Zsigmond Dezső

Zsigmond Dezső filmrendező három évtizedet meghaladó pályája a számok tükrében is impozáns: száznál több filmcím, többségében televíziós riport és dokumentumfilm, de készített hét játékfilmet és egy tévéjátékot is. A BBS (Balázs Béla Stúdió), majd a MIT (Mozgókép Innovációs Társulás) égisze alatt indult. Formavilágára az 1960–70-es évek dokumentumfilmezésének meghatározó alkotásai gyakorolták a legszembetűnőbb hatást, melyek eszköztárából elsősorban a filmszociológia és a groteszk eszközeit adaptálta.[1]

Tematikailag a Kádár-kor végének demokráciadeficitje a kezdet, majd a III. Köztársaság eszmei alapjának tekintett 1956-os forradalom eseményei és azok hatása foglalkoztatták Zsigmond Dezsőt. Emellett szülőföldjéről indulva földrajzilag egyre táguló körökben portrék, riportok és követő dokumentumfilmek révén mutatta be a vidéki és a határon túli, magyarok lakta tájegységek személyes arcát. Játékfilmjeiben újraértelmezte a tapasztaltakat, formai-tartalmi kísérletképpen pedig azt is kipróbálta, hogyan hat egymásra egyfelől dokumentumfilmjei szereplőinek, másfelől a csángó népballadáknak és a műfajfilmeknek (thriller, krimi) a világa. Zsigmond oeuvre-jének legjellemzőbb alkotásait vizsgáljuk e tanulmányban a recepció tükrében.[2]

Újságíróként indult, s már a főiskolán rádiózott, televíziós adást készített barátjával, kollégiumi szobatársával, Erdélyi Jánossal.[3] Az „újságíró gyerekekre"[4] a filmes szerencse akkor mosolygott rá, amikor a B. Révész László vezette KISZ Kísérleti Filmstúdió, majd a BBS köreiben lehetőségük nyílt filmeket készíteni. Első nagyobb lélegzetű munkájuk biztos aktualitásérzéket dicsér: a MIT[5]-nél készült Jelölöm magam (1985) annak esettanulmánya, hogy plurális politikai elemeket hatalmi szóval lehetetlenség egy hosszú demokratikus deficit után a közéletbe beültetni.[6]

Ez zárkózott ügy (1986) című filmjük ugyancsak a valós demokratikus lehetőségeket vizsgálja a közéleti lózungok mögött, s az alkotás sorsa is kirajzolja ezt a kettősséget. A rendezők úgy emlékeznek, hogy filmjüket betiltották, az egykorú dokumentumok[7] ugyanakkor azt valószínűsítik, hogy az 1980-as évek közepétől betiltásról nem, a nyilvános vetítés megakadályozásáról annál inkább volt szó.

1983 elején annak a hírnek eredtek nyomába, hogy Gyöngyöshalásziban, Zsigmond Dezső édesapjának falujában leváltották Lévai László tanácselnököt. Az emberek túlnyomó többsége a falut akkor már huszonkét éve vezető Lévai mellé állt. A helyi konfliktusok, az egymásnak ellentmondó állítások, de főként a párt- és állami vezetők ellenállása[8] miatt a forgatás elakadt. Áthidaló megoldásként a filmesek a falutól távol, Jászárokszálláson közös asztalhoz ültették[9] a megszólalást vállalókat. A sokfelé indázó megbeszélésen sem esett szó a kiváltó okról: miért menesztették Lévait. A film a hivatalos hatalmi kommunikációban nyitást hirdető, ám a konkrét helyzetekben nagyon is elzárkózó (ld. filmcím) hatalomtechnikának, a fárasztásnak a lenyomata. Erdélyi és Zsigmond a helyi és megyei pártvezetők reakciójának hiányában patthelyzetbe kerültek. Az elkészült anyagot a filmes szakemberek nem engedték vetíteni, mert egyoldalúnak találták, tulajdonképpen joggal. A politikai hatalom részéről azonban Kőhalmi Ferenc filmfőigazgató[10] minden igyekezete, ügyes diplomáciája dacára sem nyilatkozott senki.[11]

A kézi vezérlés lényege ez a „marionett-jelleg", az utasítások bennfentesek, informálisak maradtak. Mint arra Gelencsér Gábor rámutatott: „Foglalkozni kell tehát a politika művészetre gyakorolt hatásával, csakhogy miben ragadható meg ez a hatás? A filmes intézményrendszert működtető döntésekben? De hát az akkori kultúrpolitikai irányítás egyik jellegzetessége éppen az volt, hogy a valóban lényeges utasításokat nem adták írásba. Hogy zavaros, áttekinthetetlen helyzetet teremtettek, amelyben állandó bizonytalanságban lehetett tartani a művészeket; hogy nem voltak világos határvonalak – ha volt a korszaknak »kultúrvonala«, akkor éppen ez volt az. De hogyan lehet a folyosói beszélgetéseket »kutatni«? Marad a másik lehetőség, a még elérhető szereplők megkérdezése mindarról, amit nem vettek jegyzőkönyvbe. Csakhogy támaszkodhat-e a filmtörténetírás szükségszerűen szubjektív visszaemlékezésekre? Nyilvánvalóan egyik kérdésre sem lehet megnyugtató választ adni – s ez alighanem a magyar filmtörténetírás nehezen megkerülhető módszertani problémája."[12]

Bruszt László szociológus a két film elemzése során[13] felméréssel támasztotta alá a kiszolgáltatottság rögzítését.[14]

Az alkotópáros következő munkája, a Vérrel és kötéllel (1989) a rendszerváltás előtti időszak nyitásának, optimizmusának dokumentumfilmezésre gyakorolt hatását is mutatja. Évtizedek betokozódott fájdalmait már-már a mantrázásig soroló, igazuk kimondását a legfontosabbnak tartó embereket is láthatunk, a fókuszban mégsem a sérelmek, hanem a tisztázás akarása áll. A politikai változásokat követően a film kilép abból az alaphelyzetből, hogy a háttérben meghúzódó, arctalan, monolit hatalom ellenében tett állításokat rögzíti, hiszen lehetővé vált valódi párbeszédhelyzetek megjelenítése. A hatalom – igaz, csak egykori – birtokosa, Dudás István az emberek közé ment, szóba állt velük, sőt hajlandó volt alávetni magát a felelősségét vizsgáló eljárásnak is, noha nem tartotta magát bűnösnek[15]. A 22. Magyar Filmszemlén[16] „a dokumentumfilmek közül a Vérrel és kötéllel (rendezői: Erdélyi János – Zsigmond Dezső) című film kapta a dokumentum kategória díját az 1956-os forradalom és máig ható következményeinek drámai ábrázolásáért." – indokolta a Szőts István vezette zsűri, miért az ő filmjüket díjazta a rendkívül erős mezőnyből.

