Lázár Antal

BEVEZETÉS

Sokan és sokat írtak már Lázár Antalról. A cikkek, recenziók, méltatások száma különösen az utóbbi években szaporodott föl, nem kis részben annak köszönhetően, hogy a Kossuth-, Ybl Miklós- és Pro Architectura-díjjal is elismert alkotó a 2024-ban a Nemzet Művésze lett. Bizton kijelenthető, hogy ez utóbbi, a kortárs művészetek területén adható legmagasabb elismerés odaítélése nem csupán Lázár Antal személyének, hanem annak az építészeti kultúrának is szólt, amelynek nem csupán részese, hanem aktív alakítója volt hosszú és termékeny pályafutása során.

A hosszú pályafutás sajátja, hogy több korszakon átívelő, egymást követő, egymással tézis és antitézis formájában konfliktusba is bocsátkozó korszakokat ölelnek föl.  Így van ez konszolidált társadalmi viszonyok közepette is, de fokozottan így van ez a kelet-közép-európai régióban, ahová mi is tartozunk, ahol a társadalmi-politikai-gazdasági fejlődés nem egyenesvonalú, hanem évszázadok óta szervetlenül egymásra épülő korszakok sűrű váltakozása határozza meg a vargabetűkkel tarkított fejlődés sebességét és irányát.

A FORMÁLÓDÁS ÉVTIZEDEI (1941-1966)

Lázár Antal 1941. szeptember 30-án, Győrött született. Az általános iskolai tanulmányait követő pályaorientációjára döntő hatással lehetett édesapja, Lázár János (1907-1997) személyes példája, aki a II. Világháború előtt építőmesterként tevékenykedett, ám vállalkozását – az új politikai kurzus profiljának megfelelően - 1948-ban államosították, majd a család Budapestre történő költözését követően a Lakótervben, Körner József környezetében folytatta tovább a mestersége gyakorlását (együtt tervezték Tatabányára az 1965-ben átadott József Attila Megyei Könyvtár épületét).

Budapesten az Ybl Miklós Építőipari Technikumban (Bp. XIV. Thököly út 74.) eltöltött a középiskolai tanulóévek után egyetemi tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán folytatta, ahol 1966-ban építészmérnöki diplomát szerzett.

Ekkor indul útjára a késő huszadik század harmadik harmadának és a huszonegyedik század első negyedének egyik leghosszabb - mintegy két emberöltőn átívelő -, sokrétű, egyik legszínesebb és legérdekesebb építész karrierje.

Hosszú, mert ritka, hogy valaki hat évtizedet töltsön el választott hivatása élvonalában.

Sokrétű, mert több önálló szakterületen is maradandót volt képes felmutatni: az építészeti tervezés, a szakmai-közéleti aktivitás, és az oktatás, oktatás-szervezés és stratégia alkotás területei – három önálló akcióterülete a nagy egésznek, amik önmagukban is egész embert kívánó részterületei az építészet társadalomformáló diszciplínájának.

Színes, mert minden egyes részterületén korszakokon és trendeken átívelő életpályáról és személyes hozzájárulásról beszélhetünk.

Az életmű tárgyalása és méltatása során érdemes ezt a fenti, emberöltőben mérhető szakaszolást követni. Ennek oka, hogy a pályakép szorosan kötődik történetileg is jól értelmezhető korszakokhoz és eseményekhez, úgy az építészet, mint a társadalmi mozgások terén. Látni fogjuk, hogy e szakaszolás – nem meglepő módon - a tárgyalt korszak építészeti trendjeinek megváltozásával, és az életműben e változásokra adott reakciókkal is beazonosítható.

AZ ELSŐ EMBERÖLTŐ (1966-1989)

Az egyetem elvégzése után rögtön az IPARTERV-be, Földesi Lajos műtermébe került. Nemsokára azonban pályáját meghatározó változás következett: Gulyás Zoltán és Rimanóczy Jenő mellett a korszakos jelentőségű Budapest Sportcsarnok kiviteli tervezésében vehetett részt, az akkor alakuló kis csoportban Reimholz Péterrel és Patonai Dénessel együtt.

1970-1972 közötti terminusban a hosszú kényszerszünet után ismét útjára indított MÉSZ Mesteriskola legendás I. ciklusának hallgatója lett, társai között a későbbi évtizedek meghatározó építész egyéniségeit találhatjuk meg (Janáky, Patonai, Reimholz, Gereben, Csomay). Mestere itt is, akárcsak az IPARTERV-ben, a kor egyik kimagasló építész egyénisége, Gulyás Zoltán volt.

