóban festegetni. De az sem volt igazi. Hogy mondjam, hálószoba volt, benne járkálás, menés. Ketten festettünk egy kollégával. Az olyan kényszerhelyzet volt, kellett dolgozni, hogy teljen az idő délutánonként is. Aztán a kiállítások, ott láttam pár dolgot Bukarestben, más a környezet, ott megismerkedtem a bukaresti színvi­lággal, ami Erdélyre nem jellemző, ezekkel az okkerekkel, visszafogott szürkékkel, tejföles színekkel, ami nem állt közel hozzám, de volt közöttük pár olyan munka is, nagy országos kiállításokon, amit láttam, hogy megfogtak, s próbáltam azokat én is magamévá tenni. S még mit mondjak? Levetkőztem már, elhagytam azt a vonaglós festészetet, de a Gyökerek sorozatban megmaradtak ezek a szép hajlított mozgások. Nem tudom, hogy miért… Gondoltam, hogy csináljak egy olyan semleges pályát, amely nem figuratív, és mégis figuratív, s akkor itt döntőt em, hogy ott a patak mellett jártam fel az iskolába, rengeteg kilógó gyökér volt, ez is befolyásolt engem, mindig megkaptak, s tudtam csodálni ezeket a gyökereket. S akkor ezekkel kezdtem el valamit… S visszaem­lékeztem Kusztos Endre idejére, mikor Szovátán együtt dolgoztunk, hogy milyen áhítattal beszélt a gyökerekről, fákról, de nem úgy közelítettem meg, mint Endre.

Vinczeffy egész művészetére, még a hangos dolgokra is általában jellemző a szikárság, örömtelenség. A Gyökerek sorozattól először jelentkezett a rejtett líraiság. Ez aztán megmaradt később is, ott bujkál valahol, mint árnyalat, mint mellékszólam, feszültségteremtő tényező, mint a szépség, mélység jelentkezési formája.

Megpróbáltam vörösekben, kékekben, zöldekben gondolkozni, ebből jött. Inkább tanítottam magamat a színkeverésre, hogy tudom megol­dani, mert ez nagy váltás volt nekem, hogy ezekből az erős kontrasz­tokból, színekből annyira visszafogott színvilággal kezdek dolgozni. Ez a „műhelygyakorlat" jól jött, mert mikor Bukarestben befejeztem a pályafutásomat, akkor beugrott nekem egy új sorozat, A lovag álma, amelyben 10-15 képet festettem, ott már a színeket mind megtörtem, tehát tört színekkel dolgozom, rengeteg fehéret használok, a fekete nincs is fenn már, addig azt kiselejteztem, azt is szerettem pedig használni, de most minden színt az umbrákkal és fehérekkel törtem meg. Ezekből alakult ki az a páncélos sorozatom… A következő sorozat­ban, a Lovagokban már csak a páncél van jelen, de az arcok eltűnnek. Volt egy sorozatom, A művészek, ott még az emberek megjelennek, de ezzel lezárul a figuratív korszakom, embereket már nem festek, áttérek a csendélethez hasonló feladatok megoldásához, kapott tárgyaknak a kinagyításához, szeges vasak vagy fadarabok, s azokból kombinálom össze a kompozíciómat. S erre még jött a falubontási periódus, erre is kellett reagálnom. Tudtam, hogy a falut - az én falumat is - már lebontják, legalább pár képben forduljak szembe a rombolással. Tört lépcsőket, tégladarabokat, gerendadarabokat vittem be a Nosztalgia sorozat kompozícióiba, a fagyott vízben megmerevítem a tárgyakat, a környezetet elborítja a nem mozgó, dermedt, fagyott víz…

Aztán jött a Sorompó sorozat. Mindeniken ott a csíkos sorompó valahogy kiemelten, központba helyezetten. A víz - jele a végtelennek, a megdermedt életnek, létnek, csendnek - még ott is jel szerepet kap… Jellegzetes metafizikus képek ezek, akárcsak a soron levő többi sorozatok, egyszerre fogalmazzák meg az időt és időtlenséget, a dolgok átsugárzását, a csendet. Teljesen eltűntek az egykori élénk színek, fehérben old, megvilá­gosít, derengővé, szinte éterivé fogalmaz át mindent. Ha egészében tragikus ez a légkör, csendes, szorongató, visszafogott ez a tragédia. Mintha lehiggadt volna, megcsendesedett volna az alkotó. A kompozíciók legtöbbje zárt, fegyelmezett, már-már oltárszerű. De ha oltár: szomorú, áldozati, megváltásért fohászkodó.

A sorompó nekem azt is jelentette, be voltunk teljesen zárva, s az ember mindig vágyódott túlfelől, legalább átmenni a határon. Kénysze­rítve vagy, hogy itt maradj… Voltak olyan képeim, ahol a sorompón túl a víz hullámzott. Ezt jelentésesnek szántam. Az innenső rész jéggé volt fagyva, összetört poharak, tárgyak belefagyva…

Vinczeffy művészetében 1989 után nem oldódott fel semmi. Újabb nagy sorozatba kezd. Metamorfózis… Mintha fordulna ki, ridegülne el körülöt­tünk a világ… Súlyos, nehéz, tömegesített absztrakt vagy absztrahált formák. Mind-mind felnövelve. Egy-egy jel, jelzés mindenik. Jelzés az átláthatatlan világról, a bennünk élő sejlésekről. Csavarodnak, vonagla- nak, kitüremlenek ezek a formák, néha áttöri, átlyuggatja őket a művész, mindig új, szokatlan, látomásos, szorongásos. Es mindeniknek külön-külön sajátos színvilága, színélete, hangulata, alig megfogható-megfogalmazható kifejezése van.

Kezdek játszani a formákkal, s hullámoztatom őket. Bedobtam vízcseppeket ezekbe a vonagló formákba, vagy egy-egy halat. Élőlények jelennek meg, bejönnek a madarak, halak, egy-két pillangó is…

ÚJABB MEZSGYÉK

A 90-es évekig Vinczeffy csak festett… Most: kiszélesíti saját alkotó-sáv- ját, mezsgyéjét, s számára teljesen új műfajokkal próbálkozik. Szobrokat készít, s rajzolni kezd. Es mint mindenben, itt is eredeti. Sajátos szoborfor­mát teremt, melyet a fatörzsből bont ki rendszerint kettős, egymással diabgi- záló pozitív-negatív, domború és homorú (burok) formákkal, s harmadik elemként görbe, megkínzott szegek, védekezést szimbolizáló energikus csapok nyúlnak ki, feszülnek szembe az alapformából. Es lírai elem a meghittséget kifejező szín… Aztán a rajzok…

Most már ezek a dolgok kezdtek izgatni. Ezek az új sorozatok, a papírral való játszadozás, s utána ezek a reliefek.