A rendszerváltást közvetlenül megelőző időszakban felgyorsult a dokumentáló interjúfilmek készítése, hiszen „az emlékezet nyűvik."[17] A forradalom óta addigra közel negyven év telt el, a szemtanúk fogytak, a kevés meglévő dokumentum hitelességét pedig észszerű volt erős forráskritikával – köztük a visszaemlékezésekkel összevetve –vizsgálni. A Vérrel és kötéllel, s folytatása, a Sortűz után[18] (2006, r: Erdélyi János) erőteljes hatása oral history-jellegében keresendő. Az elsőben jól érződik 1989 felszabadító hatása, a Sortűz utánban pedig a szkepszis. A rendszerváltásban csalódott szereplők nem gondolták, hogy eredménytelenül zárul a Dudás-per, hogy „úgyszólván nem fog születni semmiféle ítélet". A per[19] idején azt remélték, kiderül, ki adta ki a tűzparancsot, azonban nem így történt.[20] A két film elévülhetetlen érdeme, hogy pontosan rögzítették keletkezésük idejét is, s így többszörösen elmondható róluk, hogy haszonnal szolgálják a történettudományi forráskutatást.[21]

A mosonmagyaróvári sortűz egyike volt azoknak a tömeggyilkosságoknak, amelyekről valószínűsíthető: teljes biztonsággal nem lehet kideríteni, mi történt. Az események sokkjából eredeztethető tömegpszichózis torzítása mellett ennek fő oka az, hogy a Kádár-rendszer a saját interpretációját csatolta a történtekhez, s annak prezentációját hatalma megszilárdítása érdekében jutalmazta, az attól eltérő elbeszéléseket pedig súlyosan büntette[22]. A több évtizedig tartó kettős beszéd meghatározó, rögzült jelentésváltozásokat eredményezett. Annyi bizonyos, hogy 1956. október 26-án a mosonmagyaróvári laktanya elé vonuló, a Himnuszt és a Szózatot éneklő tömegbe lőttek a katonák, ám mind az egyéni elbeszélések, mind a hivatalosnak tekinthető beszámolók, vagy a periratok számos ponton ellentmondanak egymásnak. A Dudás-per vádirata szerint a sortűznek ötvennél több halálos áldozata volt, ami az egyéb források számadatainak „szükséges minimuma"[23]. A felelősség megállapítására már a rendszerváltás idején történtek kísérletek. A Vérrel és kötéllel az MDF által 1989-ben Kiskunhalason szervezett tényfeltáró gyűlésről tudósít[24], ahol mind Dudás István egykori laktanyaparancsnok, mind a magyaróváriak elmondhatták, mire emlékeznek.

A történész-politológus Schlett István a rendezők részrehajlástól mentes munkamódszerében látta a film legfontosabb erényét. „Ha bíró volnék, ítéletet hozni nem mernék. Nem tudtam eldönteni, ki emlékezett pontosan és ki hézagosan, ki mondott igazat és ki hazudott, magát mentve vagy bosszúért remegve. Erdélyi János és Zsigmond Dezső ebben nem segített. De hát – szerencsére – nem is az ügyész vagy az ügyvéd szerepét vállalták magukra, hanem filmet csináltak. Megrázó filmet a magyaróvári sortűz és a megtorlás – 3 katonatiszt meglincselése majd 7 ember „törvényes" kivégzése – túlélőiről."[25]

Schlettre nagy hatást tett, hogy láthatta a szereplők arcán a több évtizedes önigazolás megkövesült vonásait. A riport-rögzítést hasonló apró részletek változtatják dokumentációból filmmé.[26] A „sine ira et studio" jegyében háttérben maradó rendezők alkotása „az utóbbi évek egyik leghitelesebb és legmegrendítőbb filmje 1956-ról, a résztvevőkről, a túlélőkről, a bennünk élő történelemről, s a rendszer működéséről."[27]

Az eltűnt idő nyomában (1992) a forradalom emberi tragédiái közül eleveníti föl Somogyi Lajosét. A főhadnagy, a kaposvári munkástanács katonai tanácsának egyik vezetője a bukás utáni letartóztatások idején hazament Kecelre. 1957 márciusában bevitték a rendőrségre, Somogyi azonban egy alkalmas pillanatban elszökött. A család kimélyítette a kacsaól alatti gödröt, s oda bújtatták. A rendőrség évekig zaklatta őket. A férfi idegrendszere felőrlődött, felesége tartotta benne a lelket, Somogyi pedig kínjában horgolni, rajzolni kezdett. A kisfia úgy tudta, apja meghalt. Az 1963. április 4-i amnesztia hírére a húsz kilót hízott, járni alig tudó Somogyi Lajos feljött a gödörből. A katonai ügyészségen azt mondták, semmit nem találtak, ami arra utalna, hogy eljárás folyt ellene.

A politika embertelen mechanizmusának hatását a testi megférgesedés részletezéséig elbeszélő történetet a dokumentumfilmben az érintettek szava, arca mondja el. Szomorú megtörtségük az elegáns, nagyvilági irodalmi cím devalválása, hiszen hogyan lehetne visszahozni az eltűnt időt madeleine helyett kacsaszarral: az ólból bizony befolyt a verembe a trágya. Hat éven át, hőségben, fagyban, minden nap.

A történet újrafeldolgozásában, második[28] egészestés játékfilmjükben (Az asszony, 1995) a feleség (Györgyi Anna) alakjára összpontosítottak. A kritika a színészeket[29] dicsérte, míg a filmtől többet várt volna.[30]

Hasonló történt A határon és A rózsa vére (1998) címmel játékfilmesített változata esetében.[31] Csala Károly szerint a film hősei „jobb körülmények közt derék, törvénytisztelő és becsületes embernek maradtak volna meg, egytől egyig", akik azonban gazdasági kényszerből illegális üzelmekbe sodródnak.[32] A magyar-ukrán határvidéken játszódó történet átvitt értelemben is csupa „határeset": szinte minden egyes szereplőjének épp „a bűn és a becsület mezsgyéjén" dől el személyes sorsa. Csala a film gyenge pontját abban látja, hogy „a valóságra való hivatkozás" itt a bulvár (gengszterek, bűnözők) világát jelenti, amit a rendező nem eléggé emel el a fikció felé. Turcsányi Sándor a gonzó-kritika jegyében még élesebben bírálta A rózsa vérét.[33]

Az 1990-es évek közepétől fókuszeltolódást vehetünk észre Zsigmond pályáján: személyekre figyelő filmezési módja fölerősödik. Nem a témától, hanem a személytől indul a filmes utazás. Új színnel, a groteszkkel gazdagodik a paletta, a már szokásos dokumentumfilm-játékfilm metódus e változást is leképezi. A Nem akarják irigyelni a holtakat (1996), ez a Fogarasi Árpádról, a kocsordi atombunker-építőről készült empatikus alkotás dokuportré groteszk felhangokkal. Tizenhárom évvel későbbi játékfilmes párja, A bunkerember (2009), ami komédiának készült, egészében groteszk.