A Mesteriskola sikeres elvégzését követően hamarosan vállalati vezető tervezői besorolást nyer, ami megnyitja számára a tervezői ranglétrán öles lépésekkel történő előrehaladás útját, felgyorsítja az önálló munkához való jutás lehetőségét. Munkáira - ahogyan ma is - pontosság, szerkesztési tisztaság jellemző. Fegyelmezettsége, céltudatossága, Szendrői Jenő figyelme, hamar vezetővé emelte: 1977-től az IPARTERV A irodájának osztályvezetője lett.

A 80-as évekre az IPARTERV feladatai megváltoztak. Lázár Antal ekkor számos épületrekonstrukció tervezését végezte el.

1985-ben az IPARTERV-ből kivált az A iroda és MATERV néven új vállalat alakult, az első igazgató Lázár Antal lett.

Az IPARTERV / MATERV korszak (1966-1989) a szocializmus konszolidációjának, majd fokozatos felbomlásának az évtizedeire esik. A nagyvállalt működésének teljes időszaka alatt az ipari-technológiai, építészeti-szerkezeti innovációra nyitott, progresszív magyar építészet talán legfontosabb fellegvára lett. Az itt készült Lázár Antal épületek hűen tükrözik ezt, hatvanas-hetvenes évek késő modern (brutalista?) trendjét követő Domus áruházak (Budapest XIII., és Székesfehérvár), és nyolcvanas években nyugaton éppen csak formálódó High-tech mozgalom szellemiségében fogant Szemétégető Mű épülete Budapest XIV. kerületében hűen reprezentálják ezt a progresszív vonulatot.

A korszak fontosabb megvalósult épületei az IPARTERV, majd ezt követően a MATERV kötelékében a budapesti DOMUS Áruház (Reimholz Péterrel, 1974.), A Székesfehérvári DOMUS Áruház (Reimholz Péterrel, 1975.), a rákospalotai Hulladékhasznosító Mű, 1978-81.), A Keszthelyi Hullám Szálló rekonstrukciója Keszthelyen (1982.), és az OTP Központ rekonstrukciója a Nádor utcában (1985.).

A korszak alkotó tevékenységéhez tartozó szakmai elismerések és kitüntetések sora a fiatalon elnyert Ybl Miklós-díjjal kezdődik (a budapesti Domus-áruház tervezéséért, 1975.), amit követ az 1986 Ipari Építészet Európa díja a hannoveri Constructán a német szakmai közönség számára is bemutatott, a progresszív magyar ipari építészet példájaként a korabeli nyugatnémet szaksajtó által is elismeréssel méltatott rákospalotai Hulladékhasznosító Mű tervezéséért (1986), és zárul az 1989-ban odaítélt Reitter Ferenc-díjjal,  amit a Főváros Tanács Budapest épített környezetének kialakításában, fejlesztésében kifejtett magas színvonalon közreműködésének elismeréseként kapott.

Publikációs tevékenysége is megélénkül. A hazai szakfolyóiratokban cikkei jelennek meg, és részt vesz a Hannover-Messe Constructa 1986 kiállítás kiállításán a Német Szövetségi Köztársaság, ahol nagy szakmai sikert aratva bemutatja a Rákospalotai Hulladékhasznosító Mű épületét.

A hazai építészképzés felsőoktatásában betöltött szerepe kiteljesedik, amikor 1986-ban, felhagy a MATERV vezetésével, és igatógatói posztját otthagyva állást vállal BME Építészmérnöki Karán. Két évre rá, 1988-ban, pályázat útján elnyeri az Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszékének vezetésére kiírt pályázatot, és Harasta Miklós örökébe lépve, hosszú és termékeny évtizedekre átveszi a Tanszék vezetését. Egyetemi tanárként az elkövetkezendő tizennyolc évben a Tanszék vezetője, és a tanszéki arculat aktív formálója lesz.

Szakmai közéleti tevékenysége, szakmapolitika, és a szakmai diplomácia terén kifejtett tevékenységei köre is kiszélesedett. Egyre aktívabban vett részt a szakmai közéletben, 1981-1991 közötti időszakban a Magyar Építőművészek Szövetségének (MÉSZ) főtitkára volt.