Akárcsak Picasso vagy - hazaibb tájainkon - Weöres Sándor, ugyanaz az alkat Vinczeffy is. Állandóan kutat, keres, nyugtalansága új lehetőségek feltárása, megoldása felé hajtja. Felvet valami problémát, valami nyelvezet­beli, építkezési, kifejezési vagy képteremtő lehetőséget, módszert, és akkor megfogalmaz, kivetít, kigyöngyöz, kisajtol magából egy közepesen termékeny alkotó életműve nagyságú szériát abban a valamiben, aztán úgy érzi, hogy kiégett, lezárja, de megállni nem tud, mert jön az új probléma, az új gondolat.

Például a szobrokkal hogy volt. Nekem addig véső nem járt a kezemben. Annyira izgattak a fának ezek a formái, hogy három hónap alatt tíz szobrot kifaragtam, s akkor el is rendeztem a kezemet, mert begyulladt. Egy szobrász nyugodtan nekiáll, tudja, hogy mennyit lehet. Én azt is úgy fogtam fel, mint a festészetet. Szerencsére két évi csend után most megint tudok faragni. De bejöttek ezek a rajzok…

Aztán a grafika hozott a legtöbb izgalmat a piktúra után. Több sorozatot készítettem már. Voltak erős pasztell színekkel, s voltak figuratívok. Azzal kezdtem volt, emberi formák, kezek jelennek meg, halakkal, madarakkal kombinálva. S akkor utána jöttek ezek a gyökerek. Visszatér a gyökér vagy ág motívum… Visszatérnek, csak másfélekép­pen. Egy ilyesmi, és már bennem elindul valami. Ez egy gyökérnek a héja… Ez is egy ilyen görcsös bog volt, s ebből aztán én tovább viszem a magam gondolatát.

Csöves szerkezetek, rezdülő, szinte tétovázó formák. Az egyiket ferdén átdöfi egy egyenes ágacska… Ag, rajta szabálytalan duzzanatok, kinövések. Vinczeffy számára az alkotó folyamat elindítói.

Nekem csak az kell, hogy bennem valami megpendüljön. S akkor többet már ez engem nem érdekel. Ott megjött ez a lábnyúlvány, s ez a törzsforma, s akkor én már játszadozom tovább… Ha kimegyek a természetbe, mindig valamit keresgélek. Rengeteg izgalommal jár ez. Itt van egy forma. Mikor ezt megláttam, nekem Bosch jutott rögtön eszembe. Vannak ezek a görcsös beteg faágak, aknaiakon szokott lenni. Egy ilyen, s egy ilyenből már lesz egy munka. Valami kialakul.

Érdekes, a természetben is a sebzett az, ami Vinczeffyt megfogja! A megkínzottat, a megszenvedettet látja meg, nem a kapaszkodót, a felfele tör őt.

Örök életemben azt éreztem. Engem bánt ez a sok kínlódás, szenvedés, próbálok menekülni tőle, de nem tudok, s akkor ezek mind visszatérnek. Egész életem ilyen volt. Én nem mondhatom magamról, hogy boldog voltam. Kívülről azt mondják, hogy kiegyensúlyozott ember vagyok, de nem vagyok az.

Itt van ez a legújabb Relief sorozat. Új jelenség Vinczeffy művészetében: a faktúra, a felületalakítás plasztikus, tapintható megjelenítése. Homokot, márványport, sőt: egyik munkán különféle zuzmókat, mohaféleségeket is felvisz a vászonra. A Metamorfózis darabjain már láttuk a példáit annak, hogy nem elégszik meg az ecset-adta lehetőségekkel. Akkor deszkadarabo­kat, törmelékeket épített be a képbe. Most: megvibráltatja-hullámoztatja-rez- díti a képfelületet a vaskos, súlyos alapozó masszával. Ebben a kézzel is tapintható, formálható anyagban komponál, teremti meg a mindig vissza­fogott, erősen leredukált, többnyire geometrizált szerkezetet. Négyzet, há­romszög, kör, ovális, mindig kissé megrezegtetett, nem mereven lezárt szélekkel. S ezt az egyszerű „rendező formát" aztán vibráns vonaljátékokkal, vonalimprovizációkkal dallamosítja, s sajátos, már-már költői, magán átrezdített színhatásokkal életesíti, mélyíti el, árnyalja… Gyönyörűek itt a színek. Mindig, minden képen egyetlen színnek a csodálatos gazdagságát mutatja fel. Ugyanaz több fénnyel felhangosítva, másutt lehalkítva, vissza­fogva, elkomorítva… Leggyakoribbak a szürkék - és micsoda gazdagságú, mennyire más és más lehet ez a szürke. Vihető a zöld fele, a kék fele, a vörös, a bordó fele, és a fekete fele is -, okkerek, lilák, barnák, az umbra különböző árnyalatai…

A Jakobovits Miklóssal való megismerkedésem is sokban befolyásolt engem a színek felfogásában. Addig kinyaltam a színeket. Lehetett érezni, hogy vaskosan festek. Mikinél láttam ezeket a megszenvedet- tebb, átéltebb színeket. S ugyancsak ő döbbentett rá a strukturált- fakturált játék lehetőségeire is. Egy formát feltesz, azt vastagon relieffel kihozta, s azon belül megdolgozta… Engem ez úgy izgatott. Mondtam is: kívánom én is… De én egész másképp élek a technika adta lehető­séggel. Jakobovitsnál csend van. Ő egy formán belül dolgozik. Én meg a gesztusokat is beviszem… Elkezdem festeni. Először felviszem a masszát, s akkor a masszát utána karcolom, fröcskölöm, látszanak ezek a fröccsentések, s ahogy jön, ahogy jön, úgy erősödnek ezek a vonalak, jönnek ki. S azelőtt még folynak szét. Itt egész hadszíntér van, mikor én dolgozom. Lespriccolva padló, minden. Elengedem magamat…

De a spriccolás nem hozza ki azokat a finomságokat. Itt a fény-árnyék­nak is szerepe van…

A Jakobovits visszafogott csendjét, azt én annyira nem kívánom. Én inkább ezt kívánom, minden rezgés legyen, mozgás legyen, vonaglás a vonalakban… A rajzba grafika is vegyül… Munkábavételkor cement az első, a második aracet, a ragasztó, s utána szórom homokkal vagy márványporral. A márványpor az csillog, a homok már matt. Tehát arra is gondolok, itt van egy egészen más forma, a formán belül egy egészen más csillogás… Én egyszer ezt megcsinálom nyersen ezzel a masszával. S 24 órát szárad, miután bekarcolok. S másnap akkor nekiállok, adok egy színt, amit aztán ronggyal s oldószerekkel feloldok. Tehát én bekenhetem az egészet egy barnával, egy vörössel, s akkor dolgozom rajta. Súrolom, vakarom, smirglizek. S itt a fényes felületnél pedig rámegyek az olajjal, s letörlöm, s ami megmarad, az marad meg…

Ebben a strukturált felületben van egy jóadag ösztönösség, s legalább ugyanannyi tudatosság…

Ezeket tudat alatt csinálom, a kezemet elengedem, s ennyi… A kompozíciónak a megszerkesztése az tudatos. A háttérben való játékok, azok is tudatosak, de a vonalaknak ez a játéka, az mind ösztönből jön… Ezt nem lehet kikalkulálnom, hogy ez a vonal mellé még egy ilyen jöjjön. Hanem…

Van úgy, hogy egy képen kétfajta struktúra van. Lehet az csendesebb, vízszintes fele tendáló, rezdülő, amelyik leszorítottabb, degradáltabb, s pontosan az egyik degradáltságával alájátssza a másik résznek a mozgal­masságát, dalolását, s így ölt testet egy nagyon szép zeneiség… Zeneiség, játék… Máskor a csend méltósága, nyugalma… A különböző részek egymás­sal való dialógusa… Csupa-csupa alkotó játék.