A pályáján ettől kezdve jelen lévő kettősséget, a groteszk bizarrságát és a furcsaságoktól sem mentes tisztaság végpontjait a Bizarr románc (2000) és a Csigavár (2004) egymás mellé állításával érzékeltethetjük. A Bizarr románcban már expozíciójától nyomasztó szembenézni a cél nélkül vegetáló, lehetőségek híján pótcselekvésekbe menekülő falusiak portréival. Stőhr Lóránt írja a történetről: „[Jóska,] a szegény ördög, akinek még a leharcolt falusi nők között sincs esélye feleséget vagy szeretőt szerezni magának – ezért kínjában a szamarat próbálja meghágni –, szerencsétlenségére beleszeret a vegyesbolt csinos, szőke eladónőjébe. […] Ez a nő maga a szépség a romok közt tenyésző vegetációban. […] A környezetéből kitűnő eladónőt a guminőgyártó cég tulajdonosa azzal az ígérettel csábítja el, hogy ő fog az egyik prototípus modelljéül szolgálni. […] Jóska szerelmi története ezzel véget is érhetne, ám – már túl a tempós vágásai ellenére is csigalassan előrehaladó film felén – csodával felérő váratlan fordulat következik: a reményét vesztett bolond a szeretkező pár után leselkedve rábukkan a guminőkészítő-üzemre, amely piros lámpáival, a felfüggesztett bábukat megvilágító, különös, hideg fényeivel, laboratóriumi sterilitásával maga az elvarázsolt kastély."[34] Az elérhetetlen eladólány helyett a guminőt asszonyul vevő Jóska rövid boldogsága elvesztését kétszeres gyilkossággal torolja meg. Stőhr szerint a film „a groteszkből úgy jut el a tragikusig, hogy közben maga mögött hagyja a nézőt"[35], amiből a kritikus azt a következtetést vonja le, hogy burleszkké alakítani a történetet esetleg hatásosabb lett volna, mint tragédiává kerekíteni.

A Csigavár hősnője is társtalan, ugyancsak egy szobában alszik a szüleivel. „Terézkének pontosan az a lényege, ami nem látszik."[36] Zsigmond a 2000-es évek elején talált rá az erdélyi táj, illetve emberek különlegességére.[37]A Csigavár és a Bizarr románc alapmotívumainak egyezése az élethelyzetek megoldásának módjára irányítja a figyelmet, arra, „ami nem látszik". A Csigavár túlzás nélkül lenyűgöző, az egykorú kritika szerint, a díjak tükrében is ez Zsigmond egyik legsikerültebb műve. Kovácsy Tibor szerint „A Csigavár, a Zsigmond Dezső filmcímében megnevezett föld alatti építmény már nem járható, aminthogy nem látni a kijáratot a negyvenesztendősen még mindig szüleivel élő, derűs és vonzó Terézke csendes magány felé sodródó, gyarapodó számú évei mögött sem. De nem ez az együgyű párhuzam az értelme ennek a szépségesen nyugodt, bámészkodó filmnek, hanem a fent megmutatottal gyökeresen ellentétes filmes magatartás. Falusi hétköznapok, mezei munka, megellő tehén, főzés, kocsmai bál, szerenádot adó, reménytelen udvarló, a fürdőkád a kertben, a szeretettel rendezgetett régi játékok, kopottas babák, szívszorítóan olcsó emlékek, semmi kis tárgyak. A napi élet kellékei, szerszámok, állatok között zajlik a forgatás, évszakok múlnak, szaggatottan állnak össze egy tiszta lélekkel, lassan zajló, az iránytalan várakozástól sem kikezdett, békés, belső élet darabkái – mivé is? Önmagukká legfőképpen, a »van, ahogy van« csendes, belenyugvással átélt napi történéseivé, amelyekben kizárólag belül van a szépség, ez viszont megemeli, átköltőiesíti a külső világ történés-töredékeit – Terézke pedig öntudatos derűvel vállalja mindezt, mindebben saját magát."[38]

A legtöbb vitát Zsigmond Élik az életüket (2006) című követő dokumentumfilmje váltotta ki. Hősei, Kati és Nóri harmadik testvérükkel, Imivel a kárpátaljai Csetfalván élnek a szüleiktől örökölt házban Szabinával, Kati lányával. Katinak jó dolga volt Lacival „Magyarban", mégis otthagyta, mert nem volt szerelmes. Annyira szegények, hogy a mindennapi kenyér előteremtése is gondot jelent számukra. Nóri elszereti Kati élettársát, az asszony mégis hozzájuk költözik Szabinával, mert nem tud megmaradni alkoholista bátyjuk mellett. Imi azon a télen megfagy. Kati a beregszászi Vologyához költözik, Szabinát kollégiumba adja, inni kezd. A kislány szeretne visszaköltözni Csetfalvára, egy rokon örökbe is fogadná, de Kati nem mond le róla. A lányáért abbahagyja az ivást, s Szabina hozzájuk költözik.

A rendező Tiszacsécsén találkozott Lacival, a filmbéli apával[39], s ismerte meg a család többi tagját. A film készítése idején „velük élte az életüket". „Ha nem fogadnak el barátként a szereplők, akkor nincs film, legalábbis nem ilyen." – jellemezte Zsigmond e filmezési módot. „Először sokszor nem is gondolok a filmkészítésre, csak megismerkedem emberekkel. […] A nagyon laza kereteket odáig kell tartani, amíg értelme van, azaz abban a pillanatban, amikor a valóság utat tör magának, vissza kell fognom azokat, akkor egyszer csak »történni kezd az élet«. Élni kezdik az életüket."