A fentiekből jól kiolvasható, hogy a huszadik század második fele közbenső évtizedeinek gyakran ellentmondásoktól is terhes időszakában (1966-1989), tehát a kádári konszolidáció okozta enyhülés, és az új gazdasági mechanizmus kibontakozása teremtette építészeti megújulás, valamint a rendszerváltás előtti válság és vákuum ideje közötti időszak alatt Lázár Antal a kor szakmai életének, közéletének fontos és megkerülhetetlen szereplőjévé vált.

A MÁSODIK EMBERÖLTŐ (1990-2025)

A második pályaszakasz két kulcs momentumra épül.

Az első a Budapesti Műszaki Egyetemhez kötődik. A hazai építészképzés felsőoktatásában betöltött szerepe kiteljesedik, amikor 1988-ban, pályázat útján, elnyeri az Építészmérnöki Kar Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszékének vezetésére kiírt pályázatot, és Harasta Miklós örökébe lépve, hosszú és termékeny évtizedekre átveszi a Tanszék vezetését. E megbízatása 2006-ig tart. 1996-tól a BME Építészmérnöki Kar Mestertestület a tagja. 1997-ben az elsők között szerzi meg DLA (Doctor of Liberal Arts) doktori fokozatát a Műegyetem Rektori Tanácsától.

Nincs megállás: egyetemi karrierje a zenitre érkezik, amikor a 2002-2006 közötti időszakban a BME Építészmérnöki Kar, dékánjává választják.

A hazai doktori képzésben úttörő jelentőségű volt, hogy a Műegyetem az építészeti alkotásra nagy hangsúlyt fektető, művészeti irányultságú képzési programot is befogadott, ami 1996-tól már önálló DLA programként aposztrofálta saját magát. Hosszas és alapos előkészületek után, Lázár dékáni periódusa alatt, Kerényi József DLA egyetemi tanár vezetésével 2002-től indult be a ma is ismert formájában az akkreditált Építőművészeti Doktori Iskola rendes képzése. Ugyancsak dékáni periódusához köthető a Kar bolognai folyamatra való felkészülésének szakasza is, a stratégiaalkotás jegyében, amit a kar oktatási programjának frissítése, aktualizálása és átstrukturálásának folyamata is kísért.

1999-2003 Széchenyi István Professzori Ösztöndíj keretében mélyíthette el tárgyalkotó munkásságát, és „Munkahelyek építészete” címmel önálló tárgyat vezette be a reguláris képzésbe. E folyamat része még két további rendes, választható tárgy megalkotása is („A Lótartás Építészeti Vonatkozásai”, illetve „Építészet és Szakmagyakorlás”). 

2011-től nyugállományba vonulásáig Professor Emeritusként segíti Tanszéke és a Kar munkáját.

Hosszú egyetemi pályafutása során az „Ipari épülettervezés”, majd a „Munkahelyek építészete” című rendes egyetemi előadássorozatával elméleti és arra épülő gyakorlati ismereteket, a Komplex tervezés 1. és 2., Diplomatervezés című tárgyak kapcsán gyakorlati tervezési ismereteket, az „Építészet- és szakmagyakorlás” (1989-2000), „A Lótartás építészeti vonatkozásai” (2010-2021) című választható tárgyakkal általános kortárs és speciális elméleti szakismereteket adott át hallgatóságának. Tanszékvezetőként számtalan Diplomavédés résztvevője és fontos szereplője volt. Tevékenységének köszönhetően építészhallgatók százai nyerték el építészmérnöki diplomájukat, és váltak fiatal pályakezdő kollégákká, köztük nem kevés, időközben a szakmában vezető pozíciót betöltő, és jelentős építészkarriert befutott pályatárssal.

A korszak második kulcs momentuma, hogy – érezve az új idők kihívásait, de mindezekben rejlő lehetőségeit is – Lázár Antal Rubik Ernővel, Rolf Kyburz és Thomas Lázár svájci építészekkel karöltve 1990-ben megalakította az A&D Stúdió Rt.-t, majd - a tulajdonosi szerkezetben bekövetkezett tragikus esemény, és annak közvetlen konzekvenciái okán - 1998-tól annak jogutódját, az A&D Stúdió KFT.-t. Lázár Antal mindkettő élén a kezdetektől nem csupán ügyvezető igazgató, hanem egyben jelentős munkák vezető tervezője, és fontos pályázatok szerzője, nem egyszer nyertese is volt.