Egyszerre alakítom ki az egész felületet… Például itt ez az úgyne­vezett barna, ez a földfesték, s mikor átmegyek ide, itt a homokos részen beszívja, mint az itatós, s itt van egy spekulálás, több aracetet teszek bele ebbe a részbe, s amikor ez megszáradt, még lekenem aracettel, s akkor ez nem szív többet. Ez megmarad színesnek, ez pedig beszívja. S abból jön ez a játék. Ezt a színt egy kicsi okkersárgával összekeverem, s akkor ezt kidörzsölöm, ledörzsölöm, s jövök rá lazúrokkal. Vékony lazúrokkal még rájátszom. Itt van ez például… Amszterdamban láttam a Rembrandt képeket eredetiben, s volt időm megnézegetni. Olyan barnás zöldeket festett Rembrandt, a sárgák úgy élnek, mintha egy arany fém lenne, s akkor ezt próbáltam, ebben a modernségben azt a vüágot, hangulatot teremtsem meg. Rembrandti barnákat, sárgás-zöldeket…

Az egyik képet sarkára állítva mutatja Vinczeffy, így lesz annak kompozíciós elve a vízszintesek ismétlődése, függőleges irányban építkező vízszinteseké, s akkor azokra ráfeleselnek a bekarcolásos, körkörös játékok, s akkor egy teljesen más természetű fröccsenés.

Ez véletlen. Itt már véletlenek vannak.

De az nem véletlen, hogy meghagyta. Jellegzetes: a szín révén megbon­tott csend övezi a történéses belső részeket. Számtalan variáns lehetséges. Az improvizált motívumoknak is van egy szép játékuk, s a kontraszthatásuk kiegészül a sötét-világos, visszafogott-fényes, vagy a halk és a hangos, a majdnem csend-halkságú, s abban a hangos lehetőségeivel..

Igen… Tehát a rivaldából bemegyek a csendbe… Van egy ilyen… Variálok a technikával. Jobban megkarcolom, jobban kiseprem azt a masszát. Itt meghagytam a nagy egységében, de ugyanakkor jobban megjátszom azt is. S akkor oldalt a kicsorrant részek, amik megint meggazdagít} ák…

S legtöbbször a széleken megmarad, mintegy lezár a vászonnak a csendje.

Igen. A csend. Úgy érzem, hogy kívülről jövök befele. Vagy pedig belülről kifele. S akkor minden szép lesz.

Ha Vinczeffynél a kompozíció racionalitásáról lehet beszélni, az akkor inkább foltracionalitás, amit mindig felold a vonal, az improvizált vonal. A foltokban van racionalitás, de a vonalak, azok mindig improvizáltak.

Hát egy bizonyos fajta irányítást adok a vonalaknak is, de vannak olyan helyek, ahol elengedem magamat, az ösztön is bedolgozik sokszor. Nem érdekel, hogy hol megy, azt én nem kell kikalkuláljam, hogy ez pont olyan. Mert tudom nagyjából van ez a foltom, s azon belül kell én dolgozzak, s akkor játszadozhatom. Nálam a vonal csak egy olyan segítő, hangulatteremtő eszköz. Én a vonalnak nem adok olyan nagy jelentő­séget, csak annyira, hogy irányítgatom. Hogy erre dőljön vagy arra dőljön. De hogy hogy keresztezi egyik a másikat, annak nem adok én nagy jelentőséget. Azt én érzem, hogy több vonalat kell bekarcolnom vagy kevesebbet… Sokszor a vonal lehet tétovázó, ilyen, olyan… Itt maga a technika is kéri a gyorsaságot. A gyorsaság is kell a vonalnál, hanem beszárad, akkor már nem tudom csinálni. A kötési idő előtt én ezeket mind meg kell, hogy csináljam. Mert az aracetnél ugye van ez a száradási idő… Ha beszáradt, akkor már ezeket a dolgokat én nem tudom megcsinálni. Ezért is az a lendület…

Foglalkoztat az elszakadás is… De hogy lesz abból kép? Két masszív forma mintha menne el egymástól… S a hit kérdése… Az igazi hívő embernek a lelkülete. A misztikum… Nagyon nehéz ezt szóban elma­gyarázni.

Lehet a „téma" a kis és a nagy formának az egymásmellettisége… Sokszor ugyanaz a forma szinte az unalomig ismétlődik, csak hogy igazolja, több a kép, mint a forma…

Mint Morandinál. Ugyanazt a motívumot, az üveget s a kockát vagy mit tudom én, mit, milliószor, de szebbnél szebben festi meg…

EGY ÚJ LEHETŐSÉG: A PAPÍR

Ragasztom, préselem… Présen viszem keresztül. Az a prés, amelyi­ken rézkarcokat préselnek. A vizes, festéklében áztatott papírt áteresz­tem. Ahol megszorítom, ott kivilágosodik, ahol nem, ottsötétebb. Gyűri a papírokat, gyűrésvonalak jönnek létre…

A préseléssel kialakított papír rákerül egy másikra.

Itt ezen három van… Mindenik külön megy, a darabokat összesze­dem, összerakosgatom. A papírt bekenem, s akkor a présen áthajtom. Itt például megszorítottam a hengert, kivilágosodik, itt lazítom, akkor befolyik. Ha nagyon megszorítom, így bepréseli, egymásra tűri a papírokat, megroncsolja, s gyönyörű szép… Ez is külön van, s ez is. Itt belerajzoltam… Rasztellel belejátszom. Itt is belerajzolok. Untam ezt a nagy feketeséget, s akkor egy kicsi játékot vittem bele.

A nagy képek komorak, drámaiak, ezekből a papírokból visszafogott líraiság árad. Mindeniken más a rezgés, más hullámhosszuk van, más hullámhosszon rezdülnek. Es plusz hatás forrása lehet a művészi ötlet, leleményesség. Több olyan darab, csend-kompozíció van, hogy a papírt rápréseli, ráfogatja a spárgákra, melyekkel az így kapott képet rárögzíti a rámára. Nincs hátlap, a spárga köti rá a belső szabálytalan, préselt lapot a keretre… Vagy meglát egy darab deszkát, ráteszi, s egy újabb anyag szépségét, lelkületét vonja be a művészi hatás eszköztárába…

A MŰVEK SORSA

Vinczeffy műhelye tele felhalmozott képekkel. Valami mozgás is van feléje, néha jelenik meg vevő is. Főleg a szárazvirág-csendéleteit vásárolták meg. Németországi kiállításain nemcsak a lapokban megjelent kritikák, de az egyéni visszajelzések, reakciók, vásárlások is meggyőzték arról, hogy nem él hiába.