Zsigmond e filmjétől kezdve gyakorta visszamenőleg is a „szituációs dokumentumfilm" meghatározást használja műveire. Játékfilmes elemeket alkalmaz, melyekkel az a célja, hogy a néző ne kívülről szemlélje a történetet. Vonzó, de veszélyes közelséget teremt ez a fajta kamera, ami mintha a szereplők bőre alá bújna. Katiék történetében nem nyomasztó szociografikus filmet látunk, hanem egy nagyon nehéz drámát.[40]

Az Út Călăraşi-ba – Egy sikeres vállalkozó arcképe (2007), e talán leginkább eszköztakarékos portré Zsigmond módszerének flexibilitását, demokratikusságát bizonyítja. A nehéz sorsúakról szóló Élik az életüketben a súlyos, erős színek dominálnak, a Kurkó János csíkszeredai vállalkozót bemutató filmet lazább, humort sem nélkülöző keretek jellemzik. A flexibilitás lényege, hogy a filmek speciális színeit, a beszédmód kereteit nem a rendező, hanem a szereplők adják. A nincstelenek, Katiék jóban-rosszban összetartanak, a milliomos magányosan él saját szállodája kopár szobájában. A rendezőtől ugyanolyan intenzív figyelem jár a szegény gazdagnak, mint a gazdag szegénynek.

Összegzésnek szánta következő játékfilmjét, a Vadlány munkacímű Boszorkánykört (2009), melyben számos fontos témáját összefésülte, s szinte valamennyi szívének kedves erdélyi szereplőjét felvonultatta. Dokumentumfilmjeiben játékfilmes hatáseszközöket is alkalmazott, játékfilmjeit viszont valós elemekből írta; a Boszorkánykörbe végül dokumentumfilmjei szereplőit is bevonta. Terézke, Józsi nővér, Emil – amennyire ez filmen lehetséges – magukat adják, saját közegüket, levegőjüket hozzák. Leginkább Kurkó János távolodik el valós életben betöltött szerepétől: rendőrnyomozót alakít, akit bekebelez a számára kiismerhetetlen táj s annak hiedelemvilága.

A már elkészült alkotás története a rendező-forgatókönyvíró Zsigmond szavaival: „Két nyomozó belebotlik egy furcsa ügybe: bicskázás okozta haláleset nyomába szegődnek. A tettes felesége – aki éppenséggel egy vadlány – beleőrül a történtekbe, keresve a nyomokat nekivág a gyimesi kalyibák világának. Az egyik rendőr rejtélyes körülmények között eltűnik, a másik pedig szerelembe keveredik a vadlánnyal, sőt gyerekük születik – sorsa nemcsak a tájjal fonódik össze, hanem az is kiderül róla, hogy őt is vadlány szülte."[41] A kritikai visszhangot tekintve úgy tűnik, kevesen értették hozzá hasonlóan a történetet.[42] Meglehetősen sok elemet szeretett volna alkotásába sűríteni, erre utal, hogy csak forgatókönyvíró-dramaturgból – őt leszámítva – öten voltak. A „mágikus realistaként" meghatározott történet s az erőteljes, hétköznapi közeg, amelyből vétetett, s ahova Zsigmond vissza akarta helyezni „sztoriként", széttartónak bizonyult. Amit Zsigmond couleur locale-szándékkal egy az egyben használt föl, a fikció ellen fordult.[43]

Ellentmondások gyengítik a dokuanyagában erős[44] Bunkerembert (2009) is. A rendező interjújában[45] leszögezi: „Bunkerember című játékfilmem nem Fogarasi Árpádról, hanem hozzá hasonló emberekről [szól]. [...] Ez a film nem arról szól, hogy az atombunker építője mennyire őrült, hanem, hogy körülötte a világ mennyire az. A játékfilmbeli, tehát kitalált Árpád, akár egykor Kőműves Kelemen, emberi sorsokat falaz bele a bunkerébe. A dialógusokból kiderül, hogy Árpád agya mindig az atommenedék körül forog. Felesége gyermekükkel együtt elhagyja egy időre. Mikor az asszonyt meglátogatja, szerelmes ölelésben forrnak össze, de a rádióból egy kísérleti robbanás hírét hallja, s kiszakítva magát a csókokból, rohan vissza építeni a bunkert. A Boszorkánykörnek szinte ötven százaléka dokumentarista elemből építkezik. A Bunkeremberben is van némi elhanyagolható dokumentarizmus, de ez egy klasszikus játékfilm. Mi ezt a filmet vígjátéknak szántuk. Aztán a vágás során, a „tesztvetítéseken" észrevettük, hogy a meghívott néhány vendég nem mindig nevetett akkor, amikor azt mi vártuk. Kiderült, hogy annyi drámai elem került az anyagba, hogy inkább groteszkké vált.[46] Olyannyira, hogy ez lett a leggroteszkebb filmem." A teljesebb képhez hozzátartozik, hogy tizennyolc forgatási nap alatt, minimál-költségvetésből gyakorlott műfajfilm-készítők is nehezen raktak volna össze ütőképes komédiát.[47]

Mátyás Péter kritikájának[48] címében - Messze Hrabaltól – utal a groteszket célzó igyekezetre.[49], Németh Barnabás pedig arra mutat rá, hogy A bunkerember alkotói nem vették figyelembe a megváltozott médiaközeget [50].

A rendező ugyanakkor pontosan érzi, hogy a technikai elmaradottság mennyire visszaveti a falvakat. „A tradíció romokban, de a jólét és a hightech elmaradt. A magyar falu sorsát csak a hagyomány és a haladás összehangolása fordíthatja jobbra." – vonja le a következtetést.[51] Elképesztő szegénysége ellenére is sokszínűnek, természeti és emberi értékei miatt megtartó erőnek látja a magyar vidéket. A paraszti élet, e kemény és nehéz életforma számára jóval többet jelent, mint a nagyvárosi lét, s fájlalja, hogy az eltűnő tradíciók miatt a falvak lassan alig különböznek egy peremkerületi kertvárostól.