A cég beindulásában döntő szerepet játszott az építészeti tervpályázatokon kifejtett erőteljes, és igen eredményes aktivitása. Ezek közül a legfontosabb a tervezett Bécs-Budapest Világkiállítás megrendezéséhez köthető pályázatok sora Budapest XI. kerületében, az úgynevezett Lágymányosi Campus területén, amely hamar meghozta a kezdeti sikereket és ismertséget és elismertséget a frissen alakult és ambiciózus cég számára. Ezek: „A Dél-Budapesti Városközpont Fejlesztése az EXPO ’95 Céljából” (Helykijelölő Tervpályázat, dr. Nagy Bélával, 1989-90. II. díj), ”Az EXPO'95 Bécs-Budapest Világkiállítás terve” (nemzetközi meghívásos tervpályázat, 1992-93, II. helyezés, a londoni Richard Rogers Partnership és az OVE Arup együttműködésével), „Az ELTE Egyetemi épületek tervezése az EXPO területén” (dr. Magyar Péterrel, 1993, III. díj), „Az „EXPO-gyalogoshíd tervezése a Dunán” (dr. Magyar Péterrel, 1993., IV. díj), végül pedig az igazi áttörést meghozó „EXPO-előhasznosítású Egyetemi Sport- és Kulturális Központ” (dr. Magyar Péterrel, 1993., megosztott I. díj).

E sorba illeszkedik az 1998-ban a budapesti Belvárosba, az Erzsébet téri helyszínre kiírt új Nemzeti Színház Országos Építészeti Tervpályázaton II. díjjal elismert terv is, az A&D Stúdió és az Építész Stúdió közös pályamunkája (társszerzők: Cságoly Ferenc, Keller Ferenc, Pálfy Sándor), ami építészeti értékei mellett magas művészi színvonalon kidolgozott grafikájával is a figyelem középpontjába került, és követendő mintát adott az építészeti ábrázolás egyre önállóbbá váló diszciplinájának. Újabb fontos mérföldkő volt „A Veszprémi Eötvös Károly Megyei Könyvtár Rekonstrukciója és Bővítése” tárgyában kiírt Nyílt, Országos Építészeti Tervpályázatra készített pályamű is 1995-ben (Szécsi Zoltánnal közösen), amely megosztott I. díjban részesült. A Lázár-Szécsi tandem további sikeres építészeti pályázatokat tudhatott maga mögött az 1995-2000. közötti időszakban. A Gödöllői Egyetemi Könyvtár és Agrárinformációs Központ (1997., I. díj), A Gödöllői Városi Könyvtár (2000., II. díj), a Szekszárdi Illyés Gyula Megyei Könyvtár és Levéltár Rekonstrukciója és Bővítése (2000., I. díj), a Baja, Petőfi-szigeti Sport- és Konferenciaközpont (2001., I. díj).

A sikeres pályázati szereplések jelentős presztízsű és volumenű megbízásokhoz juttatták az A&D Stúdiót. Ezeknek, és az időközben megélénkülő piaci jelenlétnek köszönhetően a korszak jelentős középületei, épületrekonstrukciói, belsőépítészeti fókuszú átalakításai születtek meg Lázár Antal, és nem egy esetben egyenrangú alkotótársak vezető tervezői irányítása mellett. A korszak fontosabb megvalósult épületei közé tartozik a Budapesti Értéktőzsde kereskedelmi termének kialakítása, érzékeny műemléki környezetben (1992.), 
ugyanez a Legfelsőbb Bíróság rekonstrukciója során (1993.),
a Spar Áruház új épülete Kecskeméten (1996.),
Egyetemi Sportközpont (Tüske  Csarnok) épülete Budapest XI. kerületében (Magyar Péterrel, 1998.), a Siemens Irodaház új épülete, Budapest (Reimholz Péterrel, 1998-2000.), 
a Veszprémi Megyei Könyvtár épületének rekonstrukciója és bővítése (Szécsi Zoltánnal, 1999-2000.), a Volánbusz Pályaudvar, Budapest IX. kerületében (2002.),
a Táncművészeti Főiskola új campusa Rákospalotán (Lázár Veronikával, 2002.), 
a Budapesti Hulladékhasznosító Mű Füstgázmosó üzemének új épülete, szintén Rákospalotán (2004.), a Corvinus Egyetem új ferencvárosi Campusa (Szerdahelyi Lászlóval és dr. Oláh Zoltánnal, 2007.), a Lágymányosi egyetemi campus BME-Q1 épülete (2008.), és ugyanitt a BME-Q2 épület, MTA Kutatóközpont épülete (Kaszás Istvánnal, 2013.).

