„Gondod legyen rá, hogy betöltsd azt a szolgálatot, amelyet az Úrtól kaptál!
(Kol. 4,17)
Édesapja, néhai Kovács István munkásember volt, édesanyja, néhai Tokár Gizella a háztartás vezetése mellett a helyi földműves szövetkezetben dolgozott.
Nem volt tagja a kommunista pártnak, ahogyan senki sem a felmenői közül.
Tanulmányait végig magyar nyelven végezte.
Önköltséges hallgatóként szerzett diplomát.
I. Munkahelyeiről
A diploma megszerzését követően (1977-ben) hazatért a szülőföldre, ahol a rimaszombati Gömöri Múzeumban dolgoztott régész-muzeológusként.
1988–1990 között Rimaszécsen egy dél-gömöri magyar múzeum létrehozásán fáradoztak. Ugyanitt Szécsi Szó címen folyóiratot is szerkesztette.
Az 1989. évi fordulat után, 1990. május 15-től pályázat útján visszakerült az akkori Gömöri Múzeumba, ahol 1995 elejéig tölthette be az intézmény igazgatói tisztségét. Ekkor – elkötelezett magyarként való közéleti szerepvállalása miatt – előbb vezetői tisztségéből, majd az intézményből is eltávolították.
Félévnyi munkanélküliség után, 1995 augusztusától félállásban, ill. külső előadóként, majd 1996. június 1-től teljes állásban a nyitrai Pedagógiai Főiskolán (jelenleg Konstantin Filozófus Egyetem) kapott munkalehetőséget. Az ún. Nemzetiségi Kultúrák Intézetében, mint adjunktus, a művelődésszervezés (kulturológia) szakos hallgatók részére az alábbi tárgyakat adta elő: Bevezetés a néprajzba, Társadalomnéprajzi alapismeretek, Magyar népköltészet, Az európai civilizáció gyökerei, Magyar kultúra, Etnokulturális folyamatok Szlovákiában. Szerződése 1999. december 31-ig szólt. Átszervezés miatt, 1999. október végi hatállyal a munkaszerződés felbontására kényszerült. Két hónapi átmeneti állásnélküliség után, 2000. január 3-tól a rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeumban kapott ismét állást régész-muzeológusként.
1989 novemberét követően szorgalmazta az egykori Egyesült Protestáns Gimnázium által képviselt hagyomány felélesztését. Az iskola szellemi örököseként nyílt meg az 1999/2000. tanévben a Tompa Mihály Református Gimnázium, mint a Szlovákiai Református Keresztény Egyház első középiskolája. Az iskolában 1999 és 2005 között, óraadó tanárként történelmet oktatott. Miután munkaköri feladatai és önként vállalt tanári szolgálata egyeztetése lehetetlennek bizonyult, múzeumi állását ismét feladni kényszerült, s 2002. április 1-től elvállalta a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Tudományos Gyűjteményeinek irányítását.
II. Szakmai tevékenység
Az őskort érintő régészeti kutatásai közül a Méhiben végzett feltárásokat emelné ki. A Lászlófala nevű határrészben egy bronzkori erődített település kutatását végezte. A Feketesár dűlőben folytatott ásatás során a rézkori badeni műveltség hamvasztásos temetőjének 1. sz. sírjából került elő az az istentriász, amely európai jelentőségű. Doktori disszertációját a Rima-medence újkőkori és rézkori településtörténetéből írta.
Régészeti vizsgálódásai másik fő területe a középkor. A terepkutatások közül a sajógömöri megyeszékhely és a rimaszombati városközpont feltárását tartja fontosnak.
Hosszú éveken át gyűjtötte a gömöri magyar népköltészet emlékeit.
A Baracai népköltészet c. monográfia az ún. egyéniségkutatás eladdig talán kevéssé vizsgált lehetőségére kívánt rámutatni. Ez a kötet a patinás Új Magyar Népköltési Gyűjtemény c. sorozat XXV. köteteként jelent meg.
A gömöri magyar népköltészetet a Hervadatlan rózsagyüker c. kötetben mutatta be.