Újabb, Három királyok című trilógiájában (2013) és Kolompok nyelvén (2014) című kétrészes filmjében azt is vizsgálja, mi maradt a hagyományokból. A Gyékénykoporsóban[52] fölkeresi Balla Bálintot, korábbi filmje[53] hősét. Az idős férfi eladta a teheneit, kolomphangot imitáló furgonból vesz magának tejet. Még dolgozgat, kaszál, kapál, s gyékényből fonja meg a koporsóját. Azt szeretné, ha abban bocsátanák a testét a Tiszára, ha eljön az ideje.[54]

Nyugati tapasztalataival összevetve[55] Zsigmond tragikusnak tartja, hogy a magyar vidék milyen mély nyomorba veszett. „Ha e helyett történt volna egy komolyabb gépesítés, illetve turisztikai szempontból is segítettek volna rendbe hozni ezeket a hihetetlenül szép vidékeket az egész Kárpát-medencében, akkor minden másképp alakul. Erős idegenforgalmi lehetőségek vannak ezeken a helyeken, de hogy ez az egész működni tudjon, ahhoz egy olyan típusú modernizmusra lenne szükség, amely egyúttal tekintettel van a hagyományokra. A valóság ezzel szemben mégis az, hogy akiknél a kassza kulcsa van, és tehetnének ezért, inkább máshova teszik a pénzt. Mi lesz így a vidékkel, és ami még fontosabb: mi lesz így a vidéki emberekkel?"[56]

A rákok királya[57] s különösen az Egy passió kálváriája (2014) című alkotásaiban visszatérni láthatjuk pályája elejének közéletiségét. A rákok királya megkísérli bemutatni, mire volnának képesek tehetséges, jó szándékú emberek, ha lehetőségeik lennének. Csukrán Mihály 1992-ben a Vasassal ökölvívásban csapatbajnokságot nyert, együtt bokszolt Kovács ,,Kokó" Istvánnal is. Kicsapongó, vad életet élt, de aztán hazament a falujába, Újfehértóra, mert megbetegedtek a szülei, akiket ettől kezdve halálukig ápolt. Magára maradva döbbent rá, mennyire elhanyagoltak, szegények környezetében a gyerekek. Kevéske nyugdíjából - olyan, amilyen, de - tornatermet épített, edzéseket tart nekik, nyaranta táborozni hordja őket.

A Három királyok-trilógia másik két főszereplője sem mindennapi ember. Szántó Sándor (A láp királya) vaksága dacára igyekszik teljes életet élni. A balesetben lebénult Lőrincz Celestin (A háló királya) a moldvai Csángó Rádiót üzemelteti egy parasztház apró szobájából, összekötve az otthoniakat a külföldre kényszerültekkel. A trilógia példaértékű utakat mutat meg, amelyeket a portréfilmben bemutatottak azért voltak kénytelenek kitaposni, mert intézményesen esélyük sem lenne segíteni, sem pedig lehetőségeket teremteni önmaguknak vagy környezetüknek.

Az Egy passió kálváriája ugyancsak szimptomatikus esettanulmány. A kis bakonyi falu, Magyarpolány évente saját passiójátékot vitt színre, amelyben a falu apraja-nagyja részt vett. A misztériumjáték révén a község neve ismertté vált Európa-szerte, megnőtt az idegenforgalom. Amikor a választásokon másik polgármester nyert, ellehetetlenítette a régi passiót, s újat íratott. A falu a szimpátiák és érdekek mentén kettészakadt. Schubert Gusztáv kritikájában a film politikai semlegességét méltatta: „A rendezés nagy érdeme, hogy nem a mai pártpolitikai keretben értelmezi a magyarpolányi passió kálváriáját. Igaza van, mert nyoma sincs ideológiai vagy vallási ellentéteknek. (…) Vegytisztán mutatkozik meg az irigység, a rosszakarat és a mohó szerzésvágy cseppet sem szent háromsága."[58] Schubert a polányi esetet tantörténetnek tartja. A történet filmre vihető, a film bemutatható, azaz bízvást kijelenthetjük: a kommunikációs helyzet jobb, mint a pályakezdéskor, az Ez zárkózott ügy idején. A negatív emberi tulajdonságok, tetszik, nem tetszik, maradandók.

2009-ben Sára Sándor[59] az addig eltelt húsz év dokumentumfilm-termését értékelve Zsigmond Dezsőről a következőt nyilatkozta:[60] „Érdekesnek tartom Zsigmond Dezső próbálkozásait. Ezek néha jobban, néha kevésbé sikerülnek, de mégis mindben valami egyéniség van."

Zsigmond Dezső filmjeinek legszembetűnőbb erénye alkotójuk máséval össze nem téveszthető látásmódja. Kivételes témaérzékenysége, a saját világ megalkotásának képessége dokumentum- és játékfilmjeire egyaránt jellemzők. Eddigi pályájának alkotásai figyelemre méltó, személyes, koherens lenyomatai keletkezésük idejének is. Filmjei a rendszerváltást közvetlenül megelőző évektől napjainkig terjedő ellentmondásos korszak szubjektív időkapszuláiként őrzik mindazt, amit alkotójuk rögzített közös történetünkből.

[2016]

[1] A filmes előzményekről Nagy Ádám írta: „A 60-as évek fordulóján megjelentek a groteszk dokumentumfilmek, melyek egy (gyakran újsághírből elkapott) ellentmondásos helyzetet ábrázoltak könnyed, szatirikus vagy éppen drámai hangnemben. A könnyedségre példa a Hosszú futásodra mindig számíthatunk (Gazdag Gyula, 1968) kínos presszóavatója egy isten háta mögötti faluban vagy A krokodil (Szalkai Sándor, 1970) parttalan tanácskozásai arról, hogy magánszemély tarthat-e óriáshüllőket a lakótelepen. A groteszk helyzetek drámai megfogalmazása viszont felér egy gyomorbavágással. Nem jut eszünkbe nevetni A határozat (Gazdag Gyula, Ember Judit, 1972) pártkáderei láttán, akik cigarettafüstös értekezleteken konspirációt szőnek a túl sikeres TSZ-elnök leváltására, sem azon, ahogy a Küldöttválasztás (Dárday István, 1972) túlkoros KISZ-vezetői a problémákkal való szembenézés helyett még a probléma szó kiejtésétől is félnek.

A 70-es években a BBS egyik meghatározó irányzata lett a szociológiai dokumentarizmus, amely a kor oktatási-, szociális- és életkörülményeit elemezte. A filmtervek szociológiai kutatásokon alapultak, témájukat sokoldalúan körbejárták. Ez a részletezés egészestés terjedelmet kívánt, sőt többrészes sorozatokat is (Nevelésügyi sorozat, Kísérleti iskola). A munkamódszer átterjedt a fikciós filmek világára is, ezeket a főáramlatban is megjelenő dokumentarista játékfilmeket a nemzetközi sajtó Budapesti iskola néven emlegette (Cséplő Gyuri, Tarr Béla korai filmjei)." Nagy Ádám: A peremvidék kavalkádja. Filmtett.ro, 2010. 03.03. http://www.filmtett.ro/cikk/1435/a-balazs-bela-studio-vazlatos-tortenete-es-iranyzatai

[2] A filmkritika világszerte játékfilmcentrikus, hatványozottan így van ez Magyarországon, ahol a dokumentumfilmek gyakorta el sem érik a társadalmi kommunikáció ingerküszöbét. Az internetes újságírás általánossá válása tovább erősítette ezt a trendet. ld. Kovács Bálint: A filmkritika kritikája, Film.hu, 2008.04.28. http://magyar.film.hu/filmhu/magazin/a-filmkritika-kritikaja-beszamolo-szakma.html

[3] Diplomamunkája Andersen Rendíthetetlen ólomkatonájának filmes adaptációja volt. 1993-ban az MTV-ben Andersen álmok címmel foglalkozott ismét mesékkel.