Az A&D Stúdió a rendszerváltás turbulens éveiben fogant, amit rövid konszolidációs időszak, majd az EU-csatlakozás (1990-2004), és az azt követő újbóli konszolidáció időszaka követett, és a COVID lezáráson át a post-COVID évekig bezárólag (2005-2025). Fennállása alatt mindvégig talpon tudott maradni, és tartósan a hazai tervezői praxisok élvonalában szerepelt. Munkáiban egyaránt jelen volt a romantikus és a szerves posztmodern, csakúgy, mint a technikai megoldásokra érzékeny high-tech architektúra (eklatáns példái a Veszprémi Könyvtár rekonstrukciójának épületegyüttese, vagy a Tüske Csarnok és a mögötte húzódó, terepszint alatti sportlétesítmények alkotta épületegyüttes komplex világa), de a későbbi épületekben egyre meghatározóbbá vált a stílus felettiség (noha posztmodern és enyhén technicista felhangok itt-ott továbbra is fel-feltűntek a tervekben és az épületeken). A kettőezres évek közepétől egyfajta „szabad asszociációs építészet” lett a meghatározó a Stúdió munkáiban, mentes az izmusoktól és a maníros újmodern, avagy éppen minimalista gesztusoktól, a következetes és nagyvonalú formaalkotás imperatívuszát továbbra is szem előtt tartva, egyfajta sajátos szintézisre való törekvés jegyében.

A második pályaszakaszt is jelentős szakmai sikerek kísérték. 1996-ban az Év lakóháza díj. 1999-ben Budapest Főváros Építészeti Nívódíja, majd 2000-ben a Figyelő Építészeti díja (mindkettő a Siemens irodaház épületének a tervezéséért). 2001-ben a nagy presztízsű Pro Architektúra-díj a veszprémi Eötvös Károly Megyei Könyvtár rekonstrukciójának a tervezéséért. Mígnem a 2005-ös év, az egész eddigi pályafutás megkoronázásaként, meghozta számára a Kossuth-díjat is, magas színvonalú építésztervezői tevékenységének és oktatási teljesítményének az elismeréseként.  
Az elismerések sorát a 2012-es év tovább gyarapította: a Magyar Építészet és Építőművészet kategória Príma díjasa lett. A 2024-es év pedig a teljes életmű legmagasabb szintű elismerést, A Nemzet Művésze-díj odaítélését hozta el számára.

A rendszerváltást követő évtizedekben a publikációs tevékenységek köre, a publikációk iránti igény robbanásszerűen megnövekedett. Sőt, bizonyos szegmensekben (például az egyetemi státusz, vagy a szakmai teljesítményértékelések terén, különféle adatbázisok, úgymint az MTMT stb. életre hívásával) kifejezett elvárássá lépett elő. Jól tükröződik ez a tendencia a Lázár Antal személyéhez kötődő publikációs tevékenységében is. Abban, amit ő maga írt az építészet tárgyában, cikkek és recenziók formájában, és abban is, amit róla írtak pályatársai és kollégái a szaksajtóban, és egyéb, a közélet iránt érdeklődő, érzékeny sajtóorgánumokban és internetes portálokon. Kistelegdi István szerkesztésében, többekkel egyetemben, önálló fejezetet publikál a Könyv az építészetről (JPTE University Press, Pécs 1998.) című reprezentatív kiadványban. Szerkesztésében, többes szerzőséggel, megjelenteti a Munkahelyek építészete (B + V Lap- És Könyvkiadó, 2000.) című tankönyvet. Bevezető tanulmányt ír a Zsolnay címmel megjelenő, szintén reprezentatív igényű könyvhöz (Corvina, 2003.). Szerkesztésében, és Della Donna Alízzal, és Lázár Vilmossal közös szerzőségben kiadja, a Ló és építészet című szakkönyvet (Műegyetemi Kiadó, Magyar Lovas Szövetség, MMA, A&V Stúdió BT., 2017.). Magyar Péterrel közösen jegyzi a Tüske Csarnok és Uszoda megszületését megörökítő rajzi dokumentumkötetet, Making evergreen architecture címmel (LitFire, Atlanta, 2016.). És végül, de nem utolsó sorban N. Kósa Judit, Mártonffy Melinda, Hübner Teodóra szerzőségében megjelenik az életművét összefoglaló könyv is, Jelek a térben. Lázár Antal építészete címmel (Corvina, 2019.).