A folklorisztikán belül kiemelt figyelmet szentelt a gömöri magyarság szerves részét képező, annak már jelenét is, de még inkább jövőjét meghatározó cigányság szóbeli költészetének a vizsgálatának. Ennek legfontosabb eredménye az elveszettnek hitt magyar hőseposz összefüggő szövegemlékének a feltárása. (Világ Vitéze. Magyar hősepika /2016/; A Szent László-legenda írásban és képen /2017/; Az elveszettnek hitt magyar hőseposz /2025/) Ennek elemzése igazolta, hogy a nagyszentmiklósi kincs 2. számú aranykorsójának jelenetsora, illetve a középkori krónikáinkból és templomi falképekről ismert ún. Szent László-legenda a magyar hőseposznak a képi megfogalmazása. Az előbbi pogány felfogásban, az utóbbi keresztényesített köntösben mutatja azt be.
III. Egyéb közéleti vállalásai
Noha a közéleti teendők iránt soha sem volt közömbös (leginkább a CSEMADOKban tevékenykedett, annak is a néprajzi szakbizottságában), 1989 novembere után a közéleti teendők és (az olykor kényszerű) vállalások jelentősen megsokasodtak.
Az 1989/1990. évi változásokat követően aktív szerepet vállalt a magyar közélet megteremtésében, a kommunista hatalom leépítésében. Közéleti ténykedése részeként előbb a Független Magyar Kezdeményezés, majd az Együttélés Politikai Mozgalom alapítója volt. Az Együttélés tagjaként beválasztották a rimaszombati önkormányzatba, egy időben az alpolgármesteri tisztséget is betöltött. A lakosság bizalmát több választási időszakban is elnyerte.
Az 1989. évi fordulatot követően a város szellemi rehabilitációjának keretében neki jutott az a megtisztelő feladat, hogy javaslatot tegyen a közterületek új elnevezésére, valamint Tompa Mihály szobrának a visszaállítására.
Javaslatára határozott a város önkormányzata Széplakyné Süteő Ilona végrendeletének végrehajtásáról. Ennek értelmében a Gömör-kishonti Múzeum Egyesületre hagyományozott főtéri házat megvásárolta az önkormányzat, felújíttatta azt és benne múzeumot létesített (jelenleg Városi Galéria).
Rimaszécsen egy gömöri magyar múzeumi intézmény létrehozása volt a vállalt feladata. A reményteljesen induló munkának 1989 novembere vetett véget. Amit tehetett, átmentette (Bán-Bódi Aladár népművészeti gyűjteménye, Dúdor István festőművész alkotásai) a Gömöri Múzeumba. Itt 4 és fél évet tölthetett. Elkötelezett közösségi szolgálata miatt a Mečiar-kormány 1995 elején eltávolította az intézményből. Volt egyetemi oktató, gimnáziumi óraadó tanár, majd intézményvezetőként ment nyugállományba.
Több civil szerveződésben is szolgálhatta / szolgálhatja közösségünket.
1991-ben újraalapították a Gömör-Kishonti Múzeum Egyesületet, mint a régió egyik legpatinásabb múltú civil szerveződését. Az Egyesület volt a kiadója a XXI. évfolyamot megélt Gömörország c. folyóiratnak. Ez utóbbi 2017. november 9-én mutatkozhatott be a Műcsarnokban a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata Élőfolyóiratának keretében. Ennek talaján kezdeményezte Gömörországnak, mint virtuális európai országnak a megalapítását, amely meg is történt Sajógömörön 2005. szeptember 17-én. A gondolatot ma is éltetjük, noha annak kényszerű tudomásulvételével, hogy szlovák részről nincs fogadókészség az egyenjogúságon és egyenrangúságon alapuló közös munkára.
Az Eurozug-Gombaszög Társulásnak az általa képviselt Gömör-Kishonti Múzeum Egyesület képviseletében volt tagja. Kitűzött célja, Gombaszög átfogó fejlesztése (amelyet különböző okok miatt az Egyesület nem tudott megvalósítani) napjainkban a Gombaszögi Ifjúsági Tábor házigazdájának, a Sine Metu Polgári Társulásnak a szervezésében megvalósulóban van.