[4] B. Révész László visszaemlékezése. A KISZ Kísérleti FS az FMS (Fiatal Művészek Stúdiója) mellett az MTV fiataloknak lehetőséget adó műhelye volt. Előbbi a főiskolát nem végzetteket, utóbbi a diplomásokat juttatta alkotásközelbe. http://dunavolgyipeter.hu/televizio_torteneti_interjuk/interjuk/b__revesz_laszlo:_otven_eve_a_palyan

[5] „A megszüntetett Társulás Filmstúdió nyomdokain, az ott kibontakozó és a műhely munkájában egyre inkább teret igénylő – majd kíméletlenül elfojtott – törekvések folytatásaként (igen mostoha anyagi körülmények között) jött létre 1986 júniusában a Mozgókép Innovációs Társulás Dárday István vezetésével." http://www.c3.hu/collection/videomuveszet/darday.html

[6] „A Jelölöm magam c. videódokumentum (Erdély /sic/ János-Zsigmond Dezső) valójában dráma nélküli dráma, olyan jellegzetesen nyolcvanas éveket idéző eseménysort mutat be (az 1985-ös kettős jelöléssel járó új választási szisztéma működését, ill. működési zavarait), amely szemben a tizenöt év előtti társadalmi közhangulattal és az akkori közéleti szereplők magatartási sémáival ma már nem vezet katarzishoz. Egy közéleti eseményről készült filmet nézünk és azt látjuk, hogy ma az ismert és sejtett okok miatt a mindennapi életben a cselekvő politizálás nemcsak, hogy nem megy, de nem is értenek hozzá az emberek. A kérdés, mi érdekük fűződik hozzá, hogy megtanulják?"http://www.c3.hu/collection/videomuveszet/darday.html

[7] Kőhalmi Ferenc feljegyzése Vajda György miniszterhelyettesnek, in: Gervai András: A tanúk, Saxum Kiadó, 2004; http://gervaiandras.hu/koenyvekm/a-tanuk/43-ez-zarkozott-uegy.html

[8] „Kedves Zsigmond elvtárs! Levelük hozzásegített bennünket véleményünk, állásfoglalásunk megfogalmazásához. A filmmel ténylegesen is segíthetik a lakóhelyük iránti felelősség és tettrekészség növelését, valamint a demokratizálódási folyamat kiszélesítését. Törekvéseik hasznossága nem csak a helyességén, hanem konkrét helyek kiválasztásán is múlik. A gyöngyöshalászi eset nem alkalmas azoknak a céloknak az elérésére, amit maguk elé tűztek." (kiem. tőlem, BR) Az alkotók egyetértettek a megyei pártbizottság azon felvetésével, hogy a forgatás minden külsősége megzavarná a falut. „Ezért teljes csendben, csak a megszólaltatottakat értesítve, a falutól távoli Jászárokszálláson beszélgettünk az események résztvevőivel." – hangzik el a narrátorszövegben.

[9] A dramaturg Vágvölgyi B. András javaslatára, Ember Judit – Gazdag Gyula A határozat (1972), ill. Gazdag: A bankett (1982) c. filmjeinek dramaturgiáját követve.

[10] A Művelődési és Közoktatási Minisztérium Film-főigazgatóságának vezetője 1982–1991 között. A „kompromisszumok robotosainak" egyike, aki diplomáciával igyekezett játékteret találni a „kőfejű elvtársak" hatalmi terei között. vö. Gervai András: A tanúk, Saxum, 2004.

[11] 1988-ban a szerzőpáros kiegészítette anyagát, így készült el az Ez (is) zárkózott ügy.

[12] Gelencsér Gábor: Állambrigád; Filmvilág, 2004/11, 52. http://filmvilag.hu/cikk.php?cikk_id=1823

[13] Bruszt László: Lábbal szavazni; Filmvilág, 1987/08, 5-6. http://www.filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=5207 A cikkben ismerteti annak a kutatásnak az eredményeit is, amelyeket a két film keletkezése idején készített a Társadalomtudományi Intézet. „Mi a demokrácia? – többek között ezt kérdeztük egy, a filmekkel nagyjából egy időben, a Társadalomtudományi Intézet megbízásából készült országos felmérés során. A válaszok meglepőek: egy kisebbség szerint az, hogy az állampolgárok beleszólhassanak a politikába. Egy másik kisebbség úgy véli: az, hogy a politika nem szól bele az emberek életébe (s hagyja őket boldogulni). A többség: az, hogy az emberek érdekei szerepet játszanak a politikában. Saját állampolgári szerepét az állampolgárok többsége passzívnak ítélte meg, de egyben távolinak gondolta a politikát köznapi életétől." (kiem. tőlem BR)

[14] „S egy adalék az Ez zárkózott ügyhöz: a kérdezettek 75 százaléka úgy gondolta, semmit sem tudna tenni, ha a helyi tanács az ő érdekeit sértő döntést hozna."; Bruszt, uo.

[15] Hasonlóan revelatív oral history forrásmunka Vitézy László: A legvidámabb barakk – Biszku és a többiek című televíziós sorozata (1989-91).

http://1960-64.blogspot.hu/2011/01/biszku-es-tobbiek-legvidamabb-barakk-15.html

[16] A versenyben mind a játékfilmes, mind a nem fikciós mezőnyben a történelmi tematika volt a jellemző. A dokumentumfilmek között egyebek mellett olyan, mára a műfaji kánon megkérdőjelezhetetlen alapértékei közé tartozó alkotások szerepeltek, mint Sára Sándor Te még élsz?, vagy Gulyás Gyula-Gulyás János: Málenkij robot című alkotása. Ld. Filmévkönyv 1991, Magyar Filmintézet, pp 210-218 http://mandarchiv.hu/dokumentum/4660/FILMEVKONYV_1991compressed.pdf

[17] Balogh Tibor: Áfium (sic) a felejtés ellen; Debrecen Online, 2006.10.20. http://www.deol.hu/main.php?c=8153

[18] A filmet zárójelben feltüntettem Zsigmond filmográfiájában is, mert javarészt a Vérrel és kötéllel c. alkotásból kimaradt képsorokat használja fel a szereplők álláspontjának bemutatására. BR