Kiállítások, egyéb megjelenések, székfoglalók szintén végig kísérik a második pályaszakaszt, a szakmai közélet átalakulásának természetes velejárójaként. Bécs, Stuttgart, Tokió, Berlin, Peking jelentős állomásokat képviselnek e téren. A következő fontos állomás Sao Paolo, Brazília, ahol a „General Exhibitions of Architects” című csoportos kiállításon, (1999.) Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár rekonstrukcióját mutatja be. Budapesti kiállításainak sorába illeszkedik részvétele a Budavári palota kupolatermében „Építészetünk jelene és jövője – Mesterek és tanítványok” címmel megnyílt csoportos kiállításon való részvétele (2004.), a Budapest VI. N&n Galéria saját, valamint barátaival, kollégáival közös munkáit bemutató kiállítás (2008.). A népszerű budapesti kiállító hely, a Fuga Építészeti Központ is tiszteleg előtte: kiállítással és könyvbemutatóval egybekötött székfoglaló előadást tart itt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia felkérésére, (2019. június 12.), és önálló retrospektív kiállítást rendez ugyanitt tervezői praxisáról ’Az Ipartervtől a Fugáig” címmel (2025.). És ha már székfoglaló… Pesti Vigadó MMA Székházában „Személyes emlékeim, főleg az IPARTERV-ről” címmel tartja meg székfoglaló előadását 2025.11.18-én, immár a Nemzet Művésze cím kitüntetettjeként.  

Szakmai közéleti (szakmapolitika és szakmai diplomácia) tevékenységének részeként az 1995-1998 közötti időszakban szerepet vállal a szakma szervezeti megújulásának folyamatában is. Az új idők új szervezeti-működési formákat igényelnek: megalakulnak a területi és az országos Kamarák. Elsők között lesz tagja a Budapesti Építészkamarának, vezető tervezői minősítéssel, és 1996-1998 között a Magyar Építészek Kamarája és Szövetsége elnökhelyettese is lesz. A 2000-2003 közötti években a Nemzeti Kulturális Alapprogram Építőművész Kollégiumának elnöke. 2000-től a Magyar Mérnökakadémia tagja között találjuk. 2009-2010 között a Kossuth-díj Bizottság tagja. 2019-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, majd 2025-től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

ÖSSZEGZÉS

A kortárs posztmodern amerikai zeneszerző John Adams (1947-) az ezredforduló tájékán komponált nagyzenekari művének kissé szokatlan címet adott: My Father Knew Charles Ives (Apám ismerte Charles Ives-t). Paradox módon a valódi ismeretség csupán fikció volt! A kettő egymással soha nem találkozott, bár – kortársak és földik lévén, valamint a közös zenei érdeklődés, és a zenén kívüli polgári aktivitásuk hasonlósága okán – akár valóban találkozhattak is volna... A zenemű címe így sokkal inkább valamiféle szellemi – értékrendbeli igazodást, és a hagyományban gyökerező erős kötődést jelez, amit művében a szerző valami módon deklarálni kívánt, saját élettapasztalatainak mintegy az összegzéseként. Mintha valójában neki lett volna fontos hidat építenie az általa igencsak tisztelt nagy előd felé!

Ősök és leszármazottjaik. Apák és fiúk. Mesterek és tanítványok. Öregek és fiatalok. Hagyomány és megújulás. Örökség és innováció. A régi és az új. Időtlenség és időszerűség („modernitás”). Antik és avantgárd.

Ez az egyszerű, ám igen dinamikus linearitás nem csupán civilizációnk legszilárdabb alapköve, hanem minden emberi tevékenység mozgatórugója is egyben. Olyan érzelmi kapocs, ami, amíg létezik, létezik vele a remény is, ami képes tovább örökíteni (és meg is menteni) azt....

Ismertük - és ismerjük - Lázár Antalt! Számtalan közös tapasztatalat, és élmény köt vele össze minket. E kapocs által sokat tanulhattunk építészetről, szakmai kultúráról és éthoszról. Alaposságról, körültekintésről, ügyszeretetről, kitartásról. És ez a felelősséget is ró ránk, hogy legyen mit átadnunk az utánuk következő generációknak!