Ugyancsak alapító tagja a Rimaszombat és Vidéke Polgári Társulásnak, amely egyben a Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány célalapja. Hosszú éveken át tölthette be a Társulás elnöki tisztségét. A Társulás társirányítása alatt folyt a Daxner utcai Magyar Közösségi Ház építése-felújítása, amely a Tompa Mihály Református Gimnázium Kollégiumának is helyet ad. A Tompa Mihály 1947-ben ledöntött szobrának eredeti helyén történő visszaállítását (1994) is a Rimaszombat és Vidéke Polgári Társulás kezdeményezte.
Az említett Társulás keretében, a Petőfi-szoborbizottság elnökeként irányíthatta a költő Izsó Miklós által megformázott egészalakos köztéri szobrának a felállítását (2004). Ugyancsak a Társulás vállalta fel az ún. Petőfi-ház helyreállítását (2005), immár Múzsák Háza néven. Szintén a Rimaszombat és Vidéke Polgári Társulás volt a társszervezője az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Rimaszombatban tartott Akadémiai Hetének (2006). Ugyancsak kezdeményezésére állíttatott emléktábla (2004) és szobor (2006) Radnóti Miklósnak Nemesradnóton, emléktábla Izsó Miklósnak Zsípben (2004), Arany Jánosnak Hanván (2005), A. Tóth Sándornak és a Tóth családnak (2005), valamint Bartók Bélának és Pásztory Dittának Rimaszombatban (2006).
Elnöke a Simonyi Alapítvány igazgatótanácsának. Az alapítvány az Együttélés Simonyi Alapszervezetének kezdeményezésére jött létre. Eredeti célja az önálló felvidéki magyar egyetem megteremtéséhez szükséges anyagiak közadakozás révén történő megteremtése volt. Kezdeményezésére hívták össze 1999. április 24-én az ún. Millenniumi Fórumot. Ennek célja a művelődési önigazgatás társadalmi kereteinek a megteremtése volt. A kezdeményezés a politikai elit- és a hazai közélet balliberális részének ellenállása miatt sikertelen maradt.
Az MKP megbízása alapján évekig képviselte a szlovákiai magyar nemzeti közösséget a Duna TV tulajdonosi testületében, a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumában.
Ugyancsak az MKP jelölte annak idején a MÁÉRT Művelődési Bizottságába.
2013-tól a Rimaszombati Református Egyházközség presbitere.
A reformáció emlékévében adhatták át a Csillagház nevet viselő konferenciaközpontot, benne a Református Tudományos Gyűjtemények megújult kiállítótermeivel. Benne található A. Tóth Sándor állandó kiállítása. Az épület mellett került felavatásra a Gályarabok emlékműve. Mindkettő esetében a kezdeményezők között volt.
Addigi közéleti ténykedéséről, hányattatásairól az Álomtitkárságom története c. kötetben adott számot.
Bevezető a képzelt hőseposzhoz
Néhány sor a szándékról – s annak előzményeiről
A nemzetté válás folyamatának kezdeti szakaszában a különböző európai népek a nemzeti önazonosság egyik sarokkövét vélték meglelni a hősénekben, -eposzban, naiv-, vagy népeposzban. Volt, hogy találtak, volt, hogy különböző műfajokból összegyúrt művet minősítettek ilyennek, s arra is volt példa, hogy hamisítottak. Mi, magyarok több mint másfélszáz éven át gyűjtögettük a morzsákat, s ha nem is eredménytelenül, lényegét tekintve anélkül, hogy egykori hőseposzunkat sikerült volna tartalmilag akárcsak körvonalazni is.
Érezvén a hiányt, költőink nem tétlenkedtek. Ha nem találtak, hát alkottak hőseposzt, mert ahogy Arany János fogalmazott barátjának, Tompa Mihálynak 1857. április 19-én írt levelében: „Mitológiát csinálni kell, régies eposzt csinálni kell – különben űr és pusztaság.” Ő egy hun trilógiát tervezett, de csak egy része készült el, a Buda halála (1863). Rokon alkotói törekvést példáz Buda Ferencnek a Fehérlófia (2014) címen megjelent műve is.