[19] A perre végül csupán 1999-ben kerülhetett sor, amikor a Legfelsőbb Bíróság - törvényileg lehetővé téve azt - úgy döntött: a cselekmény el nem évülő, emberiség elleni bűntettnek minősül. ld. Kovács Róbert: A Dudás-per előzményei: Bűnök, amik voltak; Magyar Narancs, 1999.10. 29. http://magyarnarancs.hu/belpol/a_dudas per_elozmenyei_bunok_amik_voltak-60491, ill. Hajba Ferenc: Sortűzper, Dudás István nélkül; Népszabadság, 2002.07.02. http://nol.hu/archivum/archiv-68854-52737

[20] Gábor Józsefné véleménye (Sortűz után, 50. perc)

[21] vö. pl. Ablonczy László: Földes Gábor útja a bitóig; Valóság, 2015. január, pp 53-66. A cikk forrásként hivatkozik a Vérrel és kötéllel-re (igaz, Vérrel és verejtékkel címmel, a filmet magát pedig 1990-re datálva).

[22] A megtorlás lassan formálódott, koncepciója lassan alakult ki. „1957. június 10-én született meg az elsőfokú ítélet, s december 23-án a másodfokú jogerős. A perben halálra ítélték Földes Gábor színészt, Tihanyi Árpád tanárt, Gulyás Lajos református lelkészt, Weintráger László segédmunkást, Cziffrik Lajos tehenészt és Zsigmond Imre földművest. Kiss Antal fűtő elsőfokon életfogytiglant kapott, másodfokon ezt halálra súlyosbították. Az ítéleteket 1957. december 31-én és 1958. január 15-én Sopronkőhidán hajtották végre." A Földes-per részleteit, valamint a rendszerváltás utáni perújrafelvételt ld. Böröndi Lajos: Sortűz és megtorlás; in: Dokumentumok 1956- Mosonmagyaróvár, Integratio, Bécs 2006 http://www.mosonvarmegye.eoldal.hu/cikkek/1956---mosonmagyarovar/sortuz-es-megtorlas.html

[23] A megyei napilap 59 halottról tett említést a sortűz másnapján. A Földes Gábor ellen indított perben (1957) az ügyész 104 áldozatot, a temetésről beszámoló Daily Mail pedig 85 elhunytat említett. Szemtanúk szerint száz fölötti volt a halálos áldozatok száma. A sebesültek száma bizonyosan meghaladta a százat. Pontos adatokat a későbbi vizsgálatok sem tudtak megállapítani források, illetve az orvosi dokumentáció hiánya miatt.

[24] A helyszín és a pontos alkalom-leírás a Sortűz utánból derül ki. BR

[25] Schlett István: 15 vagy 250 golyó; Filmvilág, 1990.06. pp 50-51 http://filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=4365

[26] „Láttam a tiszt, s láttam a katona arcát. Elhiszem nekik, hogy nyugodtan alszanak, hogy mellüket soha nem égette a »helytállásért« kapott kitüntetés. »Stimmel« a lelkiismeretük, s éppen ez a borzasztó. Az érzéketlenség, a tompaság bornírt nyugalma, »higgadtsága«." Schlett, uo.

[27] Schlett, uo., kiem. tőlem, BR

[28] Első játékfilmjük, az 1992-es, Eperjes Károly, Törőcsik Mari főszereplésével készült Indián tél az 1989-es A kis indiánkönyv doku fikciósítása volt.

[29] Eperjes Károly, Dörner György, Nagy Mari, Székely B. Miklós

[30] Vö. Veress József: Mementó 1956 utánról; Népszabadság, 1997.01.17. http://port.hu/article/97

[31] A szintén gyöngyösi Kálomista Gábor a közönségfilmnek szánt Zimmer Feri után művészfilmet kívánt forgatni. vö: "A (Zimmer Feri) tényleg óriási bukta lett, elmentünk a határig. Mégis belevágtunk egy újabb filmbe, ez volt a Rózsa vére (sic). Nem lett közönségsiker, viszont egyértelművé tette, hogy mérhetetlen ellenállás alakult ki velem szemben a filmes szakmában.

– Pedig a Rózsa vére nem is akart közönségfilm lenni.

– Művészfilm volt. Zsigmond Dezső rendezte, kiváló színészek játszottak benne, mint Nagy-Kálózy Eszter, Gáspár Sándor, Mór Marianna. Nagyon komoly mozi, ami kevés nézőt mozdított meg, a szakma mégis nekem esett. Ekkor azt gondoltam: Srácok! Ha ennyire gyűlöltök, akkor maradok."

http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/kalomista-gabor-sikeres-de-jol-szidhato-1224665

[32]Csala Károly: Helyzetkép a magyar filmről; Filmkultúra Online, 1999. http://www.filmkultura.hu/regi/1999/articles/essays/csala.hu.html

[33]Turcsányi Sándor: Kelet-magyarországi szoljanka; Filmvilág, 1998.04. p 55 http://filmvilag.hu/cikk.php?cikk_id=3673

[34] Stőhr Lóránt: A falu bolondja; Filmkultúra Online, 2002. http://www.filmkultura.hu/regi/2002/articles/films/zsigmondd.hu.html

[35] Stőhr, uo.

[36] Boronyák Rita: Guminő és csigavár; Filmkultúra Online, 2004. http://www.filmkultura.hu/regi/2005/articles/profiles/zsigmonddezso.hu.html

[37] Zsigmond Dezső így emlékezik vissza: „Dédnagyapám Sepsiszentgyörgy mellett, Bikfalván született, ennek dacára én harmincvalahány éves koromig nem jártam ott. […] Református lelkész volt ott a környéken, s így lettem én jóba a helyi református pappal. Ő kalauzolt, s az ő révén ismerkedtem meg ezzel a kedves, aranyos, szókimondó, nagyon eredeti nővel, Terézkével. […] Hihetetlen volt a világra való nyitottsága. […] Olyan humora, olyan öniróniája van, hogy az ember el sem tudná képzelni. A film egyik kulcsjelenete, ami ezt a legjobban mutatja, a babáihoz fűződő viszonya. […] Terézkéhez hozzátartoznak ezek a tárgyak: a műrózsa, ami a Happy Birthdayt zenéli, a babái. A film tulajdonképpen attól a jelenettől lett meg, hogy felkapott egy felfújható férfibábut, s felkiáltott: Itt a pasim!" Boronyák, uo.