A róla szóló publikációk közül kiemelkedik a „Jelek a térben. Lázár Antal építészete” címmel 2019-ben megjelent átfogó, rendkívül igényes és magas színvonalú monográfia a Corvina kiadó gondozásában (N. Kósa Judit, Mártonffy Melinda és Hübner Teodóra munkája), valamint legutóbbi Fuga-béli 2025-ös retrospektív kiállítása, „Az Ipartervtől a Fugáig” címmel (kurátora Fehérvári Zoltán művészettörténész volt). Általuk összefoglaló igényű betekintést nyerhettünk egy színes alkotó egyéniség pályájába, mélyebb bepillantást korszakos épületek szerzőjének – egy újabb „nagy Öregnek” - gondolataiba, talán úgy, ahogy azt eddig még nem tehettük meg...

A két fenti publikációba bekerült gyűjteményes anyagoknak leginkább a reveláció erejével bíró momentuma Lázár saját rajzainak a kollekciója. Ezeket a rajzokat évtizedek óta ismerhetjük, ám összegyűjtve és csokorba szedve őket mégis az újdonság erejével hatnak ránk. Általuk egy nyughatatlan, konstruktív elme gondolkodásának legbelsőbb bugyraiba nyerhetünk bepillantást. Érvényességükből, frissességükből, dinamikájukból jottányit sem veszítettek mára. Sőt, mintha, időközben, egyenesen időtlenné váltak volna!

Ide kívánkozik az a sajátos szakmatörténeti ív is, amit e gyűjteményes anyagok nagyon szemléletesen megjelenítenek. Szabadkézi rajzok: műszaki rajzok, művészi igényű látványtervek (többek között Balogh István akvarelljei!). Számítógépes grafikák: műszaki rajzok és látványtervek, a kezdeti „kezdetlegestől” (Egyetemi Sportközpont tervpályázat) a professzionális művészi igényűig bezárólag (Új Nemzeti Színház tervpályázat). Na és az makettek: minden korszakból, az egyszerűtől a bonyolultig, a munkamakettől a professzionális modellig bezárólag (Diplomaterv, Domus áruház, szolnoki Mentőállomás). Az építészeti ábrázolásnak ez a tárháza tömören summázza a huszadik század utolsó, és az új évezred első negyedszázadának teljes szakmai spektrumát e szegmensben is, és szolgál felbecsülhetetlen értékű kordokumentumként az utókor számára.

Lázár Antal nagy idők tanúja és nagy személyiségek ismerője. A huszadik századi építészeti közelmúlt egyik utolsó, még köztünk lévő tanúja. Ismerhette a nagy Öregeket: Frank Lloyd Wrightot, Mies van der Rohét, Alvaar Altót, Breuer Marcellt. És ismerte Gulyást, Kóst, Makoveczet, Földesit, Vadászt, Jánossyt, Zalaváryt, Szendrőit. A MI nagy Öregjeineket is… Ismert mindenkit, mint ahogy a praxisa előre haladtával a szakmában lassan mindenki megismerhette őt is. Nem csupán megismertük, hanem sokan alkotó kapcsolatba is kerültünk vele: Reimholz Péter, Patonai Dénes, Cságoly Ferenc, Pálfy Sándor, Keller Ferenc, Magyar Péter. Vagy említhetjük Richard Rogerst és az Ove Arup Partners névtelen munkatársait is, akikkel együtt készítettek el a budapesti EXPO helykijelölő pályázatának terveit. Vagy a szárnyai alatt építésszé érő fiatalabb generáció tagjait: Rajk Lászlót, Gyalay Korpos Gyulát, Stocker Györgyöt, Sükösd Zoltánt, Vasáros Zsoltot. Listák - a teljesség igénye nélkül…

Építészeti eszmélődése a modern mozgalom világméretű kivirágzásához kötődik. Ahhoz a korszakhoz, aminek elnevezésével a nemzetközi szakirodalom a mai napig bajlódik. Illetik „International Style” névvel is, de találkozhatunk a késő modern, sőt egyre gyakrabban a ma oly divatos, ámbár meglehetősen sekélyes és sommás „brutalizmus” összefoglaló elnevezéssel is. A volt keleti blokk országaiban a szocialista modernizmus elnevezés is gyakori. Akárhogyan is nevezzük, de a hatvanas-hetvenes évtizedekhez kötődik, ami – a formálódó szakmai konszenzus szerint - a huszadik századi egyetemes és magyar építészetnek egyként az Aranykora volt. És mint ilyen, a szakmatörténet kánonja szerint, jó iskolának bizonyult, hiszen kiemelkedő építész alkotók sorát termete ki itthon és külföldön egyaránt. Paradoxon ugyanakkor, hogy e korszak kimagasló kulturális értékekben gazdag épületei ma ismét az értetlenkedő laikusok és a felkészületlen döntéshozók megújuló támadásának a kereszttüzében állnak. Mi több, a korszak épületállományának máig túlélő reprezentánsai újult erőre kapó pusztító kedvvel szembesülnek, nap mint nap.