Nekem ez volt az első lehetőségem, amikor magamat oda tudtam állítani, na, hadd lássuk, ki is vagy te odakint. Mert itt, ugye, jönnek, ismernek, dicsérnek, lapogatják az ember hátát. Na de ott, ahol engemet senki sem ismert, egy teljesen más népnek a környezetében a munkáim sikert arattak, nekem ez volt a legnagyobb elégtétel. Amíg raktuk fel a képeket, azalatt is jöttek oda, s mondták, hogy tetszik. Én attól féltem, felsülök ott, s ki tudja, hogy fogják fogadni. De két-három nap után megindult a visszajelzés…

Es mégis… Magyarországi kiállításaitól várt a legtöbbet… Ugye, a nemzeti kultúra, az abba való beinkadrálódás vágya…

Voltak kedves emberek, sikerek is, de soha a sajtóból kritikát, amire vágytam, hogy kimegyek az anyaországba, s akkor mit fognak mondani, senki sem írt. A kiállításaim, azok úgy zajlottak le, hogy megnyitottuk a barátokkal, örvendeztünk a dolgoknak, de azután semmi. Pedig sok helyen voltam, nem is akármilyen városokban: Szeged, Pécs, Nyíregy­háza, Veszprém, Miskolc, Sárospatak… Én sem tudom, mi lehet az oka. Lehet azért, hogy nem szerveztem meg a reklámot magam körül? Úgy látszik, ehhez az kell. A hirdetés, hogy megnyílik ez, az megvolt. De hogy megjelenjék valami bírálat? Legalább ledorongoltak volna. Tud­jam, hogy ott nincs mit keresnem, vagy hova tegyem magamat. De ez nemcsak velem történt meg, hanem sok kollégával, vagy nagy mestere­inkkel. Például Nagy Imre is csalódottan jött vissza a pesti kiállításáról. Nem tudom, hogy miért van ez. Én azokkal a munkáimmal, amelyeket Magyarországon alig vettek észre, Németországban nagy sikert arat­tam. Mert az az anyag ment tovább Németországba. Nem tudom mai napig sem, ott mi van. Az igaz, voltak lelkes emberek. Papp Tibor utánajött, s elvitte Nyíregyházára az anyagomat, a sárospatakiak utánajöttek, s azzal maradt az ember. Eladni sem lehetett. Csalódottan tértem onnan vissza. Az, hogy ettünk-ittunk a végén, nagy ölelkezések, az rendben van, mert azzal jár. De utána? Emlékszem, 90-ben megren­dezték az erdélyi magyar képzőművészek kiállítását a várban fent. Hát arra se figyelt senki. Mi erdélyiek felfutottunk, ott rajongtunk egymá­sért, üdvözöltük egymást, de hogy a Magyarországi kritikusok ott lettek volna, művészettörténészek, senki. Nem is írtak róla. Annyira ne éreznék ezt a mi Erdély részünket, hogy nem érdemes ezzel foglalkozni?

És az alkotóműhely eleven. A „papírok" egyrésze még munkában van, de már elkezdődött egy új rajzsorozat…

Szeretem ezeket a kis felületeket megművelni. Ezekben annyi minden van! Itten egészen más világ van, itten megint más világ van… Ezeket megint jobban szeretem… Ez az utolsó három… Ezek az apró felületmegdolgozások… Kőnyomat, litográfia…

Ez a világ most izgalomba hozott, alig várom, hogy dolgozzam..

Na hát ez van!

Kiállítások

Egyéni kiállítások Románia (1972–2016)

1. Zágon Általános iskola 1972 július

2. Kézdivásárhely Múzeum 1973 április

3. Sepsiszentgyörgy Múzeum 1973 július

4. Kolozsvár Korunk Galéria 1978 április

5. Kézdivásárhely Múzeum 1979 március

6. Craiova Képtár 1983 szeptember

7. Korond Kultúrház 1984 augusztus

8. Brassó Brassói Lapok szerkesztősége 1984 december

9. Sepsiszentgyörgy Képtár 1985 június

10. Székelyudvarhely Kultúrház 1985 október

11. Gyergyó Kultúrház 1985 november

12. Kovászna Képtár 1986 június

13. Marosvásárhely Új Élet Galéria 1986 december

14. Jászváros Kupola Galéria 1988 március

15. Nagyvárad Képtár 1988 július

16. Sepsiszentgyörgy Képtár 1988 június

17. Sepsiszentgyörgy Bútorszalon 1988 június

18. Sepsiszentgyörgy Képtár 1993 március

19. Kovászna Képtár 1993 október

20. Sepsiszentgyörgy Pallas Akadémia Könyvüzlet 1994 november

21. Illyefalva KIDA Központ 1993 március

22. Illyefalva KIDA Központ 1994 június

23. Brassó Reménységháza 1996 január

24. Illyefalva Séra Kúria 1998 augusztus

25. Sepsiszentgyörgy Művelődési Központ 1999 február

26. Sepsiszentgyörgy Képtár 1999 december

27. Illyefalva Séra Kúria 2000 november

28. Esztelnek Fashion Design Company 2002 október

29. Bukarest Magyar Kultúra Háza 2003 november

30. Sepsiszentgyörgy Háromszék szerkesztőség 2006 január

31. Sepsiszentgyörgy Magyar Köztársaság Kulturális. Koord. Közp. 2006 november

32. Sepsiszentgyörgy Háromszék szerkesztőség 2007 március

33. Sepsiszentgyörgy Gyárfás Jenő Képtár 2009 február

34. Sepsiszentgyörgy Gyárfás Jenő Képtár 2011 március

35. Csíkszereda Pál Aukciósház és Galéria 2012 febuár

36. Kolozsvár Minerva Galéria 2012 május

37. Sepsiszentgyörgy Székely Nemzeti Múzeum, Vinczeffy László 70. c. kiállítás, 2016. szeptember – október

Állandó egyéni kiállítások Atyhában a Kakasülő Galériában

2015-2022 Sötét harmónia

Külföldi egyéni kiállítások (1990–2018)

1. Kiskunhalas Kulturális Központ 1990 október

2. Szeged Móra Ferenc Múzeum Képtára 1990 november

3. Veszprém Laczkó Dezső Múzeum 1991 június

4. Pécs Ifjúsági Központ 1992

5. Veresegyház Váci Mihály Kultúrház 1992 szeptember

6. Nyíregyháza Móricz Zsigmond Könyvtár 1993 december

7. Kisvárda Révköz Múzeum 1994

8. Nagykálló Ámos Imre Képtár 1994

9. Nyíregyháza Bessenyei György Főiskola 1994 december

10. Nürnberg Németország BMW Szalon 1995 június

11. Sárospatak Művelődési Központ Képtára 1996 április

12. Miskolc Rónai Központ 1996 május

13. Sajószentpéter Gyermekház 1996 augusztus

14. Putnok Holló László Képtár 1996 szeptember

15. Budapest Rákoshegyi Közösségi Ház 2006 január

16. Budapest Magyar Művészetért Kft 2007 július

17. Szentendre Vajda Lajos Stúdió – Pincegaléria 2009 május

18. Hajdúböszörmény Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep 2009 július

19. Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) Kárpát-háza Galériája, Budapest, Tér-Misztika c. kiállítás, 2014. április 1. – április 27.