[38]-kyt- (Kovácsy Tibor): Dokumentumfilmek: Van, ahogy van; Magyar Narancs, 2005/6.02.10. http://magyarnarancs.hu/kepzomuveszet/dokumentumfilmek_van_ahogy_van-52458

[39] ld. interjúja Kiss Viktória Réka: Amikor „történni kezd az élet"; Film.hu, 2007.02.01. http://magyar.film.hu/filmhu/magazin/zsigm ond-dezso-elik-az-eletuket-interju-szemle-38

[40] Módszere bizonyos értelemben kockázatos, mivel támadási felületet ad azoknak, akik nem egységes filmfogalomban gondolkodnak. E szituációkat megrendezettnek titulálják, s már benne is vagyunk abban a vitában, ami a filmezést kezdete óta kíséri: hiteles-e az adott képsor. Az Élik az életüket verésjelenete a riportfilmezés etikai határainak kérdését is fölveti.

[41] Borzák Tibor: Zsigmond Dezső lidércet látott! Szabad Föld, 2009.05.08. http://www.szabadfold.hu/mozaik/kultura/zsigmond_dezso_lidercet_latott

[42] lásd pl. Jakab-Benke Nándor cikkét: http://www.filmtett.ro/cikk/698/zsigmond-dezso-vadlany-boszorkanykor

[43] Ennek talán apróságnak tűnő példája, ahogy egymás mellé kerültek a különböző tájegységekről származó szereplők, ami a magyarországiaknak talán nem, a sepsiszentgyörgyi Jakab-Benke Nándornak azonban feltűnt: „Az amatőr szereplők – természetesen – a saját tájnyelvükön beszélnek, ezzel szemben a hivatásos színészek (Pálffy Tibor a szentgyörgyi, Tompa Klára a marosvásárhelyi színházból, Trill Zsolt Magyarországról, stb) többnyire a saját, »irodalmi« magyar kiejtésükkel, ettől az egész egy széthulló puzzle-ra emlékeztet, amelyből eltűnt pár kulcsdarab, amik nélkül nem is lehet összerakni a nagy képet." (ld. Jakab-Benke, uo.) A kísérlet eredménye a szabálynak, azaz „látszat és való" kibékíthetetlenségének bizonyítéka. Az átemelés nem adaptácó, s kellő dramaturgiai munka hiányában, játékfilmes keretek között a dokumentarista valóság elveszítheti valószerűségét. A költségvetés szűkössége következtében előállt technikai hibákat a Zsigmond Dezsőt nagyrabecsülő kritikusok, így Jakab-Benke is említeni kénytelenek.

[44] Nem akarják irigyelni a holtakat (1996)

[45] Koncz Linda: Az atombunker-építő legendája; Film.hu, 2010.01.18. http://magyar.film.hu/filmhu/magazin/zsigmond-dezso-bunkerember-interju-werk

[47] A pályának ezen pontján válik világossá, hogy Varsányi Gyula miért tette föl a kérdést: szabad-e „null budget"-ből filmet készíteni. Zsigmond Dezső visszakérdezett: „De vajon jobb lett volna-e, ha ez a film nem készül el?" Varsányi egyik fő érve az, hogy már a Bizarr románcot sem mutatták be. in: Varsányi Gyula: Egy kispolgári ház emlékei - Zsigmond Dezső "null budget" filmjéről és a levendulaillatról; Népszabadság, 2002.10.31.

[48] Mátyás Péter: Messze Hrabaltól – Bunkerember; Film.hu, 2010.02.07. http://magyar.film.hu/filmhu/magazin/messze-hrabaltol.html

[49] „Ebben a filmben a groteszk érzés és a filozofikus gondolkodás beköszönő és gyorsan távozó vendégek csupán." Mátyás, uo.

[50] Németh Barnabás leszögezi: „(…) szomorú fejcsóválással nyugtázhatjuk, hogy a helyzet változatlan: a magyar film köszönőviszonyban sincs a közönséggel. Pedig ha az idei hazai felhozatalból valami, akkor a Bunkerember hatalmas előnnyel indulhatott volna." A történet egyik mellékszereplője, Szalacsi Sándor interjúja lett az első magyar internetes mém, jóval a fogalom megszületése előtt. 1989-ben Bogdányi Ferenc, a helyi tévé riportere Kocsordon járt, a bunkerépítőt nem, falubelijét, a nem éppen józan Szalacsi Sándort azonban megtalálta. A zagyva beszélgetést készítői 2002-ben megosztották a világhálón, s azonnal rendkívül népszerű lett, csaknem harmincezer (!) hozzászólást generált. Rajongói oldalak létesültek, zeneszámok készültek Szalacsiról. Emiatt a fiatalabb korosztály mind a bunkerépítőről készült dokut, mind a játékfilmet napjainkig újra- és újranézi. Zsigmond Dezső tudott erről a - számára kétes értékű - hírnévről, ám nem kívánt építeni rá. ld.: Németh Barnabás: „Árpád biztos jó munkásember"; Filmtett.ro, 2010.02.09. http://www.filmtett.ro/cikk/1374/zsigmond-dezso-bunkerember

[51] Bilsiczky Balázs: Párhuzamos valóságok; Filmvilág, 2015.04. pp 14-16 http://www.filmvilag.hu/xista_frame.php?&ev=2002&szam=08&cikk_id=12125

[52] Kolompok nyelvén 1.

[53] A jószág volt az aranya a népnek – Requiem a szatmári csordákért (2003)

[54] A film lírai jelentésstruktúrájának árnyalásául egy inzertet érzésünk szerint megérdemelt volna az az információ, hogy hasonló temetkezési módra Magyarországon nincsen lehetőség.

[55] „Minden gépesítve volt, mégis a természetnek a része maradt ez az egész. Ebben a világban szembesültem azzal, hogy ezt így is lehet." ld. Bilsiczky, 51. lábjegyzet

[56] ld. Bilsiczky, 51. lábjegyzet

[57] Három királyok 1. (2013)

[58] Schubert Gusztáv: Magyar átok; Filmvilág, 2016.02. p 33

[59] Tóth Klára: „Nem én válogattam, hanem a történelem". Beszélgetés Sára Sándorral. Filmvilág, 2009.6., pp 9-12. http://www.filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=9782

[60] Az elsőként említett Kocsis Tibor kapcsán elhangzottak rávilágítanak a dokumentumfilmezés doyenjének szempontjaira: „Mindenekelőtt Kocsis Tibor Új Eldorádója. Látja, ott is arról van szó, hogy éveket töltött a témával. Mindent ismert, mindent tudott. Így lehet, így érdemes dokumentumfilmet csinálni."