Egyszerre racionális, ugyanakkor erős érzelmektől is átfűtött épületeit nehéz egy meghatározott irányzattal párosítani. A Domus áruházak késő modern/brutalista hangvétele a stílus úttörő hazai megnyilvánulása volt. Újabb úttörő próbálkozásként értékelhető a budapesti Szemétégető Mű első ütemének az éppen kurrens nyugati hight-tech irányzat szellemében fogant vertikális üvegcsarnoka, ami meghozta számára az első komoly nemzetközi elismerést is (akkoriban ez igencsak ritkaságszámba ment itthon, a vasfüggönyön innen!). A veszprémi Megyei Könyvtár szimbiózisa az eklektikus épületegyüttes és a városi park erőterében. A Tüskecsarnok egyfelől érzelmesen romantikus, ám ugyanakkor egy sajátos organikus vonulatba is illeszkedő tömege, vagy a Lázár-Reimholz szerzőpáros hattyúdala, a Nyíri-Lauber kettős tervezte szomszédos épülettel a dialógust kereső Siemens-irodaház konstruktivista modernsége. A Népliget autóbuszpályaudvar posztmodern részletekkel vegyülő nyersesége. Mind-mind egy egyéni látásmódú alkotó személyiségét jelenítenek meg a szemünk előtt. A sor természetesen most sem teljes...

Lázár Antal munkásságára mindig jellemző volt a figyelem. Figyelem a korszellem rezdüléseire, szakmai trendjeire, az a’priori korszerűség jegyében. Ez pedig nem más, mint a szó szoros értelmében vett modernitás attitűdje, ami mindenkor, minden feladatban, minden kihívásban a kor szavát véli meghallani, válaszaiban a korszellem kifejezésének a lehetőségét keresi, megoldásaiban pedig a kor eszköztárával és fogalomrendszerével operál.

Ám ez a trendkövető attitűd Lázár esetében soha nem merült ki egyszerű másolásban, sokkal inkább egyfajta naprakészség, nyitottság, kíváncsiság, megérteni vágyás volt a fő motivációja. Minden egyes momentuma az analízis, a helyzetmegértés sajátos, személyes nézőpontú szűrőjén áteresztve jut el az általános értelmezéstől az egyedi megoldásig. Ez a figyelem nem merül ki az adott kor érzékelhető és megtapasztalható történéseinek megfigyelésében. Kiterjed kortársaira, alkotó- és pályatársaira is, mint ahogy kiterjed a hagyományra is. Befogadásra kész nyitottsággá válik, készen a párbeszédre és az együtt gondolkodásra. Nem nehéz fölfedezni a Tüske Csarnok szokatlan tömegét megkoronázó merész (határokat feszegető!) kupolák sorolásában a Makovecz-féle sevillai Pavilon forma- és tömegképzésének, dramaturgiájának ihlető hatását. Érzelmes organikus kontra érzelmes high-tech. Mindkettő hitelessége megkérdőjelezhetetlen, mint ahogy relevanciájuk is elvitathatatlan – a maguk helyén és a maguk idejében. 

Pályája sokszínű, mint a szivárvány. Alapszínekkel és komplementereikkel, töretlenül ível korszakokon át. Ez a kép akár romantikus is lehetne. Hogy mégsem az, köszönhető annak, hogy a háttérben mindig ott motoszkál a szigorú racionalitás fegyelmező ereje, ami az öncélú túlzásoktól megóvja a gondolkodási folyamatot: művei nem válnak díszletté, nem kerülnek szereptévesztésbe, nem ideologizálnak, nem esztétizálnak, nem is diktálnak. Csöndben feszegetik a határokat, néha észrevétlenül át is törik azokat. Hidat építenek a jelen és a jövő között. Alkotói megközelítése mindig színes és érzelemmel teli. Érzelmesen racionalista és strukturalista, érzelmesen posztmodern, érzelmesen high-tech fókuszú. De mindig kontrollált, soha nem szélsőséges. És talán ettől a kettőségtől lesz sajátosan magyar.

[2025]