20. Pesti Vigadó, Budapest. Fénytörések c. kiállítás, 2018. március – május

Csoportos kiállítások Románia (1965–2012)

1. Marosvásárhely Kultúrpalota 1965 december

2. Sepsiszentgyörgy Múzeum 1970 december

3. Sepsiszentgyörgy Múzeum 1971 december

4. Csíkszereda Múzeum 1973 december

5. Sepsiszentgyörgy Múzeum 1975 március

6. Sepsiszentgyörgy Múzeum 1975 augusztus

7. Kézdivásárhely Múzeum 1975 október

8. Kovászna Kultúrház 1976 július

9. Kovászna Kultúrház 1977 július

10. Sepsiszentgyörgy Múzeum 1977 december

11. Kovászna Kultúrház 1978 július

12. Marosvásárhely Kultúrpalota 1978 szeptember

13. Craiova Múzeum 1980 június

14. Kovászna Kultúrház 1980 július

15. Bukarest Dales Terem 1980 augusztus

16. Kovászna Kultúrház 1981 július

17. Bukarest Művészeti Múzeum 1982 október

18. Kovászna Kultúrház 1984 július

19. Kolozsvár Művészeti Múzeum 1984

20. Sepsiszentgyörgy Képtár 1985 július

21. Kovászna Képtár 1985 november

22. Brassó Brassói Lapok Képtár 1985 december

23. Sepsiszentgyörgy Képtár 1986 április

24. Sepsiszentgyörgy Képtár 1986 június

25. Sepsiszentgyörgy Képtár 1987 március

26. Sepsiszentgyörgy Képtár 1987 április

27. Sepsiszentgyörgy Képtár 1988 február

28. Sepsiszentgyörgy Képtár 1990 április

29. Sepsiszentgyörgy Képtár 1991 július

30. Sepsiszentgyörgy Képtár 1992 július

31. Kovászna Képtár 1992 április

32. Nagyvárad Crişul Múzeum 1992 május

33. Kovászna Képtár 1993 április

34. Sepsiszentgyörgy Képtár 1993 április

35. Kézdivásárhely Múzeum 1993 július

36. Kézdivásárhely Múzeum 1994 március

37. Sepsiszentgyörgy Képtár 1994 április

38. Kovászna Képtár 1994 április

39. Sepsiszentgyörgy Képtár 1994 július

40. Kézdivásárhely Múzeum 1994 július

41. Marosvásárhely Kultúrpalota 1994 június

42. Kézdivásárhely Múzeum 1995 március

43. Kovászna Képtár 1995 április

44. Sepsiszentgyörgy Képtár 1995 április

45. Marosvásárhely Kultúrpalota 1995 április

46. Marosvásárhely Kultúrpalota 1995 június

47. Arad Delta Képtár 1995 május

48. Kézdivásárhely Múzeum 1995 augusztus

49. Sepsiszentgyörgy Képtár 1995 november

50. Kézdivásárhely Múzeum 1996 március

51. Kovászna Képtár 1996 április

52. Arad Delta Képtár 1996 május

53. Kézdivásárhely Múzeum 1997 március

54. Kovászna Képtár 1997 április

55. Arad Delta Képtár 1997 május

56. Marosvásárhely Kultúrpalota 1997 október

57. Kézdivásárhely Múzeum 1998 március

58. Kovászna Képtár 1998 április

59. Arad Delta Képtár 1998 május

60. Kézdivásárhely Múzeum 1999 március

61. Kovászna Képtár 1999 április

62. Arad Delta Képtár 1999 december

63. Kézdivásárhely Múzeum 2000 március

64. Kovászna Képtár 2000 április

65. Sepsiszentgyörgy Képtár 2000 április

66. Kovászna Képtár 2001 április

67. Sepsiszentgyörgy Képtár 2001 április

68. Kézdivásárhely Múzeum 2002 március

69. Kovászna Képtár 2002 április

70. Sepsiszentgyörgy Képtár 2002 április

71. Kolozsvár Mátyásház 2002

72. Kolozsvár Képtár 2002

73. Kovászna Képtár 2003 április

74. Sepsiszentgyörgy Lábasház 2003 április

75. Sepsiszentgyörgy Kifli Galéria 2004 április

76. Sepsiszentgyörgy Lábasház 2004 április

77. Felsőbánya RMDSZ Székház 2004 szeptember

78. Kovászna Képtár 2004 április

79. Kovászna Képtár 2005 április

80. Kézdivásárhely Múzeum 2005 március

81. Sepsiszentgyörgy Képtár 2005 április

82. Illyefalva Séra Kúria 2005 május

83. Sepsiszentgyörgy Képtár 2005 december

84. Kézdivásárhely Múzeum 2006 március

85. Kovászna Városi Képtár 2006 április

86. Sepsiszentgyörgy Altus Kortárs Művészeti Klub 2006 május

87. Sepsiszentgyörgy Gyárfás Jenő Képtár 2006 július

88. Sepsiszentgyörgy Gyárfás Jenő Képtár 2006 október

89. Sepsiszentgyörgy Gyárfás Jenő Képtár 2006 december

90. Sepsiszentgyörgy Gyárfás Jenő Képtár 2007 október

91. Kézdivásárhely Múzeum 2008 március

92. Korond Firtos Alapítvány Képtára 2008 augusztus

93. Csíkszereda Múzeum 2008 október

94. Kovászna Városi Képtár 2009 április

95. Kézdivásárhely Céhtörténeti Múzeum 2009 március

96. Sepsiszentgyörgy Gyárfás Jenő Képtár 2009 november

97. Marosvásárhely Bernády-Ház 2009 november

98. Sepsiszentgyörgy Gyárfás Jenő Képtár 2010 március

99. Kovászna Városi Képtár 2010 április

100. Bálványos Grand Hotel 2010 június

101. Sepsiszentgyörgy Gyárfás Jenő Képtár 2010 december

102. Sepsiszentgyörgy Gyárfás Jenő Képtár 2011 július

103. Bálványos Grand Hotel 2011 július

104. Bukarest Căminul Artei 2011 november

105. Iasi 2012 január

106. Kézdivásárhely Incze László Céhtörténeti Múzeum 2012 március

107. Kovászna Városi Képtár 2012 április

108. Atyha Kakasülő Galéria, Atyha, Röpkiállítás 2013. június

Kiállító művészek: Bocskay Vince, Hunyadi László, Kusztos Endre, Kuti Botond, Kuti Dénes, Páll Lajos, Sántha Csaba, Siklódi Zsolt, Vargha Mihály, Vinczeffy László