A magyar szóbeli hagyomány egyik legkiválóbb magyar előadójának általam gyűjtött anyaga 1998-ban jelent meg először nyomtatásban, Szőlő-Szűlt Kálmány (Öt gömöri hősmese) címen a pozsonyi Madách Kiadónál. Évekkel később merült fel bennem az a gondolat, amely aztán egyre csak „sígatott” (ahogy, nálunk, Gömörben mondják), azaz: nem hagyott nyugodni. Miután sokadjára is visszahallgattam a felvételeket, újra és újra elolvastam az anyagot, megszilárdult bennem a sejtés, hogy ez nem más, mint az elveszettnek hitt magyar hőseposz eddig ismert legteljesebb szöveglenyomata. Képes Géza szavaival: „kitárta előttem naiv-eposzi szépségét és erejét...” Érveimet a Világ vitéze. Magyar hősepika (2016), illetve A Szent László-legenda szóban és képekben (2017) című műveimben, majd Az elveszettnek hitt magyar hőseposz (2024) című monográfiában fejtettem ki.
Főhősünk, a történetenként más-más néven (Szëgény Halász Fëri, Szőlőszült-Kálmány, Szëgény János) szereplő, ám egylényegű vitéz az innenső félvilágon fekvő „bő Magyarországon”, a Rima / Sajó folyó mentén élő vén cigányasszony gyermeke. Eredetileg istenalak, aki azért vállalta az emberi sorsot, hogy a népen segítsen. „Táltos, aki mindënt tud a világró‘.” Isteni származásának és megváltói-szabadítói küldetésének megfelelően rendkívüli feladatokra hivatott. Kalandos útja során csodás lova és kardja, az őt élete párjaként kiszemelő Világszépségë, keresztszüleik, valamint más mitikus alakok és földi hősök segítik. Mindhárom világréteget megjárja, s miután megannyi népet és országot megszabadít, legyőzi legnagyobb ellenfelét, a túlsó félvilági vitézt, a felső világ ura, majdani apósa pedig önként átadja neki a koronáját, elnyeri az „egészvilági vitéz” címet, s egyben Világszépségë kezét. Személye egyidejűleg vetíti elénk az isteni eredetű mitikus héroszt és a sorsában elrendeltetett epikus hőst. Ő az, akit a nagyszentmiklósi kincs oly gyakorta emlegetett 2. sz. korsójának befejező jelenetén „győztes fejedelem”-ként tart számon a kutatás, és akit középkori krónikáinkban és templomaink falán a kunnal küzdő Szent László alakjában örökítettek meg.
Eredetileg úgy terveztem, hogy egyetlen alkotásban kísérlem meg bemutatni az öt változatban rögzített, s elemzésük alapján rekonstruálható eseménytörténetet. Ez az eljárás lehetőséget kínált volna a névhasználat egységesítésére, valamint az előadó esetenkénti tévesztéseinek, következetlenségeinek a javítására is. A feldolgozás során azonban szembesülnöm kellett azzal, hogy egyetlen változat esetén túlságosan sok fontos mozzanat maradna ki. Hosszas mérlegelés után úgy határoztam, hogy az eseménytörténetet két változatban, Szőlőszült Kálmány, illetve Szëgény Halász Fëri címen készítem el. Fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy az említett címeken közreadott feldolgozások nem azonosak az eredetileg ilyen címen közreadott prózai történetekkel. Mindkét változatban találhatók szövegrészek mind az öt történetből – s még így is sok mozzanat kimaradt.
Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy miért szerepel az alcímben a „képzelt” kifejezés. Ám ha képzelt is, legalább annyira hiteles, sőt, talán hitelesebb is, mint megannyi, különböző népköltési műfajokból, alkotásokból összeszerkesztett ‘eposz‘ – kivált, ha (idegen nyelvű mű esetén) a fordításból adódó gondokra is figyelemmel kell lennünk.
Ismereteim szerint ilyen kísérletre eleddig nem volt példa a magyar írásbeliségben. Talán nem is teljesen véletlenül, hiszen korántsem minden szóbeliségből lejegyzett alkotás alkalmas ilyesfajta átdolgozásra.
A választott eljárás szokatlan voltát jelzi az is, hogy azok a költők, akiknek mutatványt küldtem, értetlenül, lényegében elutasítóan fogadták, s rendre a költői elemeket hiányolták belőle. Kétségtelen: „átköltés” esetén meghatározóak a költészeti szempontok. Az is nyilvánvaló, hogy ilyen esetben nem a kutató, hanem a Költő az illetékes. Itt azonban nem művészi átlényegítésről van szó, hanem egy prózai szöveg verses átiratáról, ahol a gyűjtő-kutató jobbára csupán szerkesztőként volt jelen.