109. IV. Bálványosi Művésztábor és kiállítás a Grand Hotel Bálványosban. 2013. június 26 Kiállító művészek: Bardócz Lajos, Kádár Tibor, Márton Árpád, Szabó Árpád, Kosztándi Katalin, Kosztándi Jenő, Vajna László, Vetró András, Bartos Jenő, Petrovics István, Balási Csaba, Nagy Lajos

110. Megtartó oszlopaink c. Képtár, Kovászna, Csoma-kiállítássorozat 22. rendezvénye, 2013. augusztus Kiállító művészek: Labbancz Ágnes, Kun Péter, Hervay Katalin, Balázs István, Marcela Rădulescu, Gyulai Nagy Margit, Marosi Jenő, T. Ábrahám Imola, Vetró Bodoni Zsuzsa, Turcza László, Balázs László, Tomos Tünde, Tuzson-Beczeli Péter, Nagy Dalma, Miklós János, Vincze László, Sajgó Ilona, Miholcsa József, Berczik Géza, Mátyássy Gábor, Deák Barna, Petrovits István, Haszmann Réka, Kovács Géza, Konát László, Molnár Krisztina, Miklóssy Mária, Püspöky István, Fass Mária, Deleanu Márta, Torda, Székely Géza, Starmüller Katalin, Starmüller Géza, Stonawsky Tamás, Gonda Zoltán, Orbán István, Vinczeffy László, Bantta Annamária, Köllő Margit, Simó Enikő, Ütő Gusztáv, Csurján Melitta, Bariba Árpád, Olsefszki Jakabos Imola, Szilágyi Imre, Ábrahám Jakab, Gedeon Zoltán, Suba László, Csorján Melitta, Koronkai Róza, Călugăru Anna, Sárosi Csaba, Forró Ágnes, Kovács Gabriella, Muzsnay Ákos.

111. Kakasülő Galéria, Atyha, Csorgó c. kiállítás, 2015. június 25 Kiállító művészek: Aknay János, Albert Levente, Berze Imre, Bocskay Vince, Csáji Attila, Elekes Károly, Farkas Ádám, Fekete György, Ferencz S. Apor, Gyarmathy János, Gyulai Líviusz, Hunyadi László, Hunyadi Mária, Kákonyi Csilla, Kubinyi Anna, Kuti Botond, Kuti Dénes, Kusztos Endre, Léstyán Csaba, Sánta Csaba, Siklódi Zsolt, Somogyi Győző, Stefanovits Péter, Szemadám György, Vargha Mihály, Vinczeffy László és Zsigmond Márton

112. Sors és jelkép. Erdélyi magyar képzőművészet 1920-1990 című kiállítás. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2015. április – augusztus

113. Kakasülő Galéria, Atyha, Kereszt c. kiállítás, 2016. július 2-július 31. Kiállító művészek: Bocskay Vince, Kuti Dénes, Sánta Csaba, Siklódi Zsolt, Vargha Mihály és Vinczeffy László - illetve egy-egy meghívottjuk - Daczó Enikő, Daradics Árpád, Fazakas Tibor, Kántor József, Máthé Edit és Szepessy Béla.

114. Októberi emlékezés – A Magyar Művészeti Akadémia 1956-ra emlékező kiállítása. Pesti Vigadó, Budapest, 2016. október – 2017. január

115. Bánffy-palota, Kolozsvár, Barabás Miklós Céh csoportos kiállítása, 2017. január – február Kiállító művészek: Kosztándi Katalin, Kosztándi Jenő, Petrovits István, Miklóssy Mária, Deák Barna, Daczó Enikő, Simó Enikő, Éltes Barna, Szabó Szente Ákos, Hervay Katalin, Baász Szigeti Pálma, Baász Orsolya, Köllő Margit, Vargha Mihály, Ütő Gusztáv, Vetró András, Vinczeffy László, Madaras Péter, Hosszú Zoltán, Nicu Bard, Sípos Gaudi Tünde, Dobolyi Tamás, Dobolyi Szekeres Bernadett, Péter Alpár, Albert Levente.

116. Incze László Céhtörténeti Múzeum, Kézdivásárhely, 2017. március - április Kiállító művészek: Albert Levente, Balázs István, B. Hajdú Enikő, Éltes Barna, Haszmann Júlia Réka, Hervai Katalin, Koszta Ervin, Kovács Géza, Köllő Margit, Miklóssy Mária, Petrovits István, Péter Eszter, Simó Enikő, Ütő Gusztáv, Vargha Mihály és Vinczeffy László, Deák M. Ria és Deák Barna, Albert Sándor, Ábrahám Imola, Ábrahám Jakab, Bartha Árpád, Bartha Bíborka, Csutak Levente, Gyulai Nagy Margit, Jakabos- Olsefszky Imola, Mattis-Teutsch Waldemar, Sipos-Gaudi Tünde, Tomos Tünde és Vetró-Bodoni Sebestyén András, Csillag Mónika, Kosztándi B. Katalin, ifj. Kosztándi Katalin, Kosztándi Jenő, Máthé László, Sárosi Csaba, Sárosi Mátyás, Szász Edit, Vajna László, Vetró András, Vetró-Bodoni Zsuzsa, Bartos Jenő Jászvásárról, Ilés-Muszka Rudol, Válean Tünde.

117. Csoportos tárlat a hatvanéves a szovátai Domokos Kázmér Szakközépiskola ünnepsége alkalmából, 2017. május Kiállító művészek: Siklódi Zsolt, Kusztos Endre, Bocskay Vince, Kuti Dénes, Vinczeffy László, Sánta Csaba, Kuti Botond, Fülöp Mária, Szőcs Máté Tímea, Szőcs János, Németh Attila.

118. Kakasülő Galéria, Atyha, Élet/Tér c. kiállítás, 2017. Június Kiállító művészek: Bartos Jenő, Berze Imre, Bocskay Vince, Csáki Apor, Éltes Barna, Jakabos Olsefszky Imola, Kolozsi Tibor, Kuti Botond, Kuti Dénes, Sánta Csaba, Siklódi Zsolt, Vargha Mihály, Vinczeffy László, Zsombori Béla

119. Csűrszínház, Mikháza, 2017. június Kiállító művészek: Szőcs János, Sánta Csaba, Fülöp Mária-Magdolna, Szőcs Máté Tímea, Németh Attila, Bocskay Vince, Kuti Dénes, Kuti Botond, Vinczeffy László, Kusztos Endre, Siklódi Zsolt.

120. Bernády Ház, Marosvásárhely, 2018. január Kiállító művészek: Csóka Szilárd Zsolt, Kang Heejoon és Ko Seunghyun, Olivier Huet és Margrit Neuendorf, Berze Imre, Vinczeffy László, Gergely Zoltán, Éltes Barna, Aurel Bulacu, Szepessy Béla.

121. Lábas Ház, Sepsiszentgyörgy. Barabás Miklós Céh háromszéki és barcasági tagjainak Ars Poetica c. kiállítása, 2018. március Kiállító művészek: Ábrahám Imola, Ábrahám Jakab, Baász-Szigeti Pálma, Nicu Barb, Csutak Levente, Daczó Enikő, Deák Barna, Deák Má Ria, Éltes Barna, Hervai Katalin, Hosszú Zoltán, Jakabos- Olsefszky Imola, Karda Zenkő, Kosztándi B. Katalin, Kovács Géza, Köllő Margit, Madaras Péter, Miklóssy Mária, Petrovits István, Péter Alpár, Péter Eszter, Sárosi Csaba, Simó Enikő, Sipos-Gaudi Tünde, Szente- Szabó Ákos, Tomos Tünde, V. Bodoni Zsuzsa, Vajna László, Vargha Mihály, Vetró András, Vinczeffy László.

122. Kakasülő Galéria, Atyha. Vonzások c. kiállítás, 2018. június Kiállító művészek: Berze Imre, Bocskay Vince, Kuti Botond, Kuti Dénes, Sánta Csaba, Vargha Mihály és Vinczeffy László, Péter Eszter, Gergely Zoltán, Szabó Annamária, Lakatos László, Căbuz Andrea, Szabó Réka és Jakobovits Márta.

123. Erdélyi Művészeti Központ, Sepsiszentgyörgy, 2018. szeptember – október Kiállító művészek a Művészek Atyhai Társaságának tagjai: Berze Imre, Bocskay Vince, Kuti Botond, Kuti Dénes, Sánta Csaba, Siklódi Zsolt, Vargha Mihály és Vinczeffy László

124. Bernády Ház, Marosvásárhely, 2018. október – november Kiállító művészek a Művészek Atyhai Társaságának tagjai: Berze Imre, Bocskay Vince, Kuti Botond, Kuti Dénes, Sánta Csaba, Siklódi Zsolt, Vargha Mihály és Vinczeffy László.

125. Ars Sacra fesztivál, Csíksomlyó. A végtelen vonzásában című kiállítás, 2018. szeptember Kiállító művészek: Bocskay Vince, Éltes Barna, Sárpátki Zoltán, Albert Levente, Gergely Zoltán, Hervai Katalin, Köllő Margit, Léstyán Csaba, Kuti Dénes, Márton Árpád, Vargha Mihály, Vinczeffy László és Xantus Géza.

126. Incze László Céhtörténeti Múzeum, Kézdivásárhely, 2019. március Kiállító művészek: Albert Levente, Ábrahám Imola, Ábrahám Jakab, Balázs István, Barth Nicu, Bartha Árpád, Bartha Bíborka, Bodó Dávid, B. Hajdú Enikő, Csillag Mónika, Csutak Levente, Deák Barna, Deák Mária, Haszmann Juha Réka, Hervai Katalin, Hosszú Zoltán, Ilés-Muszka Rudolf, Jakabos Olsefszky Imola, Koszta Ervin, Köllő Margit, Máthé László, Miklóssy Mária, Péter Eszter, Petrovits István, Rosinecz László, Sárosi Mátyás Zsolt, Sárosi Csaba, Simó Enikő, Szász Edit, Vajna László K., Vargha Mihály, Vetró András, Vetró B. S. András és Vinczeffy László.

127. Kusztos Endre Emlékház és Képzőművészeti Galéria, Szováta. 6 atyhai képzőművészeti tárlat alkotásai, Arány c. kiállítás, 2019. augusztus – szeptember Kiállító művészek: Kerekes Boglárka népdalénekes. Kiállító művészek: Ábrahám Jakab, Barabás Éva, Berze Imre, Bocskay Vince, Deák Barna, Deák M. Ria, Kiss Levente, Köllő Margit, Kuti Botond, Kuti Dénes, Márton Árpád, Sánta Csaba, Varga Mihály, Vinczeffy László

128. Arány c. kiállítás, Balassi Intézet Bukarest, 2019. november - december Kiállító művészek a Művészek Atyhai Társasága: Berze Imre, Bocskay Vince, Kuti Botond, Kuti Dénes, Sánta Csaba, Vargha Mihály, Vinczeffy László.

129. Erdélyi Művészeti Központ, Sepsiszentgyörgy. Transzmisszió című kiállítás, 2019. október – november Kiállító művészek: Aknay János, Baksai József, Berze Imre, Barabás Márton, Bocskay Vince, Bukta Imre, Cábuz Andrea, Elekes Károly, Éltes Barna, Farkas Ádám, Ferencz S. Apor, Földi Péter, Gaál József, Gergely Zoltán, Gyulai Líviusz, Haris László, Horváth Levente, Ingo Glass, Jakab Gidó Szende, Jakobovits Márta, Jovián György, Kárpáti Tamás, Kocsis Rudolf, Kolozsi Tibor, Kovács Péter, Kuti Botond, Kuti Dénes, Lajta Gábor, Léstyán Csaba, Lovas Ilona, M. Novák András, Madaras Péter, Mattis-Teutsch Waldemar, Orosz István, Péter Alpár, Pruttkay Péter, Sánta Csaba, Sipos Gaudi Tünde, Stefanovits Péter, Szabó Anna Mária, Szabó Tamás, Szemadám György, Szőcs Miklós, Szurcsik József, Ujvárossy László, Ütő Gusztáv, Vargha Mihály, Véssey Gábor, Vinczeffy László.

Külföldi csoportos kiállítások (1971-2021)