Egy évezred múlt el a keresztyénség felvétele óta, s ez a hosszú idő nem múlt el nyomtalanul. A szövegekben a pogány magyar hagyomány éppúgy fellelhető, mint az abba beépült keresztény elemek, a középkori lovagi kultúra nyomai, s helyenként közelmúltunk valósága is – mindez a gömöri magyarság részét képező helyi cigányság egykori hagyományos felfogásának, életvitelének fényében.
A Gömörben feltárt hősepika szövege lüktet, helyenként szinte magától kívánkozik verssorokba. A teljes szöveghűséget nyilvánvalóan nem lehetett megtartani, de törekedtem az előadó szóhasználatának és -fordulatainak, a nyelvezet sajátosságainak a lehető legteljesebb visszaadására.
Ismert, hogy a hőseposzok ütemhangsúlyos sorokból állnak, az előadásuk többnyire valamilyen pengetős hangszer kíséretében, recitálva történt / történik. Ez teszi lehetővé az egyenlőtlen szótagszámú sorok kiegyenlítődését. Mint Erdélyi Zsuzsanna fogalmazott archaikus népi imáinkról szólva: „Itt mindent megtalálunk: az ősköltészet gondolatpárhuzamait, betűrímeit, gyors váltású hangsúlyos szólüktetését, melyet a mondanivaló lendít előre, s a gondolat parcelláz szabálytalan hosszúságú, ütemes egységekké”. A szöveganyag „felvonultatja a magyar stilisztika-poétika legtöbb jegyét: a megszemélyesítést, a metaforák alkalmazását, az állandósult jelzőket, a túlzásokat, a szóalakzatok sokféleségét (ismétlés, halmozás, betűrímek). Bőven élnek a szürreális túlzásokkal, szokatlan és ősinek tűnő igealakokkal”.
A tördelés, szerkesztés során azt tapasztaltam, hogy a szöveg leginkább hetes szótagszámú sorokba illeszthető, de előfordulnak ettől kisebb és nagyobb szótagszámú sorok is.
A töltelékszavakat, kifejezéseket (pl. „No, azt mondja“, „igaz-ë” stb.) elhagytam. A helyi nyelvjárásban gyakori hangzókieséseket hiányjellel jelöltem. A sajátos fonémák közül csak az „ë” hangot szerepeltetem. (Ez azok számára sem zavaró, akik ennek a jobb sorsra érdemes hangunknak az ejtését nem ismerik.) Az ún. palóc nyelvjárásra olyannyira jellemző illabiális „â” és a labiális „ā” hangok külön jelölésétől – azok következetes alkalmazása, s a könnyebb olvashatóság miatt – eltekintettem.
A magyar hőseposz hiányán kesergő Arany János annak idején ezt vetette papírra: „haragszom, hogy nálunk, circiter az Árpád királyok, vagy Lajos – Mátyás alatt még csak ollyan epikus sem cseperedett, mint Firdusi. Denique beláttam, hogy korunkban, még nálunk is, az epos nagyon mondva csinált virág: a költőnek magát is, publicumát is vagy hat századdal hátra kéne vinnie […] Hol az anyag? A gazdag mondakör? A mythologia? Csináljunk! Köszönöm szépen. Ezt csinálni nem lehet, ez csinálódik. Nem tudom, benn van-e az aesthetica szótárában e terminus: »eposzi hitel« de én annyira érzem ennek hatalmát, hogy történeti, vagy mondai alap nélkül nem vagyok képes alakítani; talán nincs inventióm, phantásiám: elég az hozzá, hogy nekem, ha építni akarok, tégla kell és mész. Ezért pihen olly hosszasan Toldi II.“¹³
Ez az összeállítás nem több mint alapanyag, „tégla“ és „mész“, amiből a Költő építkezhet.
Üdvözlet az Olvasónak!
B. Kovács István
Rimaszombatban, 2022 tavaszán (2025 őszén)
¹³ Arany János Gyulai Pálnak, Nagy-Kőrös, jan. 21. 1854, in Arany, Levelezése (1852–1856), 382– 383.