1. Szabadka Jugoszlávia Galerija Gradskog Muzeja 1971 május

2. Budapest Történelmi Múzeum 1990

3. Budapest Vármegye Galéria 1993 szeptember

4. Budapest Vármegye Galéria 1993 szeptember

5. Székesfehérvár Kulturális Központ 1994 április

6. Makó József Attila Múzeum 1994 augusztus

7. Salgótarján Balassi Bálint Könyvtár 1994 november

8. Munkács Ukrajna Munkacevo Gallery 1994

9. Stocholm Svédország International Gallery 1994

10. Makó József Attila Múzeum 1995 augusztus

11. Stocholm Svédország International Gallery 1995

12. Toronto Kanada Del Bello Gallery 1995 december

13. Balatonfüred Képtár 1996 július

14. Kaposvár Vasary Képtár 1996 július

15. Székesfehérvár Pelikán Képtár 1996 augusztus

16. Budapest Vasarelli Múzeum 1996 október

17. Budapest Műcsarnok 1998 március

18. Székesfehérvár Pelikán Képtár 1989 április

19. Dunaszerdahely Szlovákia Kortárs Magyar Képtár 1998

20. Dunaszerdahely Szlovákia Kortárs Magyar Képtár 1999 július

21. Budapest Vármegye Galéria 2000 január

22. Budapest Nagyházi Galéria 2000 május

23. Budapest Olof Palme Ház 2000 augusztus

24. Kecskemét Nemzetközi Kerámia Stúdió 2001 március

25. Dunaszerdahely, Szlovákia Kortárs Magyar Képtár 2001 augusztus

26. Budapest Ernst Múzeum 2002 július

27. Veszprém Várgaléria 2003 május

28. Dunaszerdahely Szlovákia Kortárs Magyar Képtár 2005 november

29. Dunaszerdahely Szlovákia Kortárs Magyar Galéria 2006 május

30. Hajdúböszörmény Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep 2007 július

31. Budapest Hadik Galéria 2007 október

32. Kecskemét Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ 2008 február

33. Hajdúböszörmény Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep 2008 július

34. Turku Finnország Képtár 2008 augusztus

35. Hajdúböszörmény Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep 2009 július

36. Budapest Magyar Alkotóművészek Háza 2010 január

37. Budapest Kogart 2011 március

38. Pozsony Művészetek Háza 2011 június

39. Dunaszerdahely, Szlovákia Kortárs Magyar Galéria, Vermess-villa 2011 május-június37. Sepsiszentgyörgy Székely Nemzeti Múzeum, Vinczeffy László 70. c. kiállítás, 2016. szeptember – október

40. Modern Művészetek Galériája (Új-delhi): Az organikustól a fényművészetig c. kiállítás, 2013. 40 kortárs magyar alkotó, Csáji Attila kurátor

Kiállító művészek többek között: Mattis-Teutsch Waldemár, Bortnyik Éva, Tubák Csaba, Makovecz Imre, Kő Pál, Farkas Ádám. Delhi utáni állomások: Mumbai, Bengaluru

41. A Nagy Háború 1914-2014: Emlékező kiállítás, Pesti Vigadó, Budapest, 2014. december – 2015.

Kiállító művészek:

Aknay János (festőművész) (1949-), Balla András (fotográfus) (1945-), Barabás Márton (festőművész) (1952-), Bartusz György (szobrászművész) (1933-),Benkő Imre (fotográfus) (1943-), Bocskay Vince (szobrászművész) (1949-), Csáji Attila (festőművész) (1939-), Deim Pál (festőművész) (1932-2016), Elekes Károly (festő-, grafikus-, szobrászművész) (1951-), Filep Sándor (festő, grafikus, zenész) (1954-) Földi Péter (festőművész) (1949-), Gulyás János (filmrendező, operatőr) (1946-) Gyulai Líviusz (grafikusművész) (1937-), Hager Ritta (textil-képzőművész) (1931-) Haris László (fotóművész) (1943-), Hauser Beáta (kárpitművész) (1956-) Jakobovits Márta (keramikus művész) (1944-), Jakobovits Miklós (festőművész) (1936-2012), Jovián György (festőművész) (1951-), Kárpáti Tamás (festőművész) (1949-), Katona Szabó Erzsébet (textilművész) (1952-), Kelecsényi Csilla (képzőművész) (1953-), Kókay Krisztina (textilművész) (1943-), Kovács Péter (festőművész) (1943-2019), Kő Pál (szobrászművész) (1941-2020), Kusztos Endre (grafikus, festőművész) (1925-2015), Kuti Dénes (festőművész) (1952-), M. Novák András (festőművész) (1944-), Olasz Ferenc (fotográfus, filmrendező) (1943-)

Orosz István (grafikus,filmrendező) (1951-), Prutkay Péter (képzőművész) (1947-) Sára Sándor (operatőr, filmrendező) (1933-2019), Scherer József (formatervező művész) (1947-2020), Schrammel Imre (keramikusművész) (1933-), Somogyi Győző (festőművész, grafikus) (1942-), Stefanovits Péter (képzőművész) (1947-)

Szabó Tamás (szobrász, festőművész) (1952-), Szemadám György (festőművész,író) (1947-), Szőcs Miklós Tui (szobrászművész) (1953-), Szunyoghy András (festő- és grafikusművész) (1946-), Szurcsik József (grafikusművész) (1959-), Vargha Mihály (szobrászművész) (1961-) Véssey Gábor (festőművész) (1948-), Vinczeffy László (festőművész) (1946-)

42. Boldogasszony c. kiállítás, Várkert Bazár Déli Palota, Budapest, 2015. május 31. Több éven keresztül több helyen is megnyílt ez a kiállítás. Többek között az alábbi helyszíneken:

2015. novemberében nyílt meg Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban.

2015 decemberében Udvarhelyen nyílt meg a Márton Áron Ifjúsági Házban.

2017 márciusában Zentára érkezett a kiállítás.

Kiállító művészek:

Aknay János, B. Raunio Mária, Balázs József, Balogh Edit, Boldi, Cseh Tamás, Döbesch Máté, Erfán Ferenc, Filep Sándor, Gyulai Líviusz, Hager Rítta, Haris László, Incze Mózes, Jajesnica Róbert, Jakobovits Miklós, Jankovics Marcell, Jánváry Zoltán, Jelenczki István, Józsa Judit, Kákonyi Csilla, Kárpáti Tamás, Katona Szabó Erzsébet, Keresztes Dóra, Koczor Attila, Kopriva Attila, Kő Pál, Kubinyi Anna, Kunkovács László, Kusztos Endre, Kuti Dénes, Magyar László, Makovecz Imre, Melocco Midós, Méry Gábor, Mezei Erzsébet, Molnár János, Móser Zoltán, Nagy János, Nemes István, Olasz Ferenc, Orosz István, Páll Lajos, Párkányi Raab Péter, Péreli Zsuzsa, Petrás Mária, Sipos László, Somogyi Győző, Stefanovits Péter, Szabó Ákos, Szemadám György, Tóth-Kovács József, Vargha Mihály és Vinczeffy László alkotásait

43. Várnegyed Galéria, Budapest, KÉP-TÁR című kiállítás, 2019. Június - július

Kiállító művészek:

Albert László, Bene József, Biró Gábor, Bodosi Dániel, Czírják Lujza, Fülöp Antal Andor, Gottlieb Rózsa, Incze Ferenc, Incze János Dés, Kádár Tibor, Kiss László, Leiter Artúr, Leprich Ilona, Madarassy György, Márton Árpád, Mohi Sándor, Mózes Finta Edit, Nagy Albert, Páll Lajos, Pallós Sch. Jutta, T. Szűcs Ilona, Varga Weitner Júlia és Vinczeffy László

44. Szent István Bazilika, Budapest, Szent István öröksége c. kiállítás, 2021. szeptember – szeptember

45. Szent István Király Múzeum, Csók István Képtár, Székesfehérvár, Összetartozunk c. kiállítás, 2021. május – augusztus

46. Törökország, MMA, Kína

Szimpozionok

2001: Erdélyi Alkotóművészek Szimpóziuma, Kecskemét

2013: 50. Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep, Hajdúböszörmény

2013: IV. Bálványosi Művésztábor és kiállítás a Grand Hotel Bálványosban